adolf_orban_lead.jpg

Rasszista gyűlölethisztéria, embertelen bánásmód, Európa megosztása és sajtócenzúra – ez ma Fideszmagyarország és Orbán politikája.

Borzolja a kedélyeket egy Marian Kamensky-karikatúra alapján készült Magyar Narancs címlap, a cinkes Szily Laci máris bejelentette, utoljára vett Magyar Narancsot, de szép számmal olvashattunk a témában még félreértelmezést vagy nettó gyűlöletet. Érdekes megfigyelni, hogy a néhány éve még a jobbikos szélsőjobboldal táborában uralkodó nézet  - ti. a kirekesztő nácikat kirekesztő demokraták közé egyenlőséget tesznek – mára a demokratikus alapállású emberek között is terjedni látszik. Ez az érvelési technika más témában is megmutatkozik, lásd még az ún. „Az Amerikában verik a négereket” típusú olcsó, relativizáló megközelítés. Ettől már csak egy érveléstechnikai módszer van lejjebb:

„Mondjuk, annak azért van pontértéke, amikor egy magyar szerkesztőség Szlovákiából kap muníciót a hisztériához.”

Erősíti meg Dévényi „Leleplező” István a Heti Válaszban a Hitler-bajszos karikatúra érvényességét. Ebben a mondatban minden benne van, ami legalább kétszáz éve jellemzi azt a soviniszta magyar nacionalista gondolkodást, ami a szomszédos népek felé megmutatkozik. Értitek ugye: így általánosítva, a rohadék Beneš-dekrétumos, magyargyűlölő szlovák és a hazaáruló, nemzetére mindig rárontó baloldali liberálisok közös aknamunkája lehet ez a címlap, semmi más! Már megint nem mi, magyarok vagyunk a hibások, Magyarországon minden rendben működik és a hatóságok tökéletesen végzik munkájukat, a megtévesztő és lejárató képek és cikkek pedig a mocskos nyugat aknamunkája. Meg a szlovákoké.

Szólok Dévényinek, a szlovákok jó része ugyanolyan rasszista, xenofób és idegenellenes megnyilvánulásokkal vetette észre magát menekültügyben, mint a magyarok, megmutatkozott ez már választott kormányaikban, a nacionalista-populista Fico és Orbán között épp egy kétharmadnyi különbség van. De nincs már különbség a szlovák és magyar szélsőjobb között sem: a minap a jobbikos Hatvannégy Vármegye Mozgalom és a Kotleba-féle Mi Szlovákián Néppárt tüntetett volna közösen Bősön az iszlám és a menekültek ellen a szándéknyilatkozatok alapján, végül a szlovák rendőrség ezt másképp gondolta. A közös ellenség rémképe összehozta azokat is, akik egy DAC-Slovan meccsen egymást köpdösik.

Na de feltette-e valaki a kérdést, vajon mivel érdemelte ki Orbán a karikaturista ábrázolását?

Ha elfogadjuk a műfaj alapvető jegyeit, azaz egy karikatúra olyan gúnyos célú, szándékosan túlzó módon készült alkotás, amely torzítva mutatja be egy ember jellegzetes vonásait, amely rámutat egy társadalmi jelenség vagy személy sötét vonásaira, akkor joggal merül fel a kérdés, miért ez a nagy hiszti?

Orbán Viktor megdolgozott ezért a képért, mivel menekültekkel szembeni politikája és a menekültekkel szemben megvalósuló gyakorlati bánásmód totális fail, amely egy dolgot biztosan szolgál: Európa megosztását. Nem a Magyar Narancs a frusztrált, kedves Jámbor András, hanem azok, akik képtelenek fogást találni a Moszkva által támogatott szélsőjobboldali, etnicista, bezárkózó nacionalista politika ellen és elfogadják a szélsőjobb érvrendszerét! Hiába próbálsz szekértáborokból kilépni, a kirekesztő nácik számára te ugyanaz a nemzetére rontó, rohadék baloldali maradsz.

András, gondolkodj: a szellemi gettók megszüntetését, meghaladását csak úgy lehetne elérni, ha mindkét fél két vagy három lépést tesz hátra és felad valamit eddigi gondolkodásából és egy lehetséges új, univerzalista alapot hoz létre. Jó szándékod nem vonva kétségbe erre esély azért nem mutatkozik, mert a kerítés-bajszos Orbán, itt Kelet-Európában ott tart, hogy a „keresztény Európát” szeretné megvédeni. Te egy olyan politikától vársz szellemi kiegyezést, amely a lehető legkisebb mértékben sem érzékeli a való világot.

Keresztény Európa? Hol él ez az ember? „Európa nem a keresztények jogait, hanem az emberi jogokat találta fel, nem Európa, hanem a nemzeti önzés vallott kudarcot ebben a migációs válságban.” Ezt egyébként nem egy „baloldali kirekesztő” mondta kedves András, hanem Manfred Weber, az Európa Parlament  jobbközép Néppárt frakcióvezetője.

Ráadásul a jelenség nem egyedi, Orbánt már korábban is nevezték politikája alapján neofasiszta diktátornak, és csak az elmúlt 24 órában Werner Faymann osztrák kancellár hasonlította össze Orbán politikáját a nácik fajelméletével vagy a szerbiai Blic szombati száma is alaposan beolvas a magyar miniszterelnöknek egy Hitler-bajusz formájában. Nem a levegőbe beszélve, hanem az elmúlt napok, hetek magyarországi eseményeinek és Orbán Viktor politikai „teljesítményének” tükrében.

Hogy a botrányos eseményekről sokan nem is hallottak? Jó példa a magyarországi szellemi háborús állapotokra, hogy a menekülteket disznóként etető rendőrökről szóló rejtett felvételről csak az mno.hu, a hirado.hu, az origo.hu, a magyarhirlap.hu nem számolt be, totálisa az öncenzúra a pártsajtóban.

Ha pedig ehhez még odatesszük, hogy Putyin elvtárs már nem is titkolja a szíriai orosz katonai jelenlétet Asszad oldalán, amely újabb milliós menekülthullámot indíthat el, a „Cui prodest?” kérdés felvetése sem indokolatlan.

Rasszista gyűlölethisztéria, embertelen bánásmód, Európa megosztása és sajtócenzúra – ez ma a hivatalos Magyarország és Orbán politikája.

Marian Kamensky karikaturista egyébként évek óta Bécsben, Ausztriában él.

79 komment

Címkék: #populizmus #orbán viktor #magyarország #rasszizmus #nacionalizmus #marian kamensky #menekültek

A bejegyzés trackback címe:

https://dotoho.blog.hu/api/trackback/id/tr117782620

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.09.13. 11:15:21

"Qui prodest"

Ez azt jelenti "ki használ", aminek semmi értelme.

Cui prodest.

Qui = ki.
Cui = kinek.
Prodest = használ.

Lényegileg: Putyin bevatkozás a amegoldás Szíriában - segíteni kell a legitím szír kormányban legyőzni a terroristákat. Igen, ez nem a nyugat érdeke, mert a nyugat az egyik terrorista csoport mögött áll.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2015.09.13. 11:37:18

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: Lényegileg ez az orosz propaganda lényege, amit leírsz. Arról természetesen hallgatsz, hogy az oroszoknak milyen szerepe van/volt a térségben és az Iszlám Állam létrejöttében. Asszad diktatúrája üldözte a politikailag másképp gondolkodókat, ezt a politikai erőt pedig az oroszok támogatják. Az oroszok érdeke Európa megosztása, amit a szíriai konfliktus további gerjesztésével tovább tudnak erősíteni.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.09.13. 12:10:29

@Csehszlovák Kém:

Az IÁ létrejötte az USA műve, ezt te is tudod.

Természetesen a szír rezsim nem volt sosem demokrácia, dehát ezt nem is tagadja senki.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2015.09.13. 12:16:35

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: Már megint az orosz propagandát tolod.

Az Iszlám Államot Szaddám Huszein egykori hadseregének és katonai titkosszolgálatának tisztjei hozták létre!

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2015.09.13. 13:07:32

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: Még csak logikus sem vagy. Az USA-nak miért lenne érdeke euroatlanti partnerének rosszat okozni?

Az USA és az Eu közé éket verni, az EU tagországok között feszültséget teremteni orosz érdek, te pedig ennek az orosz propagandának lebutított verzióját írod minden poszt alá a blog.hu-n.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.09.13. 13:09:30

@Csehszlovák Kém:

Az USA érdeke Oroszország gyengítése. Szíria pedig orosz szövetséges. Ennyi az egész.

zordonbordon 2015.09.13. 14:25:05

"a szellemi gettók megszüntetését, meghaladását csak úgy lehetne elérni, ha mindkét fél két vagy három lépést tesz hátra és felad valamit eddigi gondolkodásából és egy lehetséges új, univerzalista alapot hoz létre"

Elvileg szép.

A gyakorlatban azonban nem két fél van, hanem mindenki a maga pecsenyéjét igyekszik sütögetni. A kudarc receptje betűről betűre ugyanaz, mint amit a nemzeti/nemzetállami önzésekről mond a poszt által idézett Weber. (Milyen jó név nagy mondásokhoz... :)

Nem a gondolkodásból kéne feladni - hanem a pozíciókból. Ám amíg a politikát voksra játsszák, addig a legpiszlicsárébb erőcskének is eminens érdeke, hogy a kínkeservesen összekapart törzstáborát ne vadítsa el magától. (Az államoknak ennyiből könnyebb - legalábbis amíg "nemzeti keretek" között választunk. Drukkolhatok én görögtől norvégig bárkinek - szavazni csak a honi palettáról tudok.)

Az igazán fejtörő kérdés az, hogy a szilylacitól fene tudja meddig terjedő "tökömtelevan az elborultakkal" diffúz táborban* van-e vajon olyan KÖZÖS jegy, "identitásmag", amire azt a bizonyos "univerzalista" pozíciót föl lehetne építeni.

*diffúz tábor = erődök közt csupánemberi...

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2015.09.13. 16:15:05

@zordonbordon: Szerintem van ilyen közös "univerzálisnak" tartott jegy, nagy kérdés, hogy mit lehet rá felépíteni: ez az állam.

Második kérdés, hogy el kéne dönteni, akkor most megbukott-e a (liberális) demokrácia-féle univerzalizmus vagy nem?

Harmadik kérdés pedig az, hogy vajon az "európai értékek" védelmére megszerveződők vajon tisztában vannak-e azzal, hogy az általuk vállalt "értékek" egy eleve elveszett harcba viszi őket? Egyáltalán: miért gondolja valaki azt, hogy ezek lennének azok a bizonyos "európai értékek", amiket annak felkentjei képviselnek? Megkockáztatom: a mai menekültek sokkal "európaiabbak", mint a kontinens sok polgára, akik, mint az egykori dzsentrik, azon kívül, hogy mutatják a falon megsárgult nemeslevelüket, semmit nem tudnak felmutatni azon kívül, hogy Európában születtek? :)

Nacionalista?! 2015.09.13. 19:51:53

Amúgy az vicces, hogy az a szlovák ír Orbánról menekültügyet becsmérlő írást, akik menekültellenes tüntetéseket rendeznek. :D

zordonbordon 2015.09.13. 22:26:12

@Csehszlovák Kém:
Na de hát pont azon vajúdunk, nem, hogy az egymással körkörösen kibaszó nemzetek Európája projekt helyébe mit találjunk ki?

És ugyanez persze "kicsiben", mintegy "előképként" - a pártok nemzete. Hogy azzal mi a szöszt kezdjünk?

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2015.09.14. 08:19:33

@zordonbordon: De ha nem kell az Európa projekt, akkor mi marad, mint alternatíva? Ez: az egymással kölcsönösen kibaszó nemzetállamok.

Hát igen, de ezért írtam, hogy akik ma az "európai értékek" nevében Európa védőiként tetszelegnek, azok egy eleve vesztes csatára inultak, mert nem veszik figyelembe a valóságot.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.09.14. 08:55:00

ez a karikatúra legalább ötletes is.

mikerbiker 2015.09.14. 09:05:45

"Orbán Viktor megdolgozott ezért a képért, mivel menekültekkel szembeni politikája és a menekültekkel szemben megvalósuló gyakorlati bánásmód totális fail, amely egy dolgot biztosan szolgál: Európa megosztását."

Asszem a baloldal által kontrolált,sajtó sokkal jobban megdolgozott ezért....

amjamayna 2015.09.14. 09:08:15

Kell-e Magyarországnak Iszlám kvóta?

forum.index.hu/Article
/showArticle?t=9230508

Azon olvasók, akik tartozzanak bármely "párthoz", "oldalhoz", jobb, bal, radikális , liberális stb. csak annyit kérek, hogy vegyék a fáradságot és tegyék meg hogy elolvassák ezt:

www.civishir.hu/azt_irja_az_olvaso/van-magyarazat-a-muszlimok-debreceni-viselkedesere/0507084809

Ha ez sikerült és demokratikus énjük elkezd titakozni, hogy ez intoleráns, meg az olvasó írja, meg civishír, meg Kósa Lajos stb. akkor mielőtt agyvérzést kapna a mocskosradikálisnáciintoleráns szöveg miatt, tegye meg magának azt a szivességet, hogy a következő linket beüti a keresőjébe:

www.google.hu/url?sa=t&rct=j&q=&esrc=s&source=web&cd=1&ved=0CCAQFjAAahUKEwiRxbXSg-fHAhUGtRoKHbFJCMY&url=http%3A%2F%2Fwww.kbh.gov.hu%2Fhu%2Fletoltes%2Fszsz%2F2009_4_szam.pdf&usg=AFQjCNFFewA-nv3LBgH8JUtrl9TQAb7YMw&sig2=Z9bkqwqV7GilYXCwI1H8VQ&cad=rja

és a ltöltött pdf file ami 2009-ben készült, a patásnak ehhez nem igazán van köze és a címe : A KATONAI BIZTONSÁGI HIVATAL TUDOMÁNYOS TANÁCSÁNAK KIADVÁNYA.

Megkérem, vegye a fáradságot és lapozzon a 115. oldalra és olvassa el :

Kiss Álmos Péter
Iszlám fundamentalizmus és politikai erőszak Európában

Ha az olvasók közül bárki eljut idáig és megosztaná ezen irásokkal kapcsolatos véleményét, függetlenül a "pártállásától" megköszönném.

nem akármilyen anyagból gyúrt állat 2015.09.14. 09:33:07

Orbán már nem csak Magyarországon vezette be a fasizmust, hanem maga alá gyűrte Németországot és lassanként Ausztriát is

Végre egyszer Magyarország vonja a befolyási övezetébe Németországot, nem pedig fordítva. Utoljára ha jól számolom 258 éve volt hogy magyarok foglalták el Berlint

♔bаtyu♔ 2015.09.14. 09:58:12

Orbán szerintem kinyírta Merkelt és pár osztrák politikust.

Nem véletlen ez a hatalmas Orbán hiszti, csakhogy Európa véleménye a cikkek alatti hsz-ekben van.

♔bаtyu♔ 2015.09.14. 10:00:30

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: A szír rezsim demokrácia volt pld. a Szaúdihoz képest. Az USA-nak ott nem is a demokráciával volt baja, ez csak az indok volt a felkelők támogatásához.

Az ISIS-t szerintem "nem tervezték" be, de hagyták, mert hasznos volt. (Számukra).

♔bаtyu♔ 2015.09.14. 10:05:43

@mikerbiker: Igen, magyarok számára öröm olvasni az európai "média" cikkei, vagy a youtube videók alatti hozzászólásokat.
Bármelyik, nem is kell válogatni. Még azalatt is, mely számunkra kifejezetten kompromittáló, pld. a bevándorló által sínre lökött asszony videója, amiből kivágták az elejét, csak az látszik, hogy a pali és az asszony gyerekkel vergődik a síneken.

A világ összes országából gratulálnak nekünk és Orbánéknak, jó olvasni.

♔bаtyu♔ 2015.09.14. 10:10:10

@Csehszlovák Kém: Vesztes csatát Merkel vívott, úgy néz ki, áldozatul esik is ennek.

Európának nem érdeke a muszlimok arányának növekedése. Az, hogy jó ember az égvilágon semmit nem jelent, a társadalomnak az igazi pénzügyi és mentális károkat a kb. 10%-ot kitevő rossz emberek okozzák.

bElannaTorres 2015.09.14. 10:12:20

szerintem nem kell foglalkozni a mocskolódásokkal. Köpjenek le minket, ez lesz még egy két hétig aztán építik a kerítést ők is.

♔bаtyu♔ 2015.09.14. 10:12:38

"A tanulmány szerint Németországban befogadtak olyan migránsokat is, akiket Afrikában, például Marokkóban, Líbiában már halálra ítéltek terrorizmusért.

Komolyan kell venni és foglalkozni kell az IÁ-nak azzal a fenyegetésével, hogy terroristákat küldenek Európába, hiszen az egyik fő migrációs útvonal Magyarországon vezet keresztül – hangsúlyozta az ezredes."

♔bаtyu♔ 2015.09.14. 10:14:24

@bElannaTorres: Éppen ez az, hogy nem köpnek le, sőt Európa hősei vagyunk. Csak a "hivatalos média" az, amely bennünket leköp.

Tudományos libsizmus 2015.09.14. 10:30:30

Schengennek annyi. Az EU-nak is szerintem. Az USA báb (ezt a németek mondják) Merkelnek is. És ez így is van rendjén.

♔bаtyu♔ 2015.09.14. 10:41:43

@Tudományos libsizmus: Orbánt nem véletlenül ostorozzák. Olyanokat mond, ami az EU-ban tabu témának számít. Merkel abba bukik bele, hogy egy csomó német öntudatra ébred. Látja azt, hogy másképp is lehet és nem lesz semmi baja.

igazi Ténytár 2015.09.14. 11:00:02

@ Olyan rohejes amikro az egesz nacizst elkezdo Orbant nacizzak es a hivei felhaborodnak.

Antall József haldokló ME-öt lehetett nacikkal kokettálónak nevezi a Parlamentben?
Orbánnak igen.

Csurkát lehetett nacizni? Orbánnak és Kövérnek igen.

De Orbánt?! Utam isten itt a világ vége.

____________
Orbán Viktor, Parlament:

"Nem lehet - legalábbis én nagyon nehezen tudok - érveket találni a magyar kormányzópárt mellett, amikor megkérdezik, hogy van az, hogy a magyar kormányzópárt alelnöke NÁCI nézeteket hangoztat nyíltan, újságban, s a miniszterelnök először nem határolja el magát, utána pedig csak szóban határolja el magát, de megmarad egy fedél alatt ezzel az alelnökkel.

Az, hogy a miniszterelnök azt mondja, neki nem tetszik, amit Csurka mond, ez ma Nyugat- Európában a NÁCI nézetekkel szemben kevés."

archivum.magyarhirlap.hu/orbanorban_vita_a_fidesz_vezetoje_egykor_es_most.html
____________

Ma Baker 2015.09.14. 11:02:44

"a hazaáruló, nemzetére mindig rárontó baloldali liberálisok közös aknamunkája lehet ez a címlap, semmi más"

Miután lépten-nyomon kiderül, hogy pl. az open society-n vagy a norvég alapon keresztül támogat a háttérből minden szélsőséges liberális és baloldali megnyilvánulást Soros bácsi, ezért a mondat teljesen helytálló. De a Magyarokon kívül amúgy senkinek nem érdeke, hogy nacionalista kormányunk legyen.

31/48 2015.09.14. 11:08:42

@Csehszlovák Kém: "az oroszok érdeke Európa megosztása" kicsit érdekes helyzet, mivel az oroszoknak igazából nem érdeke az EU szétverése, csak az auroatlanti pertnerség gyengítése, mivel az elsősorban az orosz önállóság és az orosz érdekek ellen lép fel, az oroszok természetes gazdasági szövetségese Németország a jelenlegi fennállásban, de éppen a britekkel, franciákkal vagy olaszokkal való együttműködés és fölöttébb előnyös lenne számukra. Az EU és Oroszország igazából semmilyen szinten nem vetélytársak és nem természetes ellenségek.

De rendben van, mindenről az oroszok tehetnek, itt is ők balhéznak akárcsak Ukrajnában. És ezt teszik úgy hogy...

Támogatják az Asszad rezsimet.

Na most álljunk meg egy pillanatra. Az Asszad rezsim már évtizedek óta ott van. Nem kell szeretni, voltak hibái, de évtizedek óta ott van és nem is kezdett el különösebben durvulni. Nem volt éhínség, gazdasági katasztrófa, nem volt tömegmészárlás, nyílt etnikai konfliktus, még annyi sem mint a törököknél. Szíriában lehet, hogy diktatúra vagy féldiktatúra volt, de eléggé a kádári értelemben. Még befogadtak irakiakat is.

Erről az oldalról semmi nem változott. De jött az "arab tavasz". És Tunézián kívül olyan sok jót sehol nem hozott. Egyiptom jószerivel össze-összedűlöngél Líbiában, Jemenben pedig eluralkodott a teljes káosz. Kadafi tuareg haverjai felszántják a teljes Száhel-övezetet, mindenütt dúl a háború, mindenütt azok a csoportok keverik a balhét, akik közvetlenül az amerikaik és az európaiak zsoldján álltak.

Egy az egyben léptek át az FSA-tól szépen az emberek az IS-hez. Az iraki szálat pedig jobb nem is bolygatni, mivel a nyolcvanas években volt egy nagyhatalom ami modern haditechnikával és kiképzéssel támogatta a Szaddam rezsimet és az nem a Szovjetunió volt. De ettől függetlenül is emeletes nagy baromság azt propagálni, hogy az oroszok szervezik a saját szövetségesük, saját biztos támaszpontjuk ELLEN a háborút, a Baath párt utolsó kis békés fellegvára ELLEN a zavargást.

Különösen mivel az egész európai szarkeverés ennyit nem ér meg nekik. Szíria a kínai és orosz tengerészeti kapcsolat, a kínai kereskedelem egy fontos állomása, előretolt bázisa volt. És ugyebár egy állandó tüske Izrael oldalában. A másik pedig Egyiptom. Hogy hogy nem most mind a két ország, ami reguláris hadseregével folyton borsot tört Izrael orra alá szépen lassan elsüllyed az etnikai konfliktusban és a káoszban. Az IS pedig őrjöngve támad mindenkire a térségben, kivéve talán pont Izraelt, ami azért is érdekes, mert a Hezbollahnak és a többi hagyományos iszlamista brigádnak az volt az elsődleges célpontja már 1947 óta.

Az oroszok pedig a perzsákkal együtt pont a Hezbollahot és az IS ellenségét, Asszadot támogatja.

Azt sugallni, hogy az egész háború az orosz szarkeverés miatt van és nem azért mert pont a nyugati euroatlanti blokkal és kiskedvenceikkel szaladt el a ló, már több mint nevetséges, inkább siralmas.

Ez már annyira szánalmasan halvány kísérlet a propagandára, hogy egy nagyon szomorú képet mutat arról, hogy az amerikai/cionista/neokolonialista imperializmust elvtelenül kiszolgálók mennyire kétségbeesetten próbálják meg az összes felelősséget az oroszokra tolni, mert az ugyebár nem lehet, hogy a Szentek, a Progresszív Nyugat okozza esetleg ezeket a problémákat.

Hogy esik azt látni, hogy már a csehek és a szlovákok is ébredeznek és lassan a Szívtelen Négyek lesz humanista téboly botrányköve Európában? Hogy pont az áldott csehek küldik ide a rendőröket és pénzt, amikor a németek megszaggatják a ruháikat mert Orbán nem hajlandó úgy táncolni ahogy ők fütyülnek?

♔bаtyu♔ 2015.09.14. 11:11:05

@Ma Baker: Régebben azt hittem, hogy a balliberális médiának csak itt nincs akkora jelentősége, de most azt látom, Európa többi részében sincs. A hazugságok is jól tettenérhetők, pld. levágják a videók elejét.

bkkzol 2015.09.14. 11:28:10

Az usanak erdeke, hogy ne kozeledjen europa es oroszorszag. barmilyen laza kozeledes, szovetseg csorbitana egyeduralmi poziciojat.

Tudományos libsizmus 2015.09.14. 11:44:37

@♔bаtyu♔:
Gyors volt ez a 180 fokos fordulat. Szombaton még willkommen refugees, meg tapsvihar a müncheni főpályaudvaron, erre vasárnap ott a határzár.

Valami infó birtokába juthattak. Nem tudom, mennyire hatékony a német titkosszolgálat, de esetleg az oroszoktól is kaphattak valami fülest a szervezetten mozgó és fellépő "migránsokkal" kapcsolatban.

Érdekes mindenesetre.

Orbán ebből szerintem Európa legnagyobb karaktereként fog kijönni.

Namir 2015.09.14. 11:45:00

Mi a "nettó gyűlölet"?
Az olyan, mint a DOTOHO blog?

Tudományos libsizmus 2015.09.14. 11:45:59

@Namir:
Jellegzetes liberális szófordulat. Ha megfigyeled, nekik minden "nettó".

Namir 2015.09.14. 11:49:00

"Rasszista gyűlölethisztéria, embertelen bánásmód, Európa megosztása és sajtócenzúra – ez ma a hivatalos Magyarország és Orbán politikája."

Példákat, könyörgöm példákat írj!
Ha tudsz.

De nehogy az embertelen bánásmód a gáncsolás legyen stb. :)

Namir 2015.09.14. 11:51:08

@Tudományos libsizmus:

Ez kérem a primitív, infantilis XXI. századi "liberalizmus".

s 2015.09.14. 11:54:34

@Csehszlovák Kém: "a mai menekültek sokkal "európaiabbak", mint a kontinens sok polgára"

Egy okkal több, hogy beengedjük őket.

turista a saját országában 2015.09.14. 12:09:28

Az embert a tettei minősítik. Ez alapján Orbán egy fasiszta gazember, náci hitleri személyiségjegyekkel, elvi-ideológiai és verbális párhuzamokkal.

Orbán - bár ezt még az ellenzéki oldalon is sokan tagadják - egy tekintélyelvű fasiszta államot teremtett Európa közepén. Lerombolta az alkotmányos rendszert, a fékeket és ellensúlyokat; megszállt minden, a kormánytól egy demokráciában elvileg független hatalmi intézményt, egypárti alkotmányt ültetett a nép nyakára, és az önkényes új választási törvény alapján rendezett választások sem tekinthetők már szabadnak. Öt éve veszi semmibe a magántulajdon szentségét, és tesz ellene, ahol csak éppen tud, ami egy magát jobboldali konzervatívnak hazudó min. elnöktől - pártvezértől felettébb megütközést keltő.
Az országot saját ízlésére, önmaga képére formálta, miközben a nemzeti vállalkozói vagyonos réteg megteremtésének címén, illetve álcája alatt ő, pártársai és csókosai pofátlanul nyúlják le a közpénzeket, amihez még a jogszabályokat is átírták. Törvényesített szabadrablás. Márpedig egy vállvonással és cinikus mosollyal az arcon: amihez van törvény, az nem ütközhet jogszabályba ugyebár.

Mindezek pedig tetszik nem tetszik egy fasiszta állami önkény képét tárják elénk, amelynek vázát beborították a kötcsei centrális erőtérbe oltott többpártlátszatrendszerrel és az országgyűlének nevezett önkényt kiszolgáló törvénygyár működésével ( de azért még ennél is jobb lenne a rendeleti kormányzás, igaz Kövér László?) és az önkényesen egyfordulóssá tett 4 évenkénti ("szabad") választások mázával, mert a látszat azért fontos.

vazzup 2015.09.14. 12:12:00

@♔bаtyu♔: kivanok neked ilyen demokraciat, ellened bevetett kormanyzati harci-gaztamadasostul, mindenestul.

Tudományos libsizmus 2015.09.14. 12:20:25

@turista a saját országában:
Rendben Pistike, ötös. Majd megdicsérlek anyukádnak is a szülői értekezleten.

McZozo 2015.09.14. 12:27:24

@Tudományos libsizmus: A baj most is ott van, hogy amit mond es amit csinal az ket kulon dolog. Par napja Kosa nyilatkozott a radioban hogy ok titkosszolgalati uton mar januarban tudtak hogy megindul a nagy nepvandorlas. Na most kerdem en ha mar akkor tudtak, akkor miert erte oket meglepeteskent ez a sok ember. Elore lehetett volna hatart erositeni menekult taborokat epiteni rendeszeti es ugyentezoi hivatalokat feltolteni uj allomannyal akiket kikepeztek, megszervezni a befogadottak tarolasat es szallitasat. Mindez a jelek szerint osszeomlott, amint raszakadt az orszagra 5-10 ezer menekult. Szoval szep es jo nagypofaval mellett verni. de kozbe csak beengedtek mindenkit majd nem lattak el oket semmivel, hagytak had menjenek amerre akarnak, a rendoroket odazavartak akik ellatast penzt kikepzest nem kaptak, most detto ugyanez a katonasaggal, kozbe a kerites se keszult el amit megcsinaltak az egy vicc csak arra volt jo hogy az unios penzeket valaki megint sajat zsebbe rakhassa. Szal lehet, hogy hos lesz a vegen sajnos, de ettol meg mindig egy dilettans kis dictator, aki csak arra figyel, hogy nephulyito beszedeivel es lazitasaval, az embereket ideiglenesen meggyozze, hogy o az egyetlen alternativa.

McZozo 2015.09.14. 12:31:14

@Namir: Egyik oldalon se allok mert se a jobboldali minden menekultet lojjunk a dunaba de se a baloldali mindenkit be kell engedni oldallal nem ertek egyet.

De ettol meg kerdesedre hogy valaszoljak is nem egy helyrol jelentettek onkentesek hogy a menekulteket kukoricafoldekre tereltek ahol se viz se sator se ulohely se semi nem volt. es itt napokat kellett volna varniuk. Ha ez szerinted nem embertelen akkor legkozelebb te is mehetsz a kukoricafoldre nyaralni :)

KUHULIN 2015.09.14. 12:43:43

@Namir: "Mi a "nettó gyűlölet"?
Az olyan, mint a DOTOHO blog?"
Igen, de Andriskáéknak lehet, mert sokat szenvedtek...

Namir 2015.09.14. 12:56:35

@McZozo:
"nem egy helyrol jelentettek onkentesek hogy a menekulteket kukoricafoldekre tereltek ahol se viz se sator se ulohely se semi nem volt. es itt napokat kellett volna varniuk. Ha ez szerinted nem embertelen akkor legkozelebb te is mehetsz a kukoricafoldre nyaralni"

Értelmezzük:
1) önkéntesek "jelentették" Ez olyan mint a "Brit tudósok"?

2) menekülteket kukorica földre tereltek...szörnyű!!!! Aki több ezer kilométert menekül át például a görög nyaralóhelyeken, annak a kukorica földre terelése valóban embertelen.

3) ...napokat kellett volna várniuk. Tehát nem vártak. (Ahogy egyébként napokat várnak sok más országban.) Ellenben itt ingyen busszal szállítják őket. SZÖRNYŰ!!!

Komolyan gondolod, amiket írsz? Mert viccnek elég gyenge.

+1) "te is mehetsz a kukoricafoldre nyaralni"

Mi nem ott szoktunk. Hanem a menekülteknek veszélyes Görögországban.

Tényleg? MILYEN VESZÉLYES ÉS EMBERTELEN LEHET GÖRÖGORSZÁG a menekülteknek, ha Magyarország a kukoricafölddel EMBERTELEN, mégis biztonságos?

Netuddki. 2015.09.14. 13:30:35

Tiltakozom, az orbán nem náci. Egy hazug, tolvaj, bunkó maffiózó. Semmi több...

az_igazi_trebitsch 2015.09.14. 13:41:21

@CsakSzolokHogy: Mindenre lehet cikkeket és fotókat/videókat találni, és mindennek az ellenkezőjére is, attól függően, hogy kit miért fizetnek le. Nem ezekből kell tájékozódni, hanem olyanok elbeszéléseiből, akik a helyszínen élnek és/vagy dolgoznak, és a _saját_ tapasztalataikat osztják meg.

az_igazi_trebitsch 2015.09.14. 13:44:13

@Namir: Például az, hogy a letelepedés, azaz munka és a gyerekeknek iskola reménye nélkül tengődnek a táborokban. ÉLNI szeretnének, emberi módon - tényleg olyan nehéz ezt megérteni?!

s 2015.09.14. 13:51:48

Mindenkinek a maga keresztje.

A gyurcsótányt a mindet szétbaszó pénzügyi összeomlás sodorta el, mert balfaszok voltak ott, ahol mindenki más is az átlagnál gyengébben teljesített Európában.
A viktátort a mindet szétbaszó menekült válság fogja elsodorni, mert balfaszok ott, ahol mindenki más is az átlagnál gyengébben teljesít Európában.

Egyébként neki személyesen is van félni valója az iszlám jogalkalmazástól, mert a Saría szerint a tolvajokat (ha jól tudom) kézlevágással büntetik, ez pedig túlságosan egyértelművé tenné a fidesz érdekköreinek hálózatát. Igaz, lőrincem, te mészárosok mészárosa? Hogy basznám telibe a buzi kurva rohadt fogatlan tripperes anyátokat.

Tudományos libsizmus 2015.09.14. 14:21:36

@McZozo:
Hagyjuk már ezt, már állatira ásít.

A liberális sajtó pedig lehülyézte őket, hogy csak csinálják a pánikot, mert nincs itt kérem semmi menekültválság.

Az európai országok sem vették komolyan Orbán szavait, egészen mostanáig. Nekem úgy tűnik, inkább a Feymannt és Merkelt lepte meg, hogy egyrészt mennyien vannak, másrészt jé, mégsem atomtudós mindegyik, nahát.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2015.09.14. 14:30:35

Jó lenne valahogy megérteni, hogyan működik annak a pár humanoid élőlénynek az agya, akik szerint aki nem gyűlöli Orbánt, az seggnyaló fidesznyik, agymosott pártbérenc satöbbi.

Szerintük ha Orbán rossz dolgokat művel, az máris fasiszta, náci diktatúra, merthogy ők nem adják alább a legszélsőségesebb minősítéseknél, amit a kis agyuk csak felkutatni képes. Ők, úgy látszik, nem látják a különbséget ahhoz képest, amikor egy megszállott osztrák elmebeteg – nem Faymann, hanem a másik – minimum több tízezer ember elpusztítására adott közvetlen parancsot, és felelőssé tehető milliók értelmetlen haláláért.

A szélsőségek eme demokráciahívő kedvelői az "aki nincs velünk, az ellenünk van" elvét követik, Rákosi Mátyás és Jézus Krisztus nyomán.

De először is tisztázzuk már, ha kérhetném, hogy Orbán fasiszta vagy náci. Nem mindegy.

És olyan jó lenne már valami közelebbit is hallani arról, hogy Orbán pontosan MIÉRT is lenne fasiszta és/vagy náci. Például azoktól, akik ezeket a rajzocskákat készítették, terjesztették, imádják. Merthogy nekünk hajdan szögesdrót volt a hátsó kert kerítése tetején is, mert a kerítés akkor ér valamit is, ha legalább egy kicsit vesződséges átmászni rajta. Valami egyéb is szól Orbán lenácizása mellett?

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.09.14. 14:48:44

Áruld már el, hogy mi volt rasszista gyűlölethisztéria? Én a plakátok szövegében semmi rasszizmust nem látok. Azt meg te is tudod, hogyha a Fidesz nem viszi el a show-t a Jobbik elől, akkor ez utóbbi erősödött volna meg, amit szerintem te sem akarnál..
Az esetenként előálló kritikus ellátási helyzetek pedig többnyire abból adódtak, hogy az illegálisan belépők jórésze a minimális együttműködésre sem volt hajlandó a magyar hatóságokkal, biztos tudatában annak, hogy utóbbiak nem fognak erőszakosan fellépni velük szemben.
Azt a bizonyos "bajuszt" pedig fel lehetne rajzolni a spanyol, brit, lett, vezető, valamint a volt amerikai elnök orra alá is..

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.09.14. 14:56:52

@♔bаtyu♔: Az USA számtalanszor bizonyította már,hogy hajlamos zárójelbe tenni a "demokráciaexportot", ha érdekei épp úgy kívánják.
Évtizedekig megbízható partnerként tekintettek olyan diktátorokra mint Szaddam , Marcos, vagy Pinochet. Ezekben az esetekben valahogy nem volt fontos a demokrácia számukra..

Az ISIS-szel sztem éppúgy rákúrtak, mint annak idején bin Ladennel..Eleinte valamiféle kis heccbrigádként tekintettek rájuk és támogatták őket titokban, csak aztán elszabadultak a dolgok.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2015.09.14. 15:00:25

@Tudományos libsizmus: "Orbán ebből szerintem Európa legnagyobb karaktereként fog kijönni."

Ki van zárva. Orbán ebből úgy fog kijönni, hogy az embertelensége késztette az aranyszívű sógorokat arra, hogy keblükre öleljék – majd azonnal tovabbpasszolják – az itteni fogolytáborokból kiszabadított menekülteket. És a világ tapsolni fog ehhez a baromsághoz, a nyugati országok megdicsérik egymást, a németek valahová kitelepítik a kamerák elől először valahová elbújtatott csőcseléket, és elkezdik befogni őket valami olcsó igavonó melóra. Az fix, hogy Orbán fasiszta, EU-idegen, gyűlöletkeltő kirekesztő.

Hogy az osztrákoknál is a földön fekszenek a migránsok? Igen, de az egy egészen másféle föld! Fűtött és elegyengetett föld, egyébként is a szabadság földje. Ausztria és Németország határellenőrzést vezet be pár nappal azután, hogy ezért minket az egész világ előtt harsányan lecsesztek? Ó, az egy egészen más határellenőrzés! Teljesen más eset! Az befogadó, támogató, és persze mindenekelőtt demokratikus! Bezzeg az Orbán és a gyűlölködő magyarok! Azok még egy szendvicset is sajnálnak ezektől az árváktól.

Szendvics! Láttátok tegnap, ahogy érkeznek a menekültek a pizzásdobozokkal?

Tudományos libsizmus 2015.09.14. 15:24:38

@Androsz:
:D

A pizzás bevándorlókat nem láttam.

s 2015.09.14. 15:34:10

@Tudományos libsizmus: Baszod, azok pizzafutárok voltak. Görög fetás, olívás pizzát hoztak pedig . . .

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.09.14. 15:36:53

@McZozo: Hihi, képzeld el, mit rendeztetek volna, ha Orbán mondjuk tavasszal kértésépítésbe kezd. Minimum, hogy az Ensz csapatok bevonulását követeltétek volna. Magyarország még a menekültáradat közepette is kap rendesen a kerítés miatt.
Kunhalmi Ágika még 1-2 hónapja is arról értekezett, hogy menekültválság nincs, csak a Zorbán fújja fel a dolgot.Mostmár biztos nem teszi ki a kirakatba azt a nyilatkozatát.
A nyuszi meg a sapka tipikus esete.

"Mindez a jelek szerint osszeomlott, amint raszakadt az orszagra 5-10 ezer menekult"

Igen jelenleg már napi szinten. Egyébként a menekültek egy jelentős része eleve nem is óhajtott részt venni a menekültellátásban, és a regisztrációban, hanem minél gyorsabban át akart haladni az országon.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2015.09.14. 15:37:14

@Tudományos libsizmus: Nem hazudok. Érdemes az M1-et nézni, egyrészt mert profibban csinálják, mint a híres CNN, másrészt a TV2-n csak húsz perc baleset és késelés után került elő a határunkat ostromló ezrek problémája.

No, tegnap ott áll a tudósító a határban, magyaráz nekünk, mögötte az éhező menekültsereg, egyszer csak besétál a képbe egy sötét bőrű alak egy pizzásdobozt tartva, kicsit később még egy. Hát ez világszám. A CNN ezt is mutatta? :-)) Megérkeznek a szerencsétlenek a szerbiai háborús övezetből egy szál életüket átmenekítve, majd rendelnek egy pizzát, bizonyára sok sajttal, kolbász nélkül, mert a szabadság földjén gyenge a koszt. "Mi, hogy egy óra?! Allahra, hát addig mi itten mind éhen halunk! De ki ne hűljön ám!"

a fidesz csak lopni tud 2015.09.14. 15:41:59

@maxval bircaman megbízott szerkesztő:

Ez az idiótizmusod az új mantra? Mindenhol ezt vizionálod, próbálj meg néha gondolkodni is, ne csak hülyeségeket böfögni.

MACISAJT 2015.09.14. 15:43:41

"a rohadék Beneš-dekrétumos, magyargyűlölő szlovák és a hazaáruló, nemzetére mindig rárontó baloldali liberálisok közös aknamunkája lehet ez a címlap, semmi más! "

Ennyi elég is lett volna. A lényeg beismerése.

A többi hablatyot már nyugodtan ki lehett volna hagyni.

MACISAJT 2015.09.14. 15:50:36

Egyébként , ha már ez a "szlovák" kamensky szóba került, volt már neki korábban is Orbán-karikatúrája....

Ez pl. a zsidó világkongresszus alkalmára készült:
www.cartoonstock.com/newscartoons/directory/j/jew.asp

Ki is van nagyon meglepődve?!!

Namir 2015.09.14. 16:20:56

@az_igazi_trebitsch: "Például az, hogy a letelepedés, azaz munka és a gyerekeknek iskola reménye nélkül tengődnek a táborokban. ÉLNI szeretnének, emberi módon - tényleg olyan nehéz ezt megérteni?! "

Egyáltalán nem. Sőt, hisz mindenki ezt szeretné. De ettől még nem mindenkinek jut ez az életben (kb. 5-6 milliárdnak nem), és NEM ERŐSZAKKAL kell megszerezni.

És ha valakinek nem tetszik ez a TÖMEGES és ERŐSZAKOS bevándorlás - eddig "csak" Görögországban, Macedóniában, Szerbiában, Magyarországon, Ausztriában, Németországban, Dániában és Svédországban KÖVETELTÉK a menekültek(?), hogy ENGEDJÉK TOVÁBB ŐKET),- amiatt lenácizni stb. SZÖRNYŰ, SZÖRNYŰ OSTOBASÁG!!!

Márpedig ez történik a ballibsi oldalon.

Na, ezért gondolom, hogy a 21. századi "liberalizmus primitív és infantilis.

♔bаtyu♔ 2015.09.14. 16:45:29

@vazzup: Mit gondolsz, több tízezer kelet-európai próbálna meg valamelyik iszlám országban így bevándorolni mi lenne?

Összekevered az illegális határátlépést a menedékkéréssel barátom. Ami elég gáz.

♔bаtyu♔ 2015.09.14. 16:49:14

@Androsz: Átmennek az osztrákokhoz, majd "visszaszöknek" kajáért, mert az osztrákoknál szarabb a kaja.

Aztán majd nyilatkozik a BBC-nek, hogy Mo.-n lőtték őket és ezt kész bármelyik hazai libsi is megerősíteni.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2015.09.14. 17:55:22

@♔bаtyu♔: Ja. A határon már géppuskás dzsipek sorakoznak, ugye.

Persze a libsik menekülnének először, amikor az általuk nyílt kebellel várt idegenek őrjöngve rohamozzák meg a kerítést. Itt a húsz év mámor alatt mindenki elfelejtette már, hogy az országhatárokat VÉDENI kell, erőszakos betörés ellen akár fegyverrel is. Mert az magának az államnak, a lakosságnak a védelme. És a libsik se higgyenek abban, hogy az idegenek majd jól elkergetik Orbánt, majd trónra emelik Gyurcsányt, és mindenki énekel. Vagy ha néhány patkány netán tényleg képes lenne ebben hinni, az nem lenne más, mint egy ismeretlen idegen erő igénybevétele a magyar demokrácia erőszakos leváltására, csak szólok előre.

Agysebész migráns 2015.09.14. 18:07:52

@Csehszlovák Kém:

"Az USA-nak miért lenne érdeke euroatlanti partnerének rosszat okozni?"

Azért, mert az USA az EU-t nem partnerének, hanem BIRTOKÁNAK tekinti, amelyek élére a saját helytartóit ültette.

Te még sose gondoltál bele, hogy miért van az, hogy a nyugati EU-s tagállamok vezetői miért mennek olyan magabiztosan szembe a választóik elvárásaival és a hazájuk érdekeivel?

♔bаtyu♔ 2015.09.14. 18:32:45

@Androsz: Aláírom, hogy azt a kevés ballibsit ami még maradt már csak hisztivel lehet felrázni, de amit az index művel, az már röhejes.

Látott az újságíró egy géppuskás dzsipet és extázisba esett. Érdekes, a kutyákra nem reagáltak, pedig az a húzósabb, azt ugyanis használni is lehet.

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.09.14. 18:41:31

@♔bаtyu♔: Már csak egymásnak moziznak. A jobbérzésűek sem beszélnének reálisan a kérdésről,és nem beszélnek ki a kánonból ,mert azt kockáztatják, hogy kikerülnek az akolmelegből, és ez bizony egzisztenciális kérdés is..

Agysebész migráns 2015.09.14. 18:42:40

@♔bаtyu♔:

"Látott az újságíró egy géppuskás dzsipet és extázisba esett. "

Az indexes csipásmacskák átlagéletkorát tekintve ez egyáltalán nem meglepő.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2015.09.14. 18:46:06

@♔bаtyu♔: Á, legyünk korrektek, az Index címoldalán levő Kolbert András-cikk pont ott fogja meg a kérdést, ahol kell. A baj az, hogy máshonnan már jönnek az ostoba fröcsögések, ahogy megszokhattuk. Nem idegesítem magamat azzal, hogy a BBC magyarországos híreit böngészgetem, de lehet, hogy már ott is bizonyítva látják, hogy Orbán éjfélkor a tömegbe fog lövetni. Azt még megértem, hogy a németek meg a többiek mindenféle hülyeség szétkürtölésével próbálják utólag álcázni a saját leégésüket, de az angoloknak ebben mi a jó? Az amerikaiakról nem kérdezem, mert azt a népséget már ismerjük.

Tiszteltetem Brüsszelet 2015.09.14. 19:04:26

Kíváncsi vok mit akartál mondani, meg a senkit nem érdeklő kaminsky migráns miről beszél bécsben, amikor prága és pozsony egyértelmüen nem akar betántorgókat, bécs még nyomja ugyan az álszent dumát de 0 perc alatt továbbít merkelnek mindenkit.

Tiszteltetem Brüsszelet 2015.09.14. 19:07:30

@♔bаtyu♔: szerintem direkt küldték a Hummert a kerítéshez a fotók kedvéért

millió lájkot fog kapni nyugat európában

- az most mellékes is itt a cseh blogon h a cseh hadsereg már hetekkel ezelőtt 100nál több páncélozott csapatszállítót küldött már a határövezetbe

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2015.09.14. 20:26:59

@Tiszteltetem Brüsszelet: Természetesen kizárólag humanitárius célokkal. :-)

Tizenötmillió Magyarok 2015.09.14. 21:28:01

Szeptember 15-én egy ÚJ NEMZETIÜNNEP született.
Augusztus 20, Március 15, Oktober 23 után mostantól Szeptember 15-t is, hasonló rangos körülmények között kell megünnepelnünk !!
SZEPTEMBER 15 A LIBERALIZMUS LEGYőZÉSÉNEK HAZAI VAGY NEMZETKÖZI ÜNNEPE LESZ EZENTÚL.

SZEPTEMBER 15-ÉN A NEMZET KIFEJEZTE, HOGY NEM TŰNÜNK EL A SEMMIBE.
Megmenekültünk, a liberális métejnek, NEM sikerült elpusztítani NEMZETÜNKET HAZÁNKAT !!!!

De még nem pihenhetünk, gyökerestül kell kiírtanunk a maradványaikat.
TŰZZEL, VASSAL KELL ÍRTANUNK ŐKET.

lüke 2015.09.14. 22:15:08

Jó ott dotohoiában
nem jönnek a szerencsétlen menekültek!
Különben meg cascade reakció van ,mindenki ejti
Lejt a pálya!

tiborur 2015.09.18. 11:10:19

@Csehszlovák Kém: www.youtube.com/watch?v=Sh3dp_AnlQI

se a ruszkikna se a jenkiknek nem érdeke az eros eu evann...500millio lakos kurva nagy gazdaság. itt már konkurencia vagyunk..

dulful59 (törölt) 2015.10.02. 18:48:47

nagyon nagy problémák vannak, kedves barátaim.

dotoho már arra se veszi a fáradtságot, hogy cenzúrázzon, mint régen.

szerintem is vége tehát a libsizmusnak. emmán tuti.

miketbeszéltek 2015.10.11. 21:04:01

@Csehszlovák Kém: Ilyen logikus megnyilvánulások mellett sajnálja az ember a blogod általános jellemzőit. Pld. miért érzel elemi kényszert mindig a soviniszta, rasszista Benes dekrétumok mosdatására?

miketbeszéltek 2015.10.11. 21:05:12

@miketbeszéltek: Az előzőt a bircával való vitádra írtam.
süti beállítások módosítása