Kiegyenlítődő erőviszonyok csehek és szlovákok között
A Tiso-féle náci bábállam, hivatalos nevén a Szlovák Állam keretein belül önálló szlovák ligában fociztak a csapatok. Csehországban ebben az időben cseh-morva liga néven futott az országos bajnokság. A második világháború után aztán fokozatosan létrejöttek az összállami bajnoksághoz szükséges feltételek és Csehszlovákia betagozódott a FIFA tagállamok táborába. A háború utáni évtizedekben a legnagyobb sikereket a Dukla Praha, Slovan Bratislava, Spartak Trnava, Baník Ostrava és a Sparta Praha csapatai érték el a nemzetközi színtéren. Svácban, 1969-ben a Slovan Bratislava megnyerte a Kupagyőztesek Kupáját. Az ellenfél az FC Barcelona volt.
Egyértelműen a szlovák foci felfutásáról beszélhetünk a világháború után. Jelentősen emelkedett az igazolt futballisták és klubok száma - elsősorban utánpótlás szinten. A hatvanas és hetvenes években - köszönhetően a progresszív edzői módszereknek - a szlovák foci már komolyabb eredményekre is képes volt: a csehszlovák bajnokságban egyenlő számban – 8:8 – szerepeltek immár a cseh és a szlovák csapatok és ez a szlovák területeken egyértelmű színvonalnövekedést jelentett. Nem mellékes következménye lett ennek a trendnek a csehszlovák válogatottban szereplő szlovák labdarúgók arányának megemelkedése.
Legnagyobb sikerek és egyéniségek
Magyarországhoz hasonlóan (1938, 1954) a csehek és a szlovákok is két világbajnoki ezüstérmet szereztek a világbajnoki küzdelmek során: másodikok lettek 1934-ben Olaszországban, és 1962-ben Chilében. 1980-ban, Moszkvában aranyérmet nyert a csehszlovák válogatott az olimpiai tornán; 1964-ben, Tokióban pedig ezüstérmet akasztottak északi szomszédaink válogatott labdarúgóinak nyakába. A csehszlovák válogatott rendkívül sikeresen vitézkedett az Európa bajnoki közdelmek során: 1960-ban, Franciaországban bronzérmesek, 1976-ban Jugoszláviában aranyérmesek, 1980-ban Olaszországban bronzérmesek lettek.
A háború előtti korszak legjelentősebb csehszlovák futballistái a múltkori postból már megismert Plánička, Nejedlý, Puč, Čambal, Silný, Svoboda, Bican, Kopecký, Ludl a szlovák területekről érkező első válogatottak pedig P. Soral, A. Bulla, S. Čambal, és Kubala László voltak. Ez utóbbi később a spanyol nemzeti együttes szövetségi kapitányaként is dolgozott. A háború utáni korszakból L. Novák, Masopust, Pluskal, Schrojf, Populhár, Adamec, Dobiáš, M. Masný, Viktor. Ondruš, Panenka, L. Vízek nevét kell feljegyeznünk, mint a cseh és szlovák foci legendás alakjai.
A csehszlovák bajnokság szerkezeti változásai
Bővebben írtam az előző postban az 1925-ös évről, amellyel tulajdonképpen megkezdődtek a cseh-szlovák bajnoki küzdelmek az ún. Egyesült Liga keretén belül. Egy évvel később átalakították a bajnokságot, amely az I. Középcseh profi bajnokság nevet kapta. 1929 és 1933 között újra visszatértek az ún. Egyesült Liga szervezeti kereteihez a szövetség korifeusai, hogy aztán az 1934/35-ös szezontól kezdve meginduljanak az I. Állami bajnokság küzedelmei. A második világháború alatt a szlovák bajnokság önálló formát öntött és elkülönült a cseh bajnoki küzdelmektől. A kommunista hatalomátvétel éveiben A és B csoportra osztoták fel az újra közös állami szinten megszervezett nemzeti bajnokságot. 1948-től kezdtek a csapatok őszi-tavaszi ritmusban játszani. 1970-től emelték fel 16 csapatosra a bajnokságot, amely létszám egészen Csehszlovákia szétválásáig változatlan maradt. Érdemes megemlíteni, a csehszlovák kupáért 1969-től játszott a cseh és a szlovák bajnok.
Az önálló szlovák foci
Az 1989-es bársonyos forradalom északi szomszédunknál is elhozta a békés rendszerváltás ígéretét. A labdarúgás területén is döntő változások történtek. 1990 február 4-én megalakult Prágában a Cseh-Szlovák Labdarúgó Szövetség, amely mindkét tagállam szövetségét önálló jogi entitásként kezelte. Ekkor a két fél még abban állapodott meg, hogy a bajnokságot, a nemzeti válogatott meccseit közösen fogják megszervezni. A társadalmi változások azonban elsöpörték ezt a félmegoldást. A szlovák labdarúgásban voltak törekvések, hogy az 1994-es amerikai világbajnokságra még a csehekkel közös válogatottat állítsanak ki, de a remény hamarosan semmivé lett. 1993 július 1-től a szlovák és a cseh klubok és nemzeti válogatottjaik önállóan kezdték el történelmüket írni. Ne felejtsük el azonban, hogy Csehszlovákia méltó és dicső helyet foglal el Európa és a világ futballjában.
Újra közös, cseh-szlovák bajnokság?
A legújabb hírek pedig már arról szólnak, hogy a 2012/2013-as labdarúgó szezontól a cseh és a szlovák bajnokság összeolvad. A tervek jelenlegi állása szerint 12 cseh és 6 szlovák csapat indulna a bajnokságon. A történelmi kitekintésből lejön, hogy ez visszalépés lenne a szlovák foci élvonalának, ugyanakkor Magyarországon is elhangzott számtalanszor az érv: nincs tizenhat profi klubcsapat. A tervek jelenleg a két ország labdarúgó szövetségénél és a nemzetközi futballszövetéségekben tanulmányozzák. A szlovákok és a csehek a közös labdarúgóbajnokság rendezésétől a színvonal, és a jegybevételek növekedését várják.