Zseniális, hogy mennyire hülye Magyarországon a szélsőjobb tábora. Szórakoztató olvasni a magyar nacionalisták reakcióit a norvégiai szélsőjobbos merénylővel kapcsolatban. Talán maguk is elhiszik, hogy nem egy nacionalista, rasszista tömeggyilkossal van dolguk? Már a mandineres srácokkal folytatott vitánk során bebizonyosodott, hogy bizonyos szavaknak eltérő kontextusban egészen más jelentésük van. A norvégiai tömeggyilkos tettének magyarországi interpretációja és az azokra adott reakciók ennek csodálatos példái. Közben a cseh és a szlovák sajtóban is egyre-másra látnak napvilágot a két országot is érintő magvas megjegyzések, amelyek a norvég tömeggyilkos tollából származhatnak. Breivik – többek között – a Beneš-dektrétumokat a muszlimok elleni lehetséges fellépés egyik mintájának nevezi.

A robbantás másnapján a Magyar Hírlap kürtölte világgá, hogy iszlamisták állhatnak a mészárlás mögött, később a Kurucinfón olvashattuk az egyetlen lehetséges magyarázatot az Izrael-barát, szabadkőműves norvég merénylőről. Aztán amikor tisztázódott, hogy egy jobboldali nacionalista alapvetésű gyilkosról van szó, elolvashattuk a kormányközeli sajtóban az alibista értelemzéseket is. A démonok működnek, gyorsan elkészült minden ideológiai boszorkánykonyhában az eset „megfelelő” értelmezése. Hétfő délután aztán már a Jobbik is megszólalt hivatalosan, Vona Gábor felháborodottan utasította vissza pártjának állítólagos összemosását a norvég tragédiával kapcsolatban. Muha.

Először is a merénylő ideológiai háttérének tisztázása érdekében érdemes dekódolni azokat a hívószavakat, amelyekkel a magyarországi nacionalista sajtó használ. Mi az „Izrael-barát” és a „szabadkőműves” szavak reprezentációja a mai magyarországi nacionalista közbeszédben? A magyar kontextus szerint az, aki  „zsidóbarát”, „médiamunkás”, "ratyiertéelles", „buzi”, „eszdéeszes”, „komcsi”, „nemzetellenes”, stb. lehetne folytatni a sort. Amikor egy nacionalista olvasó számára megtörténik a nagy leleplezés, miszerint a mainstream média híreszteléseivel ellentétben itt egy „szabadkőműves”és „Izrael-barát” merénylőről van szó, a hívószavak magyarországi reprezentációja, értelmzése életbe lép és az olvasónál azonnal működni kezd. 

Íme egy példa-komment, hogy a magyar kontextusban milyen képeket hív elő a citált kifejezés: „Egyszerűen hihetetlen, ahogy a média és politikusok tálalják a dolgokat és csak szélsőjobboznak és szélsőjobboznak... Ma már minden terrorista szélsőjobbos? Értem én mire megy ki a játék. El kell hitetni az emberekkel minden tömeggyilkos szélsőjobbos. Egy hónapot nem adok és hazai médiában megindul a Jobbik burkolt terroristázása, aztán megérjük a nyilvános terroristázást is. A delikvens egy szabadkőműves Izraelt támogató félőrült. Nekem inkább tűnik balos (ha úgy tetszik cionista) terroristának, mint szélsőjobbosnak.”

A kommentelő számára azért tűnik „inkább balosnak” a merénylő, mert a szélsőséges hírportál által használt hívószavak reprezentációja a magyar nacionalista közbeszédben egy „baloldali”, „kommnista” „zsidó” származású ember profilját vetíti ki, amely ugye - a nacionalista narratíva szerint – már hányszor rontott (vö. Károlyi-szobor, Kun Béla és a Tanácsköztársaság, a „hazaáruló” SZDSZ, stb) nemzete létére? Az egyénbe belenevelt világkép összeáll, és értelmet nyer az aktuális kihívásokra. Egy nacionalista persze ezt nem látja be, mert világértelmezésének megfelelően „az igazság” és az „egyetlen magyarázat” jogos és megkérdőjelezhetetlen birtoklásával rendelkezik és aki ezt megkérdőjelezi természetesen nem lehet más, mint „hazaáruló”, „nemzetellenes”.

Akkor most nézzük a másik oldalt, amelybe kicsit belekavarodtak „náci gyermekeink”. Norvégiában napjainkban a legnagyobb társadalmi feszültséget a bevándorlás és ezzel párhuzamosan a jelenlegi kormány bevándorlásbarát politikája okozza. A bevándorlók tekintélyes része – hasonlóan Nyugat-Európa más országaihoz – iszlám országokból érkezik. Norvégia népességnövekedésének több, mint a felét a bevánorlók adják. A hivatalos statisztika szerint 2004-ben a 4,6 millió lakosú Norvégia 1,8 százaléka muszlim vallású embernek tartotta magát. Vizsgáljuk meg a magyarországi értelmezéstől (ti. „nemzetellenes”, „kommunsta”) és közegtől teljesen eltérő norvégiai kontextusban milyen reprezentációja van a „Izrael-barát” és a „szabadkőműves” szavaknak. Norvég közegben e szavak totálisan másik értelmezése az „az ellenségem ellensége a barátom” elv alapján működik, ugye az iszlám világ és Izrael állam legendás viszonyát most nem kell külön részleteznem. 

Egy képzeletbeli norvég Kurucinfón a szintén szitokszónak számító „baloldali” és „liberális” mellett nem a „zsidóbarát”, hanem a „palesztinbarát” a szitokszó. Ez a norvég faszi épp annyira volt Izrael barátja, mint amennyire magyarországi szélsőjobber társaik szimpatizálnak Iránnal, Ahmadinezsáddal vagy a palesztin „szabadságharccal”. Behring Breivik annyira hordott szívesen szabadkőműves jelmezt, amennyire magyarországi széljobber társaik október 23-án és március 15-én palesztin kendőt. A nacionalista paranoia logikája Magyarországon, Norvégiában és Szlovákiában is ugyanaz, csak éppen aktuális kontextusnak megfelelően változik a gyűlölet tárgya “zsidóra”, “paleszínra” vagy éppen “magyarra”. Talán ebben a kontextusban kell értelmezni a Jobbik és Morvai Krisztina szakítását is. Mint tudjuk, a politikus nemrég kegyvesztetté vált a Jobbikban, miután párton kívüliként, önállóan belépett a nyíltan iszlámellenes és Izrael-barát Szövetség az Európai Szabadságért pártszövetsége. A dotoho.blog már csak azt nem érti, hogy Vona Gábor miért háborodik fel.

A norvég tömeggyilkos több, mint ezerötszáz oldalas „Mein Kampfjában” ír démonjáról, miszerint a nyugati világot az iszlám erők irányítják. Itt is érdemes megfigyelni a párhuzamot magyarországi náci gondolkodású barátaival, akiknél az iszlám irányítás helyett a zsidó világösszeesküvés dominál, és míg a norvégnál Izrael a barát, addig magyar elvbarátainál a palesztínok a spanok. Breivik írásában említi Szlovákiát és Csehországot is. Az Index által már idézett magyar példával párhuzamosan Szlovákiát, mint a történelmi Magyarország részét, a 17. század török-ellenes küzdelmek egyik fontos szereplőjét jeleníti meg, Több helyen említést tesz a Beneš-dekrétumokról.

Breivik saját Facebookos, az európai nacionalista mozgalmakról szóló közvéleménykutatása alapján – állítása szerint két év alatt készítette és a felmérésben az európai országok nacionalista csoportjai, pártjai és egyéniségeit értékelte – Szlovákia végzett az első helyen. A felmérés szempontjai szerint Európa országai közül Szlovákiában a legalacsonyabb a multikultúrális indoktrináció. A lehetséges 100 pontból – amely egy teljes mértékben “fertőzésmentes” közeget jelent – Szlovákia 90 pontot “ért el”. Ugyanezen a listán Csehország 80 ponttal szerepel, Magyarországról nincsenek híradások. A tömeggyilkos által felállított szempontok alapján “legrosszabb”, utolsó helyen Németország végzett – egy ponttal.

A norvég tömeggyilkos rasszista szerint Európában három faj létezik, ezek közül Szlovákia az észak-germán típushoz tartozik. Az észak-germán gének előfordulása Breivik (és a Wikipédia szerint is) a szlovák lakosság 30 százalékában fordul elő. Az arány évről-évre csökken, amely ellen a norvég radikális fajnemesítési (eugenikus) programot és szegregációt javasol szlovák testvéreinek. Breivik Szlovákiában nacionalista mozgalomnak nemcsak a Slovenská pospolitosť (Szlovák Testvériség) féle mozgalmat (Magyarországon a Magyar Gárdának felel meg) és a Szlovák Nemzeti Pártot (ez ma Magyarországon a Jobbiknak felel meg) tartja, de az egyébként a szlovák politikai életből napjainkra már csaknem teljesen kikopott Meciar-féle HZDS-t is. Megjegyezzük, a HZDS szavazótábora az évek során szép lassan átvonult a Fico féle Smer mögé. Breivik szerint ezek a szlovákiai pártok az alacsony iszlám bevándorlás miatt egyelőre nem bevándorlásellenesek (ez az állítása helytálló lehet a magyarországi szélsőjobb erőkre is), de erősen nacionalisták, európaellenesek, antiszemiták és orosz-pártiak. A magyarországi szavazópolgárnak ekkor, minden bizonnyal, eszébe juthat Vona Gábor oroszországi tárgyalása és a Jobbik pártnak Oroszország és általában a kelet felé való nyitása is.

Breivik elképzelései szerint a németek, brittek, és a franciák egyfajta partizán háborút vezethetnének a muszlim bevándorlók ellen. Elképzelése szerint ennek 2030-ig elszórt támadásokban kellene megnyilvánulnia, majd 2030 és 2070 között a támadások intenzitását várja, miközben e szakaszban a nacionalista eről átveszik mindenhol a hatalmat Európában, amelynek következtében az Európai Unió részben megsemmisülne. Breivik előrejelzése szerint az elkövetkezendő 20-70 évben valamelyik nagyobb európai ország (valószínűleg Franciaország) föderációra lépne Oroszországgal. Szlovákia, Csehország, Ausztria pedig közös államkötelékbe lépne az oroszokkal, miután ezek a kisebb közép-európai államok elhagyják az EU-t. Ezzel összefüggésben idézte a norvég tömeggyilkos Vacláv Klaus cseh elnököt is, akinek Európai Uniról tett kijelentései a gyilkos bevallása szerint – inspirálták nézetei megfogalmazásában. Klaus a támadásokat korábban élesen elítélte.

A tömeggyilkosnak különösen Klaus azon gondolatai tetszettek, amelyek szerint Kelet-Európa a kommunizmus bukása után az egyik ördögi birodalomból egy másik ördögi birodalomba kerül, miután Klaus a szovjet központi regulák újraéledését látta bizonyos EU-s szabályozásokban. Breivik felemlegeti Klaus azon figyelmeztetését is, miszerint az EU kilenc tagú (többségében egykori posztkommunista országok) bővítése növelte a demokratikus deficitet. A cseh elnökről pozitív értelemben ír, mint Ronald Reagan és Margaret Thatcher csodálója. Művében idézi a cseh elnököt, amikor az arról ír, hogy az EU jogi szabályrendszere lehetetlenül felduzzadt és az emberi lét ellenőrzésének minden részletére kiterjed. A norvég gyilkos kiemeli írásában, hogy Vacláv Klaus mindig is azt hangsúlyozza (hozzátehetjük: ahogyan Orbán Viktor is), hogy minden korábbi birodalomtól eltérően a demokrácia megkerülhetetlen garanciája Európában és az EU-ban a nemzetállam.

Breivik nagyra tartja a Beneš-dektrétumokat is, amely alapján a második világháború után a győztes hatalmak döntöttek a csehszlovákiai szudétanémetek kollektív kitelepítéséről. Brevnik szerint a Beneš-dektrétumok tökéletes mintát adhatnak a nyugati államok számára, hogy milyen formában kellene az Európába betelepült muszlimok ellen fellépni. Breivik feltételezi írásában, hogy azokban a nyugat-európai államokban, ahol kellő politikai erőt képviselnek a szekularizált irányzatok, a Beneš-dektrétumok mintát adhatnak és hasonló kollektív törvényekezések alapján járhatnak el a muszlimokkal szemben. Breivik idézi a szudétanémetekről szóló korabeli véleményeket, miszerint Csehszlovákiában ún. Ötödik hadoszlopnak tartották őket, mivel a Csehszlovákiában élő németek nem éreztek kellő lojalitást az országhoz, ezért a korabeli csehszlovák kormány végül kitelepítette a szudétanémet közösséget. 

Azoknak, akik eddig nem értették, amit olvastak, röviden: a norvég tömeggyilkos a magyarellenes Beneš-dektrétumok pártolása miatt, minden bizonnyal Trianonnal is egyetért! Így kerek a világ, na.

20 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://dotoho.blog.hu/api/trackback/id/tr363096622

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Fél Európa hárít 2011.07.25. 18:37:30

Jól megkavarta a dolgokat az európai politikában a baloldaliakat gyilkoló norvég merénylő és az ő röpke 1500 oldalas irománya. Sokakat kényelmetlen helyzetbe hozott a mondataival, és nem csak a szélsőjobbon. Persze elsősorban ott. Legelsőképpen is azok...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

untermensch (törölt) 2011.07.25. 19:17:21

Te meg telerakod a bugyuta posztodat olyan "hívószavakkal", amiket tipikusan valami ratyi szabadbölcsész-szakon elvárnak, pl. reprezentáció meg kontextus, és nem szégyelled ezeket egy mondatban többször elsütni. Stilisztikai szempontból katasztrófa a posztod, emellett nem derül ki belőle, mit állítasz, mi mellett vagy mi ellen akarsz érvelni. Talán pont ezért került címlapra. Nagyon a pálya széléről ugatsz be, az ilyeneket még a langyos elempések is kiköpik, mindenki oda se kell. Nyugodj bele, hogy sose leszel főideológus, nézz inkább az expresszben valami targoncakezelői állást.

registraal 2011.07.25. 19:25:32

".... muszlimok ellen..." Hatásvadász...

nyehehe 2011.07.25. 19:36:19

"A robbantás másnapján a Magyar Hírlap kürtölte világgá, hogy iszlamisták állhatnak a mészárlás mögött, "

Az index címlapját is Magyar Hírlapnál szerkesztik? Mert a robbanás után mindenhol iszlám terroristákra gyanakodtak. De azért vettük a lapot, hogy itt most a jobboldali médiát szeretnéd fikázni...

nyehehe 2011.07.25. 19:39:43

Vona Gábort meg azt nem értette, hogy a "magyar" sajtó miért épp a jobbikot emeli ki ebből a naplóból, amikor ez az őrült ugyanúgy odavolt a Hitgyűliért is. A választ persze mindenki sejti, aki tovább lát az orránál :-)

tommygun 2011.07.25. 19:56:31

"Talán maguk is elhiszik, hogy nem egy nacionalista, rasszista tömeggyilkossal van dolguk?"

Bocs, innentől kezdve már nem olvastam az agymenésed többi részét.

B3NZiN 2011.07.25. 20:12:34

Mind ostobák vagyunk, csak mind máshogy.

nyehehe 2011.07.25. 20:15:56

most olvasok bele a Magyar Hírlap cikkbe, ami még csak a robbantás után született:
"...Ebből is következik, hogy a merénylet indítéka és elkövetője eddig nem ismert, bár a nyugati sajtó különféle iszlamista csoportokat sejt a háttérben. "

Erre írod, hogy "a Magyar Hírlap kürtölte világgá, hogy iszlamisták állhatnak a mészárlás mögött,"
Köszi, hogy adtál hozzá linket. :-) Nagyon izzadsz. Nem lett volna elég a kurucot fikázni? Bár a kuruc elég részletesen lehozta a tényeket, így aki tud gondolkodni, annak azokból a cikkekből is világos lehetett, hogy a fickó a náci Izraelt tiszteli, és nem a zsidó vallást. Ezt persze szintén ciki lett volna lehozni a "mértékadó" újságoknak. Szóval mindkét oldal szemezget egy őrült naplójából. Csak az egyik oldalon "komoly" újságok vannak, a másikon meg egy "szélsőséges" portál, aminek olvasása közben ez többé-kevésbé gyanítjuk, míg egy NOL-nál vagy Indexnél meg azért kevésbé vagyunk kritikusak... A kuruc cikk hiánypótló volt, még ha téves következtetésre jutottak is benne.

2011.07.25. 20:16:40

Ha egyszer arról beszélünk, hogy a merénylő Izrael-barát volt, gyenge érv azt felhozni ez ellen, hogy a norvég helyzet miatt (muzulmánok bevándorlása) kvázi nem volt más választása, ezért nem igazi Izrael-barát, csak a helyi viszonyok miatt épp így alakult. Ez baromság így, ilyen alapon ugyanígy mentegethetnéd a Jobbikot is, hogy azért nem szeretik Izraelt, mert nálunk nincs arab-bevándorlás, így kvázi véletlen és tartalomtalan a Jobbik zsidóellenessége. A logikádból ez következik. Az, hogy a merénylő Izrael-barát volt, az az eddig hozzáférhető hírek alapján tény, és biztos nagy pofon ez Európának, mert jobb érzés lenne egy neonáci vagy épp muszlim figurára fogni a borzalmat, az azonban roppant kínos, hogy épp Izrael volt a mintaállam ennek a szar alaknak. Nyilván ez extraérzékeny téma Európának, úgyhogy marad a szélsőjobber rémkép, amit aztán az egyes országok tetszés szerint ráhuzogathatnak a helyi (szélső)jobbos alakulatokra, akik ha felhozzák a merénylő Izrael-barátságát, akkor csapdába kerülnek, mert kettőzőtt erővel lehet rájuk mutogatni, hogy büdös nácik. Ha a merénylő tényleg véresszájú neonáci lenne, akkor csúnyán mellélőtt, mert az állítólagos törekvései éppenhogy sokkal rosszabb színben tűnnek fel, mintsem szimpatikussá, elfogadhatóváv válnának. Ezt az ellentmondást persze nem nagyon fogja feszegetni a sajtó.

Reterro 2011.07.25. 20:24:50

A poszt legnagyobb gyengéje pont az, amit az író el akart kerülni. Vagyis ő is csak ki akar oktatni minket, arról nem is beszélve, hogy majdnem szószerint idézi a sme.sk összeállítását, s ha már így van, akkor azt jobb volna odaírni. Ne ékeskedjünk két bekezdésen át mások tollával.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2011.07.25. 20:32:52

@Reterro: Kommented legnagyobb gyengéje pont az, h úgy szólsz hozzá, h el sem olvastad a posztot. Javaslom, legalább a leadnek fuss neki még1szer, köszi :)

2011.07.25. 20:41:57

Érdekes hogy felpörgött a liberálbolsevik propagandagépezet, most hogy kiderült az izraeli, cionista szál.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2011.07.25. 20:45:10

@shitgun: Hehe, ügyes, de kevés :) A széljobbék próbálkoznak azzal, h nyomják az "Izrael-barát" lózungot, ami világképükből valóban logikusan következik, de ha körbenézel más fórumon, nem ez a központi téma. Magyarországon persze, ezt szeretnék sokan, h ez legyen, de ez már politikai szándék. Nyugaton az extrém erők szimpatizálnak Izraellel, ez soha nem volt titok, olvass kinti lapokat is vagy kérdezd meg Morvai Krisztinát :)

Breivik nacionalista gondolkodású (tökmindegy milyen démonokkal), ugyanúgy gondolkozik a világról, mint a magyargyűlülő SNS, vagy az antiszemita Jobbik, vagy a cigánygyilkos debreceni csoport. Ezt az elvi azonosságot nem lesz könnyű levakarni a Jobbiknak, stb. magáról. Próbálkoznak, na.

Meglehet ott se vótam 2011.07.25. 21:00:54

Szegény libsik bajban vannak, mert egyelőre az olaszliszkai lincselő cigányoknak is több közös vonásuk van a cionista merénylővel, mint mondjuk a Jobbiknak.

2011.07.25. 21:01:26

@Csehszlovák Kém: értem én, de nekem az a problémám a kialakult hisztivel kapcsolatban, hogy amennyire nem könnyű levakarni a Jobbiknak (és hasonszőrű eszmei társainak Európa-szerte) az elvi közösséget a merénylővel, annyira nem elegáns egy huszáros vágással rájuk kenni ugyanazt. Mindkét dolog meglehetősen csúf lépés, a Jobbiknak épp azért nincs köze a dologhoz, mert az egyik Izrael-barát, a másik meg palesztin-barát. Világos, hogy ha itthon nagyarányú muszlim bevándorlás lenne, a Jobbik se ezt a lemezt pörgetné, de ez az a téma, amit felesleges feszegetni, mert egyszerűen ez a helyzet, ez a valóság, ami most van. Ennyi erővel lamentálhatnánk azon is, hogy ha sok törpe jönne Magyarországra, biztos törpeellenesség lenne. A tény az, hogy a merénylő pozitív példaként említette Izraelt, és ez kínos sokaknak, ezért tolják elfele a felelősséget, tulajdonképpen természetes folyamat, nem kell túlmisztifikálni.

2011.07.25. 21:05:39

Egyébként meg a fickó szerintem annyira őrült, hogy ugyanezt megtette volna, ha épp a katicákkal vagy a dohányzó svéd masszőrökkel szemben alakul ki ellenérzése, minden eszmei fejtegetése ellenére a merénylő leginkább egy súlyosan bomlott elme, olyan fajta, aki ritkán bukkan fel, mert nagy zavar van a fejében, mégis képes rendszerezetten, precízen gondolkodni és cselekedni. A merénylők általában mártíromságra vágynak, ez az ember pedig sokkal inkább közönséget, mint eszmei megdicsőülést akar.

Maisie MacKenzie 2011.07.26. 09:40:17

"a magyarellenes Beneš-dektrétumok"

A kollektív bűnősség elvének gyakorlati alkalmazása tetszik neki a Beneš-dektrétumokban, nem a magyarellenesség, azzal nem foglalkozik.

A Beneš-dektrétumok NÉMETellenesek voltak eredetileg, elsősorban a magyarok csak úgy csapodtak hozzájuk, mint a németek szövetségesei.

A norvég ámokfutó, tuti nem németellenes, hanem a Beneš-dektrétumok kapcsán arra hívja fel a figyelmet, hogy az EU-ban van jogi lehetőség a kollektív bűnösség elvével kapcsolatos intézkedésekre, pl. nem integrálodó moszlimok kitelepítésére, hisz a Beneš-dektrétumok sem verik le a lécet!

Mert nem verik le! Csak rezegtetik!

Maisie MacKenzie 2011.07.26. 09:54:06

@nyehehe:

"a "magyar" sajtó miért épp a jobbikot emeli ki ebből a naplóból, amikor ez az őrült ugyanúgy odavolt a Hitgyűliért is."

Miért nem a témához szól hozzá hozzá?

A "kuruc" sajtó gondolom az ámokfutó Hitgyűlis rajongását (?) emeli ki. Az a különbség a "kuruc" és a magyar!mainstrame sajtó között.
Ez a blog nem a "kuruc" sajtó része, tehát ne is kérj itt számon ilyesmit!

Maisie MacKenzie 2011.07.26. 10:35:06

"Már a mandineres srácokkal folytatott vitánk során bebizonyosodott, hogy bizonyos szavaknak eltérő kontextusban egészen más jelentésük van."

Magyar szélsőjobbnál:

Keresztény = nem zsidó

Nyugaton:

Keresztény = nem iszlám

Passengerr 2011.07.29. 21:06:53

Úgy látom nagggyon fontos kérdés hogy a norvég terminátorunk bal vagy jobb oldali-e.
Nem mindegy mi volt? Valószínűleg elmebeteg.
De természetesen eme cikk írója tudja a frankót. Szánalmas, nagyon.
Főleg hogy összehozzák egyesek a politikával.

CoolKoon 2011.08.06. 15:55:15

@Maisie MacKenzie: Ezt meg hol hallottad? Benes már a háború alatt eldöntötte, hogy a magyarokat ugyanúgy ki kell telepíteni/tönkre kell tenni Csehszlovákiában, mint a németeket (és ez alatt nemcsak a szudétanémeteket értik, hanem azokat a szerencsétleneket is, akik a szlovák/kárpátaljai országrészekben éltek, és mint ilyen részt se vehettek a szudétavidék Németországhoz csatolásában). Ráadásul a magyarok kitelepítését ugyanúgy kibulizta Benes Sztálinnál, mint a németekét. Ezúttal igazából a nyugat volt az, aki azt mondta, hogy a magyarokat nem lehet kitelepíteni. Ettől függetlenül Csehszlovákiában egy még a németellenességnél is erősebb magyarellenes hisztéria kezdődött. Nem azért, mert a németek szövetségesei voltak, hanem bosszúból azért, mert elkövették azt a "csúfságot", hogy az "egységes és oszthatatlan" Csehszlovákiából el merték szakítani a magyarlakta területeket, utána ráadásul még meg is támadták, hogy arcátlan módon elrabolják Kárpátalját is. Úgyhogy a háború utáni, Csehszlovákia-beli magyarellenes hisztériának a német szövetségnek vajmi kevés köze van (hiszen ne feledjük, hogy Tiso vezér is bizony Hitler szövetségese volt, és őt bizony a mai napig sokan istenítik Szlovákiában.....). Legközelebb nem árta egy kicsit utánanézni a dolgoknak. A szlovákiai Fórum Intézet kiadványai remek kiindulópont, ráadásul nagyrészük az internetről is letölthető.

@Csehszlovák Kém:
A helyedben sokkal alaposabban átnéztem volna a cikket, mielőtt publikáltam volna. A tartalomról most nem akarok vitát nyitni, de a cikk helyesírása/nyelvezete/nyelvhelyessége helyenként egészen csapnivaló, ami pedig alulműveltség benyomását kelti.
süti beállítások módosítása