Igen tisztelt hölgyeim és uraim, holnap hosszú felkészülés után végre Szlovákia is megmutathatja tudását Dél-Afrika távoli szegletében. A mérkőzés 13:30-kor kezdődik el, Jerom Damon Dél-afrikai játékvezető irányításával. Megpróbálunk minél többet segíteni Weiss mesternek, és kitalálni a lehető legjobb taktikát a kiwik ellen.

A védelemben felelőségteljesen kell játszani, külön figyelmet kell szentelni a légi csatáknak mivel az ellenfél csapatából jó néhány játékost magasságuk alapján ki lehetne válogatni kosárlabda csapatank is. Gyors kombinációk és passzok egyvelege sikeresen áttörhetné a védelmi falukat. A várhatóan masszív védekezésre sikeres szabadrúgásokkal és szögletekkel kéne válaszolni.

Érvek és ellenérvek:

Ami a szlovák csapat mellett szól: Ján Mucha kapus biztos keze, a kiváló védelem, Weiss mester taktikai húzásai, az utolsó felkészülési meccseken jó formában voltak a csatárok is.

És ami ellene: Skrtel, Stoch sérüléssel küszködik, a fiatal játékosok nem rendelkeznek kellő nemzetközi rutinnal, nem szabad Új Zélandot lebecsülni hiszen legyőzték Szerbiát.

A  szlovákiai szakértők bizakodnak:

Ján Švehlík 1976-os Európa bajnok: „Az eredmény megtippelésével óvatosabb vagyok mint a közvélemény. Az Új Zéland elleni meccsen biztosan szerepe lesz a gyors ellentámadásoknak, és a pontrúgásoknak. Nyerünk 2:1 -re." 

Ján Čapkovič, volt csehszlovák válogatott: „Szerintem az fog dönteni a meccsen, hogy játékosaink sokkal technikásabban játszanak. Nyerünk 1:0-ra."

Ladislav Jurkemik, volt válogatott edző: „Nem szabad lebecsülni az ellenfelet. Weiss mesternek ott van Šesták, Hološko, Jendrišek, akik sok borsot fognak törni az új zélandi védők orra alá. Nyerünk 1:0-ra és Róbert Vittek fogja lőni a gólt"  

Milan Lešický, futball szakertő: „Fontos lesz az első huszonöt perc, akkor kell őket gyorsan letaglózni. Nyerünk, de csak egy gól különbséggel." 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://dotoho.blog.hu/api/trackback/id/tr212082432

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

NGL 2010.06.15. 09:34:56

Minden tiszteletem a szlovák csapaté, hogy ott lehet a VB-n, de csúnyán felfognak sülni!

cork77 2010.06.15. 09:48:55

Már nem kicsit, de nagyon kíváncsi vagyok a bemutatkozásra.

tumpara 2010.06.15. 09:55:25

Egy kis nyelvtannácizmus: Új-Zéland; dél-afrikai.

Maisie MacKenzie 2010.06.15. 15:51:43

Kötelező lett volna. :-(

Az ilyen utolsó percekbeli köcsög gólok miatt kell a normál játékrészben hármat, négyet rúgni.

fransancisco 2010.06.15. 15:52:59

"Új Zéland ellen kötelező a három pont"
Kdo neskáče není Čech

fransancisco 2010.06.15. 15:55:44

@Maisie MacKenzie: "az ilyen utolsó percekbeli köcsög gólok miatt" is játsszák a focit az utolsó köcsög percig
süti beállítások módosítása