wkr2.jpg

Szélsőjobbos bált rendezett a Hofburgban az osztrák Szabadságpárt. A magyar média szokásához híven az egy szál mti-tudósítás alapján már megint csak addig jutott el a tájékoztatásban, hogy csatatérré változott Bécs belvárosa, vagy, idézzük, áll a bál Bécsben (értik, ugye?). Prágában szerencsére sok mindenkivel össze lehet futni sör mellett, Werner antifa bro beszámolója - Bécsből!

Akinek már volt lehetősége és ideje részt venni a Lajtán túl antifasiszta demonstráción, észrevehette, hogy nagyjából hasonló forgatókönyv alapján valósulnak meg ezek az események. Néhány száz neonáci ellen mindig ott van az antifasiszták számbeli fölénye, akik minden lehetséges eszközzel megpróbálják megakadályozni a neonáci demonstrációk menetét, ideális esetben teljesen blokkolják. Az ellenállás nagysága és a sikerek mértéke minden esetben más és más és számos tényezőtől függ. A Bécsi Korporációs Bál (WKR) elleni demonstráció azonban sok szempontból különbözik az eddigi antifasiszta fellépésektől, nem is annyira külső formájában, inkább általános összefüggésekben, kontextusában.

Miről is van szó?

Január 24-én nem agresszív neonáci gengszterek vagy a gazdasági világválság és az azt követő megszorítások miatt kétségbeesett, és saját problémáinak megoldását a rasszizmusban látó tömeg ellen álltunk fel. A pénteki nap egy olyan egyedülálló lehetőség volt számunkra. Bárki, aki személyesen szeretett volna tiltakozni, ki tudott állni az utcára azon diskurzus képviselői ellen, akik a kapitalista gazdaságból származó elszegényedő emberek elégedetlenségét a kisebbségek ellen fordítják. Az eseményen részt vett az európai szélsőjobboldal elitje, akik a nyílt neonácizmustól a populista jobboldali politikáig bezárólag képviselik ezt a mocskos politikát. Arról nincs tudomásunk, hogy a Jobbik vagy a Fidesz bármelyik képviselője kapott-e meghívót az eseményre, de a Francia Nemzeti Fronttól, a bolgár Atakáig az olasz Fuerza Nueváig és a Szlovák Nemzeti Pártig mindenki ott volt, aki e szcénán számít.

A legújabb gazdasági válság idején, egy olyan korban, amikor a kapitalizmuson és a képviseleti demokrácia kombóján alapuló rendszer lassan elveszíti legitimitását az általunk érzékelt furcsa "szövetség" sokkal veszélyesebb lehet, mint azt gondolnánk.

2012 óta, amikor is a bálozók január 27-ét választották e kétes hírnevű összejövetelük megtartására, a napot, amely nem mellesleg az auschwitzi koncentrációs tábor felszabadításának évfordulója is egyben, mindig felsorakozunk. Múlt évben elértük, hogy az eseményt átnevezzék Akadémiai Bálra (Akademikerball), és az akciót az FPÖ-nek (ún. "Szabadság" Párt, muha!), a harmadik legnagyobb osztrák parlamenti pártnak kellett megvédeni. A tiltakozások és az esemény körüli nyilvános viták miatt idén sokkal kevesebb vendég fogadta el a meghívást, a vendégek száma meglehetősen alacsony volt. Idén újra megmutattuk, hogy a szélsőjobboldali bulit zárójelbe lehet tenni, az  a vendégek száma tovább csökkent. Jövőre várunk még több a magyar antifasisztát is Bécsbe!!!!

No pasaran! Így:

Ezen a videón a bécsi tv hét órás élő közvetítését láthatjátok:

komment · 2 trackback

Címkék: #antifasiszta #szélsőjobb #bécs

A bejegyzés trackback címe:

https://dotoho.blog.hu/api/trackback/id/tr535782674

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ne rémisztgess engem Paks miatt a Szovjetunióval! 2014.01.26. 12:53:25

. A választókorú lakosság 40%-a a Szovjetunió felbomlásának évében még vagy meg sem született, vagy kiskorú gyerek volt. Felesleges rémisztgetni a fél országot a vörös terrorral. Így szerintem nem csak vicces, de értelmetlen hiszti is az, hogy a balo...

Trackback: Terroristákat toboroz az Amerikai Népszava a magyar balos ellenzékből 2014.01.26. 12:52:19

. Azt írja, a Szabadság térre tervezett emlékmű felrobbantása alkotmányos és morális kötelesség, és aki megteszi, nemzeti hős lesz. A cikk, amelyről a lenti printscreenek készültek, hét alkalommal szólítja fel olvasóit a készülő emlékmű megsemmisítésé...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bontottcsirke 2014.01.26. 12:54:31

A kommunista jobb, mint a náci? Ezt csak úgy kérdezem.

sírjatok 2014.01.26. 13:05:48

Hozzászólásod előzetes moderáció után jelenik meg.

petraeus 2014.01.26. 13:48:33

"A legújabb gazdasági válság idején, egy olyan korban, amikor a kapitalizmuson és a képviseleti demokrácia kombóján alapuló rendszer lassan elveszíti legitimitását " na errol meselj meg...
A kapitalizmus es a kepviseleti demokracia koszoni szepen jol van az aki benne el annak essze agaban sincs valamai massal felvaltani (ha csak nem szelsoseges naci/fasiszta/kommunista/szocilaista). Aki nem el benne az meg nagyon szeretne egy ilyen "legitimitasat veszto" rendszerben elni. Ha azt irtad volna, hogy mind a kapitalista rendszer mind a kepviseleti demokracia sulyos kihivasokkal nezz szembe es ketsegkivul bizonyos orszagokban a (valamelyik) idealtipushoz kepest komoly deficittel mukodnek ezek a rendszerek, lasd Magyarorszag azzal csak egyeterteni lehet, de ezt osszemosni azzal, hogy a rendszer "lassan elveszíti legitimitását" azert ez eleg sulyos felreertelmezese a helyzetnek.
Egyebkent gratula a becsieknek, hogy ilyen nagyszamban alltak ki, remeljuk hasonlo lesz Londonban is Vona foruman.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2014.01.26. 13:56:22

@petraeus: Így van, tök jól látod, a kapitalizmus és a demokrácia rendben van, ahogy rendben van a rendszerkritika is. Az Antifa azon észrevétele, hogy az utóbbi időben a kapitalizmus sok országban a kisebbségek ellen fordítja az embereket szintén jogos és fontos észrevétel!

Kár, h nem olvastál végig figyelmesen, csakis így fordulhatott elő, hogy ezt nem láttad: "Werner antifa bro beszámolója - Bécsből!" Legközelebb összefutok vele, ígérem rákérdezek, h fejtse ki! Stay tuned.

bgp 2014.01.26. 14:02:11

@bontottcsirke: a fideszre is sor kerül, ha ezt hiányolod :D

arisztokrata 40+ 2014.01.26. 17:33:50

Lenyügöző tudósítás, csodálatos indoklás.
Csak így tovább!

Siri Keeton · http://thedarkenlightenment.blog.hu/ 2014.01.26. 17:36:21

A számbeli fölényben lévő és a mainstream média által is többnyire pozitív vagy minimum semleges hangon kezelt antifa csapat agresszíven megtámadott olyanokat, akik más véleményen vannak, mint ők. Ehhez a rendőrség asszisztálni szokott, Németországban pl. a drezdai megemlékezéseket a rendőrök engedték az antifáknak megakadályozni.

Hogy ez sérti a szólásszabadságot? Hogy így nem lehet megbeszélni olyan egyszerű dolgokat, mint hogy pl. Európa lehet a világon az első kontinens (de még ország se volt eddig!), ahol az őslakosság többé-kevésbé önként kisebbségbe szorul a tömeges bevándorlás miatt. (Londonban már most kisebbségben vannak az angolok.) És hogy esetleg ez nem mindenkinek tetszik.

Engem csak az irritál, hogy ezek az antifák valamiért rendszerellenesnek hiszik magukat, miközben csak a média és a rendőrség van az ő oldalukon a nyugati világban. A nagytőke által támogatott "nagytőke-ellenes lázadók" amúgy irtó mókásak, ha a szólás- és gyülekezési szabadság megsértésére irányuló sorozatos próbálkozásaikat nem koronázná rendszeresen siker.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2014.01.26. 17:39:00

@Siri Keeton: hazudsz náci!

Ezt írod: "Londonban már most kisebbségben vannak az angolok."

Ezzel szemben a tények ezek:

Ethnicity London England
White 69.7% 87.5%
Mixed 3.5% 1.9%
Asian or Asian British 13.2% 6.0%
Black or Black British 10.1% 2.9%
Chinese or Other Ethnic Group 3.5% 1.6%

forrás: worldpopulationreview.com/world-cities/london-population/

Csak azt nem értem, neked miért jó, ha mindig pofára esel és hazugságon érnek? Gyerünk, ne hagyd abba, égesd magad!!!

midnight coder 2014.01.26. 17:40:45

Ismét csak az egyik náci üti a másik nácit, és ez így van jól. Akár a barna irtja ki a vöröst, akár a vörös a barnát, a világ csak jobb lesz tőle. Az megint másik kérdés, hogy jelenleg egyik csapatot sem sorolnám a világot fenyegető legveszélyesebb ideológiák közé. Az igazi problémát ma úgy hívják hogy iszlám.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2014.01.26. 17:50:03

@midnight coder: Náci= faji alapon hirdeti felsőbbrendűségét, bőrszín, vallás és származás alapján rekeszti ki a társadalmakból a szerinte nem megfelelő egyedeket. Nincs olyan, h mérsékelt náci, a nácik ellen zéró toleranciát kell alkalmazni, amennyiben egy ilyen nagyszabású rendezvényről beszélünk, mint ez a bécsi bál.

Antifa= nem náci, mivel nem rekeszt ki senkit származása, bőrszíne vagy vallási meggyőződése, társadalmi pozíciója alapján. Az antifa arra a nyilvánvaló paradoxonra hívja fel a demokratikus társadalom figyelmét, hogy ne engedjünk teret e társadalmi berendezkedés ellenségeinek, akik hatalomra kerülvén elpusztítanák azt.

iszlám hívő ember= addig semmi gond nincs vele, amíg nem gondolja azt, hogy több lenne más vallású embernél és vallási alapon üldözi, elnyomja a másikat. Ahogy a kereszténységben a zsidó vallásban, a muszlim vallás esetében is vannak szélsőséges gondolkodásúak, ők jelentenek veszélyt, de a nagy többség nem.

himpellér 2014.01.26. 18:23:11

Ti büdös bolsik abban a hitben éltek, hogy különbek vagytok a náciknál. Rosszabbak vagytok. Kilencvenben a szavazófülkékben vesztettetek. Képtelenek vagytok feldolgozni.Nyugati elvtársaitok nem éltek a vörös terrorban, nem tudják, mi az. Rózsaszín álomvilág az, amit ők a szocializmusról, meg az egész egyenlősdiről hisznek.Jut eszembe mikor írsz Recskről , meg a Gulágról,és úgy általában a vértengerről, amit elvtársaid műveltek anno? És most jöhet az előzetes moderáció.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2014.01.26. 18:27:06

@himpellér: Nem ismerlek téged, és te sem engem, jelzem, nem vagyok "bolsi".

Ha lesz aktualitása, ki nem hagyom a témákat!

Addig is, klikk a linkre, remek szakirodalmat találsz Recsk témájában itt: hu.wikipedia.org/wiki/Recski_k%C3%A9nyszermunkat%C3%A1bor
Gulag témakörben pedig itt: hu.wikipedia.org/wiki/Gulag (angol nyelvű)

okosallah 2014.01.26. 18:32:50

Mivel ez a blog egy bolsevik szemléletű propaganda írás, nem lehet mást felhozni a kérdésben mint a Prágai Nyilatkozatot amit a ma uralkodó nyugati Marxisták már a szemétbe dobtak.

"Prágai Nyilatkozat az európai lelkiismeret és a kommunizmus tárgyában
Prága, 2008. június 3., a Cseh Köztársaság Szenátusa"

pragainyilatkozat.hu/

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2014.01.26. 18:41:08

@okosallah: király vagy, köszi, hogy linkelted a prágai nyilatkozatot, hasznos. Fontos tudni, hogy a mai Antifák és az egykori bolsevik diktatúrák között nincs azonosság, mert nem akarnak proletárdiktatúrát. Napjainkban az antifa a neonáci jelenségek ellen lép fel, mint tették ezt Bécsben, pénteken, vagy kritizálja a kapitalizmus rendszerét - balról. Legitim dolog, ugye egyetértünk?

De ha már linkelted, olvastad is? Pl. ez nekem nagyon tetszik: "minthogy Európa kommunista múltjával teljességében kell foglalkozni mind tudományosan, mind a széles nyilvánosság előtt, és a jövő nemzedékeknek rendelkezésükre kell bocsátani a kommunizmusról szóló valós ismereteket," - vajon a ma magyar kormány szembe nézett e Magyarország kommunista múltjával? Hozzáférhet-e a nyilvánosság pl az ügynöki iratokhoz, amely Szlovákiában, Csehországban nyilvános? Úgy tudom, h nálatok ez még nem sikerült, vajon mitől fél a magyar kormány? Nekik is elküldöd a linket? Köszi.

okosallah 2014.01.26. 19:43:26

@Csehszlovák Kém:
Halálosan megleptél, tutira vettem, hogy cenzurázva leszek.
Én az USA-ban élek.

Akkor lépjünk egyet előre.
Az ortodox bolsevik diktatúra (Leninista) már kritizálva lett 1920-tól kezdve, először Antonio Gramsci tól majd később az u.n. "Frankfurti Iskola" marxistától. Rájöttek, hogy a proletár nem fog "felkelni" így a polgári társadalmakat "kulturális" területen kell megdönteni.

Megszületett a "Kulturális Marxizmus" ideológiája ami ma nyugaton uralkodik.

Mit jelent:
A társadalom feldarabolása ellenséges csoportokra:
Homosex, feminizmus, kereszténység ellensség, család ellenesség, nemzeti állam ellenesség, nyitott szines bevándorlás, Izrael ellenesség, multikultizmus, "diversity", Iszlám terjesztés, "politikailag korrekt" (PC) beszéd törvények stb.

A mai nyugati vezetők többsége kommunista volt:
EU elnök Barroso Maoista kommunista, EU parlament elnöke Schulz Marxista, Cohn-Bendit 68-as forradalmár stb...

Gazdasági kérdések NEM szerepelnek a Kulturális Marxizmusban csak szociális dolgok.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2014.01.26. 19:50:07

@okosallah: Miért lennél cenzúrázva? Nem trollkodtál, anyáztál, olyan véleményt írtál, amivel nem értek egyet, de ez a szólásszabadság.
Én Prágában élek.

Várom az érveid.

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2014.01.26. 19:53:03

Ja, hogy cenzúrázott blog... már megint rossz helyre írtam.
Az ilyeneket(cenzúrázott és en bloc tiltott kommentekkel üzemelő blogokat) valahol jelezni kéne, hogy még véletlenül se kattintsak rájuk.

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2014.01.26. 19:54:13

@bontottcsirke: attól függ... ha a fideszes, rákosista komcsikat nézzük, akkor nem.
Ha valódi kommunistáról van szó, akkor jobb. Sokkal.

petraeus 2014.01.30. 14:00:43

@Csehszlovák Kém: @Csehszlovák Kém: Az iszlam veszely lebecsulesevel (relativizalasaval) azert vitatkoznek, az iszlam mint vallas nem ment keresztul a sajat felvilagosodasan, megujjulasan, az iszlam mint vallasi szervezet nem fogadta el a szekularizaciot es ez komoly problemat okoz az iszlam vallasu bevandorlok integralasanal. Es sajnos ez nem egy hangos szelsoseges kisebbseg hanem a csendes tobbseg akik ugy erzik, hogy a sajat kozossegukon belul van joguk az europaban torvenyileg tiltott "tradicioikat" kovetni. A tobbi europai egyhaz elfogadja a szekularizaciot, nagy altalanossagban tiszteletben tartja az egyen jogait a szabad identitasvalasztasra. Az iszlam kozosegek joval kevesbe toleransak. Az iszlam vallasi szervezetek rendkivul sulyos veszelyt jelentenek sok millio europai (muszlim vallasu) allampolgar szamara akiket a vallas neveben nyomnak el, diszkriminalnak, akadalyozzak meg, hogy a nekik alanyi jogon jaro jogokat gyakorolhassak. Az iszlam vallasi szervezeteket ha kell eroszakkal de szekularizalni kell, nem elfogadhato, hogy europai polgarokat eltiltasanak az iskolatol es hazassagba kenyszeritsek oket, nem elfogadhato, hogy meleg muszlim ferfiakat fenyegessenek eroszakkal. Az iszlam vallasi szervezetek nagyon nagy tobbsege meg ma is ellenall a szekularizalt es liberalis europai tarsadalmak alapkovetelmenyeinek.
A vallasi szervezetek kozul egyertelmuen az iszlam a legveszelyesebb az europai polgarok demokratikus es liberalis szabadsagjogainak ervenyesulesere. Ez persze egy meroben mas iszalm kritika mint a xenofobok vallaskritikanak alcazott bevandorloellenes soviniszta omlengese de ez a tenyeken nem valtoztat, egy szabad, demokratikus es liberalis europaban nincs helye a legtobb ma mukodo iszlam vallasi szervezetnek, meg kell valtozniuk, hogy minden europai polgar szabadon donthessen, hogy hogyan es milyen ertekrendszer menten eli le eletet.
süti beállítások módosítása