1956-tól Bajáig: "Csakis a kulturált és művelt nép lehet szabad, csak neki lehet jó kormánya. A forradalmak egymásutánjától vérbe borult műveletlen nemzet nem vívja ki szabadságát és jogait, és rövid idő elteltével ismét kijátszatik és önkényuralomba visszataszíttatik."
Van abban valami szemet gyönyörködtetően muris, ahogy tapsikolnak a fidesznyikék a kamu-videofelvétel kapcsán. Még ki sem hűlt a gulyáságyú, még el sem szenesedett a tüzifa, a két kiló sem került elköltésre, de már azon megy a jobboldalon a parti, hogy hej, de beszopta „a baloldal”. Kedves, máskor az általánosításra olyan érzékeny jobboldali érzelmű polgártársak, álljon meg a tüzifás autó már egy pillanatra. Néhány embert jégre tettek, ezt senki nem tagadja, az igazi cumit politikai pártotok, a Fidesz kapta be tövig, amikor a második választási fordulót meg kellett ismételni!
Persze, hogy erről már senki nem beszél, kellett ez a nevetséges eset. (Cui prodest?)
Van abban valami szemet gyönyörködtetően szánalmas, hogy a jobboldali kampány most ettől az amúgy igencsak pitiáner esetből merít energiát, mindenhol bajáznak, de az ország csaknem végleges leszakadásáról és perifériára szorulásáról sehol nem hallunk, hacsak olyan kontextusban nem, hogy ez is csak a tudjukkik miatt történhetett. Alighanem az eset évekig meghatározhatja majd az együgyű jobbos politikusok és narancsködbe burkolózó szájkaratések Legutolsó Érvrendszerét a csodálatos baloldalról, rájuk nyomták a billogot.
Ennyi jutott nektek. Most akkor mi van?
A nagy büdös helyzet az, amíg ti ott Balkán-felsőn dögönyözitek egymást és nem tudjátok eldönteni, melyikőtök volt a nagyobb balfasz, addig tőletek dolgosabb és szorgalmasabb népek szerencsétekre minden nagyon élesen látnak. Rólatok. Mert ez volt a helyzet 1956-ban és 1848-ban. És ez a helyzet aktuálisan a NER forradalmi idejében is.
Izgalmas az a kettős beszéd, ami végig húzódott minden forradalmatokon, kiérdemlitek ezért a gyűlöletemet, de még egy nyugtató spangli után is csak szenvedélyes ellenzékiség hangján tudok rólatok beszélni. ’48-ban szabadságért kiabáltatok, de egyúttal nehéz igába hajtottátok a nem magyar etnikumú népeket. Hódítóknak hittétek magatokat, akiket csak csodálni lehet. Holott összetehetnétek a kezeteket, hogy ázsiai népként, a sors különös kegyessége révén, megadatott az nektek, ami rokonaitoknak és elődeiteknek, a sokkal hatalmasabb hunoknak és avaroknak sem sikerült: európai földön ünnepelhetitek sokadik évfordulótok.
56-ban szintén a szabadságért kiabáltatok, hogy aztán 12 év után egy művelt és dolgos nemzet szabadságvágyát tapossátok el ti is tankokkal. Szabadságharcosoknak hittétek magatokat, de vérbe borult szemetek, csak ócska kis gyilkosok lettetek, saját fajtátok ellen fodultatok, undorító módon gyilkoltátok egymást. Mindenki viszolygott tőletek, miközben ti közben mások segítségére vártatok. Dobtatok egy hatost, lett belőle kilenc. Ilyenek ezek a forradalmak.
És nem tudtok megváltozni, amióta magyarok vagytok, jó 150 éve, ebben a permanens izgalmi állapotban vibráltok a mai napig, magyarok. Undorító módon megint csak egymást „gyilkoljátok”, saját polgártársaitok ellen fordultok – legyen az roma, hajléktalan, vagy zsidó - Európa viszolyog tőletek. Ez az állandó lázongás és kirekesztés jellemez titeket már 1848 óta, amikor kitaláltátok magatokat, hiszen a tőletek okosabbak már 1848-ban megmondták, miért nem vagytok idevalóak:
"A magyarok nem tudnak bürokráciában élni és boldogulni. Az európai kontinens minden nemzete közül e tekintetben ők különböznek legjobban pl. a franciáktól, akik a hivatalnokok és rendőrök tanácsa és segítsége nélkül talán már nem létezni és mozdulni sem tudnak."
Legyen ez bár apróság, de jellegzetes apróság.
Olyan sematikusak és unalmasak vagytok, hogy nem tudtok már meglepetést okozni, A NER poshadt hitványságát, Baját és a kamu-videó körüli szánalomparádét, éles szemmel már 1851-ben is látták azok, akik nem ellenséget láttak a velük egyet nem értőkben, szelíd hangon leírtuk. Karel Havlícek, a cseh szabadelvű újságírás atyja és letéteményese így írt 1851-ben, félelmetesen jól leírva sokunk érzését a bajai esettel kapcsolatban.
"Ahol a nemzet nem kulturált és művelt, ott nincs jelentősége a régi kormányok megdöntésének, mert ha személyeket és a körülmények megváltoznak is, előbb utóbb minden rossz ismét visszatér, és a nemzetnek a forradalmak nem hoztak egyebet mint egy kis kárt és felfordulást.
Csakis a kulturált és művelt nép lehet szabad, csak neki lehet jó kormánya. A forradalmak egymásutánjától vérbe borult műveletlen nemzet nem vívja ki szabadságát és jogait, és rövid idő elteltével ismét kijátszatik és önkényuralomba visszataszíttatik."
Ma megint kimentek az utcára, dicső tettként ünneplitek a forradalmat. Az olvasó lelkiismeretére apellálok: ahogy korábban az emberiség civilizálódott és leszámoltunk halálos betegségekkel, a katolikus egyház mindent elborító agymosó uralmával, vagy ahogy később a modern Európa leszámolt az országok közötti fegyveres konfliktusokkal, háborúkkal 1945 után, hogyan lehetséges, hogy még mindig emberek mennek ki önként az utcára olyan történelmileg elavult események hallatán, mint a forradalmak, mint az 56-os forradalom?
Átadom a szót egy másik cseh közírónak, a méltatlanul feledésbe merült Emanuel Rádl filozófusnak, aki Masaryk ktirikusa és támogatója volt egyben:
Ám a forradalom mégiscsak háború, egy ország polgárai között folyó háború, amely kevésbé fegyelmezett és mivel nincs remény a harcoló felek közti békekötésnek, vadabb is. A forradalmak iránti lelkesedésünkben megfeledkezünk az eretnekek elégetésének borzalmairól a huszita harcok idején, a szeptemberi mészárlásokról a francia forradalom kezdetén, a foglyok halálra kínzásáról az orosz forradalomban. A forradalom a barbárságban a háborút is megelőzi; a forradalomban semmilyen rend sem érvényesül, senkinek sem tartozik felelősséggel, a csőcselék benne az úr. Figyeljük csak meg a forradalmárok barbárságát a felelős férfiakkal szemben; hogy milyen előnyeik vannak a vereséget szenvedett tábornoknak a megvert politikusokkal szemben…
Ha tehát elítéljük a háborút, mint a politikai harc nem civilizált eszközét, úgy még több joggal ítélhetjük el a forradalmat, mint az igazságért folytatott küzdelem elavult módszerét. A modern ember egyedüli fegyveréül a műveltségnek, a szabad sajtónak, a választójognak és a törvényeknek kell szolgálniuk, amelyekkel szemben a forradalom olyan elavult mint az isteni igazságszolgáltatás.
És a forradalom -a háborúhoz hasonlóan - csak elkeseredett önvédelemként létezhet ott, ahol már minden más eszközt csődöt mondott. A pacifistának úgy kellene küzdeniük a forradalmak ellen, ahogyan azt a militarizmus ellen teszik; annál is inkább, mert a forradalmi hangulat a háborús hangulat előkészítője.
A műveltség által elért haladás jelszava: "Le a forradalmakkal!"
