Picture-Stands.jpg

A magyar szurkolók hitleres-szálasis videóval hangolnak a meccsre. Apu, kezdődik!!! Olvassuk mindenhol, több, mint hat pontos derby, sőt, a legnagyobb oligarcha egyenesen kijelenti, sorsdöntő a román meccs a magyar foci szempontjából! Erre a meccsre a holtak is feltámadnak, ott kell lenni a lelátón. Mindenki Bukarestbe! Vagy mégsem?

Az Európai Uniót és Brüsszelt  gyűlölő nemnáci ultrák az egyik legdivatosabb európai trendet követik, ti sem vagytok mások: politizál a lengyel ultra, politizál a cseh és a szlovák ultra, megpróbálja hát a magyar is. Persze, nincs gond azzal, ha valaki civilként politizál, mindez érdekes kérdéseket vet fel, ha a sport mentén történik, emlékeztetőül: a Ferencvárosi Torna Club élén egy fideszes komisszár áll, míg a szurkolók derékhadát a Jobbik propagandaosztálya dolgozza meg évek óta, sorolhatnám itt persze a többi klubot is, tudjuk.

Azzal már egy kicsit nagyobb gond van, sőt, morálisan egy egész egyesületet tehet jégre a megfelelő határozott ellenreakció hiányában – Alibi Gábor videóüzenete, amelyben levelezni szeretett volna az ultrákkal nem az – ha a hangos és amúgy valóban kellemes meccshangulatot – lásd: csináld azt, amihez értesz! – produkáló szurkolók látványosan jelét adják frusztráltságuknak, hiányos műveltségüknek és alapvetően állatias szinten vegetáló ösztöneiknek.

Aktuális történetünk szempontjából most tényleg mellékszál, hogy ez a mindentől bűzlő, vállalhatatlan társadalmi csoportot a magyar állam szó szerint megajándékozza olyan remek építményekkel, amelyek felépítésére egyszerűen se racionális, sem morális magyarázat nincs. Hogy a pedagógiai megközelítéséről most ne is beszéljek a dolognak, vajon melyik szülő vásárol a gyerekének legújabb fifalabdát, amikor az odaszart a szoba közepére?

Csúnyanézés, nem beszélgetünk, esetleg.

ultra_lead.jpg

Nyilvánvalóan irritáló a normális, humanista és keresztény ember számára, ha a nyíltan nemnáci fraditábor tömeggyilkos háborús bűnöst éltet. A nemnácik ugyanis jelenleg a feszegetjük a demokrácia határait egy kis médiamegjelenésért koldulva játékot pörgetik, lelkük rajta, ja tényleg, jön a választás, majd elfelejtettem.  Az egybites nemnácik átlátszó provokációját amúgy egy filoxéra is átlátja, innentől kezdve kifejezetten önfeledt szórakozásban lehet része az olvasónak, ha a Mi voltunk! nemnáci kiáltványt olvasgatja. Kivéve: ha nemnáci vagy, esetleg nincs humorérzéked.

Nekem kedvenc részem az, amikor a nemnácik kiáltványának szerzője a náci tömeggyilkos és háborús bűnös Csatáry tanúvallomásokkal részletezett, kellően dokumentált dicstelen, emberiségellenes cselekedetét azzal próbálja kompenzálni – cáfolni? – hogy hóban, fagyban, sárban, húgyban, szarban ők mennek és szurkolnak. Teszik a dolgukat, amihez értenek. Igen, ez például alaphangon teljesen rendben lenne, nincs bizsergetőbb érzés annál, amikor a meccsen kívül a lelátón is megy a hangpárbaj – a másik gyalázása nélkül. Csináljátok, tök jó, ezért szeretünk titeket.

Politizáló ultra: nem menő

ultra_lead2.jpg

Történetünk azonban nemcsak arról szól, hogy az ultrák belehúztak a politizálásba  - amihez ugye látványosan nem értenek – de a magyar ultra még ahhoz sem ért, ami a doga lenne: szurkolni. Lendüljünk most azon túl, hogy a tavaszi akkor is sorsdöntőnek minősített meccsekről saját maguk tiltották ki saját magukat egy totálisan irreleváns barátságos mérkőzésen mutatott viselkedésükkel és szopattak meg több tízezer embert. Mert vegyük most például a Mérkőzések Mérkőzését, a bukaresti derbit: a hivatalos adatok szerint a bukaresti szervezők 5000 (szóban: ötezer) jegyet bocsátott az MLSZ rendelkezésére a vendégszektorokban.

Az eddigiek fényében a hóval, esővel, sárral, szarral, húggyal dacoló magyar ultra mit csinál? Pillanatok alatt elkapkodja a jegyeket?  Ölre mennek a jegyekért? Óriási tévedés, ez legfeljebb kultúrországokban történik, ahol a sport nem politika, és a pártok propagandaosztályai számára terepgyakorlat, hanem valódi hús-vér embereket megmozgató társadalmi esemény. Ott egy ilyen izgalmas találkozó előtt percek múlva nem lehet már az interneten jegyet foglalni elővételre. Például ilyen a hoki Szlovákiában vagy Csehországban.

Gyászhuszárok: Mindenki feketébe!

Nézzük ezt a hitleres, horogkeresztes, szálasis, ustawkás videót, amely 3000 magyar huligánt ígér, az állítólagos lengyel segítséggel együtt. Vajon akkor most hány magyar megy Bukarestbe? Orbán Viktor Békemenetét is lengyel vendégmunkásokkal kellett megerősíteni, Vona Gábor a lengyel szélsőjobb szervezésébe segített be, ezek szerint most szükség van már a lengyel szurkolók, huligánok segítségére is? Mi van bazmeg, szotyihéjat előre ne hámozzam meg nektek? Adkettő, már egy kocsmát sem tudtok egyedül szétverni? Hé, horogkeresztes magyarok, hol van a büszkeségetek? Hol az a hírös magyaros virtus? Ennyire képtelenek vagytok megoldani valamit önállóan? Mi ez a nemnáci internacionalizmus?

prosport.jpg

"Azok, akik hóban, fagyban, kánikulában, esőben, viharban ott vannak a lelátón"

Hallgatjuk a híreket: az MLSZ kétszer is meghosszabbította a bukaresti meccsre a vendégszektorba szóló jegyek árusítását magyar állampolgárok számára, így is csak 2800 (!!!) ment el – pont annyi, mint az NB1 átlagnézőszáma! – hol az a háromezer? A román Prosport.ro szerint még ennél is kevesebb, csupán 2000 jegyet vásároltak a magyarok a vendégszektorba. Muhaha: jelzem a szektorotok 5000 férőhelyes, ennyi helyet kaptatok, kibaszott faszán fog kinézni egy félig üres lelátó, a románok máris röhögnek! Vagy nincs pénz jegyre? Tán a bokátokat fostátok le a közelgő bukaresti derbi miatt? Mi a fasz van veletek, becsicskultatok, magyar ultrák? Hozzátok képest még a Tarlós is „bátrabb” legény volt a gáton, majdnem áttörte a hallgatás falát!

Izgalmas számadatok:

• Az nb1 átlagnézőszáma: 2808 fő (2012-13)

• A Mi voltunk! Facebookcsoport lájkolói száma: 3386 fő

• A bukaresti meccsre jegyet váltó szurkolók száma: 2000-2800 fő

Fostalicska nemnáci magyar ultra nem mer nyíltan zsidózni, de még ezt sem meri felvállalni, milyen radikálisok vagytok ti? Ebből már megint ilyen ájtatos nemzeti-konzervatív bullshit lesz, skacok, mint a Jobbik! Azok is mán’ fosnak mindentől, ami sárga és zs betűvel kezdődik, húú: zsírpapír.

Rendben, ezt még talán feldolgozzuk. 

De hogy ami igazán a dolgotok lenne, hogy hóban, sárban, fagyban és szélben meccsre jártok és hangulatot teremtetek, hogy még ez sem jön össze? Még a románokat sem szőröstalpúzhatjátok: nagyvonalúak voltak, több jegyet adtak, mint amennyi elfogyott, tiétek lehetett volna a stadion 10 százaléka! A helyzet az ultrácskák, hogy fosós kis trendi európai szélsőjobbos divatmajmok vagytok! Inkább otthon maradtok a seggeteken a kanapén, nem mentek sehová. Against the modern futball? Hahaha! Az a helyzet kisbarátaim, hogy nemhogy londoni McDonaldsban nem tudnátok kitörölni a seggeteket a diplomátokkal, de még igazán szórakozni sem tudtok, nemhogy Londonig, még Bukarestig sem mertek elmenni! Megy a szöveg, hogy most megmutatjuk, aztán a vendégszektort nem vagytok képesek megtölteni? Kihagytok egy fasza derbit élőben, aki meg elmegy, annak Hitler és Szálasi jut eszébe a meccsről - gratulálok öcsém! - ha így folytatjátok 2000-en sem lesztek a szektorban.

Egyébként persze mindenkit megértek, fogjuk fel pozitívan a mérsékelt magyar szurkolói jelenlétet: ilyen horogkeresztes bandával válogatott meccsre menni, igazán lúzer tempó.

A dolog egyelőre úgy áll, hogy a lesajnált, balkáni románok példát mutatnak európaiságból, tekintsük meg a román ultrák Hitler-, és gyűlöletmentes teaserjét, így is lehet, nacionalista felhang nélkül:

Tényleg Alibi Gábor, amúgy hogy halad a szurkolók beazonosítása?

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://dotoho.blog.hu/api/trackback/id/tr275495286

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

röf 2013.09.05. 09:25:44

Ez mind mind lényegtelen.

Neked egy a fontos, amiért naponta fohászkodsz:
a románok nyerjenek.
Az fölérne egy kiadós magömléssel.

Bretschneider detektív 2013.09.05. 09:37:19

Miért, ha a magyarok nyernek, olcsóbb lesz a kenyér? (Vagy sör, tetszés szerint...)

Ezek a "szurkolók" még azt a kevés kedvemet is elveszik, ami miatt érdekelne a sport, mint sport.

nincs_nick 2013.09.05. 09:42:28

Huh, te valami nagyon súlyos betegségben szenvedsz.:) Nem kéne inkább párt találni? Vagy nem megy a sex, hogy ezen pörögsz mindig?

Kabarészínész 2013.09.05. 09:51:27

mondjuk ezt a rajoskodást én sem értem, tele a faszbúk is robbanó bukaresttel, aztná tudod mi lesz?
Elmondom.
Már a vasútállomáson 3000 rohamrendőr fogja birkaként terelni a nagy ultrákat, aki eldob egy üveget, kap egy süveget. kuss lesz és birkagyaloglás.

Kabarészínész 2013.09.05. 09:51:31

mondjuk az kedves a románoktól, hogy a zászlónk zöld fehér piros.... lehet ezért félnek, mert összekvertek az olaszokkal? :D

Netuddki. 2013.09.05. 09:56:26

Ezzel az egésszel kapcsolatban az jutott eszembe, hogy holnap azok akik majd jövőre, "határon túli magyarként" szavazni fognak, azok holnap kinek fognak drukkolni? A román vagy a magyar válogatottnak?

A kérdés persze csak költői, mindenféle következtetés nélkül. De szerintem egész jól jellemzi ezt az egész választási mizériát amit a fidesz akasztott a saját nyakába a határon túliak szavazati jogának a megadásával...

De, hogy ON is legyek.
Elképesztő amit ez a mutyizó, tolvaj orbán rezsim megenged "ennek" a csőcseléknek. A szólásszabadság mögé bújva szegnek meg most is fennálló jogszabályokat.
Ezt felelős, gondolkodni tudó magyar állampolgárként mondom. Ezzel a viselkedéssel aminek folyamatosan tanúi vagyunk nem lehet azonosulni, csak elutasítani. Szégyellheti magát az (itt 2 héten belül rend lesz) orbán a 2/3-ával.
Persze azt is tudjuk, hogy mindez ezeknek az "ultrák"-nak tett gesztus. Ugyanis a 2006-os zavargásoknál is a fidesz irányította őket a háttérből. Úgy, hogy gyakorlatilag ezek az IQ bajnokok nem is tudtak róla...

Démonmac1 2013.09.05. 09:56:35

Jó kis trollmágnes cikk ez
(bár azt feltételezed, hogy tudnak olvasni?:)

sztrugackij 2013.09.05. 09:56:55

Ha valaki magyarul beszél, magyarul ír köteles a hülyemagyarok pártján állni mindenben?Köteles egy szar, agyonsztárolt magyar válogatottnak szurkolni?
Vagy egy náci szurkolótáborral rendelkező klubcsapatnak?
Csak mert egy az anyanyelvünk?
Őszintén szólva, én szégyellnék fradista lenni például.
Romániai származásom miatt pedig a szülőhazám csapatának fogok drukkolni.Ebben nemzetiségi kérdés egyáltalán nem játszik szerepet, kizárólag a szimpátia, játékstílus, a focihoz való hozzáállás.Általában az olyan szempontok,amelyek a normális drukkereket motiválják.

Drago Brutic 2013.09.05. 10:02:16

Valamelyik fórumon olvastam, hogy egy hool háborog, hogy a véresszájú szittyák mekkora hangemberek. Itthon kiabálnak, de ha Bukarestbe kell menni, behúzzák fülüket-farkukat.
Azért a székelyekre kíváncsi vagyok, elmennek-e szurkolni. Azok nem olyan nyekenyókák, mint a pesti gőzmagyarok. Ott tényleg bökődznek a kocsmában.
Mondjuk az egész felhajtás ultragáz mindkét oldalról, románról is, olvass csak román ultra oldalakat. Azt kellett volna megírnod inkább, hogy egy normál európai válogatott meccsen már aligha fordulhat elő ilyen állatkodás, itt meg attól kell félni, ne legyen vérontás.

Drago Brutic 2013.09.05. 10:02:54

@sztrugackij:
Én tót vagyok, és itt van a szülőhazám, a magyaroknak szurkolok.
Annak szurkolsz, akinek akarsz, de remélem, nem itt élsz "csízlendben", mert akkor bizony elég álszent ez a duma.

petraeus 2013.09.05. 10:03:27

Tuti vannak gaz videok roman reszrol is a neten csak te kiszedted azt az egy normalisat, ettol fuggetlenul az ultrak tenyleg elmennek a francba, en is szivesen elmentem volna Bukarestbe, jo lett volna egy ilyen fontos meccsen ott lenni, de en foci meccsre mennek nem haboruba, ha a 2000 ultra nem menne, akkor menne 5000 szurkolo... egyebkent ugyanez van a roman haverokkal ok se mernenek velem egyutt kimenni a meccsre mert feltenenk minket a sajat ultraiktol, igy aztan marad a streameles otthon. Egyebkent egyutt nezzuk majd a meccset roman haverokkal, igy legalabb lesz hangulat, valszeg megint osszekapunk majd a szekely zaszlo es az autonomia kerdesen de egy kis vita belefer...
Ja es azert a "balkáni románok példát mutatnak európaiságból" emlegetesevel megvarnam a meccs veget...

nnnnnnnn 2013.09.05. 10:12:57

ezért kéne visszahozni a gladiátorviadalokat. akkor mehetnének a küzdőtérre és kiélhetnék magukat, a hétköznapi emberek meg mehetnének focimeccsre.

toprengojanos 2013.09.05. 10:25:40

A magyar videóról ordít a balkáni frusztráció, szánalmas, röhejes, gagyi, béna, élvezhetetlen. Döbbenetes, milyen kisstílűek ezek, atyaég...

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.09.05. 10:26:13

@petraeus: "en foci meccsre mennek nem haboruba, ha a 2000 ultra nem menne, akkor menne 5000 szurkolo"

pontosan!
a sok szarfaszu ultra csoro ahhoz hogy elutazzon meg Bukarestbe is, a tobbi normalis ember meg aki esetleg osszekapcsolna a meccset egy hetvegi varosnezessel az nem mer menni, mert megy ez a majmoskodas

Orbanek is gondolom ugy akarjak epiteni a stadionokat hogy a CSALADOKAT hozzak be, es ezeket a barmokat visszaszoritsak, de lattyuk hogy Kubatov is puhapöcsű ehhez

renugard 2013.09.05. 10:34:53

@sztrugackij: igazad van. Én is fradista vagyok és leszek is, amig élek, de jelenleg nem vagyok rá büszke. meccsre is azért nem járok, mert nem vagyok kiváncsi a sok náci állatra.

sparklie (törölt) 2013.09.05. 10:43:26

Komolyan van meg olyan ember, akit erdekel a foci?
Meccset, sportkozvetitest nezni maga a toketlenseg, a potcselekves, ferfiatlan, tipikus rajongo mentalitas. Birkanepseg! Nem csak a horogkeresztes ultrak, hanem ugy altalaban mindenki, a hetkoznapi ember is, aki masokat nez, ahogy azok sok penzert egy borlabdat kergetnek 90 percen at vagy mas sportesemenyre elmegy, ott szurkol, tomegpszichozist akar atelni, mert az elete egy nagy nulla. Akinek az elete meg meg nagyobb nihil, az blogot vezet a focirol, nacionalizmusrol es az altala gyulolt magyar neprol.
A posztolo meg azert jar meccsre, hogy a focistak mellett a tobbi szurkolo birkat figyelje, ami duplan szanalmas.
A meccsre jaras, meccsnezes legalabb olyan plebejus tevekenyseg, mint a tulfutott nacionalista melldongetes, nem veletlenul talaltak egymasra a nagymagyarok, a wannabe szlovak magyar dotoho es a foci.

Hunyadi zokogna... ha látná......ezt 2013.09.05. 10:53:10

Dohoto, ne beszélj általánosítva. Pláne ne ílyen beszólós, "úgysemfogtokmeg, arctalan" stílusban. Ugyan ilyen figurák vannak a románoknál és a kedvenc agyonsztárolt cseh, szlovák szurkolók között. Azért, mert gyűlölöd a saját származásod, még nem jogosít fel ilyen írásokra. Nem minden szurkoló ilyen.
Ami pedig máig is igaz és sokan nem bocsájtják meg, hogy a románnak és szlováknak nevezett kormányok surmó, tapló rablók. Na emiatt alakul ki mindig az ilyen fajta véleménynyilvánítás. Nem kellene így lennie.
Hidd el egyszer kiderül, hogy ki vagy és ne csodálkozz, ha ennyi felesleges becsmérlés és magyarócsárolás miatt teletömik a szádat szotyihéjjal.

Netuddki. 2013.09.05. 10:53:31

@sparklie: Ja, mindenki hülye, csak te vagy helikopter.
Vagy csak egy balfi kis troll vagy. Ilyenekért az én blogomról úgy kivágnálak mint macskát...

"sparklie 0 bejegyzést írt és 363 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban. 2013.02.25. óta tag."

Hiryu 2,0 · http://theidf.blog.hu/ 2013.09.05. 10:53:41

tényleg....

mit csinálnak a fékezett habzású Ultrákok, ha Izraelben lesz meccs?
Hagyományőrzésként előadnak egy don-kanyari pucolunk haza farkat behúzva produkciót?

fists 2013.09.05. 11:07:21

Csehszlovák Kém teszi a dolgát, amiért a szlovák titkosszolgálat fizeti. Igyekszik minél nagyobb botrányokat kavarni Magyarország körül. Most épp az ultrákat hergeli, uszítja, provokálja, mert attól fél, hogy nem lesz cirkusz Bukarestben. Hiszen neki és gazdáinak az az érdeke, hogy legyen, utána majd hőbörögve firkál majd arról, milyen náci is a magyar. Szép munka a tiéd kisbarátom, gratulálok hozzá...

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2013.09.05. 11:07:31

Ez a lengyel-dolog komoly?
Polák wannabe fasisztákkal kell felturbózni a magyar fasiszta tábort hogy Romániában arculjanak egy jót?
Nem hiszem el, komolyan :))))

zsg? 2013.09.05. 11:15:55

Amíg pártállami támogatással ilyen balkáni tahó nácik járhatnak focimeccsre, sőt, ők adják a klubbok vezérszurkolóit, egyben a pártház örző-védő szolgálatát is, addig épeszű ember a foci közelébe sem megy.

Normális országban ez után a videó után nyomozás indul és lesittelik az egész bandát (közösség elleni uszítás, tiltott önkényuralmi jelképek használata, stb. stb.).

_most_ 2013.09.05. 12:52:11

kicsit túl van reagálva azért a dolog, ez a videó inkább csak olyan műbalhé, mint amilyet a bokszolók szoktak rendezni a meccsek előtt, a show része.

Azt az elkényeztetett hokiszurkoló mindenségit! 2013.09.05. 12:52:22

@Bretschneider detektív: halkan szolok, a sport (hala a jo Istennek) nem csak a focirol szol.

Frőczy Sanyi 2013.09.05. 12:52:34

@sztrugackij: magyarországiként is meg tudlak érteni. Én szeretem a focit, de az igazi focit és nem azt a bohóckodást, ami itt megy. Egyszerûen felháborító ami itt megy. Mindegy, lesz még más meccs is aznap, majd találok magamnak valamit.

Azt pedig, aki a magyar videót csinálta fel kell jelenteni. Minden esetre a youtubenak már jeleztem.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2013.09.05. 12:52:42

@csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj!:

Mondjuk a II VH alatt történt sajnálatos események tükrében a "lengyel náci" egy meglehetősen zűrzavaros identitású egyén lehet.

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2013.09.05. 12:58:41

poszt +1
egyébként szoktam olvasni, de nem kommentelek mindig, bár egyet szoktam érteni.
Most is azért, hogy biztassalak, hogy ne menjen el a kedved a nácikkal való harc során.

@Csehszlovák Kém: egyébként ennél többért se szoktál bannelni, úgyhogy ezt most nem értem, de mind1 :)

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2013.09.05. 12:58:54

@Dr. Gy. Dr. Fűegér:

"a "lengyel náci" egy meglehetősen zűrzavaros identitású egyén lehet."

az biztos, bár a "magyar náci" sőt az akármilyen náci is egy problémás állatfaj. Valamit kompenzál, csak nem tudom, mit.

webmestar 2013.09.05. 12:59:14

LOL. Jobb is, hogy Ti nem jöttök

Legalább "náculhatunk" magunk. Persze :DD
Én is ezért megyek!!44
Nincs fontosabb az életemben, csak a parasztságom kifejezése és románfóbiám kiengedése!! Köszönöm, hogy megírtad ezt a cikket és felvilágosítottál. Így tudom mire számíthatok!!! Eddig nem tudtam, hogy náczivagyok, de most már igen és ez tök jó! Na megyek készülök a náci barátaimhoz, mert hosszú út áll előttünk!!!

s persze felgyújtjuk a várost!!!

a meccs nem érdekel!!
Mi balhézni járunk ki4!!

Valami ilyet vártok a cikkre, ugye?
Nincs mit.

cyberworms 2013.09.05. 12:59:57

Csak azt nem értem aki ennyire gyűlőli a magyarokat az miért ír magyarul.

Mert az is biztos hogy minden országban minden nép tagjai között vannak ultrák, fasiszták, kommunisták, liberálisok, demokraták...stb, ahogyan régen pápapártiak, császárpártiak, jobbágyok, földesurak, pogányok, keresztények, eretnekek, katolikusok, protestánsok, trónviszályok ezt a császárt támogatom te meg a másikat...stb sőt ha véginéznénk a történelmet szinte minden uralkodó lehetne náci akár...
Szóval elég ritka lehetett egy tökéletes társadalom ahol mély az egyetértés, mindig volt valakit nyírni.

Szóval a cikk írójától kérdezem (aki mindig hasonló cikkeket ír), hogy szerinted nincsenek szlovák, román, vagy cseh soviniszta nácik? De vannak bizony, azokról miért nem írsz? Vagy azoknak lehet? Tessék megnézni a szlovák horogkereszteseket is, vagy a nagy románia pártiakat, azok mégis mitől másabbak azoknak lehet? Azok miért nem szúrják a szemedet?

Mindenféle káromkodások és egymás ócsárlásától mentes válaszokat várok.
Bár azt is érszerevettem hogy érdemi vita azért nem szokott kialakulni mert az ilyen jellegű kérdésekre válasz sosincs, csak ok egy újabb lenácizásra, uncsi.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2013.09.05. 13:00:03

@sparklie:

Viszont aki a Modoros blog stílusában ír munkaidőben paneles, ezerszer elpuffogatott közhelyekből összefércelt kommenteket, az sikeres ember. :)

feketehun 2013.09.05. 13:00:34

kedves posztoló, amellett, hogy egyes pontokban egyet tudok érteni veled, szvsz kicsit erős a stílus, amelyekkel az ultrákat illeted. Az olyan jelzők, mint "a mindentől bűzlő, vállalhatatlan társadalmi csoport" nem férnek bele "a normális, humanista és keresztény ember" gondolkodásába és szóhasználatába. Ebből így csak az jön le, hogy hasonló vagy az általad kritizáltakhoz, csak az árok másik oldalán állsz. Hasonló módon megbélyegzel egy társadalmi csoportot, mint ők. Csak ők nem tekintik magukat liberális demokratának, ezért tőlük ezt még racionálisabb viselkedésnek tartom.

Abban meg nem sok meglepő van, hogy ennyi jegy fogyott el, szégyenkezni sem kell emiatt. Én életemben először voltam válogatott mérkőzésen a csehek ellen, és azt a következtetést vontam le a tapasztaltakból, hogy életveszély volna kimenni Bukarestbe. Na meg nem azért utaznék ki, hogy teli torokból szidalmazzam a román népet. Gondolom sok mezei szurkoló van rajtam kívül, aki ezért hanyagolja a dolgot. Akkor viszont örvendetes, hogy a keménymag nics több, mint 2800 fős.

Tocvarek 2013.09.05. 13:00:39

@sparklie:
Te szerencsétlen majom!

notib 2013.09.05. 13:00:46

@kovi1970: ez új, Gyurcsány és Gergényi mióta fideszes ???

ennyire jó a Fityisz ???

webmestar 2013.09.05. 13:08:13

@feketehun: Nagy ívben szarnak rá, mit írogatnak róluk. Pontosan milyen életveszélytől tartasz? Csak hogy tudjam, mit csomagoljak...:D

Papageno68 2013.09.05. 13:13:42

@petraeus: "en foci meccsre mennek nem haboruba, ha a 2000 ultra nem menne, akkor menne 5000 szurkolo"
csatlakozom az előttem szólókhoz
@Csehszlovák Kém: A lengyel turbózás durvának /hihetetlenek tűnik (józan ésszel), de akár igaz is lehet.
Amúgy ez megint egy jó poszt, a nyers (és megérthető indulaton kívül) nincs fogás rajta

Fönaczi 2013.09.05. 14:25:43

Inkabb arrol irnal h a jog az egyenlőség es a demokrácia vedelmezo liberális baloldali milla facebook oldalán ahol mindenki egyenlő és nem náci ciganyozzak Orbánt :) ide hallom a liberális martensbakancsok csattogasat. Éljen a szolasszabadsag hehehe

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2013.09.05. 15:24:25

Én nem értek a focihoz, és mire idáig elértem az olvasásban, teljesen el is bizonytalanodtam.
Most akkor kinek kell drukkolni?

Blitz! 2013.09.05. 19:30:55

Csak szólok, hogy fentebb említett videó még csak véletlenül sem a magyar szurkolók/ultrák "hivatolos", erre a mérkőzésre készített promója. Ez nem más, mint a betyársereg néven működő primitív bűnözőkből álló, végletekig szélsőséges, erőszakos csűrhe ultragagyi "reklámfilmje". A fradi vagy más csapatok ultrái közül néhány talán tagja is ennek bandának. És voltak olyan jó fejek, hogy beleraktak néhány a meccsre utaló momentumot is. A tetovált csóka külön mutogatásához szintén csak gratulálni tudok, hiszen remek alapanyag a médiumok számára, hogy telekűrtöljék vele az étert.
Sokakkal egyetemben és is jobban örölnék, ha 1000 agyhalott helyett 5000 normális szurkoló menne Bukarstbe, hozzátéve hogy a keménymagon kívűl a többiek kiutazó a csapatért lesz ott.

Harald hardrode 2013.09.06. 11:35:24

Nagy fokú általánosítás. Nagyon nagy fokú. Mint H&K is írja a Betyársereg nem egyenlő a magyar ultrákkal. Nem baj, pontos ismeret nélkül ragadjunk ki valamit és írjunk köré egy utálkozó cikket. Van is igazságtartalma annak amit írsz, de a sok általánosításban, láncokoskodásban és féligazságok hajszolásában elveszik a hihetősége. Jártam több meccsen is a CB-vel (ez az a szurkolói csoport amely a válogatott támogatásért alakult, nincs benne NBI-es csapat preferencia) pl.:Koppenhága,Amszterdam,Isztanbul. Kilométerben nem sokkal volt több egyik sem, mint Bukarest és összesen egy busznyi (Amszterdam 3 busznyi) ultra ment (ez is erős megfogalmazás mert elvittek mindenkit, aki befizette a túrát). Amszterdamon kívül épp, hogy csak lézengtek a szektorba. A koppenhágai meccset le lehet venni, mert ott már nem volt esélyünk. Márciusban viszont hol voltak az itteni szájhősök, akik hangoztatják, hogy mentek volna, ha nem megy 2000 barom balhézni? Tényleg miért nem voltatok? Mert ment 60 fúnyi ultra (több volt a kint élő magyar a szektorban, mint az ultra)? A buszon igen vegyes a társaság, vannak barmok és normálisak. Mint mindenhol máshol. Valóban erősebb a jobb oldal és egyes szélsőséges eszmék képviselete, de nyíltan senki nem náci (értsd: tetoválás). A nyíltan náci drukkerek általában az egyes klubcsapatok legkeményebb ultra csoportjainak a tagjai. Ők nem nagyon járnak válogatott meccsre (főleg nem külföldre) mert ők tényleg annyira pontagyúak, hogy zavarta a lelátón, ha egy másik klub szurkolója állt mellette és ebből voltak verekedések is válogatott meccs alatt. Egyeseknek egy út a CB-vel valószínűleg sok is lenne egy buszon, de a meccs alatt tényleg csak a csapatot éltetik. Ők szervezték most a vonatos túrát is. Néha keskeny a határ a neonáci balhézó csőcselék és az ultra között, de van. Azonban, hogy ezt belásd, írni tudjál róla, értékelni tudd a helyzetet, ahhoz ismerned kéne a körülményeket, belülről a rendszert. Nem vagyok benne biztos, hogy nem a rossz szándék vezérelt, de voltak bőven más promo videok is és ha kicsit utánakerestél volna a neten, akkor rájöttél volna, hogy a betyársereg minden csak nem szervezett szurkolói csoport.
Fradi meccsre meg nyugodtan lehet járni. A legtöbben az Üllőin az oldallelátón voltak. Pont a B-közép megnyilvánulásai miatt. Sőt még a táboron belül is volt ellentét. Az EEE nevű csoport kivonult a kanyar szélére, a lámpaoszlop alá, mert nem fért meg a GM-mel (amiben tényleg kemény arcok vannak). De az igazán gáz a 2-16-os szektorok az oldalellátón, őket régen a pesti alvilág alkotta, akik tényleg csak balhézni jártak. Pont, akikről a cikk szól. Másrészről ez egy kisebbség, ha kimenne a többség a meccsre és az általuk kulturáltnak tartott módon biztatná a csapatot, akkor nem halasztódnának bekiabálások.
Másrészről a szlovákok sem jöttek ide több ezren, amikor selejtezőt játszottunk ellenük anno. Valamint a kedves kulturált szlovák drukkerek épp egy hete arcoskodtak Dunaszerdahelyen. Vagy két tucatnyian leverték a két biztonsági őrt, majd (mintegy 10 ketrecharcossal) megtámogatva betámadták az oldallelátón ülő nyugdíjasokat, fiatalokat. Ők lennének a követendő példa?
Ha már hoztad a hokit. Mindig mindenhol a világon, mindegy hol játszunk, tele van magyarral a nézőtér. Úgyhogy a hokit mérjük a hokihoz. Focihoz hozzál focis példákat.
Mit akartam ezzel az egésszel mondani? Mellélövés a kiutazó 2800 embert (vannak egy páran akiket ismerek közülük, szakmáukat tekintve: ügyvéd,újságíró,tanár,orvos) egy kiragadott, ráadásul egy kisebbséget lefedő videó alapján elítélni, megbélyegezni. Ráadásul egyes következtetések, megállapítások a témában való abszolút nem jártasságra, szemellenzőségre vallanak. Így ez ugyanúgy egy rosszindulatú, primitív hangulatkeltés, mint a video, ami apropót adott a poszt megírásához.
És még valami a margóra. A nácizmus nem való a futballpályára. Csatáry esete kicsit más tészta. Egy örök érvényű vita, hogy mi a futballszurkolás társadalmi intézménye (filozófiai értelembe véve). The Zwanziger szerint a Bundesligaban pont az a jó, hogy az utolsó, olyan hely, ahol munkás és topmanager egymás mellett állnak - tehát összehozza a társadalmat. Nálunk 45 után (de előtte is és máshol is a világon) az identitás kifejezés a politikai nézetek kinyilvánítása vált intézményessé. Nyugaton megváltozott az intézményesség, a különböző funkciók helyét egy szórakoztató ipar vette át. Amíg viszont nálunk a bajnokság pénzmosoda addig hogyan akarnak egy olyan intézményességet a szurkolókra erőltetni, aminek nincsenek meg az alapjai????A rendszer önmagával kerül ellentmondásba. Úgyhogy lehet itt jönni a lózungokkal, de amíg nem lesz foci, addig rend se lesz a nézőtéren. Az pedig mocskos hazugság, hogy ha rend van a nézőtéren, majd akkor tudnak focizni aranyifjú fiaink.

sztrugackij 2013.09.06. 11:35:27

@Drago Brutic:
Sajnálom, hogy csalódást kell okoznom neked, de itt élek Magyarországon.
Tudod, így alakult.
Ezzel együtt nem tetszik az irány sem a hazai politikában, sem a hazai fociban.
Ezért nem rajongok a jelenlegi kormányért, és ezért nem vagyok magyar focidrukker.
Miért csinálsz ebből helyrajzi kérdést?
Magyar-román kézilabdameccsen amúgy a magyar csapatnak drukkolnék.

sztrugackij 2013.09.06. 11:35:29

@renugard: Lenyúlták tőled a Fradit.
Szomorú.

chatendeux 2013.09.06. 15:14:26

Van értelme ennek a cikknek? nincs.Mondanivalója? nincs. Eddig összesen egy cikket írtál: bárki jobb mint a magyarok.minden írásod erről szól. Megértettük:) kérlek ne ismételd Önmagad.
Köszönöm

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2013.09.06. 15:27:51

@feketehun:
összekevered a módszert a tartalommal, ami elég buta dolog.

"olyan jelzők, mint "a mindentől bűzlő, vállalhatatlan társadalmi csoport" nem férnek bele "a normális, humanista és keresztény ember" gondolkodásába és szóhasználatába. Ebből így csak az jön le, hogy hasonló vagy az általad kritizáltakhoz, csak az árok másik oldalán állsz."

A kirekesztőket, nácikat nyugodtan lehet ilyen, sőt még ilyenebb jelzőkkel illetni, mert ezek a jelzők _igazak_ rájuk.
A kirekesztők kirekesztése nem kirekesztés.

Pajszer Művek 2013.09.08. 13:01:06

Fasza volt ott lenni. Kb 6-800 huligán, teljes nemzeti egység. A többi srác sem volt az a majrés darab, nem hiszem, hogy bárki elfutott volna, ha gond van. Szal egy olyan 2-3.000 harcos forma, nem csodálkozom, hogy a szlávok besírnak. :)

Úgy mászkáltunk Bukarestben, mintha otthon lettünk volna. Utánunk lehet csinálni. Ja és összetört két szék, meg három pohár? Lehet sírni. :))
süti beállítások módosítása