A Fidesz agit-prop osztály áldokumentaristái Biszku Béla bácsi "leleplezése" után, politikai célokra szeretnék használni a II. világháború végén történt tömeges nemi erőszakot és annak elmesélését.

Meglehetősen virulens fabula az álkonzervatív jobboldalon, hogy a győztesek irányába szigorúan tilos kritikát hangoztatni. Esetleg ha valaki mégis görbe tükröt állít saját országában, akkor marad a zavart pislogás, elhallgatás, félrenézés, mert nem illik bele a kitalált önsajnáló történetbe. Napok óta láthatjuk a Mandineren a felhívást, interjúalanyokat keres a Biszku Béla "bácsit" is prezentáló áldokumentarista brigád. Eddigi munkásságuk alapján várható: újra megmondják a tutit, kit tartsunk bűnösnek és kit áldozatnak, az eddigi kommentárok alapján nem azt fogjuk látni, hogy miért történtek az események, hanem azt, hogy ki tehet róla, ki a felelős, kit kell utálni. Ez az iskola persze általában jellemző a nacionalista történetírásra, azok félművelt képviselőire.

A tábor összetartására persze mindig jól jön egy kis kommunistázás, most az tényleg nagyon olcsó poén lenne, ha szerzőktől megkérdeznénk, hát az ügynöktörvénnyel mi újság, hamár. A Mandiner újságírója nem találta fel a spanyolviaszt, Magyarországon korábban a témával foglalkoztak már. Itt találjátok Pető Andrea írását, amelyből kiderülhet: a nők megerőszakolása körüli csend és titoktartás nem vezethető vissza kizárólag egyetlen okra, sokkal összetettebb történet annál, ahogy ezt az önjelölt történészek gondolják. Térségünkben szerencsére akad korrekt és politikai felhangoktól mentes szembenézés, a dotoho egy berlini történet bemutatásával segíti az egyébként nagyon intim téma körültekintőbb magyarországi újrafeldolgozását.

Az eseményekbe ott kapcsolódunk be, amikor Berlinben az utolsó náci állásokat is kifüstölik a szovjet katonák, karnyújtásnyira a Reichstagtól. Berlinben nem maradt férfi, a szovjet hadsereg közeledtével a berlini nőkben gyakorlatilag hetekkel a város elfoglalása előtt tudatosult, nem kerülhetik el sorsukat az ostromgyűrű összezárása után. (Erről részletesen olvashat Erich Kästner: Nota bene 45 regényében). A film történetét itt kezdi elmesélni az újságírónő, aki nagy veszteségek árán próbálja menteni saját életét, miközben épp ebben a nem túl megfelelő időben rátalál a szerelem is. Az “Egy nő Berlinben” című könyv 1959-ben jelent meg és hatalmas felháborodást váltott ki: a német nők szégyenének nevezték a szerzőt, aki annyira felháborodott kortársai megvetésén, hogy haláláig megtiltotta a könyv újabb kiadását. Szerencsére 2008-ban film készült a könyvből, angol felirattal itt megnézhetitek:

Anonyma - Eine Frau in Berlin (Egy nő Berlinben), 2008. 131 min.

Pedig a film okosan elkerüli azokat a csapdákat, amelyekre szeretnénk felhívni a témával foglalkozók figyelmét. Az orosz katonákat első pillantásra egy kanos, állati csordának látjuk, akik számára teljesen mindegy, hogy 18  vagy 88 éves a karon ragadott nő, akit éppen kicipel búvóhelyéből, de a két órás alkotásban bőven van idő a szovjet katonák különböző karaktereinek kibontására. A szovjet katonák Berlinbe magukkal hozták a háború évei alatt felhalmozott gyűlöletüket, amely többek között a városban maradt német nők megerőszakolásával mutattak ki. Elgondolkodtató kérdéseket tesz fel a film a nézőknek, nem pusztán az eseményeket meséli el, nem csupán annyit látunk, hogy a gonosz szovjet hogyan erőszakolta végig szegény, szerencsétlen Németországot - hanem bemutatja a szereplők cselekedetük okait. Filmnézés közben eljutottam ahhoz a morális dilemmához, hogy a nemi erőszak rossz dolog, de... nem tudtam ellenállni a gondolatnak, hogy ne hibáztassam az orosz katonákat, holott közben tisztán láttam cselekedetük gonoszságát és utálatát.

A film segít megérteni miért tették az orosz katonák, amit. Bár a téma roppant megkísérthet, hogy egy olyan könnyelmű képet fessünk, ahol az oroszok brutális bestia módjára viselkedtek, szerencsére a történet végig megtartotta pontosságát. Igen, az orosz katonák a felszabadított ellenséges területeken sokszor úgy viselkedtek, mint az állatok, gondoljuk el, milyen érzés lehetett bevenni a gyűlölt ellenség fővárosát, a németek élete akkor - beleértve a gyerekeket és a nőket is - egy lyukas fillért sem ért. De ahogy haladunk a filmben és jobban megismerjük az egyes szereplők indulatainak mozgatórugóit, idővel nem tudunk haragudni az orosz katonákra sem. Hogyan ítélhetnénk el őket, amikor tudjuk, milyen borzalmakat követtek el a német és magyar katonák a keleti fronton? Döbbenetes jelenet, amikor a kisgyerekes német családhoz berontó fiatal orosz katonák elmesélik, hogy német katonák a falujukban minden gyereket bestiális módon megkínoztak és megöltek.

És a film segít megérteni azt is, miért tették a német nők, amit. Visszaemlékezések alapján tudjuk, hogy a prostitúció megjelenése meglehetősen normális jelenség volt - ételért, védelemért cserébe. Ezek az asszonyok minden nap tudtak ételt adni gyermekeiknek az elpusztított városban. A film érdekes módon mutatja be, hogyan reagálnak a frontról visszatérő német katonák, amikor megtudják, feleségeik, barátnőik gyakran szexuális szolgáltatást nyújtottak ételért, a túlélésért cserébe. Rászolgált-e vajon a "berlini nő" férfikortársainak undorára, megvetésére? A háború ártatlan civil áldozatai mindig sajnálatra méltóak, de vajon Berlin lakói, akik Hitlert hatalomra segítették, mennyire tekinthetők ártatlannak?  Érthetetlen-e, hogy a film főhősnője a szovjet tiszt barátságát keresi? A film rádöbbenthet minket arra is, hogy a háború bizony nem ért véget Hitler öngyilkosságával, és a fasiszták legyőzésével, hiszen mindenkinek túl kellett élni. Kurva? Talán igen, talán nem, de ételre szükség volt. És mit tettek a frontról hazatérő német és magyar férfiak?

Bizony a téma nem újabb elmesélésre vár, hanem a közben megfogalmazott kérdések megválaszolására. A cselekmény végig feszültséget teremt, mégis, a film legnagyobb jósága, ahogyan elmeséli. Ez egyben a film legnagyobb erőssége is, mindkét oldal felé egyenlő mércével mér. Bemutatja az oroszok mindennapi erőszakoskodásait a berlini nőkkel szemben, közben a németek oroszországi kegyetlenkedéseiről is elégséges információt kapunk, hogy ne érezzük: itt most valami orosz-ellenes német propagandafilmet látunk. Ne legyünk naivak, a Berlinben vagy Budapesten erőszakoskodó orosz katonák nagyon jól tudták, mi folyik a hátországban, amíg ők máshol háborúztak, illetve a frontról hazatérő német és magyar katonák is tisztában lehettek a háborús logikával, azzal, hogyan élték túl a frontot asszonyaik. Ebben a történetben nincsenek jók és rosszak, itt csak a mindkét oldalról érkező megaláztatást elviselő lelkileg hihetetlen erős nőket láthatjuk. 

A lebombázott házak között kóválygó berlini nők nem a legújabb divatról beszéltek és nem recepteket cseréltek ki. - Milyen gyakran? (Ti. Hányszor erőszakolt meg egy orosz katona?) - kérdezi a főhősnő egyik régen látott barátnőjét. - Négyszer... és mindketten felnevettek. Mások ugyanis inkább némán ujjaikkal mutatták a számot, egy kéz általában kevésnek bizonyult. 

♦

Napjainkban a téma kutatói megegyeznek abban, hogy a második világháború végén a Vörös Hadsereg katonái nagyjából két millió német nőt erőszakoltak meg, az oroszok nem válogattak, az áldozatok 8 és 90 évesek közül kerültek ki, átlagosan egy német nőt tizenkétszer erőszakoltak meg. Sokan életükkel fizettek az erőszakoskodásokért. A budapesti nemi erőszakoskodások számát a szakértők 50 és 200 ezer közé teszik. Az események hiteles rekonstruálása írott források hiánya vagy azok töredékes volta miatt szinte lehetetlen, részleges rekonstrukció oral history útján lehetséges, de a kisszámú létező személyes elbeszélés miatt - a riportalanyok többsége jellemzően hallott eseteket, szóbeszédet, pletykát, de nem személyes élményeiről beszél - szintén lehetetlen érdemi és részletes dokumentáció. Egy biztos: a második világháborús nemi erőszak témájának felbukkanása revíziós politikai honlapon a téma aktuálpolitikai félreértelmezését, féloldalas bemutatását sejteti, amelyre időben fel kell hívni a figyelmet.

1945. május 14. Berlin.

A téma ugyanakkor remek alkalmat ad arra, hogy megvizsgáljuk a magyar katonák által elkövetett második világháborús gaztetteket, amelyekről következő posztunkban részletesen olvashattok.