CIG53de2d_78TIM220_SOCCER_WORLD_M03_ESP_NED_06.JPG

Legyél te is holland csodacsatár!

Ahogy azt Szily Laci is bemutatta a cinken, sokan nemcsak van Persie fejes góljába szerettek bele, könnyen be tudott húzni az egész jelenetsor hangulata. Napok teltek el a holland-spanyol óta és még mindig nem bocsátom meg magamnak, hogy a Cross bárban a Hallucinator több órás szettjére bólogattam, mert elfelejtkeztem a derbiről. Aki látta élőben, rögtön érezhette: ez egy olyan gól volt, amit nem láthat sokszor: gyönyörű és eredeti.

A későn kelőknek mondom: a spanyol-holland 2010-es Vb-döntő visszavágóján járunk, az első félidő utolsó perceiben. A címvédő egy góllal vezet, aztán van Persie pillanatai következtek. Széttárt karokkal repült rá Daley Blind centerezére, parádésan találta el fejjel a labdát, amely védhetetlenül hullott Casillas hálójába, a holland mestercsatár pedig széttett karokkal egy pillanatra fejét a fűbe temetve landolt a földön.

DC53f1d0_persie2.JPG

Úgy tűnik, a gólon kívül, a holland szurkolók ezekbe az utolsó mozdulatokba szerettek igazán bele, az elmúlt napokban több oldalon is láttam a holland kapitány hasszörfjét utánozó pózereket, a fotókat aztán szétszórták a twitteren, facebookom.

DC53f1d2_persie4.JPG

Ráadásul, ahogy azt kell, az új divat új nevet is kapott: Van Persie egyedi mozdulatsora #Persieing hastag alatt pörög.

DC53f1cd_persie1.JPG

A fotók amúgy meglehetősen változatosak, valaki magányosan egy üveg alkoholos itallal pózol kertjében, de egész baráti társaságok is perszingelnek, csak. A legjobb az egészben, hogy az új dilit gyakorlatilag minden korosztály űzheti.

Az őrület csak most kezdődött, amelynek már most több százan váltak áldozatává Hollandiában. Nem nehéz megjósolni, hamarosan a világ minden pontján perszingelők bukkanhatnak fel.

Nem lehet megunni a képek nézegetését, ha van öt perced ellazulni, küldd be te is a perszinged, ide.

9 komment

Címkék: #persieing #brazil-vb #hollandia

A bejegyzés trackback címe:

https://dotoho.blog.hu/api/trackback/id/tr276310456

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Töksi 2014.06.22. 19:54:28

Édes Istenem, hogy én mennyire utálom ezeket az ökör divatokat... mondjuk az utolsón a csaj a két pohárral legalább vicces... :-)

2014.06.22. 19:54:34

De sok marhát hord a Föld a hátán!

2014.06.22. 19:54:36

De sok marhát hord a Föld a hátán!

Atika!!! 2014.06.22. 19:54:39

Ez így inkább Bödejöning :)

75. Vladys 2014.06.22. 19:54:43

Planking 2.0. Legalább lesz mivel megint teleszarni a búkot.

sixx2 2014.06.22. 19:54:50

Szarok a dotohora.

szebeee 2014.06.22. 19:54:53

dehát ez a bödejöning!
süti beállítások módosítása