Orbán Viktor keresztülvágtat Szlovákián, Nagymagyarország mellett agitál, új magyar állampolgárokat toboroz. Vajon, hogyan reagál erre a mi vezérünk, Radičová asszony? Ez az inkompetens személy megalázkodik előtte. (A képen: Gyere, Viktorka, vigyed földünket és népünket! Örökké téged fogunk szolgálni!)

 

Miniszterelnökünk igazi puhányként viselkedik a magyarokkal, bezzeg a szlovák szakszervezetisek fellépésére valódi sárkányként reagált. Mi ennek az oka? Radičová gyűlöli a szlovákokat. Elsőszámú célja, hogy rabszolgává tegye népét és az utolsó bőrt is lehúzza róluk. Ő ugyanis nem más, mint Orbán ügynöke, akinek egyetlen célja, Szlovákia megsemmisítése.

 

Mostanság Radičová épp olyanformán megalalázkodó módon fogadja országában Orbánt, ahogy azt a magyar parlamentben található egyik képen látni. A festményen a magyar önáltatás és önbecsapás jelenik meg: Árpád vezért saját hazájukban üdvözlik a szlovákok, hogy ajándékként átnyújtsák saját földjüket és felajánlják neki örök szolgálatukat.

 

Ez a festmény nem más, mint a magyarok által meghekkelt történelem, ugyanakkor tökéletesen tükrözi a jelenlegi szlovák kormány viselkedését is a nemzetközi politika porondján. Ma Szlovákiában Radičová az a személy, aki rajong Orbán Viktorért, ő az, aki eladja földünket, eladja polgárainkat és kezet nyújt a magyaroknak.

 

Orbán Viktor szlovák állampolgárokat lop el a szemünk előtt és Radičová úgy tesz, mintha semmi nem történne. A kialakult helyzetet egy államközi szerződéssel oldaná meg, mintha nem nem tudná, hogy a magyarokkal kötött bármilyen szerződés soha nem tartott hosszú ideig.

 

Mégis, a miniszterelnök-asszony újra és újra bedől koalíciós szövetségesének, a Soros pénzén táplált Szabadság és Igazságosság (SAS, szlovák liberális párt - dotoho.blog) szirénhangjainak. Eljött az idő, hogy megdöntsük ezt a szlovákellenes kormányt, amely csak a külföldi bankok, és a gazdagabb nyugati kormányok akaratából létezik.

 

Matovič képviselő, akiről eddig azt hihettük, hogy nem rendelkezik különösebb értelmi képességekkel, egyedüliként a kékek pártjából (ez a SAS - dotoho.blog) váratlanul a szlovákok pártjára állt. Így jár szlovák nemzetünk, amikor a bohóc (ti. Matovič beceneve a szlovák közéletben - dotoho.blog) tetteit komolyan gondolja, a királynő (ti. Radičová) pedig bohóckodik.

(forrás: itt)

 

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://dotoho.blog.hu/api/trackback/id/tr792634471

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vinyi 2011.02.03. 09:03:32

"szlovák állampolgárokat lop el"

Orvos látott már? :))))

Nascor 2011.02.03. 09:03:34

Te nagyon vicces gyerek vagy.. bár még messze van április 1.

Leslieke 2011.02.03. 09:04:22

Erőteljes agymosás folyik a felvidéken!

Chicano 2011.02.03. 09:06:47

Ez egy SME szöveg zemberek. Ne ezt a szegéy cseszlovák kémet zargassátok miatta.

ampelmann 2011.02.03. 09:08:51

van itt olyan aki fiatalabb Szlovákiánál?

Benbe · http://www.benbe.hu 2011.02.03. 09:09:54

>a magyarokkal kötött bármilyen szerződés soha nem tartott hosszú ideig.

Van egy adásvételink némi földről, meg lovakrul, nyergekről, sőt, fűről, kantárról és vízről. Ugye, azt nem mi rúgtuk föl?

belekotty 2011.02.03. 09:11:38

Ha Radicovát behelyettesítjük Gyurcsánnyal, Orbánt meg a román miniszterelnökkel, akkor ezt a szöveget egyszer már hallottam.
Nem ismerős? :-))

ruba 2011.02.03. 09:12:57

Ezt a képességedet, miszerint a valóság helyett képes vagy bármilyen blőd propaganda szöveget elfogadni, majd visszamantrázni, nagyon jól kamatoztathatnád Észak-Koreában.

Lord_M_ 2011.02.03. 09:15:59

Azért butaság ez (mármint az eredeti írás) mert ha a nagytudású károgó valóban ismerné Orbánt és a Magyar állapotokat akkor azt mondaná hogy aki menni akar és Magyar akar lenni... az menjen... hülyéből marad nélkülük is éppen elég.

Majd biztos lemondanak az euróról a forintért, lemondanak a megbízható eü és nyugdíjrendszerükről a magyarért, bizonyosan szeretnének egy szomszédok által rendszeresen megtaposott országhoz tartozni. Olyan és annyiféle adót fizetni ami otthon álamikban sem jön elő.

fenét.

Aki a fentivel riogatja a többieket az bohócot csinál magából... a szlovákok is tudják hogy magyarország jelenleg erőtlen, alig van súlya (soros EU elnöki poszt ellenére) és OV pöröghet amíg elszédül varázslat nélkül nem fog változni a helyzet... márpedig csodák(varázslatok) nincsenek...

még jó hogy nem Ausztria Magyarországhoz csatolását veti fel... bahh...

Tropa 2011.02.03. 09:18:27

Jó lett volna az elején tisztázni, hogy ezt a faszságot az idétlen sme terjeszti.

thinker_ 2011.02.03. 09:23:56

egy ilyen gusztustalan poszt mit keres egy magyar honlapon? miért nem szlovákul írsz blogot, te tetű!?

lyken 2011.02.03. 09:24:44

Lol, happy april 1. :D

tééényleg? 2011.02.03. 09:27:05

@Benbe: Ez nagggggyon jó duma :))))

Trompf · http://trompf.blog.hu 2011.02.03. 09:29:38

Aki tud olvasni magyarul, az valószínűleg nem tolja fel a vérnyomását ezt olvasva.
Akit igazán bosszantana ez a szöveg, az meg nem tud magyarul.
Akkor meg minek ?

gyurina 2011.02.03. 09:32:10

Az ilyen írások mire jók?

Balt 2011.02.03. 09:33:54

Ácsi, gyerekek, ez a hivatkozott cikk fordítása. (Gondolom, szöveghű, legalábbis a dőlt betűs.) Egyes szám harmadik személyben, szubjektív ítélet nélkül.

Goose-T · http://blacksabbath.blog.hu/ 2011.02.03. 09:34:08

Vicces poszt. :) Egyébként meg jó lenne, ha igaz lenne: a magyar területeket visszacsatolnák hozzánk, a maradék szlovákok meg mehetnének vissza a csehekhez. Úgyis egy nyelvet beszélnek, nem? :D

Samott 2011.02.03. 09:35:13

Az orszag harmada funkcionalis analfabeta, ez a hozzaszolasokon is pontosan lemerheto. :-)

torró 2011.02.03. 09:35:26

Nem kell a meseírókat leszólni.Még ha szarul is sikerült! Persze lehet hogy ez a csúcsa és már nem fejlődik.Hát hiába, ez az eredménye ha valaki hátrányos helyzetű suliba járt!:))))

fran7 2011.02.03. 09:37:35

Azért ez az SME szöveg zsigeri félelmekre épül, amit nem lehet könnyen cáfolni.
Az meg, hogy egy ország, ahol rosszabb a népességi szaporulat és nagyobb a kivándorlás, mint nálunk, sokkal égetőbb probléma a romahelyzet, mint nálunk. Ott azért némi félelmek jogosak. De az ő problémájuk nem is a magyarokkal lehet, hanem a csehekkel, ahol a szlovákok még csak kisebbségnek se számítanak. Ezért van náluk jelen ez a keménykedős vonal.

Balt 2011.02.03. 09:41:30

Nekem egyébként a "magyarok által meghekkelt történelem" kifejezés tetszik legjobban, ez olyan önleleplező. :)

Logan Grimnar 2011.02.03. 09:42:27

Viccesek ezen a rövidre vágott dróton és juhsajton nevelkedett birkapásztorok :-))))

Balt 2011.02.03. 09:45:50

Orbán Viktor a túlzott Szlovákiában, mint Magyarországon, vásznai, toboroz az új magyar állampolgárok. És mit Radičová, a kalauznő? Ez a hozzá nem értő személy számára megalázkodás. Magyarok alábbhagy, de a szlovák szakszervezeti mint egy boszorkány. Ok? Radičová utálom szlovákok. A prioritás célja, hogy rabszolgává minket és csík minket a bőr. Ez Orbánová ügynök és annak elsődleges célja, hogy elpusztítsa Szlovákiában.

Radičová ma üdvözli Orbán hazánkban megalázó, mint megjeleníti a képet a magyar parlamentben. A képen a magyar önáltatás, ahol a magyar vezető Árpád szívesen országukban szlovákok adni neki az ajándékot a földjét, és szolgálják őt örökre. Az esemény istentelen magyar egyszerű hack, de tökéletesen tükrözi a jelenlegi eljárás Radičová. Ez ő, akik imádják Orbán és eladta neki a földünket, a polgárok, és kinyújtotta a kezét.

Orbán Viktor, Szlovákia, a polgárok és a lopás Radičová úgy tesz, mintha semmi sem történik. Kívánja kezelni a helyzetet fajta megállapodás, mint ha tudják, hogy a szerződést a magyarokkal, soha nem volt hosszú ideig. Mégis újra és újra akarja hinni, hogy hízelgés Soros kuplung. Itt az ideje, hogy megdöntsék az anti-szlovák kormány, amit csak spoileth rovására a külföldi bankárok és a gazdag nyugati nemzetek.

Matovič, amely eddig nem mutatott jelentős agyi kapacitást, az egyik kék volt az oldalán a szlovákok. Hogy jártak, amikor Szász, hogy a komoly és a Queen Bohócok. (Google translate)

fikanick 2011.02.03. 09:49:13

@Samott: Es a 90% vérbő zászlólengető, aki egy ilyen írásra vértolulással reagál. Ahhoz képest, hogy mennyit szidják, elképesztő vehemenciával nem értik a viccet, nagyon kemény kollektív komplexusokat mutat ez. Mi a baj, kisemberek, nem fizetnek meg úgy, ahogy az nektek kijárna a zsenialitásotok miatt?

gorcsev54 2011.02.03. 09:50:00

"Majd biztos lemondanak az euróról a forintért, lemondanak a megbízható eü és nyugdíjrendszerükről a magyarért, bizonyosan szeretnének egy szomszédok által rendszeresen megtaposott országhoz tartozni. Olyan és annyiféle adót fizetni ami otthon álamikban sem jön elő." A lényeg ez!!!!!!!!!!!!!Hülye meg itt is van épp elég felesleges importálni!

belekotty 2011.02.03. 09:50:52

@thinker_: Egy funkcionális analfabéta minek írogat? Előbb az olvasás-értelmezés fázison kellene átesni!

idiesel 2011.02.03. 09:54:29

szlovákul szlovák blogon haver, ne itt.

ChatMan 2011.02.03. 09:55:37

Kedves blog író !
Szerintem mindkét politikus keresi a két egymás mellett élő, részben közös múltal rendelkező,önálló nemzet közötti, egyébként az egyszerű ember számára is egyetlen jó megoldást jelentő lehetőséget, a békés boldog egymás mellett élésre. Az nyílvánvalóan nem járható út, hogy a Ficó és Slota féle magyarellenesség szlovák részről gyűlöletet kelt mind a saját nemzetében élő, mind a határain kívüli magyarok ellen. Ugyanakkor az sem járható út, hogy magyar részről mindezt nyájaskodva paprikajancsiként szó nélkül elviselje valamiféle tekintély nélküli paprikajancsi gyurcsány ferenc. A magyarok pont annyira fogják tisztelni és becsülni Szlovákiát, mint amennyire a szlovákok becsülik a Magyarokat....és ez persze oda-vissza igaz. Ezért csak tisztelni tudom a két politikust, hogy el mert indulni egymás irányába, és a jövőt tekintve az egyetlen jó megoldást, a barátság keresését, és a két nép természetes szövetségét keresi.

fran7 2011.02.03. 10:00:40

@gorcsev54: Azért, ha kicsit jobban megnézed az ottani helyzetet, például, amiket említettem, akkor nem olyan egyértelmű a kép.

Non est volentis · http://nonest.blog.hu/ 2011.02.03. 10:04:55

@fran7:

"De az ő problémájuk nem is a magyarokkal lehet, hanem a csehekkel, ahol a szlovákok még csak kisebbségnek se számítanak."

Ezt nem egészen értem. Vannak határon túli szlovákok Csehországban? Azt hittem kb. a nyelvjáráshatárhoz igazították az államhatárokat '93-ban.

JohnHenry 2011.02.03. 10:08:57

@Samott: "Az orszag harmada funkcionalis analfabeta, ez a hozzaszolasokon is pontosan lemerheto. :-) "

a hozzászólások alapján inkább a kétharmada :-(

Yakk 2011.02.03. 10:09:32

@Non est volentis: A történelmi Magyarország határához igazították a cseh-szlovák határt.
Szerintem Csehországban főleg olyan szlovákok vannak akik az elmúlt 90 évben áttelepültek (mivel Csehország fejlettebb volt, nyilván sokan költöztek oda, ha már úgyis egy ország volt.)

fran7 2011.02.03. 10:13:12

@Non est volentis: Ha, mint szlovák átköltözöl Csehországba, akkor nem tudsz kisebbségi önkormányzatot alapítani például, mert a szlovák nem kisebbség. Ha jól tudom, de a bloggazda biztos pontosabban tudja.

Combi a ballibes Ferkófan 2011.02.03. 10:15:58

Index címlap :/
Meg ugye kedves jobbikos gárdás cimborák értik a viccet csak nem szeretik :D

val 2011.02.03. 10:21:30

De együgyű vagy te.

2011.02.03. 10:26:11

@idiesel:
olvas, értelmes, gondokodik, haver. :p

@JohnHenry:
"a hozzászólások alapján inkább a kétharmada :-("

sajnos ez így van. az értő olvasás és a gondoljuk át mit olvastunk kimaradt a suliban sokaknak. :-/
a forrás meg jobb esetben folyóvizet jelent nekik. :D

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2011.02.03. 10:29:16

Elgondolkodtató, hogy vajon miért ilyen kevesen értik meg, hogy ez egy idézet.

moncayo 2011.02.03. 10:32:17

Nekem a kép tetszik. Úgy néz mint Tapsifüles (a Walt Disney-től), csak éppen répa hiányzik a kezéből.

Balt 2011.02.03. 10:34:46

Dzurinda korrekt. Bár ha bármilyen korabeli térkép stresszeli a mégoly normális szlovákokat is, azt hiszem ezt szem előtt kell tartani.

Combi a ballibes Ferkófan 2011.02.03. 10:36:52

@RAMBO: mert ostoba barmok, akik egész életükben 3 mondatot voltak képesek elsajátítani: gyurcsány takaroggy, rohatt zsidók, mocskos cigányok.
ennyire futja tőlük, már az is csoda ha elvégezték a 8 általánost két fradi meccs között.

Balt 2011.02.03. 10:38:22

@ChatMan: Tökéletesen egyetértek. Ne feledjük el, 2001-ben Orbán és Dzurinda együtt gurította a hordót az esztergomi hídon:
hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%A1ria_Val%C3%A9ria_h%C3%ADd

inkabbne 2011.02.03. 10:38:37

akinek nem esett le a
"(forrás: itt)" -nél az *!

Balt 2011.02.03. 10:41:27

@Non est volentis: Magyarok is vannak, áttelpítések történtek háború után, meg talán mentek maguktól is. Wikipedia:
"Az ország hivatalos nyelve a cseh, de Dél-Csehországban beszélik a szlovák nyelvet is.
Népesség etnikai összetétele: csehek 94%; szlovákok 2%; lengyel, német, morva, magyar, roma és más nemzet összesen 4%. A magyarok száma 14672 fő. (2001)"

(Az érdekes, hogy a morva csak megemlíttetik.)

Balt 2011.02.03. 10:43:30

@Non est volentis: A cseh-szlovák államhatár szerintem mindig ott húzódott: a Kárpátok gerince, a történelmi Mo. határa, egyben talán valóban etnikai (nyelvi) határ. De javítson ki valaki, ha tévednék

Balt 2011.02.03. 10:47:39

@2002: Erre mondjuk nem ártott volna felhívni a figyelmet, mert a képaláírás (a nagybetűs SME... hivatkozás) megtévesztő lehet egy avatatlannak, pl. nekem is.

selyemhegedu 2011.02.03. 10:48:38

Ez szep cikk. Mi ez az SME? Asszem megyek utanaolvasni.

Mindenesetre ezt a cikket mintha csak a kuruczon olvastam volna arja magyarjaink tollabol. Hiaba no, idiotak mindenhol vannak. Kerdes odaat mennyire vevo erre a zsigeri gyuloletre az egybites valasztopolgar. Nalunk sajnos nagyon.

Váradfoki 2011.02.03. 10:49:03

Baromság, amit ez a cikk állít. Azért közölték fordításban itt is, hogy ezzel is próbálják Orbánt lejáratni. De ez nagyon átlátszó trükk!!! Egyébként miért baj az, ha a Dunán átívelő újabb hídon/hidakon fognak hordót átgurítani? Bárcsak minél több ilyen "gurításra" lenne lehetőség a jövőben is. Mindkét ország hasznára válna.

selyemhegedu 2011.02.03. 10:49:21

@Balt: mondjuk szerintem eleg egyertelmu volt a forrasmegjeloles a cikk vegen.

fran7 2011.02.03. 10:50:15

@Balt: Ez a nyelvi határ egy érdekes kérdés, mert én magam is azt hittem némi szlovák nyelvtanulással a hátam mögött, hogy alig van különbség a szlovák és a cseh nyelv között. De amikor hallottam cseh embert beszélni, sokkal távolabbi mint azt laikusként gondoltam. De az olló most nyílt ki ilyen értelemben, hogy különbség növekszik a két nyelv között. Nyelvészetileg érdekes kérdés, hogy hová fog fejlődni ez a különbség.

selyemhegedu 2011.02.03. 10:51:33

@Váradfoki: Baromsag...?! TEEEENYLEG? Thank you Captain Obvious!

Mindamellett ez a cikk szerintem nem Orbant, hanem Radicovat akarja lejaratni, meg az SAS-t ("libsik" szofordulat anyone?).

Koldun 2011.02.03. 10:54:19

Ez nem SME szöveg, hanem egy szlovák Smeres-SNS-es kötődésű blog. Értitek már, mi a csízió?

Komolyan mondom, néha eszem megáll attól, hogy sokaknak FINGJUK SINCS, mit olvasnak.

Kém úr, respect!

hawkeye 2011.02.03. 10:59:14

Vajon hányan gondolhatják ezt ugyanígy Szlovákiában?

És miért?

Tán a lelkiismeretük frusztrálja őket...?

fran7 2011.02.03. 11:01:03

@Koldun: Azért tegyük hozzá, ha valaki nem vette a fáradtságot arra, hogy honnan származik a szöveg, akkor nem véletlenül feltételezhette a szöveg komolyságát. De nyilván ez volt a közlő célja.:)

isti77 2011.02.03. 11:02:45

Mekkorát változott a világ a Gyurcsány-Fico-vita óta. Hála Istennek.

Balt 2011.02.03. 11:06:10

@selyemhegedu: A SME egy szlovák liberális napilap (hu.wikipedia.org/wiki/SME), de ez - mint egy időközben törlődött admin kommentből kiderült - nem hozzá köthető, hanem pont egy kurucinfo-féle szlovák portálhoz.

Balt 2011.02.03. 11:07:54

@Váradfoki: Egyetértek, de ebben szerintem nincs trükk, egy szlovákiai magyar tolmácsolta a cikket. Talán pedagógiai célzattal, de legalábbis okulásunkra. :)

Anselmo 2011.02.03. 11:09:07

A cikkben többször használják a "szlovák" szót, amit én nem tudok értelmezni. Ami azért nem gond, mert a szlovákok többsége ezzel ugyanígy van.

Pontosabban egyetlen definíciót mégis ismerek: a szlovák az a cseh, aki tud magyarul. Ami szintén sántít, tekintve, hogy a "szlovákok" nagy részének magyar vezetékneve van.

A szlovákok nyilván azért utálják a magyarokat, mert irigylik tőlünk, hogy a mi nemzetünk valóban létezik, nem pedig olyan kitaláció, mint Középfölde manói. A történelmünk pedig nem férne rá egy söralátétre, nem úgy, mint északi szomszédainké.

Az se véletlen, hogy a poszt magyar nyelven íródott. Lám, még egy rendes kis magyargyalázáshoz is egy létező kultúra létező nyelvét kellett kölcsönvenni, ami mindent elárul arról, hogy a "szlovák" nyelv, a "szlovák" kultúra és "Szlovákia" koncepciója mekkora képtelenség.

Balt 2011.02.03. 11:09:14

@selyemhegedu: Az is SMEtiari.wordpress, ami akármit is jelenthet, mondjuk a SME világnak szánt sajtófotóinak tárhelyét. :)

Balt 2011.02.03. 11:12:54

@fran7: Nem beszélek szlovákul (se csehül), de már csak két samponos flakont olvasva is elég szembetűnő a különbség. :) Nagyobb lehet, mint a szerb és horvát között. (Elvégre még ma is van "szerb-horvát" nyelvészeti álláspont.)

Azt tudom, hogy maguk a szlovákok is megkülönböztetnek horny és dolny szlovákokat maguk között, ami talán nem is annyira nyelvi distinkció, inkább valamiféle "magyarellenes" felhangot érzek mögötte, de ne legyen igazam... :)

val 2011.02.03. 11:14:46

A szlovák címerről jut eszembe, valahol olvastam, hogy ha egy másik nemzet címeréből átveszünk valamit, akkor az a megalázkodás, behódolás jele. Az, hogy a zöldet kékre festik, ez még a lényegen nem változtat. :)

Balt 2011.02.03. 11:16:51

@fran7: Ja, a bohemizmus azt hiszem egy létező nyelvi fogalom a szlovák/szláv nyelvészetben - ez persze nem a bohém életszemléletre utal, hanem a cseh "elhajlásra", lásd: germanizmus. :)

Balt 2011.02.03. 11:18:16

@fran7: Igen, van egy provokatív bukéja. :)

salamander 2011.02.03. 11:21:54

Ez az analfabéta cikk is mutatja, hogy vannak ellenérdekelt felek abban, hogy a Szlovákok, Magyarok, Lengyelek, Horvátok, Szerbek Csehek, Románok összefogjanak.

Kezd körvonalazódni, hogy a kétsebességes Európa minket is arra kényszerít, hogy a szomszédos országokkal jó viszonyt építsünk fel és felismerve elemi gazdasági érdekeinket.

Az amerikai-német-francia-angol összefogás más, - alacsonyrendűnek nyilvánított - országok kárára a válság okán immár egyértelművé vált.

Szóval Viktor nem a szlovák földet veszi el, hanem Szlovák-Magyar összefogással visszaszerezhetnénk önrendelkezési jogainkat, amit jelenleg mások birtokolnak.

fran7 2011.02.03. 11:24:42

@Balt: Én magyarországi szlovák faluban nőttem fel, ahol elég más tájszólást beszéltek mint az irodalmi szlovák, de ők értették a csehet is, meg az oroszokat is, de annak annyira nem örültek. Ezért volt meglepő számomra a hangzásban is jelenlevő nagy különbség. De például tudnak olyan CeskoSlovensko Idolt csinálni, ahol megértik egymást.

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2011.02.03. 11:30:57

Elég volt a magyarkodásból, hagy döntsék már el ők mit akarnak. Ha nem magyar iskolába íratják a gyerekeiket , nem kell kiakadni. Az Orbán gyerek is külföldre jár iskolába / álszent, simlisék!/Ezért is utálnak bennünket a szomszédaik, mert állandóan szart keverünk.

Gyest, meg gyed-et a külhoniaknak, a jó édes anyátok....

Orbán figyelj az egyiptomi Mubarak barátodra!

g0n0sz 2011.02.03. 11:32:40

A nevekről:

Wikipedia: 'A SME 1993 januárjának közepén jött létre. Születése közvetlen az akkori irányító hatalom beavatkozásának tekinthető. Az akkori állami napilap, a Smena visszahívta a főszerkesztőjét és igazgatóját. Nem egészen két héttel ezen lépés után létrejött a SME. A számos technikai és szervezési nehézség ellenére a SME berobbant a piacra, és megszerezte az olvasók kegyeit, miközben a Smena példányszáma megállíthatatlanul esett.'
Szóval a SME a Smena-ra utal, de amúgy azt jelenti 'vagyunk'.
SMEtiari - ez meg 'szemetesek'-et jelent.

RoyalFlusH 2011.02.03. 11:59:19

mire nem képes egy beteg elme.

Viktus 2011.02.03. 12:02:58

Az a bibi a szlovákok még sehol sem voltak Árpád apánk bepacizásakor ... később alakult ki a szlovák népség a morva, szláv, magyar, lengyel keveredésből.

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.02.03. 12:19:15

De yóóóó! Kitűnő blog! Orbánt ismerik és " szeretik" határon túl is. Frászt!.-
Ugyanúgy utálják egész Eu ban, mint itthon és a közvélemény kutatást is lepénzelte propaganda céljából...már 50 százaléka sincs ennek a Nemzeti Szarnak!

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.02.03. 12:20:14

Egyiptomtól tanul a magyar---és jön az igazi forradalom!

selyemhegedu 2011.02.03. 12:22:41

@Anselmo: "Pontosabban egyetlen definíciót mégis ismerek: a szlovák az a cseh, aki tud magyarul. "

okosabb lenne, ha inkabb kerdeznel, sarkos velemenynyilvanitas helyett, ha mar tenyleg csak ennyit tudsz a temarol, es meg buszke is vagy ra.

nem nemsiker_s 2011.02.03. 13:12:07

:))) Látom görcsölnek a Tótok is rendesen.
Amióta a Trianoni döntést meghozták, a kárpátmedence, és a Balkán olyan mint egy szűk cipő. Kényelmetlen mindenkinek, de legjobban nekünk. Valami román tábornok azt találta mondani nemrég, hogy a Trianoni döntés igazságtalan volt, mert nekik a Tiszántúlt is meg kellett volna kapniuk.
Meg a kis faxom nem kéne ? Toronyóra lánccal ? Ezek teljesen meg vannak hülyülve a maguk kreálta történelmeikkel. Agyrém.

Bajnai Gordon (gordonka) 2011.02.03. 13:18:35

Mókuskám,ha Mi tényleg akarnánk Észak-Magyarországot,akkor bevonulnánk és ledarálnánk a tótokat...
Arról Mi nem tehetünk,hogy a földünkkel együtt a Magyarjainkat is elloptátok!
SZLOVÁK TE TAHÓ!

salamander 2011.02.03. 14:32:30

@Balt:

Szia,

ez nem álom, hanem megvalósítható terv is lehet. Politikai és nemzeti akarat kell.

"(...)Azok az államok, melyek belső konfliktusaikkal vannak elfoglalva, külső államoknak könnyű prédájává válnak.(...)" (Emanuel Kant)

Ezért először egymást kell a keblünkre ölelni - teccik vagy sem meg lesz -, a többi már gyerekjáték.

salamander 2011.02.03. 14:38:36

@Ezt elkúrtad Gonosz Törpe:

Kicsit eltájoltad magad. Előbb kellett volna ezt kimondani, pl.: amikor Horn elvtárs került miniszterelnöki a székbe.

Balt 2011.02.03. 15:58:13

@Ezt elkúrtad Gonosz Törpe:

Az EU kedvéért mosolygott Orbán Mubarakkal Egyiptom utolsó nyugodt óráiban

Európai uniós diplomatáktól származott az ötlet, hogy Orbán Viktor, az EU soros elnökeként Egyiptomba látogasson. Orbán volt az utolsó európai diplomata, akit Hoszni Mubarak még azelőtt fogadott, hogy kirobbantak volna a leváltását követelő véres zavargások. Az [origo]-nak nyilatkozó források szerint nem lehetett előre látni, hogy mi készül Egyiptomban, azóta pedig Mubarak legfőbb szövetségese, Barack Obama is máshogy látja Egyiptom helyzetét, mint másfél hete.

www.origo.hu/itthon/20110203-orban-a-zavargasok-kitoresenek-napjan-utazott-el-egyiptombol.html

Balt 2011.02.03. 16:00:34

@salamander: Egyetértek. Reméljük, ezen gázvezeték-beruházás mentén - mely végül is lengyel-magyar-horvát tengelyű - sikerül összekovácsolódni.

gorcsev54 2011.02.04. 08:28:38

@gorcsev54: @fran7: Én idéztem, és nem állítottam, hogy ott nincsenek hülyék(hülyeségek ,problémák)csak azt mondtam , hogy szarból felesleges importálni az van itt is bőven,elég a sajátunk.

Maisie MacKenzie 2011.02.07. 10:09:41

Margaritas ante porcos. :-(

Nagyon be kellene vezetni itt a szűrést!
süti beállítások módosítása