Ellúzerkedtük mi is a meccs végét Prágában, lemerült a laptopunk a a 82. percben. A váratlanul gyenge román válogatott játékán csak hümmögtünk, a magyarok tolták, amit tudtak. Teljes katasztrófáról nem lehetett szó, ekkor már egy székely legíny által vezetett no name csapat Zsolnán büntette a tót atyafiakat, és az uncsi dán patronka is gurított egy laza hármast Petr Cech kapujába.
Egyedül skót barátunk osztott, mákos meccsünk van, a románok bármikor villanhatnak. Nem a szurkolókon múlt, minek ide nemzeti stadion, négyszáz bérletes a lelátón, tízezer nácinak a Magyar Lófaszrend Aranyérrel kitüntetett majomparádé játszik a stadionon kívül, nagy hangulatról azért nem beszélhettünk. Hát még a pályán, mégis ki a faszom ez a Szabics meg az a magas hátvédgyerek a védelemben, hol is játszik?
Azon most már tényleg ne akadjunk ki, hogy kifejezetten viccesen alakult a meccs vége, azért egy Ibrahimovic gurítás után ez belefér, bárcsak a BKV járna ilyen menetrendszerűen, sóhaj, és gyorsan a többi: Knézy közvetítése kívánta a gólt a magyar kapuba, Egervári rossz cseréi, Király lepkéje, Szalai gólképtelensége, no, meg a magyarellenes germán bíró, hát persze, megannyi talányos magyarázat a Mag Népétől.
Arról van szó gyerekek, hogy amíg legnagyobb sztárjaitok, sorolom, a Mainzban, az orosz második liga lehelletében, az 1860 Münchenben vagy a Debrecenben játszanak, ne nagyon rendeljétek be Brazíliába a repjegyet. Ja igen, mert guríthattunk a románoknak kettőt, akár meg is nyerhettük volna a kárpáti-derbit, de az a végeredmény sem lett volna váratlanabb, mint ha a románok a 93. percben kiegyenlítenek.
Ízlelgessük, Magyarország-Románia, láttunk jó kis oddsokat és egy viszonylag pörgős meccset, nem sportértéke, hanem a mindkét oldalon felfokozott nacionalista érzelmek miatt. Duzzadt az ér a homlokon, ökölbe szorult a kéz, talán Csányi kapitány is fingott egy öblöset a végén, már-már a magyar békategóriás jégkorongért kiáltok, te egy darab szar vagy én meg magyar ember, no future.