Látványosan nem tud mit kezdeni a cseh-kormány az egyre növekvő észak-csehországi lakossági elégedetlenséggel, amelyet a hónapok óta tartó, különböző kisebb településeken, roma származású emberek által elkövetett bűncselekmények váltottak ki. A hétvégén újabb demonstrációkat tartott a cseh szélsőjobboldali Munkáspárt (Delnická strana) Varnsdorfban. A tüntetés után, Jan Kubicenek sikerült a hangulatot még jobban fokoznia: A helyi lakosság otthon kávézott, nem csatlakoztak a radikálisokhoz - nyilatkozta. Mindenesetre az internetes fórumok és a helyszíni beszámolók alapján ez nem így látszott. Ugyanakkor a rasszista megmozdulások mellett - Magyarországgal ellentétben - jobban megmutatják az utcán magukat Csehországban azok is, akik nem értenek egyet a faji alapú politizálással.

- A helyi lakosoknak el kell dönteni: az olyan leegyszerűsítő magyarázatokat teszik magukévá, hogy mindenért a romák a felelősek, vagy megpróbálnak segíteni az eszkalálódó szociális feszültségek csillapításában - jelentette ki a Lidovky napilapban a cseh belügyminiszter a hétvégi, Varnsdorfban lezajlott demonstráció után. A magyarországi olvasóink számára ismerős képek villanhatnak fel a Nova kereskedelmi csatorna videoriportjában: rendőrattak, lovasroham, bilincselések, vízágyú és könygáz.

A cseh kormány, karöltve a helyi önkormányzattal, látványosan kudarcot vallott a varnsdorfi és más észak-csehországi településeken fellángoló romaellenes indulatok megfékezésében. Jan Kubice cseh belügyminiszter, nem tanulva a szerencsétlen politikai nyilatkozatok világbajnokságát megnyerő Magyarország példájából, a hétvégén többször megerősítette a helyi sajtó felé, hogy ő bizony csak néhány száz szélsőjobboldali figurát látott masírozni a települések utcáin.

A tudósításokból és az események visszhangjából azonban kiderült, hogy bizony a tömegmegmozdulások nagyobb részét az addig általában békésebb hangvételű, helyi lakosság adta, amely a rendőrség brutális beavatkozásai után, ráadásul erőteljesen radikalizálódott. A tévétudósításban például látható, hogy a rendőrségi attak után egy helyi asszony már "Cigányokat elgázosítani!" jelszót üvölt a rendőrök felé. A hétvégi cseh sajtó a helyzetet meglehetősen kritikusnak tartotta.

"Támasszátok fel Hitlert, cigányokat elgázosítani!" - feliratokkal demonstrált egy fiatal nő Vansdorfban a szélsőjobb Munkáspárt tüntetésén. A rendőrség közleménye szerint a náci népírtás tagadása, megkérdőjelezése és annak helyeslése miatt a hölgyet legalább három év börtönbüntetés fenyegeti. További három embert azért vettek őrizetbe, mert rendőrökre támadtak, míg tíz ember közrend megzavarása miatt szállítottak el. A hétévégén összesen 21 embert tartóztattak le. A tüntetésen a "Mi vagyunk itt otthon" ("My jsme tu doma") jelszó hangzott fel legtöbbször, amikor a rendőrség kiemelt egy tüntetőt a tömegből vagy megafonon a környék elhagyására szólították fel a demonstrálókat. Az események akkor durvultak el, amikor a menet - a magyarországi koreográfiának megfelelően - a település cigány lakosainak házaihoz érkezett:


 

Vasárnap a cseh hírtévében aztán Jan Kubice belügyminiszter megerősítette, hogy a szombati vansdorfi rendőrségi beavatkozás három millió koronába került, összesen pedig az elmúlt időszakban 10 millió koronát (cca. 100 millió forint) költöttek az észak-csehországi fokozott rendőri jelenlétre. Kubice még hozzátette, hogy az erőszak megakadályozására és a rend fenntartására mindig lesz elegendő pénze a belügyminisztériumnak.
 

Markus Pappe, a Berlinben született és Prágában dolgozó német újságíró hívta életre Gyűlölet nem megoldás (Nenávist není řešení) mozgalmat, amely a hétvégén szintén demonstrációt tartott Novy Borban - a roma lakosságot fenyegető erőszakos fellépés ellen. A mozgalom célja, hogy tiltakozzon a szélsőjobb Munkáspárt - akárcsak a magyarországi Magyar Gárda - vonulásai ellen Krupca, Novy Bor, Varnsdorf és Rumburk településeken, hogy csökkentse a helyi roma lakosság félelmeit, illetve arra buzdítják a helyi lakosokat, hogy álljanak a magukat fenyegetve érző romák pártjára.

Mások úgy gondolják, hogy a mozgalom feltételezése szerint fenyegetett romák helyett éppen a helyi lakosság az, amely a romák által kiváltott támadások következtében, félelemben él. Pappe szerint a romák nem rasszista okokból támadnak és a mozgalom legfőbb szándéka az, hogy megmutassák: a problémákat erőszakmentesen, párbeszéddel és interaktív együttműködéssel lehetséges csak megoldani. Az egyes konfliktusokat nem szabad egy nagyobb, komolyabb felfordulás kirobbantásához felhasználni, ez felelőtlenség, sehova nem vezet. Pappe szerint az egyes konfliktusok megoldására a cseh kormány nem használt fel minden rendelkezésére álló pénzügyi eszközt.

Nem akarunk erőszakot, igazságot és biztonságot akarunk. Varnsdorf város normális lakosai.

Bár vannak, akik szerint a cseh költségvetésből és európai uniós alapítványokból már így is hatalmas összegeket fordítottak a cseh társadalom bizonyos csoportjai számára, és ezek a pénzek vagy el sem jutnak a célcsoporthoz, vagy egyszerűen életképtelen projekteket támogatnak meg velük, ezzel a mozgalom német vezetője teljesen egyetért, mivel szerinte a csehországi a kérdéses cseh intézmények nem dolgoznak hatékonyan. Pappe problémákat lát a helyi települések és a szociálisan leszakadt rétegeket segítő intézmények együtműködése között is és bízik abban, hogy a jelenlegi észak-csehországi konfliktusok rádöbbentik a prágai kormányt, hogy hatékonyabban álljon ezen intézetek közé.

Csehországban a roma kisebbség és a cseh többség közötti együttélés nemcsak az északi országrészben, de az ország más területein sem problémamentes. Pappe szerint épp azért fontos a Gyűlölet nem megoldás mozgalom kezdeményezése, amelyhez magánszemélyektől kezdve intézmények is csatlakozhatnak, hogy rámutassanak az eddig cseh kormányok deficites politikájára, amelyet a szociálisan leszakadt rétegek felé a gyakorlatban megvalósított. Rá kell mutatni: az erőszak nem megoldás az ilyen ügyekben. Itt már nem egy vagy két betört ablakról van szó, hanem a feszültség eszkalálódása esetén az egész cseh társadalomról. A problémát Pappe hosszútávúnak tartja, és figyelmeztet, hogy pillanatokon belül belobbanhat egy szikra hatására, amely még nagyobb konfliktus lehetőségét hordozza magában. Pappe szerint a mozgalom másik legfontosabb célja a helyzet csillapítása és annak megakadályozása, hogy felelőtlen politikusok ne használhassák ki a helyzetet.

Ismert: a romaellenes indulatok azt követően lángoltak fel a régióban, miután augusztus közepén, Novy Bor településen, két fiatalkorú roma származású fiatalember egy éjszakai bárban nem volt hajlandó személyi igazolványait felmutatni a bár személyzetének. A játékgépezés így elmaradt, de a bárban dolgozó nőt a fiatalok megfenyegették. Néhány perc múlva, húsz - többek között machetával - felfegyverzett roma tért vissza a helyszínre és a bárpultos segítségére siető hat férfit alaposan megverték. (Képen: a támadás főszereplői) Többen súlyos sérülést szenvedtek, egyiküket azóta is az intenzív osztályon ápolják. A pultos szerint a támadók így foglalták össze egymás közt tettüket: "Adtunk a fehér fejére". Az elkövetőket azóta elfogta a cseh rendőrség, de az eset nagy visszhangot váltott ki az országban és a régióban azóta a lakosság folyamatosan tiltakozik az erőszak ellen, de a helyzetet a cseh szélsőjobboldal is igyekszik kihasználni. Észak-Csehországban az augusztusi eset óta is több, romák által elkövetett bűncselekményre derült fény. A legutolsó eset épp a szombati tüntetést megelőző napon történt Varnsdorfban, amikor egy középkorú nőre támadtak "Te fehér disznó!" kiáltással helyi fiatalok.


Képriport, 2011. 09. 10. Varnsdorf, Csehország

Állítsák meg a fekete rasszizmust!

A cigányok támadtak! Eleget beszéltünk! 

A menet. Varnsdorf, 2011

Menet II.

A menetet a település cigányok lakta részéhez vezető híd előtt feltartóztatták a helyi rendőri erők

 

15 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://dotoho.blog.hu/api/trackback/id/tr583219800

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Maisie MacKenzie 2011.09.12. 08:18:06

"A cigányok támadnak! Eleget beszéltünk!"

útočili = támadTAK (múlt idő!)

spontan · http://erdekessegek.info 2011.09.12. 12:44:17

Érdemes odafigyelni, mert talán nem is olyan sokára itthon is hasonlóan elfajulhat a helyzet.

WinG 2011.09.12. 12:49:57

blame it on the white people

Pierre Ironman 2011.09.12. 12:57:32

Ezért jó Budapest normális részén élni és autóval járni. Nem érint hogy mi van ott vagy nálunk vidéken vagy a BKV járatain. :D

peca1000 2011.09.12. 12:58:02

@spontan:

Már elfajult, csak még nem lázadtunk fel a fekete dögvész ellen.

Ideje lenne.

És az a szomorú, hogy ott is a bűnöző cigányokat védi a töketlen kormány.

Hagyni kellene, hogy a tömeg igazságot szolgáltasson.

Hja és érdemes megnézni, hogy hányan lézengenek a rajvédők tüntetésén (alig 10-en).

Nem véletlen, hogy a cigányellenesek többen vannak.

Maisie MacKenzie 2011.09.12. 13:01:04

"Rá kell mutatni: az erőszak nem megoldás az ilyen ügyekben."

A szélsőjobbos "civil" erőszak tényleg nem megoldás, de az államnak hatékonyabban kellene fellépni a normákat be nem tartó rétegek megrendszabályozása érdekében.

Ha ez megy szelíd rábeszéléssel, akkor úgy, de ha egy kis erőszak is kell, hogy komoly vegyék, akkor sajnos azt is alkalmazni kell. :-(

Ha az elit nem tudja megőrízni a többség bizalmát, akkor a szélsőjobb kap felhatalmazást. :-(

Pekkarin 2011.09.12. 13:03:04

Ennél kisebb dolgokért a cigányokat már Lengyelországban is diszkriminálják. Forrás:www.melano.hu/content/nem-l%C3%A9phetnek-be-cig%C3%A1nyok-bizonyos-helyekre-lengyelosz%C3%A1gban

Persze aztán lehet azon vitatkozni, hogy jogos-e. Egy dolog biztos: tenni kell valamit, mert egyszer egész Közép-Európa fellázadt és kinyírja őket. Az meg csúnya lenne.

2011.09.12. 13:03:46

@Pierre Ironman: amíg el nem lopják a kocsidat :)

Jerky_Maistro 2011.09.12. 13:32:33

a nácik mindenhol ugyanúgy néznek ki.
börtönbe velük, műanyag lakattal!

Anti Anyag (törölt) 2011.09.12. 13:34:58

Nem a cigányokkal van baj, hanem a cigánybűnözéssel. Persze ha hozzájuk nyúlsz, rasszizmus, nehogy átmenjenek nyugateurópába.

Pierre Ironman 2011.09.12. 13:36:08

@Alec: Otthon garázsban áll, a városban meg mélygarázs vagy őrzött parkoló. Fussa biztosításra is, szóval igazából leszarom.

Delo 2011.09.12. 13:38:46

Azt nem ertem, hogy arra,hogy a feher kimegy tuntetni, fellep az ellen, hogy lopjanak tole, megfelemlitsek stb. akkor ki tud menni a rendorseg oszlatni, de mikor bejelentes tortenik valamiert a romakra, akkor nincs ott senki aki fellepjen ezek ellen.....
Ezeket a tunteteseket meg lehetne elozni, ha nem hagynak hogy a romak eloskodjenek, lopjanak, es felelemben tartsak a nepet...
Markus Pappe meg probalja ki milyen az ilyen fajta romakkal szomszedsagban elni, 2 honap utan o szervezne a tuntetest ellenuk szerintem...
UI: az a rendor erdemelne a legnagyobb maflast, aki oda mert menni oszlatni, mert amikor kell nincs jelen, most hogy valami tortenik meg ott ertetlenkedik..... nincs ez igy jol...

Logan Grimnar 2011.09.12. 13:46:07

@Pierre Ironman: egész addig működik a struccpolitikád, amíg meg nem erőszakolja az egyik ork anyád/feleséged/lányod. Aztán baxhatod a mélygarázsod autódat....

csoko20 2011.09.12. 14:06:07

@Pierre Ironman: Pl. egy kereszteződésben megrohanják az autódat, téged kirángatnak belőle esetleg lekéselnek akkor valóban jól jön a biztosítás ;)

Persze ha 0-24-ben a garázsban állsz vele akkor ez szinte ki van zárva....

Cólap 2011.09.12. 14:22:13

Nem akarom elvinni a beszélgetést más irányba, de egyszer ezt a nemzetiségi kérdést negyvenöt táján azon a vidéken már megoldották. Azt úgy hívták, hogy a német nemzetiségű lakosság kitelepítése. Persze jelenleg már(még) más idők járnak. Nem kell félteni a cseheket. Az ú.n. "cigánykérdést" gyorsabban lerendezik, mint a magyarok. Erre fogadni mernék.
süti beállítások módosítása