dennikn2b.jpg

A V4-es országok független szerkesztőségei sorra nyilvánítják ki szolidaritásukat a Népszabadsággal. A lengyel Gazeta Wyborcza után vasárnap a szlovákiai Denník N jelentette be, hogy hétfőn magyarul, fehér lapon üzennek címlapjukon a budapesti kollégáknak.

Közép-Európában nem áll jól a független újságírás helyzete. Első pillantásra úgy tűnhet, hogy az évről évre csökkenő eladott példányszámú, hagyományos újságokat teljesen kiszorították a televíziós csatornák és a korlátlan hellyel rendelkező internetes felületek. Csakhogy, e jelenség ellenére az is látszik, a hagyományosnak minősülő szerkesztőségek is képesek folyamatosan fontos és jó témákat a felszínre hozni.

Csehországban a két legnagyobb országos napilapot két éve felvásárolta Andrej Babiš pénzügyminiszter, aki nem mellesleg Csehország legnépszerűbb politikusa és éppen ezen a hétvégén nyerte agyon magát a csehországi megyei választásokon. Aki Csehországban a Mladá Fronta Dnes vagy a Lidové noviny függetlenségéről szeretne beszélni - azt ki kell röhögni.

Lengyelországban az Adam Michnik-féle legendás Gazeta Wyborcza van nagy bajban: folyamatosan veszítenek olvasótáborukból és nem jönnek a laphoz a hirdetők sem. Ez utóbbi egy normálisnak mondható piacgazdasági közegben előfordulhat bárkivel, csakhogy nem lehet a lengyelországi események alapján nem észrevenni, hogy a kapitalista viszonyok helyett a Kazinski-kormány és emberei akadályozzák a lap normális működését.

És nem véletlen az sem, hogy a szlovák Denník N is hétfőn fehér címlappal fog megjelenni, többek között szolidaritásukat fejezik ki a budapesti kollégákkal.

A Denník N 2015 elején indult, a Sme jobboldali-liberális polgári napilapot felvásárló Penta, szlovák oligarcha-csoport lépése miatt. E csoport kezében van nem mellesleg a szlovák sajtó nagy része is. Matús Kostolny, a Sme egykori főszerkesztője, aki korábban a Sme egykori független irányvonalát ígérte, hogy folytatja az új internetes újsággal, most a Népszabadság újságírói felé üzent vezércikkében saját történetükkel. 

Ezt üzeni a Denník N a Népszabadságnak:

"Ennek ellenére mi sem vagyunk biztonságban. Két évvel ezelőtt indítottuk el független projektünket, amikor a Penta belépett a sme.sk tuladonosi körébe. Ez a két év jó indok és ok lehet, hogy a budapesti kollégák átgondolják sorsuk, és talán reményt is tud adhat a jövőre nézve.

Ez nem egy szerénytelen kijelentés, hanem egy olyan tény, amely esetünkben is megmutatkozott: még mindig léteznek a térségben emberek, akik számára a szabad és független újságírás fontos. Megalakultunk és a mai napig azoknak az olvasóknak a támogatásából élünk, akik számára az egészet csináljuk.

Ez a Népszabadság számára is egy lehetséges út, és akkor Orbánt teljesen szétvetheti a düh, nem tehet semmit ellenetek."

dennikn.jpg

43 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://dotoho.blog.hu/api/trackback/id/tr6411783819

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kelly és a szexi dög 2016.10.09. 23:36:08

Amit vicucnyimi cicinu-nak hallottam, az mi lehet pontosan?

vNHM 2016.10.10. 02:46:43

Kurva érdekes történet! Ja, nem.

koala kóla 2016.10.10. 03:48:17

A Denník N ről még senki sem hallott Szlovákiában. De kedves.

val 2016.10.10. 05:31:29

Azért a Néphazugságot függetlenekkel egy lapon említeni... Hűbaz+!

gmihaly621 2016.10.10. 07:05:37

Most nem mondom meg, kivel is szolidarítson a két Benesország.

Labancz 2016.10.10. 07:18:28

Éljen a híres magyar összetartás!

'it's cool to know nothing' 2016.10.10. 08:26:26

Ez mennyire nevetséges! Az utolsó bejegyzés júniusból való ezen a híres sport-blogon. Aztán a szlovák csapat kiesett. A magyar csapat meg továbbjutott. Persze arról már egy szó sincs. Az már nem érdekes, hiszen nem lehet vele magyar-gyalázni. Naon gyenge kísérletek ezek.

Netuddki. 2016.10.10. 08:40:25

Sajnos a dolog nem ennyire egyszerű. A Népszabadság kinyírása csak a fideszes rákos daganat egyik tünete.

Az orbán rezsim szétqrta a magyar médiapiacot a közpénzből finanszírozott célzott hirdetésekkel. Csak a legutóbbi álnépszavazósdira elqrtak 20milliárd forintot, aminek jó része a csókos médiacégekhez került. Az orbán rezsim már 2010 után szinte rögtön a saját képére formálta a közpénzből fenntartott, közmédiát. Aztán folyamatosan "elfoglalták" a piaci alapon működőeket is.

Hetente újabb botrányokba keverednek az orbánhoz szorosan köthető emberek. Ezekről a botrányokról a fideszmédia mélyen hallgat, még csak nem mis említi.
Legutóbbi botrányok, hogy csak a legfrissebbeket említsem: a jegybankelnök barinője, az orbán adott utasítást a norvég alaposok vegzálására, az antilop hazudozása a helikopterezésével kapcsolatban, a győzelemként tálalt érvénytelen fideszszavazás amire 20 milliárdot vertek el.

A tolvaj, bűnöző orbán rezsim a médiát asaját céljai érdekében használja. Ami egyenlő a hűtlen kezeléssel és a sikkasztással, normális országokban börtön jár érte.
De nem is értem az orbánékat. Azt hiszik megússzák? Hogy nem lesz számonkérve?

Még egy momentum.
Az orbán gyakorlatilag az ellenőrizetlenül az országra zúdított EU-s pénzekből betonozta be a hatalmát. Az egy dolog, hogy jó részét ellopták a felzárkóztatási pénzeknek, de ebből vásárolták fel fideszhez köthető emberek nemrég az állami földeket. A fidesz lopott közpénzen alakította ki Magyarország új földesúri és "vállalkozó" rétegét.
Na ez az amiről a "nép" jobb ha nem tud. Mikor nem tud róla? Ha a fideszmédia nem írja meg.

kvadrillio 2016.10.10. 08:50:12

nálunk azúúúgy van, ha egy párt szarban vas vagy szarban akar lenni, több párttá alakul mint az mszp....nu, most a népszabi is jó lestz, ha legalább 5 népszabivá alakul...és meg van oldva a dolog,

Nevoeiro66 2016.10.10. 08:54:53

Független??? Kém, te mit szívtál?

Tibi !! 2016.10.10. 09:07:00

A független újságírás, és a Népszabadság köszönőviszonyban sincsennek.

Ballib szarkupac, amit a saját olvasói se vesznek már.

Az adóforintjainkból tartottuk el eddig is, de már elég, nincs tovább !

Azért mert valami ballib, azért nehogymár alanyi joga legyen a veszteséges működéshez !

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2016.10.10. 09:13:54

@Tibi !!: Egy konkrétumok nélküli, saját véleményt olvastam.

Tiszteletben tartom, de nem értek vele egyet: tudsz esetleg valamit, ami miatt nem kéne független újságnak tartanom a Népszabadságot?

Netuddki. 2016.10.10. 09:41:43

@Csehszlovák Kém: Kérem a ballibező nicktolvaj troll törlését.

Nicktolvaj: blog.hu/user/1168291
Tibi !! 0 bejegyzést írt és 14 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban. 2016.09.20. óta tag.

Eredeti: blog.hu/user/37419
Tibi ! 0 bejegyzést írt és 22830 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban. 2007.06.10. óta tag.

Azért megnyugtató, hogy megtalálnak a fidesz fizetett trolljai és megpróbálnak lejáratni a nickemre hasonlító hozzászólásokkal. Remélem zavarom ezt a tolvaj rezsimet! De csak meg kell nézni ki mikor regisztrált és mennyi hozzászólása volt...

CoolKoon 2016.10.10. 09:51:54

@val: Attól még ellenpólusnak ellenpólus és kritikus hangnak kritikus hang....

fércnél maradandóbb 2016.10.10. 10:18:22

Ezeket a lapokat a pártállam kiszolgálására csinálták. Tápláló gazdi nélkül most megpróbálják függetlennek hazudni magukat. Egygyel több vagy kevesebb hazugság arrafelé már nem számít

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2016.10.10. 10:29:53

@fércnél maradandóbb: A Lokálra, a Ripstra vagy a 888.hu-ra gondolsz? Egyetértek!

Pan Modry 2016.10.10. 10:50:14

@fércnél maradandóbb:

akkor az MTV es a TV2 meg part TV, de meg vagy akkora luzer magyar hogy tapsolsz annak ha mas magyar koztorvenyesek miatt kevesebb a penzed...

Ti magyarok tudjatok miert vagytok csorok???? MErt van koztetek 2-3 millio hulye aki tapsol es orul amikor eppen kifosztjak, es a kifosztok segget aztan meg szivesen is kinyalja!

wolves84lb 2016.10.10. 11:07:04

@Tibi !!: na, íme, egy gyenge kamunikkkkk...trollocska, ezért is kapsz plusz pénzt? :)

Sexual Harassment Panda 2016.10.10. 11:07:30

Aztán a világ proletárjai miért nem inkább pénzt küldenek??

Sexual Harassment Panda 2016.10.10. 11:08:57

@Pan Modry: sajnos minket az előző banda is kirabolt.
Tudod, azok akik eddig azt mondták, hogy ilyen a piacgazdaság, ami veszteséges, azért nem kár.
Kivéve persze a népszabit.

kissiú 2016.10.10. 11:23:39

@Sexual Harassment Panda: Ami mellesleg már nem volt veszteséges 2015-ben, gyorsan ki kellett hát nyírni.

Pan Modry 2016.10.10. 12:27:32

@Sexual Harassment Panda:

de akkor legyen piacgazdasag, egyetertek...
ha viszont piacgazdasag van akkor a TV2-k, 888.hu, lokal, ripost stb... eljen meg a piacbol!!!
Na, az a piacgazdasag kiskomam, ha nem Kadar seggebol nott volna ki az agyad talan meg tudnad is

Pan Modry 2016.10.10. 12:28:09

@fércnél maradandóbb:
asits nyugodtan, az ingyen van, masra ugysincs penzed kis csoringer

wolves841b 2016.10.10. 12:45:33

A népszabadság a lejobb és legeslegfüggetlenebb újság, ami soha nem bánta a baloldalt, mert az hibátlan, és csak a jobboldalt rugdossa nagyon helyesen, mert DIKTATÚRA van.
DIKTATÚRA van mindig rendszerváltás óta, mikor nem a baloldali demokraták nyernek.

Jut eszembe kedves blogger cenzúrázz ki mindenkit aki mást állít !

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.10.10. 12:47:42

@Pan Modry:

Amiket felsoroltál, szűkösen ugyan de megéltek a Gyurcsányi autokrácia alatt is, mikor csak a Népszabi féle ballib szarokat pénzelték.

A Népszabi önnállóan megbukott, olvasói nem olvassák, a hazugságai senkit nem érdekelnek.

Ez van.

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.10.10. 12:48:42

@Pan Modry:

"Ti magyarok"

Te minek vallod magad, hogy a magyarokat ilyen lelkesen fikázod ?

gyurmicsek 2016.10.10. 13:05:00

@Ballib cenzúrázók réme 18:
Csak olyan dologra írd, hogy "ez van", amit fordított esetben is elfogadnál.

Nem kell agysebésznek lenni ahhoz, hogy lopott adóforintokból felvásároljak egy céget, aztán bezárjam. Max piacszerzés miatt csinálnak ilyet, de nem mondd, hogy Lőrincék a ballib olvasókat akarják megszólítani, mert még elhiszem :)

Pan Modry 2016.10.10. 13:09:09

@Ballib cenzúrázók réme 18:

a fideszeseknel szokas nem magyarnak nevezni azokat akik nem ertenek veluk egyet 100%-ban, igy a ti definiciotok szerint nem vagyok magyar...

...a fajtad engem siman lefergez, lehazaaruloz stb.... (pedig 2010-ben meg fidesz szavazo voltam)

...es igen, ha az a magyar aki tapsol a manyup lenyulasnak, aki tapsol annak hogy meszaros felek teljesen nem transzparens modon nyerik a kozbeszerzeseket a piaci ar tobbszoroseert, akiknek teljesen okes hogy a jegybank kontrol nelkul szorja a penzt stb...

akkor en bizony nem vagyok az a ti definiciotok szerint

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.10.10. 13:28:46

@Pan Modry:

Ne dumálj mellé...
Te fikáztad a magyarokat, és te vontad ki magad önnön akaratodból "Ti magyarok" megszólítással.

hümhüm 2016.10.10. 13:39:23

@Pan Modry: "a népszabi tavaly nyereséges volt..."
Hö-hö...
nézd meg, légy szíves:
e-beszamolo.im.gov.hu/oldal/beszamolo_kereses
A Népszabadság Zrt adószámának első 8 számjegye: 10398458, ez kell ahhoz, hogy a mérlegeket és az eredménykimutatásokat megnézhesse az ember.
Meg fogsz lepődni, kiskomám...
Amiről a hőbörgők mélyen hallgatnak, hogy a Népszabdság Zrt 2015-ös szokásos vállalkozási eredménye több, mint 400 millió Ft veszteség! Ami miatt számszakilag nyereséget mutattak ki, az ú.n. rendkívüli bevétel, ami lehet vagyontárgy, vagyonértékű jog értékesítése, adomány bevételezése, bírósági döntéssel megítélt kártérítés kasszírozása stb., szóval egyszeri és nem a tevékenységből származó bevétel.
Az is beszédes adat, hogy 2014-hez képest a bevétel kevesebb, mint a negyedére csökkent, és cég pénzkészlete mindössze 826 000 Ft volt!
Ez vicc, így nem lehet gazdálkodó céget fenntartani.
Csodálom, hogy a tulajdonos még csak most húzta le a redőnyt.

Sexual Harassment Panda 2016.10.10. 13:40:51

@kissiú:
A tulajdonosnál tessen reklamálni.
Ilyen a kapitalizmus.
Megveszed a cégemet, aztán holnap bezárod a boltot, engem meg elhajtasz a fa..ba.
Pont így jártak a cukorgyárak, és konkrét iparágak.

@Pan Modry:
Ha már így szóbahoztad, igen, a regnáló hatalom szócsövei addíg maradnak életben, amíg a gazdájuk van kormányon, és eteti őket.
Pontosan így járt a Népszabi is.
Tessenek választásokat nyerni (muhahaha!!) és finanszírozni.
Ha meg piaci alapon nem megy, akkor viszlát.
A fidesz szócsövei is így fognak járni.
Nincs itt semmi látnivaló.

Pan Modry 2016.10.10. 14:17:44

@Ballib cenzúrázók réme 18:

nem fikaztam, csak a tenyeket irtam le, ha te fikazasnak latod azt ha valaki tapsol amikor kiraboljak es utana kinyalja a kirabloi segget akkor miert csinaljatok?

Pan Modry 2016.10.10. 14:20:51

@Sexual Harassment Panda:

mondjuk engem maga az elv zavar hogy peldaul a kozmedia mindig a regnalo hatalom segget nyalja, ez attol fuggetlenul zavar hogy ki van hatalmon.

Amikor ezt 2010 elott tettem szova akkor a maszoposok lefidesznaciztak, most pedig ti tamadtok be emiatt.

En legalabb kovetkezetes vagyok, te viszont aszerint iteled meg az ilyen gecisegeket hogy eppen ki csinalja.

Pan Modry 2016.10.10. 14:24:24

@hümhüm:

A TV2 is veszteseges volt amig az allam (nem a tulajdonos) ki nem tomte...
Az MTVA evente 85 milliardod porkol el...

A piac fair, eljenek meg ezek az organumok a piacbol es ha nem tudnak, doljenek be, ekkor a nepszabit is le fogom szarni!

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2016.10.10. 14:30:33

@hümhüm: Ilyen - gazdasági, veszteséget rikácsoló - alapon gyakorlatilag minden sajtóterméket be kellene zárni, nem csak a Népszabadságot. Vajon miért nem történik meg?

hümhüm 2016.10.10. 14:36:39

@Csehszlovák Kém: Figyu, Kémkém, kérdezd meg az illető sajtótermékek tulajdonosait, hogy miért éri meg nekik finanszírozni ennyi ideig. Én erre neked nem tudok választ adni, nekem nincs a tulajdonomban veszteséget termelő vállalkozás.
Ha ilyen előfordulna, akkor nyilván adnék türelmi időt, feltéve, ha finanszírozni tudnám ezalatt, és annak elteltével dönteném el, hogy mi legyen vele: felszámolják vagy eladjam.

Pan Modry 2016.10.10. 15:08:32

@hümhüm:

az ha valami veszteseget termel, az egy dolog, ilyenkor inkabb szokas eladni, ugyanis attol hogy vmi veszteseges van meg piaci erteke.
A tulaj nem eladta, hanem kvazi bezarta. Ez egy irracionalis gazdasagi dontes volt.
Ugyhogy javaslom nezz utana olyan dolgoknak hogy extrinsic es intrinsic value, es ennek a szemszogebol ertekeld milyen dontes volt a mostani lepes...

ha ezt nem erted es barmilyen gazdasagi dolgorol idefrocsogsz az kabe annyire komoly mint amikor egy alkesz a kocsmaban az agysebeszetrol elmelkedik...
lehet hogy a luzer, csoro haverjaid bologatnak az alokoskodasodnak egy kocsmai beszelgetes soran, de azert ide kiskomam ennel tobb kellene

Ma Baker 2016.10.11. 17:45:01

@Pan Modry: Jah, kaptak is egy eurós ajánlatot az újságért :D:D:D
Mosdatod itt a néphazugságot...

Nevoeiro66 2016.10.11. 21:46:36

@Csehszlovák Kém: "Bazdmeg, hogy te mekkora gecibuta vagy..."
süti beállítások módosítása