Egy medencében fürdőző vaddisznóhoz hívták ki a hétvégén a tűzoltókat a jeseníki katonai gyógyfürdő munkatársai Csehországban. Úgy tűnik az állat zokon vette, hogy nem hagyják pancsolni, ahogy szilárd talaj került a lába alá, a mentést végző parancsnokra támadt, akit végül zúzódásokkal vittek el a mentősök.
Az eset még vasárnap délelőtt történt. A jeseníki hotelvendégek arra lettek figyelmesek, hogy egy vaddisznó a közeli medencék egyikébe esett. Azonnal hívták a tűzoltókat, akik létráikkal próbáltak segíteni a bajba jutott állaton.
Úgy helyeztük el a létrákat, hogy a vadkan képes legyen kimászni a medencéből - nyilatkozta Zdeněk Hošák a helyi tűzoltóság szóvivője.
Szerencsére minden jól alakult, az állat végül megúszta a kalandot, kimászott a medencéből, de annyira megzavarodott, hogy végül saját megmentői ellen fordult.
A megmentett vaddisznó láthatóan nem örült segítségünknek és ezt tudtunkra is adta, amikor parancsnokunk ellen fordult - mesélte el Hošák szóvivő a történet végét a cseh tájékoztatási irodának. Szerencsére semmi komoly nem történt, kollégánk horzsolásokkal és kék-zöld foltokkal megúszta az esetet.
A hálátlan vaddisznó pedig, miután megbeszélte a parancsnokkal a beavatkozást, fogta magát és visszacammogott a közeli erdős területekre.
Emlékeztek? Ámokfutó Vaddisznó Prágában!
Több, mint három órán keresztül kergették a prágai rendőrök azt a vaddisznót, amely fél Prágát lezúzta - számolt be tavaly júliusban a dotoho a cseh fővárost izgalomban tartó esetről 2013-ban, részletek: itt.