szetbaszunk.jpg

Ősi szlovák népdallal buzdítják a szlovák szurkolók a francia Eb-n csapatukat.

Közeledik a franciaországi Európa-bajnokság, a csapatok felkészítése a finisben, hangolnak már a szurkolók is. A június 10-től induló sportrendezvényre készülve több országba már kitoltak szurkolói himnuszokat, lehet szavazni a legjobbra, itt például a magyar versenyzőket hallgathatjátok meg.

Szlovákiában a Horkýže Slíže nevű punkzenekar hozott össze egy rendhagyó futballhimnuszt a szlovák válogatott szurkolói számára, akik várhatóan teli torokból fogják üvölteni a szöveget, kivéve azokat, akik nem bírják a vulgarizmusokat. Merthogy a rendhagyó szöveg erősre sikerült.

Természetesen a 2010-ben, a franciaországi Vb-re kijutó szlovák csapat tiszteletére elinduló Slovensko, do toho!, a szlovák csapat magyarországi szurkolói blogja és bloggerei számára a mi dalunk tetszik a legjobban, azoknak pedig, akik még esetleg az elmúlt hat év alatt sem tanultak meg szlovákul, angolul is feliratoztuk a dalt:

Aki a magyar válogatotton kívül a szlovák srácoknak is szeretne szurkolni, azok számára mutatjuk a szám szövegét is, eredeti nyelven - tessék megtanulni és szurkolni velünk együtt Hamsík Marekéknak!

SLOVENSKO JE NAŠOU PÝCHOU, SILNÉ AKO VÍCHOR,
POČÍTAME IBA S VÝHROU A VY CHAMRAĎ TICHO,
MY VÁS VŠETKÝCH ROZJEBEME, ÚPLNE NA KAŠU,
BOJTE SA NÁS OBYČAJNÉ HOVNÁ, MY VÁM DÁME NAŠU.

ZA SLOVENSKO, ZA SLOVENSKO DÝCHAJTE AJ ŽITE,
DO JEDNÉHO, DO JEDNÉHO, NAKOPME IM RITE,
ZA SLOVENSKO, ZA  SLOVENSKO DÝCHAJ, ŽI AJ ZEMRI,
BOJA SA NÁS, BOJA SA NÁS VYJEBAŇJE LEMRY.

És a magyar fordítás:

Szlovákia a mi büszkeségünk, erős mint a szélvihar
Csak a győzelemmel számolunk, szóval a csőcselék csak legyen csöndben
Mindenkit szétbaszunk apró darabokra
Féljetek tőlünk ti egyszerű szarok, mert megkapjátok majd mindezt.

Szlovákiáért, Szlovákiáért éljetek és haljatok
Egyesével rúgunk mindenkit picsán,
Szlovákiáért, szlovákiáért éljetek és haljatok
Félnek tőlünk félnek tőlünk a kibaszott lemúrok (gyűrűsfarkú makik)!

Mit lehet ehhez még hozzátenni? Talán legjobb, ha idézem 2002 bloggertársam, aki szerint "kurva jó ez a kis szar amit összehoztak, komolyan, végre egy olyan jó kis induló, ami igazán megmondja ami szurkoló lelkén van".

Slovensko, do toho! Hajrá Szlovákia!

komment

Címkék: #szlovákia #francia eb 2016

A bejegyzés trackback címe:

https://dotoho.blog.hu/api/trackback/id/tr358749324

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

val 2016.05.26. 19:51:16

"Thu May 26 19:50:36 CEST 2016 Nincsenek hozzászólások."

:( Brühühűű.

ilamg 2016.05.26. 20:16:17

@val: hálisten itvagy te

XII.Hadosztály 2016.06.01. 20:41:50

Vicces ezt a szöveget egy olyan "nemzet" szurkolóinak a szájából hallani, akik eddig hazai pályán is kerültek minden kontaktot, bármilyen szlovák-magyar párharcról is legyen szó...:D

BéLóg 2016.06.11. 20:01:35

Mióta megbuktál az Indexen, nem igazán lelet fellelni téged....
Mivel nincs igazán új topik és a német meccshez nem tudnám beírni, hajszálon múlt hogy nem sikerült Wales ellen pontot szerezni.
Nekem Magua (ki fogod találni ki az) nagyon bejött, ha ott az első percekben bemegy a lövése, más lett volna a leányzó fekvése!
De a lett volna nem segít. Szeerintem nagyon jó a csapat, majd meglátjuk hogy lesz tovább!
Éljen a jó futball!

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2016.06.11. 20:07:09

@BéLóg: el kell, h keseritselek, az index pragai tudositoja vagyok meg mindig:) de megtalalsz az atlatszon es a parameter.sk-n is!

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2016.06.12. 12:55:46

@XII.Hadosztály: még viccesebb ezt egy olyan "nemzet" szurkolójától olvasni, akik haborus menekulteket dobaltak fentrol petardaval, aztan ha felalltak veuk szemben nehanyan, maris tele volt a gatya :D

BéLóg 2016.06.12. 15:51:29

@Csehszlovák Kém: El kell hogy keserítselek. Nem azt mondtam hogy TÉGED tett lapátra az Index, hanem a liberálrasszista BLOGODBÓL nem kér.
Az ostobaságod mi sem mutatja jobban, minthogy a szlovák csapanak GRATULÁLÓ lényegi sorok helyett a lényegtelen SZEMÉLYES (bár csípős) megjegyzést raktad a középpontba. Az úgy tűnik FONTOSABB volt neked mint egy gratuláció egy ellenféltőlnembarátodtól.
Mindegy.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2016.06.12. 16:07:14

@BéLóg: Úgy tűnik, magyarul sem tudsz fogalmazni, ami nem baj, de ha szeretnéd megértetni magad másokkal, nem hátrány, ha gyakorolod!

Idézlek: "Mióta megbuktál az Indexen, nem igazán lelet fellelni téged...."

vs

"Nem azt mondtam hogy TÉGED tett lapátra az Index, hanem a liberálrasszista BLOGODBÓL nem kér"

Nem tudom továbbá azt sem, mit jelent a "liberálrasszista" kifejezés, azt pedig nagyon sajnálom, hogy neked nagyon fáj, a dotohot kirakják a blogketrecbe, amikor új anyagot küldök be!

Na, de most untalak meg, ha a jövőben lesz személyeskedés-mentes hozzászólnivalód örömmel látlak vissza egy új nickkel!

kibirjatov 2016.06.12. 16:25:53

Mondd, te մինետ innen egy olvasót mert gratulált a szlovák csapat futballteljesítményéhez (80%) és csípett egyet rajtad (20%)?
Majd te válaszoltál neki egy személyeskedő, és a lényeghez köze nem lévő (100%) választ.
Megismétlem, csak azért mert én ugyan örmény vagyok, de beszélek magyarul. Te kezdtél személyeskedni!
Vagy esetleg reagáltál a szlovák csapatnak gratuláló sorára csak én nem látom?

Erre riposztozott... ..te meg eljátszod az աստված-t?
Megunni meg hogy unhattad meg? Ahogy átnéztem a nyilvános profilját, "évekkel" ezelőtt írt ide utoljára.
A blogod ugyanannyi "évek" óta nincs fent az Indexen, ebben sem hazudott.
Azt hiszem értem mit jelent a liberálrasszista kifejezés.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2016.06.12. 16:51:23

@kibirjatov: persze, én kezdtem a személyeskedést, miután azzal nyitott, hogy "megbuktam" az indexen - látom neked sem erősséged a szövegértés.

De tudjátok mit? Meguntam, hogy a blog 2010-es indulása óta eltelt hat év alatt nem tanultátok meg, hogy ez az én blogom, ami azt is jelenti, hogy a tartalomról (mikor és mit), illetve a moderális szabályokról nem ti fogtok dönteni.

Az pedig, hogy te nem látod a dotohot az Indexen, az csak a te bajod, attól tartok, te is egy irigyem lehetsz, fájdalom, te is utoljára kommentáltál itt ezzel a nickkel. Gyere vissza, ha van mondanivalód, szia.
süti beállítások módosítása