karel.jpg

Szépen csillog az a tizedik hely is, no, de egy másik ország színeiben, rögtön az első Euróvíziós Dalfesztivál fellépésen tizenharmadik helyezést elérni, az a nem semmi! Később meglett a böjtje, ne feszegessétek a Dalfesztivált a csehszlovákok előtt.

Rövidek és arrogánsak leszünk, ez a bravúr még senkinek nem sikerült! Egy viszonylag pörgős évben járunk, 1968-ban, a Beatles már a haláltusáját vívja, itt Kelet-Európában egy fiatal színházi előadó, énekes és már befutott csehszlovák popsztár, aki 1967-ben Cannesban általános meglepetésre még Tom Jonest is megszorongatta a MIDEM fesztiválon, úgy dönt, hogy csehszlovák előadóként Ausztriát képviseli a 13. londoni Euróvíziós Dalfesztiválon, ahol nem is okozott csalódást és az előkelő tizenharmadik helyen végzett „Tausend Fenster“ című, német nyelven elénekelt dalával!

Máris mutatjuk:

 

Ami ezután kontent következik, egészen döbbenetes, ezért csak erős idegzetű olvasóinknak ajánljuk: csehek és szlovákok hihetetlen kalandjai az Euróvíziós Dalfesztiválon, hadd szóljon!

Ne kerteljünk, a magyar hokiválogatott A-csoportos feljutási esélyeitől már csak a cseh és szlovák pop-rock jelene a rosszabb, úgy tűnik, nincs az a cseh és szlovák kormány, amely milliókat tolna bele egy olyan tévés projektbe, amely jobb esetben is csak a nemzeti kebel haszontalan duzzasztására szolgál.

Nem mertem rákeresni, milyen indíttatásból, de az 1956 óta létező küzdelmekbe végül Csehország 2007-ben kapcsolódott be, mindjárt egy laza egy pontos utolsó helyezéssel, mindent beleadtunk, köszi észtek.

Sokkoló percek a Kabát nevű zenekartól:

Akkor még nem sejtettük, a Kabát besöpörte a 21. század összes eddigi cseh Dalfesztiválos pontszámainak egy tizedét! A PVC-dzsekis metal vonal nem jött be, a következő évben a csöcs-pina vonal mentén próbálkoztunk. Jött 2008 és Tereza Kerndlová, akit tényleg inkább csak megnézni érdemes, mute-on!

A hölgy összekapart kilenc pontja az utolsó előtti helyre volt elegendő, a hat pontos magyar Csézyt magabiztosan előztük:

Aki azt hitte, hogy ezzel vége, tévedett, elbuktuk a metált és a csöcsöket, de az európai diversity-kártyát még nem játszottuk ki! Utoljára, 2009-ben a Gypsy.cz cseh zenekar járt ED-on, ez a produkció – nem röhög! – szintén utolsó helyet ért, nulla ponttal, sucks:

Ami szar az szar, ne erőltessük, nem jártak jobban sokkal a szlovákok sem, akik a legutolsó cseh részvétel évében gondolták, hogy megmutatják zenei tehetségeiket, 2009-ben a Kamil Mikulčík-Nela Pocisková duóval villantottak, 8 pont, 19. helyezés:

A Szlovák Televízió évről-évre csökkenő érdeklődésről számolt be - két mérsékelt habzású előadó, Krisítna Peláková (2010) és TWiiNS (2011) következett - aztán jött 2012, az év, amikor a Compact Disco utolsó előtti lett a döntőben, Miro Šmajda, azaz művésznevén Max Jason Mai, aki már az elődöntőben tökutolsó lett.

Ez a szám egyébként nem is olyan rossz:

Betelt a pohár a rövid próbálkozás után Szlovákiában is, 2012-ben visszaléptek a malmői indulástól, így már semmi nem fenyegethette Alex tizedik helyezését. A csehszlovák popkultúra megjárta a mennyországot, most a múltból élünk és pokol a helyzet, itt az alkalom, hogy újítsunk, minden szalmaszálba belekapaszkodunk! Ha 1968-ban Karel Gott osztrák felségjelzés alatt megcsinálta, jövőre ByeAlexnak is sikerülhet bejutni a legjobb öt közé - ezúttal szlovák színekben!

Ez viszont facepalm:

alex_sk3.jpg

komment · 2 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://dotoho.blog.hu/api/trackback/id/tr955306602

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Hogy is állunk azzal az összeurópai leégéssel? 2013.05.19. 18:10:41

Több minden miatt is különleges volt a tegnapi este. Először is soha nem gondoltam volna, hogy egyetértőleg meg fogom osztani Trutyi egyik bejegyzését a Facebook-on, de most, még a műsor legeleje alatt, ez is meg történt. Pár mondat belőle: A labda...

Trackback: Taroltunk az Eurovízión! 2013.05.19. 14:09:47

Rövid Tomi Bevallom című dala tarolt Malmőben a '13-as Eurovíziós Dalfesztiválon! Exkluzív felvételek és az utca hangja. A mozgóképet nagy méretben és hangerővel méltóztassék megtekinteni.          

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Askeladden 2013.05.19. 12:18:53

Szerintem a 2010-es Kristina Peláková Felső-Garammente szépségeiről szóló opusza nem volt rossz!

www.youtube.com/watch?v=kghCqyMLPFA

Darkcomet 2013.05.19. 16:50:29

Kövezettek meg, de nekem ennek a Max Jason Mai izének a produkciója kifejezetten tetszett. Arról nem az előadó tehet, hogy ezen a fesztiválnak nevezett bohóckodáson a keményebb zenéknek nem igazán van létjogosultsága a takony mellett. A Lordi a maga parodisztikus előadásmódjával üdítő kivétel.

profilo 2013.05.19. 16:50:46

Eurovíziós sikerekre vágytok?
Ennyire nem lehettek lúzerek!

én már a fény gyermeke vagyok 2013.05.19. 16:52:24

Én adtam volna pontot az ezüstbugyingós lányoknak. Sőt, most is adnék nekik rendesen.

Dolgozónép 2013.05.19. 16:52:40

@Askeladden: igen, ez elég jó, ahogy Kristina többi száma is, pl. a Stonka.

Dolgozónép 2013.05.19. 16:52:52

Kém, ne légy igazságtalan: a Kabát egy tökjó együttes, a Pohoda című számuk remekmű, vezette is a csehszlovák slágerlistát hosszú időn keresztül. A többi tényleg szánalmas próbálkozás, valószínűleg azért, mert a jobb énekesek (Landa, Csáková, a fiatalabbik Vondrácková, stb.) nem vállalták a szereplést.

Rodolfo63 2013.05.19. 16:52:57

miért is indul byealex jövőre szlovák színekben?

2013.05.19. 16:53:17

nem tudom miért nem lehet olyan címet adni, ami fedi a cikk tartalmát. először jártam a blogodon és utoljára.

kis_kiraly · http://kiskiraly.blog.hu 2013.05.19. 16:53:33

Kabát nem tudom mennyire népszerű cseh földön, de jó kis zenét nyomtak (Kkr hogy a közönség nem értékelte a cseh rockmuzsikát). Afféle cseh Tankcsapdának tűnik.
És ahogy Askeladden fogalmaz: Kristina igazi eyecandy és még jó hangja is van.

Az Euróvízió ma már (utóbbi 10 éve mindenképp)inkább ilyen entertainment show, minthogy zenei műsor.

AbuBakr 2013.05.19. 16:53:50

hát öcsém... ha ti büszkék vagytok karel gott-ra, meg is érdemlitek a csásanya gyereket
nem fogom sajnálni

még szavazok is rá jövőre, ha cserébe kitaláltok végre egy saját címert magatoknak...

lüke 2013.05.19. 16:54:02

www.youtube.com/watch?v=DQZZJIIt9tA
azért itt a franciát is érteni
Gott az istenadta,nix deutsch

tollas 2013.05.19. 17:59:47

@én már a fény gyermeke vagyok:
Nincs baj a csajokkal, a hangot persze le kell venni.

Bambulka 2013.05.19. 19:30:50

Katka Knechtova leverné az egész mezőnyt.

GERI87 2013.05.20. 02:45:51

Az a durva hogy ez a Kabát nevű banda így elsőre - persze azért nem egy nagy truváj - is jobbnak tűnik mint a hasonló hazai haknirock zenekarok...:)

Askeladden 2013.05.20. 02:46:02

@Darkcomet:

Én elfogult vagyok a szlovákokkal, de nekem az a fickó palmface volt! :-(

almosvandor · http://vilagvegeutan.blog.hu 2013.05.20. 02:46:09

Soha ne adjátok fel! A remény hal meg utóljára.
Tipp: Írjatok egy jó sörös nótát.

Capr 2013.05.20. 02:46:19

Nem bántani a Kabát-ot, teljesen korrekt produkció volt. Tőlem az űrbe is kilőhetik a jaj de filozófus vagyok Alex gyereket. Nekem biztos nem fog hiányozni. Küldjétek utána a hányadék nótáját is.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2013.05.20. 02:46:24

Ott baszták el, amikor nem nevezték a "Jozin z Bazin"-t anno. Azzal lehet, hogy nem nyertek volna, de hogy a kultúrnépek közt meg lett volna a csehek renoméja míg a világ, s még két nap, az tuti.

fran7 2013.05.20. 02:46:33

Küldjétek Robo Miklot vagy Jozso Suchyt. Mindkettő roppant népszerű volt egy kis időre. Olyanok, akikre méltán lehet büszke a szlovák nép.
De ha akarnának valamit a szlovák szomszédaink küldjék Martina Schindkerovát. Hogy Katka miképp tudta megverni a Slovenski Superstarba, máig rejtély nekem.

kennyking 2013.05.20. 02:46:49

@Dolgozónép: Hát nem tudom, hogy a Kabát egy jó banda-e.Vizovicében fellép a Cseh metálszintér java,de gyakorlatilag halgathatatlan a sceh metál.Bár felvidéki magyar srácok kapacitáltak minket több zenekarra is, de tényleg halgathatatlan.( Így hirtelen a Citron jut eszembe.)Habár egészen biztosan vannak kurva jó bandák is ( mint ahogy itthon is), de nem jutnak a rivalda fénybe.( Mint itthon is.)

gabesz7004 2013.05.20. 02:46:58

Végül is, annyi minden után, miért pont őt ne lopnátok el! Érdekesen mutatna szlovák színekben a Szent István bazilikás tetoválásával! Amúgy nekem a Gott elég németesen hangzik, simán indulhatott dél-németként!

TFL · http://civilzone.eu 2013.05.20. 02:47:08

hú, úgy látom túl sok embernek adtál megoldhatatlan feladatot ezzel a poszttal...a fészbukon is meg itt a kommentelők között is :D legközelebb rakjál ki bazinagy szmájlikat, hátha megértik :D

JewRivers 2013.05.20. 02:47:35

SOHA NEM INDUL SZLAVAK SZÍNEKBEN BYEALEX, EZT A SZALAGCÍMET CSAK A PROVOKÁTOR ZS., A BÉRTOLLNOK TROLL TALÁLTA KI.

De most egészen pontosan őt kérdezem - az idiótákkal nem foglalkozom, akik e kamu hírre szidni tizedik helyezett polgárunkat- szóval kedves szarkeverő dotoho, döntsd már el szlavak szeretnél lenni vagy cseh, ha már az említette cseh művészekkel is azonosulsz a szlavak zászlós blogger oldaladon?

alfax 2013.05.20. 02:47:39

a kommenetlők 90%-a csaka címet olvassa el.

durva.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2013.05.20. 02:47:43

és ezt most hogy???
mi a faszomról szól ez tulajdonképpen?

Dolgozónép 2013.05.20. 02:47:45

@Bambulka: köszi az ötletet, megnéztem a Knechtovát, tényleg csodás jelenség.

jacint70 · http://jacint.blog.hu 2013.05.20. 02:47:48

Azért az idei A csoportos szereplés fényében én nem fikáznám akkora lendülettel a magyar hokit...

kamasuka 2013.05.20. 08:39:06

"nincs az a cseh és szlovák kormány, amely milliókat tolna bele egy olyan tévés projektbe, amely jobb esetben is csak a nemzeti kebel haszontalan duzzasztására szolgál"

Már bocs, de van különbség az elődöntőben tök utolsók leszünk nulla-tíz pontokkal éveken át, illetve a döntőben tök utolsók leszünk nulla-tíz ponttokkal éveken át között. Persze, ha érted a lényeget. :)

A cseheket nem követtem, de a Twinsből, mint dupla-sunafaktor (sajnálom, hogy rájuk kevesebbet áldoztál) akár mi kijöhetett volna. A többi totál egykaptafa szar volt, mint Csézy meg a Bádog Zoli nálunk.

Peace!

www.youtube.com/watch?v=T6EdPEk6S5s

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.05.20. 08:39:15

szlovákok?
az valami ország?
tegnap már léteztek?

fran7 2013.05.20. 08:46:50

Mondjuk CsehSzlovák Kém nem nagyon néz szlovák tévét, ugyanis, ha jól emlékszem 2009-ben akkora csinadrattával rendezték meg a sokfelvonásos Eurovizió válogatást, hogy Rákay Kálmánunk csak pislogott. Meg akarták lovagolni a SuperStar sikerét. Hát nem sikerült.
Mondjuk olvasnék a dotohon Gasparovics nyelvújítási próbálkozásairól. Ahogy várok egy elemző Gorillás cikket is.

komissarlajos 2013.05.20. 09:02:19

Életünket és vérünket!
De ByeAlexot nem adjuk!

Mikrobi 2013.05.20. 09:51:17

Nem tudom, mi ezen a facepalm, nekem se tetszett ez a nyálas, elvont nyomoronc, felőlem mehet nyugodtan Szlovákiába, én nem vagyok rá büszke.

Mikrobi 2013.05.20. 09:51:27

Amúgy mi ez a T/1 a szövegeidben, ha a tótokról van szó? Te most tót vagy, vagy magyar?

tiborc2008 2013.05.20. 09:58:41

Mintha nem lenne mindegy, hogy ezen a takony- és foszenei szarságon ki hányadik.

val 2013.05.20. 10:56:01

"Ennek s van aztán egy nemzettudata!"
"Maximum "tollasodjunk meg mihamarabb" tudata van…"

ÓÓÓLLLÓLLLOLROTFLMAO

hexa 2013.05.20. 10:56:03

"ByeAlex jövőre szlovák színekben indul!"

Az még nem olyan biztos. Lehet, hogy növeszt egy snájdig kis bajuszkát és német szinekben indul. Vagy magára ken egy vödör boxot és nigériai szinekben pompázik majd. :)

(Egyébként tőlem egy vödör ***t is magára kenhet. És ráhúzhatja a kis sapiját. ;))

gabesz7004 2013.05.20. 11:40:49

@Mikrobi: tótnak vallja magát, esetleg cseláknak, de valójában csak egy nyomi hazaáruló.

TFL · http://civilzone.eu 2013.05.20. 11:59:07

@Csehszlovák Kém: bár ezek után lehet inkább karelgott bácsi magyarosításán kéne gondolkodni, szerintem iszonyatosan menő echte ungarische eurovízíó sztár lehetne jövőre a kelet szinatrája, kajolnák a dánok rendesen :D

TFL · http://civilzone.eu 2013.05.20. 11:59:11

@Csehszlovák Kém: ahogy az utánam szólók némelyikét olvasom, mégse volt elég bazi nagy :D úgyhogy ezentúl én is Alex csehszlovákiasításáért szurkolok, illetve csehszlavákiasításáért, hogy pontos legyek, esetleg csehtótosításáért. Lehetne mondjuk ezentúl zbohomAlex :D

Zb74 2013.05.20. 12:09:50

A Kabát zenekar a tesóm egyik kedvence :)

Az "1956 óta létező küzdelmekbe" a szocialista országok TV-társaságai azért nem kapcsolódtak be, mert az Intervízióhoz tartoztak, nem pedig az Eurovízióhoz.

Gondolom, Karel Gott is ezért indult osztrák színekben a '68-as fesztiválon.

Hiryu 2,0 · http://theidf.blog.hu/ 2013.05.20. 13:00:11

na... adunk alex helyett egy csomó magyar "énekest", oké?
vissza se kell adnotok....

kennyking 2013.05.20. 13:17:04

Alex azért ért el szép sikert, mert a " kedvesem" szót " Jad Vasemnek" értették és nem merték kihagyni a döntőnől, mert antiszemita vádak érték volna Svédországot.És ugye, az egyet jelent az életszinvonal zuhanásával.

Hiryu 2,0 · http://theidf.blog.hu/ 2013.05.20. 13:37:25

nol.hu/kult/muranyi_andras__euroviziot_nezni_mazochizmus

....

S hát azért akadtak szép pillanatai is ennek a malmői szombat estének; speciel ByeAlex tizedik helye maga a mámor, hiszen ez a valószínűtlenül fura figura karrierje egyetlen szimplifikált, lazán elővezetett dalával bemutatott a komplett magyar könnyűzenének és a mindenre rágörcsölő celebvilágnak. Röhögjünk együtt, kedves olvasók, s gondoljunk arra, hány hazai bulvársztár fejtette ki abbéli véleményét az Eurovízió Dalfesztivál egyébként kétségkívül műsornak látszó MTV-s selejtezője után (A dal), hogy tudniillik mekkora lúzer ez a Bye Alex, akivel majd felmossák a padlót Svédbe'. Úgy fest, mehetünk a picsába az összes sztenderdizált négy negyedünkkel és a folyamatmenedzsment szintjén kezelt projektünkkel – lásd az elmúlt évek kísérletei –, az egyéniség ezek szerint akkor is jobban bejön, ha a produkció nem terjeszkedik tovább két akkordnál (se), továbbá a hülyegyerek-szemüvegen meg a gyerekcsináló sapkán.....

dr. Közbiztonság Szilárd 2013.05.20. 14:15:14

Hát, baszd meg, vigyétek, a tietek.

Harmadik legjobb eurovíziós helyezés ide vagy oda, ami szar, az szar, akkor is, ha arannyal vonják be.
És ez a csávó nagyon szar.

dr. Közbiztonság Szilárd 2013.05.20. 14:40:31

@AbuBakr:
És akkor a saját himnuszt még nem is említetted a mostan himnuszként használt magyar népdal helyett. :-)

(Baszd meg, de legalább jól válaszottak, nem olyan búvalbaszott, hallgathatatlan himnuszuk van, mint nekünk.)

dr. Közbiztonság Szilárd 2013.05.20. 14:40:38

@Hiryu 2,0:
Mondjuk attól, hogy 10. helyet ért el, még nagyon szar a csávó is meg a dala is.
Egyébként ez is 4/4-ben van, ha már ezt is felhoztad.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2013.05.20. 14:49:40

@dr. Közbiztonság Szilárd: A szlovák himnusz 1844-ben keletkezett a Kopala studienku szlovák népdal dallamára, Bartók az általad idézett magyar műdalt pedig 1908-ban jegyezte le, cumi van már megin' :)

Lacusch69(Sch.Lacika) 2013.05.20. 20:46:49

A tótoktól nem kell semmi (csak ami a mienk volt), de a csehek vihetik Alexet. Cserébe a két legjobb exportcikküket, Zemanova kisasszonyt és a Budweisert kérjük (jó xar üzlet lenne nekik)

Töksi 2013.05.21. 10:59:59

Ennyi hülyét egy rakáson... dotahó szokásos gyenge provóját így benézni.. :-)

lüke 2013.05.28. 08:58:02

@alfax:
na mán m`ér`?
ha ezt a sok hadovát elolvassa az ember,nem tud majd gondolkodni:)

fludd 2013.06.04. 16:49:04

Én a Kabát zenekart már vagy 12 éve kedvelem! Nagyon jó szerintem. Bár a szöveget nem értem, de mégis van annak egy különös bája, ha az ember rock zenét hallgat csehszlovákul. :)
süti beállítások módosítása