Az ősmagyarok megérkezése a Kárpát-medencébe és Szent István államalapítása történelmünk egyik legjelentősebb eseménye. Ennek ellenére még csak annyira sem ünnepeljük, mint Cirill és Metód szlovákiai látogatását, még ennél is rosszabb: azt gondoljátok, a győri vagy a miskolci bevásárlóközpontokon kívül a szlováknak nincs jó szava a magyarra. Valóban olyan vállalhatatlan lenne ez az örökség és tradíció, amit Hungária államalapító királyának neve fémjelez, vagy nincs másról szó, mint a legendás szlovák pesszimizmusról?

Mi történt sok száz évvel ezelőtt? Akkor nem a Nyugat, de a Kelet volt nagyon vad, az ősmagyarok, hasonlóan más lovas törzsekhez az Ural és a Volga mentén gyűjtögettek, ráadásul nem ők voltak a menő, kemény gyerekek a környéken. Először a kazárok pattintották le őket Etelközig. Aztán jöttek a besenyők, és sok vér lefolyt a Dnyepr folyón, míg az ősmagyarokat elzavarták egészen a Kárpát-medencéig, azaz hozzánk, Nagy-Moráviáig. Természetesen abban a korban szó sem lehetett nemzetiségi elnyomásról, az ősmagyarok nem kezdtek el uralkodni a szlávok felett. Előfordult, egyes ősmagyar törzsek uralmuk alá hajtottak szlávokat, máshol együttműködés alakult ki, vagy közösen törtek be Taljánországba.

Jöttek a hunok, a szlovák kivárt. Jöttek az avarok és a szlovák túlélte, végül jöttek a magyarok és a szlovák velük is megtanult együtt élni: Szvatopluk uralkodó beleegyezését adta, hogy az ősmagyarok letelepedhetnek földjeinkre, Nagy-Morávia déli részére. Persze jellemző, hogy a 21. században az kapott lovas szobrot a pozsonyi várban, aki az ősmagyarokkal kollaborált, hiszen Rasztiszlav csupán két görög szerzetest - Cirillt és Metódot - hívott be országunkba, Szvatopluk pedig egy egész lovas hordát. Ráadásul Szvatopluk örökösei nem tudták fenntartani az kényes egyensúlyt sem, így vált országunk az ősmagyarok martalékává.

És mintha ez nem lett volna elég, az ősmagyarok saját, ősi nomád szokásaik szerint szerettek volna tovább élni a Kárpát-medencében, Európában: lovacskázás, sátorozás, állandó háborúzás, a konfliktusok keresése. Először minden működőképesnek látszott a Sztyeppeforradalomban: 907-ben parádés győzelmet arattak a bajorok felett Pozsony mellett, ekkor esett el II. Mojmír is. Talán tovább is álltak volna a Kárpát-medencéből, ha nem szenvednek vereséget 955-ben, érthető módon úgy döntöttek, maradnak. Segített ebben a helyi szláv lakosság, amely már földművelő életmódot folytatott, így a nomád életet élő ősmagyaroknak volt honnan tanulni új dolgokat is, soha nem késő!

Hálásak vagyunk mi is: a magyaroktól cserébe létezésünket kaptuk, ha nem foglaltak volna el minket, nem jöttünk volna létre soha. Az új szent istváni államhatár által létrejött izoláció, amely leválasztott minket a környező szláv népektől, jelentette nyelvünk alapjait, amely nélkül soha nem alakult volna ki a szlovák nép és Szlovákia sem. Létezésünket Szent Istvánnak köszönhetjük, ezért számunkra augusztus 20-a éppen olyan ünnepnap, mint a mai magyaroknak. Éppen ezért emlékezni kell Szent Istvánra, nincs ebben semmi rossz dolog, sőt: gyógyszer lehetne a szlovák komplexusra, ami szerint „történelem nélküli nemzet” vagyunk.

A szlovákok Uhorszkóban, vagy ha jobban tetszik Hungáriában több időt töltöttek, mint Csehszlovákiában, jó lenne, ha tudatosítanánk: Szent István és az őt követő királyok a mi történelmünk is, őseink nem csak a plebshez tartoztak, és soha nem voltunk ezer évig elnyomva. Ma nincs helye elutasításnak: a pogány Vajk ellentétben állt az ősmagyar törzsek akaratával, megkeresztelkedett, és elismerte a többnemzetiségű országot, legyilkolta Árpád nemzetségét és ezzel együtt a szűklátókörű törzsi gondolkodást. Szent István eredete sem egynemű: egy kicsi germán, egy kicsit szláv, egy kicsit nomád. Uralkodása alatt növekedett és fejlődött Hungária, hol itt a probléma? Lássuk be: Szent Istvánt épp a magyaroknak kellene gyűlölni, nem a szlovákoknak.

Ha augusztus 20-án büszkén vállaljátok Szent István multietnikus örökségét – az egynyelvű ország gyenge és erőtlen – miért rekesztitek ki közös történelmünkből a szlovákokat, a románokat, a szerbeket vagy éppen a zsidókat? Nélkülünk Hungária, Szent István országának öröksége csak az agresszív magyar sovinizmus és a turulmánia terepe, amelyet egyszer már megéltünk a 19. században: a magyar nacionalizmus akkor is körbetagelte turul-szobrokkal az országot, ahogy egy kutya szokta vizeletével kijelölni területét. Nehéz nagyobb antagonizmust találni: a szétnyitott szárnyú agresszív turul és a magyar Szent Grál, a Szent Korona kettőse. És ehhez bizony Szent Istvánnak semmi köze.

A 19. század elején Hungáriában agresszív pszeudomagyar soviniszták kerültek hatalomra, akik Hungáriát Magyarországgá akarták alakítani és a nem magyar etnikumokat megpróbálták elmagyarosítani. Jó száz évvel később folytatódott ugyanaz a történet: deportálták, vágóhídra küldték saját népüket, állampolgáraikat, mostanában épp a Puskás Ferenc Stadionban mocskosoznak és Cegléd környékén akartok sajátjaitokra támadni. Szent István semmilyen felelősséget nem visel a 19. századi szlovákellenes politikáért és nincs köze az antiszemita és romaellenes nézetekhez sem: aki ezzel az állítással nem ért egyet, ne ünnepeljen a mai nap velünk!