A Fidesz és a Jobbik tüntetés résztvevői a kapitalizmust, a globalizációt, az Egyesült Államokat és az Európai Uniót tartják legfőbb ellenségüknek – ezt a megmozdulások transzparensei, az eseményről készült videoriportok és a helyszíni felszólalások világosan bemutatták. Az elmúlt években Közép-Európában, nemcsak Magyarországon, a nacionalista-populista erők egyre erőteljesebb ruszofil (kül)politikát folytatnak, gazdasági téren nyitnak kelet felé. Hogyan kerülhet egy csónakba Jan Slota és Vona Gábor? Miért fúj egy követ Václav Klaus és Orbán Viktor vagy éppen Robert Fico? Hogyan értéktelenedett el a több évszázados, kulturális-politikai lengyel-magyar tradíció, mindkét oldalon, injekciós hülyegyerekek szintjére? Brüsszel valóban Moszkva lenne? Vagy az oroszok akarnak valami nagyon mást a térségben? Vagy mi akarjuk az oroszokat?
Magyarországon, a politikai jobboldal kommunikációjában, az oroszok, a szovjet, az elmúlt negyven év, a kommunizmust, az 56-os megszállást, a nemzet elnyomását, a diktatúrát, a rabságot reprezentálta. A kétezres évek végén olvashattunk először jobboldali diskurzusokban a kelet felé fordulás lehetőségéről szóló első vitákról, miszerint át kell értékelni az oroszokhoz fűződő kapcsolatainkat és az utolsó fél évszázad történetét is (szélsőjobboldali portálokból tudnék linkelni, de a dotoho nem népszerűsíti ezeket az oldalakat). Az orosz-grúz konfliktus idején a magyarországi szélsőjobb már az oroszok pártján állt. Az utolsó országgyűlési választások előtti kampány során a nagypolitikában is megjelent a magyar (szélső)jobboldal és Oroszország egyre intenzívebbnek tűnő kapcsolata. Vona moszkvai útja és a titokzatos pártpénztáros, és az Orbán-Putyin találkozó, és 2009-ben már ez volt a kérdés: összeborul-e az oroszokkal a Fidesz?
Közép-európai nacionalisták és Oroszország: kéz a kézben
Hasonló tendenciákat figyelhettünk meg Csehországban, az euroszkeptikus Václav Klaus úgy jár Oroszországba, mintha otthon lenne, és többek között nem rest megjegyezni: Csehország számára napjainkban Moszkva közel sem jelent akkora fenyegetettséget, mint az agyonszabályozott Európai Unió. Szlovákiában az oroszok favoritja kezdetben Slota nemzeti pártja volt, de manapság az igazi span már Fico, aki 2010-ben hatalmas hibának nevezte a Radicova-kormány új, Oroszországot hanyagoló külpolitikáját. Fico korábban Oroszországban és Kínában próbált, gazdasági kérdésekben, közös témát találni Szlovákiának. Ezek után nem ért váratlanul a hír, miszerint tavaly ősszel egy oroszországi konferencián arról morfondíroztak a felszólalók, hogy több, az orosz gazdasági érdekekkel lojális, közép-európai ország akár csatlakozhatna is a Putyin tervezte Eurázsiai Unióhoz.
Az elmúlt hetekben nem lehetett nem észrevenni a Fidesz-médiában azt a kétségbeesett törekvést, miszerint mindenáron szöveségeseket kell felmutatni Európából az orbáni politika mellett. De kik is támogatják a térségben a magyar miniszterelnök politikáját? Az új évben sokáig csak a bolgár bloggerekről (sic!) hallottunk, akik felsorakoztak Orbán Viktor mögött. Aztán jöttek a többiek is: a lengyel szélsőjobb, a cseh euroszkeptikusok, a szlovák nacionalisták, mind ugyanazt a nótát fújta: nemzeti tematika, és EU-ellenes retorika. "Elképzelhetetlen, hogy az EB, amelynek nincs olyan demokratikus mandátuma, mint a magyar parlamentnek és a magyar kormánynak, pénzbírságokkal zsaroljon egy szabad országot" – mondta Arkadiusz Czartoryski parlamenti képviselő, a lengyel Jog és Igazságosság pártjának képviselője a minapi varsói tüntetésen.“Ma már mindenki csak a saját nemzete és állama érdekeit nézi, csak nálunk nincs ilyen, mert mi olyan képviselőket választunk, akiket a saját nemzete nem érdekel, csak Merkel és Sarkozy parancsai szerint cselekednek és azok szerint irányítják az országot. Minket nem érdekelnek Merkel céljai, nálunk a prioritás a nemzet és annak érdekei” – ezt már Jan Slota nyilatkozta , a szlovák nacionalisták nevében, de a mondatok akár a Jobbik zászlóégetése előtt is elhangozhatott volna.
Klaus degradálja a cseh részvétel jelentőségét az EU-ban
Az orbáni elképzeléseket leginkább a cseh euroszkeptikus hangoztatják. A brüsszeli kihallgatás napján, politikai vezetőjüket, Vacláv Klaust idézte a Mlada Fronta Dnes liberális napilap. A cseh köztársasági elnök, Csehország az EU-ban eredmény nélkül, az EU-nak már nincs húzóereje címmel, egy egész oldalas beszámolóban Csehország és az EU kapcsolatáról. Az EU intergrációt Klaus tendenciózusan kevésbé pozitív folyamatnak látja: a liberalizációt és a kereskedelmi akadályok lebontását ugyanis felváltotta egy másik projekt: a központosítás, a szabályozás, a szabványosítás, a gazdasági tevékenységek harmonizációja és az egyes tagállamok jokörének radikális eltololása a tagországból Brüsszel felé, amely egy supranacionlista, európai kormányzást hozott létre.
Klaus szerint az európai kontinens a múltban is mindig azért prosperált, mert megőrizte heterogenitását és különbözőségét, de napjainkban a kontinenst fokozatosan és mesterségesen egységesítették, homogenizálták egy központilag vezérelt, irányítás és szabályozás szerint. Klaus azt mondta, hogy ez vezetett a negatív gazdasági és politikai folyamatokhoz, amelyet ma úgy hívunk, hogy demokratiksu deficit, vagy a demokratikus ellenőrzések hiánya. Klaus ezért ezt a posztdemokrácia korának hívja.
Klaus beszélt az euró válságáról is. "Az európai adósságválság megkerülhetetlen következménye annak, hogy közös pénznemet vezettek be nagyon eltérő gazdasági mutatókkal rendelkező országok számára".Klaus szerint ez a rendszer nem változtatható meg egyik napról a másikra, mert ezek olyan problémák, amelyeket nem lehet egy konferencián, fájdalommentes kozmetikai beavatkozásokkal orvosolni. Éppen fordítva: mély rendszerváltást igényel, amely szerkezetileg hasonlóan kemény feladat, amit nekünk cseheknek kellett megtennünk a kommunizmus bukása után.
Egy euroszkeptikus kétségei az orbáni gazdaságpolitikában
Petr Robejšek, Hamburgban élő gazdasági elemző az Euro és a nemzeti gazdaság című cikkében Orbán Viktort egy olyan történelmi kihívás előtt álló politikus példájának tartja, aki nem bevett eszközökkel, kétségbeesetten próbálja védeni választóinak életszínvonalát, de túlságosan is gyenge, hogy sikerrel járjon. Robejšek szerint a globalizmus, mint a korlátlan árucsere a legtöbb nyugati államban már korlátozza a nyereséget és több kárt okoz, mint hasznot, míg az orbáni “reakciós” gondolkozást egy teljesen újfajta nemzetgazdasági elképzelésnek tartja.
Röviden: Brüsszel ragaszkodik, hogy a gazdasági növekedés függvénye az államadósság csökkentése, a költségvetés konszolidációja beruházásokhoz vezet, végül a beruházások a gazdasági növekedést segítik elő. Az elemző szerint a PIIGS országok nem támogatják őszintén a Berlin által felkínált monetáris, megszorító politikát, csak úgy tesznek, mitha támogatnák, hogy bebiztosítsák maguknak a németek pénzét. A szerző Görögország mellett, Magyarországot is olyan kísérleti terepnek tekinti, ahol online adásban figyelhetiük Merkel és Sárkozy bűvészmutatványát: megtudhatjuk, hogy a gazdaság hogyan lesz képes egyszerre megtakarítani és növekedni is.
A nyugati államok gazdasági növekedése ugyanis Kína és a BRICS országok gazdasági növekedésétől is függ. Ezeknek az országoknak gazdasági növekedése ugyanakkor közvetlenül függ a nyugati államok masszív fogyasztásától. Csakhogy ennek a körfogásnak az előfeltétele, hogy a nyugati országok pénze a fejlődő országok felé áramlik. Az amerikaiak és az európaiak eladósodása azonban azt vetíti előre, hogy tömeges fogyasztásról a közeljövőben már nem lesz szó. Robejšek szerint erre a kihívásra adott Orbán “reakciós” választ: szerinte a kiút csakis a globalizmusból való kifarolás lehet a nemzeti gazdaság felé: “Nevezhetjük ezt protekcionizmusnak is, de inkább a munkáért folytatott harcnak hívnám. Nemcsak Magyarország próbálja megcsinálni azt, ami csak lehetséges, hanem ugyanebből az okból kifolyólag a spanyolok folyamatosan szorítják ki a bolgárokat az országból, az egykor szívesen látott gastarbeitereket, az olaszok visszaviszik a Fiat gyárat Lengyelországból Olaszországba, mert az a lengyeleknél volt nyereséges.”
Az euró megmentésére szolgáló megszorító gazdasági politikának messzemenő hatásai lehetnek: egyrészt a jóléti állam végső lebontása, amely együtt fog járni az alsó-, és a középosztályok fogyasztói életmódjának végével, másrészt így ér véget a szociális állam négy évtizedes legendája és valósága, és a neoliberalizmus által inspirált gazdaságpolitika. Robejšek szerint az euró fenntartására törekvő, neoliberális gazdaságpolitika garantálja a sikertelenséget, de ugyanakkor azzal is tisztában van, hogy az Orbán által képviselt megközelítés sem felel meg a gazdaságok logikájának, nem garantálhatja a sikert.
Cseh szélsőjobb szervezetek Magyarország mellett
A szerző szerint Magyarországot nem a központi bank, a bírói kar függetlenségének csorbítása miatt támadják Európában, hanem az új magyar alkotmány értékei miatt: a jelenlegi EU ugyanis letért a magyar alkotmányban megjelölt tradícionális európai értékek útjáról egy utópisztikus, baloldali-liberális, neomarxista vízió megvalósítása felé, amely a világnézetek, országok és emberek közti határnélküliségről szól. Semín szerint a volt keleti blokk országait baloldali aktivisták, senki által meg nem választott eurokraták és az ún. civil szektor gyarmatosítják, és a szovjet bolsevikok nyomában járva, céltudatosan tisztítják meg ezeket az országokat a keresztény örökségtől és a nemzeti tradícióktól: ami nem sikerült a Szovjetuniónak, azt az Európai Unió fejezi be.
A 2009-ben alakult, euroszkeptikus, magát nemzeti liberálisnak tartó, de valójában a cseh széljobbal többször koketáló Strana svobodných občanů (Szabad Polgárok Pártja) alelnöke, František Matějka Magyarország versus Európai Bizottság című cikke szerint Az EB "jogi lépéseket" tervez Magyarország ellen, mert a helyi emberek, demokratikus választások során szavaztak saját jövőjükről. “Ez azonban nem tetszik Brüsszelnek. Ez ugyanis túl szabad és szuverén. Az EB-ben ugyanis jobban tudják, mi a jó a magyaroknak. Bár van egy saját választásuk, de Isten ments, hogy máshogy alakuljon, ahogy az EU szerinti forgatókönyvben van megírva. Egy tagállam szavazópolgárainak akarta egy dolog, de vigyázzunk, ha nem az előre megírt és egyetlen megengedett menetrend szerint alakulnak a dolgok.”
A szerző mindenesetre szurkol Magyarországnak és a magyar polgároknak. “Nem lesz könnyű. De ez a magyarok választása volt, nem kéne az EB-nek kívülről belepofázni, egyébként is felettébb vicces, hogy most olyan EU-politikusok küldenek fenyegető üzeneteket Magyarországnak, akik maguk is felelősök Európa jelenlegi helyzetéért, és olyan államok ijesztgetik Magyarországot gazdasági csőddel, amelyek már rég ráléptek egy reális összeomlás útjára.Vivát Magyarország!” – fejezi be cikkét Matějka.
“Abban a pillanatban, ha bármelyik európai nemzet, emlékezni merészel saját történelmi múltjára, tradíciójára, és vallására saját országában, azonnal elkezdik a kantárt rángatniaz idegen "demokratikus" erők, amelyek csak korlátozni tudják a nemzeti érzést, a kultúrát, a tradíciót és a hitet azzal az érvvel, hogy ez nincs összhangban a nemzetközi banktőke érdekeivel” – mutatja be Magyarország és az IMF-EU tandem küzdelmeit A nemzetközi pénzügyi támadás Magyarország ellen című, meglehetősen populista cikkében az orosz Jelena Pustovojstova a Strategic Culture Foundation online újságban, amely az eurázsiai és a globális világ történéseit kommentálja. Az újság előszeretettel cikkezik például az Eurázsiai Unió geostratégiai szempontok alapján nyújtott stabilizáló erejéről vagy Irán megtámadása esetén bekövetkező lehetséges orosz és kínai reakciókról.
Láthattuk: Fico, Orbán és Klaus “a nemzeti függetlenséget” hirdető politikája mellett a keleti – orosz, kínai - gazdasági kapcsolatok erősítését hirdetik, amely nincs ellenére a volt kommunista országokban érdekeit egyre jobban kiterjeszteni szándékozó Oroszországnak. Ha nemcsak az energiaszektor területén bekövetkezett változásokat vesszük figyelembe, akkor ezeknek az országoknak, a térségnek az oroszoktól való függése, belpolitikai instabilitása megnövekedhet és egy nem is olyan távoli jövőben Fehéroroszország szintjére kerülhetnek, ahol az alkotmány szerint demokrácia van, de valójában mindenki tudja: egy orosz kolóniáról beszélhetünk.
Ezt a jelenséget támasztja alá a kétezres évek végén készült elemzés, amely szerint Moszkva a közép-európai térség szélsőjobboldai poltikai szervezetein keresztül próbálja befolyását erősíteni a térségben és az EU-ellenes érzelmeket erősíteni. A tanulmány szerint “sok vonásban autoriter, tekintélyelvű és nacionalista jegyeket mutató orosz politikai berendezkedés, a lakosság túlnyomó többsége által támogatott erőskezű vezető, a nagyhatalmi retorika, az alapvető szabadságjogok háttérbe szorítása, a stratégiai szektorok feletti állami kontroll, a piaci mechanizmusokat felülíró "nemzeti érdekre" való permanens hivatkozás, a nagytőkét kordában tartó irányított gazdaság mind politikai, mind gazdasági értelemben követendő mintát nyújt a szélsőjobboldal számára.”
Orbán kétfrontos harca és Jurassic Parkja Budapesten
Orbán elköveti azt a hibát, hogy két harcot akar egyszerre megnyerni, de a jelek szerint mindkettőt elbukja. Harcot hirdetett Brüsszel és az európai bankszektor ellen. Ebben a harcban – a nyilatkozatok alapján – jó eséllyel szerezhetett volna komolyabb támogatottságot akár a szomszédos országoktól – de nem csak tőlük – de ezt a harcot nacionalista és populista eszközökkel akarja megvívni, ami elidegeníti a szlovák, cseh, lengyel komolyabb politikai szereplőket, akik támogatásukról is biztosíthatták volna. Ráadásul a magyar nacionalista politika erőltetése a térségben újabb ellenérzéseket válthat ki, ami szintén csak azt jelenti, hogy Orbán nagyjából egyedül maradt a pályán a pluralizmusra épülő Európában. Ami persze az egyik oldalon kudarc, a másikon siker: az erős vezérben bízó, nacionalista mozgalmak között Orbán népszerűsége magas és lám, Keleten is figyelemmel kísérik. Magyarországnak el kell döntenie: a gazdasági gondokkal küzdő, de a sokszínűséget biztosító Nyugatot vagy a nem sok demokratikus hagyománnyal rendelkező, de gazdaságilag felívelő pályára lépett Keletet választja. Harmadik út nincs, Közép-Európa mindig valamilyen érdekszférához tartozott.
A valódi szocializmus sorsszerűen vezetett a nyomorhoz és a rendszer bukásához. Rendelkezni javakkal, vagyonnal, úgy, hogy a gyakorlatban ezért nem dolgoztunk meg, egyszerűen ellentmondás, amely előbb vagy utóbb megjelenik a felszínen. Egyelőre ott tartunk, hogy a Földön minden forrásért és a megélhetésért/túlélésért dolgozni és harcolni kell. Ennek egyetlen alternatívája az oroszok által ránk kényszerített szocialista rendszer volt, amikor mindenkinek, minden ingyenes volt, láttuk, mi lett vele. Ha nyugat az állami szektort és a szociális biztonságot hitelre építette az elmúlt ötven évben, törvényszerűen be kell következni a bukásnak is. Ingyen ugyanis nincs semmi. Ez a halál mellett az a másik bizonyosság, amelyet mindenkinek biztosan garantálhatunk. Első jó hírünk ugyanakkor az, hogy jelenleg azon dolgoznak az EU vezetői, hogy visszatérjünk a kapitalizmushoz, amely bár rohadt kemény, de működik.
Csehországban (de Magyarországon is), az EU-tagságnak köszönhetően a nyugati országok megjelentek, gyárak, üzemek, munkahelyek létesültek. Ha nem lennénk EU-tagok, a Klaus/Orbán-féle izolációval, a “cseh/magyar úttal” talán Albániában lenne csak nagyobb nyomor Kelet-Európában. Klaus és Orbán is elfeledkezik arról, hogy az EU előtti Európa nagyjából így nézett ki: háborúk, krízisek, fasizmus, nácizmus, kommunizmus, hiperinfláció, vagyonok elkobzása, államosítások, börtön és kivégzések, fél-, és egész diktatúrák, állandó határváltoztatások, országok feldarabolása, folytathatnánk a sort. Jelenlegi életünk összehasonlíthatatlanul kedvezőbb. Lehet a rendszeren javítani, de az EU-polgárok többsége tudatosítja: itt az EU-ban sokkal jobban élünk, mint máshol a világon. Klaus legnagyobb tévedése: az adósságválság nem az euró bevezetése, hanem a felelőtlen kormányok gazdaságpolitikája az oka és az, hogy megszűnt a pénzpiac ellenőrzése, hiszen így a politikusok, együtt a gazdaság szekembereivel, pestiesen szólva, azt csinálhattak a pénzzel, amit akartak.
Bencsik András nem érti, mi a baj az alkotmánnyal. Pedig többször is átolvasta. Bayer Zsolt nem érti, mi a baj a gazdaságpolitikával. Pedig a gazdasági mutatók alapján körbe kellene rajongani Magyarországot. Ennek ellenére a második jó hírünk az, hogy a közép-európai gazdaságok, ahol nem fizetőeszköz az euró, nem immunisak a piac rossz hangulata ellen, sőt, inkább fordítva. Harmadik jó hírünk, hogy a globalizáció és a szabad piac korszakában, amikor a gazdaságok termelő részét és a bankrendszert a külföldi tőke uralja, nem lehetséges populistákkal, xenofóbokkal, és szélsőséges politikai erőkkel kokettálni. Negyedik, egészen konkrét hírünk az értetlenek számára, hogy a fentiekhez hasonlóan, egy saját hibájából, végletesen eladósodott, és kizárólag a külföldi pénzügyi segítségtől függő, nacionalista országgal sem lehetséges semmilyen normális kapcsolat.
Szomorú az élet, hazafiak! You will be a colony. Whether you like it or not.
Az egy főre eső vásárlóerő paritás alapján kalkulált bruttó hazai termék értéke:
EU – 30,455 dollár GDP per fő
USA – 48,147 dollár GDP per fő
Hungary – 19,647 dollár GDP per fő
+ bónusz: Szlovákia, 19 év, 23,384 dollár GDP per fő