A meccs előtt fostak, utólag mindenki egyetért: a magyar válogatott tudását túlértékelték. Jó: mondjuk öt gólt sem rúgtak. Eközben Csehország szerte azt beszélik, hogy Jiraceket Magyarországon letartóztatták a fizika törvényeinek duva megszegése miatt! Dzsudzsák viszont isten, bejön a játéka a cseh szurkolóknak.
A magyar csapat csalódást okozott, mert a csehek elég tartalékosan álltak fel Rosicky és Petr Cech nélkül, semmit nem engedtek a hazaiaknak, nem hagyták őket kibontakozni. A csehek a második félidőben is jobbak voltak. Néhányan ezt az állítást persze vitatták, inkább a másik elterjedt nézet örvendett nagyobb népszerűségnek: az első félidő a cseheké, a második a magyaroké volt, de az egész meccs összességében két nem túl képzett csapat játékát hozta, ilyen-olyan esélyek mindkét oldalon, még több pontatlanság és a kapusok mennybemenetele. Akik a második félidőben jobbnak látták a magyarokat kiemelték, hogy többet volt náluk a labda, amit jobban megtudtak járatni, mint a csehek az első félidőben.
A cseh véleménycsokor a magyar csapatról végül így summázható: a magyar válogatott összességében nem gyengébb lényegesebben (ha egyáltalán), mint a cseh csapat, önmagukhoz képest az utóbbi tíz-tizenöt év legerősebb válogatottjával rendelkeznek, veszélyes játékosaik lelkesen, komoly odaadással képesek játszani. Bár jelenleg nem rendelkeznek világklasszis játékossal, de Egervári mester szinte minden posztra kiváló, minőségi játékost tud kiállítani.
Szarok voltak, de van egy Dzsudzsákuk! Dzsudzsák vs ČR!
Mondjuk az már önmagában is vicces, hogy az egyszerű halandó által alsóhangon kiejthetetlennek tűnő cseh szavak tulajdonosai ki vannak akadva Balázs vezetéknevén és a fórumok, beszélgetések állandó témája a nyírlugosi magyar szokatlannak tűnő neve. Cseh fórumozók mentek ölre a magyar klasszis vezetéknevének kiejtése miatt: čučák vagy Džudžák? Végül könnyebb kiejtés miatt, a csehek ebben a verzióban maradtak, Cucák! Másoknak a név leírásával akadt gondja, tessék két próbálkozás: Dzuszdhsduewhdeuykaka és Dzsuszdoanagbkjabnm.
És akkor, hogy legyen miért örülni Budapesten: általános cseh futballszurkoló vélemény szerint Dzsudzsák egy nagyon fasza játékos, akinek nem kellene elásnia magát valahol Oroszországban. Sokan sajnálják, hogy nem tudják játékát heti rendszerességgel követni, mint amikor a PSV-ben tolta, van, aki a szerdai barátságos meccset kizárólag az ő játéka miatt nézte végig, hoppá. A meccs után sem szűkölködtek a cseh fórumozók a dícséretekkel: igaz, hogy manapság nincs szem előtt, de most kiderült: nem felejtett el játszani. Persze így is akadt aki szerint csak Mr. Overhyped, de a többség a Rosicky vs a válogatott többi játékosa párhuzamot látja Dzsudzsák és a magyar válogatott között.
Sok Sparta drukker emlékszik rá személyesen, amikor holland klubcsapat Prágában játszott EL-mérkőzést, megjegyezték egy életre a magyar szélső megjegyezhetetlen nevét. Talán csak hitlerjugend külsője miatt nem szeretik néhányan fizimiskáját, általános vélemény, hogy hamarosan a top 5 liga valamelyikében fog kikötni, mivel nagyon tehetséges.
A cseh drukkereknek nem esett nehezére azt sem megállapítani, hogy Gebre-Selassieből Dzsudzsi egyszerűen viccet csinált!
Gebre – akit Dzsudzsák őrzésével bízott meg Bílek mester – is kapott hideget-meleget a szurkolóktól, az a legkevesebb, hogy sportágváltásra szólították fel, rallyzon! Más valakinek komolyan el kellett gondolkozni, hogy olyan amatőr teljesítményt nyújtott-e valaki a cseh válogatottban ever, mint az afrikai származású játékos, aki képtelen volt Dzsudzsit tartani: előre még csak-csak, de hátra egyszerűen képtelen volt játszani, pechére rendszeresen a magyarok legjobbjával került szembe. Dzsudzsák gyakorlatilag mindig összezavarta, a végén már a hozzászóló is kényelmetlenül érezte magát. Mások szerint Dzsudzsák úgy vezette Gebrét, mint egy kiskutyát vagy egyszerűen csak felültette 90 percre a ringlispílre, öröm volt nézni. Kedvenc beszólásom a szünetben érkezett: Gebre lábait valakinek ki kell csomózni az öltözőben!
Ja, és nem járt a magyaroknak semmilyen tizi, mivel nyilvánvalóan fél méterről rúgta rá a magyar játékos a cseh hátvéd hónaljára a lasztát. Ennyike.
Jiracek kihagyott helyzetére érkező cseh kommenteket pedig nem kell lefordítani: