Szlovákia lejátszotta az utolsó előtti barátságos mérkőzését, Kamerunnal és egy szimpatikus 1:1-es döntetlent ért el. Jól kezdett a válogatott, aminek korán meglett az eredménye, Hamšík ívelt Stochnak ő lepasszolta a labdát Kopúneknek, aki a hatodik percben bebombázta az oroszlánok kapujába 1:0. Ezután már óvatosabb volt a két csapat, látszott rajtuk, hogy senki sem szeretne már a világbajnokság előtt kockáztatni, a védelem remekelt mindkét oldalon, a labdát legtöbbször a pálya közepén lehetett látni. Az első félidő alatt a legtöbb helyzetet Stoch alakította ki, de a kiharcolt labdáit a többi játékos nem volt képes értékesíteni. 

A második félidőben Weiss felhozta a válogatottban tíz gólnál tartó Stanislav Šestákot, Weiss juniort, és Dusan Šventot. Hogy ezt a mester mennyire jól tette rögtön megmutatkozott, a második félidő eleje is szlovák helyzeteket eredményezett, Šesták gólt fejelt, de a bíró szerint a labda nem ment át a gólvonalon. A meccs további forgatókönyve kameruni támadásokból, és szlovák defenzívából állt, amit az oroszlánok ki is használtak, a 84. percben Enoh jutott át a szlovák gólvonalon. A mérkőzés után Weiss mester elégedett volt a védelemmel, de a támadósorral már kevésbé.

Nincsenek csatáraink, Vittek és Holosko is csak félig van felkészülve. A többiek sincsenek rendben erőnlétileg, mindenkinek többet kell beleadni a játékba.

Az utolsó barátságos meccs Costa Rica ellen lesz június 5-én a pozsonyi Pasienky stadionban.

A meccs legjobbjai:

 Miroslav Stoch: Látszott rajta, hogy mennyire jót tett neki a folyamatos játék. A hollandiai bajnok Twente középpályása sorra szerezte a labdákat, alakította a helyzeteket, Hamsíkot lepipálva. Reméljük így fogja folytatni a világbajnokságon is.

 

Vladimir Weiss: Számára is jót tett az, hogy végre nem a kispadot melegítette. Cselezett, labdákat szerzett, kitünően helyt állt a védekezésben is. És végre megtanult passzolni, nem egyedül tör a kapura.

 

Stanislav Šesták: A második félidő után bejött a pályára, támadott, meg nem adott szabályos gólt lőtt. Csak azt kellene tudatosítania, hogy bár lőtt tíz gólt a válogatottban akkor sem kellene a bíró fejét leordítania, ha a bíró ellene ítél.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://dotoho.blog.hu/api/trackback/id/tr892040636

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2010.05.29. 19:32:17

Érdekesek a szlovák fórumokon a kommentek. Egyik arc kérdi, hol lehet a neten megnézni, mire gyors és rövid válasz érkezett: "inkább ne nézd...borzalmas". Majd később egy újabb pesszimista beszólás érkezett: "úgy látszik vinnünk kellett volna még több labdát a meccsre, mert a kameruniak nem akarják kölcsönadni nekünk azt az egyet".

Remélem, azért ettől jobb volt a csapat :)

2002 2010.05.29. 19:44:26

Jobb volt, csak kicsit lejtett a pálya a szlovák kapu felé néha :D

kalapácstollú 2010.05.30. 09:18:52

"Hogy lesz egy budai gyerekből pozsonyi, majd prágai lakos? Hogy szurkolhat egy magyar a szlovák válogatottnak (is)? Itt megtudjátok. Cseh/Szlovákia egy anyaországi magyar szemével."
A második mondatra tudom a választ, legalábbis a magam részéről (kis ország, a szomszédaink, összeköt bennünket a történelem és a kultúra is, na és ők ott vannak legalább a vb-n, mi pedig nem), de az elsőre még nem!
:)
süti beállítások módosítása