Székelymenet.jpg

Számháború alakult ki a Nagy Nemzeti Kígyózás, avagy az október 27-i Székely Menet részvételi aránya körül. A dotoho segít eldönteni, melyik szám a reálisabb.

200 ezer embert vártak eredetileg a szervezők

120 ezer ember vett részt az eseményen, a rendezők szerint

15 ezer fős felvonulásról beszél a román csendőrség

A dotoho hevenyészett számításai szerint a részvételi arány 20-40 ezer fő körül lehetett.

„Példátlan magyar összefogásról” az erdélyi magyarok százezres megmozdulásáról beszél az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) a rendező Székely Nemzeti Tanács (SZNT) részvételre vonatkozó, becsült adatai alapján.

Számoljunk.

Kezdjük a számítással, amely alapján valószínűleg a rendezők eljutottak a később bemondott 120 ezres létszámhoz. Ha a Kökös és Bereck közötti szakasz közötti 53000 méteres távolságban, ahogy a rendezők állítják, a menetoszlopok összetalálkoztak és kialakult az 53 kilométeres összefüggő oszlop, egy méterre két emberrel számítva 106 ezer ember.

Csakhogy a menetoszlop nem ért össze több helyen, erről a helyszínen készült fotók, videók tanúskodnak. Nem találkoztunk olyan légifelvétellel sem, amely mutatta volna az 53 kilométeres összefüggő menetet.

A szervezők állítása szerint az 53 km-es menet résztvevői az érintett települések lakosai és az Erdély más vidékeiről, külföldről érkező vendégek voltak. A wikipedia segítségével megnéztem a kérdéses települések magyar nemzetiségű lakosainak számát és összeadtam őket. Tessék:

Bereck – 2021,

Lemhény – 1863,

Nyujtód – 1512,

Kézdivásárhely – 18491,

Csernáton – 3272,

Dálnok – 933,

Maksa - 913,

Eresztevény - 1200,

Réty – 1360,

Szentivánlaborfalva - 784,

Uzon - 2995,

Kökös - 857.

Ez összesen: 36001 fő. Már ha az érintett falvakból az aggastyántól a csecsemőig mindenki ott poroszkált az országúton, elvégre a Székely Nemzeti Tanács szerint aki él és mozog annak kötelező a részvétel:

"Csak az maradjon otthon, akinek a nevére kiállított hivatalos halotti bizonyítványa van. Más igazoló iratot nem fogadunk el" - jelentette ki Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke.

Számoljunk minden második emberrel – túlzásnak tűnik, de legyen – ez 18000 főt jelent.  Felmerül a kérdés, hol van az a másik 103 ezer vagy ha teljesen irreális módon a települések magyar nemzetiségű lakosainak összlétszámával számolunk, hol van az másik majd 76 ezer ember?

Honnan érkeztek? Mivel jöttek?

 A hírekben hallhattunk  egy 1500 főt szállító amúgy lerobbant vonatról, amely Csíkből szállította volna az embereket. A hírekből kiderült, a pályaudvaron ragadt tömeget személyautók vették fel és eljutottak a Kígyózás helyszínére.

 A román jobboldali Romania Liberaban 29 busszal érkező magyarországi „turistáról” ír. Ha egy buszban átlagosan 72 ember fél el, ez a kontingens 2088 főnek felel meg.

 Az Erdélyi Magyar Néppárt 19 buszt indított Maksára. Számoljunk megint 72 fővel: 1368 fő.

 Ne zárjuk ki, hogy a Korona (Budapest-Brassó) vonatra is felült 100-200 ember Budapestről..

Ez összesen: 5000 fő. Ha ezt összeadom az érintett települések összes magyar lakosának számával még mindig csak 41000 főnél járunk úgy, hogy nyilvánvalóan nem lehetett ott minden magyar nemzetiségű a menetben. Amennyiben csak minden második emberrel számolok az érintett falvakból úgy 23000 főre jön ki a menet összlétszáma including of környékbeliek.

E számítások alapján a székely menetelésen legnagyobb valószínűséggel húszezer és negyvenezer közötti létszámú sokaság vehetett részt, amely a román csendőri becsült adatok duplája, a szervezők által megadott adatnak pedig a harmada-negyede.

A nacionalista indulat mindkét oldalon torzította a részvételi arányt. Román részről bagatellizálták, magyar részről eltúlozták a számokat. "Százezres menetről" beszélni tehát mindenképp hazugságnak tűnik, ugyanakkor a több tízezres menet megfogalmazás rendben van.

Végül mutatunk egy 100-160 ezer fős tüntetésre becsült katalán élőláncot. Az eset azért vicces, mert a katalán nacionalisták szerint több, mint egy millióan vettek részt a megmozduláson holott a felvételeken látszik, jó lesz az százezernek is éppúgy, mint a székelyföldi százezresre becsült több tízezerre:

87 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://dotoho.blog.hu/api/trackback/id/tr955609111

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Egyetlen kérdés Romániához (is) 2013.11.01. 13:23:09

Hírek az utóbbi évekből. Székely autonómiatörekvések. Önálló magyar egyetem igénye Kolozsvárott. Magyar gyógyszerészkar igénye Vásárhelyen. Vontatottan haladó kárpótlás. Kisebbségi helységnévtáblák. A napi ügyek egy része helyi jelentőségű, bár ebből v...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kecses 2013.11.01. 12:06:39

Van ennél nagyobb magyarok menete is. Ki nyugatra dolgozni, élni.

kisQtya 2013.11.01. 12:21:33

Ne hülyéskedj! Nyilvánvaló, hogy csak heten voltak, mint a gonoszok. :))))
A 7 vezér.

Gera 2013.11.01. 12:33:27

Annyira unalmas már ez a hülyeség, ami az idióta Filip kétmilliózásával indult, hogy én kötelezővé tenném az ilyen rendezvények légifényképezését :) Amikor hallottam, hogya rendezők szerint százhúszezren, a románok szerint tizenötezren voltak, mondtam is magamban, hogy jó, akkor voltak negyvenezren, mert itt mértani közepet kell venni, az egyik a harmadát mondja, a másik meg a háromszorosát :)

ultracionista tájnigger 2013.11.01. 12:40:15

Azért az durva, hogy téged ennyire foglalkoztat a téma. Én már rég el is felejtettem. :)))

Versenycsiga 2013.11.01. 12:45:24

Mivel ismerjük a te magyarellenes kirohanásaidat, a te számításaid sem tekinthetőek mérvadónak.
de múgy meg nem kurvára mindegy, hányan voltak?
Beszéljünk arról, hogy élhetnek-e a jogaikkal, tiszteletben tartja-e az ország az identitásukat stb, stb.
Mint ahog arról is lehetne beszélni, hogy az úgynevezett Szlovákia nem üldözi-e azokat a magyarokat, akik élni kívánnak magyar identitásukkal.

IPetya 2013.11.01. 13:15:29

Átlagot szoktak venni.
Mint született felvidéki irigylem a székelyeket, mert a felvidéki magyarok a székelyekhez képest impotensek.
A rendőrségi becslő rendelésre dolgozik.
Egyébként a létszám mindegy, az együtt élő népesség közigazgatási felosztása durva visszaélés a többség erejével.
Szlovákiában a klasszikus közigazgatást feldarabolták észak-déli szalagokra. A magyarok lakta területek feldarabolása miatt. A magyarországi szlovákok meg csendben békében élnek. Ők miért nem háborognak?

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2013.11.01. 13:16:23

Nnna. Most már elégedetten hátra dőlhetsz.

Mr. Mojo 2013.11.01. 13:31:54

Troll fórumozó után itt a troll blogger. Szerintem vállald arccal a véleményed, hülyegyerek. Kíváncsi vagyok, meddig lenne ekkora arcod.

Sir Galahad 2013.11.01. 14:41:09

Tökéletesen mindegy, hány ezren voltak. Az autonómiatörekvés jogos igény, Európa számos országában bevett gyakorlat - volt, ahol tűzzel-vassal, vérrel érték el az érintett kisebbségek, volt, ahol békésen. Őszintén remélem, hogy jelen eseteben elegendő lesz a békés kérés és nem lesz szükség más eszközökre.

libuci 2013.11.01. 14:41:27

53000 méter minimum ennyien voltak, de a képek szerint sűrű sorban volt ahol dupla sorban vonultak az emberek.
Szerinted 1,5 méterenként csak 1 ember vonult??
Szerintem a 120000 fő reális ez azt jelenti, hogy méterenként 2 fő!! És ez bőven meg volt!!

randomuser1 2013.11.01. 14:41:43

a román sörök viszont elég jók

randomuser1 2013.11.01. 14:42:02

//off
most voltam prágában, a legtöbb kocsmában vállalhatatlanul kurvavizes a sör
a barna kozlik egy fokkal jobb mint az ásványvíz de nem vágom, miért árulják sör néven
//on

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.11.01. 14:42:11

nem mindegy végül is hányan voltak? Sokan az biztos.

ex-dr. vuk 2013.11.01. 14:42:17

Nem ertem mi a gond, a fidesz naggyules 2 milliojahoz kepest ez bolhafingnyi torzitas.

kverti 2013.11.01. 15:28:18

Matek helyett inkabb a csehszlovakok faszat szopkodd te senkihazi moslek.

vezérfika 2013.11.01. 15:47:02

ha auschwitzi zsidóban számolunk akkor volt az másfél millió is.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2013.11.01. 15:48:29

@vezérfika: Köszönjük hozzászólásod, gyere vissza másik névvel, mert zsidózásért bannollak. Szevasz.

Mesterlövész 2013.11.01. 16:03:54

@Mr. Mojo: Igen, tényleg itt vagy, nahát, egy igazi jóstehetséggel állunk szemben!

kurgan 2013.11.01. 16:04:32

muszáj ennyire majmolni a 444.hu-t?
mondjuk elég gáz rájuk nézve, hogy ennyire lihegsz rajtuk. elgondolkodtató.

Joszip Zsugás Vili (törölt) 2013.11.01. 16:04:57

@Csehszlovák Kém: Ez a demokrata hozzáállás?

(Kíváncsi vagyok megjelenik-e ez a hozzászólásom.... csak azért mondom, mert én nem zsidóztam, csak neked nem tetsző véleményt írtam, oszt mégis bannoltál, te "demokrata"!)

Joszip Zsugás Vili (törölt) 2013.11.01. 16:05:11

@Mr. Mojo: Sokkal nagyobb arca lenne hamarosan! :)

Béci91 2013.11.01. 16:30:59

Szánalmas az erőlködésed, kicsi tót... :)

r16udsz 2013.11.01. 16:31:12

És akik saját autóval mentek?

sztrugackij 2013.11.01. 16:31:22

Kém:"Szerintem nem voltak annyian!"

Nacionalista szemléletű matematikusok:"Üssük agyon!"

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2013.11.01. 16:31:29

@Csehszlovák Kém:

Márpedig igaza van!! Egy undorittó ZSIDÓ FÉREG VAGY!!
Olyan mint az istened a lopcsány ferike meg a baynau!

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2013.11.01. 16:35:57

@kurgan: ők nekem konkurencia, mert index blog vagyok, de attól még elismerem, hogy az egyik legjobb csapat Magyarországon, akiktől nem szégyen tanulni.

taga20 2013.11.01. 16:39:59

@Joszip Zsugás Vili: az azé szép, ha két náci szopja egymás faszát. csak úgy demokratikusan.

Joszip Zsugás Vili (törölt) 2013.11.01. 17:05:29

Látom te is egybites vagy. Aki kritizálni mer, vagy ellenvéleményen van az náci.

kisQtya 2013.11.01. 17:08:31

@Emmanuel Goldstein: Én Prágában csak a Jizerában iszom sört - de ott minden nap -, az isteni.

Egyszer ittam a Károly híd "budai" hídfőjénél, az Opera felőli oldalon, lent, a kajás bódéknál sört, de fostam tőle.

Jizerában igyál sört!

Rich.mond 2013.11.01. 18:15:45

Mondjuk pl. Csíkszeredáról nem mehettek el? Vagy Marosvásárhelyről? Vagy akárhonnan, ami nem a csíkon fekszik? -pl. Sepsiszentgyörgy.

A logikád alapján Szlovákia lakosságát úgy kéne megbecsülni, hogy összeadjuk a határmenti települések populációját és elosztjuk kettővel.

fludd 2013.11.01. 18:16:18

A csehszlovákok mindig is irigyek voltak ránk. Ebben az írásban is ez köszön vissza, hiszen a szlovákok még ennyit se tudtak megtenni azért, hogy országuk legyen. Azt is a csehek lopták nekik tőlünk. Ennyi, nem több. :D : D

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2013.11.01. 18:16:33

Igazából többen voltak mint 120 ezer, mert sokan kisbusszal és személygépkocsival, vagy biciklivel, vagy lóháton érkeztek és sokan nem álltak be a menetbe, hanem csak megvárták őket...

Azért gyerek, anya, idős ne gyalogoljon már le tizenkilométereket!

Összesen a rendezvényen kb. 400 ezren jelentek meg nem hivatalosan!

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2013.11.01. 18:16:42

Tipikus libsibolsi hazudozás.
Ha az 53 km minden méterén áll egy ember, akkor 106 ezer résztvevője volt a menetelésnek.
A felvételeken azonban világosan látszik, hogy a legtöbb helyen nem egyes, hanem kettes sorokban álltak a résztvevők. Foghíjas meg azért volt helyenként a menet, mert néha kisebb csoportok alakultak ki, az emberek ugyanis összeálltak beszélgetni.
Lebuktál, libsibolsi!

taga20 2013.11.01. 18:16:50

@Joszip Zsugás Vili: öreg, te is tudod én is tudom, hogy utálod a zsidókat. csak az a bajom, ha tróger vagy legyél tökös és ne maszatolj! nekünk még a nácikból is a legalja jutott.

Kövér László akinek ömlik a fos a szájából. 2013.11.01. 18:17:03

Nem tudom mivel lenne jobb a székelyeknek, ha a románok beleegyeznének az autonómiába. Néhány vezető jól megszedné magát, a többség maradna ott ahol van.
Egyébbiránt nem tudom orbán mit lépne, ha valamelyik Magyarországon élő népcsoport követelne autonómiát.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2013.11.01. 18:18:56

@fludd: Ollártomi most engedtem be utoljára a hülyeséged, legközelebb bannollak.

@Joszip Zsugás Vili: Tőled pedig elköszönünk, viszlát

Moin Moin 2013.11.01. 18:37:42

@Csehszlovák Kém:

Kém, ugyan, hagy már őket: magyarok, akiknek fáj, hogy ezer éve folyton elkúrják a saját történelmüket és már csak arra futja az idejükből-erejükből, hogy újabb és újabb bűnbakokat találjanak és egymással marakodjanak alapvető kérdésekben is.:-)

Hadd trollkodjanak!

Namir 2013.11.01. 19:30:56

"Magyar focista az új zsidó"
2013.10.13. 12:40 Csehszlovák Kém
Igen, Csehszlovák kém, ez a te cikked 2 héttel ezelőttről.

Egyformán mérsz mindenkit? Akkor magadat mikor bannolod?
Vagy kettős mércét alkalmazol, és a te blogodon kizárólag te zsidózhatsz, mások nem?
És te miért is zsidózhatsz büntetlenül, talán mert te "demokrata" vagy?

Tom Bradley 2013.11.01. 19:31:10

Katalánok törekvéseit támogatod? Mert ha azt sem, akkor igazán parasztság volt azzal illusztrálni a cikked...

xamax79 2013.11.01. 19:33:21

Írtam egy rövid helyszíni beszámolót de nem akar megjelenni. Nyilván a demokrácia, a szólásszabadság, iletve a korrektség jegyében.

xamax79 2013.11.01. 19:33:25

Kedves Csehszlovák kém! Egy ideje van szerencsém figyelni áldásos tevékenységedet. Igazából eddig csak sajnáltalak, hogy a saját fajtádat gyűlölöd, de a székelyek meneteléséről írt első írásod már kiverte a biztosítékot nálam is, ezért szeretnék hozzászólni. (Aztán engem is elküldhetsz a fenébe) Az a helyzet, hogy én mint magyarországi magyar ott voltam. Maksán indult a rendezvény a templomkertből, ahol Tőkés püspök, Toró T Tibor beszélt, felléptett a siklódi férfikórus, volta huszárok Gidófalváról, a rendezvényt pedig a helyi református pap moderálta, aki a menet élésn vonult ki a fő útra a Petőfi Sándor utcából. Én a templomkertben állatm így az elején fel sem fogtam mennyien vagyunk, csak akkor tűnt fel az emberek iszonyatos tömege, amikor kijutottunk a fő utra és Dálnok felé fordultunk. Számolgattál, de azt mondom tök fölöslegesen. Legalább egy órába telt mire a tömeg kivonult az fő útra Maksáról és ha nem volt ott legalább 10.000 ember, akkor egy sem. Hogy honnan jöttek nem tudom és nem is érdekel. (A falu tele volt buszokkal és autókkal, mindenfelől Erdély magyarlakta területeiről.)Azon a szakaszon ahol mi voltunk a tömeg nem kettesével állt, hanem elzárta az út felét! A szervezés lehet, hogy nem volt tökéletes, mert jöttek hírek, hogy itt ott hézagok vannak, és hogy erre vagy arra mozduljunk, de úgy vélem a végén létrejött egy egységes lánc, mert ember volt bőven. Összességében nagy és felemelő érzés volt, te pedig szégyelld magad, hogy "magyar" létedre leköpöd ezt a maroknyi népet, amely nem akar mást csak megmaradni magyarnak.

Namir 2013.11.01. 19:34:04

"Cseh/Szlováka egy anyaországi magyar szemével." Ez a blog eredeti tematikája.

Nem elfeledve, hogy mivel is kellene foglalkoznia, és valójában mikről ír mostanában, felhívnám a blogíró figyelmét, hogy miközben úgy tűnik, kisiklott az élete és figyelme, az események kényszeres mennyiségi nézőpontból értelmezése a marxizmushoz való titkolt vonzódására is utal. (kriptomarxista)

Röviden: tényleg az lenne a menetelés lényege, hogy 40 ezren, vagy 150 ezren voltak?

Azért az eredetileg ezen a blogon gúnyosan írt 15 ezernél a 40 ezer is közel háromszor több. Súlyos tévedés ez egy az ellenfeleivel szemben kényszeresen mennyiségi szemléletű embernél. Súlyos, súlyos...

Netuddki. 2013.11.02. 01:56:58

Geci vagy! Hát mért akarod elrontani az örömüket itt holmi tudományos számtani levezetéssel?

Lux et Veritas 2013.11.02. 01:57:21

CSK, úgy tűnik te még nem hallottál kocsiról... Egész Erdélyből, Nagyváradról, Kolozsvárról, Marosvásárhelyről és Csíkszeredából, sőt még Magyarországról is tízezrek keltek útra, hogy ott legyenek.

Ennyire primitív faszkodást régen olvastam. Összeadod a buszokat, és azt gondolod, hogy tudod mi van. Olyan ez, mint ha Budapest lakosságát a BKV jegyeladásaiból becsülnéd...

Eszem a pici szivecskéd, azt hittem eddig, hogy csak simán köcsög vagy, de leginkább úgy tűnik, hogy szédületesen buta is. Ezzel a poszttal már fel se tudtál húzni, csak magadról állítottál ki szegénységi bizonyítványt.

Egyébként meg Namirnak van igaza: nem Csehszlovákiával kellene neked foglalkoznod a saját magad által adott témamegjelölés szerint? Ehelyett nem is tudom mikor volt az utolsó tót témájú posztod, mára gyakorlatilag kimerülsz a magyarok elleni trollkodásban, miközben másokat zsidózásért bannolsz. Hadd gratuláljak újfent, kiváló példány vagy!

Szúnyog 2013.11.02. 01:57:27

@xamax79: talán a magyar nem a saját fajtája.

rogeryoung 2013.11.02. 01:57:31

15000 vagy 40000 ez pontosan 14999el vagy 39999 el tobb mint te vagy te szerencsetlen.

rogeryoung 2013.11.02. 01:57:34

15000 vagy 40000 ez pontosan 14999el vagy 39999 el tobb mint te vagy te szerencsetlen.

Stef1 · http://www.magyar-termekek.hu 2013.11.02. 01:58:03

Nem teljesen értem, mire jó ez a fejtegetés?! Bár egy tényt mindenképpen bizonyít: a román hatóságok meglehetősen alul becsülték a résztvevők számát! Mégis a bejegyzés olyan „kákán is csomót” keresésnek tűnik… Hogy mennyire hazafias, abba ne menjünk bele. Viszont megint csak tény, hogy a „Csehszlovák kém” nem számolt a személygépjárművel (illetve csak érintőlegesen), kisbusszal érkezőkkel! És gyalog, biciklivel nem jött senki? (Most arra gondolok, hogy az útvonal 5-8 kilométeres körzetében van még néhány tucat település…) Most akkor nem is él több mint 700 ezer székely Erdélyben? (És a nem székely magyarok?) Na, ne viccelődjünk már! (konszolidalo.blog.hu/2013/10/29/a_szekely_autonomiarol2013)

borz30 (törölt) 2013.11.02. 01:58:08

Ha jól látom Sepsziszentgyörggyel egyáltalán nem számoltál. Onnan is mentek buszok, ráadásul nagyon közel is fekszik a helyszínhez. Onnan biztosan nagyon sokan mentek.
Nem csak az EMNP indított buszokat hanem az RMDSZ is (pl. Udvarhelyszék 9 busz, Marosvásárhely)
Ismerve a távolsági tömegközlekedés hiányát arrafelé, biztosan sokan mentek autóval is.

A matek után, még csak annyit, hogy a résztvevők számától függetlenül a székelyek igényét jogosnak tartom. Fejlettebb demokráciákban az ilyesmi nem szokott problémát okozni.
Van ahol a nyelvi sokszinűség értéknek számít: www.nyest.hu/hirek/veszelyben-svajc-negyedik-nyelve

szellemkor 2013.11.02. 01:58:13

@Versenycsiga: meglepődnék ha nem valami szokásos bicskanyitogató magyarellenességgel válaszolna. Hiába, ilyen ellenségeink nincsenek a Matica Slovenska és a Vatra Romaneasca legvéresszájúbb tagjai között sem.

kishelyi 2013.11.02. 01:58:17

A román kormány szervez egy békemenetet a székelyek ellen és akkor eldől a létszámharc. Az autonómia ügyének még árthat is ez a megmozdulás.

Attila64 · www.sagaontour.ca 2013.11.02. 01:58:25

Furi egy bloGGer. Ír valamit, várja, hogy hozzászóljanak, majd elköszön tőlük.
Valamire gyakorolsz?!

is 2013.11.02. 01:58:32

@Con Storm: "Összesen a rendezvényen kb. 400 ezren jelentek meg nem hivatalosan! "

Javítom az elírást:

Összesen a rendezvényen kb. 400 millióan jelentek meg _nem_hivatalosan_! Rögtön helyből minden tizedik kínai is lélekben részt vett, akiktől természetesen nem várható el, hogy ezreknyi kilométert repüljenek ezért, de _nem_hivatalosan_ oda kell őket is számítani!

fludd 2013.11.02. 02:11:25

@Csehszlovák Kém: gratulálok az érvelésedhez. Ha valamilyen vélemény nem passzol a rögeszmédhez, akkor annak a megfogalmazóját törlöd is, sőt névtelenségedből még megpróbálod a nevét is kideríteni és nem túl etikusan közzé tenni, de korábban kell ehhez kelned. :)
Hát törölj, hiszen az én hibám, hogy nem hallgattam apám tanácsára, miszerint hülyével ne vitatkozz, mert a végén összekevernek vele! :D

Csak egy utolsó kérdésem van: Te ezt pénzért csinálod?

Lux et Veritas 2013.11.02. 02:11:46

@kishelyi:

"A román kormány szervez egy békemenetet a székelyek ellen és akkor eldől a létszámharc. Az autonómia ügyének még árthat is ez a megmozdulás."

Igazad van, inkább térdeljünk le, tátsuk nagyra szánkat, és várjuk alázatosan, hogy mikor csurran-cseppen valami a románok nemesebbik testrészeiből.

Végülis remekül bejött ez a stratégia az elmúlt 20 évben, nem igaz?... A kommentjeid alapján neked biztosan!

Rejtőke 2013.11.02. 02:14:35

Elszomorítónak tartom az írást. Ahogy előttem már többen rámutattak, a számolás pontatlan és felületes, hiszen nem veszi figyelembe a Székelyföld és Erdély távolabbi vidékeiről, valamint Magyarországról nem tömegközlekedéssel érkezettek sokaságát, és mert alábecsüli a lánc létszámát, "menetsűrűségét". De ami ennél sokkal elszomorítóbb, hogy egy ilyen jelentőségű ügy a (kritikán aluli) hazai politikai adokapok eszközévé alacsonyodott. Aki 150 e-t mond, az "nacionalista", aki 40-et, az "bolsilibsi", ésígytovább. Hogy számokkal dobálózunk, miközben emberek sorsa a tét. Mintha fontosabb volna, hogy hányan vettek részt a menetelésen, mint hogy hányakat érint ténylegesen az autónómia kérdése. Mintha fontosabb volna gyorsan meghúzni a politikai lövészárkokat, mint hidat építeni az elszakadt nemzettest felé (remélem, a "nemzet" szó használata még nem tesz engem is neonácivá). Sokkal nagyobb horderejű ügyről van szó, semminthogy ebből is fegyvert fabrikáljunk ostoba pártharcokhoz. Lehet, hogy az elfogultság beszél belőlem, hiszen a családom felmenő ága Trianon miatt szakadt darabokra; hiszen a legjobb barátnőm és keresztlányom ma is Erdélyben él; hiszen néptáncosként, néprajz-hallgatóként tudom, milyen kincseket rejt a Kárpátok e Tündérországa; és rendszeres odalátogatóként azt is, milyen nehézségekkel kell szembenéznie a lakóinak. Mindazonáltal azt a fajta gondolkodásmódot, aminek első reakciója, hogy az önrendelkezés helyett a számadatokból csináljon elvi kérdést, és reflex-szerűen megcáfolja őket csak mert az ellenzékinek mindenáron ellenkeznie kell, szégyenteljesnek vélem.

NYT · http://pergetes.blog.hu/ 2013.11.02. 02:14:58

Hát ezt kurva gyengén vezetted le.

z0ty 2013.11.02. 02:15:30

Itt sajnos sokan elhiszik még ezt a "budai" gyerekes porhintést!
Elég ránézni a archívum alatti címekre:D
Milyen 120 ezer?
Autonómia az új pina
Most már megesszük Uruguayt is!
Magyar kormányfő a cseheknél?
Köpjetek a forradalomra!
Ilyen videókkal támadnak a cseh pártok
FUCK OFF, Elnök úr!
Praha-Brno: egy óra alatt?
Magyar az SNS elnöke?
Pered: cumi van
Valóság vs. NER
Új metróvonal épül Prágában

2010 maradék mocska egy kis focival becsomagolva!

micsoda? 2013.11.02. 02:16:07

Hányan voltak nem érdekel. Nekünk érdekünk a 120 ezer, románoknak a 15 ezer. Nekem az a fontos, hogy megjelennek ilyen irások, mert különben mindnyájan agymosottak lennénk.

z0ty 2013.11.02. 02:16:51

Te, "budai" gyerek! Te segítesz eldönteni, melyik szám a reálisabb? Ne viccelj! Ott voltál? Vagy inkább a főnökeid kiadták a munkát, hogy csinálj egy székely menetet "fikázó" valamit?! Úgy látszik ehhez a valamihez még segítség is kellett, mert többes számban prezentálod a nagy tényfeltárást.:D
Pont az ilyen fajta "budai" gyerekes, irányított blogokat kell a süllyesztőbe dobni, a nagy indexel együtt.
Ja, 444.hu! Tőlük tanulni? A helyesírást nem ajánlanám, de a manipulatív hírközlésben profik!
Amúgy, Te csak a magyarfikázós témákat kapod? Vagy valamilyen főzöcskézős bloggal is pallérozódsz? :D

Démonmac1 2013.11.02. 02:17:12

Trollmágnes!
de nem baj, hiszen és is idetaláltam:)
Általában a rendezvények szervezői szeretnek nagyot mondani. (Ha politikáról van szó, akkor meg főleg, teljesen mindegy melyik oldalról légyen szó)

Képzelem mekkora sipákolás lenne idehaza, ha Soproniak kitalálnák, elég volt Orbanisztánból, és el akarnának szakadni:)
u.i. köszi a számolást.

graphite 2013.11.02. 02:17:22

Megelőzendő az elkerülhetetlent, bannolom magam, és nem írok ide többet.

willdattaa 2013.11.02. 02:18:06

* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *

A Székelyföldön élő magyarok száma mintegy 650 000 fő, ha tehát minden hatodik elment és még valamennyi, akkor bőven meglehetett a 120 000 fő. Olyan fotó pedig nem készült amelyen az látszott hogy az élőlánc teljessé válásának bejelentett időpontjában nem lett volna folyamatos az élőlánc.

* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *

graphite 2013.11.02. 02:18:16

Ahhoz képest hogy Ceausescu-tól Gyurcsányig mindenki az erdélyi magyarok ellen volt, egészen sokan maradtak, és szerencsére még nem sikerült megosztani őket, bár próbálkozás - e blog írójától is - folyamatosan van.

Áron Bustya 2013.11.02. 02:19:13

Ez a cikk nem jo. Tobb okbol sem, megprobalom logikusan elmagyarazni: minden faluba erkeztek szemelygepkocsik, tobb szaz auto, kulon parkolok lettek kialakitva, a cikk iroja ezzel miert nem szamol? az RMDSZ 20 db autobuszt inditott kulonbozo varosokbol de fokepp Marosvasarhelyrol, valamint a szemelygepkocsiknak minden egyes faluban tobb parkolot is letesitettek, amelyek tobb szaz autonak biztositottak parkolast. Az igy erkezo emberek letszama biztosan meghaladja a 40000 ezret, azert meg vannak boven magyar lakta faluk, ahonnet biztosan megmozdult minden masodik lakos.

székelyembör 2013.11.02. 09:44:40

nos, azzal kezdenem hogy székelyföldől irok, így valoszínüleg több informáciom van mint csehszlovákiában kivéve ha sri munkatársról beszélünk :)
na de komolyra fordítva a szót ha a sor nem ért volna össze bárhol, akkor az összes román tv erről szolt volna, de én nem hallottam így meg biztos összeért... ez igy meg csak féretájekoztatás.... és egyben szégyen hogy budapestről jön...

egyatlagosfelhasznalo 2013.11.02. 09:45:01

@Namir: Ez a tipikus "demokrata" hozzáállás, a tolerancia, a más vélemény elfogadásának szép és nemes megnyilvánulása... az a demokrata, akit mi annak mondunk, a többinek kuss. Szar magyarozni demokratikus és elfogadott, sőt, kifejezetten elvárt dolog. A "kiválasztott népet" csak szeretni szabad.

xamax79 2013.11.02. 09:45:59

Vannak olyan helyzetek, amikor illik valamit befejezni, mert egyszerűen vállalhatatlan a dolog. A blogot szerkesztő "úriember" igazán elgondolkodhatna folytatáson, ugyanis ahogy a kommenteket látjuk szinte nincs senki aki közösséget vállalna vele. (Kérdés, hogy akkor mit keres az index címoldalán.) Az első autonómia cikk egyszerűen gyomorforgató volt. Hétfő este amikor megérkeztem Székelyföldről, megnéztem a reakciókat és szinte ez volt az első ami elém került. Nem akartam elhinni, hogy létezik ilyen szintű aljasság és rosszindulat. A második cikk már csak a bizonyítvány magyarázása, teljesen fölösleges. Fentebb már írtam egy rövid helyszíni beszámolót, de megismétlem a lényeget: Rengetegen voltak, a 120 ezres számban semmi túlzás nincsen. A helyiekkel beszélgetve azt éreztem, élet vagy halál kérdése az autonómia, és aki élt és mozgott ott volt. Állítólag magyarként egy ilyen tisztességes szándékot, erőfeszítést - ami senki ellen nem irányul - így interpretálni nálam nettó nemzetárulás, ami nem index felületet érdemelne, hanem valami egészen mást. A blogíró, ha folytatni akarja ezt a mocskolódást, álljon elő, valljon színt, arccal, névvel, elérhetőséggel, vállalja a véleményét, hátha lennének olyanok, akik személyesen is szívesen elbeszélgetnének vele!

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2013.11.02. 09:46:07

Nem a bloggerrel van a baj.

Ő egy tudatlan szerencsétlen. Sok ilyen van sajnos, mert a kontraszelekció dübörög még most, 45+4+8 éves kommunista, posztkommunista és liberálbolsevista garázdálkodás után is.

A baj az, hogy az index.hu az ilyen destruktív, rosszindulatú, magyarellenes elemeket felkarolja, támogatja, teret ad nekik, reklámozza.

mitmiért? 2013.11.02. 09:46:12

@graphite:
A leginkabb magyarellenes politikát orban folytatja folyamatosan uszít. Külföldi magyarok sem kérnek belőle

Szlotákia2 2013.11.02. 09:46:25

"Ebben a blogban jelenleg nem kommentezhetsz!"

Mondd csak Tahó, onnantól kezdve, hogy kínosan érzed magad, cenzúrázod a hozzászólásokat? Értem, hogy bántja az icipici lelked, de ne írj blogot, ha nem vagy képes elviselni a kritikát! LOL XD

kurgan 2013.11.02. 09:46:39

@Csehszlovák Kém: tanulás nem egyenlő a majmolással, koppintással. te ez utóbbit csinálod, az a helyzet.

borz30 (törölt) 2013.11.02. 09:46:46

Kém, a 2 db katalóniai videoból, hogy tudtad megállapítani, hogy a 400 km-en 100.000 -en voltak? Ott hogyan számoltál?

genyamagyar 2013.11.02. 09:46:54

Az világos, hogy sem Románia, sem az EU nem támogat semmiféle autonómia törekvést. Így sajnos csak a fegyveres harc marad. Ehhez viszont tökös legények kellenének.

Na, ebből vannak híján az erdélyiek...

genyamagyar 2013.11.02. 09:47:03

Az erdélyi magyarok pont annyira magyarok, mint ahogy az osztrákok németek. Csak egy nyelvet beszélnek. Kb. ennyi!

Megjegyzem, addig örüljenek az erdélyiek, amíg nincs autonómia, mert 10 perccel utána már egymásnak esnének és kitörne egy magyar-magyar polgárháború.

Egyébként sincs baj a románokkal, csak nem ártana megtanulni románul az erdélyieknek.

Egyébként én is támogatom Győr-Sopron megye autonómiáját.

székelyembör 2013.11.02. 09:47:11

hát izé
jobb dolgod nincs ott csehszlovákiában?
rövidre fogva ha nem ért volna össze a lánc az összes román tv erről szolt volna de nem szolt igy bekaphatod

egy székely

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.11.02. 17:46:29

Követelem a Börzsöny autonómiáját!

De most komolyan! Milyen autonómiatörekvés az, amit innen, Budapestről szervezünk?

Milyen autonómiatörekvés az, mely mögött egy centrális hatalmat kiépítő párt áll csendesen?

Milyen autonómiatörekvés az, melynek szószolói nem képesek elfogadni más vélemények létezését? Mi lenne, ha a román központi hatalom sem fogadná el a más hangokat, és az autonómiáért felszólalókat államellenes bűncselekmény elkövetése miatt sorozatosan elítélné?

Milyen autonómiatörekvés az, melynek szószolói az elfogadás helyett retorikájukban a kirekesztésre helyezik a hangsúlyt?

felcsutisuttyo 2013.11.02. 17:46:40

AKKOR IS CSAK SZŐRŐSTALPU ROMÁNOK MARADNAK...a szar faragott kapujaikkal!!!!

Dr. Valentin Narcisse 2013.11.10. 23:28:32

@felcsutisuttyo: Gratulálok, ön egy szőrostalpú oláh agyi szintjére helyezte saját a magát nevetséges, egyben elszomorító hozzászólásával. Előbb kérem menjen oda, nézzen körül. Talán arra is választ kap, hogy mit jelent magyarnak lenni. Más az életével, vérével, jólétével, szabadságával fizet érte, hogy megmaradhasson annak, ami, ön meg nem tudja tisztelni saját vérét sem. A testvérgyilkos light verziója az ilyen primitív, tudatlan, hazátlan nulla, mint ön.
süti beállítások módosítása