A Mester. A varázsló. Sokféleképpen lehetne jellemezni. Játszott a csehszlovák válogatottban, de az ország kettéválása után a szlovákban is. Kuriózum, hogy Szlovákia legelső gólját ő lőtte 1994-ben az Egyesült Arab Emirátusok ellen, most pedig Szlovákiával indul a világbajnokságra mint edző. A pozsonyi Artmedia Bratislava az ő vezetése alatt kétszer nyerte meg a nemzeti bajnokságot, de a legnagyobb sikere edzőként eddig az Artmedia csapatának a Bajnokok Ligájában való részvétele, ahol a selejtező csoportban 5:0-ra verték a Celtic Glasgow-t.

 

A BL csoportkörben sem vallott szégyent, amikor az FC Portót verték idegenben, és csak egy gólon múlott az, hogy ne jussanak tovább. Sajnos, ahogyan az lenni szokott a kisebb-nagyobb sikerek után, a tehetséges edzőre lecsaptak a többet fizető klubok, a Mester eltávozott Oroszországba.  Így a pozsonyi csapat csak akkor tudott újra kupát nyerni, amikor egy év után visszatért. 2008-ban írta alá, hogy az akkor romhalmaz állapotúnak jellemezhető szlovák nemzeti csapatot megpróbálja elvezetni.

„Már a múltkor elmondtam, hogy a szlovák futball képes lesz tovább haladni Weiss-szel, de Weiss nélkül is. Amíg itt vagyok, a lehető legtöbbet próbálom megtenni. Még annak az árán is, ha ellenségeket szerzek.“

 Itt kezdődött el a  mesébe illő történet. Bár a barátságos meccseken az eredmények katasztrofálisak voltak, (Szlovákia-Görögország 0:2, Szlovákia-Új-Zéland 1:2) győzelembe hajszolta a szlovákokat, akik az első helyről jutottak Dél-Afrika napos vidékére. A meccseken általában magabiztosságáról lehetett őt megismerni. Senki sem hitt neki, amikor az angliai 4:0 után elmondta, hogy ők bizony győzni jönnek a Barošsal, Grygerával és Újfalušival felállt Csehország ellen. Az eredmény után a futballvilág rájött, hogy bizony eben a csoportban a szlovák csapattal számolni kell.

„Veszekszem a a szövetség elnökével, vagy igazgatójával ha fontos ügyről van szó. Valamikor olyan dolgokkal is törődöm, amik nem az én hatáskörömbe tartoznának, de ilyen vagyok és nem fogok megváltozni.“

 Weiss egy átlagos ember szemével nézve összetett személyiség, egész családja a futballnak szentelte életét. Sosem palástolta érzéseit senki iránt sem. Többször is élesen krizitálta a Szlovák Futball Szövetséget betartatlan ígéreteik és a magas jegyárak miatt (az öt éve megígért stadion máig nem épült fel),  sőt elmondta, ha a helyzet nem normalizálódik a szövetség soraiban, akkor ha sikert érnek el a világbajnokságon, ha nem, benyújtja lemondását. Kicsit paradoxon, de mint edzőnek nem csak abból áll a munkája, hogy nyomon kövesse védencei szereplését és felkészítse a csapatot, hanem állandó megbeszélésekre jár szponzorokkal és állami személyiségekkel. A Mester hosszútávú célja az, hogy fellendítse a futballt mint sportot az országban, mert nézete szerint 20 év alatt sok volt az ígéret, de tett egy sem.

 

„ Nem hiszem magamat a válogatott megváltójának, de mindent megpróbálok annak érdekében, hogy a körülmények jobbak legyenek. Természetesen lehetséges az, hogy holnap felhív a szövetség elnöke, és bejelenti, hogy ki vagyok rúgva. De ez engem nem érdekel, jelenleg csak az jár a fejemben, hogy a lehető legjobban felkészítsem ezt a válogatottat a világbajnokságra. “

 

 

4 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://dotoho.blog.hu/api/trackback/id/tr332038797

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: modern furniture in Canada 2018.08.27. 19:14:41

Colorpak Indonesia Tebar Dividen Rp 19,57 Milyar - Berita Saham Investasi Pasar Modal Market Research

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

The Paramour 2010.05.29. 15:58:04

1. "Kuriózum, hogy Szlovákia legelső gólját ő lőtte az 1990-es olasz világbajnokságon," Weiss nem lőtt gólt a 90-es VB-n.
2. "most pedig Szlovákia második világbajnokságára mint edző megy" Szlovákiának ez az első világbajnoksága lesz.

2002 2010.05.29. 16:07:00

igazad van, bocsánat, javítva.

kalapácstollú 2010.05.29. 19:07:32

@The Paramour: Ráadásul Csehszlovákia színeiben nem lőtte azt a gólt.
;)

atoszbá · http://rogbixv.blog.nepsport.hu/ 2010.05.31. 10:29:37

Weiss nagy arc, nyolcaddöntőbe viszi a srácokat.
süti beállítások módosítása