lead.jpg

Martoson magyar állami közpénzen, magyar és szlovák állampolgárok halálához vezető, fajvédő és antiszemita politikát propagáltak, a szomszédos népek ellen gyűlöletet szítottak.

Nemhogy kihátrálna A Magyar Közösség Pártja (MKP) a Via Nova kompromittálódott arcai mögül, de a parlamenten kívüli párt és közvetve Orbán Viktor a rasszista propagandát legitimálja Szlovákiában. Döbbenetes, hogy a magyar állam, közpénzen olyan szlovákiai rendezvények mögé állt be, amely magyar állampolgárok halálához vezető, fajvédő és antiszemita politikát propagált, a szomszédos népek ellen gyűlöletet szított. Akinek eddig sem volt egy szemernyi kétsége afelől, hogy a Fidesz-Jobbik féle ún. nemzetpolitika, azaz etnikai nacionalista szkanderozás nem egy tőről fakad, az ne is olvasson tovább, fingjon egy lazát és nyisson fel egy sört, peace.

A parán beszámoltunk a szlovmagyar egybitesek felvidéki szigetéről, A Magyar Megmaradásért Mozgalom, a Szebb Jövőt, a HVIM és a Jobbik  helyi sejtjeinek tagjai  nyíltan nevüket adták a faji háborút hirdető Betyársereghez vagy az óriásskinhead Zagyvához és a szlovák származását letagadó Zázriveczhez. Ők azok, akik a DAC meccs előtt magabiztosan kérik a tökmagszotyit, de ha megjelenik a szlovák készenlétis, futásnak erednek. A gyengébbel nagyon bátrak, az erősebbtől lefossák a bokájukat. Primitív, állati ösztönnel rendelkező emberi lények, kiszámíthatóak.

A faék egyszerűségű, igazhitű neonácik után, köszöntsük újra régi ismerőseink, a magukat fel nem vállaló, rejtőzködő barna sereget, a félkegyelmű via novásokat! Aki ne tudná: az első Martosi Szabadegyetem megrendezését ugye annak a szlovmagyar kisebbségi politikai ifjúsági szervezetre bízták, amely idén tavasszal politikailag lenullázta magát a magyarországi szélsőjobboldallal való együttműködéssel. Mondom ezt úgy, hogy ne hallgassuk el: a szervezet anyapártja bátortalanul megpróbált elhatárolódni Szávayéktól, de a felháborodott hívek elküldték Berényi elnök urat a picsába, a sunyi Gubík Nemzetvezető pedig a mai napig fenntartja Szávayt dícsérő szavait, hiába, egy igazi szakértővel van dolgunk: “Mindent Vissza!”

Ejsze, ezért kaptak kiképzést a Jobbik vezetőképzőjében, hogy a Jobbik “öszödi beszéde” után menjen az egész brancs levesbe? Bukta után, nagy kuss jött, lapultak az érintettek a fűben, majd a vezetőség lemondása helyett, csak a külső szemlélő számára érkezett nem várt fordulat: Samu “Agysebész” Pista és barátait pacifikálni kell, Ezúttal a Fidesz nyúlt hónuk alá, és megkapták Martos megrendezését. Tippem szerint először és utoljára. Pedig szegíny Gubík, hagyományőrző szándékkal indította útnak a Martosi Szabadegyetemet, nagy kérdés, vajon milyen hagyományra gondolt?

Micsoda dolog “összetartozásról”, beszélni, amikor ugyanazzal a lendülettel a disznóvágást, sonkafüstölést, befőttelrakást magas szinten művelő, a regionális vendéglátásból és még ezernyi más, hasznos munkából megélő, a koncerteken Rúzsa Magdira vagy a Tankcsapdára tiszta szívből csápoló, kisebbségi magyar között az “autonómia” gondolatát, magyarországi közpénzeken propagáló rendezvényeken olyan kirekesztő, nem a 21. századi Európába tartozó gondolatokat fröcsköltök szét, amelyek, csak a helyi krasznahorkai kisebbségi magyarok Kossuth szobrot köpködő Kotlebával kötött szövetségével lehet egy lapon emlegetni?

Különösen vicces, amikor a martosi rendezvényhez közel álló orgánum szánalmas erőlködését olvashatjuk, ezek szerint amit eddig leírtam, nem állná meg a helyét? Tessék: “Magyarországról is számos vendége volt a Szabadegyetemnek, szinte az egész politikai paletta képviselve volt. Azért csak szinte, mert a kerek egészhez még a Jobbik hiányzott, illetve az a MSZP-ből sem volt előadó a táborban. A Fideszből és az LMP-ből igen, illetve a független képviselő, Szili Katalin is jelen volt.  Ez talán azért is lehetett, mert már a tábor meghirdetésekor az volt a „fő kérdés”, hogy a Jobbik ott lesz-e?

Oriskó, Csillagbogár, ez csak neked volt kérdés, és valószínűleg sajnáltad is, hogy a Jobbik nem ment el. De összegyűjtöttem néhány valóban fontos kérdést, miközben rendeltem egy korsó Chotebort.  Százhúsz napja nem tudjuk, mi dolga van az MKP Via Novának a Jobbikkal? Nyolc hete napja nem tudjuk, miért szervezte az MKP Via Nova a martosi "szabadegyetemnek" álcázott magyarországi kampánytoborzóját a gombaszögi táborra? Negyven napja nem tudjuk, Berényi elnök úr hol látja az "ötszázezer" háborúzó szlovmagyart ötmillió szlovák ellen? És hát, néhány napja már azt sem tudjuk, hogyan képzeli Berényi elnök úr a szlovmagyarok kiirtását. 

De miért vagyunk ma itt?

Ezekben a futóbolondokban mégis az a legszórakoztatóbb, hogy olyan ostobák, saját maguk, akaratukon kívül leplezik le magukat. Legújabb találatunk Cséfalvi Gusztáv Troll úr, aki a felvidéki szlovák-magyar szótár csoportot – értsd: egy kis facebookos fórum, ahol olyan szlovmagyar kifejezéseket, mint például párki horcsicával, gyűjtenek, magyaráznak meg – trollkodott szét martosi fotóival. Guszti bátyánk pechére én is a csoport tagja vagyok, kösöntem szípen. Mi mindent láthatunk a fotón, milyen könyvekkel kínálták meg a martosi szabadudfhaumfbgmcybvkjhfnfvnvn-re kilátogatókat?

gusztav2.jpg

Mazsolázzunk.

Henry Ford: A nemzetközi zsidó. Kezdjük az antiszemita paperback irodalom egyik bestsellerével, a szélsőjobboldali portálok könyvajánlóinak állandó darabjával, a könyvvel, amely a kiajánlók szerint nagy hatással volt Adolf Hitlerre, hiszen minden rendes antiszemita tudja: a Nemzetközi zsidó a Mein Kampf után a legnépszerűbb könyv világszerte, amely a zsidókérdést vizsgálja elfogulatlanul. Az írást eredetileg közlő amerikai hetilap, a Dearborn Independent 1927-ig működött, akkor Ford közfelháborodás hatására bocsánatot kért antiszemita írásai miatt és megszüntette a lap megjelenését. Persze itt marad a találós kérdés: vajon 2013-ban a könyv miért és hogyan segít a szlovmagyar önrendelkezési harcban és jogi küzdelmekben?

A Cion bölcseinek jegyzőkönyvei. Az erős kezdés után nincs értelme lankadni, a martosi szervezők egy igazán topmunkát kínálnak a folytatásban is: a világszerte ismert antiszemita pamfletben az egész világra kiterjedő zsidó összeesküvésről tájékozódhat a Tankcsapda és Rúzsa Magdi koncertre érkező Józsi bácsi és Mari néni és az onokák. Full szervíz, bazmeg. Ez persze nem is igaz, amit az előbb írtam, mert az onoka otthon maradt a kertben, tologatta a csattogós lepkét, Mari néni almás rétest sütött az onokának. Józsi bácsi ellenben elsétált a könyvsátor előtt, de a sok piszok szunyog agyonmarta, gyorsan hazatért. És még a rétesből is maradt.

Raffay Ernő: Politizáló szabadkőművesség (2012). De evezzünk haza vizekre, akarom mondani, Csonkamagyarországra! A szebb napokat sem látott, egykori MDF-es parlamenti képviselő - jelenleg: a szélsőjobb egyik vezető házitörténésze - könyvében olvashatjátok:  “a Tanácsköztársaság szellemi előkészítése éveken keresztül folyt, az nem „a semmiből ugrott elő” 1919. március 21-én. A titkos társaság tevékenységével akarva-akaratlanul hozzájárult a vörösterrorhoz és bizony a Magyar Királyság széthullásához is. A szerző “természetesen” kísérteties hasonlóságot lát az egykori és a magyarországi rendszerváltást követő események között: “Szent István-i keresztény magyar állameszme és államszervezet ellen törtek, fennen hirdetve ennek lerombolására irányuló szándékukat.” A tudjukkik. Természetesen ezért is a “keresztény magyarokkal” számbeli fölénybe került tudjukkik felelősek, SZDSZ és Mucsa.

Nem rendhagyó, egyedi esetről van szó, Raffay nyíltan antiszemita könyvével simán végigrodeózza a Kárpát-medencét, Győrtől Nagyváradig. Ez utóbbi partiumi településen az Erdélyi Magyar Néppárt meghívásában járt Zatykó Gyula szenátorjelölt társaságában, aki, minő meglepetés, a föderalizmus és az autonómia gondolatával kampányolt Raffayval több Bihar megyei településen. Kíváncsian várom a basszusgitározni remekül tudó, egyébként a napokban Szlovákiát Gombaszögtől Martosig végigturnézó, székely-álkonzi Demeter "Tőkéslászlókabinetfőnökevoltam" Szilárd minden bizonnyal releváns reflexióit a jelenségre! Csak van már erre valami magyarázat, no: milyen összefüggést nem látok, ami minden bizonnyal létezik a székelyföldi autonómia törekvések és az 1918-as területi dezintegrációt a zsidók nyakába varró szarházi sarlatán között?

De nem akarom tovább untatni az olvasót, gyorsba' a konklúziók levonása előtt tényleg csak címszavakban a további versenyzőkről: Obrusánszky Borbála: Szkíta-magyar multunk ragyogása. A kiajánló szerint a könyv célja a régi, finnugor dogmák lerombolása. Szakály Sándor: Tiranon, Honvédség, Háború. (2013) A szerző mondanivalója szerint a II. világháborúban a náci Németország oldalán elkerülhetetlen volt Magyarország részvétele, így szépen hangzó önfelmentésbe fojtja a 20. századi magyar történelem egyik legtragikusabb korszakát. Laza. Gulyás László: Küzdelem a Kárpát-medencéért. Alcím: Regionalizáció és etnoregionalizmus, 1690-1914.(2012). Érted: 1690!!! Mindez az elmaradhatatlan rovásírás szakirodalom és a nyilas Nyírő és Wass Albi művek könyvkoszorújában, Satöbbi, satöbbi, a többi borítót már nem látjuk.

Úgy tűnik, a magyarországi politikai jobboldal (Fidesz+Jobbik) kettős beszédének honosítása megkezdődött Szlovákiában. Taktikai okokból ezek az urak nem beszélhetnek nyíltan szándékaikról és rejtett frusztrációikról, esetleges vágyaikról, de a rendezvény szerves részét képező könyves pult szemernyi kétséget nem hagy afelől, mire is gondolnak ezek az emberek, ha már nem pásztázzák őket kamerák.

Ami azért megnyugtató: ellentétben a hivatalos győzelmi jelentésekkel a legújabb fideszes agymosoda jelentős kudarcot vallott: a szervezők hiába dobálóznak a nyitónap 2000 fős látogatottságával, ez csupán a Tankcsapdának volt köszönhető és nem Kövér László mellényének. Napközben bizony az emberek lézengtek, mint fing a gatyában, normális ember kint lógott a haverokkal, asszonnyal, gyerekkel, élvezte a napsütést, házipálinkáját és nem a Szabad Nép félórákon alakuló fidesz-jobbikos “Szabadszugvzjdfgivncfshfcsven” rohadt és ette Király Zsolt & gidái kiflijét. Esetleg meghallgatta a zenekarokat, amit köszi, hogy elhoztatok Szlovákiába is, de tényleg.

Persze tudom és értem: fontos az együttlét, találkozhatsz olyan emberrel, aki hasonlóan gondolkodik, mint te és olyannal is, akik nem, zenét hallgattok, tánciztok, a színpadról szólnak a riffek, koccannak a bakkancsok és szandik, összeérnek a meztelen vállak. A probléma ott kezdődik, hogy Martoson és sajnos most már Gombaszögön is, sok kicsi Nemzetvezető nagyon meg akarja mondani neked, milyen magyar legyél, mit és kit szeressél, kivel tartozzál össze és kit kerülj el, rekessz ki. Martos a fullretard fidesz-jobbik mainstream alullátogatott autonómista gondolatokat propagáló agymosodája volt, a szervezők a mai napig hálát adnak a magyarok istenének és a Turulnak, hogy meghívták a Tankcsapdát is, Gombaszög pedig egy nagyobb baráti társaság érdeklődését kielégítő rétegprogram, amit agyonvágtak programokkal, például vicc, hogy olyanok is előadtak, akik nem is akartak ott lenni, nem érezték jól magukat, pl: korkep. (Muha!!!)

Akik nem szerettek volna önjelölt megmondóembereket hallgatni, szerencsére volt volt hova menniük, ráadásul a kürti borfeszkón két nap alatt tízezren jártak, Esküszöm Prágáig hallom: Fuck off, Martos!!!!, Fuck off, Gombaszög!!!!

Mert az eddig sem volt különösebben kétséges, hogy a hatuma köszöni szépen jól van, él, disznót vág, pálinkázik az árnyas tölgy alatt, focizik a haverokkal, amikor mindig egy jó nagyot bele lehet rúgni az ellenfél mezét viselő haragosba, rendőrbe, de meccs után nagyot köszön akkor is, ha a falu őre civilben jön vele szemben az utcán, kijön a szomszéddal, de mérges ha az félredug a feleségével, és ha olyan kedve van, kiteszi a kétnyelvű feliratot, de nem zavarja az sem, ha egy nyelven van kiírva: Vigyázz, a kutya harap! A vérmesebbje sör mellett visszazavarja Liptóig a tótokat, közben stíröli a csaposnő kellemesen mély dekoltázs mögé rejtett, ringatózó melonját, de ha beül az éttermébe a BA-s rendszámtáblájú kocsiból kiszálló vendég, a legjobb rántotthúst süti ki. És basznak az autonómiára.

Kíváncsian várjuk, vajon a Magyar Közösség Pártját újra lejárató Via Nova ifjúsági szervezetnek, illetve anyapártjának, esetleg magyarországi partnereinek a Fidesznek és a jobbikos Szávay “Mindent Vissza!” Pistának, neadjisten a ifjúsági szlovmagyar politizálás bülbülhangú Szóvivőjének, a Töketlen Terepasztalnak és Lovagjainak,  van-e a hiteles magyar kisebbségi politizálást roppant kellemetlenné tevő, Orbán Viktor képmásával legitimizált, tömeges antiszemita szakirodalom szlovákiai megjelenésével kapcsolatban mondanivalója!

26 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://dotoho.blog.hu/api/trackback/id/tr615422368

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.07.24. 12:39:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gy.Peter 2013.07.24. 11:46:33

szubjektív - sztereotípiákkal telített -olvashatatlan a fogalmazásmód.

Rózservóterz 2013.07.24. 11:46:42

Remélem, a szerző hamarosan életét veszti pl. egy autóbalesetben. Vagy megkínozzák. De ez utóbbi nem lenne azért jó. természetesen.

johnnybgoode 2013.07.24. 12:10:45

Alapos írás, köszönjük!

delano 2013.07.24. 12:29:34

Tényleg alapos írás, nem is tudtam erről a rendezvényről. Egészen elkeserítő, h erre b*sszák el a nem kevés adómat. Ennél már a stadionépítés is értelmesebb dolog, igaz nem sokkal.

Papageno68 2013.07.24. 12:34:09

Szegény Fekete István + a Nótáskönyv szerzője és többi jobbra hivatott.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2013.07.24. 12:37:34

@Papageno68: Igen. Rámutattál a szervezők legaljasabb húzására: a zseniális Feketével próbálják legitimizálni antiszemita okádásukat!

Papageno68 2013.07.24. 13:11:55

@Csehszlovák Kém: Attól félek nem akarnak ezek (bocs' de tényleg nem ők) semmit legitimizálni, mert hogy nem is szégyelik ezeket a könyveket. Szerintük ez mind igazsság az utolsó szóig.

Locassen 2013.07.24. 14:16:26

Utállak, de most igazad van.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2013.07.24. 14:26:09

Mazsolázol?

"...felkérjük önt, hogy mindazt az irodalmat távolítsa el, melyet a mellékelt feketelista felsorol, hogy ezeket május 10-én, a berlini Opera téren nyilvánosan elégethessük..."

bunk0 2013.07.24. 14:31:22

Csak én nem találtam vagy tényleg nincs egyetlen olyan poszt sem a blogodon ahol a magyarokat/zsidókat/cigányokat gyűlölő turbószlovákok ellen szólalnál fel?

A turbómagyarok egyoldalú ekézése kissé hiteltelenné teszi a mondanivalódat, nem gondolod?

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2013.07.24. 14:37:11

@Papageno68: Megveszekedetten jóhiszemű és naív akarok lenni (nem).

@bunk0: Akkor nagyon szarul keresgéltél.

Papageno68 2013.07.24. 15:08:40

@Csehszlovák Kém: Rendes vagy :-)
Külön köszi, hogy az adónk felhasználásának egy újabb értékes módját tártad elénk. Tényleg százszor fontosabb, mint például szegényebb gyerekeket kirándultatni határon innen és túl (hamár nemzeti gondolkodás, meg minden).

zo1ta 2013.07.24. 16:17:12

Nem olvastam el az írást, mert sz@rok a kémünkre.
De azt gondolom, hogy felizgatott a "Küzdelem a Kárpát-medencéért" című mű borítója. :)))

VISSZAVENNI CSALLÓKÖZT!!! Brat' sa Žitný ostrov! 2013.07.24. 16:17:45

érdekes ez a kényszeredett állandó pejoratív, (nem) kicsit lenéző, (nem) kicsit bunkó "szlovmagyar"-ozás

esetleg "korcs"-ozhatna vagy "keverék"-ezhetne is, netalántán "bozgor"-ozhatna a Kis-Anatant együttműködés jegyében de azt (még?) nem meri

ez az egész magyargyűlölő blog leginkább a szerzőről bizonyítvány

Bereznay A. 2013.07.24. 21:28:58

@bunk0:

Még az sem lenne baj, ha kizárólag magyar tökéletlenségeket ostorozna, ha amikor ostoroz, az mindig indokolt lenne. Az ilyen ostorozás hozzájárulás, nevelő, javító, szembesítő, építő. Most éppen elég jó százalákban indokolt amit mond.

Az utálatos nála – és nem ritkán – amikor magyarok ellen részrehajló, szándékosan provokatív, álosotorozó, mert kiforgatásokra, ferde beállításokra, rosszindulatúan szelektív magyar ellenes „megmutatásokra”, végsősoron hamisításokra építi a sejthetően önszórakoztató uszítmányait.

Összességében nem nevezném becsületesnek.

hunorr 2013.07.25. 00:39:48

Áruld már el, hogyha te nem ún. "szlovmagyar" vagy, miért akarod nekik megmondani ilyen szájbarágósan a tutit, miközben mindenki más "nem-szlovmagyar"tól (emiatt) elvitatod ennek lehetőségét?
Aztán adhatnál egy tételes könyvlistát, amit árusíthatónak nyilvánítasz felvidéki magyar rendezvényeken (persze, ha egyáltalán az ilyen rendezvények létjogosultságát elismered...).
Végül beszámolhatnál arról a súlyos agykárosodásodról, ami miatt nem látod az összefüggést az 1918 -20 közötti országvesztés és a székelyföldi autonómia-törekvések között.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.07.25. 10:29:58

Alapvetően érdekes mű a Cion bölcsei, de tudni kell a helyén kezelni.

Sir Galahad 2013.07.25. 13:47:38

Két dologra volnék kíváncsi.

1. Az nem lehet, hogy egy könyvkereskedő bérelt egy standot ezen a fesztiválon, aztán ott azt árul, amire kereslet van? Ok, a szervezők el is hajthatnák a kereskedőt, de a helypénzre meg nyilván szükség van a bevételi oldalon...

2. Van valamiféle közvélemény-kutatási adat arról, hogy a felvidéki magyar fiatalok körében mennyire népszerű ez a bizonyos Via Nova? Nem ismerem az ottani erőviszonyokat, de CsK posztjaiból úgy tűnik, mintha ez egy harsány, de nagyon szerény támogatottságú alakulat volna. Mi az igazság?

qrisz 2013.07.26. 02:44:26

csehszlovák kém azért nem kéne ez a burkolt zsidózás

lüke 2013.07.26. 14:33:17

ide kopizom neked a koronázási zászlót;van horvát és szerb is- Kronländer- szlovák még nem volt akkor:)-T,M, Fátra- az 1600-s években

esterhazy.at/hu/kiallitasok/673761/J-Gyztes-csatk-s-koronzsok?_vl_backlink=/hu/kiallitasok/index.do

petraeus 2013.07.26. 17:11:28

A DAC meccset nem tudom miert hozod fel, hacsak nem azert mert az egy tipikus esete volt annak amikor egy allam az elvielg demokratikus eroszakszervezetet hasznalja fel egy kisebbsegi csoport tudatos megfelemlitesere. Ez kurvara nem nevezheto demokratikus, jogallami vagy europai huzasnak, viszont kituno peldaja a szlovak allamszintu nacionalista, etnocentrista soviniszta gyuloletkelto es kirekeszto politikanak.

Egyebkent tenyleg gaz, hogy ilyen sulyosan antiszemita es gyuleltkelto konyveket arulnak, ezen fel lehet es kell is haborodni (bar liberaliskent en nem tiltanak be semmilyen konyvet, mas a felhaborodas es a betiltas). Raadasul az ilyen rendezvenyek bizony nem erositik hanem gyengitik az autonomia ugyet. Vagy tessek szivos munkaval meggyozni az apolitikus kozosseget arrol, hogy az autonomia az kell es az egeszet europai ugye teve szisztematikusan kiharcolni, vagy kezdjenek el robbantgatni. Mindketto legalabb olyan hatasos, bar az elso szamomra sokkal szimpatikusabb, de egyikhez se kellenek primitiv naci es antiszemita propaganda konyvek, sot kontraproduktivak.
A vegen megint elohozod az autonomiat es ugy allitod be, mintha az autonomai az valami a fidesz es a jobbik altal a kisebbsegi magyar kozossegekre eroltetett dolog lenne, ami senkit nem erdekel. Elfelejted, hogy europai peldak sora bizonyitja, hogy az autonomia az az egyik leghatasosabb eszkoz egy kozosseg sajatos kulturajanak, nyelvenek es kozossegi ertekeinek megorzesere. A kultralis kozossegek vedelme es a tarsadalmak sokszinusegenek fenntartasa meg egy alapevtoen liberalis eszme ami nagyon messze all a Fidesztol es a Jobbiktol. Az autonomia erositi a tolarenciat, hozzajarul a terseg gazdasagi fejlodesehez es az autonomia teruleten elok egyeni szabadsagjogainak a kiteljesitesehez.
Az autonomai ugyet nem osszemosni kell a szelsojobbal hanem visszavenni toluk, az autonomia ugye alapveto fontossagu a magyar kozossegek tulelesehez es gyarapodasahoz, es egy autonomiaval Szlovakia is egy jobb, elhetobb, europaibb hely lenne.
Autonomia nelkul sose lesz magyar-szlovak megbekeles, autonomiaval viszont kialakulhat egy hosszutavu joszomszedi viszony, hisz tetszik nem tetszik, mind mentalitasban, mind kulturaban a szlovakok allnak a legkozelebb hozzank magyarokhoz, nemhiaba eltunk egyutt 1000 evig bekeben, ami csak az elmult 100 evben romlott el foleg a csehorszag altal mestersegesen szitott magyarellenes propaganda miatt.

maskep 2013.07.27. 09:31:44

Érdekes poszt, bár kissé terjengős: Nem kéne az írást túlzsúfolni jelzőkkel... De a kommentekből megtudtam, hogy akinek hányingere van a náciktól, az magyargyűlölő... Szegény édesanyám, ha ezt megérte volna azután, hogy előbb a nácik internálták Csehszlovákiában, majd a kommunisták áttelepítették Magyarországra, most zavarban lenne...

bagir 2013.07.27. 10:00:27

@bunk0: Miért csodálkozol? Tót eddig ér az esze.

ILLED 2013.08.24. 18:13:21

Nem ez a legnagyobb baj szerintem ezzel a táborral,

[és valóban nem szimpatizáltam velük (egy egész „Reggeli Barnával” műsor erről szólt)],

mert egy könyvárus miatt nem hiszem, hogy érdemes a Fidesz és az MKP antiszemitizmusát következtetésként levonni

(hiszen, pl. a Soros Alapítvány által fenntartott CEU könyvesboltjában lehetett Magyarországon először megvenni a Mein Kampfot, amikor még be volt amúgy is tiltva itthon, és azt hiszem, nem kell magyarázni, hogy sem Soros, sem a CEU nem antiszemita),

de persze nem szerencsés, hogy ilyen könyvárus is volt ott.

Szerintem a nagy baj az, hogy Martos és a szervezői nem az összefogás felé, hanem a széthúzás felé visznek egy független, fiatal, aktív civileket nagy számban felmutatni képes kulturális közösséget, a felvidéki magyarokat.
süti beállítások módosítása