Akinek nem lenne egyértelmű: a Via Nova, mint politikai kísérlet Szlovákiában megbukott. Lehet még néhány napig, hétig – hónapokig? – hülyeségeket nyilatkozni, de talán már maguknak a nemzetvezető kartársaknak is egyértelmű: ennyi volt, lehet menni havat lapátolni. Naivok nem vagyunk: a szlovmagyar neonácik maradnak.
Szávay “Mindent vissza!” Pista, a szakértő
A jobbikos bullshiteket felböfögő Gubík László, Via Nova elnök és MKP tag, napok óta épkézláb magyarázattal nem tud szolgálni, mégis, milyen előnye származhat egy magyar kisebbségi politikai érdekképviseletnek Szlovákiában kapcsolatot fenntartani egy nyíltan antiszemita és kirekesztő, rasszista csoportosulással. Ismert: a múlt héten napvilágot látott belső jobbikos jelentésből kiderült, hogy a szélsőjobboldali párt elsőszámú – nem hivatalos – partnere Szlovákiában az MKP Via Nova Ifjúsági csoportja, a párt szoros, baráti kapcsolatokat tart fenn a Selye János Egyetem Hallgatói Önkormányzatának vezetőivel is.
Gubík elnök vagy Samu István alelnök minden egyes megszólalásával csak elhúzza a szervezet haláltusáját, egyik kedvencem: “Szávay Pista szakértelmét és tapasztalatát a kárpát-medencei magyar-magyar kapcsolatok terén nem sok politikus közelti meg.” Mit ad isten, a dotoho birtokába került egy Szávay előadás, amelyben a Nemzetpolitikai Kabinetvezető hosszan kifejti Izraelhez, "a zsidókhoz", a szomszédos országokhoz, a szlovákokhoz és a magyar kisebbségekhez fűződő viszonyát. Ismerjük meg a szlovmagyar Jobbik atyját és már-már legendás szakértelmét, amely alapján kijelenthetjük: a Via Nova nyilvánvalóan megbukott.
Nézzük először és idézzük, hogyan próbál Pista az “elcsatolt területeinken (sic!) élő magyarokon segíteni”
Szávay: "másképp beszélek, ha egymás között vagyunk”
A szélsőjobb politikus pólóján Nagymagyarország térkép a következő felirattal: "Visszaszerezzük!" és "Megvédjük!". Az már első pillanatra látszik, nem kérdés, ez a csávó tényleg ért a szakmájához, mint az egyszeri szexmunkás, aki bejelenti AIDS-es, de közben meg nem érti, miért nem vághatja partiba a csajokat. Pista, ifjú padavanjaid, ennyi jó tanáccsal a tarsolylemezükben, simán tárgyalóképesek a szlovákoknál! Autonómia? Két-nyelvű Szlovákia? Kettős állampolgárság megoldása? Benes-dekrétumok? Hülyék vagytok, magyarok? Na, de folytassuk komolyan.
A kettős állampolgárság eredménye
Az eddig megszólalt Via novás tisztviselők legfontosabb érve a pártok feletti nemzetpolitika, amely témában a jobbikos Nemzetpolitikai Kabinetvezető - csupán csak véletlen, hogy a Via nova mozgalomban is létezik ez a tisztség? - szerint “nem történt semmi. Na jó, ne legyünk igazságtalanok, ott a kettős állampolgárság”. A felkorbácsolt nacionalista légkörön kívül, nézzük meg, milyen eredményekkel járt a kettős állampolgárság bevezetése: Lúzernagyi. A rimaszombati MKP nyugdíjas klub idős tagja jelképezi mindazokat, akik tudatosan vállalt mártír szerepükkel – ti. ”elvették a szlovákok állampolgárságunkat akaratunkon kívül”- a Magyar Lófaszrend díjakkal kikövezett magyarság-karriert futhattak be az elmúlt néhány évben. Ilonka néni egészen Orbán Viktorig jutott, ha már ott volt, evett a tenyeréből is, ahogy kell.
De itt van nekünk Gubík László, a lévai fiatal MKP-s önként vállalt mártírszereplése nyomán a Magyar Koalíció Pártjának ifjúsági szervezetében már megtörtént a radikálisabb jobboldali fordulat is – a Szávay-féle “öszödi beszéd” szerint. Gubík felépítését és futtatását, előző posztunkban kronológiai sorrendben is bemutatott eseményeken, már a Jobbik és a Fidesz ifjúsági szervei vállalták fel. Közben a szlovákiai parlamenti választásokon kétszer is csúfosan megbukott MKP stratégiát váltott. A párt, apadó népszerűségének növelése érdekében, civilnek álcázott, de közben politikailag nagyon is tudatosan elkötelezett mozgalmi hálóval bástyázta körbe magát, amely a szlovmagyar civil szféra és a fiatalok megszólítását tűzte ki feladatául, akik számára nem kötelező a párttagság, elég ha csak szimpatizálnak az Üggyel.
Felhívás! A dotoho.blog szabad stílusban, várja a kettős állampolgársági sikersztorikat. Kinek, mit adott, jelent a magyarországi törvény. A legjobb pályamunkák között regionális Csehszlovák Kém matricákat sorsolunk ki! Az írásokat név nélkül, szerkesztve később olvashatjátok! A pályázat határideje: június 4. Ide küldjetek: csehszlovakkem@gmail.com
Gubík azzal védekezik, de hát nekik a fideszes szervezettel van stratégiai szövetségük, muha. Ne legyen meglepetés senkinek: a Fidesz és a Jobbik az ún. nemzetstratégiai ügyekben szorosan együttműködik. A jelenlegi kormánykoalíció több, eredetileg jobbikos javaslatot puhított a többség számára is fogyaszthatóvá: a Jobbik által eredetileg javasolt “Nemzeti gyásznapot” végül “Nemzeti összetartozás Napja” néven fogadta el az országgyűlés. Lényege ugyanaz: a nacionalista őrület folytatódik, jelen állás szerint új generációk nőnek fel plusz egy traumával, nevelik bele a felnövekvő generációba “földeink elrablóinak” gyűlöletét, éljen a szomszédságpolitika. A határon túli osztálykirándulások ötletét szintén együtt támogatta a két párt, az akció értelme kontraproduktív.
A hun-szkíta-magyar rokonságot propagáló Hun Tévé stúdiójában Less "Hullarakodó" Károly, az Egy Jobb Komáromért Polgári Kezdeményezés tagja és Gubík "Mindenmagyarországipárttalkeressükakapcsolatot" László
Szávay és a zsidók
Nem meglepő módon az előadás nagy részét Szávay nem egy szomszédos, hanem egy Közel-keleti országról és annak népéről tartotta. Freud doktor úr lubickolhatott volna az elhangzott kijelentésekben. Személyes kedvencem, amikor a hallgatóság soraiból valaki afelől érdeklődött, hogy a magyar parlamentben mikor fogják listázni - származási alapon - a kettős állampolgárokat. Szávay válaszában sajnálkozását fejezte ki: "az az igazság, sajnos ezt a kérdést, így nem lehet feltenni". Gyöngyösi Márton óta tudjuk: Pista, dehogynem lehet.
A meglehetősen radikális közönségnek Szávay megpróbálta elmagyarázni: "ezt a kérdést a határon túli magyarok kettős állampolgársága miatt nem lehet felvetni. (...) Végül oda lyukadánk ki, hogy magyarázkodni kellene, ez ilyen meg olyan állampolgárság, kontraproduktív lenne, ha pont a Jobbik kezdeményezne olyan lépéseket, amely a kettős állampolgárság ellen szól". Mielőtt a hallgatóság megkérdőjelezte volna Szávay személyét, az előadó gyorsan megnyugtatott mindenkit: “Tavaly mondtam már, hogy nekem nagy célom, hogy az Antiszemita Közbeszéd Magyarországon” című könyvbe be tudjak kerülni”.
Szávay és a szlovákok
Ezt a bekezdést gyorsan le is zárhatjuk, ugyanis jól érzékelhetően Szávaynak gőze nincs Szlovákiáról és a szlovákokról. Az ilyen trollkodó mondatoktól - ti. “a szlovákok állami attributumokat licenszként vették kölcsön másoktól” - ugyanis már a dotoho blog náci kommentelői is szórakoztatóbbakat írnak. A Jobbik nemzetpolitikai fordulatáról és a Via Nova céljairól azonban lehetnek elképzeléseink, mert Szávay szerint "húsz éve, mi mindig mindenkinek az érzékenységeire tekintettel vagyunk, csak a saját magunkéra nem, ezért nincs nemzetpolitikai fordulat." Világos beszéd. Ezek után valóban kíváncsian várjuk Gubíkék magyarázkodásait, hogyan képzelik, a politikai trollkodáson kívül, az érdemi politizálást a szlovák féllel.
A jelek szerint Szávay a felvidéki magyarokat lesajnáló nézeteit már évek óta hangoztatja: “Általánosságban a felvidéki magyarok identitása elég gyenge” - a "magyar identitás" a Nemzetpolitikai Kabinetvezető értelmezésében itt nyilvánvalóan jobbikos identitást jelent. Szávay ennek okát - egy szélsőjobbostól meglepő módon - a csehszlovák demokratizmussal és a Híd nevű métellyel indokolta, amelyet az asszimiláció első lépcsőfokának nevezett: "amit a Híd mond, hogy éljünk együtt a szlovákokkal egy hazában és szeressük egymást, ez egy veszélyes irány az egyébként is erre fogékony magyar közösségben." Gubík Laci, vajon a tíz százalékos lévai magyaroknak ezt a mondatot hogyan fordítanád le? Gettósodjanak? Költözzenek egy utcába? Barikádozzák el magukat a szlovákoktól? Megannyi kínzó kérdés...
Szávay és a szomszédságpolitika
Vona beszéde óta tudjuk, a Jobbik nem demokráciában, hanem fegyveres konfliktusokban gondolkodik, Gubíkék haverja is megerősítette ezt: “Nehogy félreértsetek, rettenetesen nagy demokrácia-rajongó sem vagyok a szó klasszikus értelmében”. Samu minden bizonnyal Érsekújváron erről nem beszélgetett Ficoval, tudjuk ők nem szélsőségesek. De vajon mit mondott erre a Szávay mester: “Amikor meghallom ezt a szót, hogy jószomszédi viszony, futkároz a szőr a hátamon. (...) Ugyanazt a nyomorult külpolitikát viszi tovább a Martonyi-Németh Zsolt féle duó, mint amit a Kovács Lászlóék."
Szávay szerencsére ezúttal sem hagy minket a téma érdemi kifejtése nélkül, Gubík Laci haverja elmondja nekünk, kik vannak most hatalmon Magyarországon. Mert nincs is szórakoztatóbb annál, amikor egy primitív náci előadja, hogy ő bizony nem szok' zsidózni. De azért egy mondaton belül becsúszik. Előfordul, na: “Meg kellett a nemzetközi, pénzügyi gazdasági köröket nyugtatni, hogy nem lesz fasizmus Magyarországon. Iderakjuk a ti embereteket ezt a joviális, magyarbajuszú erdélyi úriembert, aki egyébként az egész nyugati érdekeknek és a zsidó tőkének tökéletes, megbízható kiszolgálója.”
Szélsőjobb nyomulás határokon túl
A marosvásárhelyi székelyzászló tüntetésen bebizonyosodott: Erdélyt a szélsőjobb megszerezte és szorosan felügyeli. Ne legyünk naivak: a szélsőjobb rohamtempóban építi ki állásait a Felvidéken is, céljaik hasonlóak. A stratégia is ismerős, az egykor egységes kisebbségi érdekképviseleti szervek “lekomcsizása”, “lerománozása”, “leszlovákozása” után (megbélyegzés) a “bolsevikok” – és a parlamentbe be sem jutott - élcsapata a fokozatos radikalizálódás (akciózás) útjára lépett. A Fidesz-Jobbik féle “nemzetpolitika” jól bevált munkamegosztás szerint történik mind a törvényhozásban, mint a szimbólumok, mind az utcai politizálás területén. A Fidesz-Jobbik nemzetpolitika a külhoni magyarok közül a fent említett “bolsevik” radikális szállal és a szalonnáciknak álcázott civil szervezetekkel épít ki kapcsolatokat, látja el baksissal. Aki a körön kívül esik, gyakorlatilag nem tartozik már a Fidesz-Jobbik-féle nemzetpolitikai értelmezés szerinti "magyar nemzetbe" sem. A Fidesz “tiszta erőből barátság” politikáját az Orbán-Fico-féle mosolypolitika jellemzi, miközben a mélyben a Jobbik féle nettó gyűlöletpolitika hullámai csapnak magasba.
A Fidesz-Jobbik nemzetpolitikai érvelés szerint ennek oka az időtől és tértől függetlenül, örökkön létező magyarellenesség, amely előzmény nélkül, de annál konkrétabb elkövetőkkel létezik! Ebbe a traumatizált, áldozati szerepbe kergeti bele a magyar nemzetet Orbán Viktor és Vona Gábor nemzetpolitikája, amelynek követői ott vannak köztetek a Felvidéken is, barátaim. A Budapestről importált gyűlölet, türelmetlenség, kirekesztés stabil támogatást ad a neonáci szlovmagyaroknak is. Popély Gyula, a Selye Egyetem zsidózó és területi revíziót tanító tanára, Fehér István, a Selye Gimnázium óráin rendszeresen zsidózó tanára, Lass Károly, aki Jókait merte a szájára venni, miközben hullahegyeket vizionál a nemzet ellenségeiből, vagy Gubík László, akit a Jobbik rángatott elő és nevelt ki félelmet és kirekesztést terjeszt. Sokan nem mernek már megszólalni, mert féltik állásuk, egzisztenciájuk inkább szótlanul vagy passzívan tűrik a barna veszély dél-szlovákiai terjedését.
A kérdés most már az, akar-e a szlovmagyar értelmiség is a nyakába egy zárt kapus meccset zsidózó ultrái miatt? Pedig itt lenne az ideje az egyértelmű és határozott fellépésnek! Ha a demokratikus közösség tagjai nem magyarázzák el érthetően és világosan a többségnek, hogy egy fenékkel nem lehet két lovat megülni, akkor hamarosan nem lesz selyei egyetem sem!
Ez nem Csehszlovák Kém lázálma, nem egy libsi-bolsi mátrix, hanem a létező valóság
Gubík nyilatkozta Szávayról: "Ha van szakember, akinek van mondanivalója és üzenete számunkra, azt szívesen látjuk." László, neked ezután csak egy mondanivalód lehet: lemondasz.
Lassúfelfogású Via Novások, értitek már, mi a baj?