Mérsékelt, konzi jobbos politikusok, újságírók szerint 1944-ig Magyarországon élni relatív biztonságot jelentett a magyar zsidók számára. Vizsgáljuk meg Horthy-Magyarországot a rendszer egyik nyilas ideológusa Matolcsy Mátyás szemüvegén keresztül! (Illusztráció: Matolcsy Mátyás, A zsidóság útja. 1936. könyvéből).

Főhősünk nagy túlélő politikusnak számított, röpke két évtized alatt a szociáldemokráciától a nyilas mozgalmon át eljutott a kisgazdákig. Bár a hadbíróság előtt, amely később tíz évet szabott ki rá, azt állította, munkásságának csak egy töredékét jelentette az ún. “zsidókérdés”, a korabeli források alapján kijelenthető, hogy Matolcsy véleménye markánsan jelen volt mindhárom zsidótörvény megalkotásakor. Vessük össze a jelenlegi kurzus történelmi ábrándjait a Horthy-korszakon átnyúló fokozatos jogi, társadalmi, kirekesztéssel!

Matolcsy, a Gömbös-bébi

Matolcsy Mátyás politikai karrierjét annak a Gömbös Gyulának köszönhette, akinek személye jelenleg megosztja a magyar értelmiséget. A Terror háza igazgatónője szerint méltatlanul bántunk Gömbös Gyulával, a Mancs hetilap viszont ugyanerről, mint rasszizmusmentegetés és mint történelemhamisító koncepció ír. Érdemes idézni Bethlen Istvánt, a korszak szemtanúját Matolcsy és Gömbös kortársát a korabeli hatalomváltásról: “Mégis az általa (ti. Gömbös) nyeregbe ültetett titkos szervek révén az antiszemitizmus elvadult hajtásai őalatta kezdtek már kihajtani és a parlamentben is virulensé válni,ahol azonban csak később, Darányi idején teremtették meg az első komolyabb gyümölcseit”. Rövidebben: a jogegyenlőség látszatának fenntartása és a korszellem teljes kicserélődése jellemezte a Gömbös korszakot.

Matolcsy, a művelt nyilas ideológus

Matolcsy az ország gazdaságának egyik legnagyobb problémájának a magyar mezőgazdaság szerkezetét és az igazságtalan jövedelem-, és adómegoszlást, valamint a magyar életszínvonal romlását tartotta. A korabeli társadalom szerinte három nagy csoportra volt osztható: az ország lakosságának négyötödét (!) – Horthy-korszak rajongók, hello! – kitevő fizikai munkát végzők óriási tömege, a polgári réteg és a nagyon gazdagok szűk világa. E három réteg közül az elképesztően igazságtalan vagyoni arány Matolcsy szerint: 1 : 4 : 62 volt, nem beszélve a fizikai munkások jelentős hányadát kitevő mezőgazdasági dolgozókról, akik Matolcsy szerint a biológiai létminimum környékén tengették életüket. Matolcsy arra a következtetésre jutott, hogy az adórendszert progresszív módon kell átalakítani: az alacsony jövedelműek kisebb, a gazdagabbak nagyobb terhet vállaljanak.

A szociálisan érzékeny és több tudományos kutatást is elvégző Matolcsy Mátyás a harmincas években átfogó földreformot dolgozott ki, de a kisgazdák és a szociáldemokraták sem támogatták, így jutott el Matolcsy a teljes rendszerváltás gondolatáig, a nyilasmozgalomig. Matolcsy gondolkodásában a harmincas években alapvető változás állt be, egyre kritikusabban nyilatkozott a kapitalizmusról és a liberalizmusról. Ezzel párhuzamosan pozitívan kezdett el írni Németországról és Olaszországról, megjegyezve, hogy a kései kapitalizmus továbbra is hatékonyan biztosítja a profitot, de nem biztosítja a nemzetgazdaság maximális teljesítményét, továbbá a tőke a nemzet rákos daganatává vált, ezért felette eljárt az idő. Az 1938-ban megírt “Új élet a magyar földön” című könyvében a megoldást egyre inkább egy a magántulajdont korlátozó, de azt teljesen meg nem semmisítő, ún. irányított gazdaságban látta.

I. Zsidótörvény (1938)

Matolcsy – a szélsőjobboldali képviselőkkel együtt - nem szavazta meg a törvényt – mert nem tartotta elég radikálisnak. Korabeli parlamenti felszólalásában jelezte: szerinte nem lehet a problémát igazi rendszerváltás, azaz agrárreform, a feudalizmus és a gazdasági liberalizmus teljes felszámolása és erőteljes nacionalizálás nélkül megvalósítani.

II. Zsidótörvény (1939)

Egy évvel később Matolcsy – együtt a szélsőjobboldaliak többségével - az igennel szavazott  - de felszólalásában érzékeltette: még mindig nagyon nincs megelégedve a törvény aktuális formájával, ti: sok a kibúvó, a kivételezettek köre még mindig széles, és nincs rendezve a zsidó földbirtok kérdése sem. A parlamenti vita során érzékelhető volt: szélsőjobboldali és mérsékelt jobboldali képviselők érvei között egyre több gondolati hasonlóság bukkant fel, a mérsékelt jobboldaliak pedig új alkut ajánlottak fel a “nemzeti érzelmű zsidóságnak”: hagyják magukra a zsidó népi tömegeket és kössenek új alkut az új magyar politikai elittel.

III. Zsidótörvény (1941)

A magyar zsidóság ellen meghozott újabb jogi intézkedések immár faji alappn történtek, amely végre a nyilasokat is megelégedettséggel töltötte el. A parlamenti vita során Matolcsy Mátyás Magyarország teljes társadalmi vagyonának mintegy 25 százalékáról feltételezte, hogy “zsidó kezekben” van.

IV. Újabb zsidótörvények

A későbbi kormányok alatt – pl: Kállay – a zsidóság jogi státusát érintő valamennyi parlamenti vita és szavazás hasonló forgatókönyv alapján zajlott: a kormánypárti Magyar Élet Pártja, valamint az erdélyi és a délvidéki képviselők is, támogatták ezeket a törvényeket, míg a törvények ellen szavazott vagy azok puhasága ellen szólalt fel a nyilas és egyéb nemzetiszocialista politikusok – Matolcsy Mátyás ez utóbbi csoporthoz tartozott.

Matolcsy az utókorra hagyta a zsidókérdés végső megoldásával kapcsolatos gondolatait is, amelynek végső rendezését a háború utáni európai újrarendezéstől várta – ti. kitelepítések – amely folyamatot úgy lehet felgyorsítani, ha Magyarország egy olyan hely lesz, ahonnan a zsidók inkább “innen elkívánkozzanak, és ide ne bekívánkozzanak”. (Később pályatársa Kovács Imre szinte kísértetiesen hasonló gondolatok alapján fogalmazta meg a magyarországi németek kitelepítésének elvi megalapozását. Matolcsyról, Kovácsról bővebben a hvg.hu cikkében olvashattok).

A jelenlegi hatalom ideológusai minden történelmi alkalmat és kapaszkodót megragadnak a Fidesz ellenforradalmi kísérletének ideológiai megágyazásához, alátámasztásához. Komoly Ottó szavaival természetesen a dotoho is egyetért, valóban a magyar zsidók a szomszédos országok zsidóságához képest relatív biztonságban élhettek, de a tény nem menti fel a magyarokat a későbbi események alól, és a néhány éves (1928 és 1936 között) pillanatnyi szélcsend túlhangsúlyozása teljes mértékben félreviszi a Horthy-korszak reális értelmezését és eltereli a diskurzus fő irányát a több, mint félmillió magyar állampolgár szisztematikus jogi, társadalmi kirekesztéséről, mindennapi élet során bekövetkezett vegzálásáról és legyilkolásáról és az ebben vállalt magyar felelősségről.