keepcalm_dotoho.jpg
Berényi először odaszarik Kiska küszöbére, majd megkéri takarítson már fel, mert büdös van.

Létezik-e pofátlanabb és pitiánerebb dolog vasárnap, amikor azt olvassuk, hogy az új szlovák köztársasági elnök beiktatása előtt egy nappal Berényi Jóska, az MKP elnöke úgy nyilatkozik, pártja elvárja Kiskától, hogy segítsen megállítani a magyarok asszimilációját? Értem én, hogy a politikusok sokszor próbálnak bízni a választói amnéziában, ezért Berényi tényleg elhiszi, hogy ma már senki nem emlékszik arra, hogy az MKP egész egyszerűen nem támogatta a később óriási meglepetésre Fico-verő filantrópot, hanem beálltak a Smer jelöltje mögé?

De ha már így történt, hogy egy olyan jelöltet támogattak, amely végül megalázó módon vereséget szenvedett, honnan ez az elképesztő cinizmus a tiszta lappal induló, a szlovákiai magyarok felé már több gesztust bemutató Kiskával szemben, amely Berényi elvárásait pillanatnyilag a szlovák net legjobb tartalmává varázsolja?

Hé, valaki szóljon már Jóskának, hogy jó eséllyel nem ő lesz az, akivel ezt a topicot át fogja nyálazni Kiska. Gondoljunk egy kicsit bele, mennyire megalázó: a „felvidéki magyarság” nevében (!!!) Berényi először odaszarik Kiska küszöbére, majd megkéri takarítson már fel, mert büdös van. Ehhez olyan vastagbőr kell és zselégerinc, amit tényleg nem lehet minden helyen kapni, de a Čajakova utca 8. alatt sorban állnak érte.

Ugyanis ha tényleg ez lenne az új „nemzetpolitika”, akkor itt kérem, nincs már más dolgunk: oszlassuk fel a magyarságot! Nehezen lehetett már jobbikos csürhe  köpésen is túllépni, de, hogy valaki ennyire elveszítse valóságérzékelését és a választópolgárokkal együtt szembeköpje az ország új elnökét is, ehhez rendkívüli primitívség szükségeltetik.

Nézzük meg egy pillanatra, mit mond Bunkóczi. Szeretné, hogy az új államfő, Andrej Kiska segítsen megállítani a magyarok asszimilációját Szlovákiában. Nem kell ahhoz képzett szociológusnak lenni, hogy lássuk: Bunkóczi és haverjai az asszimilációt katasztrófaként, a közösség fogyását néphalálként élik meg. Ők azok az emberek, akik rendszerint elégedetlenek társadalomban elfoglalt helyükkel, és mindig, minden körülmények között, a mindenkori rendszert hibáztatják kisebbségi létük háttérbe szorulásáért. Ők azok az emberek, akik úgy gondolják, ha eltűnnek, óriási veszteséget jelentenek a magyar nemzet számára. (Nem.)

Pedig – és ehhez szintén nem kell agysebésznek vagy légiirányítónak lenni – könnyen belátható: a természetes asszimiláció legjobb példája a vegyesházasságok és a született gyerekek alacsony létszáma. Csakhogy az emberek hálószobájához és párválasztásához nemhogy Kiskának, de az MKP-nak sincs semmi köze! Berényi kérése Kiska felé tehát nemcsak a köztársaság új elnökét, de minden választópolgárt mélyen sért, hiszen olyan mélységben próbál beavatkozni az emberek magánéletébe, amely egy modern demokráciában teljességgel elfogadhatatlan!

7 komment

Címkék: #mkp #hülye magyar #szlovákia #berényi józsef andrej kiska

A bejegyzés trackback címe:

https://dotoho.blog.hu/api/trackback/id/tr666303594

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dısʇıʞǝ uǝɯ ʞoɯd ןǝʇʇ 2014.06.15. 14:31:19

figyelj már te magyarul beszélő szardarab remélem egy hazafi aki éppen rossz passzban lesz megtalál és levágja azt a csicska tót bolhás fejedet

Sir Galahad 2014.06.15. 15:40:53

A szerző 2 dologban téved.

1: Az, hogy Berényi József, az MKP elnöke elvárja Kiskától, hogy segítsen megállítani a magyarok asszimilációját, nem cinizmus, hanem érdekképviselet. A felvidéki magyarság vezetőinek - többek között - ezt kell követelnie a mindenkori köztársasági elnöktől, függetlenül attól, hogy a kampányban őt támogatta vagy sem.

2. Az asszimiláció nem csak a vegyes házasságok következménye. A párválasztásba természetesen senkinek nincs beleszólása, az asszimilációt erőltető egyéb tényezők - pl. kisebbségi nyelvhasználat és oktatás korlátozása, kétnyelvű feliratok betiltása stb. - ellen viszont fel kell és lehet lépni.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2014.06.15. 15:46:28

@Sir Galahad: 1. Akkor talán nem Ficot kellett volna támogatni az elnökválasztáson, hanem Kiskát. Posztod elolvastad egyáltalán, vagy agyatlanul nyomod a hülyeséged?

2. Nem írtam, hogy "csak" a vegyesházasságok. Ezt írtam: "a természetes asszimiláció legjobb példája a vegyesházasságok és a született gyerekek alacsony létszám". Na, miután ezt tisztáztuk és legközelebb nem akarsz olyan hamis állításokat a számba adni, amit nem írtam, írj egy újabb kommentet.

petraeus 2014.06.16. 11:19:32

Az asszimilaciot nem kene azonositani a parvalasztassal, az asszimilacio egyik, hangsulyos de nem kizarolagos tere a vegyes hazassag. Egy jol mukodo, liberalis tarsadalomban a vegyes hazassagokbol szuletett gyermekek nagy resze kettos identitassal rendelkeznek.
Ha a vegyes hazassagbol szuletett gyermekek igen nagy aranyban valnak egynyelvuve es egykulturajuva az az asszimilacios nyomas kovetkezmenye ami egy EU tag demokraciaban elfogadhatatlan.
Teljesen igazad van, hogy senkinek nincs joga a parvalasztasba beleszolni de az mar a tobbsegi tarsadalom es a kisebbsegi erdekkepviselet feladata, hogy olyan viszonyokat teremtsen amely elosegiti es tamogatja, hogy a kisebbseg megorizze kulturajat es nyelvet, hogy a kisebbseg "lathato" legyen es hogy a kisebbseget ne erjek hatranyos megkulonboztetesek, ha ez megvalosul a vegyes hazasagokbol boldog es magabiztos kettos identitasu gyermekek lesznek.

Sir Galahad 2014.06.16. 11:19:46

@Csehszlovák Kém: 1. Elolvastam a posztot, ettől függetlenül fenntartom, amit írtam. Szerinted a magyar párt vezetőjének, ha nem nyer az általa támogatott jelölt, már nem dolga a magyar érdekek képviselete? Onnantól nem kell kérnie a mindenkori elnököt a magyar érdekek figyelembe vételére?

2. Nem írtad, hogy csak a vegyes házasságok okozzák az asszimilációt, de Berényi követelését olyan színben tüntetted föl, mintha ő azt szeretné, hogy Kiska avatkozzon bele az emberek párválasztásába. Pedig a hülye is érti, szó sincs arról, hogy "olyan mélységben próbál beavatkozni az emberek magánéletébe, amely egy modern demokráciában teljességgel elfogadhatatlan". Az általam említett egyéb tényezők ellen emelte fel a szavát (nyelvhasználat, oktatás korlátozása, kétnyelvű feliratok tiltása stb). Ezek egyike sem hálószoba-kérdés - szerintem.

vNHM 2014.06.16. 11:20:02

Gyengye, végtelenül gyenge.

mohács 2014.06.22. 19:56:05

@Sir Galahad: pl. kisebbségi nyelvhasználat és oktatás korlátozása, kétnyelvű feliratok betiltása---ez hol van? Csak nem akarod aztat mondani nekem ,aki itt,Slovákába élek, hogy ilyen van nálunk.Tiszta hulye vagy?Ha ilyen van -szerinted,akkor hogy létezik hogy sok magyar,diákok,nemtudják a allamnyelvet? Szerinted, ahogy nézem a elnyomásnak,nyelv korlátozásnak az a jellemzóje hogy a elnyomott, uldozottnek megvan engedve hogy ignorálja a allamnyelvet? Oktatás korlátozás,kétnyelvú felirat betiltás? Honnan szeded ezeket a hulyeségeket? Nincs más dolgod mind ilyen idiótizmusokat írni? Vedd eló a farkadot inkább,csinálj egy kismagyart-mert fogytok.Ne a Kiskától varjátok hogy majd megcsinálja helyettetek.De vigyázz,jól végezd a melót, nehogy olyan hulye legyen a pici mind a apja.
süti beállítások módosítása