JV474040_untitled_bmp (1).jpg

Néhány hónappal ezelőtt a szíriai hadsereg gránátokat lőtt ki török területre, megölt öt embert, amelyből négy kisgyerek volt. A világ akkor a török katonai választ törvényesnek tartotta. Vajon Izraelt miért mérik kettős mércével?

Aszád, szíriai diktátor konfliktust robbantott ki Libanonban és nemrég megpróbálta Törökországban is. A szír gránátok öt civilt öltek meg egy török faluban. Ankara, teljesen joggal, bombázni kezdte a szíriai hadsereg katonai objektumait és megöltek jó néhány szír katonát is.

A NATO szolidaritásáról biztosította Ankarát a szíriai támadás után. Ráadásul a török fegyveres válaszakciót az európai katonai szervezet jogosnak és indokoltnak tartotta, a német külügyminiszter szerint kétség nem férhet ahhoz, hogy Törökország mellett állnak, az öreg kontinensen nem tiltakozott egyetlen civil szervezet, nem láttunk tiltakozó, török-ellenes jelszavakat skandáló tömegeket Európa nagyvárosaiban, nem kezdtek aláírásgyűjtésbe és jobboldali portálokon sem jelentek meg a török beavatkozás jogosságát kétségbe vonó cikkek.

November közepe óta kiújuló harcok óta a palesztinok pedig több száz rakétát lőttek ki Izrael területére, a támadások három halálos áldozattal jártak. Izrael bármilyen katonai akcióját, amelyet a terroristák és az iszlamisták ellen indít, manapság egyesek színlelt humanista szempontok alapján ítélik meg és "az ártatlan palesztin kisgyerekek elleni zsidó agresszió" megnyilvánulásaként értelmezik. Gázai bombázások ellen tüntetnek Európa-szerte, írja a hirado.hu. Izrael nemzetközi támogatásban már csak az Egyesült Államokból bízhat. Európa sunyi mód hallgat, vagy inkább a Hezbollah érdekeit védi. A brit külügyminiszter a nemzetközi közösség szimpátiájának elvesztésétől tart egy esetleges szárazföldi hadművelet megindítása esetén. Recep Tayyip Erdogan török kormányfő az izraeli fellépést egyenesen a választási kampány részének tekinti. Nemrég pont ő megfenyegette Szíriát, ne próbálja meg tesztelni a török elszántságot, Ankara képes megvédeni polgárait, noha nem akar háborút.

Az alapvető probléma ott van, hogy a palesztinok képtelenek elismerni Izrael állam létezését. Az ilyen hozzáállással valóban nehéz mit kezdeni. Ha a szegény palesztinokat a józan ész és nem valamiféle fanatikus ideológia vezetné, már régen saját államuk lehetne. Izrael katonai akciói ellen, amelyeket a területét ért erőszakos támadások miatt indít, civil szervezetek, politikai pártok tiltakoznak, civil aktivisták aláírásgyűjtésbe kezdenek, hogy elítéljék a Hamas és Hezbollah ártatlan terroristái ellen folytatott zsidó genocídiumot.

Remélem, Izraelnek lesz elegendő ereje, hogy egyszer és mindenkorra kitakarítsa a terroristákat és az iszlám fanatikusok a Gázai övezetből. Hiszem, hogy sok emberben tudatosul, mi az, amit a radikális iszlamisták művelnek Nyugat-Európában, ahol sokan semmibe veszik az évszázadok alatt kivívott polgári egyenlőséget, demokratikus szokásainkat, például hogyan jelenik meg a nyílt szexizmus a nőkkel szemben a brüsszeli utcákon. Ezek az első generációs, fiatal iszlamisták olyan szokások és törvények szerint akarnak élni, amelyek elől szüleik generációja Európáig menekült. Drukkoljunk, hogy Izrael, mint az európai civilizáció megbízható szövetségese, megteszi a szükséges lépéseket a Közel-Keleten.

De, hogy a francba lehetséges, hogy léteznek Európában és Magyarországon is olyan teljesen skizofrén – a Hamasszal, Egyiptommal, Szaúd-Arábiával, Katarral, Szíriával, Iránnal, Hezbollahhal szimpatizáló – politikusok, vagy politikai kommentátorok, akik a holokauszt után hatvan évvel a zsidókat még mindig kettős mércével mérik?

109 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://dotoho.blog.hu/api/trackback/id/tr404919412

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2012.11.22. 10:32:50

@CsK:
„javaslatom arra vonatkozik, hogy az 1918-as területi dezintegráció előtti államalakulatot Hungáriának nevezzük, mivel az nem csak az etnikai magyarok országa volt.”

Úgy látszik, ez a nap úgy adatott meg, hogy a húgyagyújobbosok helyett veled vitatkozzam :D, de akkor ilyen alapon a Románia, Franciaország, Olaszország stb. elnevezések sem helytállóak? Nem inkább annak kellene implicitnek lennie, hogy elfogadjuk: a mai világban (főleg a mostani mobilitási keretek között) minden állam ELEVE többnemzetiségű?

Zoley 2012.11.22. 10:59:11

@Csehszlovák Kém: "egy magyar-zsidó identitástudatú embertől ezt a jogot már elvitatod?
Hol is van a kettős mérce?" ő maga mondta hogy már inkább zsidó, látszik is, mit választott végül.

"Mert kimondattam veled, hogy a hazádat védenéd? :) Ugyanezt teszi Izrael is, ja, hogy neked szabad a hazád védeni, nekik meg nem? " Mások eltiprása, civilek mészárlása honvédelem? Kb annyira mint amit az USA csinál. A palesztin népnek honvédelem, mivel Izrael túrta ki őket onnan 45 után.

"javaslatom arra vonatkozik, hogy az 1918-as területi dezintegráció előtti államalakulatot Hungáriának nevezzük, mivel az nem csak az etnikai magyarok országa volt. " Javaslatod felesleges, a trianon előttit Szent Korona Országainak nevezték (ugye nem Nagy-Magyarországnak, mint tévesen nevezik)

"Több részletező posztot is találsz a blogon a témában, jó olvasást." köszi, jókat szoktam derülni a "történelmi" tanulmányokon.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2012.11.22. 11:21:07

@kesztió: A „magyar” szó két jelentéstartalommal is bír, 1. etnikai (pl, románban: maghiar, szlovákban: madari, németben: die magyaren, angolban: magyars, horvátban: madar, szlovénban: madzar), 2. területi (pl, románban: Ungur, szlovákban: Uhorsko, németben: Ungarn, angolban: Hungary, horvátban: Ugar, szlovánban: Oger).

A jelenlegi magyar gyakorlat, a magyar nyelvben, visszavetítve a múltba, egybemossa a két különböző jelentésformát és egyöntetűen a „Magyarország”, „magyar” szavakat használja – minden esetben. Más európai nyelvek, különböző intenzitással, különbséget tesznek a kettő között. A jelenlegi helyzetet ne keverd össze a korabeli gyakorlattal.

Az én javaslatom arra vonatkozik, hogy meg kellene tartanunk ezeket a korabeli különbségeket a magyar nyelvben, ahogy 1918 előtt létezett, azon egyszerű okból kifolyólag, hogy Hungáriában nem minden és mindenki volt etnikai magyar, ráadásul sokszor több nyelven beszéltek és a modern nemzeti mozgalmak kialakulása előtt még nem volt érvényes a „nyelvében él a nemzet” kitétel sem. Ráadásul megvan a lehetőségünk, hogy különbséget tegyünk a magyar nyelvben állampolgárság és etnikai tagság között a korabeli dolgokra vonatkoztatva (hungarus-magyar).

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2012.11.22. 11:47:17

@Zoley: Dániel ezt mondja: „Magyarországon és rájöttem, hogy a zsidó származásom nyílt vállalása nem teszi lehetővé, hogy egyúttal magyar is maradhassak a szülőhazámban.” Tehát kettős identitásról beszél, csakhogy ő úgy érezte , hogy zsidóságát Magyarországon nem tudja nyíltan vállalni. Ez az ő döntése, így érezte, lelke rajta. Izraelben majd kiderül, mennyire engedi az ottani társadalom, hogy vállalja magyar gyökereit. Persze Dániellel már terelsz, mert korábbi felvetésem nem Dániel egyéni szociális problémáira vonatkozott, hanem arra, hogy számodra miért magától értetődő egy határon túli magyar kettős identitása szülőföldjéhez és magyarságához, míg egy zsidó-magyar kettős identitástudatú embertől ezt meg elvitatod, így általában (te írtad: „ezek háborodnak fel, ha azt írja valaki, h nem magyar…”)

Zsidók már a Római Birodalom idején éltek a Közel-Keleten, 45 előtt a briteké volt a terület, előtte a török birodalomé. Honvédelemnek azt hívjuk, ha megtámadják a hazád, az előbb írtad, hogy te is mindent megtennél hazád védelme érdekében. Igaz, Horthy azt is honvédelemnek hívta, amikor a Don-kanyarba küldte a 2. hadsereget, látod, nehéz kérdés ez :)

Javaslatom egyáltalán nem felesleges, mert te magad írod, hogy Nagy-Magyarországnak vagy csak simán Magyarországnak hívják az 1918 előtti országot :) Mégis csak van valami abban, amit mondok, ugye?:P Üsd fel az első történelemtankönyvet, nézd meg, mi a gyakorlat. A magyar nyelvben létezik a kifejezés, Hungária, például a szót a mai napig használják magyar válogatott meccseken a szurkolók is, egyszerűbb és kifejezőbb, mint az általad bedobott kifejezés.

Bélabáttya (törölt) 2012.11.22. 13:34:12

@Csehszlovák Kém: Igen, ilyesmi, jól látod a helyzetet.

Egy-kétezer évig egész jól elvoltak ott a helybeliek egymással, nagyjából a jelentősebb zsidó betelepülésekig, majd Uzrel állam létrejötte és annak hódításai kissé betették a kaput a helybelieknek. Némileg érthető módon idegesek ettől. A Trianon óta Magyarországgal szomszédos országok lakossága ezt egész jól átérzi...

Bélabáttya (törölt) 2012.11.22. 13:39:38

@Csehszlovák Kém: „Zsidók már a Római Birodalom idején éltek a Közel-Keleten, 45 előtt a briteké volt a terület, előtte a török birodalomé”
Meg azóta mások is, szép számmal.
Pest, Buda, Óbuda egyesítésének idején az egész területen valamivel kevesebben éltek, mint a frissiben létrejövő Budapesten, majd hirtelen sokan lettek, és pár háborúban, meg kettő között a telepesekkel szépen felsrófoltok országuk méretét. Az emlegetett ókörinál kicsit nagyobbra, nem nagyon firtatva azt, vajh' mit szólnak ehhez az ottlakók, viszont remekül táborokba, kerítés mögé, külföldre, vagy épp „másodrangú állampolgárrá” kényszerítve őket.

Mivel más a valásuk, némileg talán a fizimiskájuk, a habitusuk és persze a megítélésük is meg hely se nagyon leléphetnek, nincs is olyan „könnyű” dolguk az új ország jogos védőinek, mint Mo-tól északra (keletre, délre, stb.), hogy pár törvénnyel, némi zaklatással, és némi külső hatalom támogatásával simán eltüntessék a korábbi lakosságot...

Dolgozónép 2012.11.22. 13:39:59

Kém, ez olyan régi, halálos szembenállás, ami sohasem fog megoldódni, csak enyhülhetne, ha a palesztinok életszínvonala legalább megközelítené az izraeliekét. A hasonlattal azonban az a gondom, hogy a török határkörnyéki incidensekről még senki sem bizonyította be, hogy a kormányerők tették, és nem a felkelők. A törökök önkényesen ítélték így, mert ez volt az érdekük. Így ez hasonlatként szerintem sántít.

GERI87 2012.11.22. 14:02:19

"Magyarország beleegyezne, hogy holnaptól Budapest helyett Kazincbarcika legyen a magyar nemzet fővárosa?"

Pozsony is volt főváros, lemondtunk róla, Erdély is volt államiságunk hordozója...lemondtunk róla.
A realitásokat kell nézni.
Ezek ahhoz hülyék.

"a mai világban (főleg a mostani mobilitási keretek között) minden állam ELEVE többnemzetiségű? "

Nem kéne hülyeségeket beszélni. Köszi.

Palesztina egy menekülttábor.
Szegénység, munkanélküliség kilátástalanság...
Nem csoda hogy az iszlám radikalizmus melegágya.
Úgy nőnek ott fel emberek hogy mindenért Izrael a hibás, aztán ha lőnek-visszalőnek és meghal a nagyfater, unokahúg, testvér, szétmegy a ház...akkor már igazolva is van a dolog....és ez így megy körbe-körbe...
Szar egy helyzet.

Kettős mérce:
A szíreket, kurdokat, törököket mindenki leszarja....
A zsidó-arab téma viszont felkapottabb...3 vallás földjén zajlik a dolog..

A Tuaregek is balhéznak a Szaharában...érdekel vkit? Nem nagyon.
Lobbija van? hírértéke van? Nem.
Ennyi.

GERI87 2012.11.22. 14:19:48

"Az emlegetett ókörinál kicsit nagyobbra"

Dehogy is.

"nem nagyon firtatva azt, vajh' mit szólnak ehhez az ottlakók,"

Anélkül hogy egyetértenék népek kiüldözésével, bármiféle népirtással...sajnos azt kell mondjam ez már csak ilyen, az erősebb kutya baszik, nem egyedi eset a történelemben.

A honfoglaló magyarok sem kérdezték a szlávokat hogy jöhetnek e lakni, hanem jöttek, letelepedtek, ez bevett szokás volt...

D pl a '40-es években a környéken is volt rá példa....
Úgyhogy nyugodtan utálhatod a lengyeleket is, cseheket is mert milliókat űztek el otthonukból....
( jaj mit szólna ehhez Vona..)

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2012.11.22. 14:20:08

hát én részemről nem kedvelem túlságosan az arab szexizmust, de azért csendben megjegyezném, hogy nem is olyan régen valamelyik ortodox zsidó újságban egyszerűen kiretusálták hillary clintont, az amcsi külügyért, meg még egy másik pinával rendelkező macát az összes többi férfi politikus közül, merthogy sérti az ortodoxokat, ha nő van egy politikai tárgyaláson. és hát azt se feledjük el, hogy minden reggel az az ima tárgya, hogy megköszönik, hogy nem nőnek születtek (oké, vágom, hogy ez csupán abból adódik, hogy a nőknek sokkal kevesebb vallási kötelezettségük van, blablabla, de ettől még a szöveg nem lesz kevésbé szexista és nőgyűlölő)

elvileg mind a két nőgyűlölő banda ugyanattól a skizofrén paranoid (elnézést a skizofrén paranoiásoktól) gyermekbántalmazó ürgétől származik, aki azt haluzta (nemtom mit szívott, lehet, hogy csattanómaszlagot), hogy isten azt akarja, hogy belezze ki a fiát, és képes volt hágárt meg iszmáelt kibaszni a sivatagba egy flaska vízzel (amivel számomra megvalósította a párkapcsolaton belüli erőszakot, és még egyszer a gyermekbántalmazást)

és akkor még nem fröcsögtem a new yorki ortodox rabbik által elkövetett pedofíliáról, amely kb ugyanolyan eltussolásban részesül a közösség részéről, mint a vatikánban.

nem gondolom, hogy egyik, vagy másik banda származásától/vallásától függne a nőgyűlölet és a szexizmus.

balf.sz 2012.11.22. 14:20:55

@indeksz: " Gázai bombázások ellen tüntetnek Európa-szerte, írja a hirado.hu. Izrael nemzetközi támogatásban már csak az Egyesült Államokból bízhat. Európa sunyi mód hallgat, vagy inkább a Hezbollah érdekeit védi"
"De, hogy a francba lehetséges, hogy léteznek Európában és Magyarországon is olyan teljesen skizofrén – a Hamasszal, Egyiptommal, Szaúd-Arábiával, Katarral, Szíriával, Iránnal, Hezbollahhal szimpatizáló – politikusok..."

Azért az USA elég szoros kapcsolatot ápol a szaúdi sejkekkel. Egyes USA elnökök konkrétan szaúdi érdekek szerint kerültek pozícióba. Természetesen Izraellel is szoros a kapcsolat. Ilyen a politika.

d.z. · http://masikmagyarorszag.blog.hu 2012.11.22. 14:21:32

Igazabol az Uhorszkos poszt ota nem tudom egyaltalna miert jovok ide, de akkor leirom roviden: bar teny, hogy bizonyos szelsojobbosok, egyertelmu anti-szemitizmusbol adodoan kettos mercevel merik Izraelt, az izraeli bombazas elitelok elsopro tobsege semmifele skizofreniaban nem szenved es ugyanigy tuntetne, felszolalna ha ez a masik iranyba tortenik.

Diohejben:
-Izrael jogellenesen (ENSZ) megszallta a gazai ovezetet
-Az ott eloket megfosztjak alapveto elelmiszerektol, ruhazati cikkektol, mozgasukat korlatozzak, gyakorlatilag a legnagyobb gettot letrehozve ezzel az emberiseg torteneteben
-Izrael onvedelmi kijelentesei eleg viccesek annak fenyeben, hogy a vilag legfejlettebb raketa-elharito rendszerevel rendelkezik
-Izrael meg se probal olyan jellegu sebeszi pontossagu akciokat vegrehajtani, mint az amerikaik Pakisztanban, hanem civil lakossag modszeres terrorizalasa mellett iktatja ki a Hamasz vezetoit.

Es nem, ettol meg a Hamasz raketazasai nem lesznek elfogadhatobbak. De, ha te elnel teljes jogfosztottsagban, elvagva a vilagtol, egy normalis eletre valo lehetoseg teljes hianyaban bizony te is "visszalonel".

ottomoll 2012.11.22. 14:30:34

Én nem állnék egyik fél oldalára sem. A zsidóknak szüksége van Izraelre, mert valahol létezniük kell, és mindenhonnan kiutálták őket már a világon és kulturális, vallási szempontok is kötik őket a térséghez
A palesztinoknak viszont a 20. században azt kellet megélniük, hogy -többnyire Európából érkező- idegenek veszik el azt a földet, amelyen évszázadok óta éltek őseik.
A két fél a saját eszközeivel vív egy teljesen asszimetrikus háborút már évtizedek óta. A zsidók technikai fölényüket igyekeznek kihasználni, míg a muzulmánok az óriási méretű fanatikus tömegeiket. Eddig nem mentek egymással semmire, és ezután se nagyon fognak. Netanjahu is pontosan tudta, hogy túl sok mindenre se a hadművelettel, se pedig a most megkötés előtt álló békével nem jut, viszont a választások előtt nagyon is jól jött neki egy kis cirkusz. Úgyhogy véleményem szerintem inkább belpolitikai szempontok motiválták ezt a mostani bevonulási előkészületet.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2012.11.22. 14:30:40

@Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és: bocsánat, te vagy az, aki "arab szexizmusról" ír, én sehol nem említettem etnikai összefüggéssel a jelenséget, mivel nyilvánvalóan nincs ok-okozati összefüggés a kettő között.

kewcheg 2012.11.22. 14:35:14

Mondjuk a jobberek beteges vonzódását mindenhez ami keleti, és iszlám- én sem értem, valszeg az Izraellel meg a nyugati civilizációval szembeni beteges gyűlölet az oka, enélkül vélhetően bottal se piszkálnának meg egy szaracént. Az én szememben Izrael egy darabka nyugati civilizáció az iszlám tengerben és emiatt mindenképpen joga van ahhoz amit tesz.
(mellesleg megkérdezném a jobbikos hölgyet, aki nemsokára ismét édesanya lesz, hogy ugyan már, milyen világban szeretné, ha felnőnének a leendő és már meglévő gyermekei, ahhoz hasonlóan ahogy az arab világban élnek az emberek, vagy inkább ahogy Izraelben.Számomra a válasz nem is kérdéses...)

GERI87 2012.11.22. 14:37:11

@d.z.:

"De, ha te elnel teljes jogfosztottsagban, elvagva a vilagtol, egy normalis eletre valo lehetoseg teljes hianyaban bizony te is "visszalonel".
"

A problémát lényegesen enyhítené ha kikiáltanák vére a Palesztin államot.
A palesztin menekülteket az arab államokban pedig a saját fajtájuk tartja reménytelen helyzetben...
A jogfosztottságuk ebből adódik, magukkal csesznek ki.

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2012.11.22. 14:37:46

@GERI87: „Úgy nőnek ott fel emberek hogy mindenért Izrael a hibás, aztán ha lőnek-visszalőnek és meghal a nagyfater, unokahúg, testvér, szétmegy a ház...akkor már igazolva is van a dolog....és ez így megy körbe-körbe...
Szar egy helyzet.”

Márpedig én úgy tudom – ugyanabból az interjúból a palesztin nagykövettel –, hogy az átlagpalesztinnek pont a hócipője van tele Izraellel. Jobban érdekli őket, hogy holnap is legyen betévő falat valamint az ehhez szükséges munka, és hogy ne lőjenek már annyit...

pandras11 2012.11.22. 14:44:30

"Izraelnek sok barátja van a világban"
He he he, öcsikém, csak a saját faja, és a hozzád hasonlóak!

Behajtó70 2012.11.22. 14:45:54

"November közepe óta kiújuló harcok óta a palesztinok pedig több száz rakétát lőttek ki Izrael területére, a támadások három halálos áldozattal jártak"

Csak a lényeget felejtetted el, amit tömm média is: Izrael először lebombáza a hamasz katonai vezetőjének házát. A fent említett "több száz rakéta" erre válaszul született.

Javasolt az internet világában a tényeket nem elferdítve közölni, mert így magadból is csak ismét sikerült hülyét csinálni!

ottomoll 2012.11.22. 14:50:36

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: A szélsőjobb mindig olyan csoportok ellen lép fel, akik jelentős számban vannak az országában. A nyugat-európai szélsőjobb elsősorban muzulmánellenes, mevel rengeteg muzulmán él ott (Breivik pl. kifejezetten pozitívan nyilatkozott Izraelről, mint a mohamedánok elleni védőbástyáról).
A kelet-európai szélsőjobb esetén viszont eredendően a zsidó és cigány problematikának van proritása, mivel itt ezek élnek nagy számban, és történelmi okokból kifolyólag is.

eliyahu 2012.11.22. 14:50:55

@Zoley: blokád a fegyverek miatt van, élelmet gyógyszert vihetnek és visznek is. különben a határuk nyitott egyptom felé, israelben nincs mit keressenek a munkájukat már átvettek a filippinok és a románok

endre69 2012.11.22. 15:00:00

A cikk írója hatalmas tévedésben és rövidlátásban van. Melyik ország is az, amely jelen esetben a megszálló? Izrael. Melyik ország is az, amely jelen esetben általános támadásra készül és nemcsak rakétákat lő ki a másikra? Izrael. Melyik ország rombolta porig palesztinok ezreinek a házát legutóbb a 2008-as háborúban? Izrael. Melyik ország aláz meg, tekinti másodrangúnak arab származású állampolgárait saját megszállt, igába döntött, gyarmati állapotokat teremtő helyzetben? Izrael. Melyik ország rombol, gyilkol, mészárol ártatlan civileket egy ilyen háborúban? Izrael. Mindenre lőnek ami arab, nem számít nekik az, hogy civil, nő, vagy gyerek. Szétrombolnak mindent, földönfutóvá tesznek, elzavarnak, ártatlan szerencsétlen embereket! Akiknek örülniük kell, ha nem lövik le őket a nyílt utcán! bemenennek a házakba, és mindent szétrombolnak, nem számít nekik semmi, se istenük, se lelkiismeretük nincs. Izrael, izrael, izrael. Így, kisbetűvel.

ottomoll 2012.11.22. 15:06:54

@Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és: Kétségtelen, hogy a orthodox zsidók éppolyan szexisták, és rasszisták, mint a fanatikus mohamedán imámok. Csak a szemforgató fősodratú médiában erről tilos beszélni, mert az rögtön az antiszemitizmus vádját vonja maga után.( Pl. nem fognak kezet nővel( Lumpimoncsi Hajógyári sziget), dehát ez egy ősi vallás tartsuk tiszteletben, persze ha az arabok tennének ugyanígy az már nyílt szexizmus.Olyan szórakoztató ez.)
Egyébként a világi életmódot folytató izraeli zsidók is utálják az orthodoxokat, mert rá akarják kényszeríteni a vallási szokásaikat a többségre, ezenkívül rájuk nem vonatkozik a hadkötelezettség, és állami apanázst kapnak, mivel napjaik nagy részét a Tóra tanulmányozásával kell tölteniük.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2012.11.22. 15:07:35

@Behajtó70: Bírom ezeket a kurvaokos, mindent, mindennél jobban tudó kommentelőket, akiket a tények sem zavarnak, bazmeg, oda van belinkelve a cikkbe!

A harcok nov 14-én, szerdán újultak ki, palesztínok lőttek izraeli városokat. A hamasz székházat négy nappal később, 18-ra szombat virradóra rombolták le az izraeliek, teljesen jogosan.

Erről ennyit, ki csinál magából hülyét.

milyen szép a Vértes, ó 2012.11.22. 15:09:36

@endre69:

Szombatonként meg ott a keresztény csecsemők vére, kifelejtetted!

GERI87 2012.11.22. 15:09:42

@kesztió:

Ha elfogadnák a több évtizedes feltételeket a vezetőik, (nem kéne hibbant radikális iszlamistákat megszavazni) akkor lenne állam, lenne munka...és nem lenne annyi rakétázó, öngyilkos merénylő segghülye sem aki miatt lőnek.

endre69 2012.11.22. 15:10:08

Ajánlom a figyelmébe a cikk írójának az alábbi cikkket:

index.hu/kulfold/2012/11/17/indulhat_a_szarazfoldi_offenziva_gaza_ellen/#

"Gázai egészségügyi szolgálatok adatai szerint az áldozatok fele civil, van köztük nyolc gyerek és egy várandós asszony. A sebesültek száma meghaladja a 300-at. A gázai fegyveresek által indított rakétatámadásoknak eddig három izraeli halálos áldozatuk van."

Ennyit Izraelről. Izrael jelenleg etnikai tisztogatást és népírtást követ el, azaz emberiség elleni bűncselekményeket tömegesen. Ugyanazt csinálják, amit a szerbek a boszniai háborúban. Tömegmészárlás felső fokon.

milyen szép a Vértes, ó 2012.11.22. 15:12:28

@Behajtó70:

'Ahmed Jabari'-ra gondolsz, akit nov. 14-én öltek meg a már pár napja tartó Izrael-bombázásra válaszul? Vagy itt is működik a 'visszamenőleges-elmebaj'?

milyen szép a Vértes, ó 2012.11.22. 15:12:42

@ottomoll:

Miért ne lehetne erről beszélni? Ez adott, pont olyan idióták, ha az alapokat nézzük. Csak épp a 'külvilág' valamivel jobban tolerálja azt a szexizmust, amely abban nyilvánul meg, hogy ülnek otthon és nem mennek nők közelébe, mint mondjuk azt, amely az utcákon megerőszakoltatja a 'mocskos fehér kurvákat'. Ki érti ezt?

laci_52 2012.11.22. 15:15:15

"Izrael nemzetközi támogatásban már csak az Egyesült Államokból bízhat"

Itt a lényeg! Ameddig megvan az amerikai támogatás, Izrael magas ívben szarik a tiltakozásokra, mert azoknak nincs következménye.

Annak idején az iraki atomerőművet is lebombázhatták az izraeli repülőgépek. Volt egy kis hőbörgés, semmi egyéb.

Abban a cikkírónak igaza van, hogy addig nincs esély a békére, ameddig a palesztinok el nem ismerik Izrael állam létét.

milyen szép a Vértes, ó 2012.11.22. 15:15:28

@endre69:

A Hamasz lakóházakba, iskolákba telepített állásokból lövi Izraelt? Bátor szabadságharcosok!! A rohadt zsidók pofátlanul visszalőnek és lakóházakat találnak el? Népirtás, népirtás! Ügyeletes férgünket hallották. :)

endre69 2012.11.22. 15:23:57

Majd ha palesztin tankok haladnak Tel-Aviv utcáin, és lőnek mindenre ami mozog, majd ha ők kórházakat, iskolákat rombolnak le, majd ha izraeli menekültek ezrével ülnek repülőre mentvén a puszta életüket, és hátrahagyva mindent, ami a rombolás martaléka lesz az izraeli városokban, és majd ha szétbombázzák egész Tel-Avivot az egyiptomi és palesztin légierő gépei, akkor majd azt mondom: ezek MIND állatok. De most csak annyit tudok mondani, hogy az izraeli politika és hadsereg a felelős minden bűnért.

r.kiss 2012.11.22. 15:24:25

Az hittem, megtudhatom mit gondol egy szlovákiai szlovák rólunk, ha ezt a blogot olvasom. Aztán egyre erősebb lett a gyanú, hogy liberális mintsem szlovák bloggerrel álunk szemben. Egyszerűen nem értem a motivációd. Te zsidó vagy és utálod a magyarokat/keresztényeket/világot. Vagy nem vagy zsidó csak a csórigerek ellen akarsz hangolni? Vagy mivan?

r.kiss 2012.11.22. 15:24:40

Ha zsidó vagy és franciaországban élnél a franciákat szapulnád németnek kiadva magad?

endre69 2012.11.22. 15:24:58

@milyen szép a Vértes, ó:
Hát ezaz, hogy nem onnan lőnek. De Izrael pszichológiai hadviselést is vív, ami annyit jelent, hogy képesek mindenre lőni, és bármit lerombolni, nem számít nekik semmi. A földdel akarják egyenlővé tenni Gázát.

2012.11.22. 15:25:31

Nézzük más oldalról ezt, hozzunk egy lassan esedékes példát, mely 50 éven belül jelentkezhet Közép-Európában. Amerika létrehoz a Tiszántúlon egy új országot: Cigányiát, mert sokan élnek ott abból a népcsoportból. Ad nekik high-tech fegyvereket, hogy megvédjék magukat, majd azok még atombombákat is felhalmoznak, miközben a magyarok blokád alá kerülnek és az alapvető, létfenntartáshoz szükséges eszközöket is Cigányián keresztül kapja. Még szép hogy le akarná rohanni és a földdel tenné egyenlővé. A konfrontációban jelenleg mindkét fél sáros, de izrael jobban. Ráadásul halmozza a háborús bűnöket. Pl. kazettás bombák, foszforbombák bevetése.

vitalis06 2012.11.22. 15:28:37

1. Azért ha arab lennék és Izrael elzavarta volna a családomat arról a földröl, ami 1000 éve volt a miénk, azzal a felkiáltással, hogy de 3000 éve az a miénk volt, akkor én is zabos lennék. Főleg ha azóta sátorban élnék, meghalánának a gyerekeim, időnként lerombolnák a házat amit felépítettem...
ez akkor lett elcseszve, amikor izrael államot alapították és kitalálták az ideológiát, hogy bármilyen földet, házat, üzletet elvehetnek, mert hogy ezt a földet isten nekik igérte. Nem tudom mi lett volna anno a jó megoldás Izrael területének meghatározására, de ez nem volt az.
2.engem igenis zavar, és rasszistának, szexistának tartom, hogyha véletglen hozzáérek egy ortodoxhoz, az rohan mosakodni, hogy nem ül le velem egy asztalhoz mert tisztátalan vagy mi vagyok. Teljesen értelmesnek hitt ortodox zsidó fejtette nekem ki, hogy nagyon szép, hogy én okos vagyok, meg szép, meg jól dolgozom, de soha nem lehetek vele egyenrangú, mindíg felelttem fog állni, mert ő zsidó.

milyen szép a Vértes, ó 2012.11.22. 15:31:19

@endre69:

Bizony, nem onnan, sőt, igazából nem is lőnek, az izraeli hadsereg lövi saját háttérországát! Hogy bánthassák szegény Gázát, amely csak virágot szedni szeretne békében!!

Anti Anyag (törölt) 2012.11.22. 15:34:52

Szerintem ott kell kezdeni, ki van, ki a megszálló jelenleg a másik területén.

Mert aki ott van, azzal szemben minden megengedett, pláne az, hogy elsőnek lőjön.

Ez egy általános dolog, tehát bárkire vonatkozik.

Az pedig teljesen más dolog, amúgy hogyan ítél meg az ember egy palesztint, pld. bevándorlóként, mert az mindenki magánügye.

2012.11.22. 15:37:49

@r.kiss: pontosan. Ez egy trollblog. Eleinte szórakoztatott, aztán idegesített, és nem olvastam. Most a főoldalról idetévedtem, mert érdekelt, hogy ebben a témában - aminek a blog profiljához vajmi kevés köze van - mit mondd a szerző. Ezt vártam, sőt többet is kaptam, mint amire számítottam. Ez vagy szimpla kattintós provokáció, amit valamelyik indexes csávó ír, miközben halálra röhögi magát, vagy egy tényleg szörnyen szűklátókörű és ostoba ember agymenése. Most megint nem jövök ide két hónapig, de gondolom változás nem lesz.

sanyix 2012.11.22. 15:43:08

a palesztinok azért szabadságharcosok, és azért van joguk izraelre lőni, mert:
odamentek a magukat zsidónak vallók a 30-40-es években , terrorcsoportokat alapítottak, elkezdték a palesztinokat és az angol helyőrséget robbantgatni(nem próbáltak megállapodni, rögtön a robbantgatással kezdték). Az angolok megunták mivel csak gyarmat volt hazamentek. De a palesztinoknak az volt a haza.
Majd rábírták a terroristák a nyugati hatalmakat hogy alapíthassanak ott egy országot, a palesztinoktól elvett területeken.
A terrorcsoportok immár hivatalosak lettek az új nevük izraeli hadsereg lett, és egy cionista(a cionizmus legközelebbi rokona a nácizmus, a kockabajszos is azoktól vette az ötletet akiket kiirtani akart) államot alapítottak, ami folyamatosan a nemzetközi egyezményeket semmibe véve nyúlta a megmaradt területeket is a palesztinoktól.
Finoman megkérdezném, hogy ha a hazádat lenyúlják, a házadat lerombolják, a telkedet elrabolják, körbefalaznak, TE mit csinálnál? Tűrnél? Hát a legtöbb ember nem csak ott, bárhol a világon, nem tűrné, hanem védené a tulajdonát, hazáját.

Szelid sunmalac 2012.11.22. 15:47:23

@milyen szép a Vértes, ó: Nem felsz a sotettol ami a fejedben van? Avagy Besenyo Pista bacsi szavaival: Jotekonyan borul read a szellemi learnykoltsag legmentesen zarodo buraja!

milyen szép a Vértes, ó 2012.11.22. 15:56:33

@sanyix:

Rakjunk össze féligazságokból és hazugságokból könnyen fogyasztható mítoszokat idiótáknak, akiket furamód az egész világból kizárólag a szögínypalesztínok sanyarú helyzete érdekel.

GERI87 2012.11.22. 15:56:43

@HUN_Sector:

Azt kifelejtetted a kis történetből hogy a magyar fél a fennmaradó területen nem alapít államot, a környező magyar országokba menekült magyarok pedig hontalanként tengődnek menekült táborban...így a e nép saját önszopatásába fog....

milyen szép a Vértes, ó 2012.11.22. 15:56:53

@Szelid sunmalac-Elmeny designer:

Izé, nem gondolod, hogy ezzel az írásképpel kicsit röhejes _bárkit_ 'sötét'-ezni? :) Csak kérdem, semmi gond, konkrétumokkal ne is bajlódj.

rozsé drazsé 2012.11.22. 16:15:51

Hello!

Valaki tán válaszolná meg nekem azt a kérdést, hogy az Index (Inda) blogokban csak izraeliták és filoszemiták vitaindítóit lehet-e olvasni, avagy más vélemény is megjelenhet. Legalább NÉHA!
Végül is vélemény-, meg sajtószabadság van, vagy nem?

Aztán:
Valaki válaszolja mán meg nékem, hogy a szíria általi török bombázás előtt volt-e olyan, hogy a törökök, célzottan likvidáltak egy szír katonai (vagy politikai) főmuftit (műholdról követve a mufti mozgását, majd kilőve mint egy nyulat)Vagy esetleg a törökök semmit se tettek katonailag előtte, csak szenvedték az "eltévedt" rakétát?

Ha igen, akkor máris elnézést kérek, hogy egyáltalán felvetettem a kettős mércét,. De ha mégsem, akkor nem-e lehet-e, hogy ez a köcsög blogindító csinál ingyenmarketinget az izraeli agresszornak?

Csá

tintás134 2012.11.22. 16:16:07

Az a legszörnyűbb hogy az ember sohasem tanul a régiek hibáiból.. A zsidóság elszenvedte a 20 század legnagyobb tragédiáját és most náci módjára gettót csinálnak ők is a gázai övezetben. Humanitárius segélyszállító hajókat támadnak meg nyílt nemzetközi vizeken, amelyek gázába tartanak. A térség legnagyobb agresszora. Minden héten lehet hallani valamely hadműveletükről. Múlt héten Szudánt bombázták,most Palesztinába akarnak behatolni, és a szíriai felkelőknek is odapörköltek. Irán ellen lázítják az egész világot, egy olyan Irán ellen, amely bár eléggé fanatikus ország, de még sem voltak olyan agresszív hadicselekményei, ami indokolná ezt. Izrael azt mondja, hogy Irán atomfegyvert fejleszt, miközben Izrael már rendelkezik atomfegyverrel. Iráni politikusoktól én nem hallom azt hogy megakarnák támadni Izraelt, Izraeli politikusoktól ennek az ellenkezője viszont heti többször elhangzik, a legmagasabb fórumokon. A világ meg teljes vállszélességgel kiáll mellettük. Ez a kettősmérce. Mondom ezt liberálisként. Tehát amikor kitiltották Lars von triert Cannes-ból ,akkor ő is ilyesmire gondolhatott.. Egy olyan népnek, aki keresztülment a holokauszton, más konzekvenciákra kellet volna jutnia. Az a baj, ha valaki nem ért egyet a mostani emberiség elleni bűntetteikkel az antiszemita. A legszörnyűbb az hogy a legmagasabb szinteken is csak fekete fehéren tudnak gondolkodni a témában: vannak a Vona Gáborok meg vannak a Steiner Pálok.

goph-R 2012.11.22. 16:16:23

Egy kép arról, hogy mennyi területet vettek el a palesztinoktól 1946-tól kezdőden 2000-ig.

www.thehypertexts.com/images/israel-palestine_map.jpg

Ha az én gyerekeimet lőnék le, mert túl közel mentek egy kerítéshez (hiába mondtam nekik, hogy ne), vagy az én állapotos feleségemet nem engednék át az ellenőrző pontokon mikor épp szülni készül és kénytelen volna ott helyben "megoldani", akkor igencsak morcos lennék. Főleg úgy, hogy a saját hazámban történik mindez.

Még az izraeliek egy része is a háború ellen van:

www.thebirdman.org/Index/Jews/Jews-History&ScripturalOriginOfThe6MillionNumber_files/JewsAgainstZionism.jpg

Csak egy-két eszetlen blogger gondolja úgy, hogy bizony hát az mégis csak és kizárólag a cionisták területe.

Aki pedig az "erősebb kutya baszik" elvvel jön, az olvasson sok-sok Mein Kampf-ot, ott is pontosan ezt az elvet részesítik előnyben ...

sanyix 2012.11.22. 16:16:32

@milyen szép a Vértes, ó: Sajnos azok a szerinted féligazságok és hazugságok, a valós történelmet jelentik. Tudom ez téged nem zavar csak gyűlölhess valakit, valamit. Azért amikor a szokásos személyeskedésbe belekezdesz érvek hiányában, akkor jobb ha nem az ékezetek hiányával jössz, ugyanis vannak olyan billentyűzetek amiken nincsenek ilyenek, sőt rendszergazdiknál gyakori hogy egyszerűen leszoknak az ékezetekről.

goph-R 2012.11.22. 16:16:40

Látom az előző kommentem csak nem akar moderálásra és publikálásra kerülni. Tán túl igaz volt? :D

bastian 2012.11.22. 16:30:31

A posztíró teljesen fordítva ül a lovon. Alapvető történelmi eseményeket az üggyel kapcsolatban a sutba dob és úgy tesz, mintha a történet ma kezdődött volna.

Az analógiái pedig nevetségesek, egyik példa sincs köszönőviszonyban a gázai szituációval.

Szánalmas vagy zsidókám, ezt már csak az agyhalottak eszik meg!

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2012.11.22. 16:32:08

@endre69: Csak, hogy mindenki számára világos legyen: a zsidók semmit nem loptak el a palesztínoktól, mivel azon a területen a zsidók már az ókor óta éltek. Ezen kívül különösen ajánlom tanulmányozni a sok palesztín-szimpatizáns számára az 1948 előtti időszakot, amikor a palesztink és a muzulmánol Hadzs Aminnal az élen Hitler támogatói voltak és válogatott kegyetlenségeket követtek el a térségben élő zsidókon, de ugyanúgy érdekes lenne jobban feltárni a brit mandátumú Palesztinában uralkodó erősen antiszemita hangulatot. Ennek fényében egész nyugodtan kijelenthetjük, hogy a zsidók legújabb hazájukat szó szerint kiharcolták ebben az ellenséges közegben.

Én egyébként azt a megoldást javaslom, hogy igenis hozzanak létre egy önálló Palesztinát a térségben, de vágják el szépen őket az izraeli kapcsolatoktól, különös tekintettel a vízre és az elektromos energiára, mivel ez az a két terület, ami több millió dollárba kerül Izrael államnak, és kíváncsi lennék milyen sokáig lenne képes egy olyan "állam", amelynek gyakorlatilag nincs más programja, mint, hogy öljük meg az összes zsidót.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.22. 16:32:12

@GERI87:

"A problémát lényegesen enyhítené ha kikiáltanák vére a Palesztin államot."

Ez eddig már TÖBBSZÖR is megtörtént. Min változtatna egy újabb kikiáltás?

milyen szép a Vértes, ó 2012.11.22. 16:35:04

@sanyix:

Vicces 'valós történelem' az, aminek 5 perc utánanézni, hogy hülyeség. :) Már ha nem lehetne első ránézésre látni, hogy bugyuta hazudozás, és egy átlagos tízéves gyerek már nevetségesnek tartaná a színvonalát.

Az ékezethiány meg nem érdekel különösebben, az oligofrén központozás, illetve szókincs viszont szórakoztat engedelmeddel. ;-)

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.22. 16:36:36

@sanyix:

A palesztín nép mint olyan eleve csak Izrael megalakulás után jött létre, sőt csak a 60-as években szilárdult meg mint identitás. Azaz nem vehették el egy nemlétező nép földjét 1948-ban. Meg eleve a föld nem az araboké volt, hanem a briteké, a britek előtt pedig évszázadokig az oszmán-törököké.

milyen szép a Vértes, ó 2012.11.22. 16:39:34

@sanyix:

Az meg 'prájszlessz' egyébként, amikor egy idióta azzal jön, hogy az gyűlölködik, bizony, aki bele mer pofázni a lelkes zsidózásba. :)

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.22. 16:40:10

@Csehszlovák Kém:

"a zsidók semmit nem loptak el a palesztínoktól, mivel azon a területen a zsidók már az ókor óta éltek"

Ez rossz érv. A zsidó állam az i. e. I. században megszűnt. S bár éltek továbbra is a területen zsidók, az állam már nem az övéké volt. A mai Izrael egy új zsidó állam, persze nyilván "érzelmileg" az ókori zsidó állam folytatása, de jogilag nem az.

Egy, a bloghoz illő párhuzam: a morvák és a szlovákok. Valószínűleg a legvadabb szlovák nacionalista is nevetne azon az állításon, hogy a középkori Morávia jogutódja a mai Szlovákia.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.22. 16:46:15

@goph-R:

Ez hívják térképpel való manipulációnak.

Kb. mintha szlovák nacionalisták csinálnának egy sorozatot, melyen Morvaország lenne az első kép, az utolsón meg a mai Szlovákia, így "bizonyítva", hogy a magyar nacionalisták egy évezred alatt elvették a szlovák föld felét.

miketbeszéltek 2012.11.22. 16:46:28

@Behajtó70: Nem! A Gáza övezet "békért való visszaadása" óta több ezer(!)rakétát lőttek Izraelre. A Hamasz vezető megölését is MEGELŐZTE idén 300 rakéta....

Lófasz Hadnagy - A Magyar Köztársaság Állampolgára 2012.11.22. 16:52:14

@endre69:

Te olyan hülye vagy, mint a segg. Népírtás, mi, te farok? Azok a drága jó és velejükig bátor hamaszosok DIREKT a lehető legsűrűbben lakott területekről indítják a kasszamokat, mert pontosan tudják, hogy az izrael azonnal odacsap (naná, majd hagyják magukat rakétázgatni). Ez többek között arra jó, hogy aztán a civil sebesülteket meg halottakat lehet mutogatni és körberíni a világ minden kispárnáját. Ha pl. Szlovénia területéről rakétáznák Magyarország déli részét, nem egyértelmű volna, hogy a Gripenek bombázzák le a rakétákat lövöldözőket? Vagy ha a pusztáról lövik, akkor bombát oda, ha Ljubjana belvárosából, akkor tűrjük?

milyen szép a Vértes, ó 2012.11.22. 16:53:47

@goph-R:

Hú, van itt gyerek, van állapotos feleség (aki mondjuk miért akarna a sátáni Izraelbe menni szülni -- vagy mit keresett ott?), csak az nem derült ki, mi köze ennek ahhoz, hogy Izrael elvileg nem lenne szabad visszalőjön, ha rakétázzák, mer' az bizony népirtás. ;-)

Sütemény1975 2012.11.22. 16:53:58

Izraelt nem lehet elitelni semmiert. Minden amit tesznek jogos es igazsagos. Ha megis biralod oket, felmutatjak a holokauszt kartyat, es maris fajgyulolo naci vagy.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2012.11.22. 16:54:08

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Ezt tegyük be a kevésbé jól sikerült kommenteid közé, mivel direkt nem írtam olyat, hogy állami szinten ment volna tovább a zsidó történelem. Vö: „zsidók már az ókorban életek” – ennyit jegyeztem meg, a többit hozzáköltötted,egyébként a római birodalmon belüli szétszóratásra, a török birodalom és a brit fennhatóság alatti időszakra gondoltam, ahogy azt már korábban is írtam.

Egy szlovák nacionalista biztosan nem nevetne az állításodon, mivel a mai szlovák és cseh történettudomány is számon tartja Nagy Moráviát, mint a 9. század legerősebb közép-európai államát.

Ugyanakkor egy mai szlováknak legalább annyi köze van hozzá, mint egy mai magyarnak Szent István birodalmához :P Semmi.

milyen szép a Vértes, ó 2012.11.22. 16:57:04

@miketbeszéltek:

1. Nem lőttek rakétákat, a békés Hamasz-vezető megölése provokáció volt, csak azért lőtték ki azt a párezer, véletlenül a zsebükben talált rakétát. Már korábban is azért.

2. Lőttek, de az jogos, mert az izraeliek hetente kiirtják a palesztínokat és visszalőnek és elvették a földjüket és lelövik a terhes gyerekeiket (vagymi).

Rutinos versenyző tudja egyszerre a kettőt. :)

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2012.11.22. 16:57:47

Mert a hadi állapotot Izrael robbantotta ki, ő volt az agresszor! Az elnyomottaknak pedig joguk van a szabadságukat kiharcolni fegyverrel!

Ez az ENSZ alapokmányban benne van!

Ez nem kettős mérce, hanem nemzetközi jog!

milyen szép a Vértes, ó 2012.11.22. 16:57:59

@Sütemény1975:

Megsaccolnád, miről szól a poszt? Tudom, tudom, ettől a résztől mindig rettegsz, de hátha most összejön.

goph-R 2012.11.22. 16:58:11

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Oké, akkor legalább ennek az aránynak kéne megfelelni szerintem: "A lakosság 75%-a muzulmán, 17% zsidó, 8%-a keresztény." Ehhez képest ez távol sem úgy néz ki. De rendben, legyen manipuláció. Még jó, hogy a cionisták olyat sosem csinálnak...

Ez viszont akkor sem menti fel őket az alól, hogy gettókat hoztak létre, és egyre kevesebb területet hagynak az ott élőknek, ENSZ határozatok ellenére(!).

goph-R 2012.11.22. 16:58:31

@milyen szép a Vértes, ó: Idióta. Mert talán ott van kórház.

milyen szép a Vértes, ó 2012.11.22. 17:03:56

@goph-R:

Izé, elfelejtetted elmondani, melyik év nemzetiségi százalékainak kellene megfelelni onnan-aztán-örökre. Máshol is egyébként?

(A kétségtelenül létező izraeli állatságok meg nem igazán tartoznak a tárgyhoz _ebben a posztban_.)

Lófasz Hadnagy - A Magyar Köztársaság Állampolgára 2012.11.22. 17:04:06

@goph-R:

Egyre kevesebb területet hagynak az ott élőknek, aha. Gondolom ezért vonultak ki Gázából egyoldalúan 2006-ban is, ugye?

milyen szép a Vértes, ó 2012.11.22. 17:08:20

@goph-R:

Jól van, okos, majdnem sikerült eltalálni a lényeget, a te képességeiddel örüljünk, hogy ennyit sikerült. :) Szóval akkor a sátáni Izrael erre azért jó, nemdebár? A kórházat is ellopták a a palesztínoktól? Fura, vannak millió dollárok rakétázni, de nincs pénz kórházra... (Még mindig mellékszál, de örülj.)

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.22. 17:08:38

@goph-R:

Pont Gázában a terület 99,9 %-át visszaadták a palesztínoknak, s a 0,1 %-on sem lakik zsidó, ezek a határvédelmi objektumok. Változott valami?

Ciszjordániában ma már a palesztínok 95 %-a a palesztín hatóság által irányított területen él.

Nagyon megtévesztő a térkép, mert lakatlan területeket egybevesz lakottakkal.

A Ciszjordánia feletti kormányzás megoszlik a kizárólagos izraeli, kizárólagos palesztín és a közös izraeli-palesztín irányítás között, s ma már a terület több mint fele kizárólagos palesztín irányítás alatt van. Viszont ha a lakosságot nézzük, 95 % van a palesztín irányítású részeken.

A megszállt területek közül az egyetlen jelentős terület, ahol izraeli irányítás van és többségi palesztín lakosság - Kelet-Jeruzsálem.

efhábé 2012.11.22. 17:09:05

@Behajtó70: Jaja, pont úgy. Már ha az ember kizárólag az MTI híreiből tájékozódik. Mer' egyébként mindenki más tudja, hogy Jabarit szerdán likvidálták, azután, hogy vasárnaptól szerdáig több, mint 130 rakétát lőttek ki Izraelre. Figyelembe véve a korábbi intenzitást (januártól novemberig összesen kb. 1000) ez jelentős növekedés, erre volt válasz Jabari kilövése és a légitámadások megindítása.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.22. 17:09:22

@Csehszlovák Kém:

Nem genetikai kapcsolatról beszéltem, hanem jogiról. A mai Izrael egy új állam, s nincs köze az ókori zsidó államhoz. A kapcsolat olyan, mint Morávia és Szlovákia között.

goph-R 2012.11.22. 17:09:39

@Lófasz Hadnagy - A Magyar Köztársaság Állampolgára: Bakker, telepeket hoztak létre olyan területeken, amiket az ENSZ egyértelműen Palesztin területeknek nyílvánított. Igen. Egyre kevesebb területet hagynak.

De nagyon fájdalmas ez már .... Nyaljátok továbbra is csillogóra a cionista seggeket, az a tuti.

efhábé 2012.11.22. 17:18:59

@Behajtó70: Ja, és nem a házát bombázták le, hanem azt az autót lőtték ki, amiben utazott. Nem mindegy.

miketbeszéltek 2012.11.22. 17:19:06

@milyen szép a Vértes, ó: Ilyeneket ne írjál, mert lesz aki elhiszi:-))

Lófasz Hadnagy - A Magyar Köztársaság Állampolgára 2012.11.22. 17:19:12

@goph-R:

Fáj, hogy egy mondattal megcáfoltam a szépen felépített baromságodat? Elhiszem.

A seggnyalást meg meghagyom neked, hadd fickándozzon a kis nyelved a kasszamozók valagában.

Ennyit rólad, ne válaszolj.

Rodzservaltersz 2012.11.22. 17:19:40

Cikkíró cikke nem olyan rossz, ellenben a kommentekre való reagálásnál ismét csak kiütközött, hogy alapvetően egy faszszopó továbbra is.

Joaquin 2012.11.22. 17:19:52

Bár valóban vannak, akik antiszemita megfontolásból támadják Izraelt, szerintem ők - főleg az újságírók között - ritkák.

Izraellel valóban nehéz szimpatizálni.

Megalakulása óta védekező háborúkban megsokszorozták a területüket és a terjeszkedés azután sem állt meg, hogy államuk léte aránylag biztonságban lett, valóban úgy néz ki innen, mintha nekik megfelelne ez az állapot. Gáza és Kelet-Jeruzsálem hivatalosan nem Izrael része, hanem megszállt terület - ettől függetlenül folyamatosan hozzák létre a területen a zsidó kolóniákat és telepítik ki ilyen-olyan indokkal a palesztinokat, amit még az USA is elítél, pedig őket nehéz volna Izrael ellenességgel vádolni. Tény viszont: nem sokat tesznek ellene. (Semmit.) Furcsa egy védekező háború az ilyen azért, nem igaz?

A Gázai övezet blokád alatt van, amivel még közel keleti mértékkel is nagyon alacsony életszínvonalon tartják az ott élőket, ettől pedig természetes módon növekszik a szélsőségek ereje. (A hivatalos indoklás szerint azért, hogy ne tudjanak hadianyagot beszerezni - ügye, hogy mennyire hatékony ez a módszer?) A kevés kereskedelem főleg a csempészalagutakon keresztül zajlik, ami az alvilág kezén van - megint a szélsőségek erősödnek.

Katonai akcióiban magas a civil áldozatok száma, ami - ki nem találja senki - megint a szélsőségeseket erősíti.

Majd mindezek után a szélsőségesekre mutogatva további katonai akciók következnek, amiben megint növekszik egy kicsit a kolonizálható terület.

Amikor béketárgyalásokról van szó, számomra, mint külső szemlélőnek, úgy tűnik, ha a Palesztin álláspont közelít az Izraelihez akkor ők keményítenek, ha az Izraeliek engednének akkor fordítva. A Hamasznak hatalmi érdeke fenntartani a konfliktust, és nagyon úgy néz ki, Izraelnek (illetve a jobboldali kormánynak) sem sürgős azt megoldani. Abban minimum meg kell, hogy egyezzünk: nem törik össze kezük-lábukat, hogy megoldják a helyzetet.

A fenyegetettségérzés valószínűleg komoly mértékben hozzájárult Bush győzelméhez: miért ne működhetne ez Izraelben is?

Ezek fényében szerintem a világsajtó reagálása egyáltalán nem meglepő de legfőképpen nem anti-szemita indíttatású. Nem elhallgatva, hogy a palesztinok bizony tehetnek a kialakult helyzetről, egyet értek az Izraelt érintő kritikákkal. Kontextusból kiemelve valóban jogosnak hat az akció, de a körülményeket figyelembe véve nem az. Izrael nem próbálja megoldani a helyzetet, és ebben partner a Hamasz.

Terror Dzsoni 2012.11.22. 17:26:20

Nem bírom érteni a hülyéket, fel kéne fogni, hogy nem a ZSIDÓK lövik az arabokat,hanem Izrael állam agresszív politikája miatt van a hacacáré. Bármennyire hihetetlen elhinni, nem minden zsidó ember - még akkor sem ha történetesen Izraelben él - támogatja az ország agresszív politikáját!

Na meg aztán mint mindenhez, ehhez is két fél kell, vagyis én nem tudnék morális különbséget megállapítani, hogy akkor most ki is itt a hibás. Higgyük el, 1000X nagyobb lenne a sajtó visszhangja a támadásoknak, ha senki nem támadna vissza. Gandhinak sikerült...

De azért tegyük hozzá, amikor egy rakéta egy szempillantás alatt kiírtja az egész családomat, nem vagyok benne biztos, hogy tudnék békésen pislogni és tűrni a végletekig.

Sajna emberek vagyunk, nem tudjuk a természetünket meghazudtolni.

milyen szép a Vértes, ó 2012.11.22. 17:26:31

@miketbeszéltek:

Lesz? Olvasd el a hozzászólásokat. ;-)

goph-R 2012.11.23. 10:53:42

Mindenkitől elnézést kérek az előző kommentjeimért, "kicsit" elragadott a hév. De ezt elkerülendő, ide inkább többet nem jövök :)

ottomoll 2012.11.23. 10:54:13

@Csehszlovák Kém: A zsidók Mózes és Áron vezetésével gyakorlatilag etnikai tisztogatást hajtottak végre a már korábban ott élő kánaánita törzseken Kánaán megszállása során (Pl. Jerikó ostroma). Nem hódítás volt ez. Nem adózó,nekik dolgozó tömegeket akartak az uralmuk alá hajtani, hanem a hely kellett nekik, és kiirtották az ott élőket a csecsemőktől az aggastyánokig.Ez az ószövetségben is le van írva, és komoly régészeti bizonyítékai vannak, úgyhogy történelmi tényekről beszélünk.

ottomoll 2012.11.23. 10:54:22

@Csehszlovák Kém: A térségben élő arabok pedig már jóval '48 előtt is megtapasztalhatták a zsidó expanziót a térségben, hiszen betelepülésük az első világháború után exponenciálisan nőtt. Ez volt a kibucok "hőskorszaka". Amikoris gyakorlatilag kis erődökként működtek a nyugati hitsorsosoktól kapott fegyverekkel, és anyagi forrásokkal,és már ekkor sok konfliktus generálódott a felek között. Valószínűleg ez magyarázza a palesztínok Hitler iránti szimpátiáját is.

mamasita 2012.11.23. 10:54:36

1:izrael nm a zsidókat jelenti.
2:gyerekeket ölni rettenetes bűn,a magamfajtának a hírektől zokognia kell.
3:az utolsó bekezdés kissé felhúzott,ezek szerint a holokauszt óta a zsidóknak már akármit szabad??
www.facebook.com/IsraelWC?fref=ts

mamasita 2012.11.23. 10:54:50

@endre69: pontosan.az én hozzászólásomat meg törölték,azért ez elég gáz,ha olyan nagyon igaza van a posztolónak,mért kell törölni az ellentétes véleményeket??szánalom

balf.sz 2012.11.23. 10:55:03

Izráelért harcolni kell! Nem az indeksz szerkesztőségben! Nem Újlipótvárosban és a VII. kerületben, vagy a Paulay Ede utcai falafelesnél. Adnak gépkarabélyt, bakancsot, gúnyát, fiúk-lányok a műveleti területen. Mert az erőszakosság, bosszúállás, brutalitás süt a bizonyos tájékozott, avatott, érintett, aggódó hozzászólókból. Pakolni kell! Fegyverbe! Milyen militarista, faszista -nácista lett itt egyes fixibiciklis-masszázsblogos-füveslegalizálós-babzsákfoteles-vizipipázós-hipteen-ből, stb. A háború ott van. Nem Budapesten. És nem szájjal és billentyűzettel vívják. Fegyverrel, vaskupolával, amerikával. Magyarország már volt hadszíntér. Soha többé! Indeksz.

ottomoll 2012.11.23. 10:55:13

@Csehszlovák Kém: A Nagy-Morva Birodalom kapcsán sok vita van történészi körökben. Morva fejedelemség egész biztosan létezett, de méretét és befolyását vélhetően erősen felnagyítja a cseh és szlovák történetírás. Ami bizonyos, hogy fennállása néhány évtizede során kemény harcokat vívott a Keleti-Frank birodalommal a fennmaradásért. Ezt használták ki a 9. század végén keletről érkező magyar törzsek, akik behódolásra kényszerítették őket. A teljesség kedvéért 907-ben a frissen letelepedett magyar törzseket is kemény támadás érte keleti-frank részről (Pozsonyi csata). Itt bár a magyarok felülkerekedtek,de sokak szerint itt vesztette életét Árpád vezér.

GERI87 2012.11.23. 10:55:21

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

"Min változtatna egy újabb kikiáltás?"

Pontot lehetne tenni ennek a végére...nem gyámságról felügyeleti jogokról, meg bábállami szintről beszélek hanem tényleges szuverén államról.
Vagy palesztin állam, vagy Egyiptom és Jordánia foglalja el a területet és csatolja magához...

"Valószínűleg a legvadabb szlovák nacionalista is nevetne azon az állításon, hogy a középkori Morávia jogutódja a mai Szlovákia."

Én ebben nem lennék biztos:)
A zsidó népi kulturális folytonosság megvan, a Moravia és a morvák viszont nem a szlovákok ősei.

"Ugyanakkor egy mai szlováknak legalább annyi köze van hozzá, mint egy mai magyarnak Szent István birodalmához :P Semmi."

Úgy látszik mindig tudsz nagyobb ökörségeket mondani a témában...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.11.23. 10:55:38

Szerintem te tényleg direkt provokációnak szánod ezt a blogot.Nem tudom ennek így mi értelme.
Egyébként valahol mindkét fél hibás.
Izraelnek meg szerencséje,hogy az arabokat jobban utálják,mint őket.
Én meg mindkettőtől tartok.

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2012.11.23. 10:55:51

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: „A megszállt területek közül az egyetlen jelentős terület, ahol izraeli irányítás van és többségi palesztín lakosság - Kelet-Jeruzsálem.”

Igen, milyen érdekes, hogy szimbolikus, érzelmi szemepontból (amit én mondjuk magasról leszarok, és elnézést kérek, hogy ilyen visszafogottan és finoman fejeztem ki magam) messze a legfontosabb terület mindkét fél számára...

hunter84 2012.11.23. 10:57:14

Ilyen egy fos blogot ki enged címlapra? Kit szopott le a szerző?

Anti Anyag (törölt) 2012.11.23. 10:57:22

Valójában az a gáz, hogy Mo-n nem lehet tüntetni Izrael politikája miatt.

Pedig Vona nem rakétákkal ment oda, hanem egy táblával.

2002 2012.11.23. 11:32:46

@Anti Anyag:
Hát igen, Zázrivec Úr sokkal békésebb megoldásokat használ mint a palesztinok.
emiksz.blog.hu/2012/11/22/free_palesztina#c18365564

Jobbikosok is ilyen parádés motoros hóbortnak hódolnak?

Papageno68 2012.11.23. 21:29:51

Jó poszt, régóta az első, amivel teljesen egyetértek. Kár hogy sokan nem hajlandóak egyszerű tényekbe belegondolni, mert könnyebb utálni Izraelt.
süti beállítások módosítása