Ukončete, prosím, výstup a nástup, dveře se zavírají - aki életében egyszer járt Prágában, bizonyára örökre megjegyezte a metrók indulása előtti figyelmeztetést. Május 9-én hangzott el először a ma mobiltelefoncsöngésként is használt ikonná vált mondat: harmincnyolc éve helyezték üzembe Csehszlovákiában a Prágai Közlekedési Vállalat metrószerelvényeit. A hétvégén prágaiak és turisták tízezrei ünnepelték nemcsak az ország náci uralom alóli felszabadulását, hanem a prágai metró születésnapját is, amelynek alkalmából az utasok egykori EČS járműveken nosztalgia-túráztak.

Rendszeresen gúny tárgya Magyarországon a prágai május ötödikei cseh nemzeti felkelés, mondván, hú de bátrak voltak ezek a csehek, hogy nekimentek a második világháború végén a rommá vert német hadsereg helyi erői ellen, Németország feltétel nélküli megadása előtt három nappal, amikor már Adolf Hitler is halott volt. Magyar nacionalista barátaink csak arról feledkeznek meg, az esemény gúnyolása közben, hogy a barikádokat, leszerelt katonák, helyi rendőrök, csetnikek és hozzájuk csatlakozó civilek építették, akik szintén, nem feltétlenül akartak a szovjet érdekszférába tartozni. Hol volt civil ellenállás Budapest utcáin, a második világháború alatt, Horthy és a magyar nácik ellen?
 
A prágai felkelés idejében az amerikaiak és a franciák már Pilzen magasságában tartózkodtak - ma Prága-Pilzen útvonalat ötven perc alatt megteszed kocsival, CSK - a felkelés remek apropó lett volna, hogy az amerikaik Prágáig vonuljanak. A Prágába szorult németek pedig szintén próbáltak egy külön fegyverletételt kötni a nyugati hatalmakkal. Nem a felkelő cseh polgárok döntésén múlt, hogy a nagyhatalmak megállapodása értelmében, az amerikaiak nem vonultak tovább Pilzenből, hanem a szovjet vonult be Prágába. A felkelés végül sok civil életébe került, erre is emlékeztek az események újrajátszásával, és más rendezvényekkel Prágában és Csehországban, május 8-án. 
 
Magyarországon lassan a teljes feledés homályába vesz Európa és az ország német megszállása és náci uralma alóli felszabadulás ünnepe, addig Csehországban a mai napig piros számos ünnep a naptárban, ha csak lehet, át is adnak egy jelentős beruházást. Például 2008-ban a Slavia Praha vadonatúj stadionját vagy 2009-ben a piros metró négy új megállóját adták át ünnepélyesen ezen a napon. De ugyanezen a napon avatta fel a szlovák származású Vasil Bilak pártfőtitkár az első prágai metrószakaszt 1974 május 8-án, Kačerov megállónál. 
 
Plagibá nézhetett akkorát, amikor kinyitotta a HVG márciusi számát, mint mi kedden, Csehország állami ünnepén, amikor ünnepi sörünket akartuk meginni valahol a belvárosban. Lementünk a metróba és azonnal beflesseltünk, ez fogadott: vakuk villogtak, tinilányok heherésztek, mint akik először látnak faszt, mi pedig csendesen megállapítottuk, hogy Tarlósnak sikerült a cseheknek eladni a 40 éves metrókocsikat.
 

 

Hoppá! Ez bizony a EČS széria egyik példánya! Csehszlovákiában 1974 és 1997 között volt forgalomban és az évforduló alkalmával, a legrégibb és legforgalmasabb prágai metróvonalon, újra forgalomba helyezeték a Magyarországon EV szerelvényként ismert metrókocsi néhány öreg példányát. Mint 1974-ben az első prágai metró, 2012-ben is Kačerovból indult az első nosztalgiajárat, Florenc megállóig, pontosan követve a korabeli első szakasz útvonalát. Az újabb nosztalgiatúrán a metrókocsik már Háje megállótól indultak - 1980-as bővítés során épült ki ez a szakasz, Nádraží Holešovice korabeli vlégállomásig, amelyet 1984-ben építettek ki. Az utolsó turnus már bejárta az utolsó előtti bővítés - 2004 - szakaszát is, egészen Ládviig ment ki az EČS szerelvény,amely mindenképp kuriózumnak számított. Korábban ez a típus utasokat ezen a szakaszon nem szállíthatott, mivel 1997-ben végleg kivonták a forgalomból azokat a szerelényeket, amelyek Budapesten a mai napig forgalomban vannak, és rendszeresen füstölnek.

A következő videót azoknak az ínyenceknek ajánljuk, akik kíváncsiak arra, milyen az, amikor ez a csikorogva közlekedő, nehézkes szerelvény, nem csak néhány fröccsel átlendül a Batyiról a Kossuthra, hanem valóban ráadnak a vasra egy kis kakaót. Például Nádraží Holešovice és Kobylisy megállók között, amely nem mellesleg, két megálló közötti, leghosszabb pályaszakasznak számít 2748 méterével (vs. budapesti leghosszabb pályaszakasz a Keleti pályaudvar és a Stadionok között található 1760 méterrel) Prágában. Iszonyat keményen szól, highway to hell, jól látszik, hogy a pihe-puha szövetülésekhez szokott utasok seggében néhány percre megáll a szar. Ha már 1977-ben vagyunk, ki hiszi el ezek után, hogy George Lucas a zörgő radiátoráról szedte le a tie vadászgépek hangját? Hangerőt felcsavar, scroll 2:00-ra (6:00-ig) és, enjoy!

Nem japán turisták fotóztak és nem brit tudósok vakarták fejüket, mi lehet ez az egész, hanem a helyiek örökítették meg, telefonon, kamerán, állványos fényképezőgéppel a nosztalgiajáratot. Számunkra persze vicces jelenet volt, ahogy a csehek rácsodálkoznak valami nagyon régi, és elavult szerkezetre, pont mint amikor egy nosztalgiavillamost engednek útjára Budapest utcáin, azzal a különbséggel, hogy az a villamos már nincs napi szolgálatban egy európai fővárosban, mint a Budapesten közlekedő EČS-ek. Magabiztos, Orbán Viktoros mosollyal fogadtuk a felszálló utasokat, akiknek láthatóan fogalmuk sem volt, hol a legtutibb egy ilyen vagonban kapaszkodni, hol találkozhat leszálláskor a kezed a legjobb női seggel, és arról sem volt lövésük, hogy a kis ülésen ketten, a hosszabb részen hatan férnek el kényelmesen.

Megdöbbentett az is, a budapesti metrópark szempontjából nézve, amit aztán este a cseh egyes híradóban hallottunk. Azt mondta Jaroslav Melicher, egykori metróvezető - aki egyébként az ünnepi napon korbeli uniformisban ült a volán mögött - hogy ha az ember túllép a korszak kliséin, tudomásul kell venni, hogy ezek a metrószerelvények, amikor Csehszlovákiába érkeztek, sem voltak a korszak legmodernebb példányai, de a feladatára tökéletesnek bizonyult és ők, korabeli dolgozók, csak jó emlékekkel emlékeznek vissza.

A párgai metró jelenleg naponta több, mint egymillió embert (vs. budapesti: 760 ezer) szállít. A metróvonalak hosszúsága összesen 59 kilométert (vs. budapesti: 31,2 km) tesz ki és 57 (vs. budapesti: 42) állomással rendelkezik. Itt kell gyorsan idézni Modor Tibi barátom bon motját, aki azt mondta, ha még egyszer meghallja, hogy a prágai metró jobb, mint a budapesti, fog egy lapátot és betemeti az összes alagútjukat

Mai posztunkat, stílszerűen, Aleš Ulm és Valérie Čižmárová klasszikus, 1977-es, csehszlovák easy listeningjével zárjuk. A szám címe, szabad fordításban: A metró a mi barátunk

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://dotoho.blog.hu/api/trackback/id/tr854500960

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2012.05.11. 10:10:57

Horthy ellen miért is kellett volna felkelni? Történelemtudás merre van? Tovább nem is olvastam, ha már az elején baromság van.

Jim 2012.05.11. 10:18:38

Kínzó kérdés, hogy Horthy ellen miért is kellett volna "civil ellenállásnak" létrejönnie.

Jim 2012.05.11. 10:19:04

Eh, aki nem frissít, így jár, enpera meg is előzött.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2012.05.11. 10:32:10

@enpera: @Jim: annyira azért ne kínozzon, sorolom:

- zsidótörvények

- 200 000 katona és 50 000 munkaszolgálatos a doni fronton

- 600 ezer magyar zsidó elpusztítása

M. Péter 2012.05.11. 10:44:50

Csetnikek Prágában?

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2012.05.11. 10:52:15

@Csehszlovák Kém: a jó öreg Benes bácsi meg közben békésen szuszog a sírjában.

Igen, szerintem is tök jó belekeverni mindenféle marhaságot egy közlekedős-metrós(nak) tűnő posztba, provokáció-mentesen, persze.

bircaember maxval · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.05.11. 11:00:33

Leszűrtem a lényeget: Csehországban a metró az emberek barátja, Magyarországon pedig a medvesajt.

Bosanac 2012.05.11. 11:00:56

Ja,ja. Kik azok a cse'csetnikek...?

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2012.05.11. 11:01:12

@Csehszlovák Kém: Tanulj egy kis történelmet, kérlek. Nagy hülyeségeket írsz, de komolyan.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2012.05.11. 11:22:18

@enpera: Magyar nacionalista fabulákból nem kérek, köszi. Kínzó kérdéseknek inkább ezeket nevezném:

- hogyan védte Horthy "a nemzet" érdekeit a Don-kanyarban?
- milyen alapon rekesztettek ki a nemzetből 600 ezer magyar zsidót a lakosság teljes passzivitásával kísérve?
- miért nem jött létre ellenállás a német megszállók és helyi nyilas pribékjeik ellen, mint pl 56-ban?

Jim 2012.05.11. 11:28:11

@Csehszlovák Kém: hm, érdekes. lécci nézz utána, mert bár lehet, hogy a hiba nem a te készülékedben van, de azon is látszik. Megdöbbentő, hogy mennyire lehet ferdíteni. Nem védek én senkit, mert nem dolgom, de próbáljunk meg tényszerűek lenni, de legalábbis informáltnak tűnni. Benes talán jobban ártott (általában a) magyaroknak, mint Horthy. Még szerencse, hogy '19 és '20 környékén úgy nagyjából észnél volt, mert akkor Benes még hatékonyabb lehetett volna.

Madnezz · http://sorfigyelo.blog.hu 2012.05.11. 11:31:31

@Csehszlovák Kém:
Csak életben akarnak maradni a mostani rendszerben, azért írnak ilyeneket, ne vesd meg őket!
25 évvel ezelőtt az ellenkezőjét mondták, mondták volna, ha akkor élnek.

Zuzzant 2012.05.11. 12:09:04

provokátor blogger annyi marhaságot állít, hogy egy komplett 13 részes, folytatásos teleregényt leforgatna belőle a Barátok közt stáb.

Történelemórák helyett minden bizonnyal a szláv nyelvek tanulmányozásával töltötte az időt, valami laktanyában

Csodálatos Csehország, főként a Brno-Prága autópálya, ami egyúttal lengéscsillapító tesztelésre is kiválóan alkalmas!

Gondolom büszkék is rá a csehszlovákok.

hippirapper 2012.05.11. 12:13:14

Horthy amíg volt rá módja ellenállt Hitler akaratának, ezért sem bocsátottuk rendelkezésére a vasutat a lengyelek elleni offenzívára. Viszont egy olyan nagyhatalom ellen mint Németország vajmi keveset értünk. Horthy amint tudomást szerzett a deportálásokról leállíttatta azokat. Hogy Horthy bűnös volt-e sokat elárul az a tény hogy portugáliai emigrációja során sok zsidó támogatta őt és családját pénzel...

Kun András 2012.05.11. 12:13:23

@Csehszlovák Kém:
Lehet, hogy a történelem könyveidet is update-elni kellene?

TH 2012.05.11. 12:26:37

Na, a politikai kérdést félretéve: ezek a metrószerelvények 2-3 éve még bőszen közlekedtek, szóval kicsit túl van ez lihegve, nem hiszem, hogy bárkinek meglepő lett volna ez a kocsi...Mostanra talán tényleg csak azok maradtak, amiket már felújítottak, nem tudom, mert nem járok metróval általában.

Anti Anyag (törölt) 2012.05.11. 12:34:21

Ez jó. "Mikor keltünk fel Horthy ellen"

Már miért kellett volna?

Amíg a csehek német uralom alatt nyögtek, addig itt 1943 karácsonyán azt írta egy angol tudósító, hogy lángol a világ, de erről Bp-en semmi nem látszik. Az üzletek tele, karácsonyi hangulat, stb.

OK, hogy a németek "haverjai" voltunk, de ezzel akkoriban még nagyon is jól jártunk. Nem kellene úgy tenni, mintha itt pld. egy átlagmagyar (beleértve a zsidókat is természetesen) tudta volna, hogy a németek amúgy máshol zsidókat ölnek. Sima területi vita és annak lerendezése látszott, amiben (a lengyelek kivételével) nagyon is megértettük a németeket.

Gondolom, a csehek ugyanazt csinálták a német kisebbséggel, mint később a magyarral.

Magyarul, mi akkoriban a fasz jó felén álltunk, míg a csehek a rossz felén.

Anti Anyag (törölt) 2012.05.11. 12:34:44

@Csehszlovák Kém: Hoppá, a 400.000-ből már 600.000 lett?

Amúgy Horthynak ehhez nem sok köze volt. A Don kanyar pedig egy alku következtében jött létre, kb. olyan mint ma az IMF.

Lehet húzódozni, de kihátrálni belőle nem nagyon.

c.2 2012.05.11. 12:35:26

Ritkán szoktam hozzászólni bármihez is, de ...
Csehszlovák Kém
1. Horthy, sem pedig az egész magyar hadvezetés a Don-kanyarért nem tehető egyértelműen felelősnek. A visszavonulásért inkább. Ha valami tudományosabb írást elolvasol, a németek a sok ígéretükből (fegyverzet, ellátmány, csapaterősítés) semmit sem tartottak be.
2. Horthy nem volt anti-szemita, bár nem szerette a zsidókat (Tanácsköztársaság). Továbbá annyit, hogy egyes foglalkozásokban akár 10x-esen voltak felülreprezentálva a zsidó származásúak.
Továbbá egy apró részlet: mégpedig, hogy SENKI sem tudott a haláltáborok létezéséről, még 2 szlovák zsidónak nem sikerült megszöknie 44 áprilisában vagy májusában. Ezután nagyjából még 1-2 hónapba került mire, ezt mások is meg tudták erősíteni. (Ne feledd az amerikaiak sem tudták, mik történtek valójában.)
3. Valójában ez a szó, hogy "kirekesztés" a III. zsidótörvényig még nem reális. A társadalom, pedig tiltakozott ellene. Józsi bácsi Szabolcsban nyílván nem, de az értelmiség szép számban igen.
4. Ellenállás azért nem jött létre, mert a hadseregeink egyrészt a határokat védték, másrészt az szovjetekkel szembeni félelem a társadalom egészére jellemző volt (részben propaganda, részben a valóság miatt) és a kisebbik rossz még mindig a náci Németország volt, aminek - szomszédos állam révén - még volt annyi ereje, hogy vérbe fojtsa a hasonló akciókat. Ezenkívül, a belső megosztottság és a háborús állapotok a szervezést is nehézzé tették.
Horthy rádióbeszéde, gyenge fellépése októberben (majd Szálasi kinevezése, még a lemondása előtt) voltak a legnagyobb hibái.
A "mi lett volna, ha" nem történelmi kategória, abba ne menjünk bele.
Horthynak sok érdeme van, de elkövetett több nagy hibát is. Ennek ellenére a nemzeti érdekeket fontosnak tartotta és tenni próbált a magyarság újbóli felemelkedéséért. A hibája az volt, hogy túl nagy célokat tűzött ki. Irreálisan nagyokat.
Ennyi.
pEaCe~

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2012.05.11. 12:35:43

@hippirapper: Ma az EU a hibás, mert megszorítások vannak, tegnap pedig a náci Németország volt a hibás a deportálásokért. Horthy egy alibista megalkuvó volt, gyakorlatilag az összes stratégiai kérdésben lefeküdt Hitlernek. Az ellenállás ott kezdődik, hogy Bajcsi-Zsilinszky.

A deportálásokról Horthy már régen tudott, önszántából soha nem állította le. A magyar vidéki zsidókat néhány hónap alatt deportálták a magyar csendőrök segítségével és a magyar lakosság passzivitásával, szimpátiájával kísérve. Senki nem állt ellen, hogy ezeket az embereket, ok nélkül, kivigyék és legyilkolják!
Horthy az elképesztő nemzetközi nyomás - nagyjából az egész világ tiltakozott már - hatására állíttatta le a budapesti zsidók deportálását. Persze ez sem akadályozta meg pl a nyilas gaztetteket, garázdálkodásokat vagy éppen Radnótiék halálát a menetben.

"Sok zsidóról" nem tudok, de adhadsz linket, aki támogatta volna őt, néhány emberről tudok, akik a Horthy-rendszerben a politikai-gazdasági elithez tartoztak és később is támogatták a kormányzót.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2012.05.11. 12:35:50

@TH: Még ha gyalog is közlekedsz Prágában, érdemes elolvasni figyelmesebben a posztot: ezeket a szerelvényeket 1997-ben vonták ki a forgalomból, azaz 15 éve! Nem tegnap volt. Amire te gondolsz, azok a típus fiatalabb példányai és valóban, azokat 2009-ben váltották fel az új kocsik, de a poszt nem róluk szól. Majd legközelebb :)

TH 2012.05.11. 12:49:55

lehet, hogy konkrétan ezeket 97-ben volták ki, de a későbbiek is gyakorlatilag ugyanígy néztek ki. Másrészt a poszttal azt sugalltad, hogy Prága már 1,5 évtizede csak modern és korszerű metrókat üzemeltet. És nem mondta senki, hogy gyalog közlekednék, de felszíni közlekedés is létezik...

vizipipa 2012.05.11. 12:50:22

@Csehszlovák Kém: "- 600 ezer magyar zsidó elpusztítása"

Ezt alá tudod támasztani valamivel? Mert ez a deportáltak felfelé kerekített száma (lásd: pl. Randolph L. Braham: A magyar holocaust).

Szóval hazudozni azért ennél jobban kell!

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2012.05.11. 12:50:31

@c.2: Ha Horthy "nemzeti érdekeket" vett volna figyelembe, akkor nem küld vágóhídra 200 ezer magyar katonát és nem segédkezik, az akkori ország területét nézve, több, mint 800 ezer magyar zsidó kirekesztésében.
2. Hazudsz, amikor azt állítod, h az auswitzi jegyzőkönyvek nyilvánosságra kerülése előtt SENKI nem tudott a deportálásokról. Tudtak. Nem is kevesen. És bizonyára Horthyhoz is eljutottak a hírek. A gond az volt, hogy nem hitték el. Például a magyar zsidók sem, hogy ez velük megtörténhet, hiszen ők magyarnak tartották magukat. És mégis megtörtént.
3. Ellenállás azért nem jött létre, mert a magyar politikai elit szinte egésze németpárti volt, nem alakult ki, sem a felső vezetésben, sem a társadalom egy potencionális ellenálló mag. Ha már stratégia, "okosabb nemzetek" ezt nem így csinálják, hogy politikai elitük végzetesen egy irányba elkötelezett, hanem többfelé kiépítik politikájukat.

veghist 2012.05.11. 12:51:39

Én jópár éve olvastam egy cseh fotogáfus önéletrajzi írását, de mára csak arra a részre emlékszem, ahogy a szerző leírja, hogy gyerekként szemtanuja volt, hogy a felkelés során eltévedt, a lemaradt 15-16 éves német gyerekkatonákat a csőcselék összefogdosta, leöntötte benzinnel és felgyújtotta. Elég hosszan írt arról, hogy hogy hugyozták össze magukat és hogy sírtak az anyjuk után. Nekem erről a témáról mindig ez jut az eszembe, és az azt gondolom, hogy az író sem a hősies küzdelemre emlékszik.

Holdkóros Tónyó 2012.05.11. 13:05:35

Höhö, jó kis ellenállás lehetett volna hallod, 40 ezer német meg 120 harckocsi ellen felkúrni pár barikádot :D

zum trucc 2012.05.11. 13:05:58

@enpera: hát, lett volna rá ok, minden esetre a cikk érdekes, te meg vesztettél vele, ha kihagytad.

Zis4 2012.05.11. 13:06:13

@Csehszlovák Kém:
Akárhányszor tévedek erre a blogra, mindig nyomaszt a gondolat, hogy ezen a blogon alig észervehető, de tudatos provokáció folyik. Én speciel az életben nem hallottam senkit május 5.-ről gúnyolódni, nem is tudtam róla, hogy van ilyen ünnep. Egy ilyen fasság kapcsán újabb frontot nyitni... Hát, ez nyilván valami csehszlovák dolog, mint a farmotoros skoda vagy a kisvakond.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2012.05.11. 13:06:29

@TH: Nem lehet, hanem biztos, hogy 1997-ben vonták ki őket: "Ečs, Soviet trains manufactured by Metrovagonmash, that ran on line C, in service from 1974-1997."

Bizony, jól látod, erről szól a poszt, Prága modern és korszerű metrókat üzemeltet, mivel a már kivont régi szovjet járgányokat is korábban felújították, átalakították, sok-sok pénzen. Most meg járnak a Siemensek.

Azt mondtad, hogy nem jársz metróval, tehát nemcsak, hogy érdemi információk nélkül kötekedsz, hanem buta is vagy, mert nem használod ki a világ egyik legjobb metróhálózatát :)

Terézágyú 2012.05.11. 13:19:59

Még Herczeg Ferenc, Horthy feltétlen híve is elismeri, hogy kellett volna egy felkelés - persze nem Horthy, hanem a németek ellen.... De nem lett, s erre több okot is felhoz...

don brada · http://www.sajatwebsite.hu/ 2012.05.11. 13:20:23

@Csehszlovák Kém:
Hű de demagóg szag van.
Ne a Népszabadságból informálódj, kicsit áss már utána mi is történt ez időtájt.
Sokan vádolják tehetetlenséggel, és németbarátsággal, de tipikusan azok akik max 2 oldalt olvastak a korszakról a törikönyvben.
Évekig tartotta vissza a náci terrort, és komoly erőfeszítéseket tett a kiugrásért - az más kérdés, hogy ez nem sikerült/sikerülhetett, és a hatalomátvétel után világrekord idő alatt öltek meg 600.e magyar zsidót. Ha nem ő van kormányon már 41-től mentek volna a vonatok.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2012.05.11. 13:20:30

@Anti Anyag: Nem kéne úgy tenni, hogy pl egy átlag magyar ne tudta volna, hogy mi folyik a környező országokban. 1944-ig tízezrével menekültek a környező országokból Budapestre, Magyarországra zsidó származású szlovákok, lengyelek, románok, magyarok, akik Magyarországon bújkáltak tovább. Többek között, ők is tájékoztatták, nemcsak a helyi lakosságot, hogy pl 1942-ben Szlovákiában az ottani zsidók kétharmadát már elszállították. De működött az információáramlás a helyi zsidó szervezetek között és a nyugat felé is. Tájékozódtak.

A gond az volt, hogy nemcsak manapság, de akkor is hihetetlen volt, hogy ipari méretekben embereket gyilkolnak - pusztán vélt származásuk, kisebbségi mivoltuk alapján.

Csigafattyú 2012.05.11. 13:36:14

Cseh csetnikek, meg náci Horthy... GRATULÁLOK!!

Stefánia kisasszony KME (Keresztény Magyar Ember) 2012.05.11. 13:36:15

Valaki magyarázza már el röviden, hogy mi a különbség a csehek, a szlovákok, a szlovének és a lengyelek között? A samponom hátoldalán található termékismertető alapján ugyanazt a nyelvet beszélik, maximum 3 betű eltérést fedeztem fel.

Tehát mindannyian szláv nyelven beszélő szlávok. Mi különbözteti meg őket?

c.2 2012.05.11. 13:37:09

Erdély, Felvidék, Délvidék...
Ezért cserébe kellett adnunk 200000 katonát. Nem támadni, hanem védekezni.
Igen a zsidókat kirekesztették, de komoly atrocitás még közel 3 évig nem érte őket, kivéve a munkaszolgálatot, az tény, hogy elég csúnya dolog volt, de nem követelt számszerűleg mégsem olyan nagy áldozatokat. A deportálásokról tudtak, én haláltáborokat írtam, ahol legyilkolták tömegesen őket. Erről nem tudtak. A németek nagyon jól elrejtették.
Magyarországon csak annyit tudtak 44 tavaszáig, hogy a nagy háborús veszteségek miatt Németországban állandó munkaerőhiány van és erre kellenek a zsidók.
A zsidók valóban báránylelkűek voltak, Varsót leszámítva sehol sem fejtettek ki komoly ellenállást. Hazugnak ne nevezz, én sem személyeskedtem.
A magyar politikai elit kicserélődött a háború 6 éve alatt ilyen kijelentést nem lehet tenni. Mikor? és mégis a földbirtokos arisztokrácia és a tőkések mik lettek volna? A német túlsúly 43-ra már igaz, korábban, nem merném ezt kijelenteni. A hadüzenettel megszűnt a diplomáciai kapcsolat az EK-gal és az USA-val. USA-nak nem volt értelme hadat üzenni, ez is hiba volt, de német részről elvárták.
Többfelé kiépített kapcsolatok... Egyedül az EK nem volt megszállva az egész kontinensen, meg persze Svájc (semleges) és Svédország (semleges). Spanyolok alig éltek. Amerikában cseppet sem érdekelt senkit Magyarország. Az EK már 1943-ban, mikor látszott a szövetséges fölény, lemondott Közép-Európáról a szovjetek javára. Ny-i emigráció híján nincs mit várni. Sajnos Magyarország, csak úgy mint az 1. vh után vajmi keveseket érdekelt.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2012.05.11. 13:37:21

@don brada: Bogaram, te meddig jutottál el, az első sorig?

Természetesen tény, hogy Magyarországon még nem gyilkolták szisztematikusan 1944 tavaszáig a zsidó származású embereket, relatív biztonságban voltak. De ez nem Horthy érdeme. A magyar zsidóság oly mértékben asszimilálódott a magyarsághoz, hogy az utolsó pillanatig szinte senki nem hitte el, hogy őket, mint "zsidókat" meg akarja a "magyar nemzet" különböztetni.

De abba ugye belegondoltál, ahogy írod - "világrekord alatt öltek meg 600 e magyar zsidót" - ez többek között annak a tudható be, hogy a Horthy-korszak idején, jogilag szépen előkészítették a terepet? A korabeli állami antiszemita propagandáról nem is beszélve.

Kiugrani úgy lehetett volna, ha egy magyar katonai erő szembefordult volna a németekkel vagy - mint Prágában - civil ellenállás alakul ki. Egyikre se ismerünk példát, a legendák meg nem érdekelnek...

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2012.05.11. 13:38:00

@Zis4: nekem is mindahányszor ez a véleményem és mindahányszor értetlenül állok az írásai előtt és mindahányszor felbacom az agyam.
Talán egy posztja sem volt, amiben nem volt magyarok elleni provokatív megjegyzés. Talán még a tót Éden Hoteles írás se volt kivétel.
Beteges dolog ez. Főleg az Index részéről, amiért rendszeresen kirakják címlapra, jó kis indulatokat gerjesztve, ja és persze Kém Kolléga, hogyúgymondjam sajátos történelemszemléletét propagálva valahonnan a csehszlovák határon túlról.
Jó mi?

Atrox 2012.05.11. 13:38:26

@Csehszlovák Kém: "944-ig tízezrével menekültek a környező országokból Budapestre, Magyarországra zsidó származású szlovákok, lengyelek, románok, magyarok, akik Magyarországon bújkáltak tovább. "

Nocsak-nocsak! Ha itt olyan kibaszott elnyomás lett volna, akkor ennek vajon mi a magyarázata? Ja, felkeltek a háború vége előtt 3 nappal? Ez aztán a bátorság! Talán 39-ben kellett volna, mikor bírka módra tűrték, hogy a Német Birodalomhoz csatolják őket. 3 nappal a háború vége előtt mi is felkelhettünk volna, csak akkor itt már Szovjet megszállás volt...

tamareaf 2012.05.11. 13:38:38

@Csehszlovák Kém: ha Ön azt hiszi, hogy nyílvánosan, nyugati támogatás nélkül, Horthy bármennyire is cselekvőképes lett volna, akkor téved. Bárminemű ellenállást képes lettek volna a németek 24 órán belül felszámolni. Ha 1939-ig követjük teljesítményét, teljesen korrektül beleilleszkedik a kor körülményeibe. Még felül is múlja azt, például a trianoni határok revíziójával.

Az addigi zsidótörvények pedig valamelyest összhangban vannak a négerek társadalmi helyzetével az Egyesült Államokban, vagy a francia és angol gyarmatok lakóinak helyzetével.

Barbár korszak volt, és azóta csak egy hangyányit vagyunk előrébb.
Az, hogy az 1939 előtti elköteleződésünk miatt utána csapdába kerültünk; az már egy másik történet, de kétlem, hogy alakult volna másként is.

Mirosláv 2012.05.11. 13:53:39

prosím pozos dverzse se zavírají ;) aneb post...:)

Trog_Air 2012.05.11. 13:53:43

En ugy tudtam, hogy a csendor az nem csetnik, hanem žandarm csehul...

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2012.05.11. 13:54:21

@c.2: Az antiszemiták legnagyobb önámító akcióját mutatod be: nem tudtak róla. Muhaha. Ezt hallom Szlovákiában is egy Tiso-párti nacionalistától, de ugyanezt mondja egy Horthy-fan is Magyarországon, tök mindegy és teljesen tipikus.

Nem személyeskedem, de megállapítom, hogy tudatosan vagy butaságból hazugságokat terjesztesz!

Történelmi forráskutatások alapján lehet biztosan állítani, h például a Pozsonyból (az ottani mentőbizottság tagjai részéről) már 1942 augusztusában már táviratoztak a genfi Vöröskeresztbe (Saly Mayerhez) és onnan tovább Londonba, hogy tudnak a lengyelországi tömeggyilkosságokról és, hogy továbi 4 millió zzidó a tömeges megsemmisítés szélére került.

Ha érdekelnek a részletek, ebben a könyvben megtalálod: Laquer, W.- Breitmann, R.: Der Mann, der dass Schweigen brach. Wie die Welt vom Holokaust erfuhr. Frankfurt am Main - Berlin, 1986

De ajánlom figyelmedbe Schmidt Mária több tanulmányát is, őt talán még a kezedbe veszed és meg is érted.

Nem hibáztatlak persze ezért, mert se a magyar, se a szlovák történelemoktatás és a társadalmi közeg nem olyan, hogy ezekkel a tényekkel könnyen találkozol, könnyebb elhinni a legendákat és tévhiteket.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2012.05.11. 14:02:57

@Trog_Air: Hát rosszul hitted, van ilyen.

Ezt ismered: Četník ze Saint Tropez?
(A Saint Tropez-i csendőr)

www.youtube.com/watch?v=zeFRnh4UpeU

barumka 2012.05.11. 14:03:49

A cikk örömére, hajnalban indulás a Csehekhez. Normális emberek közé, normális sört inni olcsón, és jól szórakozni egy hétvégén keresztül :-)

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2012.05.11. 14:13:22

@Atrox: Te itt mit nocsakozol?

Azt írtam: relatív nyuglom volt. Lefordítva: nem kellett elkülönített gettókba élni és nem szállították fel a marhavagonokba sem. Ettől függetlenül a relatív nyugalomba a mindennapos igazoltatások is beletartoztak és ha hamis papírjaid voltak, vagy nem voltak papírjaid, amivel igazoltad magad, visszatoloncoltak, vagy helyben agyonlőttek. Ebben a "hatalmas nyugalomban", minden nap bújkálni kellett. Ezek az emberek nem megnyugodni, pihenni menekültek Magyarországra, hanem ideiglenes állomásként, a továbbmeneküléshez szükséges papírok beszerzésén dolgoztak, hogyha volt lehetőségük azonnal továbbinduljanak Törökország és a Szentföld felé.

A menekültek nagy része tisztában volt a magyar zsidók várható sorsával is, akik viszont nem akarták elhinni állításaikat, mert magyarnak érezték magukat.

Na ez az igazi tragédia és botrány, ezzel nem sikerült még szembenézni a mai napig...

nu pagagyí 2012.05.11. 14:41:17

@feamatar: Azt, hogyan lehet kiugrani egy háborúból a románok bemutatták. Horthy díszpéldánya a korlátolt, magyarkodó, de a magyarságnak csak kárt okozó jobboldali politikusoknak. Uralkodásának eredménye egy rakás értelmetlenül elpusztult ember és egy még kisebb ország. Lemondása előtt, bónuszként, sikerült kineveznie Szálasit, így legitimálta a diliházba való nemzetvezető rémuralmát. Saját és fiának élete többet jelentett neki, mint hazájának sorsa. Ennyit erről.

Sohse volt ilyen jau 2012.05.11. 14:41:36

Ha már Horthy. Ő valóban következetesen kiállt a magyar érdekekért:))).
Már hadban álltunk a a világ két akkori nagyhatalmával (meg sok kicsivel) a Szovjetunióval meg Nagy-Britanniával , de ez nem volt elég neki (merjünk nagyot álmodni) hadat üzentünk az Egyesült Államoknak is.

A fáma szerint mikor a magyar nagykövet átadta az amerikai külügyminiszternek a hadüzenetet az megkérdezte tőle, hogy ugyan árulja már el milyen követelései vannak a kis Magyarországnak az Egyesült Államoktól. Mire a nagykövet azt válaszolta, hogy nekünk nincsenek területi követeléseink, pusztán a szövetségesi kötelezettségeinket kívánjuk teljesíteni.
A külügyminiszter nézi, forgatja a hadüzeneti oknányt és látja, hogy azt a Magyar Királyság küldte.
Csak úgy érdeklődésből megkérdezte, hogy ugyan ki most Magyarország királya.
A válasz- Magyarország király nélküli királyság, az államfő Horthy Miklós kormányzó, tengernagy.
Tengernagy? Hát Magyarország tengeri hatalom? (A külügyminiszter lelki szemeivel nyilván már látta, amint a magyar hadihajók New Yorkot ostromolják.)
A válasz azonban megnyugtatta, Magyarország nem rendelkezik tengeri flottával, csak szárazföldi hadsereggel.

Több kérdés nem volt. A külügyminiszter belátta, hogy ezek nyilván komplett idióták, akikre észérvekkel amúgysem lehet hatni.

Azóta sok víz lefolyt a Dunán, de a magyar idiotizmus az él és virágzik.
Ideje, hogy szobrot emeljünk a legynagyobb magyar idiótának, vitéz nagybányai Horthy Miklósnak....

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2012.05.11. 14:42:04

@pushpang (univerziális határeset): Nem "a magyarok ellen", hanem a nacionalista megnyilvánulások ellen szoktam posztokat írni. Ha ez neked ennyire fáj, ennek oka az, hogy te is az vagy.

Atrox 2012.05.11. 14:45:25

@Csehszlovák Kém: Na, ennek fényében meg különösen nem értem, hogy miért menekültek ide zsidók a te drágalátos Szlovákiádból? :)

Egyébként fals az összehasonlítás a nácik elleni prágai felkelés és a cikkben emlegetett (és általad annyira óhajtott) Horthy elleni felkelés között is. A csehek egy megszálló, idegen hatalom ellen keltek fel. Miért kellett volna Horthy ellen felkelni? Ő az akkor hazai vezető volt, nem egy megszálló hatalom parancsnoka.

A cikk egyébként jó lenne, és itt senki sem ócsárolná a civil felkelőket, ha nem lenne ott az a szándékos szúrás, amely szerint a magyar egy gyáva, szar féreg. És lehet, hogy te örültél volna, ha 43-ban itt kitör egy forradalom vagy polgárháború, de vajon te mikor fogsz kimenni és véredet adni akkor, ha valamivel nem értesz egyet? Kár így betámadni a 40-es években élő őseidet. Elég sanyarú volt a sorsuk nekik és inkább örülnöd kellene, hogy neked nincs lehetőséged megmutatni a hősiességed...

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2012.05.11. 14:57:13

Kedves solesz, radikalisviccek, Asztalos Gábor, stb.

fajgyűlölő, mocskolódó, rasszista, holocaust-tagadó kommenteket továbbra sem engedek be, igen, vegyétek cenzúrának, a dotoho nem csippantja a benácult agyatlanokat, húzzatok innen a picsába!

vgab 2012.05.11. 15:01:29

@c.2: Jópofa a hozzászólásod.

"Erdély, Felvidék, Délvidék...
Ezért cserébe kellett adnunk 200000 katonát."

Kitűnő "csere" volt, pláne, hogy a területekből semmit nem lehetett megtartani. Ha mondjuk a fiad vagy az apád köztük lett volna, nyilván akkor is jónak tűnne.

"Nem támadni, hanem védekezni."

Ki üzent hadat?

"Igen a zsidókat kirekesztették, de komoly atrocitás még közel 3 évig nem érte őket, kivéve a munkaszolgálatot, az tény, hogy elég csúnya dolog volt, de nem követelt számszerűleg mégsem olyan nagy áldozatokat."

Kíváncsi vagyok, mit szólnál ha Téged "rekesztenének ki" így. Az is érdekelne, hogy milyenek szerinted a "nem komoly" atrocitások és hogy hogyan élnéd meg, ha a Te hozzátartozóiddal történnének meg. Az "elég csúnya" munkaszolgálat is nyilván kellemes lenne, mindig jól esik az embernek ha az amúgy is életveszélyben lévő családjától elszakítva marhavagonokban külföldre viszik hogy megalázzák, kínozzák és végül jó eséllyel megöljék.

"A deportálásokról tudtak, én haláltáborokat írtam, ahol legyilkolták tömegesen őket. Erről nem tudtak."

Ha nem haláltáborba mentek, akkor nyilván baromi jól érezték magukat. Gondolom, pihentek egy jót a sok itthoni stressz után német pénzen.

Styxx 2012.05.11. 15:03:04

Ezt a blogot nem úgy kell olvasni, hogy akkor minden frankó, amit CsSzKém kolléga leír, hanem röhögni a provokációkon és úgy fasza. Eleinte voltak tök klassz posztjai, mert érdemes a magyar mainstreamtól eltérő nézőpontból is olvasni a dolgokról, de mostanra nagyjából a provokatív fricskákra tolódott át a hangsúly. Mivel nem kötelező ezt a blogot (se) olvasni, akkor úgy érdemes idetévedni, hogy röhög rajta az ember.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2012.05.11. 15:14:52

@Styxx: höhö. Természetesen ez is egy vélemény, de itt mi mindent komolyan gondolunk, mivel továbbra is az a célunk, hogy a magyar közvélemény előtt kevésbé ismert szlovák és cseh világot bemutassuk, akár magyar példákon, eseteken keresztül.

Hogy aztán ez sokaknak provokációképp hat? Lássuk be, ez nem a mi hibánk :)

Egyébként pedig csak simán kihasználjuk a Szerbia blog utóbbi időben feltűnt lustálkodását és betörtünk egy kicsit a bulvárhírek világába is :P

tamareaf 2012.05.11. 15:16:20

@nu pagagyí: románoknál deportálások is hamarabb voltak mint itt. Nem ugyanaz a két ország helyzete.

Szálasi kinevezése Horthy elfogatása után történt.

Egyébként meg mi történhetett volna? Itt volt nekünk Németország, meg a kisantant. Trianon korrekciójáról meg senki sem akart hallani.

Nem kívánom, hogy Horthy-t az egekig emeljük, visszás rendszer volt az, mindenképp, de a korszakhoz képest nem volt rossz. Még talán jobban is teljesített, mint az őt megelőző nemtudomhány habsburg..

Qwer 2012.05.11. 15:17:00

Azt hiszem sikerült messzire jutni a metrókocsiktól.
Egyébként bosszant, hogy a posztolónak miért kell a témához tökre nem kapcsolódó, de előre tudhatóan nem egyértelműen megítélhető, viszont indulatokat keltő bevezetőt írni.
(Illetve tudom, mert így lesz 300 választ a posztra.)
Ha már felkelés (hogy én is a mellékvágányhoz kapcsolódjak), számomra meglepő volt a szlovák nemzeti felkelésről olvasni röviden valahol (persze nem kizárt, hogy eltúlozva a jelentőségét). Szívesen olvasnék erről egy posztot (de ne a pozsonyi villamosokről szóló poszt bevezetője legyen!)

seyss-inquart 2012.05.11. 15:40:35

Horthy eladta az országot a saját fia életéért.Ha a proklamációval nem Pesten "jenőzik",hanem valami biztonságos helyen,akkor a kiugrás sikerült volna mint a románoknak.

solesz · www.index.hu 2012.05.11. 15:41:28

@c.2: a felülreprezentáltság akkor érdekes, ha mérik. Ha mérik, akkor faji/vallási megkülönböztetés van.Ha ez van, akkor ez nem hasznos.

De jó lenne, ha a korábban bányákban dolgozó cigány tömegek felülreprezántáltságát kezelte volna valaki és levitte volna a nem cigányokat is. Akkori időkhöz mérten 10:1-hez.
És persze ugyanilyen gond az óvodai nevelő pedagógusok közötti jelentős női felülreprezántáltság.

Persze e fenti két példát inkább csak azért írtam le, hogy világos legyen: vannak területek, ahová "valamiért" "valakik" jók inkább.

Kiemelném, hogy probléma többek az is, hogy a felülreprezentáltsági kérdést is kifejezetten a zsidók visszaszorítására használták... más felülreprezentált réteg problémamegoldására nem. Lásd cigányok a bányában... Ha azt akkor megoldotta volna valaki, akkor ma sem lenne ekkora probléma. Csak akkor valakik úgy gondolták, hogy jobb a fehérnek, ha a cigány a föld alatt dolgozik. Ma meg semmit, értsd semmit sem tudunk tenni a képzetlen, megélhetési segélyezett roma társadalommal. A bányák környéke mesélni tudna. Látogass el Lyukóbányára.

Sajnos képlékenyen szilárd érvrendszerek mentén zajlott ez akkoriban. A képlékenységet a fajgyűlölet adta a szilárdat a végrehajtás könyörtelensége.

solesz · www.index.hu 2012.05.11. 15:41:46

@c.2: a munkaszolgálatot kevésbé problémásnak állítod be, azzal az érvvel, hogy kevesebb áldozatot hozott...

a háború utolsó időszakában a munkaszolgálatosokat a német hadiiparba vetették be, étlen szomjan dolgozni. átlagban 3-4 nap után haltak meg. Nem néhány, ahogy te írod. Ez egy másik fajta megsemmisítés volt.

Ja, és a munkaszolgálat egy olyan megnevezés volt, amit akkoriban marketing miatt hívtak annak. Tulajdonképpen nettó rabszolgatartás volt.

Elolvastam egy munkaszolgálatos leveleit. Egy családi hagyatékban volt. Kézzel írott. Röpke pár év alatt bejárták közép és kelet európát. Nem tisztázott, hogy hol halt meg pontosan, de az utolsó levelek ausztriából érkeztek.

A munkaszolgálat része volt a megsemmisítésnek. A mobil haláltábor.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2012.05.11. 15:46:37

@Qwer: bocsánat, hogy csalódást okoztam, másoknak egyértelmű volt az átkötés, hogy a május 8.-i nemzeti ünnep alkalmával láttunk egy 40 éves szovjet metrószerelvényt a városban :)

Ami a SZNF-re tett megjegyzésed illeti, amint lesz vmi aktualitása a dolognak fogsz olvasni róla, felvettem a listára!

Így előzetesen azt ígérhetem, hogy a pozsonyi villamosokhoz biztosan nem, max a Szlovákián áthaladó vonatokhoz fogom a posztot kötni :)

delejes 2012.05.11. 15:54:15

@c.2:
'Erdély, Felvidék, Délvidék...
Ezért cserébe kellett adnunk 200000 katonát."
Khm... Mindkét nagyapám a "csereüzlet tárgya lett te barom. Most nincs nagyapám, de más se abból a "bizniszből"...
Elképesztő, hogy mit megengednek maguknak egyesek, és ez a relativizmus igencsak jellemző manapság... sajnos.

"...kivéve a munkaszolgálatot, az tény, hogy elég csúnya dolog volt..."
Kérdezd meg Radnótit, esetleg Szerb Antalt... Ja, nem tudod. Sajnálom...

"...én haláltáborokat írtam, ahol legyilkolták tömegesen őket. Erről nem tudtak. A németek nagyon jól elrejtették."

Tudták. Csak nem hitték el. Sajnos. És ültek mint szar a gazban, Horthyval az élen.

tamareaf 2012.05.12. 15:38:40

@delejes: a politikához elsősorban gyomor kell. c.2 leírhatta volna virágnyelven is, de nem épp ezt teszik a politikusok?
Nagyon sok ember vágyát elégítette ki a területek visszacsatolása. Nagyon sok ember gondolta gonosznak a komcsikat. A puskacsöveket azonban csak egyszerű emberek tartják itt is, ott is.

Ha akkor nincs az a 200.000 katona, akkor már 42-ben jöhetett volna a német megszállás, és lett volna helyette 400.000 másik frontra vezényelt. És valószínűleg a deportálások is hamarabb beindulnak.

Nem lehet mindig jó döntést hozni.

c.2 2012.05.12. 15:38:45

Nekem is volt családtagom, aki részt vett a Don-kanyarban történt eseményekben (ő túlélte, géppuskásként). Sőt az egyik szomszédom, aki még most is él, szintén túlélte, mind az 5 testvérével végig harcolták a háborút.
Én az 1944. március 19-e előtti állapotokról írtam. Lehet kétségbeesetten nyüszíteni, hogy jajj de sokan meghaltak, de a háború ilyen, a 20. század ilyen. A fentebbi dátum előtti események, nem mérhetőek az onnantól számított egy év pusztításaihoz képest. [és igen, az én családomat is érték veszteségek]
A 2. magyar hadsereg kiállítása, erőteljes német nyomásra történt.
(A ki üzent hadat kérdésről annyit, hogy sok vita van ekörül. A Tiso-féle Szlovákia ekkor már hadban állt a SZU-val és valószínűleg Kassát nézték Bártfának, tévedésből. Másik a szándékos német beavatkozás, hogy sodorják be Magyarországot is. Harmadik, hogy a románok voltak.)
A náci Németország ereje Gömböstől kezdve, több magyar vezető politikust megigézett. 1941-ben amíg az USA nem lépett hadba és nem dőlt el az angliai légicsata, szerintem 50-50 volt az esély. A kontinens szinte egésze, német befolyás alatt állt. Nehéz elképzelni a mai térképen, hogy csak néhány ország létezett, de ez volt a helyzet.
Schmidt Máriával kapcsolatban tudnál pontosítani? Valami olyan kellene, ahol megerősíti ezt az 1942-es dátumot.
Solesznek annyit, hogy nem kell mérni, látszik.
Én nem a szörnyűséget vontam kétségbe, hanem a kisebbek rosszról beszéltem.

Mr.Fox 2012.05.13. 00:09:49

Már jó ideje olvasom a blogodat (meg más blogokat is, de ez nem ide tartozik). A legtöbb esetben nem volt semmi gondom a "postokkal", mert úgy általában semmi gondom sem a csehekkel sem a szlovákokkal sem. Viszont most tényleg nem értem, miért volt szükséges a cikk egészéhez az a bevezető. Hisz a metróról írsz, ha jól csalódom, illetve bejátszik némi cseh nemzeti ünnep is, aztán mégis. Előjön Horthy, nyilasok, a kommentekben később az elmaradhatatlan zsidózás. A te blogod, Isten ments, hogy beleszóljak,:), csupán nem látom okát annak, hogy ez belekerült, bár szép számú kommentet generált. Egyébként még sohasem találkoztam ezt az ünnepet ekéző magyar hozzászólásokkal, nem is tudtam a létezéséről, szóval ez valami kollektív bűn lenne? :)

Gudea enszi · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2012.05.14. 19:40:25

Ha már nacionalista barátaid munkásságára hivatkozol, legalább legyél tisztában vele!

Világosan megírtuk, hogy a prágai felkelést sajnos nem cseh polgárok, hanem az orosz SS-hadosztályok robbantották ki, majd miután az oroszok inkább kiegyeztek a német helyőrséggel, a farvizükön evickélő csehek is nyomban ugyanígy cselekedtek.

Itt hívnám fel a figyelmedet, hogy ez prágai felkelés, és nem cseh felkelés. Talán nem véletlenül. A csehek sajnos túl gyávák az ilyen felkelésekre, az ő bátorságukból csak emberek felgyújtására futja.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2012.05.14. 21:07:43

@Gudea enszi: Nincsenek nacionalista barátaim, te pedig kapitális baromságokat írsz.
A kilencvenes évekhez, úgy látszik, a romló történelemoktatás is hozzátartozik.

"a prágai felkelést sajnos nem cseh polgárok, hanem az orosz SS-hadosztályok robbantották ki"

1944 április végén a szovjet hadsereg felszabadította Pozsony, Brünn, Ostrava vonalon Morvaországot. A cseh felkelés még május 1-én Přerovban tört ki, ahol hamis hírek kezdtek el terjedni a német fegyverletételről. Még ugyanazon a napon átterjedt a lázadás Olmücre és a környék falvaira, itt avatkoztak be először az SS katonák.
Május 2-án felkelés alakult ki Nymburk, Poděbrady, Chlumec nad Cidlinou, Úpice dalšího dne Semily, Železný Brod, Turnov, Jilemnice, Stará a Nová Paka, Příbram, Beroun, Vizovice településeken
Május 3-án: Vsetín a Kladno
Május 4-én: Louny, Jindřichův Hradec, Rokycany, Klatovy, Domažlice
Összesen mintegy ezer cseh településen kezdtek el tüntetni a nagyon félénk és gyáva csehek a megszállók ellen.
A felkelés terjedését elősegítették a cseh partizánakciók is.
Május 5-én, Prágában is először tüntetéssel kezdődtek az események, aztán az egész nyílt ellenállásba, harcokba fordult át.
Május 8-án Ferdinand Schörner német tábornok seregén Horicnál a lázadók rajtaütöttek és részben szétszórták. Egy nappal később aztán a Vörös Hadsreg tankjai fejezték be a nácik széttörését. Május 8-án írtak alá egy egyezményt a németek a Cseh Nemzeti Tanáccsal, hogy eltakarodhatnak Prágából, ha abbahagyják a harcokat.

"A csehek sajnos túl gyávák az ilyen felkelésekre"

Folyamatos szabotázs-, és egyéb diverzáns akciókról tudunk a Protektorátus fennállása alatt, amelynek a prágai, májusi felkelés volt a csúcspontja. Reinhard Heydrich elleni merénylet sem sikerülhetett volna a cseh(szlovák) ellenállás intenzív létezése nélkül.

Mesélj, hogy Magyarországon milyen merényleteket követtek el a náci megszállók ellen a magyar ellenállók, felkelők, illetve milyen folyamatos szabotázsakciókról tudsz Magyarországon, amelyek a háború-párti Horthy-rezsim ellen történtek.

Szerintem meg azok a német katonák voltak a gyávák, akik május 9 és 11 között fegyvertelen, civil lakosokat mészároltak le, pl 1945 május 9-én Lejčkov na Táborská faluban, 11-én u Milína u Příbrami faluban, ahol miután fehér zászlóval kicserélték a foglyaikat, lőttek le 60 csehet, bravó, "bátor" német katonák!

"ez prágai felkelés, és nem cseh felkelés"

Ne zavarjanak a tények.

A májusi cseh felkelés Csehországban 37 városban, 240 községen tört ki és sok helyen kemény harcok alakultak ki a németekkel. Rendkívüli állapot volt érvényben az ország területén, a németek a lakosságból szedtek túszokat, h aztán legyilkolják őket, megfélemlítve a cseheket. A felkelés során Prágában 3700 ember, vidéken, a cseh-, és morva területeken további 8000 ember halt meg a harcokban.

Kíváncsian várom információid arról, hogy Magyarországon, a bátor magyarok fellázadtak-e a nyilasok és a nácik ellen, nemhogy országosan, esetleg Budapesten. A bátor magyar civilek és bátor magyar katonák kussolva tűrték 200 ezer magyar honvéd vágóhídra küldését és 600 ezer magyar zsidó kirekesztését a nemzetből. Ez idő alatt a "gyáva cseh katonák" tízezrei harcoltak nyugaton és keleten, minden fronton, a mocsadék nácik ellen.

Evvan.

tiborur 2012.05.15. 11:02:52

@Csehszlovák Kém:
Aztán arról is írhatnál, hogy mi lett a 1,5 millió szudéta némettel a világháború után.Meg a többezres Brünni németségröl is ejthetnél pár szót, hogy hová párologtak el egy éjszaka alatt....Vagy a mostanában eluralkodó cigányellenes hangulatról is írhatnál valamit(a nyíllal fejbelött tolvaj, vagy a felgyújtott kislány..).A csehek közt is pont ugyanúgy vannak-voltak nacionalisták mint a magyarok között, a világháborúban egyszerüen a fasz rossz végén álltak. Ez a felkelésük is nem valami egyetemes nácizmus ellenni megnyilvánulás volt mint ahogy azt ök és te is láttatni szeretnés, hanem harc a megszállók ellen.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2012.05.15. 11:17:27

@tiborur: Imádom, ha valaki úgy kommentel, hogy el sem olvasta a posztot. Rosszabb esetben nem értette meg. Írtam volna olyat, hogy a csehek között nincsenek nacionalisták? Olvasd el már lécci figyelmesebben a posztot, vagy nézd meg a kisfilmet, pont erről szól az egész. Aztán okoskodj.

Másrészt romaellenes hangulat nem most kezdett eluralkodni, az sajnos már korábban is volt, mostanában az a látásmód kezd eluralkodni a cseh médiában, ami Magyarországon már nagyon jellemző: keresnek egy szociális konfliktust vidéken és etnikai színben tűntetik fel. Tragédia.

A csehek megszállói történetesen a náci németek voltak, szerinted akkor kik ellen harcoltak? A norvégok ellen? Lehet ragozni, kisebbíteni a csehek érdemét, csak felesleges és abszurd, pont Magyarországról nézve.

tiborur 2012.05.15. 12:40:53

Ezt a metrós alá írtam, ha feltünt volna.A szudétás videót csak ezután néztem meg...szóval azt a részt visszaszívtam.
Amúgy meg mondom úgy,hogy te is megértsd. A csehek a háború végén úgy baszták ki az országból az összes németet, karon ülö csecsemötöl kezdve a vénemberig, hogy a lábuk se érte a földet(pontosabban érte mert eröltetett ment volt :-))humánus igazán hösies megoldás volt..
Semmivel sem bántak különbül a németekkel, mint máshol a zsidókkal...ergó ugyanakkora nácik ök is mint a németek, vagy a magyarok..semmivel sem jobbak. Csak épp nekik nem a zsidókkal volt konfliktusuk hanem a németekkel. Erre írtam, hogy nem a nácizmussal volt ezeknek bajuk hanem a németekkel mint olyannal most meg próbálnak itt tetszelegni mint valami egyetemes emberi erények örzöi, te meg beszopod nekik... ugyanolyan romlottak ök is mint mi..

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2012.05.15. 12:42:42

@tiborur: Ezt a hsz-t még beengedem ide, de legközelebb a megfelelő poszt alá kommentelj, ez nem ide tartozik.

Ne zavarjanak a tények.

Nem másfél, hanem 3 millió németet tettek ki Csehszlovákiából.
Másodszor. A németek kitoloncolása nem oka, hanem következménye a II világháborúnak! Érted a különbséget? Soha, ismétlem soha nem került volna sor erre a szomorú eseményre, ha a németek nem robbantják ki a II. világháborút. Evvan. A történelem során, a II. vhb előtt és után is, eddig minden háború után történtek lakosságcserék vagy határmódosítások.

A németországi (és más európai országok zsidó származású polgárai) nem nyilvánítottak ki olyan véleményt, hogy ők nem szeretnének Németországban, Magyarországon, stb. élni. Puszta faji alapon kiírtották őket. A csehszlovákiai szudétanémetek kinyilvánították, hogy nem akarnak többé Csehszlovákiához tartozni az aggastyántól a gyerekig. A háborús logika alapján lakoltatták ki őket. Nem volt szép dolog, de életben maradtak. Érzed ugye a különbséget?

Ahogy írtam már korábban egy hsz-emben, egy háború alatt és az azt követő béketárgyalásokon eddig nem láttunk olyat, hogy az egyéni jogok alapján hoztak volna meg döntéseket, hanem sajnos kollektív ítéltek meg eddig mindent. Értelmezhetetlen ma ott emberi jogokról beszélni, ahol a háborús logika működött. Pontosan ezért mondjuk, mi liberálisok, hogy a háború rossz dolog. Érted?

Ambassador Kappa 2012.05.16. 08:15:27

Én marha nehezen tanultam meg ezt az egy sort is a metróban (nem áll rá egykönnyen az ember fiának nyelve erre az "öt mássalhangzó meg lágyító egy szóban" dologra), de persze, hogy utána egy évig SMS hangként így jöttek az üzenetek! :)

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2012.05.18. 15:05:22

A cseh nemzeti felkelésről szerintem érdemes elolvasni Skvorecky Gyávák címő könyvét, svejki színvonalú mű...
süti beállítások módosítása