20080612PHT31444_original.jpg

Idén nem történt megegyezés, az Uniós költségvetésről szóló tárgyalások a végső szakaszába érkeztek. Az Európai Parlament elkészített nekünk egy nagyon fasza applikációt, amely az Európai Bizottság 2011-es éves beszámolóiban található számokon alapul. 

Nézegessünk országokat, ki kaphatja a legtöbb pénzt az Eu költségvetéséből és mire költi el! Izgalmas végigböngészni, milyen konkrét területeket támogatnak az egyes tagországokban, de szintén lekövethetjük, honnan érkeznek az összegek. Közelebb kerültünk az elmúlt huszonhárom év alatt a nyugathoz? Egyáltalán: akkor most gyarmat vagyunk és ha igen, megéri ez nekünk? Hogyan áll Magyarország és a többi poszkommunista ország az Eu más országaival történő összehasonlításban? Az adatbázis hatalmas, természetesen lehetetlen mindenre kitérni, de kimazsoláztam néhány vitára alkalmas gondolatébresztő érdekességet:

- Kiszámoltuk, hogy a visegrádi országok milyen együtthatóval rendelkeznek, ami a bevétel/kiadás arányt illeti. Ezt hogyan magyarázzátok?

1. Magyarország támogatás: 5.330,9 befizetés: 836,4

6,37-szer többet kap

2. Lengyelország támogatás: 14.440,6 befizetés: 3.227,8

4,47-szer többet kap

3. Szlovákia támogatás: 1.785,1 befizetés: 579,3

3,08-szer többet kap

4. Csehország támogatás: 3.029,1 befizetés:

1.462 2,07-szer többet kap

Ugyanezek a számok a balti országokban:

1. Litvánia: támogatás: 1.652,8 befizetés: 257,4

6,42-szer többet kap

2. Lettország: támogatás:1.548,5 befizetés: 278,8

5,55-szer többet kap

3. Észtország: támogatás: 507,7 befizetés: 136,7

3,71-szer többet kap

- Szlovákia esetében ráadásul figyelembe kell venni azt is, hogy a csőd felé rohanó déli Eu-tagállamokat is támogatniuk kell és valószínűsíthetően, azt a pénzt, amit eddig kölcsönadtak délre, soha nem fogják viszontlátni.

- A nyugat-európai országok elsősorban a mezőgazdaságukat támogatják, Magyarország, Szlovákia, Csehország és a többi posztkommunista ország pedig inkább politikai és egyéb, nehezen értelmezhető alapokra kérték a támogatást.

- Első olvasásara csak annyit láthatunk, hogy az egy főre eső mezőgazdasági támogatás milyen magas a nyugat-európai országokban összehasonlítva a kelet-európai régióval, de ha megnézzük, hogy a nyugatiak mennyit fizetnek be, máris érthetővé válhatnak az arányok és igaz lehet a mondás: még mindig mi vagyunk a csóró kelet-európai rokon, akire a nyugatiak ráfizetnek.

- Lengyelország számait elnézegetve, elég szépen kapnak Brüsszelből, összehasonlítva: a polákok nagyjából 4 milliárd eurót fizetnek be és 14 milliárd eurót vesznek ki, miközben Szlovákia fél milliárdot tol a közös kasszába és mindössze 1,5 milliárdot kap. Ha jól néztem a többi adatokat, a magyarok után, a lengyelek rendelkeznek a legnagyobb többszörössel az Eu-ban, ügyes. Ugyanakkor ha elosztom a számokat, arányosan nézve máris eltűnik az első ránézésre még hatalmas különbség: 14/4=3,5 illetve 1,5/0,5=3.

- Az igazi nagy flash, az a Magyarország, ahol százezrek tüntettek Brüsszel ellen, majd húsz százalékos egy Eu-zászlót égető szélsőséges párt támogatása és mégis, arányosan nézve, hatalmas támogatást kapnak. Hasonlítsuk össze Magyarországot Szlovákiával! Magyarországon mindössze kétszer annyian élnek, mint Szlovákiában, mégis, mindössze másfélszeres az ország hozzájárulása a közösbe, ugyanakkor háromszor annyit kapnak vissza!

- A közös pénzekből térségünkben, ebben a sorrendben, a legtöbbet Észtország, Csehország és Magyarország kapja. Az euróval rendelkező Szlovákia viszonylag hátul kullog a sorban.

- Belgium, az ügyintézők hazája: 68%-ot kapnak az adminisztráció támogatására, hoppá.

- Franciaországban egy mezőgazdász úgy él, mint egy király, ugyanakkor, ha megnézzük térségünket közelebbről a szlovák mezőgazdász támogatottsága jóval alacsonyabb, mint a lengyel vagy a magyar mezőgazdászé.

- Kutatásra és fejlesztésre Ciprus 10%-ot, a bolgárok 6%-ot adnak, Szlovákia: 2%.

- A kelet-európai országok közül egyedül Szlovákiában haladja meg a három százalékot a biztonság és a jogi környezet támogatása, miközben a többi posztszovjet országban ez az érték 1-2% között mozog.

Összességében egy dolog világosan látszik: ha Magyarország, Szlovákia, Csehország nem lenne Eu tag, az emberek sokkal rosszabbul élnének, mint most. Nagyobb lenne a korrupió, és minden valószínűség szerint egy lightos diktatúrában élnénk, nagyjából hasonló körülmények között, mint Fehéroroszország, Oroszország, Ukrajna, vagy Moldávia. Az emberek egy jó része ezt képtelen tudatosítani, beáll a Békemenetbe és úgy viselkedik, mintha Svájcban vagy Norvégiában élnénk. Elég, ha csak a Facebookon követem az ismerőseim fotóit, milyen házakban laknak, hová utazgatnak minden évben, többször. Ilyen életszínvonalat szüleink generációja alighanem el sem tudott képzelni. Szüleink a szocializmusban dolgoztak ötven órát a héten, volt tizennégy nap szabadságuk egy évben, amelyet vagy az összeeszkábált nyaralójában vagy a panel erkélyén töltött el. A hűtő általában félig mindig üres volt, mint tele. Sokszor van olyan érzésem: minél jobban élünk, annál jobban siránkozunk.

Múlt héten nyilatkozta az egyik lengyel miniszter: az utolsó háromszáz évben soha nem volt szláv ország olyan közel a nyugathoz, mint éppen ezekben az években. Ha géneink hasonlóságát és nem a magyar lúzer nacionalizmust nézzük, ebbe a csoportba a mi, magyarok is beletartozunk, a táblázat számait elnézegetve, a lengyel miniszternek alighanem tökéletesen igaza van.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://dotoho.blog.hu/api/trackback/id/tr274922837

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2012.11.24. 12:01:15

Mondjuk ezeknek a pénzeknek tudtommal csak a töredékét sikerül ténlyegesen lehívni, de ez rendszerint a tagországok hibája.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2012.11.24. 12:14:08

@kesztió: Egyrészt. Másrészt micsoda összegek tűnhetnek el helyi szinten a korrupció miatt...

maxwell murder 2012.11.24. 13:11:05

igen és akkro az hogy lehet, hogy Magyarországon az emberek folyamatosan szegényednek el és romlik az életszínvonal? A magyar cégek, vállalatok alulmaradnak az erősebb nyugati vállalatokkal, érdekeltséggekkel szemben, sokkal nagyobb tőkéjük van, amivel mindent meg tudnak venni. Ez a gyarmat fogalom egyáltalán nem faszság, megy az agyelszívás rendesen és persze a tőke csak úgy áramlik ki az országból, nem ez nem a Fidesz hibája, ez úgy a mindenkori kormányé. Azért a nyugati országok annyit nyilván befektetnek az országba, hogy tudjon nekik termelni. Nagy nagy szar van itt ebben az országban, de nem csak itt, hanem KK-Európában. Arról meg nem beszélsz, hogy mit bukunk azon, hogy EU tag vagyunk. Miért lenne akkor nálunk diktatúra, EU csatlakozás előtt sem volt puha diktatúra. Micsoda barom vagy te.

laci_52 2012.11.24. 13:45:49

@maxwell murder: Teljesen igazad van. Annyit még hozzátennék, hogy az EU-tagság az egyik oka a hatalmas munkanélküliségnek: a szabad kereskedelem tönkretette a magyar termelő cégeket, mert nem bírták a versenyt a beözönlő tömkeleg gagyi áruval.

Az EU-támogatások döntő része a multik és a bankok zsebébe vándorol, a megvalósított beruházások profitját kiviszik az országból.

Eközben az Európai Bizottság néhány milliárd forint költségvetési hiány miatt huzakodik velünk és állandóan fenyegetőzik.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2012.11.24. 14:03:59

@laci_52: Gondolom velős állításaidat megfelelő adatsorral is alá tudod támasztani.

Linket, pls.

Inkább úgy fogalmaznék, hogy a kormány és részben az ellenzék (Jobbik) által teremtett Eu-ellenes hangulatban le sem tudjuk hívni a megfelelő pénzeket, mert nem tudunk róluk, ahogy erre már Keszito is célzott.

Nyomatod a populista baromságod, és az eszedbe sem jut, hogy az ún. magyar termelő cégek romokban voltak, veszteségesek voltak, nem maradtak volna meg a piacon. Nem értem, miért gondolod, hogy az Eu egy adományozó segélyszolgálat, itt mindenki profitra hajt, a magyarok is. A táblázatból pofonegyszerűen látható, hogy Magyarország igencsak részesül a közösből - ez önmagában már szép eredmény - magasabb arányban, mint sok szomszédja.

Lehet te vagy a töketlen, aki nem tud ezzel élni?

zotyesz11 2012.11.24. 14:04:47

"Összességében egy dolog világosan látszik: ha Magyarország, Szlovákia, Csehország nem lenne Eu tag, az emberek sokkal rosszabbul élnének, mint most."

Na ennél a sornál kicsit eldurrant az agyam. Főleg a Magyarországos résznél.
EZT HONNAN VESZED??!?

Pl 2002-ben még nem voltunk Eu-tagok; diktatúra voltunk?
Nem mondhatni, legalábbis senki nem kiabálta ránk...
55% körüli államadósság 4-5% os növekedés.
A minimálbér 50 ezer
Stagnáló hús és cukoripar...
A Malév még létezik.

2012-ben 8 év Eu-tagság után
Diktatúra vagyunk?
Valaki szerint igen...
80% körüli GDP arányos államadósság +1 - -1% növekedés, stagnálás.
A minimálbér (nettó) kb. 75 ezer.
Becsődölőben lévő húsipar, harmadára és egy központra zsugorodott cukoripar...
A Malévot az Eu-szerint jogszerűtlenül mentette meg az állam, így az becsődölt.

Jók az érveid...

A támogatásaink harmadát kitevő mezőgazdasági támogatások tényleg eljutottak címzettekhez, a probléma csak annyi, hogy így maradt életképes az ágazat. A védő vámok is ellátták volna a szerepet, ha nincs Eu támogatás (segélyke).

68%-a regionális támogatás?
Szépen épültek belőle a Eu-konform játszóterek.
A 4-es metró is ebből épül. Vagy nem.
A megítélt összeget csökkentették, de az is lehet, hogy nem kapjuk meg, mert már vagy 10 éve épül...

Az Eu például majdnem 84%-ban támogatja a Békéscsabai szennyvíztisztító beruházást, így az önkormányzatnak csak néhány millió !4!hitelt!4! kell felvennie. Ugyanakkor a kedves Eu azt is előírta, hogy az olyan nagy vízfogyasztóknak, illetve szennyvíz termelőknek, mint a Csabai Konzervgyár szennyvíztisztítaniuk kell.
Természetesen az előbbi projekttel nem lehetett összehangolni, így a gyárat egyszerűen bezáratták...
Tök jó! Nem?

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2012.11.24. 14:19:46

@zotyesz11: Tipikus elbaszott jobbos gondolkodás…2002-ben nem voltunk Eu-tagok, de az Eu felé igyekeztünk, igaz „a haza már ellenzékbe került”, barátom. Az első Orbán kormány indította el azt az adósságspirált, hogy aztán Megyóval a Fidesz szépen támogassa ellenzékből is a Jóléti Rendszerváltás programját, stb. Ez aztán szépen meghatározta az utolsó 10 évet, ezért megint kár az Eu-t hibáztatni. Persze, értem én, kell a bűnbak, egyszer a cigányok, aztán a zsidók, néha meg az Eu is. De mi soha nem voltunk hibásak, mindent jól csináltunk, hát persze, agyatlan barma az ilyennek.

A Malévet meg megint ne keverd ide, ha a Fidesz meg akarta volna menteni, megmenthette volna, mint a csehek, de politikai okokból nem is akarta Orbán a magyar légitársaságot megtartani, bedöntötte. Az Eu világosan megmondta, mit kell tenni, hogy az egyszeri támogatást legalizálják. Orbán nem hallgatott az Eu-ra, nem tárgyalt, ellentétben a csehekkel, akik szintén hasonló cipőben jártak és mindent megtettek azért, hogy a cseh légitársaságot megmentsék. Ezt nem én mondom, hanem a cseh légitársaság vezetője, bővebben a témáról itt olvashatsz, nemrég írtam róla a hvg-ben: hvg.hu/velemeny.nyuzsog/20120923_Teljesen_hulye_vagy_Bayer

Tessék elmenni Ukrajnába, Fehéroszországba, Moldáviába, oszt meglátod milyen az, ha nem vagy Eu-tag.

fran7 2012.11.24. 14:19:51

@maxwell murder: Jól beszélsz. A kérdés az, hogy miért akarná Németország vagy Ausztria, hogy egy magyar régió felvegye a versenyt egy osztrák vagy német régióval? Miért olyan támogatások érkeznek a kohéziós alapból, amelyek lényegtelenek és nem engedik hogy bármiben közeledjünk hozzájuk? S igaz ez a mezőgazdasági támogatásokra is. Miért lenne érdeke egy franciának, hogy Móron ugyanolyan értékes bort csináljanak,mint Provance-ban?

Nzoltan 2012.11.24. 14:23:41

Kérdés az, hogy ezek a lehívott, vagy a lehívható pénzek? A szocik alatt volt, hogy a támogatások háromnegyede bent maradt, mert az adminisztrációnak nevezett 'állami faszverő gépezet' még a pályázatokat sem tudta elbírálni. De szerintem elolvani, vagy értelmezni az elolvasott beadványt.

Dolgozónép 2012.11.24. 14:24:02

Azért ez így elég meddő vita lesz, kispajtások. Olyasmin veszekedtek, amit csak mélyreható és részletes gazdasági elemzés tudna valamennyire megvilágítani, de persze még azt is lehetne vitatni. Példa: a magyar ipart már az EU-csatlakozás előtt tönkrevágták és széthordták. Ha most nem lennénk EU-tagok, akkor a totális munkanélküliség idején nem mehetne senki külföldre dolgozni, stb. Ezeket érdemes végiggondolni. Nem az EU tehet a bajainkról, hanem a kapitalizmus, ami egy önfelemésztő rendszer (Lásd: http://live.wsj.com/video/nouriel-roubini-karl-marx-was-right/68EE8F89-EC24-42F8-9B9D-47B510E473B0.html#!68EE8F89-EC24-42F8-9B9D-47B510E473B0). Az ideje meg mostanában jár le.

apanna 2012.11.24. 14:24:46

" Ilyen életszínvonalat szüleink generációja alighanem el sem tudott képzelni. Szüleink a szocializmusban dolgoztak ötven órát a héten, volt tizennégy nap szabadságuk egy évben, amelyet vagy az összeeszkábált nyaralójában vagy a panel erkélyén töltött el. A hűtő általában félig mindig üres volt, mint tele. Sokszor van olyan érzésem: minél jobban élünk, annál jobban siránkozunk."
Emlékszem a jó öreg TMK ra, a hazavitt kajára a hidegkonyháról, a kapun belüli munkanélküliségről, a fusikról.....

Hogy a mai generáció így él? A szüleid is így éltek volna, ha nem lett volna vasfüggöny.
A nyugati piac idejött, mert odahaza már nem volt felvevő piac, mi meg fogadtuk őket, mint az IStent. Mára már mi sem vagyunk nekik akkora piac. Többek között ezért a recesszió. A válság meg a bankok kapzsisága miatt..

zotyesz11 2012.11.24. 14:27:04

Továbbá az Eu előírta (csökkentette, szigorította) az ivóvízben megengedhető arzén határértékét.
Most azt mondja:
- Hülyék vagytok, mert a Dél-Alföldön mérgezett vizet isztok (már vagy 200 éve).
Mostantól nem tehetitek, tessék beruházni!
Ha nincs rá pénz, vegyetek fel hitelt vagy növeljetek adót, bánom is én...

apanna 2012.11.24. 14:27:28

@Csehszlovák Kém: A MALÉV nak gyakorlatilag nem volt vagyontárgya. Mindent bérelt. A kerozin árát sem tudta a végén kifizetni. a Budapest Aerport nem képezi a MALÉV vagyonát.
A kormány nemtudta volna megmenteni, mert nem is adhatott volna pénzt a MALÉV nak.
Szinte az összes nemzeti légitársaság csődben van. MInd szabadulna tőle.

Tök jó ez az előmoderálás.....

apanna 2012.11.24. 14:30:40

@Dolgozónép: Nem az EU tehet a bajainkról, hanem a kapitalizmus, ami egy önfelemésztő rendszer"

egyrészt.

Másrészt:
"Pesszimizmusban, dohányzásban, alkoholizmusban, rákos megbetegedésekben, öngyilkosságban, a jogszabályok kijátszásában, a törvények megkerülésében mi vagyunk a császárok, "

És milyen igaz:(

apanna 2012.11.24. 14:34:37

@zotyesz11: Kút lezárás 30millió /év/, ha nincs pénzed a kitermelésre.
Tehát ha egy önkormányzat megfúrat egy kutat,(kb 10 millió) amiből akár gyógyfürdő is lehet, és nincs pénze, ennyibe kerül évente hogy ott van a "csap" de nem használja.És ezt minden évben fizetnie kell az államnak..

Dolgozónép 2012.11.24. 14:46:51

@apanna: Ezek kétségkívül igazak,, de egyik sem magyar sajátosság, hanem általános kelet-európai életérzés...

cukorrépa 2012.11.24. 15:22:33

@Dolgozónép:

ez a helyzet, egyszerre élvezzük a kapitalizmus előnyeit (viszonylag sokféle és rengeteg áru a boltokban, egy részét meg is tudjuk venni), meg nyögünk a kapitalista kizsákmányolás és a "jótékony" szabad verseny súlya alatt (a gazdagabb országok kihasználják és növelik az ipari versenyelőnyüket Mo-gal szemben, a bankok kizsigerelhetnek minket, a spekulánsok lélektelenül játszhatnak a forinttal, a szakszervezeteknek kuss a neve, a szabad munkavállalásnak "hála" a szakképzett magyarok egy része elhúz innen nyugatabbra keresni és adót fizetni, miközben itt kezd szétrohadni az orvosi ellátás és a nyugdíjrendszer, öregszik az ország és általános a dögvész-hangulat). az is egy vakegér, aki ezt nem látja!

szerintem mellélőtt a poszt.

hackbard.celine 2012.11.24. 15:29:43

@zotyesz11:
"A védő vámok is ellátták volna a szerepet, ha nincs Eu támogatás"
A védővámok nem a hozzád hasonló kreténekről szólnak, hanem az erősebb kutya b@xik elvről. Az EU csatlakozás előtt sem voltak védővámok az Európa Gazdasági Közösség áruira és szolgáltatásaira, szóval az ilyenfajta tudatlanság erősen minősíti a kommentelőt: fingod nincs arról mit ugatsz, valami hasonló hülyétől hallottad és jól hangzott.
Magyarország külker mérlege 1536 Mrd pluszban zárt, ennyivel többet exportáltunk, mint amennyi a behozatal volt. És igen, 99%-ban az EU-ba.
Ha lennének védővámok kedves feudalizmus fanatikus zotyesz, akkor igencsak szarban lennénk.

hackbard.celine 2012.11.24. 15:30:09

@fran7: "A kérdés az, hogy miért akarná Németország vagy Ausztria, hogy egy magyar régió felvegye a versenyt egy osztrák vagy német régióval?"
Azért akarja, amiért az USA azt akarja hogy Arkansas és Miami felvegye a versenyt egymással, de leginkább a globális gazdasági folyamatokban az EU Kína ellenében megtartsa a gazdasági és ennélfogva hatalmi potenciálját. Tavaly vette át a legnagyobb export volument produkáló gazdasági elsőséget Németországtól Kína.
Na akkor mégis mi az érdek kispajtás?
Ja hogy nem látsz tovább a mesebeli égig érő paszulynál? Bocs.

hackbard.celine 2012.11.24. 15:30:36

@apanna: a MALÉV elő volt készítve a egy kontrollált csőd és adósságleírás utáni újraindításra. A fidesz prominenseivel le lett egyeztetve, Oszkó és Varga tárgyaltak erről, SMS dátummal együtt bizonyítja.
A fidesz harácsba nem fért bele.
A nemzetgazdasági kár éves szinten a GDP 0,8%-a, ez megjelent a recessziós adatban.

nyomasek 2012.11.24. 15:37:01

@Csehszlovák Kém: A győri keksz is totál veszteséges volt, kellettek a franciák hogy működjön. Ja. Azért jöttek ide, mert megsajnálták szegény magyarokat. Na ja. Meg közép-európa legmodernebb, alig pár éves cukorgyárát is fel kellett robbantani, hogy ne termelje a veszteséget, mi?
Nem lehet hogy a rendszerváltó elit tönkretette/meghamisította sok cég adatait, hogy jó olcsón eladják a konkurenciának, aztán igazgató és tulajdonos lett sok komcsiból hálaképp?

Húsleves 2012.11.24. 15:43:22

"Hozzászólásod előzetes moderáció után jelenik meg."
Hú micsoda menőcsávó blogger! Magyarországon kiteszik az egyik leglátogatottabb hírportál címoldalról elérhető helyére a magyarellenes fröcsögéseit, és a kommentek előzetes moderáció után jelennek meg.

Kerek négyszög 2012.11.24. 16:06:51

Ha nincs EU tagságunk, most porbafingó szegény ország lennénk. Nincsen semmi baj az EU -val. Persze aki viszolyog a versenytől, az köpköd. Mennyivel jobb lenne a langyos pocsolyában ücsörögni. A magyar vállalkozások mégcsak fel sem akarják venni a nyugati termekési és szolgáltatási kultúrát, munkamorált, helyette jóval egyszerűbb a sunyi uszítás. Örülnünk kell, hogy valakik finanszírozzák az országot, enélkül a keleti beszűkült magyar aggyal sokkal alacsonyabb életszinvonalat engedhetnénk meg magunknak, nem is beszélve az infrastruktúrális középkori állapotokról. Az a helyzet, hogy akik köpködnek az EU -ra, azok úgy képzelik, hogy ha nem léptünk volna be, akkor is ilyen képet mutatna az ország, ugyan úgy felépült volna az a tömérdek intézmény, az a többszáz kilométeres úthálózat. Hát nem. Fél lábbal a középkorban élnénk, felújított wartburgokkal, trabantokkal, zsigulikkal járnánk, munka után fusiznánk, csencselnénk, járnánk a poros utmenti kínai piacra. Dolgozni kell emberek, méghozzá nem magyar módra, hanem EU színvonalon, és akkor olyan nagy piac nyílik meg, amiről eddig még csak nem is álmodhattunk.
A másik meg szerintem a szélsőjobb csak álarcnak használja ezt a gyarmatosító dumát. A mélyben nekik azzal a demokratikus viszonyokkal van a bajuk, amit az EU mint szervezet elvár az ÖNKÉNT csatlakozott tagországokkal szemben. Akik uralkodni szeretnének a saját országukban ugyebár azoknak útban vannak a demokrácia alapelvei. Csak hát ugye ők sem olyan hülyék, hogy nyíltan kijelentsék: "kijelöltem magamat az uraitokká", így aztán jön ez a sommás hátulról közelítő sutyerák uszítgatás.

Szerintem itt inkább erről van szó!

Dolgozónép 2012.11.24. 16:06:58

@nyomasek: De lehet, így volt, és így van ma is sok esetben. Viszont az is igaz, hogy például a répacukor-gyártás az egész világon veszteségessé vált, mert a nádcukor jóval olcsóbb. Ha magyar tulajdonban marad, akkor is tönkremegy.

Kerek négyszög 2012.11.24. 16:07:05

"kiteszik az egyik leglátogatottabb hírportál címoldalról elérhető helyére a magyarellenes fröcsögéseit"

Nem magyarellenes. Inkább szélsőjobb ellenes. Ez egyenlő a demokrácia melletti érveléssel. Persze hogy van akiknek ez nem tetszik.

Dolgozónép 2012.11.24. 16:07:15

@Húsleves: ez speciel nagyon helyes, mert így az öncélú bunkóskodásokat ki lehet moderálni, ezért nincs tele a kommentsor anyázással.

pokesz70 2012.11.24. 16:19:39

@laci_52:

"az EU-tagság az egyik oka a hatalmas munkanélküliségnek: a szabad kereskedelem tönkretette a magyar termelő cégeket, mert nem bírták a versenyt a beözönlő tömkeleg gagyi áruval."

Az az apró tény ne zavarjon meg, hogy a magyar külkereskedelmi mérleg pozitív, tehát többet exportálunk, mint amennyi import bejön. Vagyis az EU-ba több magyar "gagyi" megy, mint amennyi onnan ide bejön. Nembaj, hőbörögni a tények ismerete nélkül is lehet.

Squid 2012.11.24. 16:36:57

@Húsleves: "Hú micsoda menőcsávó blogger! Magyarországon kiteszik az egyik leglátogatottabb hírportál címoldalról elérhető helyére a magyarellenes fröcsögéseit, és a kommentek előzetes moderáció után jelennek meg."

Magyarellnes?

Mi a magyarellenes abban amit írt? Az EU pénz büdös? Mesélj már, hogy a 4 millió adócsaló országában mi a faszból élnénk túl ha nem lenne export az "átkos" EU-ba és a lefikázott EU nem allokált volna annyi támogatást ide amennyit tett?

Nesze szuperszittya barátom itt van, hogy ki és kik a "magyarellenesek" tessék:

www.vg.hu/lapokkepek/cikkek/27000/27549_ados.jpg

Köszönd meg az EU-nak és annak a 300ezer baleknak aki velem együtt teljes jövedelem után adózik, hogy áll még az ország és anyád kap nyugdíjat!

Tudod mi lenne a dolgotok ha már ennyire patrióták és hazafiak szeretnétek lenni? Nem populista elmebetegekre kéne szavazni, és rendesen teljes jövedelem után kéne adózni! No akkor verheted a melled mekkora Magyar vagy!

Ennyi

Squid 2012.11.24. 16:37:28

@laci_52: "Teljesen igazad van. Annyit még hozzátennék, hogy az EU-tagság az egyik oka a hatalmas munkanélküliségnek: a szabad kereskedelem tönkretette a magyar termelő cégeket, mert nem bírták a versenyt a beözönlő tömkeleg gagyi áruval.

Az EU-támogatások döntő része a multik és a bankok zsebébe vándorol, a megvalósított beruházások profitját kiviszik az országból.

Eközben az Európai Bizottság néhány milliárd forint költségvetési hiány miatt huzakodik velünk és állandóan fenyegetőzik."

Mármint a KGST piacra termelő korszerűtlen, veszteséges és semmilyen szinten nem versenyképes felnőttnapközikre gondoltál amiket a totális foglalkoztatás érdekében kellett fenntartani az átkosban? Ahol jelképes meló mellett mindenki fusizott és hazalopott mindent ami mozdítható volt?

Ja azokért tényleg kár! Igazad van! Nézzük csak meg, hogy az azóta szinte változatlanul megmaradt állami cégek milyen jól hasítanak.. A MÁV és a BKV is sikersztori ugye?

AZ EU támogatások nagy része ide vándorol olvass kicsit:

atlatszo.hu/2012/09/24/a-nemzeti-egyuttmukodes-rendszere-kik-ejtettek-foglyul-a-magyar-allamot/

www.kielegyenafold.hu/angyan_jelentesek-k82.html

A Multik nem szentek ezt senki sem mondta, rühellni lehet őket de ennyi tőkét amennyit ők itt befektettek soha nem tudott volna előteremteni ez az ország!

Az EB nem fenyegetőzik, hanem megvonja a támogatást amit nekünk szánt, mert nem tartottuk be a vállalt feltételeket. Az ő pénzük, annak adják aki betartja a vállaltakat! Ennyi, lehet nyígni, de a civilizált európa így működik!

Gyurma73 · https://plus.google.com 2012.11.24. 17:23:12

@Csehszlovák Kém: tessék elmenni svájcba,vagy norvégiában,ők sem eu tagok

Gyurma73 · https://plus.google.com 2012.11.24. 17:23:17

@hackbard.celine: És mennyi az import tartalma?80%!!
Vámok svájc és az eu között se nagyon vannak.

Gyurma73 · https://plus.google.com 2012.11.24. 17:23:23

@pokesz70: a válság egyik "jótékony"hatása hogy az emberek kevesebbet vásárolnak.
Spórólnak a.benzinnel,nem vesznek autót stb.
Sajnos mercedest,meg audit nem fog sosem venni egy átlag melós.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2012.11.24. 17:39:37

@Gyurma73: A mai poszt egyik tanulsága, hogy az Eu-ellenes/szkeptikus hozzászólók csupán demagóg, fél-, negyed-igazságokon alapuló érveknek csak nagy jóindulattal nevezhető véleményeket írtak.

Kispajtás, Svájc és Norvágia nem az Eu tagja, de ez az állítás közel sem feldi a valóságot, mivel mindkét ország ezer szállal kötődik az Eu-hoz.

Svájc 2005 és 2010 között 650 millió eurót fizet az EU-nak az egységes piachoz való hozzáférésért cserébe. Az összeg a strukturális alapokhoz hasonló célokra használható fel. Az alpesi ország szintén csatlakozott a belső határok eltörléséről szóló schengeni szerződéshez, illetve a menedékkérelemről szóló dublini egyezményhez. Nemrégiben pedig arról is döntöttek egy népszavazáson a választók, hogy a 2004-ben belépett új tagállamokra is kiterjesztik a szabad munkavállalás lehetıségét, igaz csak fokozatosan, 2013-ig. Mindezekből az következik, hogy Svájc már ma sem tekinthető teljességgel az Unió kívüli államnak, és várhatóan a jövıben is egyre közelebb kerül majd hozzá.

Bővebben itt olvashatsz a két ország és az Eu kapcsolatáról: pogi.blog.fn.hu/index.php?view=bejegyzes_oldal&bejid=166042&bejcim=Svajc_es_Norvegia&todo=/

Squid 2012.11.24. 17:48:59

@Csehszlovák Kém: "A mai poszt egyik tanulsága, hogy az Eu-ellenes/szkeptikus hozzászólók csupán demagóg, fél-, negyed-igazságokon alapuló érveknek csak nagy jóindulattal nevezhető véleményeket írtak.

Kispajtás, Svájc és Norvágia nem az Eu tagja, de ez az állítás közel sem feldi a valóságot, mivel mindkét ország ezer szállal kötődik az Eu-hoz."

Éééés ezeken kívül, de koránt sem utolsó sorban mindkét országban drákói szigorral hajtják be az adót, és az adócsalók brutálisan és kőkeményen üldözve és büntetve vannak!

fran7 2012.11.24. 17:49:29

@hackbard.celine: Barátom, hogy milyen hablaty van az EU-s érdekekről és mit tesznek valójában a között hatalmas különbség van. S tudod az EU szkeptikusok ezt vették észre és kommentálják vérmérsékletükhöz híven. Milyen feljesztési pénzt kaptunk a kohéziós alapból. Felújíthatjuk a főtereinket milliárdokért, megcsinálhatjuk a vízrendszert, hogy ne legyen arzénos. De mire kellen a pénz valójában. Munkahelyekre. Amik nem csak az Uniós pénzek csorgatásáig életképesek. Esetleg kapunk úthálózatfejlesztésre. Jó dolgok ezek, de nem ez kell ahhoz, hogy felzárkózzunk. Bulgária legszegényebb része olyan mint Moldova legszegényebb része. Nem a javult a helyzetük, semmit. Őket nem érdekli, hogy az EU mit mond Brüsszelben, hogy mekkora érdek a felzárkóztatás, meg a világpiaci verseny. Ők munkát akarnának és enni. Ebben az EU nem segít semmit. Mert Németországnak nem érdeke, hogy versenytársat kapjon. Franciák nem akarnak adni segítséget a magyar mezőgazdaságnak, mert nem akar versenytársat. A képmutató szövegek mögött ez van. Hol a sokat emlegetett szubszidiaritás elve? Ami a szabad piac torzító elvével állna szemben.

Ringlósztár 2012.11.24. 17:58:40

@laci_52:
"beözönlő tömkeleg gagyi áruval" az EU-ból? Nem inkább keletről, az orbán által nagyon vágyott barátoktól özönlik a gagyi?

hackbard.celine 2012.11.24. 18:18:23

@fran7: azért a számok és a tények ne zavarják össze az éleslátásodat!
Németország a német cégeken keresztül 250 ezer munkavállalónak (áttételesen családokra továbbvetítve közel háromnegyed millió embernek) biztosít megélhetést ma Magyarországon.
Igaz, egyre kevesebbnek az idióta kormányzati intézkedések miatt.

CsaKaDuma 2012.11.24. 18:18:38

Ez a cukorgyár téma annyiszor előjön. Olvass már utána öregem, hogy mi is történt.. Az EU keleti szegény országok támogatása céljából kérte a tagállamokat, hogy csökkentsék a termelést, hogy ezek a szegény országok tudjanak megélhetést teremteni. A termelés csökkentése _nem volt kötelező_ és a mértékére sem volt semmilyen követelmény. Az EU a kapacitásleépítésért cserébe egyszeri, nagyösszegű támogatást fizetett. Egyetlen másik ország vezetése sem volt olyan retardált, mint a magyaré, hogy a termelés 4/5-ét leépítse. Nálunk szokás szerint az ultrarövid távú nyereségért az anyjukat is eladták a nyomorultak.

zotyesz11 2012.11.24. 18:19:34

@hackbard.celine: Igen, igazad lehet, mert nem látok tovább a szememnél...
Az Eu-kritikusok meg valószínűleg iskolába se jártak csak a kocsmában hallottak valamit azt most ideírogatják.

Igen elég vicces dolog, hogy a visszaeset fogyasztás és import miatt 1500 milliárd a pozitívum, emellett 1000 milliárdot fizetünk ki évente az államadósság kamataira.

Pl. 2003-ban például főleg csak magyar hús és tejterméket lehetett kapni a boltba, most meg főleg nem.
Ja és 2002-ben nem is volt élet, mert nem voltunk Eu-tagok.
Habár Opel, Audi meg Suzuki gyár már működött Magyarország még mindig egy koszos kis porfészek és sivatag volt...

Szerencsére beléptünk az Eu-ba és felépült MINDEN!
Autópálya, alagúttal, völgyhíddal, eukonform jáccótérrel...
Meg még mi?

Az Eu-s pénzek lehívásától nagyobb lett a korrupció, mint volt. "Mindenkinek csurran-cseppen valami" jeligével írták pályázatokat. Ráadásul ész nélkül szórták a pénzt a hülyeségre...

@Squid: A linkelt világgazdaság cikk az jó. Mert az orbáni egy kulcsos adó előtti állapotokat mutatja, a minimálbér adómentességét.
Közös teherviselés?
Semmiképp.

hackbard.celine 2012.11.24. 18:19:41

@Gyurma73: "És mennyi az import tartalma?80%"
Ne keverjük a feldolgozóipart a teljes ipari termeléssel!
De van egy elég elrettentő szám: amíg szeptemberre év/év alapon a teljes export "csak" 4,7%-al csökkent, az exportra termelő feldolgozás 17%-al!!!
Elviszik innen a feldolgozóipart a kiszámíthatatlan adótörvények és a tervezhetetlenség miatt!!
Jó lenne végre észbe kapni, mert nem nagyon lesz munkahely az alacsony képzettségűek számára.

Qrvkmny 2012.11.24. 18:24:22

@Csehszlovák Kém: oda tartunk, jövőre ott
leszünk !

zotyesz11 2012.11.24. 18:24:31

@Ringlósztár: A laptopom HP, német billentyűzettel, német piacra készült.
Ergó német.

Hátára fordítva olvasható a felirat:
Made in China

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2012.11.24. 18:31:36

@zotyesz11: Ezt a "2002-ben még nem voltunk tagok, és akkor minden szép és jó volt" szöveget hagyjad már, annyira gáz.

Figyelj, 2002-ben az össze fellelhető parlamenti erő az Eu-ba igyekezett, 2004-ben nem lehettünk volna tagok, ha 2002-ben nem teszünk meg mindent annak érdekében, hogy megfeleljünk a Brüsszel által előírt kritériumoknak. Tehát, 2004-ben nem valami más világ várt minket, hanem egy majdnem 15 éves történet beteljesedése.

De hallgatlak, meséld el nekünk három mondatban a fenti kommentek tükrében, mégis az Eu-n kívül, hogyan képzeled el Magyarország szerepét, helyzetét és mindezeket mire alapozod?

hackbard.celine 2012.11.24. 18:36:11

@zotyesz11: "Pl. 2003-ban például főleg csak magyar hús és tejterméket lehetett kapni a boltba, most meg főleg nem."
Mert a gittegyletek, mint a tejtermék tanács és a baromfitermék tanács úgy tartották magas szinten a felvásárlási árakat, hogy közük nem volt az EU csatlakozáskori árhoz?
A hazai tej felvásárlási ára 75 Ft volt literenként, a németé meg 55.
Ennyivel volt elmaradottabb a hazai termelési struktúra költségszerkezete.
Csoda, hogy a tejipar fejlesztések nélkül összeomlott?
Na akkor mégis ki volt a hibás? Az EU vagy a tejtermék tanács struccpolitikája?
Nem mindenki amnéziás ám.

Squid 2012.11.24. 18:40:21

@Csehszlovák Kém: Nem is beszélve arról, hogy Orbán euroszkepticizmusa 2010 óta jött elő, egészen pontosan miután Barroso elhajtotta a 7%-os éves deficit könyörgés után..

cukorrépa 2012.11.24. 18:44:06

@hackbard.celine:

@fran7: "A kérdés az, hogy miért akarná Németország vagy Ausztria, hogy egy magyar régió felvegye a versenyt egy osztrák vagy német régióval?"
Azért akarja, amiért az USA azt akarja hogy Arkansas és Miami felvegye a versenyt egymással"

elég rossz analógia, mert az EU államok érdeke a mindenütt meglévő nacionalista érzés miatt sosem közös annyira, amennyire közös az amerikai föderáció tagjainak az érdeke közös. az USA "egy nemzet"-ként, sőt "a" nemzetként gondolja el önmagát, az EU tagországok meg előbb menekülnének az űrbe, mintsem hogy egy államnak vagy nemzetnek tekintsék a különféle tagországokat. Az EU egy elég rosszul szervezett érdekcsoport, az USA államok meg egy szorosan összefonódott csoportot alkotnak.

cukorrépa 2012.11.24. 18:49:09

@kerek négyszög:

"Ha nincs EU tagságunk, most porbafingó szegény ország lennénk."

ez valószínű.

"Nincsen semmi baj az EU -val. Persze aki viszolyog a versenytől, az köpköd."

ez nagy marhaság. a versennyel nincsen baj, ha EGYENLŐ esélyekkel indulnak a felek. na de a szabad kereskedelem mióta jelent egyenlő versenyt?!

az európai és világgazdasági versenybe Magyarország 1990 környékén úgy szállt be, hogy a gazdag Nyugat-Európa és az USA sokkal fejlettebb iparral és iszonyatos mennyiségű befektetendő tőkével rendelkezett. Magyarország számára igazságtalan és a szívásra előkészített helyzet.

na ennyit a a liberális "jó a szabad verseny" mantráról. igazán csak a gazdag és fejlett országoknak jó.

hackbard.celine 2012.11.24. 18:56:47

@cukorrépa: hidd el, nem rossz analógia, az USA az EU és Kína ellen meccsel.
Manapság viszont az a tét, hogy Magyarország az EU-hoz tartozik-e vagy pedig visszasorolódik az ECEMEA régióba.
Utóbbiból a vége a Middle-East, ami valahol Törökországnál illentve inkább az arab világban végződik.
Nem lenne jó megint oda tartozni a világgazdasági megítélés szerint, pedig arra sodródunk.

fran7 2012.11.24. 18:56:59

@hackbard.celine: Nézd én abban a térségben élek, ahol német cégek adnak munkát az embereknek. S tudod azért sokan vannak azzal úgy, hogy mindegy csak oda ne kelljen mennem dolgozni. S ezt nem azok mondják, akik félnek a munkától. A német cégek munkarendje olyan társadalmi szociális feszültséget okoz, amit nem tudom, mikor fogunk kiheverni. S hidd el, ők nem azért itt alapítanak gyárat, mert fel akarnak zárkóztatni bennünket. Vagy elég, ha a Nokiáról beszélnénk, mi is történt ott valójában és miért zárják be a gyárat. Hidd el az ottani munkásoknak meg van a véleménye az Unióról, hogy mindezt szó nélkül engedik.

cukorrépa 2012.11.24. 18:59:07

@kerek négyszög: á

"Dolgozni kell emberek, méghozzá nem magyar módra, hanem EU színvonalon, és akkor olyan nagy piac nyílik meg, amiről eddig még csak nem is álmodhattunk."

kínomban röhögjek vagy kaparjam magam a fájdalomtól... ez színtiszta demagógia vagy ostobaság. ha egyenlőtlen gazdasági versenyben indulsz, ha a hitelképességed, a nyelved nem megfelelő, az iparod / technikád nem elég fejlett, a saját piacod nem elég nagy, ha a márkáid a nyugati világban ismeretlenek, ha az EU-tól kialkudott kedvezményeid nem elég erősek (vö. francia agrártámogatás), akkor dolgozhatsz látástól vakulásig, aztán TALÁN szerencséd lesz és bejutsz a nyugat-európai piacra.

de pl. a technikai fejlesztésekkel, high-tech és egyéb tőkeigényes iparokban pont vagy negyven évvel volt Magyarország lemaradva Nyugat-Európa, és még többel az USA mögött. hála a szocializmusnak, a Marshall-terv el nem fogadásának, és általában a történelem elb*szott kanyarjainak.

szóval ne papoljunk már itt arról, hogy ha majd Eu-szinten dolgozunk, mindjárt felnövünk Nyugat-Európa mellé. ugyan már...

cukorrépa 2012.11.24. 19:09:01

@Csehszlovák Kém:

"meséld el nekünk három mondatban a fenti kommentek tükrében, mégis az Eu-n kívül, hogyan képzeled el Magyarország szerepét, helyzetét és mindezeket mire alapozod?"

elfogulatlanul is szemlélhetjük. nem az a kérdés, hogy a gazdasági lét az EU-n kívül rosszabb lenne-e. valószínűleg rosszabb lenne, mint az EU-n belül.

de ez a sejtés még nem cáfolja azt a tényt, hogy a gazdag Nyugat-Európa iparának a szegény Kelet-Európa jó felvevőpiaca, az olcsóbb munkaerőnk meg alkalmas a nyugati ipar alsórendű igényeinek a kiszolgálására.

ebben majd akkor lesz igazi változás, ha a nyugat-európai cégek sorban telepítik Magyarországra a kutatóközpontjaikat. egy-két példa van erre, de a nagy többség a magas hozzáadott értékű kutatásokat gondosan megtartja Nyugat-Európa határain belül.

ebben az értelemben Magyarország gyarmati státuszban van (és sokáig lesz is) Nyugat-Európához képest.

cukorrépa 2012.11.24. 19:09:03

@hackbard.celine:

"hidd el, nem rossz analógia, az USA az EU és Kína ellen meccsel."

ez igaz, de én nem is erre utaltam, hanem arra, hogy az USA lakóiban nincsenenek olyan nacionalista vagy kvázi-nacionalista ellenérzések a többi állam lakói iránt, mint itt Európában az egyes országok tagjai között.

olyan, a történelemben gyökerező problémák nincsenek az USÁ-ban, mint itt a magyarok és szlovákok, az osztrákok és olaszok, a vallonok és flamandok, stb. stb. stb. között.

az USÁ-ban fel sem merül, hogy nem egységes állam a föderáció. az EU-ban meg az nem merül fel, hogy a tagállamok ténylegesen egy egységet alkotnak. egy gazdaságilag és politikailag is széthúzó bandát alkotnak, akik időnként nem győznek a többi tagország érdekeivel szemben lobbizni és cselekedni.

hackbard.celine 2012.11.24. 19:09:12

@fran7: a Nokia magas szintű vállalati kultúrát, oktatást hozott Magyarországra.
A Máegyetemen külön laborban képezték a jövő mérnökeit, K+F-be invesztáltak. Tudás alapú társadalomba.
A Nokia mélyrepülése a telefóniában a saját rosszul felmért marketing stratégiájának is volt köszönhető, nem csak itt építettek le.
Hogy a komáromi gyárat miért zárták be? Mert a folyamatos bérköltség emelkedés mellett így már nem érte meg. Elvitték Romániába és Mexikóba.
Na most a bérköltség ugrásszerű növekedése az igencsak összefügg a kormányzati intézkedésekkel.
Nézegesd, emészd:
240 ezerrel kevesebb adófizető van ma Magyarországon, mint Gyurcsányék alatt volt.
www.napi.hu/ado/dobbenetes_adat_eltunt_240_ezer_adofizeto_magyarorszagon.535057.html
Ha kevesebb adófizető fizet kevesebb adót, akkor abból mi jön ki?
Ezt is elkúrták.
Ahogy az EVA túladóztatását is, tegnapi hír a 37% adókulcs következtében ott is 15%-al kevesebb adó folyik be.

fran7 2012.11.24. 19:20:28

Én EU szkeptikus és ellenes vagyok. Azonban nem volt és nincs más lehetőség, mint az EU-n belüli élet. Amikor beléptünk, azt mondtam, hogy legalább lesz egy fék a korrupt politikusain felé. Ez nem valósult meg. Sőt inkább bizonyos esetekben az EU-t a korrupció melegágyának kell lássuk.
Már sokan megírták, hogy anyagilag jól jártunk. De nekünk elsősorban nem pénzre lenne szükségünk, hanem a piacon egyenlő esélyeket. Hogy egyenlő pályák, egyenlő esélyek legyenek. Ezt nem kaptuk meg és nem is cél.
Úgy szoktam fogalmazni, hogy ha húsz évvel vagyunk lemaradva, s mindent ugyanúgy csinálhatunk csak, mint ők, akkor mikor érhetjük őket utol. Ezen a téren van hiányérzetem. A pénz nem minden. Máshol van hiány az EU-nál Magyarországgal szemben.

ottomoll 2012.11.24. 19:20:33

Az ördög a részletekben van. Először is ezek a ténylegesen lehívott pénzek, vagy a biztosított keretösszeg? (Amely lehívásához önrészt kell biztosítani). Másrészt én elég sok presztizsberuházást látok országszerte (kis borsodi községekben csillog a településközpont mint a Salamon töke, de nincs pénz fűtésre az iskolában, és ugye a projekt önrészét ki kellett fizetni, mert le akarták hívni a támgatást).Érdekes egyébként látni, hogy a nyugati országok (pl.: Németország), a kohéziós pénzek jóval nagyobb hányadát fordítják mezőgazdasái támogatásra, mint mi.Nem lehetséges,hogy a magyar mezőgazdaság esetleg versenyhátrányba kerül emiatt a nyugatiakhoz képest?
Ezenkívül a kelet-európai csatlakozással egy 70 milliós piacot kaptak a nyugati cégek, ahol sokkal lazábbak a szabályok, mint nyugaton, és a már csatlakozott állam nem tudja vámokkal védeni a saját gazdasági szereplőit. Ha pedig nem tért volna észhez az ország 2010-ben akkor a magyar termőföld megszerzése is igen könnyű lett volna a nyugati cégeknek.
Szóval, csak látszat, hogy ráfizetne a nyugat erre a bizniszre.

fran7 2012.11.24. 19:28:25

@hackbard.celine: Magas bérköltség? Beveszed ezeket a hablaty szövegeket. Ugyanmár. Magyar gyártásban 100-ból 1 hibás készülék volt. Kínaiban meg 30. Végefelé csak javító munkát végeztek Komáromban. Szerinted milyen alacsonyra kellene tolni a bérköltségeket, ahhoz, hogy inkább itthon érje meg gyártani a telefonokat, nem Kínában? Nem mernél te azzal munkás elé állni. Abból a bérből, pedig milyen adóösszeget mernél levonni? S a Nokia béreit mennyire mernéd bemondani egy bajor gyárban? Vagy valamelyik finn melósnak. Mindez nem jelenti, hogy nincs igazságod. Csak vannak más szintjei is a dolognak.

laci_52 2012.11.24. 19:28:30

@Ringlósztár: Nézz körül valamelyik Lidlben vagy Aldiban és meglátod, mennyi német gagyit árulnak. Jön persze a gagyi a kínaiaktól is, ez igaz.

Squid 2012.11.24. 19:40:15

@fran7: "Én EU szkeptikus és ellenes vagyok. Azonban nem volt és nincs más lehetőség, mint az EU-n belüli élet. Amikor beléptünk, azt mondtam, hogy legalább lesz egy fék a korrupt politikusain felé. Ez nem valósult meg. Sőt inkább bizonyos esetekben az EU-t a korrupció melegágyának kell lássuk.
Már sokan megírták, hogy anyagilag jól jártunk. De nekünk elsősorban nem pénzre lenne szükségünk, hanem a piacon egyenlő esélyeket. Hogy egyenlő pályák, egyenlő esélyek legyenek. Ezt nem kaptuk meg és nem is cél.
Úgy szoktam fogalmazni, hogy ha húsz évvel vagyunk lemaradva, s mindent ugyanúgy csinálhatunk csak, mint ők, akkor mikor érhetjük őket utol. Ezen a téren van hiányérzetem. A pénz nem minden. Máshol van hiány az EU-nál Magyarországgal szemben."

Igen egy 9,5 milliós ország a maga 4,3millió dolgozójával, 0 természeti kinccsel, 0 tengerparttal és tulajdonképp az embereken kívül a nagy semmivel rohadtul nagy veszélyt és fenyegetést jelent Nyugat Európa bármelyik piacának...

Érjen már bele a bilibe a kezed bakker..

@ottomoll: Tudod a támogatás elköltése a mi drága magyar politikusainknak van a kezéban, pontosan ezért vannak a látványberuházások és a herdálás.. Így lehet kijátszani a lét a haveroknak!

2010-ben észbekapott az ország, és 2014-re elintézi, hogy az összes állami föld a Fideszes haveroknál lesz akik majd ezután adják el a nyugatnak. Ángyán jelentés megvan?

okleveles naiv 2012.11.24. 19:40:37

" Franciaországban egy mezőgazdász úgy él, mint egy király"

Ugye erről ők is tudnak? Mert vlhogy mintha a kistermelók nem prosperálnának.

Nem látom az adatok között a bárzongoristák taxiköltségének a dotálását, tehát ez nem egy alapos lista, hanem vlmi összeollózmány...

maxwell murder 2012.11.24. 20:03:04

@Csehszlovák Kém: Te miről beszélsz?Amiket felsoroltál országok eleve baromi nagy hátrányban voltak/vannak velük szemben. Mi nem azért vagyunk jobbak ezeknél az országoknál, mert EU tagok vagyunk, hanem mert már 400-500 éve is jóval fejlettebb országok voltunk.

Squid 2012.11.24. 20:03:20

@zotyesz11: " A linkelt világgazdaság cikk az jó. Mert az orbáni egy kulcsos adó előtti állapotokat mutatja, a minimálbér adómentességét.
Közös teherviselés?
Semmiképp"

Lol! Akkor nézd a mostani adatokat aranyapa!

www.napi.hu/ado/dobbenetes_adat_eltunt_240_ezer_adofizeto_magyarorszagon.535057.html

fran7 2012.11.24. 20:03:29

@Squid: Vannak dolgok, amikben versenyképesek lehetnénk. Lásd szőlészet, brászat. Számos lobbizás történt, hogy mindez ne történjen meg. Kétmillió ftot fizettek, hogy egy ha szőlőt kivágjon a magyar gazda. A spanyol, franciának nem érte meg ez az összeg, mert országa másképp támogatta. Az EU tárgyalás idején csökkenteni kellett a mezőgazdaságilag megművelt földjeink méretét és vállalni kellett, hogy abból is minden évben 10% műveletlen lesz. Köteleztek, hogy ezeket a területeinket erdősítsük, többek közt a Tiszántúlon, ami a fő termőterülete Magyarországnak. Szerinted ez az útja a versenyegyenlőségnek? Hogy ahol lenne esélyünk kitörni, azt is meggyengítik, ellehetetlenítik. Ez csak egy terület. A többiről majd beszél más.

ottomoll 2012.11.25. 07:15:39

@Squid: Én se örülök annak, amit a Fidesz a földek körül csinál. Rendkívül sajnálatosnak tartom, hogy az Ángyán féle koncepció nem tudott érvényesülni. (Különösen, hogy ezzel vidéken erősödik a Jobbik).
Ám még ezt is kisebb rosszanak tartom ahhoz képest, hogy külföldiek kezére kerüljön a magyar termőföld.
Próbálj meg Franciaországban nem francia állampolgárként földet venni. Nem nagyon fog sikerülni...

ottomoll 2012.11.25. 07:15:47

@fran7: Pontosan ez a helyzet. A csatlakozott kelet-európai országok zömmel mezőgazdasági országok. Tehát ezen a területen tudnának külkereskedelmi aktívumot elkönyvelni (cserébe azért, hogy a nyugat az ipari termékek kapcsán bír pozitív külker. mérleggel velünk szemben). Csakhogy a nyugatiak épp a mezőgazdaságuk erőteljes támogatására használják fel a kohéziós támogatások nagyobbik felét, így ami nekünk előnyös lett volna kereskedelmi szempontból EU tagként, épp az nem tud megvalósulni.

cukorrépa 2012.11.25. 07:15:53

@Squid:

"egy 9,5 milliós ország a maga 4,3millió dolgozójával, 0 természeti kinccsel, 0 tengerparttal és tulajdonképp az embereken kívül a nagy semmivel rohadtul nagy veszélyt és fenyegetést jelent Nyugat Európa bármelyik piacának..."

többek között éppen emiatt voltunk alkalmasak az EU-tagságra, mármint hogy piacnak tökéletesek voltunk. iparilag elég fejletlen, mezőgazdaságilag visszafejlesztendő (nem olyan mértékben támogatandó, mint a nyugat-eur gazdáknál), viszont rengeteg olcsón lenyúlható állami céggel, alulfejlett lakossági bankszektorral, a nyugati csili-vili árukhoz képest szürke és szegényes kiskereskedelmi cuccokkal...

a nyugatiaknak ez potenciálisan 9 millió új fogyasztót jelentett, plusz a keleti blokk többi állampolgára.

és ha nincs természeti kincs, fejletlen az ipar, közepesen elmaradott a mezőgazdaság, akkor logikus lett volna a kutatás-fejlesztésbe ölni a magyar pénzt, hogy a gyengécske adottságú országban mégis legyen valami átütő siker. na ja, de a K+F-hez, high-tech-hez iszonyatos mennyiségű pénz kellett volna, ami nem volt, és a nyugatiak is tudták, hogy nem lesz.

gazdasági értelemben nyilvánvaló, hogy Hollandiából, Angliából, Németországból a kutatást bolondok lettek volna idehozni, viszont akkor mégiscsak arról szól az "egyenlet", hogy a tőkeerős nyugatnak jól jön a "gyarmatosítható" (kihasználható) 9 milliós ország.

erről pofázunk itt jó páran, csak vannak, akik úgy veszik, az EU-t minden áron védeni kell. nem kell, nem is okos dolog. van és volt a csatlakozásban rengeteg hasznos dolog, de a gazdasági és ipari szférát tekintve szerkezetileg szinte behozhatatlan hátránnyal indultunk, és ez így is marad egy jó darabig.

hacsak az EU kollektíve fel nem ismeri, hogy a fejlett VS fejletlen európai országok szinte ellenséges blokkjai közötti különbségek iszonyatos társadalmi feszültségeket fognak okozni, és hosszú távon szétcincálhatják az EU-t. na az aztán a kizsákmányolóknak sem érdekük!

nyisziati 2012.11.25. 07:16:03

@Gyurma73: szerintem M.o.-ot ne hasonlítsd Svájchoz vagy Norvégiához, mert nem ugyanaz a súlycsoport... :DDD

na4 2012.11.25. 07:16:09

@fran7: Ne röhögtess már. Az EU belefullad a kajába meg a borba. Nyáron Olaszországban jártam. Ott egy Todis-ban ( ottani Tesco) olyan élelmiszer kínálat van, hogy oda te egy darab tojást sem tudsz eladni, nemhogy valami mást. Le sem tojnák a magyar élelmiszert. Minek? Van jó olasz.

hackbard.celine 2012.11.25. 07:16:17

@fran7: hablaty? Mégis ki a fene visz oda termelést, ahol kiszámíthatatlan az adópolitika, egy éven belül 26x módosítják az adótörvényeket és különösebb egyeztetés nélkül emelik a munkáltatói terheket?
A minimálbér drasztikus emelése a fidesz kedvelt módszere a járulékbevételek emelésére. Csakhogy ez nem működik, mert az alacsony árrésű feldolgozóipari termelésből ha 10% bérköltség emeléssel elviszik a profitot, cserébe szarrá adóztatják más adónemekben, akkor az adott iparág egyszerűen otthagyja az adott országot.
Ez látszik a számokban: év/év alapon 17%-al csökkent a feldolgozóipari export. Ott gyakorlatilag a munka volt a hozzáadott érték.
Na ennyivel kevesebb munkahely van a feldolgozóiparban és mivel más munkalehetőség nem nagyon akad a betanított munkásoknak, ennyivel több munkanélküli.
Most akkor így jobb lett?
Használd már arra fejed, amire való, ne a kannás bort töltsd bele, hanem mozgasd meg a szürkeállományból azt ami még maradt.

zotyesz11 2012.11.25. 07:16:36

@Csehszlovák Kém: 1. NEM mondtam, hogy 2002-ben MINDEN nagyon szép és jó volt, csak vázoltam néhány szegmenst ahol igen károsan változtak a dolgok.
2. Hogy az Eun kívül is volt élet arra bizonyíték a 2004 előtti évek (remélem bírjátok cáfolni).
3. Az Eu-tagság előtt szerzett egyetemi szintű műszakis diploma többet ér, mint a most hozzánk baszott Bsc-és, Msc-és együttvéve. Nem tudom, hogy tehet-e erről az Eu, de ez szerintem egy érdekes tény.

Hogy hova jutottunk volna ha nem csatlakozunk?
Lehet hogy sehova, de annál szerintem most sem tartunk előrébb...
Hogy Hegyeshalomnál csekkolni kellene, hogy megvehesd az Ájfonodat?! Szörnyű!

Lobogtatod, hogy ennyi meg annyi pénzt ítéltek oda.
Igen és?
Én meg nem látom.

- Ott van az autópályákban, a 4-es metróban, a vidéki főterek kifényezésében, játszóterekben meg a mezőgazdaság 8 évnyi segélyezésében.
- Király! Oszt ennyi?

Szóval ez mind szép és jó, de szerintem több kárunk származott a tagságból, mint előnyünk és messzebb vagyunk a várt életszínvonaltól, mint amikor 2004-ben csatlakoztunk...

Ennyi

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2012.11.25. 07:16:49

Jaj, ti provinciális, szűkagyú hülyék, mert a bezárkózás olyan jól működik mindenhol, igaz, Kubától Fehéroroszországig, Észak-Koreától Venezueláig virágzik a gazdaság mindenhol, ahonnan a gonosz multikat, külföldi tőkét meg más effélét elzavarták vagy oda se engedték. Nosza, gyerünk, Viktor főtáltos vezetésével zavarjuk el ezeket a gyanús németeket, firnyákoskodó franciákat meg öntelt hollandokat, és csatlakozzunk inkább szépen a zimbabwei sikersztorihoz...

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.11.25. 07:16:55

@laci_52:

"Nézz körül valamelyik Lidlben vagy Aldiban és meglátod, mennyi német gagyit árulnak."

- Az a német gagyi sokszor veri a prémium magyar termékeket.

- Azt nézted már, hány szemmel láthatólag is dúsgazdag ember vásárol a Lidl és az Aldi üzleteiben?

- Az Aldi és Lidl mosószerei jobbak bármely Tominál, és olcsóbbak is. - Hogy csak egy példát hozzak.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.11.25. 07:16:59

@cukorrépa:

ha egyenlőtlen gazdasági versenyben indulsz
- Akkor tedd magad hatékonyabbá, államodat versenyképesebbé, kiszámíthatóbbá

ha a hitelképességed
- Legyen a gazdaságod kiszámítható, ortodox módon viselkedj a gazdasági partnereiddel

a nyelved nem megfelelő
- Tanulj nyelveket!

az iparod / technikád nem elég fejlett
- Fejlessz! Tudod te hány koponya ment el innen, mert nem kapott lehetőséget, nem becsülték meg őket.....

a saját piacod nem elég nagy
- Kerüld a túltermelést! Főleg, ha nem vagy exportképes.

a márkáid a nyugati világban ismeretlenek
- Reklám?

ha az EU-tól kialkudott kedvezményeid nem elég erősek
- Alkudj jobban!

.

Két üzletkötő, kik cipőket forgalmaznak, elmennek fekete Afrikába.
Jelentkezik a pesszimista:
- Főnök, ez veszett fejsze nyele! Ezek azt sem tudják, mi az a cipő.
Jelentkezik az optimista:
- Főnök! Ez egy hatalmas piac! Itt rengeteg cipőt el lehet adni! Itt még szinte senkinek nincsen cipője!!!

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.11.25. 07:17:03

@fran7:

"A német cégek munkarendje olyan társadalmi szociális feszültséget okoz, amit nem tudom, mikor fogunk kiheverni. "

- Ezt elmagyarázhatnád, mert egy zagyvalék.
Német exportra dolgozom, tehát csak az igazat írd!

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.11.25. 07:17:06

@cukorrépa:

" na de a szabad kereskedelem mióta jelent egyenlő versenyt?!"

- Óbazz! El is olvasod amit leírsz, vagy csak tetszőleges számú karakter után nyomod a 'Komment küldése' gombot?

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.11.25. 07:17:10

@zotyesz11:

"Pl. 2003-ban például főleg csak magyar hús és tejterméket lehetett kapni a boltba, most meg főleg nem."
- Lehet kapni magyart is, csak nem nagyon veszik, mert drága. Mitől lett drága? Csak nem a magas járulékok miatt? Csak nem a korszerűtlen technológia miatt?

"Habár Opel, Audi meg Suzuki gyár már működött Magyarország még mindig egy koszos kis porfészek és sivatag volt..."
- Valamikor a hőskorban az Opel még vámszabad területen épült. Legalább is a tervek arról szóltak. Így elkerülhető volt, hogy az EU-ban ki kelljen vetni a vámot a nálunk gyártott autókra.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.11.25. 07:17:17

@zotyesz11:

Pont a napokban mondtuk nekik, nem baj, hogy mi azt a vizet isszuk, mivel mi nem eszünk annyi tengeri halat, így egy magyar szervezetben összességében kevesebb az arzén.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.11.25. 07:17:21

@fran7:

"Miért lenne érdeke egy franciának, hogy Móron ugyanolyan értékes bort csináljanak,mint Provance-ban?"

- Egyáltalán lehetséges ott ugyanolyan értékes bort csinálni?
- Szőlőfajták?
- Napsütéses órák száma?
- Középhőmérséklet?
- Csapadék?

- Szakképzettség?
- Technológia?

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.11.25. 07:17:24

@zotyesz11:

"Pl 2002-ben még nem voltunk Eu-tagok; diktatúra voltunk?
Nem mondhatni, legalábbis senki nem kiabálta ránk...
55% körüli államadósság 4-5% os növekedés.
A minimálbér 50 ezer
Stagnáló hús és cukoripar...
A Malév még létezik."

- Ne statisztikában gondolkozz! Nézd meg, mi mindenre lett elköltve az EU pénze. A táblák ott vannak az épületek homolokzatain. EU-s pénz nélkül mennyi fejlesztés valósult volna meg? EU-s pénz nélkül hány út épült volna? Hány vasútvonal?
Nézd meg a legújabb járműbeszerzésről szóló híreket! Szinte minden fejlesztést (mást is) kizárólag EU-s pénzből terveznek megvalósítani.
Gondold el, a BKV-nak még az a nyamvadt 150 Volvoja se lenne! Nem lenne egy felújított középület sem.......

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.11.25. 07:17:31

@maxwell murder:

"Arról meg nem beszélsz, hogy mit bukunk azon, hogy EU tag vagyunk. Miért lenne akkor nálunk diktatúra, EU csatlakozás előtt sem volt puha diktatúra. Micsoda barom vagy te."

- Csak egy konkrétumot említek:
Pest megye majd minden óvodáját felújították, kibővítették, néhol újat építettek.
EU-s pénzből.

hackbard.celine 2012.11.25. 07:17:44

@fran7: versenyképes szőlészet-borászat? :)
Az nem zavar, hogy Magyarországon kívül sehol sem világhírű a magyar bor?
Alsó polcon jegyzik azok a kereskedelmi láncok, ahová egyáltalán bekerülhet a megfelelő minőség és mennyiség megfelelő áron. Mert ezt a hármat együtt nem tudja a magyar borászat.
Hallottál már a Napa-völgyről és az ott termelt bor mennyiségéről, minőségéről? Vagy a francia Beaujolais Nouveau-ról? Van róla fogalmad hogy utóbbihoz mekkora logisztikai költség tartozik, hogy időben eljusson a fogyasztókhoz világszerte?
Persze jó bornak nem kell cégér. Álmodban.
A támogatásból kivágott tőkék helyére meg támogatásból új tőkéket telepítettek, a borászok simán nyertek az ügyön, de nem lehet minden magyar munkavállaló szőlész-borász, ugyan már!

ottomoll 2012.11.26. 09:56:20

@hackbard.celine: Furcsa de én azt hallottam, hogy a magyar bor nyugati terjesztésével az egyik legfőbb gond, hogy nem tudnak a magyar borászatok mennyiséget leszállítani. Nálunk egyszerűen a belső piac elfogyasztja a nagy részét.

ottomoll 2012.11.26. 09:58:49

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Mindez szép és jó, csak 40 év kommunizmus után időbe tellik, és van az a mondás, hogy "megeszik a nagyobb halak az apróbbakat".

fran7 2012.11.26. 12:03:57

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Röviden a falumban olyan munkrendben járnak dolgozni az emberek, hogy a szülők nem találkoznak a gyermekeikkel, Férj és feleség más műszakba kerül, akkor akár évekig kommunikálhatnak a faliújságon. Megismerkedsz egy lánnyal és nem egy műszakban dolgoztok, abból nem lesz párkapcsolat, nemhogy házasság.

fran7 2012.11.26. 12:10:01

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Nézd a szőlészet borászat olyan ágazat, ami nagyon kevés államban létezik egyáltalán, s abból talán 5 olyan van, ami valóban nagy termelékenységre képes és jó borokat csinál. Nekik miért lenne az a céluk, hogy az 5-ból 7 legyen. S ez ellen lobbiztak is erős mértékben. Ez tény. Rájátszanak arra, hogy ne is nőjjön fel konkurencia. Ez igaz nagyon sok iparágra. Mi gyenge iparral és szétesett mezőgazdasággal, ami kb 60 éve romokban hever a pálya széléről szurkolunk. Ráadásul soha nem fognak odaengedni, hogy megpróbáljunk beszállni a játékba. Lehet ez a világ rendje, s ezt el kell fogadnunk.
De nem erről volt szó az EU csatlakozásnál. Csorgatnak egy kis pénzt hallgassunk. Ezt nem nyelem le könnyen. Ti igen,ennyi. S akkor ha mindent a kedvükre csinálnánk, akkor se történne másképpen.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.11.26. 19:45:34

@ottomoll:

Szlovéniában nem volt kommunizmus? NDK-ban? Csehországban? Lengyelországban? Szlovákiában?

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.11.26. 19:45:42

@fran7: Én két és fél évig dolgoztam úgy, hogy csak hétvégente találkoztam a családommal. Akkor is általában elküldtem mindenkit a búsba, mert nem kussoltak, és nem tudtam aludni.

Nem mondom , hogy ez jó, de ha nincs jobb, csinálni kell.

Én addig csináltam, míg megérte. Szerencsére nekem volt választékom, mikor már nem volt érdemes csinálni. Mi két és fél évig csak hétvégente találkoztunk, akkor is kussolniuk kellett, mert próbáltam magam kialudni. (Folyamatosan éjszakáztam - jó pénz volt)

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.11.26. 19:45:46

@fran7:

" Nézd a szőlészet borászat olyan ágazat, ami nagyon kevés államban létezik egyáltalán, s abból talán 5 olyan van, ami valóban nagy termelékenységre képes és jó borokat csinál. "
ÉS

"Nekik miért lenne az a céluk, hogy az 5-ból 7 legyen. S ez ellen lobbiztak is erős mértékben. Ez tény. Rájátszanak arra, hogy ne is nőjjön fel konkurencia. "

- Ha jól értem, eleve nincsen több ország, mely tud annyit olyat termelni. Akkor milyen konkurenciáról beszélünk?

"Ez igaz nagyon sok iparágra. Mi gyenge iparral és szétesett mezőgazdasággal, ...... Ezt nem nyelem le könnyen. Ti igen,ennyi. S akkor ha mindent a kedvükre csinálnánk, akkor se történne másképpen."
- Ez a felvetés összetettebb annál, hogy pár sorban lehessen rá válaszolni, mivel főleg rengeteg keserűség van a hozzászólásodban. Nem árt azonban az éremnek a másik (cinikusan szólva másik 26) oldalát is megnézni.
-- Miért gyenge az iparunk? Hisz Győrben az egyik legmodernebb motorgyár lett felépítve. A RÁBA valamikor az egyik legmodernebb tgk futómű gyártó volt. GANZ. Videoton. Ikarus. Legutóbbinál maradva: Az Ikarust a keleti piacainak az elvesztése tette tönkre, melyben része volt a fejlesztések elmaradásának is. Ahogy jobbról szokták mondani: A karaván halad.
-- Mezőgazdaság. Első támogatási évben Hazánk mezőgazdasági területének az összege, mely területre EU-támogatást lehetett igényelni... Nos ezen területek összege meghaladta az ország területét. E mögött mi bújik meg? Nem az egészséges betyárszemlélet, ami a német/francia/stb gazdáknál is megvan, hogy kicsit felkerekítenek, hanem azt látom ebben az összegben, hogy a magyar gazdák munka nélkül akarnak megélni.
A másik a hatékonyság. A járulékterhek sokszorosai a NyEU-nak, pluszban a gazdák képtelenek olyan minőségben termelni.
Fentebb írtam, a görög szőlő nem romlik meg, míg ideér, de a magyar igen. Az olasz krumpliban nincsenek fekete foltok, a hazai krumpliban vannak olyan szemek, néha a fele is megy a kukába.
-- Fentiekben láthatod, nem vagyunk olyan tökéletesek, mint ők. Erről mi magunk is tehetünk. Sőt, sokszor csak magunk tehetünk. Amíg kussban eltűrjük, hogy egy közműfelújítás hónapokig eltart, míg maga az effektív munkavégzés napok alatt megvan, mindössze a gödör van 3 hétig nyitva, a visszaaszfaltozásra várunk négy hetet....
Biaggio és Balotelli sem szívesen engedi a pályára Kovács Pistikét, mert nem az ő színvonaluk. Viszont Pistike bármikor elmehet edzeni. Balotelli vesz neki labdát, Biaggio meg pár órát tart is neki. Azt is jól látod, nem örülne egyikük sem, ha jobb lenne Pistike, de szerintem örülnének, ha lehetne a játékára számítani.
-- Ha mindent a kedvükre csinálnánk? Egyedül az állategészségügyi riadóláncunk volt jobb, mint az EU-é. (Ez is megér egy misét, hogy le keleltt butítani..)
Viszont ha elmész egy vasútállomásra, a hangosbemondó egy időben minden vonat indulásához azt is bemondta, a vonaton az EU előírások alapján dohányozni tilos. Rendben. Átvettük. A vonatok tisztaságát miért nem vesszük át? (Mind MÁV, mind utas)

Meg tudom érteni, hogy csalódott vagy, de amikor a barátaimmal ülünk az ünnepi asztalnál, nem szeretem én se, ha az ágrólszakadt társunk, kinek tiszta inget, nadrágot, szappant adtunk, megjelenik szakadt ruhában, mosdatlanul.

ottomoll 2012.11.26. 22:54:05

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: És honnan tudod, hogy ezen országok nem küzdenek e hasonló problémákkal az EU tagság kapcsán mint mi?
A mezőgazdasági profilúaknak valószínűleg hasonló gondjaik vannak.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.11.26. 23:10:50

@ottomoll:

NDK-t mondjuk kihúzhatjuk, mert ott az egyesülés a nyugati testvérekkel más tészta, mint önállóan csinálni.

Szlovákia. Exportálja hozzánk a tejet, és itt olcsóbb a szlovák tej, mint a magyar. Akkor ott túl nagy gond nem lehet. Például.

fran7 2012.11.27. 11:48:01

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Különösebben nem vagyok csalódott, mert erre számítottam. Van jó oldala a belépésünknek és rossz is. Van ahol az Eu valóban segíti a felzárkózásunk, van ahol nem. A szélhámosok dolgai mindig velünk maradnak, de attól harcolni kellene. De azért megtanultuk az EU nem nagyon figyel oda azokra dolgokra, amik nekünk fájnak. Hisz csupán egy bürokratikus vízfej.
A tejes példád vicces, mert valószínűleg azért olcsóbb a szlovák tej itthon, mert kap export támogatást. Mi visszük lengyelbe a tejet, a lengyelek meg a szlovákoknál adják el a sajátjukat. Tipikus példája a jószándéknak, de rossz kivitelnek.

Régi Péter 2012.11.27. 13:31:52

A cikked a neoliberális manipuláció mintapéldája, de szemlátomást hiszel a sok marhaságban amit leírsz, így néhány megjegyzés. 1. A nettó mérleget tekintve talán többet kapunk vissza, de mit is adtunk cserébe? Teljes magyar élelmiszeripar, gépipar, vegyipar, textilipar, elektrotechnika. Ezt mind külföldi cégek csinálják, hoppá. Ha magyar csinálná az adója itt maradna, hoppá. Pedig volt itt IKARUS, Tunsgram, Videoton. Az élelmiszer multi a legdurvább, TESCOban veszed a kaját, holott mi is mindent elő tudnánk állítani. A magyar cég a profitját nagyobb valószínűség szerint tartaná itthon ld. (Finnország Nokia). A másik probléma, hogy az EUs pályázati pénzeket EUs vállalatok nyerik el. Men(t)tek a nagy építkezések EUs cégek vitték el mind.- Akkor tehát a híres EUs támogatás ugyanoda jut vissza, ahonnan jött, igaz vannak cserébe szép főterek, fölújított iskolák, míg a közoktatást pl. leépítik. A faszbúkos ismerőseid fotóinál meg hangosan fölröhögtem: hát igen mindig is tudtuk, hogy a neoliberálnyik- globalisták felső középosztálybeli környezetből kerülnek ki. DE a te faszbúkos ismerőseid nem jellemzik az egész országot vágod???? Nem lakik mindenki szép nagy házban meg nincs új autója, a lakosság nagy része ugyanabban a lerohadt panelban lakik vagy vidéken kis régi házakban mint az átkosban. Jó reggelt kívánok!

ottomoll 2012.11.28. 10:12:20

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Hát abból ,hogy olcsó nálunk a szlovák tej elég merész lenne levonni azt a következtetést, hogy az ottani mezőgazdasággal minden a legnagyobb rendben volna, és ne lennének anomáliák az EU csatlakozás kapcsán. (Mondjuk Ausztriában nem hiszem, hogy találsz szlovák tejet, vagy bármilyen más tejet a boltok többségében, mert EU ide vagy oda, nagyon védik a saját termelőiket).
Ahogy már írtam itt ,azt látom a nagy gondnak, hogy nyugaton támogatások, és adminisztratív eszközök garmadájával védik a saját mezőgazdaságaikat az egyes országok, míg mi kiszolgáltattuk a csatlakozás óta a miénket. Bár 2010 óta változás kezdődött ezügyben , de igen lassú.
Kap ammagyar gazda EU támogatást persze, de ha a nyugati több támogatást kap, akkor ez versenyhátrány az ittenieknek.
süti beállítások módosítása