Megbeszéltem öreg Biszbasz barátommal, hogy idén Magyarországon nézzük az olimpiát. Biszbaszról annyit kell tudni, hogy elég messziről érkezett, az ókori Görögországból, régen nagy sportoló volt. Szimpatikus srác, tetszenek neki a magyar lányok, Budapest fantasztikus, és azok a hidak a Dunán. Talán csak egyszer csalódott: mielőtt még a Nyugatinál fel akart szállni a 950-es éjszakai buszra, egy gyrost szeretett volna enni, de Pesten minden gyrost kebapnak hívnak. Szóval minden rendben volt az elején, aztán elkezdődtek a játékok.

Hirtelen minden megváltozott. Biszbasz semmit nem értett, már a helyszín is furcsa volt neki, mondta is, ez biztosan nem Görögország. Láttuk a fényeket, a rengeteg embert, szegény Biszbasz egészen beleszédült a látványba. Meséltem barátomnak arról, hogy négy évente, mindig új helyszínen nézzük mostanában az olimpiát. Biszbasz visszaköpte a korsójába a Drehert – ez volt az olcsóbb sör, ezért kérte ezt ki – náluk ez még úgy történt, hogy meglehetősen alacsony költségvetésből, egy helyszínen rendeztek meg minden küzdelmet.

Egészen belelendült, hagytam hadd beszéljen. Rögtön be is flashelt egy eredményhirdetés alkalmával. Mi ez a dobogó? Aranyat kapnak? Megtudtam, nem kevés büszkeséggel mesélte, öröm volt hallgatni, náluk a győztesek pajzsot, gyapjú köntöst vagy olajágkoszorút kaptak, sőt az olimpia helyszínén szobrot is állíthattak, természetesen saját költségen, hoppá. Azt a másik két alakot az első helyezett mellett sem tudta hova tenni, náluk még csak a győztes számított, a második, harmadik helyezett szégyenszemre kullogott haza a kertek alatt.

Régóta ismerem Biszbaszt, nem akart megbántani, látta, nemcsak a sportolók, de én is, a többiek is körülöttünk piros-fehér-zöld textilanyagot lobogtatnak a kezükben, mások arcukat festették ki ezzel a színkombinációval, rá is kérdezett, ez mi? Valami harci szín? Okos ember ez a Biszbasz, az sem kerülte el a figyelmét, mások is textilt tartottak a kezükben, más színkombinációkkal, őrület. Necces volt a szitu, de azért rákérdeztem, hát te nem vagy büszke arra, hogy Görögországnak nyertél annyi sok csuda aranyat?

Nem értem az olimpiátok – mondta láthatóan letörten Biszbasz – hiszen nálunk én is és a többi versenyző is saját magát képviselte, nem valami textil és színkombináció miatt izzadt. Ekkor gyújtott rá először egy cigire, láttam, összetört, de folytatta: nálunk ez a nemes verseny az összetartozást jelentette, no, meg a barbárok feletti kulturális fölényt! Utolsó szavait szája szegletében egy cinikus mosoly kísérte, hiszen én is csak egy barbár vagyok. Eszembe jutottak ekkor az általános iskolai tankönyvek, tényleg, nálatok akkor szüneteltek a háborúk is?

Éreztem, most vagy soha, muszáj kámingátolni. Meséltem neki az ezeréves magyar nemzetről, no meg arról, hogy mostanában rossz idők járnak felénk, a gazdasági mutatók sem az igaziak, végre, van valami, amire jó büszkének lenni, jó barbárnak lenni. Vagy félázsiainak. Elmondtam azt is, hogy végre textiles vezetőink vannak, nyerjük az aranyakat, bezzeg a Gyurcsány idejében, mennyi volt, három? Tudtam, most megfogom, de bevittem a döntő tust, rámutattam az éremtáblázatra, ezt kapd ki, Biszbasz!

Kiszámoltam, egyelőre Magyarország vezet az egy főre eső aranyérmek számában: konkrétan minden magyar állampolgarra 6 tizmilliomod aranyérem jut. (A negyedik aranynál számoltam ki az arányokat – CSK) Kinában ez harmincszor kevesebb érem egy főre. Második helyen az Egyesült Királysaág 3 tizmilliomod arannyal egy főre. Az olimpiai játékok végén majd újraszámolom. Tessél, a lista:

Kína: 0.0000000252347200059376

USA: 0.0000000955216276885358

UK: 0.000000353345539815618

Korea: 0.000000247015232606011

Oroszország: 0.0000000698729011927304

Franciaország: 0.000000122417750573833

Németország: 0.000000085512894122821

Olaszország: 0.000000115092229898308

Magyarország: 0.000000602288697048785

Arconröhögött. Öreg csávó ez a Biszbasz, de nem csak Magyar Hírlapot olvas, aszongya, nektek ez az olimpiai éremtáblázat, olyan, mint Szegedi Gulyásnak Köves Frolo, egy elképzelt bullshit-generátor. Kiakadtam és tudtam, ha ezt az Indexen írná meg egy posztban, biztosan írnék egy dühüs kommentet.

Nem fog rámenni a barátságunk, de keserű szájízzel indult haza: a modern olimpiai játékok tökéletes ellentétei elődeinek: kurva drága, és nincs értelme. Gondoljunk csak arra, milyen szinten terheli meg egy ilyen esemény a rendező ország költségvetését, annak társadalmát. Biszbasz itt késői utódait hozta fel, látta, hogy rohadnak a 2004-es görög olimpia stadionjai. Csillagászati összegekből épültek fantasztikus komplexumok, minden évben máshol – hogy aztán a játékok végén minden az enyészeté legyen.

Ilyeneket mond ez a Biszbasz: az olimpia egykor az egyénről, az emberekről szólt, ma van már nekünk Nemzetközi Olimpiai Bizottság, stb., amely olyan embereket adott a nemzetnek, mint Plagibá'. Az olimpia napjainkban nem más, mint üzlet, és a cirkuszban fellépő kaszkadőrök, mutatványosok által mutatott látványosságok színtere. Biszbasz nem hagyta abba: a magyar csajok kiválóak, de ő ezt az olimpiát az első napok tapasztalatai után csak úgy tudta felfogni, hogy legyen minél hamarabb vége, és megint négy évig újra nyugtunk van. Már ha akarok még vele találkozni.

Szerinte ugyanis tök logikus és érthető, miért rendeztek az Ókorban olimpiát. Az antik világban így terjesztették a gondolatot, amely az akkori civilizáció alapját jelentette: a játékok test és lélek ideális egyensúlyáról szóltak, tehát a sporteseményeken kívül különböző filozófiai előadásokat tartottak, amelyet később megvitattak. Biszbasz szerint a mi olimpiánk nem más, mint egy falusi folklór rendezvény, ahol ki-ki a maga textiljében, vagy textil-viseletben megjelenik, de igazi ünnepet ebben már nem lehet találni. Mindez jó a helyi lokális erőtérnek, minden más csak erről szól: pénz, pénz, pénz.

A modernizáció kikényszeríti a nacionalistákból is a megjelenést, szükség van rá, de az egész nem más, mint elhatárolódás. Kenyeret és cirkuszt a népnek – működik a jelszó már sok ezer éve, ha a műveletlen, frusztrált tömegekről beszélünk, ugyanezek az emberek, igen, ti bazmeg, ültetek a római gladiátor műsorokon is és mutattátok a hüvelykujjaitokat fel vagy lefelé. A modern európai ember, ahová mi is tartunk, azonban úgy gondolja, hogy itt csak lehetőségek vannak: hogyan lehet ezekből a nemzeti, nacionalista frusztrációkból elmenekülni – éppen ezért olvastok ilyen kritikákat is, mint ez itt, ni.

Biszbasz csak reméli, idővel a modern olimpiákat megszüntetik, és a polgárokat sem fogják hülyíteni éremtáblázatokkal.

Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!