Már úgy is rég volt egy kis bezzeg Prága: több tízezer résztvevő, minimális rendőri jelenlét és hét letartóztatás verbális erőszak miatt - ez a szombaton megtartott Prague Pride gyorsmérlege. Csehországban szó szerint megéri toleránsnak lenni: éves szinten 120 milliárd forintnak megfelelő bevételt hoz az országnak a másság tisztelete.

Az idei prágai meleg felvonulást több cseh közéleti szereplő is támogatta, ott volt a menetben Fero Fenič rendező, Bolek Polívka színész vagy Jiřina Šiklová szociológus, de Jiří Paroubek szociáldemokrata politikust és néhány Zöld Párti arcot is láthattuk a felvonulók között éppúgy, mint a nemsokára esedékes cseh elnökválasztás egyik esélyesét, Jiří Dienstbiert is, aki fiával érkezett a rendezvényre. Az eseményt megtisztelte jelenlétével Norman Eisen az Egyesült Államok prágai nagykövete is. Majd elfelejtem megemlíteni: az esemény fővédnökségét Bohuslav Svoboda, Prága főpolgármestere vállalta magára.

A felvonuló tömeg meglehetősen vegyes képet mutatott: nem hiányoztak az extravagáns megjelenésű felvonulók, de az emberek többsége civil ruhában nyomult, többen babakocsival jelentek meg és rengeteg külföldi is csatlakozott a menethez. A meleg felvonulásokra jellemző egyéb kellékek sem hiányoztak: színes ingek és lufik, szivárványszínű zászlók, hawaii-fűzér, de olvashattunk lényegre törő jelszavakat is, mint például: "Egységben a különbözőség jogáért", "Jézus mindenkit szeret", "Mindannyian ugyanazt a levegőt szívjuk".

Egészen elképesztő: ezen a videón arról beszélnek a megkérdezett felvonulók, hogy őket soha nem érte diszkrimináció, a munkahelyükön elfogadják kollégáik, nem buzizzák le őket az utcán. Ellentétben a más országban történtektől a megkérdezettek jól érzik magukat a bőrükben, nemcsak a felvonulás idején, de a mindennapokban is.

A menet kezdetén a tömeg nagyságát nagyjából négyezer főre becsülte a dotoho által a helyszínen megkérdezett rendfenntartó erők egyike. Mivel a felvonuláshoz bárhol csatlakozhattál, nem volt meglepő, hogy a menet végén, rendőrségi becslés szerint, már tízezer főt is meghaladó létszámban vonult a tömeg Prága utcáin. Korlátot, kerítéseket, rendőrkordont nem láttunk. A menet tagjai végig kommunikáltak az utca emberével, különösebb feszkót sehol nem láttunk, sokan az éttermek teraszairól vagy a házak ablakaiból integettek ki a menet tagjainak.

Később értesültünk, volt balhé is! Bűncselekmény gyanújába hét ember keveredett: ketten okmányaikat hagyták otthon, öt emberrel pedig verbális erőszak miatt foglalkozott a rendőrség. Rendőrkutyákat viszont nem láttunk. Sőt, az előző években is résztvevő fiataloktól megtudtuk, a tavalyi eseményhez képest, idén sokkal kevesebb rendőrt láttak. A menet végül megérkezett a Střelecký ostrovra, ahol Dara Rolins, a Toxique, a The Tap Tap, Bitumen Beat roma csapat és az izraeli The Young Professionals szórakoztatta az egybegyűlteket. A belépés ingyenes volt.

Természetesen, ahogy az már csak lenni szokott, a meleg felvonulásnak ellenzői is akadtak. A fiatal keresztények szórólapokat osztottak szét, amelyen elítélik a szexuális kisebbségek utcai jelenlétét. Demonstrációt szervezett a "normális emberek" nevében a Vencel térre a D.O.S.T. nevű ultrakonzervatív csoport is, amely a fesztivált obszcénnak tartotta, illetve szerintük a mozgalom a homoszexuális ideológiát rá akarja a társadalomra kényszeríteni. A szónokok között volt Vacláv Klaus cseh köztársasági elnök titkárságának alelnöke, aki mielőtt a néhány tucat megjelent előtt tolmácsolta az elnök üdvözletét, visszataszító komédiának nevezte a meleg felvonulást.

Képen a Prague Pride ellenzői - így is lehet tüntetni

Azt már láttuk, mi jutott Budapestnek: néhány száz, magából kivetkőzött náci homofób, akik negyven fokban, fekete pólóban és bakancsban rendőrkutyákra vadásznak, megfélemlített felvonulók, bezárt üzletek, elképesztő rendőri jelenlét, tulajdonképpen háborús állapotok. Eközben Prágában az esemény a helyi hotelek, éttermek és kiskereskedelmi egységek számára megadja az esélyt. A szállodatulajdonosok szerint a homoszexuális turisták kétszer annyit költenek útjuk során, mint a többi vendég. Utánanéztem: a becslések szerint, a "rózsaszín turizmus" Csehország számára, évente, nagyjából 12 milliárd cseh korona bevételt jelent. Százhúsz milliárd forintról beszélek.

A Lidové noviny megkérdezte a prágai Kempinski hotel marketingigazgatóját, aki a cseh napilapnak elmondta: a Prague Pride idején elsősorban Nyugat-, és Közép-Európából érekeznek foglalások, a szállodánál bíznak abban, hogy az esemény a következő években még jelentősebbé válik. Érdekes lehet a magyarországi olvasónak az igazgató megjegyzése, miszerint a Kempinski számára az anyagi hozam másodrendű a jelenség társadalmra gyakorolt hatásával összehasonlítva. A pozitív trendet megerősítette Cseh Utazási Irodák Szövetsége is: évente mintegy 400 ezer homoszexuális turista érkezik Csehországba.

Nézzegessen melegfelvonulást:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://dotoho.blog.hu/api/trackback/id/tr524719915

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tapogatott Kukorica 2012.08.19. 15:13:44

Ha a terkepre nezunk, lathato, hogy Csehorszag Europaban van, Magyarorszag pedig Azsiaban, ilyen egyszeru.

Egyebkent az a vicces, hogy a csehek lezavartak egy nap alatt a rendezvenyt, mindenki el is felejtette azota. Budapesten mar hetekkel elotte, aztan hetekkel kesobb is errol beszelnek. Nem tudom, melyik a karosabb - a hirtelen, egyszeri fajdalom, vagy a folyamatos obegatas.

qqyyqq 2012.08.19. 20:19:47

Hét elején zsidózással ma meg a melegekkel foglalkozol - nem lehetne jövő hétre már a sercsecset frissíteni????

Anti Anyag (törölt) 2012.08.19. 20:19:58

Legközelebb legyen nyilvános pornófesztivál és szinte ingyen a kábítószer.

Ezermilliárd bevétel.

Jaffar 2012.08.19. 20:20:04

@Tapogatott Kukorica:
A probléma nálunk inkább ott van, hogy a lakosság több mint fele ezzel a szöveggel jön :
"Engem nem zavarnak a buzik, de.........."

abandi 2012.08.19. 20:20:08

Na amikor egy buzi zsidó csehszlováknak mondja magát és magyarul szopat, akkor épp ideje lenne picsánrúgni ezt a kúrva világot!

Gáborom 2012.08.19. 20:20:20

Szerintem ez a pride az amerikai pride majmolása.
Nem hiszem, hogy kelet-Európában vagy pláne Ázsiában pont úgy kéne hangot adni a melegek jogainak, ahogyan ezt amerikában teszik.
Egyfelől más az életnívó, errefelé nem ez a legfontosabb kérdés, hanem,hogy lesz -e mit enni hó végéig - legalábbis egyre több családban.
Másfelől a demonstráció mint olyan egészen más hagyományokkal rendelkezik errefelé mint a világ boldogabb felén, nyugaton.
Én is irigylem pl a berlinieket, mert ott a pride egy hatalmas népünnepély évek óta, az állami tévé egyenesben adja, leglábbis Berlinben, aztán később ismétlik a regionális adókon.Legalábbis pár éve még így volt.
De ott egészen más értelmi szinten vannak az emberek, és ami a lényeg:jólétben senki sem akar köveket dobálni, mert minek.

Én melegként is azt mondom, Budapesten nem felvonulni kéne, hanem valami más rendezvénnyel, karitatív eseményekkel közkedveltté tenni a melegeket, nem pedig a szexualitásra kihegyezett felvonulással provokálni a jó népet.
A tolerancia két oldalú, nemcsak a melegeket kell elfogadni, hanem a melegeknek is el kell fogadni a valóságot ott, ahol élnek.
Nem az erőszakot, az ostobaságot, hanem a realitásokat kell elfogadniuk. Magyarország sosem lesz amerikai vagy nyugati stílusú ország, erre nagyon jó példa az eltelt 20 év minden eredménye (eredménytelensége) és tanulsága.
A melegeknek ésszel kéne képviselnie magukat, és nem nyugati lózungokat majmolva - az édeskevés és káros is lehet.

Prágát meg csak irigyelhetjük, minden tekintetben.
Hogy is van ott a politika?
Azért az is megérne egy misét, akár példa is lehetne....

Open_Mind 2012.08.19. 20:20:26

Szidod és hergeled a magyarokat. Támogatod és reklámozod a buzikat. Jár neked az index címlap minden nap cserébe te
troll. És baszd meg az előzetes moderációdat te gyáva féreg!

Palestinenser 2012.08.19. 20:20:31

"A szállodatulajdonosok szerint a homoszexuális turisták kétszer annyit költenek útjuk során, mint a többi vendég."

Ezek szerint Csehországban aránytalanul drága lehet a vazelin. Nem tudok elképzelni más magyarázatot, hogy egy buzzancs miért költene többet, mint egy hetero.

DrHakapeszi 2012.08.19. 20:20:37

Ha a csehek olyan példamutatóan toleránsak, hogy lehet az, hogy az idei mindössze a második ilyen rendezvény volt Prágában?

bigthereal 2012.08.19. 20:21:03

gusztustalan...

egyébként újabban minden nap jelentkezel a köznyugalom megzavarására alkalmas írásokkal?

milyen okból kezdtél el politizálni?

és ezt miért magyarországon, magyarul teszed, nem lenne jobb a szlávoknál?

ott lehet, hogy szeretnének érte...

Measurer 2012.08.19. 20:21:14

@Tapogatott Kukorica: Természetesen nem lehet 1 nap alatt 120 mrdFt-os bevételre szert tenni. A rendezvény 7 napos, hétfőn kezdődött, ma ér véget egy du. 4 órakor elkezdett kvizműsorral.
www.praguepride.com/index.php?page=program-day-by-day

ob.szerver 2012.08.19. 20:21:21

Mindig leírom, a pride egyfajta teszt. Hova akaunk tartozni, a kelethez, ahol tiltják, korlátozzák, terrorizálják, vagy a nyugathoz, ahol ez karnevál, népünnepély, ahol együtt vigad homo és hetero.

Igaza van Orbánnak, a félázsiai népség oda áll, ahova való. Csakhogy ez a választás kihat a jólétünkre és a szabadságunkra is.

Amikor egy kommentben ezt az összefüggést fejtegettem, valaki visszaírt, hogy inkább nyomorogjak, minthogy mocskos buzik parádézzanak az utcán. Nosza, akkor nyomorogjunk. Éppen ezt tesszük, növekvő számban. Ez a mi választásunk. Csak ne a zsidókat, cigányokat meg a pirézeket hibáztassuk miatta.

Páneurópai Harci Kos 2012.08.19. 20:21:25

A pénznek nincs szaga, egyébként a felvonulókkal értek egyet.

Mikka-Makka 2012.08.19. 20:21:28

hát jah, Prága az már a "haldokló nyugat"

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2012.08.19. 20:21:32

"A pozitív trendet megerősítette Cseh Utazási Irodák Szövetsége is: évente mintegy 400 ezer homoszexuális turista érkezik Csehországba."
Ezt honnan tudják?

Waldeck 2012.08.19. 20:21:40

A képeket vidám, mosolygós arcokat látok, kedves felszabadult embereket. Ők egy olyan országban vannak, ahol ez így megy, a melegeknek nem kell félniük, bujdokolniuk. Sokkal előrébb tartanak nálunk.

A 120 milliárd itthon is jól jönne. De van ennél sokkal, de sokkal nagyobb kár is: az, hogy több százezer magyar honfitársunk nem élhet teljes életet a saját hazájában. Saját honfitársaik miatt.

Nekrofil Sírásó Phd. (törölt) 2012.08.19. 20:21:48

Aha, szóval buzi is vagy, nemcsak liberális takonytarisznya, vártam a cikket.

Troll Tihamér 2012.08.19. 20:21:51

Az ilyen rendezvényeknek nincs helye az utcán

Palestinenser 2012.08.19. 20:22:00

Nagyon jól tette a posztoló, hogy feltette kezdő képnek a két látványosan csókolózó férfit. Ezzel meg is mutatta a rendezvény lényegét, amiről az államelnöknek is elég sommás véleménye volt.
Nyilván vannak olyanok is akik számára ez a látvány nem visszataszító. Azok biztos örülnek, hogy ilyen jól sikerült a parádé.

Ugye azért, ahogy Tót w írta az Olimpiával kapcsolatban, ezért a rendezvényért sem kötelező lelkesedni?

qwertzuiop05 2012.08.19. 20:22:17

@Tapogatott Kukorica: Pontosan erről van szó!
(Fél)Ázsia vs Ejrópa

Siphersh 2012.08.19. 20:22:24

Egy kicsit igazságtalan összehasonlítás.

Csehország már ötszáz éve progresszív, polgárosodó ország, a nyugati civilizáció egyik legfontosabb központja.

A magyarok meg száz éve még szinte jobbágyok voltak.

Inkább keleti irányba kéne hasonlítgatni.

kissss 2012.08.19. 20:22:48

"éves szinten 120 milliárd forintnak megfelelő bevételt hoz az országnak a másság tisztelete."

Hát persze. Ugyan miből jött ki ez az összeg?
Prágában is összejött max. 10ezer degenerált. Óriási bevételt generálhatott...
"Bitumen Beat roma csapat és az izraeli The Young Professionals szórakoztatta az egybegyűlteket."
Ezt már inkább nem is kommentálnám.

Netuddki. 2012.08.19. 20:22:53

Mindig a fejétől bűzlik a hal.
Itt a politika bármit felhasznál a cirkuszhoz arra, hogy a zemberek azzal foglalkozzanak és ne a megélhetési "politikusok" viselt dolgaival...

Megköszönöd az italt,hazamész, kivered 2012.08.19. 20:22:58

"A pozitív trendet megerősítette Cseh Utazási Irodák Szövetsége is: évente mintegy 400 ezer homoszexuális turista érkezik Csehországba."

Miota kell a szallodai bejelenton beikszelni, hogy milyen a szexualis beallitottsagod?

Píter 2012.08.19. 20:23:04

@Gondolkodni Próbáló Birca

Köszönjük Emese!

(direkt "radarmentesen" hivatkoztam rá, de fogadjuk, hogy 5 perc múlva már válaszolni fog, mert az F5-öt nyomogatja a meleges cikkeknél...)

is 2012.08.19. 20:23:09

@Tapogatott Kukorica: milyen hirtelen, egyszeri fájdalmat látsz?

@Gondolkodni Próbáló Birca: nem sikerült (gondolkodni)

pause 2012.08.19. 20:23:12

így is lehet na.igy is lehet-ne.nálunk más a vircsaft

Failer 2012.08.19. 20:23:17

A nyomorék kurva anyád

4hnwBToH 2012.08.19. 20:23:21

Micsoda ellentüntetés, pedig ezúttal meg sem szállták őket!

cukorrépa 2012.08.19. 20:23:35

egy kicsit vicces, hogy a bejegyzés a 120 milliárdos bevétellel próbálja meggyőzni a kevésbé melegbarát országokat. végül is milyen őszinte lenne, ha a melegeket a pénzükért "fogadnák el"...

hosszadalmasabb, de intelligensebb, és talán könnyebb is lenne csinnadratta nélkül elérni a társadalmi elfogadást.

egyébként hogyan számolták ki ezt a 120 milliárdot? a szerző annyit ír, "utánanéztem" - ez mondjuk nem túl pontos. 120 milliárd Ft kicsit soknak tűnik. szerintem a hasára ütött valaki, és mondott egy jóóóó nagy számot, hogy jobbnak nézzen ki a dolog.
:))

"A szállodatulajdonosok szerint a homoszexuális turisták kétszer annyit költenek útjuk során, mint a többi vendég."

bár tudjuk, hogy a melegeknek általában nincsenek családfenntartási költségei (állítólag magasabb az átlagos jövedelmük is, bár ebben korántsem vagyok biztos), tehát sokat költhetnek magukra, a kétszeres különbség mégis túlzónak tűnik.

torz a kép, ha két meleget csak két hetero felnőttel vetünk össze. két meleget - figyelembe véve a heterók jelentős részének családos létét - két felnőtt plusz (a legtöbb esetben) egy vagy két gyerekkel érdemes összevetni. úgy sejtem, úgy sokkal inkább hasonló értéket kapnánk a hetero / homo költés tekintetében.

ráadásul egy gyermektelen heteró házaspár pedig valószínűleg nem költ sokkal kevesebbet, mint egy meleg pár. legalábbis nem feleannyit!

mindenesetre tanulságos, hogy a csehek higgadtabban fogadták a felvonulókat.

Régi Péter 2012.08.19. 20:23:49

A múltkori Kurultajos cikk után elolvasva végképp megállapíthatjuk Dohotóról, hogy egy Tóta W. Áront megszégyenítő, identitászavaros, globalista barom.

Morzso · http://mokrativ.blog.hu 2012.08.19. 20:23:52

@Gondolkodni Próbáló Birca: Még mielőtt a véleményedet kezdenéd harsogni én neki futnék még egyszer a szövegnek.

Pepibubó 2012.08.19. 20:23:56

@Tapogatott Kukorica:
Nincs ebben semmi "fajdalom", legfeljebb nálunk. Amiért az általad is említett ázsiai fekvésünkre emlékeztet minket.

Az, hogy valaki milyen utódokat nevel nemzetének, nem attól függ, hogy mekkora pofával óbégat a "másság" ellen. A születendő gyermekek számát miért csak a melegektől féltik az óbégatók?!
A milliónyi abortusz miért elfogadhatóbb nekik? Az abortuszt végző kórházak előtt is vannak rendőrkordonok? Nincsenek, mert a civilizált véleménynyilvánítást ott már "valamiért" rég kikényszerítették, akik anyagilag abban érdekeltek...

Csigafattyú 2012.08.19. 20:24:01

"Letartóztatás verbális erőszak miatt."

Hurrá, demokrácia!

Nagykevély 2012.08.19. 20:24:04

Csehek is, buzik is, szerencsétlenek...

istvan_h (törölt) 2012.08.19. 20:24:12

@Tapogatott Kukorica: nagyon okosan érvelsz. Ha jól tudom Budapesten sem két hétig tartott a rendezvény, hanem egy napig, és abban egyeltalán nem lehetsz biztos, hogy nem beszéltek róla egy héttel korábban Prágában, vagy nem fognak róla beszélni még egy hétig. Itt a cikkben irja, hogy tiltakoztak is ellene, szóval valőszinüleg már valamilyen szerveződés megelőzhette a tiltakozást is...
A másik dolog, ha ennyire rossz itt, meg primitívizmus van, akkor miért nem fogadjátok meg a kedves balos vezetőtök tanácsát és mentek el! Ha ennyire rosszak itt az emberek hát hagyjatok magunkra minket, nem hiányoztok ti sem nekünk, és remélem mi sem hiányzunk nektek. Úticélnak ajánlom izraelt, a múltkori határákelős cikken éppen azt az országot mutatta be valaki, és ahogy néztem a balos társaság szép egyetértésben vitatta meg izrael gaztetteinek a jogosultságát, szóval ott nagyobb lenne az egyetértés...
Unalmas ez a fröcsögés itt, hidjétek el itt sincs senkinek semmi baja azzal ha valaki meleg, és képzeljétek, nekem is van meleg ismerősöm, amiért nem botránkozok meg rajta az az azért van mert nem fennhangon terjeszti és nem próbálja ráerőltetni senkire. Ezt kellene nektek is, hallgatni szépen élni az életeteket és nem provokálni az embereket, mert nálatok minden úgy kezdődik hogy visszaütöttek...

kennyking 2012.08.19. 20:24:16

@Gondolkodni Próbáló Birca: Én meg veled.:)Érdekes, Klausnak " rossz a sajtója" mifelénk, pedig szerintem az unijó egyik legnormálisabb és legrealistább politikusa.

szamaritánus 2012.08.19. 20:24:21

ezentul a magyar buzik is vonuljanak pragaban, egyszerubb lenne minden.

Max Cuda 2012.08.19. 20:24:37

@Tapogatott Kukorica: akkor menjél a bregyókhóz élni a kurva anyáddal együtt ilyen egyszerű

SarahConnor 2012.08.19. 20:24:44

A tolerancia amellett, hogy szép dolog, még kifizetődő is. Semmi kárt nem csináltak, csak költekeztek.

dennisthemenace 2012.08.19. 20:24:54

@Tapogatott Kukorica: Magyarország egyszeruen a hulyék országa. Pont.

SarahConnor 2012.08.19. 20:25:04

Hihetetlen, hogy mennyire kimeríthetetlen ez a téma. A vicc az, hogy az elutasítók, gyűlölködők tartják életben, akik még arra sem képesek, hogy egyszerűen elforduljanak. Muszáj nézni, utálkozni, írni, nyilatkozni róla. Így persze, hogy az arcukba bámul a téma, amit nem bírnak.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.08.19. 20:25:09

Amúgy Pozsonyban is ilyen rendesek a melegekkel?
De ha itt olyan rossz sok embernek,miért nem mennek el innen?

Napo 2012.08.19. 20:29:23

Prága előrébb tartana tolerancia tekintetében, mint Budapest? Kétlem:

1. Budapest Pride: 1997.
1. Pride Prágában: 2011.

1. EuroGames Budapesten: 2012.
1. Eurogames Prágában: ????

Egyetlen előnyük hogy a regisztrált élettársi kapcsolatokat előbb vezették be az azonos neműek számára, mint mi: ők 2006-ban, mi 2009-ben.

Lehet nyugodtan azt mondani, hogy ott nem esnek neki a szélsőségesek a felvonulóknak, de ne felejtsük el, hogy nálunk is a komoly atrocitások az első felvonulás után 10 évvel kezdődtek - továbbá Václav Klaus nyilatkozata sem sokban különbözik a magyar politikusokétól.

Szóval még mielőtt "bezzeg Prágázol", nézz utána annak amiről írsz - és kívánom, hogy az út amire Csehország lépett a tolerancia jegyében ugyanolyan békésen folytatódjon, mint ahogy elkezdődött.

Palestinenser 2012.08.19. 20:50:06

@Tapogatott Kukorica: Kedves Összetapizott
Kusturica!
Mazochista vagy talán, hogy Ázsiában élsz, amikor élhetnél Európában is?
Nem kapsz útlevelet, mert felfüggesztetted van gyerekmolesztálás miatt? Csehországba elég a személyi igazolvány is. Jövőre ott gyakorolhatnád a felvonuláson a toleranciát.

B-rocker (törölt) 2012.08.19. 21:19:58

Nem értem minek felvonulni. A lábfetisiszták meg a nagy csöcs kedvelők felvonulása mikor lesz?
A pénz jól jönne ennek a nyomorult országnak, csak itt már útközbe ellopnák.

radikalisviccek 2012.08.19. 21:37:36

kurvára nem az a fokmérője a mi európaiságunknak, hogy hogyan viszonyulunk egy-egy néphez (zsidók) vagy szexuális kisebbséghez.
Csak az erre gerjedő, beteg idióták szerint van így.
Mert ti ugye azt gondoljátok, hogy tartóztassanak le "verbális erőszakért" mindenkit, aki nem a ti véleményeteket hangoztatja. És ez így szép és jó.
Aki előrébb jár az önfeladásban, az a "haladóbb"

@Fenimore: index-címlapra is muszáj kerülni smároló faszikkal nemde? Na ne mondd, hogy nincs az arcunkba tolva...
@dennisthemenace: akkor tessék csomagolni :) Ha gondolod, kiviszlek a repülőtérre.
@Csigafattyú: csak nekik vannak jogaik, mi csőcselék vagyunk. Ezt jobb, ha fejben tartod, ha ballib szennyblogot olvasol. :/
@Siphersh: akkor irány oda, te progresszív polgár :) ott buzulhatsz szabadon.

mallac 2012.08.19. 21:45:47

Ez süket duma hogy ennyit meg annyit hozott a buzifelvonulás.Valamennyit hozhatott pézben, de azt is a mérlegre lehetne tenni hogy mennyit rombolt az egészséges cseh fiatalok személyiségén az,hogy torz,nyomorék embereket állítanak eléjük mint teljesértékű állampolgárokat.Aki itt a profitot látja fontosnak, az eladta a lelkét az ördögnek.

SarahConnor 2012.08.19. 21:58:27

@radikalisviccek: tudtommal nem kötelező rákattintani az ilyen cikkekre, blogbejegyzésekre. Lehet figyelmen kívül hagyni, ami zavar.

bajuszur 2012.08.19. 22:07:52

Borzadva szoktam olvasni ezt a blog-ot, agydermesztően kificamodott a szerző látásmódja, viszont a kommentek között találtam egy nagyon szimpatikus hozzászólást Gáborom-tól, aki homoszexuális és a melegek-társadalom kölcsönös toleranciájáról ír. Teljesen egyet tudok vele érteni, szimpatikus, felelősségteljes hozzáállás (ami a blogszerző írásaira legkevésbé sem jellemző).

újfennt_kizárt_csucsundra 2012.08.19. 22:08:13

@ob.szerver: csak elmondanám,hogy a japánok is Ázsiában vannak,de még mennyire,nem csak a kirgizek :) Azok a japik, ahol olyan az élet,hogy az amerikainak is leszakad az arca . Kb az az érzésed,hogy ez nem a Föld,hanem valahol egy másik galaxis. El kéne menni körülnézni annak,aki nem hiszi. Csak picit sokba kerül, ez tény. De olyanokat látsz,mint amilyet sehol máshol Szóval óvatosan azzal az ázsiaizással...

bajuszur 2012.08.19. 22:08:24

@Gáborom: Grat egy heteroszexuális konzervtől.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.08.19. 22:08:31

Amúgy Moszkvában 100 évre betiltották a melegfelvonulásokat.
Szegények.Nem szívesen lennék a helyükben....

újfennt_kizárt_csucsundra 2012.08.19. 22:08:42

@B-rocker: igen,én ugyanezt kérdezném,mondjuk az animal rajongókról. há' ha már nem vagyunk xenofóbok, és elfogadunk boldog-boldogtalant, ők mér' ne vonuljanak fel a kecskéjükkel meg a kutyájukkal?na... :) Kb ugyanaz a szint... Mármint nem a kapcsolat,mert most majd jön a vauvau(ugatás,ti.) hogy "miazhogy te az állatos degeneációt két ember kapcsolatával hasonlítod össze??" én nem, csak a normális szexuális irányítottság vs. aberrációt emlegetem :)

újfennt_kizárt_csucsundra 2012.08.19. 22:12:09

ja és én is gratulálok az előzetes moderációdhoz,szlovák öcsém,a qrvanagy elfogadás közepette :) vagy a "másságot"csak a s.ggbekukinál fogadod el, a véleménynél már nem? :D

újfennt_kizárt_csucsundra 2012.08.19. 22:12:15

@radikalisviccek: "Aki előrébb jár az önfeladásban, az a "haladóbb"
Hát ez abszolút igaz.Lévén,hogy aki előrébb jár, az haladóbb :D

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2012.08.19. 22:12:22

Riszpekt, iso raz. (Cseszlovákul nem tudom.)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.08.19. 22:12:32

Egyébként a "normál","rendes" túristák nem is hozhatnak a konyhára?
Nekem az sem baj ha ők jönnek többen és hoznak több pénzt.

újfennt_kizárt_csucsundra 2012.08.19. 22:41:31

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: neeem,azok fele annyit se költenek. Te nem értesz hozzá... Előbbi hsz-ban írták,hogy a drága vazelin miatt dobta meg a bevételeket a pride :D

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.08.19. 23:01:17

És ha a sok homokos miatt pont oda nem megy sok turista?

objekt678 2012.08.20. 22:35:22

A szlovákokat a magyarokkal, a magyarokat a szlovákokkal még jobban összeveszítő szöveget a zsidók találták ki.
A hülye zsidó azóta "uherskodik"

dez01 2012.08.22. 13:49:13

Amúgy a szélsőjobb helyében én is hagynám a témát, maguktól abbahagynák pár év alatt...

Az hogy ki kivel mit csinál otthon, az magánügy kellene hogy legyen, nem utcára való dolog....

radikalisviccek 2013.01.08. 12:52:34

@újfennt_kizárt_csucsundra: vettem :D tót cimboránk amúgy már leállt ezzel a moderálóskodással. Régebben volt trükkje hogy csak az anyázós jobber posztokat hagyta bent, az érdemieket meg törölte, hogy olyan legyen, mintha kizárólag tajparasztok kritizálnák őt, amúgy mindenki egyetértene vele.

radikalisviccek 2013.01.08. 12:52:39

@Fenimore: figyelmen kívül hagyni? Itt örömködtök testületileg h előállítottak pár embert, akik megmondták a buziknak, hogy nem szeretik, amikor az utcán vonaglanak meg smárolnak. legalább egy cikken belül nem kéne ilyen szinten felköpni és aláállni. ;)

újfennt_kizárt_csucsundra 2013.01.08. 12:52:46

@újfennt_kizárt_csucsundra: ja és a hetero ugye nem vonul fel, se papnak, sem apácának öltözve,mintegy hangsúlyozva,hogy mindnyájan a nemiségünk áldozati vagyunk,úgyhogy dugjon orrbaszájba pap,apáca,motorosszerkós jézuskrisztus....
picit sem erőltetettek ezek a dolgok...

újfennt_kizárt_csucsundra 2013.01.08. 12:52:54

@újfennt_kizárt_csucsundra: az a baj,hogy szinte hiába adod le az ilyen hsz-okat is,mert onnan kezdve,hogy "előzetes moderáció",joggal feltételezhetem,hogy csomó neked nem tetsző,veled egyet nem értő hsz-t nem adsz közre,pedig lehet,nekik van igazuk...

xanax · http://bennyhillifier.com/?id=CVTFxYMhwiA 2013.01.08. 12:53:09

Cigányok és zsidók szórakoztatják a buzikat, elképesztő. A világ megérett a pusztulásra.
süti beállítások módosítása