6f637855_362a_4ff7_8598_1587b4596f61.jpg

Szombaton önkormányzati választásokat tartottak Szlovákiában, itt a hétvége legnagyobb megleptésének gyorsértékelése: beköszönt  a Jobbik besztercebányai alapszervezete, ahojtye. 

Hol van már a Csurka-féle Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP) vagy a Slota-féle Szlovák Nemzeti Párt (SNS)? Nem veszi őket már évek óta senki komolyan, saját, szélsőjobbos táborukon belül sem. Magyarországon a helyzet letisztultabb képet mutat, a Jobbiknak a 2009-es EP-választás 10% feletti eredménye hozta el az áttörést, vált a párt és a körülötte létező, amúgy rendes országokban a csatornafedél alá tartozó szubkultúra a közbeszéd a politikai mindennapok részévé.

Ezt az áttörést most Szlovákiában Kotleba megyei választásokon összehozott 20% feletti eredménye szállíthatja, nagy kérdés persze: ez a lokális, és amúgy tradicionálisan erősen nacionalista választókerületi siker, mire lesz elég országosan, képes lesz-e – a Fidesz-Jobbik páros mintájára – a Smer mellett megerősödni egy szlovák szélsőjobboldali párt vagy csupán egy erősen kifutott eredményt produkált az egykori informatikus tanár?

Ki ez a Kotleba,

akinek személye amúgy is nagy kedvencem az országhatárokon és nemzeteken átnyúló nacionalista sémák bemutatására. Ő az a politikus, aki modernizálta a szlovák szélsőjobbot, webes megjelenésben vagy az utcai masírozások formájában, ő az, aki felzárkóztatta a helyi széljobb mozgalmat, a globalizálódó szélsőjobb trendekhez. De ugyanez az alak köpködte 2006-ban a rozsnyói Kossuth szobrot egy másrcius 15-i ünnepség alkalmával elvtársaival.

És ugyanez az ember, akinek néhány éve egy krasznahorkai szlovákiai magyar parasztember földet adott el, amelyen illegálisan felépített és jelenleg romák által lakott házak állnak. Erősen beleégett a retinánkba a jelenet, amint a szlovák neonáci vezér és egy dél-szlovákiai magyar nemzetiségű ember együtt szervez ún. Nagytakarítási akciót a helyi romák ellen, a gyűlésen egymás után szólalnak fel, a helyi vegyes nemzetiségű lakosság lelkesen tapsol.

Kik szavazttak Kotlebára?

A hagyományos szlovák szélsőjobboldali szavazókat nagyjából-egészéből elszipkázta az SNS elől a Fico-féle Smer. Lásd: Orbán taktikája a magyar szélsőjobb felé. Ezeknek az embereknek elegendő ha Fico néha Malina Hedvigezik egyet, vagy odapörköl egy kicsit a peredieknek, bocsánat, tessedikovóiaknak, ők a tradicionális szélsőjobb szlovák szavazók, akik inkább ugranak egy kis magyarozásra, mint mondjuk Izrael állam bírálatára vagy a neoliberalizmus vagy a multikulturalizmus vívmányainak pocskondiázásra.

Fico minden nacionalista párt szavazóbázisát letaroló politikája következtében a szlovák szélsőjobbnak újra fel kellett építeni magát, ehhez talán legokosabb kiindulópont Kotleba viszonylag kevésbé támadható személye volt. Ne felejtsük el: a sajtóban meglepőnek mondott választási eredmény Kotleba tágabb szülőföldjén, Besztercebánya megyében született.

Mit üzen Kotleba?

Senkinek ne legyen kétsége, ez a pali, ha Magyarországon élne, ott lenne a Jobbik szűk pártvezetésében Vona (Zázrivecz) mellett. Ha egy pillanatra eltekintünk attól, hogy ki mondja, Kotleba megalapíthatná a Jobbik besztercebányai alapszervezetét! Az olyan érvekkel, hogy a megyei választás népszavazás lesz a szlovákiai romákról, az igazságtalanságokról, a paraztita életmódról, és a tabutémákról, bizonyára elnyerné a Jobbik szűkebb vezetésének szimpátiáját is. Nem kínálnak a hagyományos pártok megoldást, hallom máris a következő érvet, miért szerepelt ilyen jól a szlovák szélsőjobb. Kotleba eredménye nem az emberi butaságról, hanem a kétségbeesésről, tehetetlenségről szól mondják hívei. Az persze jogos kérdés, milyen alternatívát jelenthet Szlovákia számára egy neonáci.

Fico nem örül

a szlovák főváros valószínű elvesztése mellett a szélsőjobb előretörésének sem. Kotleba váratlan második fordulós továbbjutása kapcsán a szlovák miniszterelnök a jobboldal válságáról beszélt, majd határozottan kijelentette: semmilyen szélsőjobboldali nem fogja irányítani a beszercebányai megyét.

Mit mondnak a józan szlovákok?

Tény, hogy Kotleba 21%-os eredménye és második körös részvétele erősen sokkolta a Tátra alján élőket. A továbbjutásra esélyesnek tartott Ľudovít Kaník – őt támogatta a Most-Híd is - jobboldali jelöltre laza hat százalékot vert rá. Ráadásul Kotleba képviselői helyére érkezett szavazatszám – 8678 darab szavazat! – a második legtöbb karikázás – Szlovákiában nem „ikszelnek”, hanem „karikáznak” a választópolgárok – csak a nagyszombati megye jelöltje Nagy József tudta őt megelőzni 8794 szavazattal.

A besztercebányai megye versengés győztese, a smeres Vladimír Maňka rossz hírnek nevezte Kotleba “ezüstérmét”, amelyet nem szabad alábecsülni, szerinte a szélsőségesek fekete-fehér világlátást és egyszerű megoldási javaslatokat ajánlanak, amelyeket nem lehet a történelmi példák fényében figyelmen kívül hagyni. Stanislav Mičev, a Szlovák Nemzeti Múzeum Igazgatójának értékelése szerint a szélsőjobb relatív magas választási eredménye a katasztrófális gazdasági helyzet és a társadalom totális morális válságának következménye.

Hogy Szlovákiában mekkora megdöbbenést okozott a szélsőjobbos vezér félelmetes előretörése, hadd érzékeltessem az SNP igazgatójának a miértre adott válaszával::

"Nem tudom megindokolni. Az emberek javíthatatlanok. Azt hiszik, hogy a legszebben hangzó megoldások a legjobbak, amelyeket leginkább egy tekintélyelvű személyiség válthat valóra. A választópolgárok azt gondolják, hogy a megyei közgyűlés eredményei nem számítanak, de ez csak a kezdet. Ahogy a történelem során más Vezérek is először ilyen eredménnyel kezdték.

30 komment · 1 trackback

Címkék: #neonáci #kotleba #szélsőjobb #nacionalisták #szlovákia #besztercebánya

A bejegyzés trackback címe:

https://dotoho.blog.hu/api/trackback/id/tr15622699

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Magyarozás a közszolgálati rádióban!!! 2014.02.19. 17:22:17

Bevallom: nem is tudtam, hogy létezik ilyen.A szó, meg amit takar,Először tavaly hallottam, amikor egy társaságban figyelmeztettem egy tele pofával fröcsögő választópolgárt, hogy talán fejezné be a zsidózást. erre ő visszakérdezett: miért, magyarozni s...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AkovácsApéter 2013.11.10. 14:33:43

Na, hogy én se csak pocskondiázzalak... jó kis poszt!

szmoker (Homo Trollicus) 2013.11.10. 17:15:12

"10% feletti ... amúgy rendes országokban a csatornafedél alá tartozó szubkultúra"

Mmmmm.
Ez így nagyon kirekesztő, sőt egyenesen rasszista lenne, ha nem tudnánk hogy a nácziakokról beszélsz.

kurgan 2013.11.10. 17:15:43

aha, szóval robbantott. 1/5-ös választói részvétel mellett, a megyék 1/8-ában megszerezte a szavazatok 1/5-ét egy önjáró valaki. Ez mennyi is összeszorozva? 1/200-ad. Óriási robbanás, mit ne mondjak. Szerintem teljesen hibás megközelítés ezt úgy beadni, mintha emögött bármilyen tudatos "szélsőjobb újjáépítés" zajlana. Persze lehet valaminek a csírája, de ennek semmi köze pl. az SNS-hez. Rosszul látod Prágából, bár nyilván így hangzatos cikket lehet írni, hogy ekkorákat általánosítasz.

Vilmos Sándor 2013.11.10. 17:15:59

Na igen, a LOPOTTÓTORSZÁG sem tudja, kinek-kiknek lehet hinni, nem különbek az ő szavazóik sem a fideszpatkányoknál, sem a retronyilaSSoknál!
Mellesleg, ha a politikuSSok normális törvényeket hoznának, na nem ilyen sz@rkotmányt, mint nálunk, és azokat be is tartatnák, nem lenne probléma a zorbán "rejtett tartalékával", amelyeknél az a pofátlansága,hogy választás előtt megveszi kilóra őket, utána meg sz@rik rájuk is, meg a többi MAGYAR EMBERRE IS!

csavari 2013.11.10. 17:44:06

@Vilmos Sándor:

Csak a tisztánlátás kedvéért! Az általad "SS"-nek nevezett képződmények a bolsevik minta alapján jöttek létre! Mindegyiket a zsidók hozták létre és üzemeltették, ezek a nyers színtiszta tények! Nyugodtan leköpheted magad!

Gazz 2013.11.10. 17:46:26

Vona csak összehozta a tesópártnak. :-(

roki 2013.11.10. 17:55:03

Kotleba előretörése igen rossz hír a szlovák politika számára. Most már esély sem lesz arra, hogy a cigányok közé lapátolt pénz segítségével neveljék azokat jobb fogyasztókká és ezen keresztül a többségi nemzethez felzárkózást segítsék, megkönnyítve az uralkodó minták átvételét.

A szlovákiai cigányok tehát maradnak a periférián, mert nem lesz olyan politikai erő, amely fél szemmel a kotlebaveszélyre pislogva merne olyan bátor és nagyívű lépést tenni, mint amit az SZDSZ megthúzott a prejobbik időkben Magyarországon.

...hajrá Kotleba.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2013.11.10. 18:25:07

@kurgan: @roki: Érdekes ezt a két kommentet párhuzamosan olvasni. Az előbbi Szlovákiából érkezett és bagatellizálja a Kotleba-veszélyt, a másik egy magyarországi szélsőjobbos törzskomentelőmé és inkább felnagyítani akarja Kotleba szerepét.

Egyikőtöknek sincs igaza.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2013.11.10. 18:35:42

@szmoker (Homo Trollicus): Szerintem még finoman is fogalmaztam, mindkét trógernek - Vonának és Kotlebának - a börtönben kéne már régen lenni. Ennek egyszerű oka van: már Aristoteles is tudta, hogy a demokratikus gyakorlat nem az, hogy mindent megengedünk a demokrácia nevében, hanem az, ami a demokráciát fenntartja. Az értetlenek kedvéért: egy demokratikus úton-módon választott jelölt, amelynek feltett szándéka a demokratikus elvek kiiktatása a politikai gyakorlatból, nem demokratikus politikus.

És sorry, de még a nagyanyám is tudja: a nacionalista mesék és tanok tökéletes ellentéte a demokráciának.

Netuddki. 2013.11.10. 18:39:24

Akkor üzenem "az SNP igazgatójának", hogy nem az emberek hülyék, nem a szélsőjobb olyan jó, egész egyszerűen ők szarok. Ezen kéne elgondolkodni.
Itt a fidesz ugyanebben a hibában leledzik...

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2013.11.10. 18:43:18

@kovi1970: jogos, kiegészíteném azzal, hogy a szlovák demokratikus ellenzék a mai napig nem állt fel KO-ból, amit kaptak Ficotól és a Gorillától. Csalóka, mert az ellenzéki szavazók léteznek, de nincs kire szavazni, ezért sokan rezignáltak és otthon is maradnak.

A populisták (Fico) és a nacionalisták (Kotleba), meg simán mozgósították táboruk.

roki 2013.11.10. 20:05:45

@Csehszlovák Kém:

Hehehe....

Mondd csak, konyítasz valamit a politika művészetéhez, vagy csak ez a nagy doktrínerségben lubickolás megy?

Kotleba nagyobbat fog szólni mint a Jobbik, mert utóbbiak egy elindított folyamatot reagálnak, nem utolsó sorban ennek a folyamatnak hatását erősítő, mintegy seggberúgásszerű előmozdítóként hatva, míg Kotleba egy, a szlovák mainstream nacionalista "jómunkásemberes" társadalmi szemlélet miatt kezeletlen, azon az alapálláson kezelhetetlen, magától burjánzó konfliktusforrásra szopta fel magát és találta meg azt az új bázisát, amiről nem igazán gondolta senki, hogy szervezhetően létezne. Márpedig azért nem gondolta senki, mert ugyanis a tradicionális szélsőjobbot -mint magad is megemlíted- Fico tette maga mögé néhány gesztussal szélárnyékba, bízva abban, hogy ennek folytán szabadabban politizálhat.

Úgyhogy kaján röhögéssel figyelem a XIX.századi nacionalizmus talaján álló szlovák társadalmi reakciókat és egészen biztos vagyok benne, hogy piszlicsárébb módon bukják el a társadalmi többséget az országukban, vagy annak egy részén ma, mint ahogyan a XIX.szd-ban a magyarság tette.

Szvatoplukozzatok nekik még kicsinykét, hogy biztosabb legyen a siker!

roki 2013.11.10. 20:06:26

@Csehszlovák Kém:

" és a nacionalisták (Kotleba), meg simán mozgósították táboruk."

Kotleba szavazói elsősorban nem nacionalisták, hanem simán csak egyszerű emberek, akik nehezen viselik, hogy tradicionális etikai és jogi normák nem érvényesülnek különféle okok folytán.

A Jobbik kapcsán is jól érzékelhető a paranoid szélsőjobbozás, miközben a komplett baloldali szavazóbázist állították maguk mögé egyes megyékben....és nem a nacionalista jelszavak miatt.

kurgan 2013.11.10. 20:06:45

@Csehszlovák Kém: ó igenis mr. főnáciszakértő. Szerintem meg neked nincs igazad, úgyhogy döntetlen. Vagyis mivel te Prágából aztán kurvára nem tudhatod, mi a fasz van Szlovákiában, mégsem döntetlen, hanem neked nincs igazad. Ügyesen általánosítasz, ennyi a trükköd, kár, hogy az Index szerkesztői ezt beszopják.

Misi56 2013.11.10. 20:06:50

@Csehszlovák Kém: Ez sajnos szószerint így van nálunk is!!!

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2013.11.10. 20:28:04

@roki: Igazad van. Aki szerint a romák azért bűnöznek mert cigányok, az nem csak rasszista, hanem egy irtózatos nagy seggfej is.

@kurgan: Szuper! Itt a remek alkalom, hogy kifejtsed véleményed, mindent az olvasóért!

@Misi56: A felállás is azt mutatja, hogy nem bal és jobb, hanem demokraták és nacionalisták politikai küzdelméről van szó.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2013.11.10. 21:49:19

@kurgan: Úgy tűnik az index.hu szerkesztői után a sme.sk szerkesztői is beszopták, mert legfrissebb publicisztikájukban ugyanazt állítják, mint ez a poszt:

"Tá najväčšia je hnedá a má meno Kotleba. Jeho postup do druhého kola má symbolickú hodnotu a oprávnene vyvoláva strach. Extrémista takéhoto typu v moderných dejinách Slovenska ešte neuspel. Kotleba nie je opitý Slota, ktorý posiela tanky na Budapešť, ani Kaník či ktorýkoľvek iný pravicový politik, ktorý si myslí, že rečami o neprispôsobivých získa body plus."

Čítajte viac: komentare.sme.sk/c/7001428/na-cervenom-slovensku-je-hneda-skvrna.html#ixzz2kHHmvycK

szmoker (Homo Trollicus) 2013.11.10. 21:50:27

@Csehszlovák Kém: a kettős mércére céloztam :)
Tudod, a jó 10%, meg a rossz 10%.

Bolond ez a világ. De amíg megvannak a 10%-ok és hallatják a hangjukat, ölik egymást és mi jóllakottan böfögve nézzük a tévében, addig minden rendben.
És a cirkusz folytatódik.

Dr. Valentin Narcisse 2013.11.10. 23:54:34

Miért ír politikáról, aki nem ért hozzá? A nacionalista mióta a demokrata ellentéte például? Sokáig lehetne sorolni az ilyen, és ehhez hasonló butaságokat a firkálmányból, ehelyett inkább csak felhívnám a szerző figyelmét, hogy bár demokrácia van, és a primitív emberek adják nem csak a választópolgárok, de egyes pártok szavazóink többségét is; azért a demagógia igen nevetséges tud lenni, ha nem áll mögötte kidolgozott kampánystratágia, csak egy kevésbé művelt, közepesen tájékozott, de annál indulatosabb, és identitászavarosabb firkász. Aki mellesleg meglehetősen komoly, ámde kacagnivaló küldetéstudatától észre sem veszi, hogy ő maga micsoda identitás-, és képzavarban szenved. Jobbulást, kedves Csehszlovák Kém úr! A blog meg örülnék, ha végre "do toho" lenne valóban, nem pedig "de tahó".

Dr. Valentin Narcisse 2013.11.10. 23:55:08

@Csehszlovák Kém: Ezt a kommented írva visszavonok mindent amit mondtam. Hát ez egy vicclap! Egész eddig komolyan vettem. :D

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2013.11.11. 00:12:29

@Dr. Valentin Narcisse: Díszpéldánya vagy a magyar közoktatásnak, amely egy 150 évvel ezelőtti világba neveli bele a gyerekeket! Bízom benne, időben szóltam.

Egy pillanatra azért hadd billentselek ki gyorsan kedves olvasóm egy nemzetközi példával, mert a magyar közegbe nagyon bele vagy ragadva: Pinochet tábornok ideje alatt a chilei lakosság egy része nem bízott saját bíróiban, mivel azok politikai alapon lettek szervezve, jobban bíztak az angol és a spanyol bíróságokban. Na, vágod már, miért beszélhetünk szembenállásról?

Dr. Valentin Narcisse 2013.11.11. 00:24:00

@Csehszlovák Kém: Egész egyszerűen önellentmondásba keveredtél, drága barátom. Ha te döntenéd el, hogy ki a demokrata, és mi a demokratikus, akkor nagy bajban lennénk, és ezt most több posztod átolvasgatása után írom. Annyi bizonyos, hogy igen nagy zavar lehet a fejedben, mert az általad leírtakkal lazán szembemész pár irománnyal később. Azzal vádolsz, hogy a magyar közoktatás díszpéldánya vagyok, és sejtésed nincs arról, hogy egyébként mennyire szenvedélyesen tudom bírálni a magyar közoktatást. Eközben te magad szókincseddel és fogalmazásmódoddal árulod el, mennyire is vagy egyéniség. Semennyire. Érdekes, hogy a magyar politika épp úgy elér téged ott Prágában, mint a szlovák. A csehet nem ismerem annyira, hogy nyilatkozzam, de látva azt, hogy milyen hatással van rád a magyar és szlovák demagógia, miközben elvileg pont ez ellen akarsz harcolni... Van elképzelésem. Ember, a blogod jó ötlet, és akár jó is lehetne. Úgy várom, hogy egyszer végre egyetérthessek veled, de nem tudsz túllépni önmagadon, és a korlátolt gondolkodásmódodon, ami úgy egyszerűsíti le a világot, hogy közben büszke széles látókörére. :D

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2013.11.11. 00:27:35

@Dr. Valentin Narcisse: LOLBazmeg!!!

Pontosan ezért hoztam fel egy chilei példát, hogy ne én döntsem el, ki a demokrata, és ne tudj ezzel érvelni :)))

Nem elég, hogy körökkel előrébb járok, mint te, de láthatóan példámat sem érted.

Te, magyar közoktatás büszkesége.

fran7 2013.11.11. 16:50:06

@Dr. Valentin Narcisse: Ne vedd komolyan Csehszlovák Kémet. Ő az a troll, aki blogot vezet. Nem érdekli, hogy hányszor korruptabb a Fico párt, mint Viktorék. Vagy a most választást nyert cseh baloldal, aki szintén elképzelhetetlenül korrupt és kihasználta az úgyészséget, Mint minden rendes demokráciában történik. Az egyik párt kikészíti a másik párt a független ügyészséggel karöltve. Nem tud a sokkal durvább cigányellenes megmozdulásokról, falemelésekről, Gyöngyöspata egy cserkészdszembori volt a Szlovák fasiszták felvonulásához képest.
S most is a cikk csak a következő dolgokat nem tartalmazt, mennyit jelent a 10% gyakorlatban, hány megyei közgyűlés helyet. Mert nem ért hozzá, nem ez a célja. Ne várj mást. Csak trollkodást.

Tyrion Lannister of Caster 2013.11.11. 17:50:41

A szlovák helyzetet nem igazán ismerem, erre ezért nem is reagálok.
Az írásodban azonban elég nagy tévedésre utal az alábbi rész:

"Magyarországon a helyzet letisztultabb képet mutat, a Jobbiknak a 2009-es EP-választás 10% feletti eredménye hozta el az áttörést, vált a párt és a körülötte létező, amúgy rendes országokban a csatornafedél alá tartozó szubkultúra a közbeszéd a politikai mindennapok részévé."

Az "amúgy rendes országok" esetében a szélsőjobbot képviselő pártok bizony - sajnálatos módon - nem 10% alatti képviselettel rendelkeznek, ahol pedig igen, ott is növekszik a támogatottságuk (pl. Görögországban közel 7%-ot kaptak 2012-ben, de későbbi felmérések szerint támogatottságuk közelíti már a 13%-ot).
Hollandia, Ausztria, Franciaország - ezek az országok az unió és a Nyugateurópaiság példaképei - mégis, a szélsőjobboldali képviselet ezekben is erős és az utóbbi időben erősödött.

Front National (Fr), jelenleg alig jelennek meg a francia nemzetgyűlésben, azonban a regionális 2010-es választásokon a helyek 12%-át hozták, valamint a 2012-es Fr elnökválasztások során 17.9%-ot, jelenleg pedig a második favoritként tartják számon.

Norvégiában 2013 októberétől kormánypárt a helyi szélsőjobbos Haladó Párt a mandátumok 17%-ának megszerzésével, és a kabineti posztok 40%-ával.
Ausztriában a szélsőjobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) a harmadik helyen végzett 21,4%-al.

Amennyiben nem lesz hathatós lépés a roma kisebbségek felzárkóztatásában Magyarországon - értem ez alatt a szakképzésükre fordított hatékony befektetést - sajnos folytatódik majd a Jobbik megerősödése. Ahogy eddig, ez után is leginkább az elszegényedett régiók vidéki szavazói (akik hagyományosan többségükben baloldali szavazók voltak)szavaznak majd rájuk, akiknek egyik eddigi kormány sem talált megoldást az egyre durvuló közbiztonsági helyzetre, a munkanélküliségre, a mélyszegénységből fakadó vagy azt azt kihasználó bűnözési formák megelőzésére, felszámolására.

szmoker (Homo Trollicus) 2013.11.11. 23:28:59

@fran7: "Nem érdekli, hogy hányszor korruptabb a Fico párt, mint Viktorék."

Ezt elng nehéz elképzelni. Mármint a Zorbánénál korruptabb bandát.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2013.11.24. 11:18:53

@kurgan: Érdekelne a véleményed, így a második forduló után is. Köszi.

fran7 2013.11.24. 22:07:58

@szmoker (Homo Trollicus): Pedig konkrétan meglehet nevezni melyik cégé Szlovákia. Csak ugye ezt kerüli Csehszlovák Kém.
@Csehszlovák Kém: És tied mi így hogy nyíltan cigányellenes ember lett egy szlovák megye vezetője? De egyszerűbb Rezesováról cikkezni.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2013.11.24. 22:11:44

@fran7: Avass be, legalább te ne kerüld meg!!!

Elég konkrét vagyok a posztban, olvastad? :D

Az a helyzet, h kurgan szarrá égette magát okoskodó véleményével a második fordulós választási eredmény tükrében, hallgassatok legközelebb a CSéKára!!! :)
süti beállítások módosítása