2-r814-st.ir3-_t600.jpg

Nagy siker előtt áll az u17-es szlovák korosztályos válogatott. Éremért játszhat a világbajnokságon a hat idegenlégióskodó játékossal felálló csapat, amely újabb dicsőséget hozhat a szlovák focinak. Most Uruguay csapatával találkozunk a nyolcaddöntőben, ha tavaly vertük a  spanyolokat, idén pedig felkészülési meccsen az urukat, miért ne sikerülne ellenük újra győzni?

2013 májusában rendezték Szlovákiában az u17-es Európai Bajnoki 8-as döntőt. Szlovákia a rendező ország jogán indulhatott, a többi hét résztvevő 2012 őszén-2013 tavaszán vívhatta ki a részvételi jogot. Ez az a korosztály, amelyet Magyarországon a Tuboly Frigyes vezette szakmai stáb készített fel, a skótokkal, walesiekkel, szlovénekkel selejteztetek, tökutolsó hely, egy pont, sajnos kiestetek.

Szlovákiában Pecko mester végez fantasztikus munkát, 2012-ben a spanyolokat vertük 1:0-ra a Juventusban pallérozódó Hromada góljával:

de meccseltünk veletek is, Zsolnán idén márciusban mi nyertünk 1:0-ra, Telkiben viszont megruháztatok minket 3:0-ra, szóval nyugi, biztosan jobbak vagytok.

A szlovákiai Eb-ről aztán a hat legjobb csapat kvalifikálta magát az Egyesült Arab Emirátusban megrendezendő u17-es korosztályos Vb-re, megcsináltuk. Ezt a továbbjutást nem ingyen osztogatták, az Eb-n az olaszoktól kaptunk ki 2:0-ra a döntőbe jutásért.

logo.jpg

Remek kerettel érkeztünk ki az Emirátusokba, hat játékosunk menő nyugat-európai klubokban tolja a zsugát, ez már nem tili-toli: Juventus, Fulham, Parma, Tottenham, és a cseh 1. FC Slovacko. Ráadásul a Vb-n eddig 4 gólt szerzett nyitrai Tomáš Vestenickýt a ManU is erősen sasolja, meglátjuk.

Brazíliával

kezdtünk, megfizettük az újoncok összes hibáját: idegesek voltunk, az ellenfél másik szintet képviselt, összeakadtak a lábaink. Brazília egyértelműen jobb volt, megérdemelték a győzelmet, ellenük a pontszerzés az álom kategóriájába tartozott. A meccs összefoglalója és a gólok:

Aztán jött Honduras,

az ország, amely már Németh Krisztiánékat is meglepte Egyiptomban. Karnyújtásnyira voltunk a világbajnoki győzelemtől, de a ráadás 2. percében nem bírtunk megtartani a labdát saját tizenhatosunkon belül és a hondurasi nem hibázott. Nagy meccs volt, őszinte foci: itt az összefoglaló és a gólok.

A figyelmetlenség erősen fájhatott a játékosoknak, a csapatvezetés a mérkőzés után elvette a játékosok telefonjait, laptopjait, és a playstationt, kikapcsolták az internetet. Ennyi.

Kötelező volt a győzelem az Egyesült Arab Emiátussal szemben,

és sikerült! Úgy mentünk ki a pályára, hogy itt ma csak mi nyerhetünk, mert nagyon szerettünk volna továbbjutni. Jobbak voltunk a pályán, még úgy is, hogy a második félidőt emberhátrányban játszottuk le. Győzelmünk sajnos nem volt elég az egyenesági továbbjutásra, Brazília közben hármat hintett Hondurasnak is, végül a csoport harmadik helyén fejeztük be a küzdelmeket. A történelmi diadal összefoglalója itt.

Lerágtuk a körmünk, de megérte, végül az oroszokat kiszorítva bekerültünk a legjobb négy harmadik helyezett közé - továbbjutottunk!!!!

Szlovákia u17-es kerete:

Kapusok: Martin Junas (FK Senica), Juraj Semanko (1. FC Slovácko/Csehország), Marek Rodák (FC Fulham/Anglia)

Védők: Denis Vavro, Andrej Kadlec (MŠK Žilina), Michal Vodecký, Šimon Kupec (FK Dukla Banská Bystrica), Michal Sipľak (ŠK Slovan Bratislava), Attila Varga (Juventus/Olaszország)

varga.jpg

Középpályások: Martin Slaninka, Miroslav Káčer, Lukáš Čmelík (MŠK Žilina), Jakub Grič (MFK Zemplín Michalovce), Filip Lesniak (Tottenham Hotspur/Anglia), Jakub Hromada (Juventus Turín/Olaszország), Marek Rajník, Juraj Chvátal (FK Senica), Nikolas Špalek (FC Nitra)

Csatárok: Tomáš Vestenický (FC Nitra), Matej Lovás (MFK Ružomberok), Lukáš Haraslín (FC Parma/Olaszország)

A 2013-as U17-es labdarúgó-világbajnokságot 24 válogatott részvételével október 17. és november 8. között rendezik az Egyesült Arab Emírségekben. A nyolcaddöntőbe minden csoportból automatikusan az első két csapat jutott tovább, illetve a négy legjobb harmadik helyezett.

A szlovák u17-es válogatottra kedden Uruguay vár a nyolcaddöntőben. Dotoho!

mladi-r989-st.ir3-_t600.jpg

Tomáš Vestenický, egy szlovák őstehetség. A ManU is figyeli.

72 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://dotoho.blog.hu/api/trackback/id/tr205600120

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Karachar Nevian (törölt) 2013.10.26. 18:01:02

első kommentelőként nekem jut a mewgtiszteltetés hogy kimondjam: LOL!

Azért a 6-1 kimagyarázásakor könnybe is lábadt a szemem. Hősök vagytok!

pióc 2013.10.26. 18:02:23

mindent konnyebben meg tudnek bocsatani a totoknak ha nem lennenek ilyen ronda tesztakepuek mint a fiatal srac a kepen :)

Mesterlövész 2013.10.26. 18:03:13

@Karachar Nevian: 8-1, és még csak nem is Brazília ellen. Erre gondolj.

maracanazo · http://mindenuruguay.blog.hu/ 2013.10.26. 18:07:12

Uruguay nem valami finom. Gyakran kóstolgatják, de az eredmény mindig ugyanaz: kiköpik, és valami kesernyés íz marad az ellenfél szájában.

Egyébként győzzön a jobb csapat! :)

Vombatus Ursinus 2013.10.26. 18:29:00

Vajon ez mitől címlapos poszt? Vajon hány embert érdekelhet a szlovák U-17?

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2013.10.26. 18:30:46

@Vombatus Ursinus: Téged mindenképpen, mert elolvastad!

Amúgy rengeteget kellett fizetnünk(a Szlovák Titkosszolgálat és én) a blogketrec első helyéért!

impala 2013.10.26. 18:59:37

őőőőő.
szerinted magyarok is tudnának ilyen elöl lenni szlovákokat meg cseheket savazó nagyobb oldalon tótfalun?

Karachar Nevian (törölt) 2013.10.26. 19:08:02

Nekem semmi bajom a tótokkal, testvérnépnek tartom őket és a közös 1000 év okán így is fogok érezni életem végéig.
De utálom az ilyen uszító faxkalapokat, akik furamód a mi nyelvünkön irogatank, borzalmas stílusban és hozzá folyton index-címlapra kerülnek.

A szöveget meg remélem olyan 20 év múlva újra el tudo olvasni és rájössz, hogy ez a keresek nagyítóval vmi szart és azon keresztül lvezetem népem felsőbbrendűségét.

De tudod mit atomtót? Számold össze hány olimpia aranyatok van és aztán gyere vissza teli tárral.
Ja, miután összeszámoltad, fejtsd ki hogy a számok alapján a szlovák sport mennyire sok sportágban szedi össze sikereit és ogy ebben is mennyivel feljebb vagytok.

Annyira fölösleges és nevetséges amit csinálsz. Őszintén nem is értem miért tesz olyan jót egy-egy hozzád hasonló lelkének ha ő a saját identitását inkább antimagyarként határozza meg, mintsem szlovákként. Az egy dolog, hogy ez komplesxusokról árulkodik, de tudván, hogy a legtöbb amire egy szlovák büszke lehet, az majdnem mind magyar/közös eredmény, hát enyhén szólva is visszatetsző.
Ideje volna felébredni, mert a jövő amúgyis az együttműködés és a közös gyökerek felé fordulás, nem pedig ez a faxkodás.
Dobrí vecser!

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2013.10.26. 19:08:26

@impala: Tekintsd meg a blog jobb felső sarkát:

"Slovensko, do toho!
Hogy lesz egy budai gyerekből pozsonyi, majd prágai lakos? Hogy szurkolhat egy magyar a szlovák válogatottnak (is)? Itt megtudjátok. Cseh/Szlovákia egy anyaországi magyar szemével."

Örülök, hogy segíthettem.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2013.10.26. 19:10:28

@Karachar Nevian: Köszönöm, pont ezt vártam egy butamagyartól, mindig felszínre kerül a fos.

terensz szpenszer 2013.10.26. 19:21:53

@Csehszlovák Kém: zsidrák vagy te, na meg a pirszing is jól jön a nyelvedben szopáskor...

visszakettopadlogaz (törölt) 2013.10.26. 19:22:32

Megorulok a szlovak U17 ert :))

Szlovakia mint allam ( hej de furcsa szokapcsolat :D ) egyenlore az u21 ben jatszik, Magyarorszag meg az U1200 ban :D

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2013.10.26. 19:26:08

@terensz szpenszer: Kommented mutatóban meghagyom, zsidózásért kibannollak, szevasz.

@visszakettopadlogaz: Így van. Az u21 egy létező versenysorozat, az u1200 pedig egy fantáziavilág, olyan mint egy ezeréves kitalált meseország :D:D

Tocvarek 2013.10.26. 19:27:52

Ugyanmár ebben mi a nagy szenzáció?!
1929-ben már megrakta őket a Fradi, még nagyválogatott sem kellett hozzá, azóta csicskáink Ők!

Rich.mond 2013.10.26. 19:34:18

Bráty, az U-20-as VB bronzunkat is kommentelnéd pár szóban? Meg volt ugyanennek a csapatnak egy EB-bronza is. Sőt, egyik labdazsonglőrünk az Interben, a másik meg a Liverpoolban pallérozódott. MIt is jelent ez a felnőtt csapat számára?
JA, az meg rohadt nagy öngól, hogy még ki is hangsúlyozod, hogy Szlovákia úgy jutott ki, hogy nem kellett selejteznie.

funfun 2013.10.26. 19:34:48

Hja, a vérmagyarok által mélységesen lenézett szlovákok. Fizetgetnek euróval pár éve, járnak át hozzánk vásárolni, mert olcsóbban kijönnek, köszönhetően az unortodox pénzügyi politikánk okozta euró árfolyamnak. Lehet, hogy Szlovákia jobban teljesít? Gazdaságban, fociban.
Nem baj, Orbánék kapnak további 4 évet, mert ilyen elcseszett ellenzék mellett csak győzni tudnak. De ezt érdemeljük!!!

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2013.10.26. 19:38:55

Blogketreces blogot előmoderálni buziság.

Misi56 2013.10.26. 19:40:02

@Csehszlovák Kém: A fos az amiről te írsz. Örülj a sikernek, de ne hozd kapcsolatba a 8:1-el mert semmi közük egymáshoz.Én Komáromban lakom a fiam felesége "odaáti"de nekünk nem "odaát". Mert nincs ideát- vagy odaát számunkra. A két lakosság viszonyában nem is jelenik meg az a gyűlölet, amit a nagypolitika sugalmaz. Minden tiszteletem Ficóé, mer második ciklusára Ő is rájött, hogy társak , sőt testvérek vagyunk. Ennek így kell lennie, a történelmi idők miatt is. És így is lesz. Nem kell az ilyen írásokkal belerondítani. Úgyhogy örülj a sikereiteknek anélkül, hogy bárkit megbántanál. Én örülök a sikereinknek, bánkódok a kudarcainkon, de tudomásul kell venni, hogy egyszer lenn-egyszer fenn. Sőt mást mondok: Én örülök a Ti sikereiteknek is!

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2013.10.26. 19:47:02

@Rich.mond: Szimpatikus kis csapat volt, kár, kint voltam az összes Eb-mérkőzésükön Csehországban, te is voltál?

Nagy kár, hogy Németh Krisztiánon kívül mindegyik fospisztoly játékos lett felnőttkorára. De hát ezért nem vagytok kint most sem a Vb-n, ugye.

Már miért lenne öngól? Ha meg nem írnám bele, akkor az lenne a baj, mert ugye ez egy "magyargyűlölő" blog :) Amúgy még arról is írok, hogy a magyar u17 megverte Telkiben ezt a csapatot a zsolnai odavágó után :P

Zavar van az erőben? Vagy lehet most derül ki, hogy feketén-fehéren a kommentelő gondolkozik? Ejnye-bejnye.

Misi56 2013.10.26. 19:47:29

@funfun: Nem biztos, hogy mindenki euróval akar fizetni. Egyébként ez ,hogy jön ide?Nem kell nindenből politikát csinálni.

Tocvarek 2013.10.26. 19:48:35

@Csehszlovák Kém:
Úgyegyébként én mélyen kussolnék "ezeréves kitalált meseország" témában a helyedben, ha az országom címere valójában egy tudománytalan mesére épülne, egy olyan hoaxra amit csúnyán benyalt az ún. "szlovák értelmiség"!

Rich.mond 2013.10.26. 19:48:37

@funfun: ugye nem baj, hogy nálunk sok minden olcsóbb? Amúgy Kelet-Szlovákiában én nem látom nyomát a tátrai tigris ugrásának.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2013.10.26. 19:51:35

@Misi56: :D:D:D:D

Ez a komment zseniális, erőse indítasz, de a végén az a csattanó, komolyan, you made my day :)

kösz bro!

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2013.10.26. 19:56:18

@Tocvarek: ejha, akkor most jön valami tudományos bizonyíték a Turul és Emese nászáról? :D :D Ki szopott be, mit kedves "magyar" értelmiség?

Misi56 2013.10.26. 19:56:55

@Csehszlovák Kém: Ez a véleményem!!! Semmiféle hátsó szándékom nincs. Az 56 a születésemre utal, tehát nem vagyok mai"csirke". Általában amit leírok,vagy mondok azt úgy is gondolom.Nincsenek hátsó szándékaim. Mimég nem úgy nevelődtünk.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2013.10.26. 19:57:51

@Misi56: Misibácsi, én nagyon örülök az ön véleményének, az isten szerelmére! :)

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2013.10.26. 20:05:06

@maracanazo: a sok barom között meg elveszik a kolléga korrekt hozzáállása!

Nem mi vagyunk az esélyesek, de hát most az olaszos turnéfeelinget szeretnénk megidézni, meccsről-meccsre jobbak leszünk, és az éremesély is mindenképp motiválhat! Sajnos az tény, hogy kelet-európai csapatnak nem nagyon megy mostanában a dél-amerikaiak ellen a dél-afrikai felnőtt Vb-n 2010-ben is megtréfált nagy riválisotok Paraguay minket, és hát a brízilok is gurítottak az első meccsen egy hatost nekünk.

Ahogy mondod, bro, győzzön a jobb, kedden 18-kor indul a meccs!

visszakettopadlogaz (törölt) 2013.10.26. 20:06:14

@Csehszlovák Kém: ej ezt jol megkaptam :DD

Boldog lehet az az orszag ahol a lakossag oregebb mint maga az orszag :D

Juteszembe: sutottek el legalabb egy kapanyelet a szlovak szabadsagert? Tudtommal mindig mas orszagok adtak a "szabadsagot" a dicso szlovakianak, azert soha nem tett semmit:)

Ja tenyleg, ha a csehek megtiltjak a nyelvuk hasznalatat akkor mi lesz a szlovak nyelv? A torok? :D bar ez ugyben sem kell gondolkodjatok, majd az osztrakok segitenek :DD

kuki123 2013.10.26. 20:14:23

@Csehszlovák Kém:

Komolyan mondom ennek a blognak indítani kéne egy szlovák/román verziót is

ahol....

A magyar kém:
"Hogy lesz egy privigyei gyerekből kormáromi, majd budai lakos? Hogy szurkolhat egy szlovák a magyar válogatottnak (is)? Itt megtudjátok. Magyarország egy szlovák szemével."

vagy

"Hogy lesz egy bukaresti gyerekből debreceni, majd budai lakos? Hogy szurkolhat egy román a magyar válogatottnak (is)? Itt megtudjátok. Magyarország egy román szemével."

majd emellé éltednél magyarországota románoknak meg a szlovákokank, úgy mint ahogy most szlovákát teszed és lehordanád a sajátodat.
Szerinted mit kapnál te otthon?
Már rég kiutasítottak volna és az állampolgárságodat is elvették volna (lásd szlovákia...2-ős állampolgárság ügye)
Olyat kapnál hogy azt nem tennéd zsebre.

Ha nem érzed magad magyarnak, nem is élsz itt, mellé pedig még élteted a szlovákizmust akkor mi a fasznak hurrogod le a magyart? milyen jogon?
+emellé még az index mindig kirak fő oldalra mert jó kis kattintást csinálsz neki.

Hát ne várd hogy majd dicsérni fognak.

Szerinted csinálnád a balhét, meg hergelni a magyart?

Azt ajánlom hunyászkodjál meg és vegyél vissza az arcodból, mert a magyar nagyon békés birka, de majd valaki jól elkeni a szádat egyszer.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2013.10.26. 20:18:52

@visszakettopadlogaz: milyen osztrákok segítenek?

Ja ugyanazok az osztrákok, akik nélkül nem tudták volna kiüldözni Hungária lakói török megszállókat? Akik nélkül nem lett volna "Nagymagyarország" sem?

:D:D:D Vadász, vadász...

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2013.10.26. 20:20:50

@kuki123: kuki bazmeg, te meg mit idegeskedsz itt?

"akkor mi a fasznak hurrogod le a magyart?" - bocsánat, posztot olvastad?

A szlovák u17-es korosztályos válogatott fantasztikus sikeréről írok, hogy a faszba jönnek ide a maygarok? Azok kiestek, de ezt is írtam szerintem még az elején, nem?

Gazz 2013.10.26. 20:24:02

@Csehszlovák Kém: Mondjuk egy dokumentált pápai koronaküldés azért némileg hitelesebbnek tűnik, mint egy akolméretű kiásott templomrom Pozsonyban, amire bármit rá lehet fogni.
De azért csak próbálkozz, végül is a te blogod. :-))))))))

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2013.10.26. 20:31:24

@Gazz: a pápai koronára a mai szlovákok ugyanúgy büszkék lehetnek, mint a mai magyarok, mivel Hungária/Uhorsko királya kapta és nem Magyarországé! Az a középkori állam pedig mindkét nemzet múltjához tartozik.

De azért csak próbálkozz, szórakoztatnak a hülyemagyar kommentek :D

Mesterlövész 2013.10.26. 21:20:33

@visszakettopadlogaz: A sötét fajtád pont ezt nem fogja fel, hogy igen, boldog lehet. Mert talán nem egymás hátbaszúrásától, átbaszásától kell tartani minden sarkon, miközben az ország virul. Sajnálom (na jó, nem is), hogy neked az az egyetlen pozitívum az életedben, hogy melyik ország állampolgára vagy. Add csak a magas labdát a bloggazdának, akit pont ezért bírok. Tudja, mi kell a hozzád hasonló elmebajosoknak.

drzsivago 2013.10.26. 21:20:39

@Csehszlovák Kém:
Én csak azt mondom, Pelikán elvtárs, a nemzetközi helyzet egyre fokozódik.

én már a fény gyermeke vagyok 2013.10.26. 21:20:48

Szlovák foci, kacagnom kell. Értékes játékosok már 17 évesen, beszarás. Mi most döntjük meg a Real 100 millió euros csúcsát. A Fradi 110-ért adja el Józsit az MTK-nak, cserébe érkezik 58 millióért Kanta és 52 millióért Kálnoki Kis. Muracek Pecanekért mennyit ad a MU?

Tocvarek 2013.10.26. 21:21:41

Ja!
Egyébként visszatérve a poszthoz, sajnos nekem sem volt igazam. A Fradi 29-ben az aktuális világbajnok Uruguayt szopatta és nem az utánpótlás csapatukat. Bocs!
De gratulálok ehhez a kis részsikerhez, nagyon fontos, hogy egy ilyen néhány éves nemzet mint a tiéd büszke lehessen valamire. Még ha csak ilyen semmiség is az!

Tocvarek 2013.10.26. 21:21:44

@Csehszlovák Kém:
Te miről hablatyolsz itt össze-vissza?
És miért szmájlizod be ezt a baromságot?!

Csak kérdezem így offban, szerinted mitől sikerült pont ezt a címert kiválasztani?

Muhammad Balfas 2013.10.26. 21:27:17

Mi is szereztünk nemrég bronzot korosztályos vb-n(a Koman féle csapat Egervárival az élen), aztán hol állunk most? Ezek a korosztályos vb-k nem sokat jelentenek. Megnéztem a pár évvel ezelőtti német U-21- et, hát nem sok közös játékos van a jelenlegi Nationalelffel..

drzsivago 2013.10.26. 21:39:20

@Tocvarek: És akkor a Nobel-díjasainkról már ne is beszéljünk...

Vombatus Ursinus 2013.10.26. 21:42:30

@Csehszlovák Kém: Leszarom, hogy miről írsz, csak azt nem értem, hogy mi értelme van az index címoldalra kerülésnek. Amúgy meg a kevesebb több lenne a fikázásból, mert így már a ló is kilóg, nem csak a lába.

AkovácsApéter 2013.10.26. 21:43:29

Nyíhahaha! Jó a humor, de különben mit tolják ezt a blogot állandóan az index címlapon? Ki vagy te? Úgy értem, kinek vagy a kije?
Nem hinném különben, hogy a provokatív stílusod a megbékélést szolgálná.
Kedves szerkesztők, a lengyel blog miért nincs soha a címlapon? Ha már.

visonka (6th ham) 2013.10.26. 21:43:33

@Csehszlovák Kém: hülyemagyarozni ér, zsidrákozni tilos. Én is kibannollak.

visszakettopadlogaz (törölt) 2013.10.26. 21:49:29

@Csehszlovák Kém: bizony, azok az osztrakok akiken ha nem segitunk a Burg helyen ma minaret lenne ;)

Ej ej, vegulis en irkalok blogot az index.sk ra vagy te ide? ;)

jardajagr · http://kozepeuropaisport.blog.hu 2013.10.26. 23:09:45

a szlovák foci problémái hasonlóak a magyaréhoz. Az utápótlás nem erősebb, de tény, van pár srác, aki külföldön játszik és lesz néhány külföldön is teljesítő légiós akire építhet a mindenkori eléggé középszerú, de éppen ezért helyén kezelt vélogatott.
A hangulat az ilyen sikerek ellenére sem túl fényes a szlovák foci berkein belűl. 0s akkor nagyon finoman fogalmaztam.
Persze tény, pl. a Trencínnek a tulajokon keresztül fix holland kapcsolatai vannak, és az ügyes gyerek mehet pallérozódni Ajaxhoz, vagy máshova.

maracanazo · http://mindenuruguay.blog.hu/ 2013.10.27. 00:11:42

@Csehszlovák Kém: Nem tudom, nálatok hogy van, de itt azért elég nagy a nyomás a fiúkon. Általában véve sem elég, ha a legjobbak közé jutnak a korosztályos válogatottak, még jól is kell játszaniuk, különben az emberek csak fintorognak. Az utóbbi időben azért eléggé elkényezették az uruguayi szurkolókat az utánpótláscsapatok, hiszen 2011-ben az U17-es mundialon döntő, az idei U20-ason szintén döntő... Most is ez a minimális elvárás, szóval kapitány legyen a talpán, aki ezt a terhet le tudja venni a gyerekek válláról.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2013.10.27. 00:16:53

@maracanazo: ez nálunk már jutalomjáték, általában nem várnak el az u csapatoktól kiugró eredményeket, mivel az utánpótlás-csapatok nem kényeztették el a szlovák szurkolókat.

Uruguayjal kapcsolatban viszont kellemes emlékeink vannak, barátságos meccsen idén megvertünk titeket :)

Jó meccs lesz, várom.

Pan Modry 2013.10.27. 10:30:28

@visszakettopadlogaz:

Nos, ez az orszag, Szlovakia, gazdasagilag szarba-kenterbe veri Magyarorszagot.

Az ezer eves multadat meg lehuzhatod a wc-n, ilyennel az olyan luzerek jonnek akik az eletben semmit nem ertek el, a nagy magyar multadon kivul neked semmit nincs, ellenben a szlovakoknak van eurojuk, tobb penzuk mint neked atlagban, es te nagyon is orulsz ha szlovak barataink mosolyogva odadobnak neked egy kis alamizsnat, ha masert nem, szanalombol!

Papageno68 2013.10.27. 10:31:15

Egy foci blogon már a fociról sem lehet írni? Ezek a korosztályos derbik tényleg nem megkerülhetetlen tényezők, de a gyerekeknek, drukkereknek fontosak, alap hogy nem vesszük el mások örömét (akkor sem, ha utáljátok CsK-t ).
Kicsit off:
Nemcsak lábszagú és surmó ez a "Szlovákia fiatalabb a húgomnál/apukám Golfjánál stb." szöveg, hanem unalmas is. Pontosan tudjátok, a bloggazda és a hozzászólók is ezerszer leírták, hogy a szlovák nemzet nem a kozmikus vákuumból, vagy ufonauták itt hagyott idegen petéiből született '93-'94 fordulóján, hanem (legalább is az ostoba és kártékony nacionalizmus megjelenéséig, sőt azután is) a Magyar Királyság/Hungária megbecsült, azonos jogú, államalkotó népe volt. +Magyarország pontosan annyira 1100+ éves, mint ahogy Izrael 3400 éves.
Szerencse, hogy a Thököly és Rákóczi család nagy alakjai nem a ti színvonalatokon álltak. Nekik nem okozott problémát, hogy egy fontos küldöttségben a formális vezető magyar nemes mellett legyen egy okos, több nyelven beszélő szlovák evangélikus lelkész, egy ravasz, mindenhol ismerősökkel rendelkező szász polgár és a fejedelmi udvarhoz megingathatatlanul hűséges, paraszti születésű magyar "régi cseléd". Azon a régi Magyarországon ez nem volt probléma.
Bocs', hogy hosszú lett.

Tocvarek 2013.10.27. 12:09:17

@Papageno68:
Drága kiscsillag!
Miután beírtad a Google-ba a dotoho mellé, hogy "A figyelmeztetést elküldtük 1847-ben:"
Gyere vissza és beszéljünk tovább!

Tocvarek 2013.10.27. 12:09:31

off
+Magyarország pontosan annyira 1100+ éves, mint ahogy Izrael 3400 éves.

Talán a Pozsonyi csatától (ami bizonyítható történelmi tény) számíthatjuk úgy, hogy ez a terület (Kárpát medence) a honfoglaló Magyar törzsszövetségnek nem csak hogy állandó szállásterülete, de birtokolja birtokolja is azt és meg is tudja védeni egy esetleges külső támadástól. Na 907 is több mint 1100 éve volt!

Örülök, hogy segíthettem!

extra off.
Mondjuk én nem kelek vagy fekszem izrael nevével így azt sem tiszta miért pont ezt az államot sikerült példaként hoznod ha rólunk meg a szlávokról van szó!

Papageno68 2013.10.27. 14:12:23

@Tocvarek: Bocs', de majd' minden posztnál legkésőbb az ötödik hozzászólásnál elkezdődik a zsidózás, és nem csak itt.
Amúgy hidd el, lehet, hogy sokkal közelebb áll a tiedéhez a politikai ideám, mint CsK-éhez, de attól a "Szlovákia történelme elfér egy SMS-en", és a "címereteket is úgy loptátok" még bornírt ostobaságok.

Tocvarek 2013.10.27. 16:01:39

OFF
Aha! Csak én pont kurvára nem szoktam zsidózni és itt sem tettem.

Ami meg a címert illeti, az egy tudománytalan félreértés politikai leképeződése kb. az Uhorskozással egyenértékű bornírt provincializmus.
Persze nincs kétségem afelől hogy az eben a blogban leírt ilyesfajta hülyeségek célja inkább csak provokáció, mintsem meggyőződés.

Papageno68 2013.10.27. 19:01:32

@Tocvarek: Mégegyszer bocs', nem neked szántam, és nem is állítottam, hogy te zsidózol.
A címerrel kapcsolatban nem is gondoltam a Nagy-Morvabirodalmas elméletre. Csak arra, hogy a mai Szlovákia is a Magyar Királyság része volt, ezért joga van használni.

Tocvarek 2013.10.27. 19:41:31

@Papageno68:
Off
A címernél a "tátrafátramátra egyenlő felsőmagyarország" úgy ahogy van sokkal cikibb és ostobább!
Érdekelne most mit hazudnak, miért ezt használják?!
:))))))

Tocvarek 2013.10.27. 20:28:21

Megnéztem a Wikipédián a címer dolgot, de azt valami futóbolond szerkesztette.

Papageno68 2013.10.27. 21:09:36

@Tocvarek: Hát a műveltségem korántsem elég, hogy állást foglaljak a hármashalom ügyében. Nagyapámnak mindenesetre a Horthy érában még így tanították, gondolom része volt a propagandának.
Én csak azt gondolom, hogy a címer Szlovákiáé is.

Muhammad Balfas 2013.10.27. 21:19:44

@Papageno68: A gond az, hogy a blogger nem tisztázta, hogy a blogban megjelenő szlovák nacionalista narratívákat(és gyakori történelemhamistást) ő maga elfogadja, vagy csak tálalja,bemutatja itt nekünk. Ha ez utóbbiról van szó akkor azt talán jelezni kellene, mert ezek épp akkora ostobaságok mint az itthoni szélsőjobb Szlovákiával kapcsolatos megnyilvánulásai. A magyar állam történetének 1000 évvel ezelőtti kezdete pedig éppen úgy bizonyított történelmi tény, mint a zsidóság 3000 éves történelme.
A középkorban és a kora újkorban pedig az államiság fontos feltétele volt a rendi társadalom megléte, ugyanis a korban rendi országgyűlések voltak. A szlovákság pedig-tetszik nem tetszik- nem rendelkezett rendi arisztokráciával, így államisággal, és történelemformáló képességgel sem. Ettől függetlenül persze lehet beszélni szlovák történelemről, de az nem a szlovák államiság története hanem sokkal inkább a szlovák szeparatista törekvések,mozgalmak története,(amelyek egyébként a sokszor idillikusnak beállított két vh közti Csehszlovákiában is folytatódtak,de ezt a témát a posztoló általában gondosan kerüli).
". Nekik nem okozott problémát, hogy egy fontos küldöttségben a formális vezető magyar nemes mellett legyen egy okos, több nyelven beszélő szlovák evangélikus lelkész, egy ravasz, mindenhol ismerősökkel rendelkező szász polgár és a fejedelmi udvarhoz megingathatatlanul hűséges, paraszti születésű magyar "régi cseléd""
Szép idillikus kép.. Nem kétlem hogy lehetett ilyen küldöttség, de valami forrást erről szívesen látnék. Azt azért jó tudni hogy a kor magyar főnemesei nem azok a karddal hadonászó virtuskodó csürhe voltak aminek sokan szeretik őket beállítani. Többségük gondos, értő neveltetésben részesült, és több nyelvet beszélt(Rákoczi például 6-ot), és egy küldöttségnek általában nem csak "formális" vezetői voltak. Gyakran már fiatal korukban jeletős ideig éltek Bécsben, de akár más udvarokban is.

Muhammad Balfas 2013.10.27. 22:21:29

@Csehszlovák Kém: Ne haragudj, de ezt te sem gondolhatod komolyan. Számtalan más népnek vannak eredetmítoszai, mondavilága, amelyet természetesen külön kell választani az adott nép történelmétől.
Viszont a Kárpát-Medencében letelepedett magyarság történetéről már kézzel fogható történelmi bizonyítékok vannak nyugati és bizánci forrásokból is (pl. Bölcs Leó, vagy bíborban született Konstantin írásai), ezek semmibe vétele egyszerűen történelemhamisítás, éppúgy mint az "ezer éves mesevilág" emlegetése. Ezek egyszerűen nem komolyan vehető dolgok.

concret 2013.10.28. 03:52:00

@Ches Desmond: "A szlovákság pedig-tetszik nem tetszik- nem rendelkezett rendi arisztokráciával..."
Vitatnám. Nézz utána: podmanini és aszódi báró Podmaniczkyak, báró Radvánszkyak, benyói és urbanói gróf Benyovszkyak, nagyjeszeni Jeszenszkyek... csak egy gyors válogatás, nem hozzáértő embertől. A szlovákság éppúgy rendelkezett kis-, közép- és főnemességgel, mint hazánk bármely őshonos nemzetisége - legfeljebb e családok tagjai közül ki-ki maga választotta meg, milyen nemzetiségűnek vallotta magát. Akárcsak a Zrínyiek.

Papageno68 2013.10.28. 12:25:23

@Ches Desmond: A '70-es '80-as években elég sok korabeli visszaemlékezés, követijelentés ésútleírás megjelent. Sima közkönyvtárban szinte lehetetlen megtalálni, de antikvárium/antikva.hu-n elég sok fenn van, szinte nevetséges áron.
A magyar-államalapítás természetesen történelmi valóság, csak arra akartam célozni, hogy a Magyar Királyság és mai Magyarország között több a különbség, mint a hasonlóság (persze majd' minden európai országnak viharos a történelme). Kívülről nézve Szlovákia is Hungária utódállama.
Mivel CsK többször leírta, hogy a szlovák nacionalistákat sem szereti, gondolom az oldal tükörblog jellege miatt favorizálja a magyartérfelet, de ez teljesen az ő dolga egyedül.

Tocvarek 2013.10.28. 19:03:31

"Magyar Királyság és mai Magyarország között több a különbség, mint a hasonlóság"

Már itt konkrétan most mire gondolsz? (a baszáson kívül persze! :D )

Papageno68 2013.10.30. 17:25:31

@Tocvarek: Az előbbi királyság, az utóbbi egyenlőre köztársaság, majd 300.000 nkm vs. 93.000 nkm, a lakosság alig fele magyar anyanyelvű vs. a lakosság több, mint 95 %-a magyar, a közigazgatás nyelve latin vs. magyar stb..

Gazz 2013.10.30. 17:44:20

@Csehszlovák Kém: Gondolom akkor ezen logika szerint pld. a megszállt franciák is őszintén szomorkodtak a németek sztálingrádi kudarcain.
Komolyan, egyre jobb vagy. Kár hogy nincs tapsoló szmájli.

A nevem Senki 2013.10.31. 17:26:58

Mi volt pénteken Budapesten? Tele volt a város szlovákkal, miattuk késtem le a vonatom. Egy fiatal csapat éttermet keresett, de nem vagyok ismerős a környéken ahol lakom ezért feljöttek hozzám és a neten kerestem nekik egyet. A villamos is tele volt szlovákkal, valami hihetetlen gyönyörű kiscsaj ült le velem szembe aki a szüleivel volt. Mi volt pénteken Budapesten ami bevonzott ennyi szlovák turistát?

Muhammad Balfas 2013.11.07. 12:50:08

@concret: Ez a kérdés már számtalanszor felvetődött ezen a blogon. Ezek nem szlovák származású nemesi családok, egyszerűen csak ezen a területen voltak birtokaik, és ezekről a birtoknevekről nevezték el magukat egy idő után. (A Jeszenszkyek első ismert őse például bizonyos Temérdek András,a Benyovszkiak korai ősei pedig bizonyos Benjamin és Urbán, a Zách Felicián féle merénylet után menekültek Lengyelországba és csak jóval később tértek vissza megalapítva a Benyovszky(Benjáminból), és az Urbanovszky (Urbánból) családokat.
A magyar nemesség egyébként nem volt finnyás, és külföldiekkel is házasodott ha az rangban megfelelt, sőt külföldiek is szert tehettek magyar nemesi címre.(Pl. a Buda visszavételekor elfogott csonka bégnek később I.Lipót magyar nemesi címet adományozott Zungaberg Lipót néven, vagy ott volt Ozorai Pipó, aki firenzei kereskedősegédből vált az egyik legbefolyásosabb főnemessé a 15. sz. elején)
süti beállítások módosítása