999312_10151729111281093_1089739592_n.jpg

Vajon honnan érkeztek ezek az emberek? Kik ők? Valóságos alakok lennének és mindez valóban megtörténik vagy egy múló illúzió csupán? Köszönjük ELNÖK ÚR!!!!

orban.jpg

A maga nemében mesteri szerkesztésű és már-már földöntúli, isteni hangvételt, erőt, nagylelkűséget és lovagiasságot árasztó fotó egy olyan transzcendens világot hoz el reggeli kávénk mellé, amelyről még a Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt. Kommunikációs vezetője is csak álmodozhat. Nem hagymányos fotó ez, méltóságteljes, jóindulatú gesztusok, de nem egy erkélyről vagy elkerítve a magasból a győztes pozíciójából, hiszen most mindenki tudhatja: közösen győzzük le az Ellenséget.

A kép bal oldalán álló Központi Alak jóindulatú gesztussal engedi, hogy enyhén homoerotikus kombóban olvadjon össze a Nép Egyszerű Gyermekével. A tömegből átnyúló, a Központi Alakkal testkontaktusba kerülő – ti: eggyé forrtunk, Barátaim!  - Tenyér&Bajusz ebben az esetben kiemelkedő jelentőséggel bír, hiszen a Beszéd elején rögtön megtudhattuk: a Magyar Nép üdvözölte az Európai Unió Politikusait. Ki más lehetne e szuper üzenet hírvivője, mint a Központi Alak?

Nincs alá és felé rendelés, a derékig érő korlát is leküzdhető akadály, hiszen a Néppel, a Népért minden áthidalható! A Központi Alak elmosódó keze a dinamizmust, a soha meg nem nyugvást és az állandó küzdelmet jelképezi a Gonosz Birodalomával szemben, a kép jobboldalán feltűnő, és a Központi Alakot üdvözlő tömegből kinyújtott, sőt, egyenesen az ég felé fordított tenyerek, a tisztaságot, a bizalmat és a naív őszinte, vak hitet jelképezik, Benned bízunk, Uram!

Feltűnhet a magyar zászló és a szent korona hiánya, de miért is keressük? Hiszen a Központi Alak egyenlő a magyar zászlóval és a szent koronával, a magyar néppel és Magyarországgal, üzeni a fotó, és hallhattuk a Kinyilatkoztatásban is, őt támadják, a magyar népet. Tökéletes manipuláció és csúcsra pörgetett propaganda: százezrek tüntetnek az utcákon, miközben a Központi Alak démonaival boxol, Magyarországon semmi sem valóságos, legbiztosabb pont csak az ellenség, a Gonosz.

Ezt a képet már láttam valahol.

jesus_teaching_a_new_commandment.jpg

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://dotoho.blog.hu/api/trackback/id/tr895388696

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kim Jong Un 2013.07.03. 23:00:21

Azert a liberalizmus - ami maga a gonosz - nem csak orban kepzeleteben letezik, maradjunk annyiban...

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.07.03. 23:18:02

@Kim Jong Un: jól van, menj vissza és csókolgasd tovább a führered seggét, az való neked!

Jenyei 2013.07.03. 23:23:22

@Kim Jong Un: sőt, a Liberális Internacionálé is színtiszta valóság - taln még az alelnöke is volt évekig Orbán, de lehet, hogy ez meg csak az én képzeletemben létezik...

Tiborpapa 2013.07.03. 23:23:34

A nemzeti trafikos mutyikok fogadják jótevőjüket. A király elégedett lehet, az alattvalókat továbbra is lehet hülyíteni.
Magyarország széthullóban, most jöhet Európa.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.07.03. 23:33:21

@Kim Jong Un: Még szerencse, hogy kommentelhetsz, és nem basznak ki az ostoba trollkodásod miatt. Ez is liberális vívmány ám. Ha moderátor lennék, nem lennék veled liberális. Megnézném, az hogy tetszene.

Jhonnyq 2013.07.04. 01:11:44

@Kim Jong Un: Nézd meg egyszer ,hogy mit jelent a liberális szó....Majd rájössz, hogy te is az vagy...

Jhonnyq 2013.07.04. 01:11:46

Egyébként visszataszító a kép és full beállított....
A kép pont olyan mint a kormányzásuk- A fele sem igaz...

Tomycat 2013.07.04. 10:16:40

Nem ertem kinek mi baja van ezzel a keppel. Pontosan az ami.

Elijah_Baley 2013.07.04. 10:17:09

na jó, de gyógyítani tud-e a brüsszeli cigánykodó?

grani 2013.07.04. 10:17:16

Savanyú a szőlő a libereknek :D Nulla támogatottság és a ballibcsi mára már szitokszóvá vált.
Hajrá!!! Dotoho!!!

Sir Galahad 2013.07.04. 10:17:21

Két kérdés: ilyen vagy hasonló fotók minden politikusról készülnek - mi ebben a különleges? És miért érdekel egy tót embert a magyar miniszterelnök, ha még csak nem is a Felvidéken készült a fotó?

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.07.04. 10:17:28

Szép a Facebook poszt a helytelenül használt névelővel és hogy a külföldön élők megmondják, kit támogatnak az otthon maradottak...

in Tyler we trust 2013.07.04. 10:17:34

érdekes módon, még mindíg töretlen a népszerüségük és valszeg 2014-ig ez nem gog már változni. pedig úgy érzem ennél még az emúltnyóc is jobb volt.
nem értem ezt az országot...

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.07.04. 10:17:38

tetszik, ahogy a libbantak ajvékolnak amiatt, mert valakinek más a véleménye xd

hot-spot (törölt) 2013.07.04. 10:17:41

Jó nagy marharépa arcok vannak a képen.
Tipikus kommenista pofák.
Bröááááff!

Peterpapo 2013.07.04. 10:17:50

Tudom, sokan vagyunk, akiknek nehéz elképzelni, hogy vannak olyanok, akik szeretik ezt az embert.

És sokan vagyunk, akik rühellik, ezt a Központi Alakot, de nem elegen.

lobster thermidor 2013.07.04. 10:17:57

@Kim Jong Un:

Sajnos nem elég gonosz, hiszen te is irkálhatsz össze - vissza, és nem valami munkatáborban töröd a követ.

xvxvxv 2013.07.04. 10:18:42

@Kim Jong Un: na, mi van, fideszköcsög? a magyargyalázó fajtád ma mennyit fog lopni? voltunk egy kicsit vidéken a cégtől, piacot hoppolni. hát, bazd meg, fideszköcsög, már mindent tik, a magyargyalázó fajtátok nyal be meg - de mindent! jól fogtok élni a következő 25 évben, fideszköcsög, a magyaroktól ellopott pénzen, az tuti. tudnék neked, fideszköcsög, olyan lopásokat említeni, hogy még a te fideszcsimbók csicsska fajtádnak is kettéállna a füle, fideszköcsög.

de, gondolom, fideszköcsög, te ilyen nyominger állami vagy párt-alkalmazott lófaszjóska vagy, ilyen vonulgatós szerencsétlenke..., aki ott maradt 1998-ban és még mindig libsizik. azért legalább nem az anyukáddal élsz már, ugye?

azt az erkölcsi romlást, amit a tetves, tolvaj fajtád, rárontva az országunkra, a hazánkra szabadít, a világ összes kábszeres, buzi zsidó libsije nem tudná az országra mételyezni, fideszköcsög!

menj inkább ki a fürdőszobába, és ujjazd meg magad, fideszköcsög! a nyominger cseléd fajtádnak ez való. a gazdáid meg smúzolva közben szétlopják az országot.

csavari 2013.07.04. 10:19:16

Csehszlovák Kém

Utálom az orsós likud vityát de azt el kell ismerni, hogy utoljára ilyen beszédet a padlás lesöprő nagy imre moszkovita temetésén mondott. Egyetlen szépség hibája van a történetnek, hogy akkor is és most is valakik engedélyezték ezt a beszédet. Ha tényleg újságírónak képzeled magad akkor derítsd fel, hogy ki illetve kik állnak a háttérben és akkor derengeni fog valami!

M_R 2013.07.04. 10:20:24

Mint amikor anno Brezsnyev elvtársat virágcsokorral köszöntik a "spontán pionyírok" :)

röf 2013.07.04. 10:20:31

@Itt hamarosan Nemzeti Dohánybolt nyílik:
"@Kim Jong Un: Még szerencse, hogy kommentelhetsz, és nem basznak ki az ostoba trollkodásod miatt. Ez is liberális vívmány ám. Ha moderátor lennék, nem lennék veled liberális. Megnézném, az hogy tetszene"

Az meg egyenesen a liberális csúcsvívmány, hogy ilyen elgennyesedett patkányok is itt uszíthatnak, mint ez a do taho......

embertelen brambertalan 2013.07.04. 10:20:35

touche!

a pocakos celeb, amint felismerik szurkoloi..broaf..

Kék az ég 2013.07.04. 10:20:41

Ezek voltak a kézcsókosok akkor is amikor AMIKOR A FIDESZ JELENGETETT FEL ÉVEKIG Medgyessy/Gyurcsány ellen akkor a demokrácia csúcsa volt ez az EU.

Szájer ugye egyenesen követelte, hogy az EU NE TŰRJE a HAZUGOKAT.

Orbán egyenesen követelte, hogy az EU NE ADJON TÁMOGATÁST hazug kormányoknak

Járaiék a MNB-ben egyenesen sajnálkoztak, hogy az EU MIÉRT NEM CSAP KEMÉNYEN le.

Martonyi pedig egyenesen KÜLFÖLDI JOGI GYÁMSÁGOT AKART Mo ELLEN, mert nem képes demokráciát biztosítani.

Igen ekkor az EU nem Moszkva, nem Sztálin volt, hanem a világ dicsősége.

regress 2013.07.04. 10:20:45

viktor tényleg mehetne a menybe,még ma ...

Most megint hogy fog csalni a fidesz Baján? 2013.07.04. 10:33:04

Sunyi, álszent, simlis, gőgös, pökhendi, műmagyar alak vagy O. VIktor.
Miattad mindenkivel és mindennel harcban állunk, pedig csak a te bandád gyarapodásáról van szó.

Igazi aljas komcsi, szánalmas alak vagy! Elér a cseh vonal téged is! Takarodj!

"Mit mondjak, miniszterelnök úr fergetegesnek gondolt pávatánca tegnap nem aratott osztatlan sikert Brüsszelben. Klasszikus belépője "magyar nép üdvözletét hozom" után erősnek találta a Nagyérdemű "bazd meg maci a fűnyíródat" sautéját (ugrás) és a "magyar nemzet becsességem" relevéje (emelkedés) után meg egyenesen elmeorvos után kutató tekinteteket lehetett felfedezni a közönség soraiban. Miniszterelnök úr kecses mozgása Moszkva és Brüsszel párhuzamba állításakor kissé darabos volt és a helyzeten már csak rontott a Gerolsteini nagyhercegnő abúzusára emlékeztető széttárt faroktollú felkínálkozása:

Nem akarunk olyan Európát, ahol gyámság alá helyeznek, a szabadságot korlátozzák és nem kiteljesítik... ahol a nagyobb visszaél az erejével, és a többség visszaél a hatalmával... ahol kettős mércét használnak, és ahol csak a kisebbnek kell tisztelni a nagyobbat.

Előfordult már más pávatáncosokkal, kik sokat gyakoroltak a tükör előtt, hogy előadásközben elfejtik, hogy most a színpadon vannak. Nem tehetek róla, de ezt hallva elementáris erővel tört ki belőlem a röhögés, feledve a nem sokkal előbb az általa felemlegetett 2/3-ot, teltkarcsú miniszterelnök úr tütü ruhában Tuskó Hopkins módjára névsorolvasást tart az EU parlamentjében feledvén otthoni hatalomgyakorlását. .
Aztán a balkáni lótolvajok minden eleganciáját nélkülöző "szabadságharcos" befejezés meg már minden kritikán aluli, nem volt méltó egy pávatáncoshoz"

maxval bircaman fȍszerkesztȍhelyettes · http://bircahang.org 2013.07.04. 10:49:30

@Kim Jong Un:
@wmiki:

Honvédeim, kérnélek benneteket kitérni a "bajnaista-ármánykodásra" (is).

Kim, ügyesen használod az időzítést, de lehetnél valamivel aktívabb.

Miki, a hozzászólásaid sűrűségét kérlek növeld 5-7%-ra!

Üdv: Á.

atti.atti 2013.07.04. 10:49:41

Végre valaki aki kiáll a magyar emberek és a nemzet érdekeiért külföldön!
A szoclib kormányok semmi másra nem képesek csak a végletekig kiszolgálni a külföldi érdekeket a magyar érdekekkel szemben. A baloldal semmi másra nem képes csak rárontani nemzetére és kiárusítani és kijátszani magyarországot a külföldi érdekeknek!

Szép volt Viktor!
Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!
Hajrá Fidesz, hajrá Viktor!

Töksi 2013.07.04. 10:50:09

Ilyen képem nekem is van a Bastian Schweinsteigerrel és a Mesut Özillel. Elkaptam őket, mint a bajszos a Viktort, a haverom meg csinálta képeket.
Na szóval kinek az Özil, kinek a Viktor, másoknak meg a Gyurcsány. Az ember már csak ilyen, vannak bálványai, meg itt van ez a fészbúk hülyeség is, a néni által készített kép biztos fent van már a hálón, hogyaszongya "Orbán Viktorral!!!!!" :-)

bögöbö 2013.07.04. 10:58:50

@atti.atti: Mai penzum letudva, mehetsz a pénztárba.

dr kíváncsivagyok 2013.07.04. 10:58:58

Egyszerű a kép megfejtése : nyertes( fideszes) trafikosok várták a kegyurukat a reptéren ... a pajzs nem látszik sajnos a képen...

dr kíváncsivagyok 2013.07.04. 11:01:13

@atti.atti: "Végre valaki aki kiáll a magyar emberek és a nemzet érdekeiért külföldön!
A szoclib kormányok semmi másra nem képesek csak a végletekig kiszolgálni a külföldi érdekeket a magyar érdekekkel szemben. A baloldal semmi másra nem képes csak rárontani nemzetére és kiárusítani és kijátszani magyarországot a külföldi érdekeknek!

Szép volt Viktor!
Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!
Hajrá Fidesz, hajrá Viktor! "

köszönöm neked te éles eszű nagy tudású hazafi hogy megvilágosítottad elhomályosult elmémet !

Mérnork 2013.07.04. 11:06:13

Bezzeg a feri a mammer rajongókkal milyen felemelő látvány...;-)

Mérnork 2013.07.04. 11:06:19

@dr kíváncsivagyok:
Úgy rá vagytok kattanva erre a nyomorék trafikmutyira, ti nem éltetek még '90 tájékán mikor egész iparágakat kapott ki pár jó elvtárs? Lásd ferike esetét a magnéziumiparral.

Saga 2013.07.04. 11:06:30

@atti.atti: Én úgy látom Viktor is ráront nemzetére és kistafírozza a saját talpnyalóit. Trafikokat elvett sok magyartól és fideszeseknek adta. A takarékszövetkezeteknek 100.000 magyar tulaja volt, most majd a fideszé lesz.
A földhaszonbérleteket szintén fidesz mócsingoknak adta feltűnően aránytalanul.

Mellesleg megjegyzem, hogy az általad büdös multinak titulált cégek fizetik a legmagasabb átlagbéreket és jelentik be a munkavállalóikat 100%-ban. Ellenben egy közmunkás például még a minimálbért sem kapja.

Szóval itt bizony magyar véreztet ki magyart a multi meg csak bűnbaknak kell, mint a náciknak a zsidók.

Ha ezt nem látod, az a te vakságod.

Saga 2013.07.04. 11:09:52

@Mérnork: Attól még tanulhattak volna belőle és nem ismételni kellene a múlt hibáit. Az társadalmi fejlődés lenne.

Ez helyben járás, sőt tolatás.

high up! 2013.07.04. 11:14:01

Bolgár és Bogár népe ez.

Akármit is változik a világ, a magyar nép nem tud (nem akar) kilépni a proletár birka sorsából, inkább megmarad Európa árnyékszékének.

Elijah_Baley 2013.07.04. 11:14:12

@Saga: fideszes=magyar
nemfideszes!=magyar
mi nem érthető?

Baszki, nincs már mit ellopni... 2013.07.04. 11:41:26

@Mérnork:

"Úgy rá vagytok kattanva erre a nyomorék trafikmutyira, ti nem éltetek még '90 tájékán mikor egész iparágakat kapott ki pár jó elvtárs?"

Erről pofázok nyuszómuszó!

A te fajtádnak a 2006-os puccs a hatalom/vagyon újraelosztásához kellett, nem pedig a magyar korruptokrácia megszűntetéséhez.

Semmivel nem vagy te sem különb a ferniél. Így illúzióid se legyenek, te is el leszel kapva... ;|

DR. Smit Pal 2013.07.04. 12:45:38

Büszke vagyok rá, hogy Orbán Viktor ismét megvédte hazánkat a barbároktól.

HALÁL AZ EU-ra !!
HALÁL AZ EU-ra !!
HALÁL AZ EU-ra !!
HALÁL AZ EU-ra !!
HALÁL AZ EU-ra !!

csárli hárper 2013.07.04. 14:08:02

a kisztitkárelvtársúr, ha megpusztul és remélem minél előbb, akkor sem a mennybe megy, neki még a pokol is kevés lenne, amennyi ocsmányságot elkövetett a magyar nemzet ellen...

bagir 2013.07.05. 03:43:13

Mi a probléma? Az usákoknak nigger elnökük van, nekünk cigány. Egy közös bennük, bábu mindkettő, útbaigazítás után akárki seggét kinyalja. Bezzeg Horthytól összefosták a bokájukat derék felvidéki barátaink. Az önálló tótország, miután saját kezűleg összeszedte a zsidait és átnyújtotta csokorban a németeknek, megpróbált Magyarországnak kellemetlenkedni. Akkora sallert kaptak, hogy meg sem álltak a saját különbejáratú birkájukig. Ráadásul Tiso tatát még fel is lógatták.

Zb74 2013.07.09. 10:07:17

Kémkém!

Már a mandinereseknek is megírtam, hogy a minelnököt ölelgető ember maga is fideszes politikus; közelebbről Kiss Károly dévaványai önkormányzati képviselő, legalábbis ránézésre.

Más szóval nem a Nép Egyszerű Gyermeke, hanem egy párttárs. Jól félreértetted a fényképet!

ottomoll 2013.07.09. 18:51:42

Javaslom elolvasni kedves kém úr. Hátha magára tetszik ismerni..

index.hu/bloghu/modoros/2013/07/07/a_magyargyulolo_magyar

Nebameg 2013.07.09. 18:53:58

@bagir: Egyszerű vagy, mint a faék és a retorikád is olyan, mint amit egy faéktől elvárhatunk. Ideböfögöd, h nigger, meg hogy OV mi, oszt jól eldicsekedhetsz a haveroknak, mennyire megmondtad a mocskos libsiknek, meg mennyire kiakasztottad őket. A dolog számszerűségét tekintve, a szlovákok bizony nem veszik fel velünk a versenyt, ami a honfitársaink lemészárlásában nyújtott lelkes segítséget illeti. Náluk 70 000 embert ölettek le a származása okán, nálunk ennél jóval többet, 500 000 körül a munkaszolgálatosokkal, szóval nem véletlenül az "ezerévesállamiság".

petraeus 2013.07.09. 20:12:46

@Nebameg: Mindig is elleneztem a szamhaborut nepirtasoknal. Nem a mennyiseg szamit, hanem a modszer es foleg, hogy az allamszervezet, a kozigazgatas, a tarsadalom hogyan viszonyult hozza. Ezekben viszont nagyon minimalis kulonbseg van a kelet europai orszagok kozott.

Kék az ég 2013.07.10. 11:17:30

@atti.atti: "A baloldal semmi másra nem képes csak rárontani nemzetére és kiárusítani és kijátszani magyarországot a külföldi érdekeknek!"

Jo a szekta lét Orbán alfelében? nesze a nemzetarulo "baloldalad!"

Vagy mar nem szamit az ezer eves kereszteny mult? mar nem szamit a dicso magyar nezmeti orokseg?

________________________________
www.origo.hu/itthon/20121108-szijjarto-magyarorszag-strategiai-partnersegre-torekszik-kuvaittal.html

Az államtitkár arról is tájékoztatta a beruházási hatóság vezetőjét, hogy Magyarországon eladó tizenegy nagy történelmi építmény.

"E kastélyok, amelyeket gazdag családok építtettek, két-háromszáz évvel ezelőtt, valódi magyar örökséget jelentenek, és befektetési lehetőséget kínálnak"

________________________________

bagir 2013.07.12. 13:16:34

@Nebameg: Első mondatod alapján a gyökerek családjába tartozol, ja a trianont kihagytad.

bagir 2013.07.12. 18:46:42

@Nebameg: Ja és a böfögés és fingás a Luther Mártom által említett népcsoportra jellemző.

bagir 2013.07.12. 18:46:47

@Nebameg: Mivel kisegítő iskolába járhattál, elmagyarázom: az arány az érdekes, a tótok az összes zsidót összeszedték, nálunk megy a 700ezerből 500ezer kivándorolt Izraelbe, a háború után.
Többet nem írok, mert azt büntetik.
Forrást nem idézel, hanem faékezel, érteli szinted a csirkék szintjén áll,írj és küldök neked kukoricadarát.
Ja és libsi barátaim vannak,akikkal jókat vitatkozunk, de azok nem ilyen retardáltak mint te.

Nebameg 2013.07.13. 09:46:37

@petraeus: Ez speciel igaz. Csak picit fura, ha egy magyar a szlovákok antiszemitizmusát emlegeti, miközben mi is élen jártunk benne.
@bagir: Örülök, h szereztem neked egy jó napot ;)

petraeus 2013.07.13. 14:11:11

@Nebameg: Ebben egyet is ertunk, sajnos van mivel foglalkozni otthon boven.
süti beállítások módosítása