a23.jpg

Fináléjához érkezett az egy hétig (augusztus 13-18) tató Prague Pride Festival rendezvénysorozat, amely idén a meleg büszkeség karneváli menettel és egy hatalmas koncertsorozattal tetőzik. A rendezvényt Tarlós István budapesti főpolgármester prágai kollégája nyitotta meg, aki a fővédnökséget is vállalta. Idén új útvonalon halad a menet és a Sparta Praha stadionjával szembeni hatalmas zöld parkban a Letnán állították fel a színpadokat. A dotoho délután háromkor járt a helyszínen, minden a legnagyobb rendben. A parkban összefutottam Garai-Édler Eszterrel, aki még néhai Csatáry lakása előtt rendezett flashmobot és egy remek interjút készített Kassán Balassa történésszel. Ja, beszéltem keresztény-konzervatív ellentüntetőkkel is, heten voltak.

Tavaly bevették Prágát a melegek, idén is legalább tízezer ember jött össze a homoszexuális kisebbség támogatására Prága belvárosában a szombati ebéd után. A felvonulás 13 órától kezdődött a Na Příkopě utcán a Köztársaság téren és a Čech hídon át a Letna park felé, ahol hazai és külföldi előadók koncertjei és egyéb látványosságok szórakoztatják a nagyérdeműt. A menetben a tavalyihoz hasonlóan rengetegen jöttek el babakocsival, kutyákkal és sok kerekesszékest is láttunk.

a22.jpg

A hagyományoknak megfelelően sokan színes ruhában és jelmezekben jelentek meg az eseményen. A menet elején a néhány hónappal ezelőtt Milos Zemannal nyílt összetűzésbe került a homoszexualitását nyíltan vállaló Martin C. Putna katolikus irodalomtörténész halad, aki korábban már fantasztikus cikkeket és könyvet írt a cseh katolikus egyház és irodalom illetve a meleg mozgalom közötti kapcsolat ellentmondásairól is. A menetet levegőből helikopter követte, de egyelőre a rendőrség semmilyen konfliktusról nem tudott beszámolni.

Keresztény-konzervatív ellentüntetők: család, nemzet, blablabla

Párhuzamosan a Prague Pride rendezvénnyel a cseh fővárosban egyébként összegyűltek a melegfelvonulás ellenzői is. A Fiatal Kereszténydemokraták menetét támogatja a magát konzervatív csoportosulásnak nevező, egyébként nettó homofób, antiszemita szélsőjobboldali D.O.S.T. mozgalom is, ők közösen a prágai Városházától indultak gyalogolni, a Menet a családért molinó mögött. E felvonulást támogatta egyébként Dominik Duka Prága érseke és a korábban korrupciós ügyletekbe belekeveredett, megyéjében romaellenes intézkedéseket bevezető Jiří Čunek szenátor (Kereszténydemokrata Unió) is, ez utóbbi beszédet is mondott: "Akciónkat a családok támogatására hívtuk össze, mert úgy gondolom, hogy hazánkban, a cseh társadalomban a család intézményét nem sokan támogatják."

Az egy hetes melegfesztivált Préga főpolgármestere nyitotta meg

Tavaly összesen mintegy negyvenezren vettek részt a hivatalos programokon, a felvonuláson 15 ezren vettek részt, idén valamennyire kevesebben vonulnak, igaz a szervezők összességében több érdeklődőt várnak, mivel az idei programsorozat felkerült nagy nemzetközi melegszervezetek oldalára is. Például a gaycities.com oldal a volt posztkommunista országok közül egyedüliként a prágai rendezvényt sorolta a legjobb tíz, ilyen típusú európai akció közé, arról nem is beszélve, hogy a Lonely Planet Prágát a világ tíz olyan metropolisza közé sorolta, ahol a világon legbarátságosabban viszonyulnak a melegekhez.

A 2013-as egyébként Prágában már a harmadik egy hétig tartó rendezvény, amelyet az elején nem értettek vagy megdöbbenéssel fogadták a helyiek, mert nem tudták, mit számíthatnak, idén azonban már több a pozitív visszajelzés, hiszen egyre inkább látják a látogatók, hogy egy komoly eseménysorozatról van szó. A heti program ugyanis nemcsak a felvonulásról szól: meleg, leszbikus, biszexuális, transznemű, stb. tematikában több programot kínálnak a szervezők, a zenés partiktól kezdve, kiállításokat, tánc-,és színházi előadásokat szerveznek vagy külföldi és hazai politikusokkal megtartott beszélgetéseket tartanak, de nem hiányoznak a programból a sportesemények sem.

Minden évben a rendezvény kap egy fő tematikát is, az idei rendezvény jelszava: "Vállaljuk fel színünket!" A programban több beszélgetés is az ún. coming outról, azaz a szexuális orientáció elfogadásásról és nyilvános vállalásáról szólt, hiszen nagyon fontos, hogy a melegek tudják magukról kicsodák valójában, emellett pedig együtt élni a többséggel és kommunikálni velük, hiszen mindenkit, családtagokat, barátokat érinthet, ezért e prágai hét is szeretné a melegeket motiválni, ne féljenek a coming outtól, mert felszabadító hatású! - ez napjaink legfontosabb kérdése, a prágai rendezvény szervezői szerint. 

UPTADE: Képriport a Letna parkból este 19 óra.

a1.jpg

a2.jpg

a3.jpg

a4.jpg

a5.jpg

a6.jpg

a7.jpg

a8.jpg

a9.jpg

a10.jpg

a12.jpg

a11.jpg

a13.jpg

a14.jpg

a15.jpg

a16.jpg

a17.jpg

a18.jpg

a19.jpg

a20.jpg

a21.jpg

Képriport a Letna parkból délután 15 óra.

23.jpg

21.jpg

24.jpg

22.jpg

26.jpg

25.jpg

27.jpg

17.jpg

11.jpg

10.jpg

12.jpg

19.jpg

13.jpg

09.jpg

05.jpg

18.jpg

03.jpg

20.jpg

07.jpg

04.jpg

08.jpg

02.jpg

06.jpg

16.jpg

14.jpg

15.jpg

És az ellentüntetők, mind a heten:

28.jpg

Táblájukra azt írták, a homoszexualitásnak nincs jövője. Ők tudják a tutit, persze.

26 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://dotoho.blog.hu/api/trackback/id/tr925464853

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Are you a gay Christian? 2013.08.18. 08:47:40

Egyszer bizonyos okokból kifolyólag elmentem egy hétköznapi misére a jezsuitákhoz (normál körülmények között egy másik templomba szoktam járni, és jobbára csak vasárnap). Meglepetésemre egy híres embert láttam ülni két sorral magam előtt, a (kor...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

különvélemény 2013.08.18. 00:53:58

Ezek szerint a csehszlovákok elnyomják a buzikat, különben mi értelme lenne a felvonulásnak.

tisztapista 2013.08.18. 00:54:29

Milyen isten gyermekei?

A hedonizmus, vagy a pénz istenének gyermekei?

Ugyanmár, a homoszexuálisok többsége megveti Istent, nem hisz benne, ateista és materialista.

A homoszexualitás pedig csak az elferdült szexuális szokásokról szól, másról nem.

blaubner 2013.08.18. 00:54:46

"...Az egy hetes melegfesztivált Préga főpolgármestere nyitotta meg..." - szerencsére nálunk nem :-))

J.László 2013.08.18. 00:55:04

Csehország liberálisabb, mint a mai Magyarország. Egy hétig. Te jó ég.

Különben a múlt héten voltam Prágában és egyáltalán nem vagyok elájulva. Ha kiteszed a lábadat a prágai főpályaudvarról, olyan kép fogad, ami a Déli pályaudvart is felülmúlja. Mocsok, szar- és pisiszag. Minden második utca macskaköves. Szétesik rajta az autód.

Viszont lehet cigizni a kocsmákban. Ez egyértelmű pozitívum.

prolee 2013.08.18. 00:55:33

Ja! Ha meg úgysincs jövője, akkor minek "izgassák" rajta magukat, nem igaz??? :)

Ilyen szép időben, ilyen szép városban ellentüntetéssel elbaszni az időt... Hát én nem t'om....

Mi inkább megnéztük tegnap a zsidónegyed egy részét, ma meg a Mucha múzeumot. Kafkát is akartunk nézni de az aránytalanul drága, ezért kihagytuk, csak a pisilő fiúkákat, meg a múzeum portálját fotóztuk (hadd lássák a sznob ismerősök, hogy ott is voltunk). Azt intézzétek el, hogy Kafka legyen olcsóbb....
Azért kétszer nem látványosabb Muchánál... :)))

prolee 2013.08.18. 00:56:26

Épp Prágában vagyok öt napja - imádom.
Szokás szerint egész nap a városban kolbászoltunk, több, mint 8 órát talpaltunk. Őszintén szólva nem sok vizet zavartak a melegek, nekem szinte fel sem tűnt a jelenlétük, egy katonai terepjárón fotóztam le néhány csajszit, meg srácot kb. 12-13 óra körül (meg egy autóból kilógó Putyin-baba volt még érdekes), a Vencel tér Mustek megállójához közeli utcában. A helikopter körözött fenn, de nekem úgy tűnt, hogy több a rendőr, mint a meleg.

Prága a szó szoros értelmében ki van bélelve emberrel, elférnek a melegek is.

Éééssss! Mindenhol lehet bagózni a sör mellett!!! Imádom Prágát!!! Vagy ezt már mondtam? :)))))

kvadrillio 2013.08.18. 00:56:34

....jahhh.......A 2 MILLIÓ MUNKANÉLKÜLI IS AZ !

Butuska 2013.08.18. 00:57:04

Ettől Budapest olyan messze van, amire még csak közmondásos megmondásom sincs... :(

Itt, ha kicsit is kilógsz a sorból, még akkor is, ha ezzel jót teszel a másikkal, már gyűlölnek. Itt úgy kell élni, hogy aki kicsit más, azt gyűlölni kell közösen, mert ha nem teszed, akkor te is a gyűlölni valók csoportjába kerülsz. De, hogy miért? Majd találnak rá okot, ne izgulj... pl mert szerinted a zöld szín nem jó... hogy hova? kit érdekel, a lényeg, hogy utálhassanak...

Na igen, Prága nem véletlen kedvelt turisztikai célpont, a sör csak egy dolog, emberek is kellenek...

unommáazegészet 2013.08.18. 00:57:08

Család, nemzet, blablabla... ANYÁD!

Virágh elvtárs 2013.08.18. 00:57:16

Ezek a buzeránsok szabadon demonstrálhatnak? Hát micsoda kupleráj van itt kérem?Gondolom a képen látható rendőr elvtársak végül előállították őket.

trolololol · http://basszas.blog.hu/ 2013.08.18. 09:26:20

Isten (amennyiben a keresztény istenről van szó) nagy I, hiszen az Isten a neve, és isten a "foglalkozása". Hasonlóképpen mint pl. Kovács János, a falu kovácsa.

A személynevek mindig nagybetűvel vannak, függetlenül attól, hogy viselőik léteznek-e (pl. Mickey Mouse, Luke Skywalker, stb).

Lent es fent (törölt) 2013.08.18. 09:26:30

Nem is tudtam, hogy buzi is vagy. Ez igy van jol hogy annyi buzi odament. Sôt menjen oda az összes! Oda valók.

burakefendi 2013.08.18. 09:26:47

Mindenhol ugyanaz a 10 ezer ember vonul, hogy folyamatosan összefuttok egymással? Egyébként nagyon csúcsra járatja mostanában ezt a témátaz index. Biztos nehezen viseli az itthoni érdektelenséget...

lobster thermidor 2013.08.18. 09:26:54

@J.László:

Oszt mondd csak te László!
Mi a túró köze van a kocsidnak, meg a macskakőnek a prágai emberek nyitott gondolkodásához?

Überspannung 2013.08.18. 09:26:58

Látjátok ezt, buzik? Irány Prága! Ott jobb élet vár rátok!

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.08.18. 09:27:02

Örülök, hogy Budapest nem követi a rossz prágai példát.

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2013.08.18. 09:27:28

Nagyon jó beszámoló. Egy kis irigységet ébreszthet azokban a budapestiekben, akik nem azonosulnak a baseball ütős homofóbokkal. A rendezvénysorozat ugyan a Budapest Pride esetében is évek óta egy hetes időtartamban, sok színvonalas eseményt foglal magába, és idén végre a felvonulást sem zavarta meg érdemi homofób atrocitás, de Prágában valószínűleg tényleg szabadabb a légkör. A poszt címére vonatkozóan - "Mindannyian isten gyermekei vagyunk" - nem jelenik meg semmi további infó a cikkben. Ez a mondat elhangzott valakitől a rendezvény kapcsán? Kitől? Milyen körben?

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2013.08.18. 10:26:26

@kaleidoscope: köszi a kérdést.

A címben szereplő mondatot Martin C Putna meleg katolikus irodalomtörténész tartotta fel a menet élén (lásd video)

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2013.08.18. 10:35:37

@kaleidoscope: kicseréltem a leadképet, láthatod is a professzor urat a menet élén a jelmondattal :)

Csapos35 2013.08.18. 10:42:27

Gratula a cikkhez. Csak az a baj, hogy a Csehszlovák Kém jelent, meg jelent, meg jelent, de Magyarországon kevesen hasznosítják amit jelent. This is Hungary. Lehet, hogy tényleg a fél ázsiai szemlélet van többségben Magyarországon? :-( Nagyon remélem, hogy nem. :-)

gabcigirl 2013.08.18. 11:41:09

@tisztapista:

Így van! És tényleg nincs jövőjük, lévén, 2 azonos neműnek még gyereke sem lehet.

Igen, én vagyok a keresztény őskövület.Igen.

Halkan jegyzem meg, a Teremtő azért elég markáns véleményt nyilvánított a kérdésről. (Sodoma+Gomorra pusztulása)

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.08.18. 13:21:59

@Csehszlovák Kém:

Ez a Martina Putin valami identitászavaros fazon lehet. Botrányból él. Nem kell az ilyen fajtára odafigyelni. Pontosan olyan mint a Csatáry-éltető fradista bunkó.

Celtic 2013.08.18. 19:56:19

Nem utalna senki sem a szerencsetlen nacikat Magyarorszagon, ha szepen csak felvonulnanak a Pride menete kozben - de hoyg odamennek acsarkodni es dobalni...Ez olyan oserdei szokas.

El tudom kepzelni, hogy Budapesten az egyik utvonalon vonul a Pride menete, masik utvonalon a Garda-Jobbik-mittomen menete, akik ellenzik a homoszexulaisok felvonulasat. Tegyek, mindenki jol elvan. De hoyg direkt odamenni. Vagy - mint tavaly - direkt a Sziget idejere szervezni egy tuntetest. Tenyleg csak az a celjuk, hogy nehoyg mar mas jol erezze magat....

miketbeszéltek 2013.08.18. 23:18:16

"Család, nemzet, blablabla"
A magyar, szélsőjobbá formált jobboldali tábornak van néhány olyan eszetlen szállóigéje, szókapcsolata, amitől már önmagában is felmegy a pumpa az emberben. Ilyen a komcsizás, a bolsevikezés, a libatolvajozás, és ilyen volt előttem a liberálfasisztázás. Sajnos azonban Kém barátunk értelmet adott az értelmetlenségnek, ugyanis a liberalizmus, a kirekesztés-ellenesség nevében olyan elképesztő intoleranciát, fölényeskedő becsmérlést, kirekesztést (kimoderálást) enged meg magának az ellenvéleményekkel szemben, hogy felmerül az emberben: létezik, hogy egy értelmesnek gondolt ember ennyire érzéketlen a problémákkal szemben? Hogy nem veszi észre: a provokációival csak szélebbre tolja az olvasóit? Létezik ez? Vagy valóban kém, a nácik liberális álruhába öltöztetett beépített embere, provokatőre??

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2013.08.20. 10:18:56

@Csehszlovák Kém: Köszönöm. Magam sajnos kevéssé beszélem ezt a nyelvet, így nem jöttem rá, hogy ez van a táblán, pedig talán tényleg ez az egyik legfontosabb üzenete a rendezvénynek. Az ilyen, szexuális irányultságukat és vallási meggyőződésüket egyaránt nyíltan vállaló vezető értelmiségi elitnek a hiánya az egyik legnagyobb gond és probléma Magyarországon. Ha lenne néhány hasonló személyiség a magyar közéletben, mint Putna professzor, akik ugyanígy felvállalják melegségüket és ugyanakkor megvallják keresztény hitüket is, akkor talán nem az ilyen "@maxval, a gondolkodni igyekvő birca" típusú homofóbok lennének jellemzőek a hazai keresztény-konzervatív táboron belül sem, mint ahogy nem ez a mentalitás és attitüd a jellemző a brit, vagy az amerikai keresztények többségére sem. Még egyszer köszi a posztot és a kiegészítést is.