735053_506303196074009_1273724311_n.jpg

A hírek szerint az első szlovák király, Burger king, megkoronázásán is testületileg képviseli magát az Európai Unió. Előtte persze alaposan áttanulmányozva a Bratyiszlavából Brüsszelbe sms-ben átküldött szlovák történelmet.”

Egyszer volt, hol nem volt a Kárpát-medencében egy nép, aki elhitte, vizeikre, földjeikre szomjazik és éhezik mindenki, napnyugtakor felbukkan az égig érő paszuly mellett elsuhanó Halálcsillag, lézernyaláb jobbról, villanás és mindent elönt a vörösiszap.

Mindig jókat derülök amikor olvasom a szlovmagyar neonácik jajgatását: a magyarországi pártok és egyesületek importálták konfliktusaikat Szlovákiába és a szlovmagyar társadalomba, ezért vagyunk megosztottak. Nézzük például az Egy Jobb Komáromért Polgári Kezdeményezés elnevezésű nácimelegedőt. A szépnevű, saját bevallása szerint, “független társadalmi összefogás” meghívására rendszeresen járnak át Szlovákiába olyan szélsőjobboldali gondolkodású vállalhatatlan alakok, akik a gazdaságilag becsődölt, de újra regionális birodalmi álmokat kergető Magyarországon is jócskán mélyítettek az árkon, hozzátettek egy magasabb szintű, államilag is támogatott társadalmi gyűlölködéshez.

Tavaly az a Bayer Zsolt járt Komáromban, akiről köztudomású, hogy olyan komolyan gondolja a nemzeti érzelmek átélését, és az ország közös anyagi terheinek vállalását, hogy gépkocsijára szlovák rendszámtáblát szerelt. A komáromi Viking Pubban megtartott, a magyarországi nacionalista gyűlöletimport egyik jelképével folytatott beszélgetést többek között a magyar irredentizmus egyik fellegvárának számító Selye János Egyetem Hallgatói Önkormányzata szervezte, amely a minap nyilvánosságra került Szávay féle “öszödi beszéd” szerint szoros baráti kapcsolatokat ápol a jobbikosokkal. Tudják, ez az az egyetem, ahol lassan már az is kiderül az isten is magyar (meg zöld-fehér), és ahol végre részletesen tanulmányozhatjuk az ókori Magyarország és az ókori Egyiptom közötti kiterjedt kapcsolatokat is.

A rendezvény megtartására a pénzmagot egyébként a Bethlen Gábor Alap elkülönített állami pénzalap biztosította, amelynek célja “a Magyar Kormány nemzetpolitikai stratégiájához kapcsolódó célok megvalósulásának elősegítése”. A pénzalap nevéhez még olyan rendkívül hasznos és tanulságos rendezvények támogatása fűződik, mint például a Párkányban megtartott “Őseink nyomban” című történelmi konferencia, ahol az ősi szlovák eredetlegendák helyett, magyar nacionalista bullshiteket hallgathattak, "őseinkről",  a szkítákról, szarmatákról, hunokról és avarokról. Mit ad isten, a Bethen Gábor alap által szervezett rendezvény fővédőke az a Gubík László volt, aki szerint ha a Jobbik tréningjein vesz részt és a szélsőjobb párt és csatolt szerveinek meghívására rendszeresen eleget tesz, az azt jelenti, hogy minden magyarországi párttal kapcsolatot tart és pártok fölötti nemzetpolitikát képvisel.

A pénteken Táncsics-díjjal kitüntetett Szaniszló Ferenc szintén előadott Komáromban, ahová szintén a Jobb Komáromért egyesület hívta meg. Tudják ő az a megbuggyant ember, aki szerint a magyarországi vörösiszap-katasztrófát az IMF és a pápai NATO gépek bombázása okozta. Már alig várjuk, hogy lerántsa a leplet a világméretű összeesküvésről, miszerint télen azért sötétedik korábban mert a zsidók befolyásolják az időjárást, hiszen az energia vállalatok az ő kezükben vannak, amiért  az emberek minden évben többet fiztnek. A szocializmusban a Magyar Hírlap moszkvai tudósítójaként dolgozó, manapság már bőszen kommunistázó alaknak hetente képernyőre kerülő műsorában többször elszállt az agya, amikor Szlovákiát emlegette. Vajon az egy Jobb Komáromért Polgári Társulás tagjai felvállalják Szaniszló kijelentéseit, amiket hazájukról tett?

Ha tót terroristák Bratyiszlavában úgy döntenek, hogy a magyar elnök nem mehet a magyar Komáromba”.

Szlovákia nem jogutód, hanem a rablott vagyon orrgazdája. Amíg le nem füleljük. Amint Jugoszláviát is lefüleltük, mert olyan már nincs. Megkerül a másik magyar vagyon is”.   

Holmi jöttment népek, egymással zsarolhatnak minket és mi fizetünk, szolgák lehetünk a saját földünkön, amíg ezernyi lelki métellyel ki nem irtanak szülőföldünkről.

A hírek szerint az első szlovák király, Burger king, megkoronázásán is testületileg képviseli magát az Európai Unió. Előtte persze alaposan áttanulmányozva a Bratyiszlavából Brüsszelbe sms-ben átküldött szlovák történelmet.”

Eközben Magyarországon már tizenkét, korábban Táncsics-díjjal kitüntetett újságíró adta vissza a díjat, mondván, egy ilyen emberrel nem fognak osztozni a kitüntetésen. Már látom a kommenteket: Szaniszló egy bátor ember, aki végre kimondja az igazságot – nos, amennyiben ilyen bátor emberre lenne szükségetek, akkor én nem akarok ilyen világban élni, hiszen e világnak nincs Echo tv-je, soha nem tudjuk meg a teljes igazságot, hogy mindenki kizárólag a Fidesz és a magyar jobboldal hatalma ellen szövetkezik! És talán nincs már messze az idő, amikor a karddal újságírókat fenyítő Zagyva Gyulát Kossuth-díjra terjesztik fel, a zsidó-magyar kettős állampolgárokat lenyomozni akaró Gyöngyösi Mártont a Smer és az SNS fogadja tiszteletbeli tagjai közé és Szávay “Mindent vissza!” Istvánt a szlovák állam Jan Langos díjjal jutalmazza, mert kiemelkedő módon járult hozzá a nemzetek együttéléséhez Közép-Európában.

A szlovákiai és magyarországi párhuzamosan futó, vagy sok helyen összefonódó kapcsolatok egy szeletének felvillantásával könnyedén belátható: a Jobbik és a Fidesz nemzetpolitikája között csupán annyi a különbség, mint a Via Nova (MKP) és a magukat civilnek hazudozó különböző divatos szervezetek között. A két irányzat közötti különbségeknek legjobb esetben is csak pillanatnyi taktikai jelentőségük van, ha kicsit mögéjük nézünk, láthatjuk: hátországuk szellemi munícióját ugyanazok a magyarországi gyűlöletkeltők importálják az elszakított nemzettestekbe, akik Magyarországon is terjesztik a gyűlölködést. Nemhogy nem hallani és olvasni egyenes és bátor elhatárolódásokat a vállalhatatlan eszméket sok esetben teljesen nyíltan felvállaló alaktól, ellenkezőleg: ezek az arcok rendszeres és ünnepelt vendégei szlovmagyar szervezetek rendezvényeinek.

Közben a rendezők soha nem felejtik el megjegyezni, ők ismerik igazán a szlovmagyar problémákat, nem kérnek a magyarországi kínálatból, mert számukra nem is létezik megfelelő választás. Ne hagyjátok magatokat becsapni, a jelek szerint pont fordítva történnek az események: a 19. századi etnikai magyar nacionalizmust újra felpörgető második Orbán-kormány, miután kiépítette partnerhálózatát a környező országokban, magyar állami közpénzen e szervezetekkel együttműködve szállítja a gyűlöletet és kirekesztést. E folyamatok pont megölik, elfojtják a szlovmagyar önálló kezdeményezéseket és a helyi érdekek valódi képviseletét, és ellenkezőleg, csupán egy magyarországi megalomán politikai csoport politikai játékszerei és szavazatszerző bábjai maradtok. A szereplők többé-kevésbé még rejtőznek, de minden egyes nyilatkozataikkal maguk alatt vágják a fát. Ne hagyjuk, hogy Szlovákiában magyarnak lenni egyet jelentsen az üldözési mániával, a gyűlölködéssel és a háttérhatalom elleni harccal.

23 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://dotoho.blog.hu/api/trackback/id/tr475137871

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2013.03.17. 10:42:19

Zagyva György Gyula ostorral fenyetette az újságírókat, de a többivel javában egyetértek. Pontosabban én nem így fogalmaznék, adottak országok vezetői, mind pénzre és területre vágyik, aztán ezt a hercehurcát eladják népek szembenállásaként.

miketbeszéltek 2013.03.17. 13:21:58

Talán Magyarországon is kevesebb lenne a muníciója a szélsőjobbnak, ha az utódállamok teljesítették volna/teljesítenék a trianoni diktátum kisebbségi jogokra vonatkozó részét, illetve alázatosabban viszonyulnának a hajdan ölükbe pottyant, pillanatnyi-ráadásul rosszul megítélt nagyhatalmi érdekekből adódó-"áldáshoz", és nem nemzetállamról beszélnének....

miketbeszéltek 2013.03.17. 14:00:35

Mivel várni kell a moderációra, közben egy megjegyzés: én magamat mérsékelt konzervatívnak és mérsékelt nacionalistának (patriótának ) határozom meg. Ezért a liberalista értékrenddel sok szempontból nem azonosulok, viszont a szélsőjobbal szemben több dologban egyetértek. Viszont nagyon megdöbbentett múltkor a maszatolásod a Benes dekrétumok ügyében. Ha ezt nem ítéled el egyértelműen, akkor a szélsőjobbos bírálóidat igazolod, és teljesen hiteltelenné válnak azok az értékek is, amiket képviselsz...

Démonmac1 2013.03.17. 15:19:09

@miketbeszéltek: "Talán Magyarországon is kevesebb lenne a muníciója a szélsőjobbnak, ha az utódállamok teljesítették volna/teljesítenék a trianoni diktátum kisebbségi jogokra vonatkozó részét,"

Vicces előrángatni a "trianoni diktátum" ot, amikor Magyarországon a szélsőjobb kedve szerint cigányozik/zsidózik/pirézezik abszolute nem zavartatva magát.
A szélsőjobbot csak társadalmi konszenzussal, megfelelő minőségű és színvonalú oktatással és jobb életfeltételekkel lehet lecsökkenteni.

Sir Galahad 2013.03.17. 16:13:57

A szerző megint feltalálta a kanálba a mélyedést. Tényleg, mindenütt - Szlovákiában, Magyarországon, a Felvidéken meg mindenütt - vannak radikálisok. Nahát... és? Szaniszlót például én se szeretem,nem komplett a pasi. Kitüntették. Személy szerint nem örülök neki, de úgy tűnik, minden rezsim kitünteti azokat, akik radikális körökben népszerűek - ez egy gesztus feléjük. Hogy ellenoldali példát mondjak, a radikális magyargyűlölő liberális újságíró, Bartus László Kossuth-díjat és budapesti díszpolgári címet kapott. Szerintem ez se volt rendjén. Ettől azonban nem dől össze a világ, mint ahogy attól sem, hogy a világ minden táján van 5-10, rosszabb időkben akár 15 százaléknyi radikális. Nem szeretem őket, de vannak más irányzatok is, amelyeknek szintén nem szeretem a képviselőit. Úgy gondolom, annak is joga van a meggyőződéséhez, akivel nem értek egyet.

alfabela2 2013.03.17. 16:19:58

Jé, még működik ez a blog? Azt hittem, hogy már egyesült a Hírcsárdával.

alfabela2 2013.03.17. 16:20:13

@Démonmac1:
"Vicces előrángatni a "trianoni diktátum" ot"
Tehát akkor úgy véled, hogy egy szerződésből csak az előnyös feltételeket (területszerzés) kell betartani, a számunkra terheseket (kisebbségi jogok) nyugodtan le lehet tojni?

"A szélsőjobbot csak társadalmi konszenzussal, megfelelő minőségű és színvonalú oktatással és jobb életfeltételekkel lehet lecsökkenteni."
Számos országban van konszenzus, oktatás és jó fizetés, és mégse jött össze (Ausztria, Hollandia). Ha a politikai elit csak saját magával foglalkozik, a komoly társadalmi problémákról pedig kussoltat, addig szélsőségesség is lesz.

lüke 2013.03.17. 16:43:39

mese :
a multilinguális Romániához képest a magyarok helyzete rosszabb, egy monolinguális hatalommal szemben,ahol a fülek is süketek a más nyelvre
(megj . mikor a nagyapám gimibe járt Pozsonyban -1900- mindenki 3 nyelven írt, beszélt s hallott is )

Krutzifix 2013.03.17. 17:11:25

@Sir Galahad: Nem kevered véletlenül Bartust Kertésszel? Komoly a kérdés...tudatlan vagyok e téren.

Jenyei 2013.03.17. 17:35:35

Kertész Ákos vállalhatatlan szavai MELLETT célszerű elolvasni, hogy miket vágtak a magyarok fejéhez Bencsikék és mások, amikor a FIDESZ elvesztette 2006-ban a választásokat. Mindjárt kerekebb lesz a kép.

kennyking 2013.03.17. 17:46:17

Szerintem az itt idézett Szaniszló idézetek rendben vannak. ( ellentétben a blog szellemiségével.)Az pedig jó, hogy ennyien visszaadták a megérdemelt ( ???) díjaikat.Arra nem érdemeseknek ne legyen.Függetlenül attól a ténytől, hogy minden a hatalom általosztogatott díjat politikai alapon osztanak, nem pedig érdem alapján.

Sir Galahad 2013.03.17. 18:07:33

@Krutzifix: Elnézést az elírásért, igazad van, összekevertem a két nevet.

Leon61 2013.03.17. 18:58:09

A cikk második bekezdését átemelném az emlékkönyvembe, ha lenne! Viszont Sir Galahad hozzászólásában igen-igen sok igazság van!

bigthereal 2013.03.17. 21:32:10

jól van, do tahó fiam, megint szép posztot írtál...

azt felejted el csak, hogy egy nyitrai vagy rozsnyói vagy kassai magyarnak nem szlovákia a hazája, nem a tót himnuszra (ami egy magyar népdal) dobban a szíve, nem drukkol tót sportolóknak stb.

hanem a magyaroknak!

bigthereal 2013.03.17. 21:32:18

egyébként ez az utolsó blogok egyike, ahol moderáció van, vajon miért...

yatumux 2013.03.17. 22:48:47

Gratulálok. Ön DoTahó hivatalosan is egy jelentéktelen, fizetett, kisstílű hazátlan. Én nem haragszom senkire, de az írásai mögött bűzlik, hogy megrendelésre gyárt. Valami kis helyes budai villában nemde dr. Kotász? :((((

ƒx 2013.03.17. 22:56:08

Ki a geci nyomja ezt a de tahót, hogy már megint címlapos?

silent76 2013.03.18. 10:34:03

Remélem dotahó lesz az első, akit tényleges életfogytiglanra ítélnek hazaárulás miatt.

平八 2013.03.21. 07:42:59

A posztról mindent elmond, hogy a belinkelt idézetek mindegyike igaz. Ha ennyire szarul esik, hogy a hazugok oldalán állsz, mi a tökömnek blogolsz róla? Komolyan megértem, ezt magyarázza már meg valaki. Meg megint jön ezzel a nácizással meg szlovmagyarozással... sírok bazmeg, újra előjött a dedó, meg az, hogy nem értjük a fogalmak jelentését.
Hogy te se nem itthon se szlotákiában nem élsz, az hótziher! Csak akkor minek hazudsz évek óta? Ezt sem értem.

BZ1975 2013.03.21. 07:43:26

@bigthereal: tévedsz. egy tót népdalból lett a szlovák himnusz és ebből a szlovák himnuszból meg egy művies magyar népdal.
süti beállítások módosítása