Választások lesznek Szlovákiában? Levették Bayer Zsolt kocsijáról a szlovák rendszámtáblát? Magyarország a bóvli kategóriába került, oda, ahova már legalább egy évtizede tartozik, de a Pártsajtó hiszterizálja a hangulatot és az országot áldozati szerepben láttatja, bűnbakot keres? 

Magyarország jajgatni kezdett, megtámadták őket. Már megint. Történt minden - demokratikus - idők legnagyobb arányban megnyert országgyűlési parlamenti választása után, a kormány elhajtotta az IMF képviselőit Magyarországról. A miniszterelnök azóta folyamatosan azon “dolgozik”, hogy minél jobban aláássa HUN és a HUF tekintélyét, piaci jelenlétét és súlyát a nemzetközi piacon. Ezután a Moody’s odatette Magyarországot, ahová tartozik, a bóvli-kategóriába. És megkezdődött a rikácsolás, jajgatás.

Lehetséges, hogy Orbánnak van némi igazsága a nagytőke elleni szélmalomharcában, ezen el lehet rugózni, de nem lényeges. De hogyan lehetséges az, hogy az egykor értelmes és intelligens ember nem jön rá arra, ha valakinek tartozom egy kibaszott nagy összeggel (ti. HUN államadósság), akkor vagy az ő szabályaik szerint fogok játszani, vagy ne csodálkozzon, hogy zsákot húznak a fejére és elviszik a kivégzőhelyre. Amikor napvilágot láttak a hitelleminősítésről szóló hírek, nagyjából két forgatókönyvet képzeltem el a következő hetekben.

Végre valahára belátja a magyar kormány saját tehetetlenségét és a felelős gazdaságpolitikába kezd, amit a költségvetésük megenged és belevág a struktúrális reformokba.                  

A Fidesz saját tehetetlenségét és a magyarok folyamatosan romló életkörülményeit eltakarva kommunikációs offenzivába kezd és a fenyegetettség érzetét fogja növelni, a nemzeti sérelmek politikáját erősíti.

Nem kellett különösebben tippelnem, melyik lesz a valószínűbb forgatókönyv, ami biztosan a pokolba vezet. Nos, a nyakkendős, nemzeti drogdealerek megtalálták a legsúlyosabb anyagot a gazdasági, társadalmi gondok, nehézségek miatt frusztrált magyar társadalom számára: a múltba való hagyományos menekülés és a szomszédos nemzetekkel folytatott két évszázados etnikai nacionalista kocsmai színvonalú anyázás felevenítése. Az elmúlt napokban több, nagyobb dózisban kaptuk meg a heti adagot csicskásaiktól: a jelenlegi kormánypárthoz közel álló,mérsékeltnek mondott hetilap férgező publicisztikája és az ötös számú párttagkönyv tulajdonosának legújabb ámokfutása nem felütött anyag volt.

“Elmeroggyantak”, “Európa szemete”, “gyáva”, “cinikus férgek (ejtsd: szlovák kormány”, “kisstílű”, “mocskos tolvaj”, “rossz lelkiismeretű, szarházi alak”, “utolsó gazemberek” – így hirtelen a legszebb jelzők, amelyeket kigyűjtöttem az eset kapcsán, amit a Magyar Távirati Iroda kürtölt világgá: Tamás Aladárné, rimaszombati lakost megfosztottak szlovák állampolgárságától, mert felvette a magyart.

2010 június közepe óta tudhatjuk: automatikusan elveszítheti szlovák állampolgárságát az a személy, aki önként felveszi egy másik ország állampolgárságát. Mint ahogy általában ez lenni szokott, a szelektív emlékezettel rendelkező magyar fél, most roppant mód fel van háborodva, mit csináltak szegény, szerencsétlen idős asszonnyal, aki az egész történet legnagyobb vesztese, hogy hagyta magát a politika által kihasználni. Azt is tudja mindenki, hogy a jogszabály válasz a magyar Országgyűlés által egyoldalúan, a szlovák fél beleegyezése nélkül – meghozott, magyar állampolgársági törvényt módosító döntésére. Most milyen alapon csodálkozik valaki?

A törvény kimondja: ha nem jelented be, hogy felvetted a magyar állampolgárságot, törvénysértést követsz el, amiért 4000 euróval büntethetnek. Elméletileg fennáll jó néhány lehetőség: létezhet olyan idős hölgy, aki miután túljutott a szükséges adminisztrációs teendőkön, rögtön első és legfontosabb dolgának azt érzi, hogy a szlovák hivatalnokoknak értesítőt küld: - Emberek, én, Tamás Aladárné, felvettem a magyar állampolgáságot! Aztán létezhet az a lehetőség is, hogy a néni csak törvénytisztelő – most már csak – volt szlovák állampolgárként akart eljárni. És persze, az is elképzelhető, hogy lefizették a narancsososok és az MKP, de ez nem több, mint puszta feltételezés.

Ki gondolja komolyan, hogy életszerű a 99 éves idős asszony története? Van ember Magyarországon aki elhiszi, hogy a Tamás Aladárné, a Magyar Koalíció Pártja rimaszombati nyugdíjasklubjának aktív tagja, nem volt tisztában a következményekkel? A dotoho.blog.hu több embert is ismer, akik felvették a szlovák állampolgárság mellé a magyar állampolgárságot is, de nem szóltak róla senkinek és a mai napig szépen, nyugalomban élnek a két útlevéllel. Ki kell mondani: ez az eset egyértelmű politikai hangulatketés, és provokáció Magyarország részéről, amelyet nagyon sokan, gond nélkül megesznek.

A felbújtók cinkosan lapulnak valahol irodáikban és egymásra kacsintanak, az áldozat – jelen esetben Tamás Aladárné és közvetve a szlovákiai magyarok – szomorúan konstatálhatja, valami megint eltört. Egy külhoni magyarnak semmilyen oka nincs, hogy büszke legyen az Anyukaországra, néhány ilyen akció és a Kétharmados Demokrácia tejes kiábrándulást okoz a határokon túl. Választások lesznek 2012 márciusában Szlovákiában és aki egy kicsit is követi az ottani eseményeket, tudja, hogy minden szavazatra szüksége van a magyar pártoknak, ha biztosan parlamenti párttá szeretnének válni. Most sokan rájöttek Szlovákiában, hogy a Most-Híd csak csücsül a parlamentben, de erősen kérdéses, hogy a nacionalista légkör újbóli felkorbácsolása jót fog-e tenni az MKP-nak.

Egy biztos: Tamás Aladárnét megfosztottátok szülőföldjétől. Gratulálunk, Magyarország!

53 komment · 2 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://dotoho.blog.hu/api/trackback/id/tr583446425

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Fontos a mese? 2011.12.08. 11:34:07

Csak a felolvasás vagy hangos mese is jótékony hatású? A gyermekek épp úgy tele vannak problémákkal, gondokkal, mint a felnőttek. Számos kérdés foglalkoztatja őket, k&oum

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Corporate Soldier 2011.12.08. 11:06:21

Te az ország szégyene vagy. Blogolj inkább tótul, közéjük való vagy, nem közénk.

Lescol 2011.12.08. 11:06:45

Kedves posztoló.
Kérlek számolj vissza 99 évet a mai dátumból, frissítsd fel történelmi ismereteidet, és gondold át megint az utolsó mondatodat:
"Egy biztos: Tamás Aladárnét megfosztottátok szülőföldjétől. Gratulálunk, Magyarország!"

Gondolkozz el, kit, mikor és mitől fosztottak meg. Persze ez már csak jelentéktelen részletkérdés a nagy politikai mocsok közepette.

Sok hibája van a mostani rendszernek, ezt nem tagadom. Van pár jó észrevételed is, sőt van amivel egyet is értek.

Viszont "Magyarországot" okolni szánalmasan nevettséges. Nem az ország az aki ezeket az intézkedéseket hozza, és még csak nem is a meggondolatlan vagy felelőtlen választópolgár (akármelyik oldalé)aki elhiszi a hülye ígéreteket.

Javaslom -őszintén pozitív kritikaként-, hogy gondold át pár ténybeli tévedésed.

Mezőbándi 2011.12.08. 11:07:14

"Tamás Aladárnét megfosztottátok szülőföldjétől. "

"Most milyen alapon csodálkozik valaki?"

Jaj, nem kell ez a gáz duma! Aki "kihívóan" öltözködik, az "megérdemli", hogy megerőszakolják? Ez abszolút ugyanaz a logika.

Egyébként nem tudom miért akkora egyéni tragédia, ha valakitől elveszik a szlovák állampolgárságát, azoktól az esetektől eltekintve, ahol a munkájának előfeltétele ez az állampolgárság.

Persze, nem jó, hogy ez gyengíti a magyar szavazatok arányát. Ugyanakkor messze nem olyan tömeges a jelenség, hogy a felháborodás mobilizáló ereje ne kompenzálná a kiesett szavazatokat.

Elsősorban Szlovákia vesztesége, ha csökkenti a saját állampolgárai számát.

Az EU-ban élünk. Mi az, amit egy volt szlovák állampolgár ne kaphatna meg Szlovákiában? Minden EU állampolgár jogosult egy adott eu-s ország szolgáltatásaira, azonos feltételekkel.

Vagy?

Bert Maverick 2011.12.08. 11:07:28

Egyetértek az írás nagy részével, ezért is volt kár az utolsó bekezdést belerakni. Akármennyire nem rajongok is ezért a dilletáns bandáért, a szlovák állampolgárságától nem ők fosztották meg. Felajánlottak egy lehetőséget, te is leírod, hogy a nő nyilván tudta, hogy ez mivel jár. Az utolsó bekezdés ezért ugyanaz a populista butaság, mint hogy a frankhiteles problémáiról a bankok tehetnek, mert voltak olyan szemetek, és adtak választási lehetőséget, amikor aljas módon pénzt adtak kölcsön.

Styxx 2011.12.08. 11:08:09

Akkor most jött el az ideje a posztíróétól kifejtett különvéleményemnek:
Szia Csehszlovák Kém!

Styxx üzent neked a blog.hu adatlapodon:

Szia Kolléga,

Egy, a te nézőpontodtól meglehetősen eltérő álláspontú, rövid posztot
szeretnék írni a blogodon.

Bízom benne, hogy a tolerancia jegyében helyt adsz kérésemnek, és
természetesen azzal sincs gond, ha a posztban kifejted te is
különvéleményed (már ha van)

Íme a poszt:

"
Kettős mérce szlovák módra

Szlovákia az ottani egészségügyi sztrájk apropóján segítséget kért
Magyarországtól abban, hogy a szlovákiai betegeket a magyarországi
kórházakban is lássák el. Hazánk segít, ami dicséretes, humánus
gesztus. (Időközben Szlovákiában megegyeztek az orvosokkal, ám a
magyar gesztus attól még nem veszített példaértékéből.) Természetesen
nagyon helyes, hogy mindettől a két állam közötti aktuálpolitikai
súrlódásokat távol tartjuk.

Viszont egy kissé disszonáns, hogy mindeközben Szlovákiában sorra
fosztják meg a szlovák állampolgárságuktól azokat a felvidéki magyar
kisebbségieket, akik időközben felvették a magyar állampolgárságot.
Például egy kilencvenkilenc éves nyugdíjas tanítónéni is erre a sorsra
jutott index.hu/belfold/2011/12/02/99_eves_asszonytol_vettek_el_az_allampolgarsagot/

Túlzó, anakronisztikus hasonlattal, mint ha a náci Németország még
néhány évig húzta volna az agóniáját és Hitler az újonnan alakult
Izrael államtól kért volna humanitárius segítséget. "

Blogeriális üdvözlettel:
Styxx
Serbia Insajd

--
www.srbija.blog.hu

„Hello Tesó,

tervezünk egy posztot a témában, amelyben egész nyugodtan kifejtheted a véleményed a hozzászólások résznél.

Üdv,
CSK”

2011.12.08. 11:08:18

Az anyaországot érő kritikával sajnos teljesen egyet kell érteni.

Azt azért megjegyezném, hogy a szlovákokat sem kell túl sokáig provokálni. Meg aztán mégis milyen fenyegetést jelenthet Szlovákia integritására egy 99 éves mámika?

2011.12.08. 11:08:26

Tamás Aladárnét a szlovákok fosztották meg a szülőföldjétől, mint ahogy több tízezer másik magyart is a kitelepítések során.

Minden más a magyarázkodás csak a szokásos unalmas libsibolsi duma.

timarg · http://sas2.elte.hu/tg 2011.12.08. 11:08:40

Az első bekezdések után azt hittem, végig egyet fogunk érteni, bár a cím alapján azért gyanakodtam. Viszont:

"Ki kell mondani: ez az eset egyértelmű politikai hangulatketés, és provokáció Magyarország részéről"

Szerintem meg azt kell kimondani, hogy ha egy állam alkotmánya szerint akarata ellenére nem vesztheti el az állampolgárságát, ennek ellenére az állam hatóságai mégis elveszik azt egy, az alkotmánynál alacsonyabb rendű (így alkotmányellenes) törvény alapján, akkor az vérciki ill. provokáció (tessék választani). Erre a helyzetre szerintem a magyar anyaországnak szerintem kötelessége minden eszközzel felhívni a figyelmet.

Hozzátennék még valamit. Ha véletlenül 500 ezer felvidéki magyar gondolná azt, hogy felveszi a magyar állampolgárságot (tudom hogy nem fogja, de a lehetőség adott), akkor ők mind elvesztik a szlovákot? Egész régiók maradnának minimális számú szlovák állampolgárral? Arra mit lépne a Dotoho?

Ennek az egész katyvasznak szerintem az egyetlen értelmes megoldása, ha senki nem akarja a másik nemzetre kényszeríteni az akaratát. A magyarok sem a szlovákokra és viszont - ámde azt el kell fogadni, hogy akik ma Szlovákiában magyarnak vallják magukat, azok ebből a szempontból az anyaországiakkal alkotnak közösséget. Aki ezt vitatja, az gyakorlatilag azt mondja, hogy rossz helyen van a határ.

Bocs a hosszért.

vezér01 2011.12.08. 11:08:54

Mi is hozhatnánk ilyen törvényt,már csak a kölcsönösség elve miatt is,de már hallom a "művelt Nyugat" üvöltését:a szemét fasiszta magyarok már megint mit műveltek!!! /A jól bevált kettős mérce/

csoko20 2011.12.08. 11:16:19

Lényegtelen kérdés, de a néni honnan fogja kapni ezután a nyugdíját? Mert az ottaniak utálják a magyarokat, a fideszesek meg utálják a "nyuggereket".

Muad\\\'Dib 2011.12.08. 11:18:38

Teljesen igazad van. Eszedbe ne jusson annak a Szlovákiának gratulálni, amelyik képtelen az alkotmányával összeillő törvényeket hozni. Azt pedig különösen ne hozd fel, hogy a szerencsétlen Daniel Lipšic még olyan egyeztetést is kezdett, amely lehetővé teszi a csehek számára a törvény alóli felmentést.
Éljen soká a szlovák, egyenlőségen alapuló demokrácia...

danesdzsu2 2011.12.08. 11:19:52

"A dotoho.blog.hu több embert is ismer, akik felvették a szlovák állampolgárság mellé a magyar állampolgárságot is, de nem szóltak róla senkinek és a mai napig szépen, nyugalomban élnek a két útlevéllel. Ki kell mondani: ez az eset egyértelmű politikai hangulatketés, és provokáció Magyarország részéről, amelyet nagyon sokan, gond nélkül megesznek."

Igen, a szlovákiai magyar csak sunyítson csöndben. Amennyiben törvénytisztelő módon jár el, akkor hangulatot kelt.

Wildschwein 2011.12.08. 11:24:37

T. Csehszlovák Kém,

Ön, úgy tűnik, járatos a vonatkozó szlovák szabályokban. Kérem, árulja el, igaz-e az, hogy Szlovákia kérelemre állampolgárságot ad a határain kívül élő szlovákoknak. Ha erre a kérdésre a válasz igen, akkor azt is árulja el, hogy errő a szabályról Szlovákia egyeztetett-e a bevezetése előtt bármelyik országgal.

JClayton · http://bumm.sk/blog/szemtanu/ 2011.12.08. 11:42:45

Van az a pillanat, amikor az ember a korábbi álláspontjával számot vet és rájön, hogy rettentő hibát követett el. Én valami hasonlón vagyok most túl, el nem tudom képzelni, miért védtelek eddig a különféle magánbeszélgetéseimben és a fórumokon.

Tudom, hogy ennek az elrettentő ereje minimális, és a tisztelt szerző sem fog a kardjába dőlni, mindenesetre ez a blog a példa arra, hogy egy értelmesnek hitt kezdeményezés általam ismeretlen okok miatt miként süllyedhet le olyan mélységekbe, aminek egyelőre az alja se látszik. Kívánok pár nap pihenést. A dolgok józan fejjel való végiggondolását. Becsajozást. Terápiát. Akármit, amivel egy kicsit is ki tudsz józanodni abból az idegállapotból, amiben vagy, ha írod a bejegyzéseid. További szép létezést az interneten.

Szalahadin 2011.12.08. 11:42:50

"Egy külhoni magyarnak semmilyen oka nincs, hogy büszke legyen az Anyukaországra, néhány ilyen akció és a Kétharmados Demokrácia tejes kiábrándulást okoz a határokon túl."
A cikkíró itt összekever össze nem keverhető dolgokat szerintem. Legalábbis eléggé abszurd, hogy valakinek a hazájához, vagy Trianon után anyaországához való viszonyát az kellene meghatározza, hogy éppen milyen kormány van, és annak tetszenek -e az intézkedései. A hazát még 1952-ben is lehetett azzal egyidejűleg szeretni, hogy Rákosit és uszályát szívből gyűlölte valaki, vagy rosszul gondolom a szerző szerint?

milliliteratura · http://milliliteratura.blog.hu/ 2011.12.08. 12:07:41

ha a cenzorjaitok átengedik a hozzászólásomat, akkor hadd jelenjen itt meg:
1. milyen ország az, amelyik elveszi saját állampolgára állampolgárságát, ha az fel merészel venni egy másikat is? szerintem beteges.
2. milyen ország az, amelyikben a sunnyogás a normális élet előfeltétele? szerintem aberrált.
3. lehet, nem életszerű, amit az idős hölgy tett. de ezt civilizált államokban (ex-)állampolgársági engedetlenségnek, protestnek tartják, és támogatják, mert faszkalap törvények/jelenségek ellen küzdenek, és nem azt firtatják, ki áll mögötte. vajon a budapesti melegfelvonulást ki pénzeli? a soros? hát az index b125-ös kezdeményezését melyik motorgyártó támogatta? a yamaha? és téged, kedves blogger, ki támogat? slota? vagy a szlovák állam? és engem, amikor segítek egy babakocsis kismamának a villamoson, ki támogat? na, erről sajnos fingom sincs.

eleve vicces, hogy egy oldalnyi bevezető kellett, mielőtt a lényegre térsz. emberséget meg civilizációt kéne tanulni, mert kelet/közép-európa azért szar hely, mert tele van olyan döntésekkel, amiket itt most te a védelmedbe vettél. (igen, miattad is, ha nem értenéd.)

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.12.08. 13:02:54

@milliliteratura: es milyen ven hulye szuka az, aki azert csinal martirt magabol, hogy emberek ezrei, tizezrei gyuloljek egymast?

mert ugye a wannabe martiromsagon kivul es az arra alapozott szlovakia elleni tamadason kivul ez semmi masra nem volt jo.

elore boritekoltak, hogy ez fog tortenni, igaz? tehat a felhaborodas csak mufelhaborodas. senkit nem lephetett meg.

es lassuk be, jelenleg azok vetetik el a szlovak allampolgarsagukat, akik valoban slzovakia szuverenitasat tamadjak, olyan szelsoseges politikusok es aktivistak, akik konkretan a szlovak allamot fenyegetik. azert provokaljak oket, hogy igy reagaljanak. az a cfeljuk, hogy elveszitsek a slzovak allampolgarsagukat.

elertek a celjukat...

azon gondolkodom, hogy mit szolnanak a turbomagyarok, ha mondjuk a torok kisebbseg elkezdene forszirozni az oszman birodalomhoz tartozast, vagy az osztrakok a monarchia visszaallitasat - hmm.. ez nem is hangzik szarul... bar.. lassan a nyugat-romania, v. del-szlovakia is jobban hangzik, mint ami januar 1-tol lesz..:-DDD

Fisk 2011.12.08. 13:07:00

Sajnos a végkövetkeztetéssel egyet kell értsek: a magyar politika tudatosan szítja a feszültséget a 2 ország között, hogy egyrészt a (legutóbb onnan kiszorult) MKP visszajusson a Parlamentbe a Híd mellett/ellen, és azért, hogy a Jobbikos szavazókat visszacsábítsa a Fidesz karámjába.
Ami viszont teljesen hiányzik az írásodból, az az, hogy ehhez nagyon jó pajtásra találtak a szlovák szélsőségesekben, pl. Fico and Slota co., akik egy ilyen totálisan nem életszerű kettős állampolgársági törvényt fogadtak el.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.12.08. 13:23:11

@timarg: "Ha véletlenül 500 ezer felvidéki magyar gondolná azt, hogy felveszi a magyar állampolgárságot (tudom hogy nem fogja, de a lehetőség adott), akkor ők mind elvesztik a szlovákot? Egész régiók maradnának minimális számú szlovák állampolgárral? Arra mit lépne a Dotoho?"

Elég lenne csak ezen elgondolkodnia a blogírónak és a sok, pállott agyú szlovák törvényalkotónak és egyik se irkálna marhaságokat.

Mezőbándi 2011.12.08. 13:24:10

@csoko20: "Lényegtelen kérdés, de a néni honnan fogja kapni ezután a nyugdíját?"

Onnan, ahol vonták a járulékait. Ezt SEM befolyásolja az állampolgárság megléte vagy nemléte. A bankszámláját, amire utalják, azt se fogja megszüntetni a bankja.

Csicseri 2011.12.08. 13:25:32

Hogy a fenti cikk szerzője erősen elfogult szlovák identitású, az egy dolog, ezt tudomásul veszem. Hogy utálja a mostani kormányt, ezt is elfogadom, bizonyára nincs egyedül. De hogy az érintett néni állampolgárságtól való megfosztásáért is Magyarországot okolja, na ez nálam kiveri a biztosítékot.

Pendemonda 2011.12.08. 13:30:50

Gratulálok Szlovákiának, aki
- áramot kért tőlünk a 2007-es gázválság idején,
- és orvosokat a mostani szükségállapot bevezetésekor,
- valamint kimondja az alkotmánya, hogy akarata ellenére senki nem lehet megfosztani a szlovák állampolgárságától.

Valóban gerinces magatartás.

Ezekiel 25,17 2011.12.08. 13:31:48

Szánalmas a magyarázkodásod, Csehszlovák kolléga. Lehet vitatkozni arról, hogy a törvény mennyire jogos vagy sem (ha szlovák lennék lehet én is annak tartanám), de az, hogy egy 99 éves asszonytól veszik el az állampolgárságot az egy igazi féreg dolog. És féreg az is, aki védi ezt. Nem kell az Orbánékra mutogatni, semmi közük ahhoz, hogy a szlovák állam embertelen módon járt el. A Bayer meg a Stumpf írásával maximálisan egyetértek, a köbre emelve is.

Lehettek volna ők (a szlovákok) a jófejek, a gentlemanek, ha azt mondják, jó, a néni esetében kivételt teszünk. Tapsoltak is volna neki nyugaton... De nem, nem bírtak kibújni a bőrükből és példát statuáltak egy 99 éves öregasszonyon. Grendel Gábornak, aki pedig ezt képes kommunikálni, csak azt üzenem: "Te ott, Ephialtész. Élj mindörökké".

Törteli Tivadar 2011.12.08. 13:33:39

Az a szép ebben az egészben, hogy ez egy fociblognak indult, majd surranópályán szépen politikai megmondóbloggá alakult. Ez finoman szólva sem túl tisztességes módja az index címlapra kerülésnek.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2011.12.08. 13:37:06

@Törteli Tivadar: Kedves Tivadar, köszönjük érdeklődésed. Törekszünk olvasótáborunkat változatos témaválasztással megörvendeztetni. Kérlek, keress fel minket hétfőn, mert egy labdarúgással kapcsolatos, ütős anyagot fogunk posztolni.

Üdv, CSK

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.12.08. 13:39:02

Ja, és Csehszlovák Kémben pedig most krvanagyot csalódtam.

Almaleves · http://almaleves.blog.hu 2011.12.08. 14:13:05

@Corporate Soldier: nem tartozik a blogíró személyisége a tárgyhoz. kéretik a témához véleményt mondani. köszi

Almaleves · http://almaleves.blog.hu 2011.12.08. 14:13:29

@Lescol: Tudtommal az időutazás nem lehetséges. maradjunk inkább a mai realitásoknál.

Pan Modry 2011.12.08. 15:28:11

Ha jol tudom epp magyarorszag az aki eloszeretettel lopja meg a kulfoldieket...

lasd... bankado, telekomado, kiskereado minusz CBA...

...sot, MO a sajat lakosait is eloszeretettel meglopja... ...a szlovak allam soha nem lopta el a szlovak allampolgarok nyugdijmegtakaritasait...

Egyebkent tenyleg kar hogy nincs nagy Magyarorszag, akkor ugyanis a magyarok is szavazhatnanak normalis partokra, mint peldaul a szlovak SaS :)

Buci-Bigyo (törölt) 2011.12.08. 15:42:52

Jog szerint igaza van a Szlovák Köztársaságnak, csak ott lóg ki kissé (= nagyon) a lóláb, hogy Magyarország az egyszerűsített honosítást nem valakik ellen (így államok ellen sem), hanem valakikért vezette be, Szlovákia pedig egyértelműen a magyar szabályozásra tett egy "válaszlépést". Egy ellenségeset.Ráadásul echte szlovákokkal is jól kicseszett.
Románia sem szólt pl. egy szót sem - nem is szólhatott -, mert ők fél Moldáviának megadták a román állampolgárságot.( Jut eszembe, korábban Szlovákia Romániában élő román állampolgár szlovákoknak is megadta az állampolgárságot, azt szabad volt?!)
A németeknél csak egy állampolgárság létezik, a német, de ez elég régóta így van és nem egyetlen ország ellen irányul.
Sajnálom, hogy a szlovák politika nem tud túllépni a kisebbségi komplexusain és létezésének az igazolására szükség van egy állandó külső ellenségképre. Lásd még hű, igaz kommunisták vö. szemét, aljas Nyugat - imperialisták.
Én egyébként úgy,hogy ott él az egész családom, biztos nem venném fel a magyar állampolgárságot, nem félelemből (bár egyértelműen ez a szlovák állam célja), hanem józan megfontolásból, gyakorlati okokból.Attól még lehetek magyar érzelmű, habár a szlovák lépés egyértelmű szemétség.A magyar hatóságok nem fújnának be, de nem szeretnék álla ndóan azon görcsölni, mikor "bukok le". Így élte le az élete utolsó néhány évtizedét kettős, magyar - német állampolgárként egy ismerősünk, egy idős néni.

Buci-Bigyo (törölt) 2011.12.08. 16:08:33

Amúgy annak fényében, hogy Szlovákia rendszeresen kér segítséget Magyarországtól - amit mindig meg is kap-, tényleg szánalmasnak tartom, hogy egyfolytában a "magyar kérdésen" lovagolnak - tipikus köldöknézés.
Egy csomó szlovák telepedik le Győr, Rajka környékén és Északkelet-Magyarországon (Kassa vonzáskörzete), ők valahogy nem rettegnek a magyaroktól és Magyarországtól, a magyar hatóságoktól, intézményektől sem. :D :D Mondjuk nincs is miért, de ezt ők is tudják.
A nagyfokú (vér)keveredésről magyarok és szlovákok, németek stb. között még nem is beszéltem...Szerintem néhány szlovák politikus is, ha jobban megnézné a családfáját, rögtön befogná a száját.:D

Anti Anyag (törölt) 2011.12.08. 17:18:49

Azon nem csodálkozom, hogy egy szlovák blogger nem tudja, mi ebben az ügyben a gáz.

Azon sem nagyon, hogy index címlap.

Kotkodus 2011.12.08. 17:19:07

a mai helyzet kialakulásáért mindkét fél egyaránt felelős szerintem.

nyílván itt az indulatok felkorbácsolásából akarnak politikai tőkét kovácsolni az érintettek: slota és viktorka. a gond az, hogy ezt a felvidéki magyarok kárára/bőrére teszik (akikért ők egyaránt felelősséggel tartoznának - elvileg).

mi fog történni? slota a szlovákbüszkeség jegyében megnyeri a választásokat viktorka külpolitikai segítségével, majd jön a keménykedés, ami viktorka magyarkodó bázisát erősíti. így ők mindketten jól jártak. és mi a jelentősége ez esetben ha az mkp és/vagy a híd bejut az ellenzékbe? semmi.

nem túl szerencsés helyzet a nukleáris fegyverkezés korában, hogy az emberiség még mindig azon vitatkozik, hogy kinek a szemétdombja szebb!

ahhoz, hogy tiszteljenek, először tiszteletet kell adni... persze abból nem lehet olcsó politikai tőkét kovácsolni.

u.i.: egy gyakorló keresztény, fidesz-szavazó családtagomnak felhívtam a figyelmét, hogy jézus tanításai szerint, ha megütnek oda kell tartani a másik orcádat. a válasz az volt, hogy a kommunistákra (mszp) ez nem vonatkozik. ugyanez a rokonom pár napja árulóként akasztotta volna fel pokornit...

ecce homo

2002 2011.12.08. 17:48:37

@Kotkodus: Már többször is kifejtettem azt, hogy olyan korban élünk, ahol az emberek ilyen ügyekből keresnek maguknak szavazóbázist.

Amennyiben van egy nemzetiségi ügy, (mindegy kit ítélnek el, mindegy hol az igazság) mindig a nacionalista pártok aratják vele le a babérokat. Én le merem fogadni azt, hogyha nem Jobbik, gárda, stb, akkor a szlota által vezetett SNS már régen a politika szeméttelepén lenne, és ez ugyanaz fordítva is. Ezeknek úgy van szükségük egymásra, mint egy szelet kenyérre.

Slota a választásokat nem fogja megnyerni, mivel 5%-ot ért el legutoljára, most pedig a pártja különvált, a szavazatok feleződnek, lehet a parlamentbe sem jut be. Az a gond, hogy ilyen ügyekkel inkább Fico kapja már a szavazatokat.

Silcon 2011.12.08. 17:53:43

1. Szlovákia önmeghatározásának nem a magyargyűlöletről kéne szólnia. Örüljenek, hogy náluk most épp jobban fut a szekér, legyenek arra büszkék.

2. A néni magyar állampolgárként született, ezt elvették tőle. Nevezhetjük kárpótlásnak is, hogy visszakaphatta. Ha ezt nem tehetjük meg, akkor lesznek szíves visszafizetni a Magyar Állam részéről eddig kifizetett összes jóvátételt/kárpótlást. Kölcsönösségi alapon.

3. A rasszista, nemzetiségeket brutálisan elnyomó és magyarosító Magyar Királyságban ezer év után is akadt szép számmal szlovákul (és más nemzetiségi nyelven) beszélő népcsoport. Ezer év múlva élnek majd Szlovákiában magyarul beszélő emberek? Mert ha nem, akkor kimondhatjuk, hogy a középkori "Uhorsko" demokratikusabb volt a XXI. századi Szlovákiánál.

Kotkodus 2011.12.08. 18:06:28

@2002: jogos; hirtelen összekevertem slotat ficoval, eredetileg rá gondoltam.

z.zrt. 2011.12.08. 18:34:42

Kedves Cs.K.!

A minap, miután elolvastam a cseh tévésorozatról szóló cikkedet, már elkezdtem reménykedni. Korrekt, jól összerakott írás volt (ezúton gratulálok hozzá!). Viszont ez a cikk már megint egy félinformációkból, nem minden oldalról megvilágított történet. Továbbra sem látsz bele ezekbe a dolgokba és átérezni sem tudod az egész kettős állampolgárság okozta problematikát. Az objektivitás hiányában ez pedig csak egy vacak szenzációhajhászat azért a bizonyos ,,15 perc hírnévért", ami esetünkben az Index címlapja.

A jövőben pedig (de ezt már mondtam), kívánok több olyan postot, melyek szinvonalukkal és nem pofonfarázogatásukkal hívják fel az emberek figyelmét!

Üdvözlettel,
z.zrt

3,14tya 2011.12.08. 20:24:22

Ezúton szeretném megkérdezni, hogy Peter Šťastný volt csehszlovák, majd kanadai végül szlovák válogatott jégkorongozó, jelenleg Szlovákia Európai Parlamenti képviselője lemondott e kanadai állampolgárságáról, avagy rá is hasonló sors vár mint az említett idős hölgyre?

No meg az NHL egykori és mai szlovák sztárjai akik az USA-ban telepedtek le, alapítottak családot és szereztek állampolgárságot számíthatnak e a 4000 eurós bírság befizetésére felszólító hivatalos iratokra, vagy a szlovák állampolgárságuk megszűnése miatt elküldött értesítésekre?

2002 2011.12.08. 20:59:25

Stastny tizenvalahány éve játszott Kanadai válogatottban, a törvény bevezetése előtt.
Fiai már mint amerikai állampolgárként születtek.

Mondj a mai nhl-sek közül legalább egyet aki felvette volna az amerikai állampolgárságot. Nem azt mondom, Hossát és Gáboríkot hívták, de nemet mondtak.

És ezzel nem a törvényt védem.

3,14tya 2011.12.08. 21:30:34

Nem arra gondoltam, hogy azért vennék fel az amerikai állampolgárságot, mert az ottani válogatottban akarnak játszani, hanem mert lényegesen egyszerűbbé teszi az életüket mindenféle adminisztratív szempontból.

Csak azért merült fel a jégkorongos példa bennem, mert volt már ilyen eset. Még az 1998-as téli olimpián Naganoban a svéd válogatott Ulf Samuelssonnak távoznia kellett a csapatból, lévén csak ott derült ki, hogy a svéd törvények szerint elvesztette állampolgárságát amikor megkapta egy másik országét, az USA-ét és jgy nem játszhat a válogatottban.

Svédország egyébként 2003-ban bevezette a kettős állampolgárság intézményét, és Sammuelson is visszakapta a svéd állampolgárságot.

2002 2011.12.08. 21:33:42

Nem, ilyen dolog nem merült fel bennük. (Nagy jégkorongszurkoló vagyok) A srácok örülnek, hogy képviselhetik az országot olyan messziről.

Stastny azért ment el más nemzet színeiben játszani, mert a szlovák jégkorongszövetséget a maffia kezdte el irányítani.

francia9999 2011.12.09. 12:14:55

szamomra egy kulcskerdes nem derult ki a hiradasokbol? hogyan derul - derulhet - ki, hogy XY felvette a magyar allampolgarsagot?? honnan szerezhetnek a szlovak hatosagok errol tudomast? merthogy BIZONYITEK hianyaban nem vehetik csak ugy, pletykak alapjan a szlovak allampolgarsagot senkitol. a magyar hatosagok meg nyilvan nem osztjak meg a honositasi adatokat a szlovakokkal. tudtommal hazkutatast sem tartottak a neninel, ahol felmutathattak volna a magyar utlevelet.
akkor meg mi marad? tartok tole, hogy csak az, hogy a neni maga jelentette be, hogy felvette a magyar allampolgarsagot. ha viszont ez tortent, akkor egyertelmuen politikai provokacio, a neni csak egy remek kirakatember, akit lehet sajnalni, a gonosz szlovakok aldozata.
vagy rosszul latom?

2002 2011.12.10. 09:23:27

köszönöm francia9999, végre valaki aki megértette a post tartalmát :D

Balt 2011.12.10. 20:10:06

Tegyük fel, hogy a békési (dolny) szlovákok tömegesen folyamodnának szlovák állampolgárságért. Megtehetik úgy, hogy a magyar áp-ságuk megmaradjon (a szlovák következetesség mentém)...?

Balt 2011.12.10. 22:03:22

@timarg: "...ámde azt el kell fogadni, hogy akik ma Szlovákiában magyarnak vallják magukat, azok ebből a szempontból az anyaországiakkal alkotnak közösséget. Aki ezt vitatja, az gyakorlatilag azt mondja, hogy rossz helyen van a határ."

Ez nagyon ott van! Mármint nem a határ... :) Frappáns megvilágítása a problémának - noha ennek mentén nyilván nem orvosolható; ellenben talán épp a kettős állampolgárság lenne az erre leginkább hivatott intézmény.

Balt 2011.12.10. 22:04:42

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára:

"es lassuk be, jelenleg azok vetetik el a szlovak allampolgarsagukat, akik valoban slzovakia szuverenitasat tamadjak, olyan szelsoseges politikusok es aktivistak, akik konkretan a szlovak allamot fenyegetik."

Muhaha, a citált "lúzernagyi" saját puszta kezével tör Szlovákia állami létére, ez nyilvánvaló... :))

wilson77 2011.12.12. 12:50:19

Sajna, honfitársaim, a blogírónak jókora igazsága van.

A 2010-es szlovák választások előtt két (2) héttel a szlovákokkal kekeckedni nem menő, főként úgy nem, hogy az a szlovákiai magyarok bőrére megy ki. Az MKP és a magyarok meg jól beszopták a Fidesz ostoba, nacionalista fasságait.

Buta módon belepofázni egy másik ország belügyeibe nem (vagy csak okosan) érdemes. Szánalmas nacionalista módon meg nem érdemes, mert úgy jár mindenki, mint a fentiekben foglaltakban.

(persze, nem menti a helyzetet, sőt a Slota-féle nacionalista barmok színen maradása)

De, hölgyeim-uraim, ugye, milyen egyszerű a dolog: másra fogni a saját (nacionalista) hülyeségeinket jóval könnyebb, mint saját hibáinkat beismerni?!

Ps. Milyen különös, hogy az ausztriai magyarok leszarják a magyar belföldön történteket, s szívesebben tekintik magukat osztráknak, mint magyarnak, és milyen remekül integrálódtak. Megértem.

Peace!

Jobboldali, de nem nemzeti 2012.03.02. 14:03:13

@Styxx:

Nem értem miért nem fér be a Srbija Insajd-ba annak kifejtése, hogy a hontalanságot eredményező állampolgárságtól történő megfosztás nem vehető egy kalap alá azzal, ha kettősállampolgárságot kizáró törvény következtében szűnik meg valaki állampolgársága úgy, hogy valamilyen állampolgársága marad, tehát nem válik hontalanná (állampolgárság nélkülivé)!

Jobboldali, de nem nemzeti 2012.03.05. 03:00:33

A szlovák reakció megfelel a nemzetközi jognak?

A kettős állampolgárságot a szlovák állampolgárság elvesztésével „szankcionáló” szlovák jogszabály szövege alapján nem állapítható meg az egyértelmű kötelezettségszegés.

A szlovák alkotmány tiltja az állampolgárságtól való önkényes megfosztást. Esetünkben azonban nincs szó önkényességről, mert a magyar állampolgárságot megszerzők – a hatályos és kiszámítható jogszabályi rendelkezés alapján – számíthattak szlovák állampolgárságuk elvesztésére, és a döntés ellen bírósághoz fordulhatnak. A hontalanság veszélye sem fenyegeti őket, hiszen már megszerezték a magyar állampolgárságot.

Jogszabályi szinten diszkriminációról sem beszélhetünk, hiszen a szlovák törvény szerint, a cseh, osztrák, vagy amerikai állampolgárságot felvevők is elvesztik a szlovák állampolgárságukat.

Valószínűtlennek tűnik, hogy akár a strasbourgi bíróság, akár az EU záros határidőn belül elmarasztalná és a kettős állampolgárság elismerésére kötelezné Szlovákiát. Ez rossz hír a politikusok számára is: úgy tűnik, a kialakult helyzetet csak politikai megegyezéssel rendezhetik.

Jobboldali, de nem nemzeti 2012.03.05. 03:00:34

@Silcon:

"A rasszista, nemzetiségeket brutálisan elnyomó és magyarosító Magyar Királyságban ezer év után is "

A magyarosítás nem tartott ezer évig, csak kb. 50-ig.

Elég ha csak Szent István királyunk intelmeire gondolsz.

A magyarosító magyar nacionalizmus kb. 18. század végén szökkent szárba, de a konkrét elnyomó intézkedéseit csak a Kiegyezés után tudta megtenni, ugyanis csak akkor kapott szabad kezet az osztrákoktól erre.

Elég hülyék voltak az osztrákok, hogy a magyarokkal egyezkedtek a szlávok helyett, megis szívták. :-(
(Meg mindenki aki inkább az európai értelemben is jelentős Habsburg Birodalom modernizálásában volt érdekelt, szemben a béna kis nemzetállamocskákkal.)

Az ausztroszlávizmus szerintem jobb gondolat volt, mint a csehszlovákizmus és a jugoszlávizmus.
süti beállítások módosítása