Szlovákia-Magyarország 2:0! Bős-Nagymaros után újabb összecsapáson igazoltuk a papírformát, ahogy azt az előzetes latolgatások alapján sejteni lehetett, sallangmentesen lehoztuk Brüsszelben a meccset.

A dotoho birtokába jutott néhány kép, hogyan égette magát a magyar csapat:

Ez magánlátogatás:

image.jpg

Ez nem:

180127-top_foto1-7r5d3.jpg

Ez magánlátogatás:

orban-d000164DA4b3e2bfbc4a5.jpg

Ez nem:

solyom_laszlo.jpg

A meccs után a szlovákok kapitánya szűkszavúan nyilatkozott és dicsérte a bírókat, hogy a sok esetben agresszív és provokatív szándékú magyar játékosoknak időben felmutatta a piros lapot.

A mérkőzés másnapján a hírmagyarázók kiemelték, ha Sólyom száján a mustáros kolbász szaftja csurgott volna, amit sűrűn Zlatý Bažanttal kísér le, miközben a helyi pógárokkal parolázik, a Bodri sem ugatta volna meg.

Az elemzők rámutattak a kezdetektől megfigyelhető hibás magyar taktikára is: Sólyom elnök urat diplomáciai úton jó előre figyelmeztette Németország és a magyar külügy is, hogy aznapra tervezett látogatását halassza el, nem tette.

A dotoho már csak azt nem érti, mi tartott Brüsszelben három évig, hogy ezt az elejétől kezdve egyértelmű meccset lejátsszuk?

A következő fordulóban a magyarok a gyengécske törökökkel, míg a szlovák csapat az Eb-t is megjárt görögökkel találkozik, a derbi után már bármi lehet.

Az igaztalan vádak miatt pedig várjuk a magyar nemzet bocsánatkérését, ez a minimum!

64 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://dotoho.blog.hu/api/trackback/id/tr584854012

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2012.10.18. 08:30:17

Nocsak, a Szabadtér kicsit más szemszögből nézi a dolgot, de nem feltétlenül látja másképp:

szabadter.wordpress.com/2012/10/18/pofon-es-abece/

ottomoll 2012.10.18. 14:28:40

Hát most (is) egy jó nagy zagyavalékot sikerült összehozni. Kiszívott a tót válogatott, mi meg nyertünk. Ez a fő probléma, és így kompenzál a kém.(Ráadásul, mivel eggyel jobb a gólkülönbségünk, mint a románoké, másodikak vagyunk a csoportban, és ezt kell majd bámulnod legkevesebb márciusig :))
Ami Bős-Nagymarost illeti. Ez még a komcsi vezetés hibás döntése volt, és mivel a 80-as évek végi ellenzéki mozgalmak jelentős részben az erőmű elleni obstrukción keresztül építették fel politikai kampányukat, Antallék nem tehették meg, hogy folytatják az építkezést. Politikai szükségszerűség volt ez.
Ami Sólyom Lászlót illeti egyetlen hibát követett el. Mégpedig azt, hogy nem ment végig azon a hídon. A tótok nem tehettek volna semmit, és kénytelenek lettek volna biztosítani a jelenlétét. Töketlenül viselkedett az elnökünk. De mostmár más szelek fújdogálnak, és lesz még magyar elnök augusztus 20-án a felvidéken, meg máshol is...

Töksi 2012.10.18. 14:29:04

@kesztió: mindketten rosszul látjátok ;-)
Csehszlovák kém arra recskázik, hogy Brüsszel megszívatta Magyarországot (mindjárt kollektív öngyilkosságot követünk el nagy bánatunkban), te meg jössz itt a jogos-etikus dumával... Sólyomnak semmi keresnivalója nem volt Szlovákiában akkor és abban a formában (azaz hivatalos minőségében, de szlovák politikusokat ignorálva), tehát a szlovákoknak igazuk volt jogilag és etikailag is. De ha már ennyire fafejű volt a KE úr, a magyar kormányok kénytelenek voltak végigvinni a dolgot, Bajnaiék kezdték, most Orbánék vesztették el az ügyet. Slussz.

Measurer 2012.10.18. 14:29:14

Úgy tűnik bonyolultabb volt az eset, Bajnai miniszterelnök nyilatkozata szerint telefonilag a manapság Barroso utódaként szóba jött Ficó készen állt Sólyom elnök védelmére (?).

Majd jött a nemkívánatossá nyilvánítás bejelentése, ill. ezt követően a szlovák rendőrfőnök a határon várta Sólyom elnököt, hogy biztosítsa komárnói látogatását.
www.krone.at/Nachrichten/Slowakei_verweigert_Ungarns_Praesident_Einreise-Polit-Posse-Story-158365
Viszont a telefonbeszélgetést és a szlovák rendőrség ráutaló magatartását nem tudtuk bizonyítékként érvényesíteni.

Peter__Blau 2012.10.18. 14:29:22

Ez egy ilyen magyargyűlölő blog? Mert mást itt még nem láttam. Szerintem szlovákul kellene írni, úgy lenne igazi.

Fogatlan Prókátor 2012.10.18. 14:29:27

Nem kóbász, hanem pecsenye kurencsnye knédlivel. A sör rendben van.

Elim 2012.10.18. 14:29:33

@kesztió:

Az általad linkelt cikkben szerepel:

"a baltás kiadása Azerbajdzsánnak is jogszerű volt, csak nagyon-nagyon nem etikus"

"írástudatlanok módjára nem képes különbséget tenni erkölcsi bírálat és bírósági határozat között" - Nos, szerintem erre példa ez a hülye poszt is fentebb.

vasist 2012.10.18. 14:30:06

Uramisten te korlátolt b@lfasz. Neked mindenről csak ugyanaz jut eszedbe? Nem értem, ha ennyire gyűlölsz minket, akkor miért veszel rollunk egyáltalán tudomást? Javaslom, hogy töröld a gagyi honlapodat, és menj, azt nyald a tót kenyéradód talpát. Azért bizonyos körökben a szlotákoknál ne nagyon hangoztasd, hogy régebben magyar voltál (voltál egyáltalán valaha?), mert elég hamar elkennék a szádat két káposztaleves között.

atesz 2012.10.18. 14:30:14

Rég szerettem volna leírni, most megteszem: azokkal a szlovákiai szlovák, szlovákiai magyar magyarországi szlovák és magyarországi magyar honfitársainkkal értek egyet, akik szerint inkább mélyíted a lövészárkot. Más lenne a szitu, ha mondjuk a Hírcsárda melléklete lennél, de hát nem. Peace, Atesz

tééényleg? 2012.10.18. 14:30:30

a dotoho tehet egy szívességet, féreg!

Elim 2012.10.18. 14:30:37

"Az igaztalan vádak miatt pedig várjuk a magyar nemzet bocsánatkérését, ez a minimum!"

Még ha magyar kormányt írnál, te szánalmas...

Atrox 2012.10.18. 14:30:41

Azt most értem, hogy jogilag kinek lett végül igaza. De ez miért öröm?

Egyébként:
Magyar - Török 3:1
Szlovák - Görög 0:1

Cavalcanti 2012.10.18. 14:30:44

Ha verseny indulna ebben az országban, hogy melyik blog a leginkább hazaáruló hangvételű,és atmoszférájú, te előkelő helyen végeznél ezzel a sivársággal barátom. Persze azért kínosan figyelsz arra,hogy a magyar szélsőjobb ne adja ki rád a kilövési engedélyt, mondjuk ne posztólja ki a lakcímedet meg a fotódat a Kurucra.Épp csak addig feszíted a húrt, hogy leverje őket a víz,de nem lépsz át egy határt.Szurkolok neked,hogy a saját érdekedben ezt sikerüljön betartani! Sokat gondolkodhattam volna azon,mielőtt eme gondolatok leírásba belefogtam,hogy mi a tököm motivál téged arra,hogy belerúgj a saját hazádba /hogy a saját véredbe,azt nem feltételeztem egy percig sem,és értsd ahogy akarod/ ,de igazán nem találtam rá logikus magyarázatot,az egyszerű epéskedésen,és rosszindulaton kívül. Kertész Ákosi magaslatokat csillogtatsz,ha a hazád szembeköpéséről van szó, pedig jól láthatóan pöcsserkenésnyi fogalmad sincs arról , hogy a Tótok körül mi ,merre,és hány méter. Csak annyit kívánhatok neked,hogy az élet,valami kísértetiesen hasonló fűszerezésű élccsomagot postázzon a a sors-postafiókodba,hogy legyen alkalmad elgondolkodni azon,amit ide pöksz nap mint nap!

Balt 2012.10.18. 14:30:47

Elég beszédes a többes szám első... De nem is számítunk másra.

Töksi 2012.10.18. 14:30:56

"Az igaztalan vádak miatt pedig várjuk a
magyar nemzet bocsánatkérését, ez a minimum!"
Ne legyél már ennyire szerény. Nemzettől? Kérjé' kárpótlást a magyar Államtól, te elmebeteg, te :-)

Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠ · http://stefania.blog.hu/ 2012.10.18. 14:31:07

Úgy hiszem, ez a kép többet mond minden szónál, és nagyszerűen érzékelteti a két nép közötti különbséget:

i.imgur.com/3ckFg.jpg

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.10.18. 14:31:11

Remek döntés.

Ezután remélem vagy 4-5 szlovák diplomatát visszafordítanak a határról majd, csak mert...
Miért is ?

Ja igen.

Mert Brüsszel szerint bármelyik tagállam megengedhet magának ilyen, a geci tótokhoz hasonlatos bunkóságot.

Kutchek (törölt) 2012.10.18. 14:31:16

Tehát, ha nálatok valaki öltönyt, nyakkendőt visel az attól már 'hivatalos'?;)
Akkor szólok, hogy Pierre Cardin nem a kardántengelyt találta fel.....
És még, hogy miért nézzük le a tótokat!

Chicano 2012.10.18. 14:31:19

Nocsak, nincs elég látogató hogy ennyire átlátszó provokációval kell felfuttatni?

IDKFA 2012.10.18. 14:31:23

Mi ez a szar blog?

Nahalat Tzadok 2012.10.18. 14:31:32

SSlovakia still a faSScist state with antihuman, antisemitic and antihungarian laws !

HK417 · http://dokkmunkas.blog.hu/ 2012.10.18. 14:31:37

Bocsánatkérés!!?? Kitől? Miért?
Te egy idióta provokátor vagy és marhára nem értem miért kapsz állandóan címlapot.
Ha ennyire magyar ellenes vagy mi a francért írogatsz ide? Nem vagyok az a kifejezett "turbómagyar", éppen ezért, ha már nálam is kivered a biztosítékot az jelent valamit.

Rain 2012.10.18. 14:31:45

Ilyen viselkedésre csak szlovák söpredék ragadtatja el magát.

Írj inkább otthon, Szlovákiában, és ne hívjad magad magyarnak.

2012.10.18. 14:31:54

"Az igaztalan vádak miatt pedig várjuk a magyar nemzet bocsánatkérését, ez a minimum!"

Várjátok apám. Idő van. Csak azt az egyet áruljátok el, hogy (ma már tudjuk hogy jogszerűen) miért fostátok össze magatokat attól, hogy Sólyom átballag a hídon, és mond egy rövid beszédet valami szaros kis téren? Ekkora a para?
Tudod ki a faszt érdekelne nálunk, ha ez a Fico, vagy kicsoda át akarna jönni hozzánk beszédet mondani egy szlovák rendezvényn? Senkit. Jöjjön ha akar. Normális nemzet ettől nem szarja össze magát.

timargabor · http://kard.blog.hu 2012.10.18. 14:32:08

Ebben az a legszebb, hogy ha a felszólításra nem áll meg Sólyom, akkor meg neki van igaza :-)

Steppenwolf 2012.10.18. 14:32:39

Továbbra sem értem, miért kell tovább ásni ezzel az ocsmány ás bicskanyitogató stílusban megírt poszttal az árkot a két nemzet között.

Bambulka 2012.10.18. 14:32:43

Jó kövér már a pártfőtitkár elvtárs.

Muad\\\'Dib 2012.10.18. 14:33:32

Én tényleg megértem, hogy a pénz fontos, a sok hozzáaszólásért mindent, de azért az index kicsit visszavehetne. Mi a a retkes fa*zt keres ez a hulladék folyton a főoldalon. Oké, van egy kisebbségi komplexusos szlovák, megértettük, nem egyedi, magyarból is van jó pár ilyen. Van a szlovák nemzet egy országban, ahol élnek 5,5 millióan, abból körülbelül 4-4,5 millió a szlovák. Király, sok sikert nekik, legyenek nagyon boldogok, és elégedettek. Viszont mi a retkes pic**áért olyan fontos ez, hogy folyamatosan erről kell olvasgatni? Nincs nekünk elég bajunk enélkül is a politikai elitünkkel, meg a médiánkkal? Minek reklámozni még más komplexusos idiótáit is?

csárli hárper 2012.10.18. 14:33:39

szlovákia? ne bassz, már ilyen is van? mivé lett a világ...

dr. Balta$ár 2012.10.18. 14:33:46

de még nincs vége a meccsnek !
most a pillanatnyi sikerek leültetik az éberségüket...

apropó. a szlovák román határon (Tisza hidak) lesznek ijjen villongások vajjon ?
na de mindegy az már minket ne aggaszszon legyen az ő balyuk !

平八 2012.10.18. 14:33:53

Rettentő szánalmas, hogy egy magas rangú személyt nem engednek a saját országán belül szabadon közlekedni.

\\\'tor 2012.10.18. 14:38:19

A nagylelkű, bátor szlovákok! Szerencsétlen Sólyomtól úgy összeszarták magukat, hogy be se engedték. Pedig ezzel kezdődött volna a Felvidék visszafoglalása...bizony!

Fogatlan Prókátor 2012.10.18. 14:49:25

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠: Hát igen, ebben speciel igazad van. Bár a mi politikusaink még egy ócska tyúkólat sem érdemelnek, pedig ott kevésbé lenne feltünő a rikácsolásuk.

don brada · http://www.sajatwebsite.hu/ 2012.10.18. 14:49:31

@Rodzservaltersz:
nem ostoba, csak egyszerűen szlovák.
Egyetlen indentitás összetevőjük egyszerű, mint az egyszeregy: gyűlölni a magyart, akitől loptak.

----------
sajatwebsite.hu

Csucsundra 2012.10.18. 15:21:53

Mondtam már,cseszlovák,írjál,baszod , szlovákul, és rejszolj ficóra(úgyis ő lesz szerintetek barosso utódja...egy maoista komcsi után egy fasiszta szlovák...vagy csak náci? nem is tudom :D) abból nem lehet baj,és nagyobb sikereid lesznek. Gondolom fájt a szemed a magyar 3-1-es törökverést nézve...ami lehetett volna 4,vagy akár 5 is...persze az egy is lehetett volna 2...de kb ennyi :) tük, szlovénszkóék, micsináltatok ugyanezeken a selejtezőkön?bocs a kérdést,engem nem érdekeltek annyira,hogy kövessem a szlovénszko focit.Meg nem is vagyok annyira frusztrált,mint te,kedves cseszlovák "budai gyerek"(a f.szom... :))gondolom pofánbaszott valaki,oszt most frusztrált vagy :D
Szóval ez lenne a simánhoztátok-kötelezőt...Hogy miközben Magyarország nyert egy qrvajó mccsen, ti meg gondolom vesztettetek, akkor valami szerencsétlen politikai balfaszkodás kapcsán győzelemről,meg 2-0-ról beszélsz :) isten szerencsétlen barma vagy, az összes magadhoz hasonlóval, és ez nagyon zavar...Menj pszichiáterhez,tök jó gyógyszerek vannak már a bajodra... :)
Ja és bocsánatot a qrva anyád kérjen a világtól,amiért közénk szart egy ilyen gerinctelen senkiházit :) no offense...

greatwideopen · http://baconakbisztro.blog.hu 2012.10.18. 15:22:08

Keves Dotoho!
Nézve a mineknevezzem oldalad sikerét, s hogy milyen gyakran kerűsz Index címlapra azon gondolkodom, hogy nekem is kéne egy ilyen erkölcsileg vállalhatatlan, de más, tisztességes embereket érzelmeikben megsértő, felbőszítő, s éppen ezért nagy vihart kavaró, s bizonyára éppenezért nagy népszerűséget generáló szájtot csinálnom.
Azthiszem egy pedofíliát népszerűsítő oldal pont megfelelne.
Úgyhogy, ha majd lekűzdöm magam arra a szintre ahol Te vagy akkor neki is állok.

benoke77 2012.10.18. 15:22:12

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠: :D A híres tót építészet:D Minden így nézz ki arrafelé, amit nem mi építettünk?

pavor nocturnus 2012.10.18. 15:22:42

Má' korábbi írásid vonatkozásában is a regurgitáció savanyú metaforája böffent fel a számba, hadd alkalmazzam itten meg - az emésztési zavarok szigorú tematikájára felfűzve - a glóbusz hiszterikusz kifejezést esetedre, ami megközelítő hűséggel fejezi ki azt az érzést, amit egydimenziós éned absztrakt oldalának megmutatkozása után torokszorító csomó gyanánt tudnék a legszabatosabban jellemezni...

Chicano 2012.10.18. 15:23:03

@Rodzservaltersz: A cikk szerzője provokátor, nem ostoba. Mi vagyunk az ostobák hogy írogatunk ide. Azt hiszem részemről ez volt ide az utolsó beírás. Búcsúzóul annyit hogy félig szlovák származású vagyok és azt hittem itt arról lesz szó ami a két népet összeköti. (Szerintem nincs még két olyan más nyelvű európai nép amelyik történelmileg, földrajzilag, kulturálisan és genetikusan annyira keveredve lenne egymással mint a magyar és a szlovák.) Sajnos csak annyit sikerült megtudnom hogy magyarnak lenni szégyen. Hát ezért kár volt...

Töksi 2012.10.18. 15:23:10

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠:
Csak úgy mellékesen jelezném, hogy a mi mostani Parlamentünk a szlovákoké is volt ám valamikor - hiszen a Parlament az akkori teljes ország, így a Felvidék (szlovákostul) szellemi és anyagi forrásai nélkül nem épülhetett volna meg. ;-)
Nincs értelme ennek a majomnak az otromba és átlátszó provokációira hasonló otrombaságokkal válaszolni. Szerintem, persze. Amúgy a szólásszabadság híve vagyok :-)))

bigthereal 2012.10.18. 15:23:20

miért hagyja az index, hogy ez a szánalmas provokátor itt okádja ki magából a frusztrációját?

az európai bíróság meg bekaphatja, hogy ennyire védi a polgárok szabad mozgásának alapjogát.

sólyomnak meg át kellett volna menni, nem tarthatták volna vissza a tótok...

tééényleg? 2012.10.18. 15:23:25

@HK417: igen, ez itt a kérdés: ez a féreg hogyan jelenhet meg állandóan az Index címlapján!!!???

quasar 2012.10.18. 15:23:56

Szlo... micsoda? Az mi?

Töksi 2012.10.18. 15:37:47

@Chicano: Nem vagyunk hülyék, szerintem nap mint nap figyelmeztetnünk kell ezt a baromarcút, hogy átlátunk a szitán és tudjuk: ő csak egy szar provokátor.
Ha lenne egy jó szlovákos blog, tök szívesen írnék bele, pl. én mindig a szlovák hoki-válogatottnak drukkolok (a magyar ellen persze nem, de az ilyen meccsek sajna ritkák :-D), még a szlovák bajnokságot is nézem, és általában is minden sikerüknek örülök. Minél több értelmes és rendes embernek kellene ideírni, akik meg felhúzzák magukat a majmon, azoknak visszafogniuk magukat, és ez a szerencsecsomag estéken át sírdogálna, hogy nem ugranak a provokációjára.

Cavalcanti 2012.10.18. 15:37:57

Na látom, végre, ezen oldal megítélésében létrejött valamifajta Nemzeti konszenzus! Tehát do tahó barátunk isteni küldetése nem más,mint újra egységbe kovácsolni a Magyarságot! :D

greatwideopen · http://baconakbisztro.blog.hu 2012.10.18. 15:38:23

@Chicano: (Szerintem nincs még két olyan más nyelvű európai nép amelyik történelmileg, földrajzilag, kulturálisan és genetikusan annyira keveredve lenne egymással mint a magyar és a szlovák.)
Ezzel mélységesen egyetértek. Aki azt mondja, hogy nincs szlovák kultúra, az ezzel azt is állítja, hogy nincs magyar kultúra. Ez a két nép nyelvében ugyan eltérő, de kultárájában szinte egyező. Ezt kéne belátni mindkét oldalon. A szlovákoknak meg le kellene számolniuk már kisebbségi komplexusukkal, mert ők Uhorskonak államalkotó nemzete voltak.
S persze végre az is jó volna, ha nem lenne szlovákiában olyan hangulat teremtve, hogy ott ciki legyen magyarnak lenni, s a magyarság eróziója befejeződne. Már mégiscsak nonszensz az, hogy a Párkányban a határtól 1 km-re levő akár vegyes házaspárnak nincs gondja arra, hogy megtanítsa gyerekét magyarul.

Cavalcanti 2012.10.18. 15:39:53

@Chicano: Magyarnak lenni szégyen? Háááát... a végére hagytad a pörköltet! ??

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.10.18. 15:53:16

@Cavalcanti: Na ja..

Kész szerencse hogy élnek ilyen elvakult magyarul beszélő, magyargyűlölő pöcsök, mint a blogszerző.

Elfogadhatatlan és uszító írásaikkal azonnal igazolják, hogy miért kell mindenáron nacionalistának maradni Európában.

Hihetetlen kicsinyesség azon örvendezni, hogy egy bunkó ország, bunkó vezetői, bunkó módon kitiltanak egy diplomatát, mondva csinált indokokkal (amit Brüsszel is kimondott, az indoklás kapcsán).
Majd bunkóságuk önigazolásaként lengetik a Brüsszeli papírt, ami nem kevesebbet mond ki, minthogy minthogy mindenki olyan bunkó lehet, amilyen csak akar diplomáciailag, mert az magánügy.

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2012.10.18. 17:56:28

@Töksi: Attól, hogy Sólyom jobban tette volna, ha aznap inkább valamelyik magyarországi árvaháznak adományoz néhány kisautót és plüssbabát, még elég erős etikusnak nevezni a szlovákok reakcióját. Hogy a gesztus osztilis jellegéről és a nagyvonaluság illetve az úriemberség teljes hiányáról ne is beszéljünk.

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2012.10.18. 21:10:06

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠:
Vajon nincs kedve a magyar államnak feldugnia valahová az 1100 éves kulturális és erkölcsi fölényét?!

Látom, a jobboldal síkhülye díszmaradarainak az a fontos, hogy néz ki a parlament épülete, és nem az, hogy hogy néznek ki az utcák, az országutak, az erdők, az iskolák, a kórházak. Érdekes, hogy a finneknek, szlovénoknak, norvégoknak, észteknek stb. nincs akkora dicsőséges történelmük, középhatalmi aspirációjuk, dagadó nemzeti keblük és úgy általában, akkora pofájuk, mint a magyaroknak, csak szerénységük, szorgalmuk, életszínvonaluk, civilizációs szintjük.

ottomoll 2012.10.18. 23:37:22

@kesztió: Na, azért nyugati országokkal-ahol nem dúlt 4 évtized kommunizmus -ne hasomlítgass már össze minket. Ez viccnek is rossz. Észtország és Szlovénia pedig parányi 1-2 milliós országocskák, náluk jóval erőtljesebb nyugati gazdaságok közelében. Itt jóval gyorsabbak a változások. Vajon miért nem mondjuk Romániával, Bulgáriával, hovatovább Szlovákiával történt az öszehasonlítás?
Stefánia kisasszony a két parlament összehasonlítását sztem csak azért mutatta be - teszem hozzá, hogy tényleg egy vicc, hogy egy 5 milliós ország komolyan gondolja ezt az épületet( kb. egy tatabányai munkásotthon lehet ilyen:)) namindegy -mert ezen az oldalon rendszeres történelemhamisítás folyik atekintetben,hogy a szlovákok történelmi szerepét a magyarságéval azonosnak mutatja be a blogger.
Gondolom a szlovák lurkók fejét is hasonló ökörségekkel tömik töriórán, aztán eljönnek Budapestre, leszállnak a piros metróról a budai oldalon,megpillantják a parlamentet, és elgondolkodnak,hogy akkor ezt így most hogy? :))

ottomoll 2012.10.19. 00:05:02

@kesztió: "A múltat végképp elörölni!" Ugye? Hát,sajnos egy rég lejárt lemezt tetszett feltenni..
Tényleg minek ilyen nagy parlament amikor olyan kevés a lélegeztetőgép? Ez bizony Lendvai néni színvonala..

mokkaczuka 2012.10.19. 16:39:00

@vasist: Magyarul mégiscsak helyesebben ír, mint te, tapló. :)

mokkaczuka 2012.10.19. 16:47:13

@Muad\\\'Dib: Ez már a sokadik kérdés, hogy mit keres a főoldalon. Végre valami friss levegő a sok áporodott szarság után. Elvégre Malina Hedvig három sallerlvel mégse lehet ítéletnapig szarakodni! Hajj-rá, do toho! :)

Elchango 2012.11.05. 09:39:57

bazd meg dotoho te sult szlovak......ma is ugy latom razod a pofonfat oszt alaallsz,mert,hogy hizelgo kommenteket nem fogsz kapni azt garantalom.
Oszt utanna meg majd felszallsz a szoporollerre vagy 10 korre es meg konyorogni fogsz,hogy szopassanak.......egy irtozat vagy semmi egyebb.

piratesinthesnow 2012.11.05. 09:40:28

Általában úgy fogalmazol a irományocskáidban, hogy kormányunk mikor Orbánékról okoskodsz, most meg várod a "magyar nemzet" bocsánatkérését. Nevetségesen gyerekes.

Pláne egy olyan Eu döntés miatt ami nem adott igazat a szlovák félnek, csak lényegében visszautalta tagállami szintre :-), mint a nyelvtörvény ügyét.
Téleg akkor miért nem 3:0!!! :-) Söt biztos fingot valamit Szvatoplluk is, akkor már 4:0.
Ez már tényleg a szellemi fogyatékos színvonal. Csodálkozol, hogy hülyének nézik a szlovákokat???
süti beállítások módosítása