1956638.jpg

Schiffer-jelenség: a velünk élő szocializmus. Megkezdődött a társadalom demokratikus maradékának felszámolása.

Megnéztük múlt vasárnap a választási eredmények kihirdetését a tévében, majd elmentünk aludni. Másnap jött a hétfő, a szerencsésebbek munkába indultak. Különösebben senkit nem rázott meg a szavazás végeredménye, lehetett sejteni, talán az arányokon morfondírozhattunk. Néhány napja élünk a folytatásos kétharmad rendszerében, a fürgébbek máris igazodnak. A Fidesz első kétharmados ciklusa után, amelyben a kormánypárt a demokratikus intézményrendszer degenerálását hajtotta végre, most a társadalom demokratikus maradékának felszámolása kezdődött meg.

Professzionális cinikusnak kell ugyanis lenni, hogy valaki túlméretezett hisztinek nevezze a megszállási emlékműre adott baloldali reakciókat. A konkrét eseten azonban nyilvánvalóan túlmutat az arra született reakcióhalom. Az ATV-s riporternő jogosnak tűnő szakmai kritizálása mellett – ti. ne személyeskedjünk már interjúalanyunkkal, hello! - Schiffer gyakorlatilag mennybe ment: Kálmán atombombát dobott a tévés  újságírásra (cink.hu), Ez sok volt Olgának (Vastagbőr), Olga szobra és a háborús hisztériák (hvg.hu), mindenkinek megvan a kedvenc cikke a témában.

Ezzel párhuzamosan az értelmiség várható szégyenletes megalkuvása is megindult. Megjelent az új értelmiségi attitűd, az első fecskék, akik hirtelen már nem értenek semmit. Cserhalmi György: Hányingeresen unjuk. A sor várhatóan folytatódik, itt és most az a kérdés, hányan fogadják el a 30 ezüstöt elveik feladásáért cserébe, hiszen Orbán Viktornak egy dologban biztosan igaza volt a választási győzelmi beszédében: olyan átütő jelenségű győzelmet arattunk, amelynek jelentőségét itt ma este fel sem tudjuk mérni.

Bár a NER rendszerének folytatására  született, az ellenzéki-, és a társadalmi kulturális-, tudományos elit egy részéből érkező árulás sok esetben nagyon is kifizetődő lehet, de a jelenség általában nagyon szomorú hír a magyarországi demokrácia számára. Azt mutatja ugyanis, hogy a szocialista gondolkodás és a szocialista embertípus továbbra is itt él közöttünk. A szocializmus - minden kirívó ellentmondása és látszólagos bukása ellenére – nagyon úgy tűnik, túlélte a rendszerváltást.

Václav Havel a Kiszolgáltatottak hatalma című könyvében ezt a jelenséget egy olyan zöldséges példájával szemlélteti, aki bár feliratát kiteszi a kirakatba, de ő maga sem hisz benne. De ez amúgy teljesen mindegy, hiszen mindezt azért csinálja, hogy ne legyen semmilyen problémája. A zöldséges ugyanis az a professzionális cinikus, aki számára semmilyen igazság nem létezik, a fontos, hogy menjen a bolt és ne kavarodjon fel az állóvíz. Még akkor se, ha a dolgok perverz módon, évtizedek óta, hasonlóan működnek.

Miközben a zöldséges elhiszi, ura helyzetének és kellő autonómiát teremtett magának döntései érdekében, számunkra fontosabb üzenet, hogy maga a rendszer nem akarja, hogy ideológiájában a zöldséges vagy a társadalom bármely tagja higgyen. 2014-től minden másképp lesz: a rendszerben hívő emberek lesznek a legveszélyesebbek a NER-rendszerére. Lásd: a nacionalista bullshitben hívő Jobbik kelet-magyarországi előretörése, amely már-már a Fidesz pozícióit veszélyezteti.

Orbán rendszere nem akar rendszer-fanatikusokat a társadalomban, nem akar égő tévészékházat. A hamis hitek a kamu lázadások és kamu odamondogatások ideje jött el. Mert a NER-t teljesen be kell lakni, aki elfogadja a centrális erőtér etnikai nacionalista ideológiai alapvetését, azok számára lesz hely az új világban is. A NER olyan cinikus embereket keres és teremt, akik bármit elismételnek neki – anélkül, hogy hinnének benne, vagy lázadnának ellene - mert velük lehet az újrateremtett világot legjobban manipulálni.

A történelem során megtanulhattuk, az igazán erős ideológia olyan, hogy áldozata még csak észre sem veszi: az ideológia létezik. Egy hithű kommunistát a létező szocializmus rendszerében soha sem lehetett eltéríteni az útról, mint ahogy a NER rendszerében hívőinek sem lehet elmagyarázni, ha a föld isten kalapja, Magyarország a bokréta rajta. Hívők. És a hit erősebb, mint az ideológia ugyanúgy, ahogy a toll is erősebb a kardnál. De vajon milyen lehet egy ideológia hit nélkül? 2014 áprilisában megkaptuk  választ:

A professzionális cinizmus.

A kereszténységnek és a kommunizmusnak sem az volt a problémája, hogy néhány ember másban hitt, hanem abban, hogy hitt. A rendszer nem engedte meg a cinikusságot, ami könnyedén működik. Éppen ez az, amit a kommunistákat felbosszantotta, hiszen a rendszerváltók nem azt mondták, hogy a kommunistáknak nincsenek ideáik, hanem azt, hogy a meglévő ideáik használhatatlanok. Ha pedig valaki azt válaszolta volna, nekem nincs is ideológiám, az egyszerűen nem lett volna igaz, mert ideák nélkül az emberi psziché képtelen működni egy másodpercig is.

Így változik át majd fokozatosan a NER társadalma és minden egyes tagja, képzett, professzionális cinikussá: azok, akik nem is olyan rég felszólaltak a kormány történelemhamisító nemzetpolitikája ellen, most cinkostársak lesznek. Elég ha csak a Schiffer-jelenséget kicsit kifordítjuk, és máris látjuk érkezni. A probléma ugyanis ma már nem ott van, hogy a kormány hamis emlékművet tervez felállítani (mindannyian tudjuk, hogy a kormány által tervezett emlékmű gyalázatos, de cinikusak vagyunk, éljen, iszunk még egy sört, rágyújtunk még egy spanglira), hanem abban, ha ezt valaki hangosan kimondja.

Igen, ez a profi szintre emelt cinizmus nem engedi megsemmisíteni a rendszerváltó elitet, de a cinkostárs már nem is akar semmiféle igazságról hallani. Ezt csak olyan ember engedheti meg magának, aki nem ismeri el, hogy rendelkezik bizonyos értékekkel vagy inkább nem beszél róluk - és úgy tesz, mintha nem lenne - mert azok számára is már vállalhatatlanok. És könnyedén átlép rajtuk.

Még mielőtt megkapom: tudom, nagyon kevés embernek van ereje, hogy kitartson a legnagyobb ellenszélben is. Nem kell elítélni egy embert, aki vért izzadva próbálja családjának és magának a puszta megélhetést biztosítani a mindennapokban, aki néha teret ad kétségbeesésének, de aztán hajlott háttal, csendesen reménykedik, hogy majd gyerekinek biztosan jobb sora lesz. (Nem lesz.) Lehetnék én is optimista a végére: örüljünk inkább, hogy bennünk magyarokban inkább a cinizmusra van meg a hajlam és nem az agresszióra. Legfeljebb csendben megállapíthatjuk: teljesen mindegy, milyen rendszerben élünk, kommunizmus vagy kapitalizmus, mindig ott lesznek a politikai elitben azok, akik vizet prédikálnak és bort isznak.

Vigyázó szemünk Budapestről most Pozsony felé vessük: a pragmatikus populizmus legyőzhető, az etika visszatérhet a politikába – ahogy a szlovák elnökválasztás is megmutatta.

Mégis van fény az alagút végén.

komment · 2 trackback

Címkék: #fidesz #demokrácia #magyarország #schiffer andrás

A bejegyzés trackback címe:

https://dotoho.blog.hu/api/trackback/id/tr156028280

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Harmadikutasok, vigyázzatok! 2014.04.15. 10:09:17

Jó szórakozás a vesztes szociálliberálisok szívatása, az általam kedvelt és olvasott Szily László és Rajcsányi Gellért például teljesen odaadták magukat a témának. Ők sokan másokkal együtt most egészében megerősítve látják azon feltevéseiket, hogy miér...

Trackback: Ezt már egyszer eljátszották Orbánék 2014.04.15. 09:58:12

Jobban meggondolva egyáltalán nem újdonság az, amit a FIDESZ csinál a Szabadság téri tervezett szobor-kompozíció ügyében, hisz már ellenzékben is beleállt egy nagyon hasonló sztoriba majd 10 évvel ezelőtt. Akkor is egy második világháborús emlékműről...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szevasztok 2014.04.15. 09:16:27

"Professzionális cinikusnak kell ugyanis lenni, hogy valaki túlméretezett hisztinek nevezze a megszállási emlékműre adott baloldali reakciókat."

A probléma ott van, és Schiffer is ezt akarta kifejezni a maga sajátos stílusában, hogy a "hiszti" jogos, de ezen KÍVÜL nincs semmi más.

Ha az ellenzék (és ebbe Schiffert is alaposan beleértem) értelmes válaszokat adna (vagy legalább keresne) a mindennapi élet húsbavágó kérdéseire is, akkor emellett lehetne hangsúlyos az ideológia is.

De így hogy csak a szájtépés van, teljesen hatástalan marad az egész. Saját magát hatástalanítja.

Sinistroll 2014.04.15. 09:16:47

Abszolut igazad van. Bravo.

Bogyó 2 2014.04.15. 09:17:37

"Professzionális cinikusnak kell ugyanis lenni, hogy valaki túlméretezett hisztinek nevezze a megszállási emlékműre adott baloldali reakciókat."

Egyáltalán nem értek egyet. Ez kb. olyan, mintha a Fidesz hívők mondanák, hogy professzionálisan cinikus az, aki túlméretezettnek látja a Simon Gábor körüli hisztit. Hiszen ez mutatja, hogy az MSZP hazánk kirablására létrejött bűnszövetkezet, óriási jelentőségű, nem elég 100-szor se elmondani és a többi.
Miközben meggyőződésem, hogy már a fideszesek is unták mindennap negyedóráig ezt bámulni a Híradóban.

Ugyanez a probléma az emlékműnél. Úgy gondolom, hogy pont az a cinizmus, hogy egyes ügyeket végtelenül agyonsulykolunk, s az emberek ásítva elkapcsolnak akkor is, ha amúgy minden együttérzésük megvan az ügyben. Ennek megvan a határa, ha nincs személyes érintettség. Mindezek mellett, amire Schiffer is utalt, vannak más problémák is, amelyek tizedannyi médiafelületet se kapnak, miközben azért nem tizedakkorák, már ha lehet ezt egyáltalán mérni.
Ez a mindennapi adag az emlékműből egyrészt azért helytelen, mert más szintén fontos dolgoktól aránytalanul nagy teret vesz el, másrészt azért, mert egyszerűen hatástalan egy ponton túl, sőt visszafelé sül el. Nem elég egy probléma társadalmi tudatosításánál a szándék, hatékonynak is muszáj lenni a kérdésben,a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve, mondják.

Szóval, lehet cinikusnak tartani Schiffert, ha már zsidó lévén nácizni mégsincs képük, de valójában ő csak azzal próbálta szembesíteni Kálmán Olgát, hogy az ellenoldali simongáborozás főleg egy olyan ügyben amely valljuk be, a társadalom többségének ingerküszöbét soha nem lépi át, egyszerűen hatástalan és örök veszteségre kárhoztatja a szajkózókat.
Nem emberek anyagi javait, egészségét, életét veszélyeztetik, csak egy emlékműről van szó. Ez nem olyan, mintha most vinnék el a zsidókat. Az, hogy az emlékmű sok évtizeddel ezelőtti tragédiáról szól valamilyen módon, az a társadalom többségének túl elvont, túl elméleti. Lehet ezt helyteleníteni, de ettől még ez van. A sulykolás nem célravezető, s legalább azt meg kellene tanulni Orbántól, hogy olyan válaszokat kínálni az embereknek, amely érdekli őket, és oly módon, hogy érdekelje őket, ha nem. Schiffer elmondta, hogy egyértelműen elítéli az ügyet, és az eljárást is megvetendőnek tartja, de ettől még nem tartja helyesnek ennek az ügynek a folyamatos már-már erőszakos jelenlétét a médiában. A kevesebb néha több. Célzottabb, hatásosabb üzenetekkel és a többi más problémával összhangban kellene ezzel is foglalkozni. mert így az átlagsuszter vagy szövőnő csak azt látja, végülis ezeknek sincs más bajuk csak az emlékmű miatt hisztiznek. Tudomásul kell venni, az ország nem tízmillió bölcsészből áll, meg kellene tanulni az átlagember nyelvén is. Ez az amit a Fidesz kiválóan tud, s ha a baloldal ezt így folytatja, akkor soha sem fog megtanulni. Mindez nem cinizmust, megalkuvást és az ügy feladását jelenti, hanem annak hatékonyabb menedzselését. Schiffer ezt mondta és teljesen igaza van.

Miklós Kaán 2014.04.15. 09:17:45

Miért kellett volna bárkit is megrázzon a választási eredmény ? Megrázó az lett volna, ha megint visszajön az MSZMP és Gyurcsány. A FIDESZ-re azért szavaznak az emberek, mert a többi párt még rosszabb.
Inkább a FIDESZ, mint egy olyan párt, amelyik Európára hivatkozva hagyja, hogy (saját maguk mellett)a bankok meg multik is kifosszák az országot.
Elég, ha a politikai (gazdasági, értelmiségi, média-) elit fosztogat; a FIDESZ idején azért mindig maradt arra is némi pénz, hogy jóléti intézkedések is megvalósuljanak.

kurgan 2014.04.15. 09:17:53

Nagyvonalúan figyelmen kívül hagyod azt a tényt, hogy Schiffer ezerszer elismételte, hogy mélységesen elítéli az egész emlékművet úgy ahogy van, csak arra próbált rámutatni, hogy jórészt az ilyen hisztérikus reakciók miatt tart ott a baloldal, ahol. Közvetlenül egy hatalmas választási vereséget követően minden ugyanúgy folytatódott, ahogy azelőtt, ahelyett, hogy teljes pártvezetések vették volna kalapjukat, ahogy az illett volna.

exlex4 2014.04.15. 09:18:01

Az a választások eredménye, hogy SZÁJBABASZTUK a hozzád hasonló aberrált büdösgeciket, akik még legalább négy évig KESERVESEN fogtok szopni.

DemoJoe 2014.04.15. 09:18:04

"Ha nem tetszik el lehet innen menni!" Pl. Cseszlovákiába!

ursus artos 2014.04.15. 09:18:11

" hogy a kormány hamis emlékművet tervez felállítani "
Biztos.
De egy Orbán-kormány alatt született meg a holokauszt emléknap is. Előtte nem.
Kéne egy olyan emlékmű is, ami minden magyart, minden nap arra emlékeztet, hogy bűnösök nemzet vagyunk.

Eudocimus Ruber 2014.04.15. 09:18:24

Na ezért mit fogsz kapni, barátom...

Lord Viktor 2014.04.15. 09:18:33

Hoztad a formád. Hallod, miért nem a saját szutyok hazád dolgaival foglalkozol?
Bár inkább az Index a hülye, hogy a magadfajta futóbolondok blogjait még mindig kiteszi az oldalára, csakhogy heccelje a jónépet.

Muad\\\'Dib 2014.04.15. 09:18:39

Pontosítsunk, a kormány nem hamis, hanem megtévesztő emlékművet akar állítani. A németek ugyanis valóban megszállták Magyarországot, erről kár lenne vitát nyitni.
Schiffernek pedig teljesen igaza van, miszerint az emlékmű témával ismét a fityesznek sikerült tematizálni a közéletet, amit a baloldal benyalt lelkesen. A tiltakozásról mindenki tud, az üzenet célba ért (mellesleg Schiffer is kifejtette már a véleményét), lapozzunk. Ha erre nem képes a baloldal, akkor alkalmatlan a feladatára, hiszen képtelen önálló cselekvésre, és gondolkodásra, kizárólag protest lépéseket tesz, adott események után.
Összességében egyelőre roppant mód örülök, hogy az LMP-re szavaztam, remélem később sem bánom meg. Értelmes, európai gondolkodás.

vezér01 2014.04.15. 09:18:43

Megette a fene a világot,ha ti vagytok az alagút végén a fény !

bpapa · olvassbele.com 2014.04.15. 09:18:57

Szakmai vitám van Csehszlovák kémmel: Kálmán Olga nem riportot készít (legfeljebb interjút), de még azt sem: ő vitatkozik a vendégeivel. Nem mikrofonállvány. Ennek megfelelően korábban is vitatkozott, és folytatta ezt Schifferrel is.

Sárfehér 2014.04.15. 09:19:03

Erre mondják azt, hogy a toleranciát zászlóra tűző értelmiség valójában a társadalom legintoleránsabb rétege. QED. :((((

chrisred 2014.04.15. 09:29:46

@bpapa: Előhozakodik egy teljesen más témával, mint amire meghívta a vendégét, rögeszmésen hajtogatja a saját álláspontját, majd utána megsértődik, hogy nem azt hallja, amit ki akart kényszeríteni. Hol itt a vita?

Rive 2014.04.15. 09:29:59

Nem mondom, hogy nincs ebben az írásban igazság.

Viszont annak mindenképpen itt a helye mellette, hogy cinizmus az is, amikor egy problémát - amin ráadásul emberéletek ugyan nem múlnak - úgy emel valaki számolatlan más probléma fölé, hogy egy levegővel mások fölé emelje magát - vagy másokat maga alá gyalázzon.

Szobrokat le lehet dönteni: volt már ilyen, és lesz is még, sok. A velünk élő szocializmus, amire a poszt szerzője is hivatkozik, pont annak az egyik legékesebb példája, hogy nem a szobor a probléma. Cinizmus lenne ezt letagadni, lecsökkenteni, nemde?

Egyallampolgar 2014.04.15. 09:30:08

Én láttam az ominózus "Schiffer-K. Olga" interjút. Vagy ötször elmondja Schiffer, hogy nem ért egyet a megvalósult emlékművel.
Nem értem miért baj ha az LMP elnöke úgy véli, napokkal a választás után van fontosabb ügye is az ellenzéki pártoknak. (Például kitalálni a vereség okait).

Amúgy ha valakinek vannak elvei az pont Schiffer. Aki azért a röhejes bazsarózsa kedvéért is verte magát a földre a Tubesen.

Mészáros Laci 2014.04.15. 09:30:22

Nem értek egyet: Schiffer legkevésbé sem cinikus, csak épp tovább lát az orránál. Az instant felháborodás ebben az esetben (és most már) kártékony.

Nem kérhetem, hogy megértsd amit írok (meddő kérés lenne), csak azért írtam, mert sajnálom, hogy te is belesüllyedtél abba a "JÓ A ROSSZ ELLEN" harcba, amelynek nem lehet győztese.

barli 2014.04.15. 09:30:28

szerintem meg az a cinizmus, hogy a baloldalon mindent és mindenkit hibáztatnak, csak azt nem mondják ki, hogy azért buktak, mert a Mesterházy egy színtelen szagtalan balek, a feri/kuncze/fodor/bokros meg mindenki által utált politikai hullák, akiket a behatárolt számú rajongón kívül szinte mindenki utál. Hogy okkal e vagy ok nélkül az lényegtelen.

panelburzsuj 2014.04.15. 09:40:17

Hisztinek Olga hívta - Schiffer hisztériát meg cirkuszt említett.

Egyébként valóban tanulságos volt, ahogy a "média képviselője" igyekezett vulgáris csácsogássá ripacskodni az "ügyet" - és a "hivatásos politikus" rendületlenkedett az árnyaltabb beszédmóddal.

dr kíváncsivagyok 2014.04.15. 09:40:27

@ursus artos:
"" hogy a kormány hamis emlékművet tervez felállítani "
Biztos.
De egy Orbán-kormány alatt született meg a holokauszt emléknap is."

Akkor legyen sok hamis emlékmuvunk,...és a hatásai majd kioltjak egymást ?

ymel 2014.04.15. 09:50:41

@kurgan: osztom a nézeted. Schiffer a modern, és haladni akar, míg ez a hisztizős kvázi baloldal jó kiegészítője a Fidesz populista szárnyának. Ezek le vannak tapadva valami rég elmúlt narratívákban, rosszul hangsúlyoznak és elvesztik az országot, miközben azt hiszik, Budát kell felmenteni. Tölgyessinek volt igaza, amikor azt mondta, az LMP az egyetlen európai párt az országban.
A németek is későn, de évekkel ezelőtt tudták lerázni magukról ezt a kellemetlenül visszarántó, folyton bűnöst és vezeklést rikácsoló narratívát: pl. A bukás c. filmmel, amely szimbolikus mérföldköve volt annak, hogy érdekből valamit kizárólag egyoldalúan, fekete-fehéren akarjunk bemutatni. Ez nem etika, ahogy a blogíró gondolja, hanem érdekből, mások kárára elkövetett haszonszerzés: egy mélységesen tragikus történet rosszindulatúan és cinikusan történt kihasználása. A Sorstalanságban éppen ezt nem ismerték fel a jobboldalon, aki meg a korabeli baloldalon észrevette a regény logikáját, az igyekezett agyonhallgatni a könyvet. Ez magyarázza azt, miért nem ismerhette meg a magyar közönség időben a zseniális (inkább bátor) Kertész-könyvet. Schiffer olyan élesen lát, mint a fiatal Kertész.

infiel 2014.04.15. 09:50:47

Mentségünkre legyen, történelmi lemaradást nem lehet könnyen behozni. Prága mindig is messze volt.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.04.15. 09:50:51

Schiffernek van igaza. A ballib hisztéria a ballib erőket a nagyobb bukás felé viszi.

magua81 2014.04.15. 09:50:54

Hát igen. Komoly problémàk vannak a baloldalon...

dr kíváncsivagyok 2014.04.15. 09:51:01

@Egyallampolgar:
"Én láttam az ominózus "Schiffer-K. Olga" interjút. Vagy ötször elmondja Schiffer, hogy nem ért egyet a megvalósult emlékművel. "

Rogton utána hozzáteszi , hogy hisztinek tartja a tiltakozást ellene !
Ezek elvek ?

Mérnork 2014.04.15. 09:54:54

@dr kíváncsivagyok:
Vót német megszállás?
Vót.
Ennyi, fölösleges tovább rugózni rajta.
Schiffer hozzáállása balról az egyetlen normális reakció.

alfax 2014.04.15. 09:55:04

ez a blogíró egyszerűen perverz. sajnálom, hogy ennyire nyomja az index, mindent jelképez, ami a magyar baloldalban szar.

croesus aka. the grinder 2014.04.15. 10:57:01

Érdekes helyzet. Az emlékmű megépítése a demokrácia megcsúfolása, viszont a tiltakozók reakciója is az.

A baloldalon ugyanis senkit se érdekel a történelemhamisítás. Az építkezéstől 100 méterre található egy másik "hamis" emlékmű, érdekes módon az ellen nincs tiltakozás.

Így viszont nincs más üzenete az akciónak, minthogy "váltsuk le a szemét jobboldalt, hajrá baloldal!". Ez remek összhangban van a jobboldal egyetlen üzenetével: "zavarjuk el a szemét baloldalt, hajrá jobboldal!". Ennek sose lesz vége...

Gribbin János 2014.04.15. 10:57:17

@Szevasztok: Schiffer soha semmire nem képes értelmes választ adni. Ő abban a rózsaszín álomban tengette 4 éves parlamenti tevékenységét (szép, ugye?), hogy majd Orbán nem lesz képes nélküke - pontosabban: NÉLKÜLE - kormányt alakítani. Na, ez volt a már fogantatásakor füstbe ment (ne mondjam: elabortált) terv, amitől maradék szellemi ereje és leheletnyi józansága is végképp elszállt.

Ő a magyar közélet teljesen felesleges politikai selyemfiúja.

chrisred 2014.04.15. 10:57:26

@Mérnork: Ja. A magyar állam pedig utána is baráti szövetségben harcolt a megszállók oldalán az egész világ ellen. Erről inkább szégyenlősen hallgatni kellene, nem emlékművet állítani neki.

kertesz 2014.04.15. 10:57:48

:)
Az a helyzet, hogy a Kálmán Olga-Schiffer András interjú és a Havas Henrik-G. Fodor Gábor interjú csodálatosan egybecseng, és Kémünk is a "baloldal" választási vereség-sokkja alatt írta ezt a cikket.

Konrád Györgyöt is hallgattam legutóbb, és ugyanez volt. A mostani "baloldal" lenézi, megveti a választókat, mert mást merészeltek választani. :)))))
Így megy ez. Minden elmúlik. Hozzá kell szokni.

szekertabor · provo.blog.hu 2014.04.15. 10:58:13

Érdekes, hogy egy szubjektív véleményt milyen elképesztő pofátlansággal hazudik a poszt írója objektívnek egy zárójeles mellékmondattal. "mindannyian tudjuk, hogy a kormány által tervezett emlékmű gyalázatos".
1. Már miért tudnánk, mindannyian?
2. Már miért tudnánk, amikor ez csak vélemény?
3. Miért is gyalázatos?

A mondat helyesen így szól: Aki tud a készülő emlékműről, érdekli a dolog és ellenzi azt, azok egy része velem együtt gyalázatosnak gondolja.

Az én privát véleményem pedig az, hogy a hazai baloldal azért szerepelt ilyen rettenetesen gyengén, mert mindenkinek elege van abból, hogy pl. meg akarják tiltani még azt is, hogy egy emlékművel elhatárolódjunk a náci német megszállástól.

luis5 2014.04.15. 10:58:18

Azért a szlovák jogállamiságot még nem kell ájultan tisztelnünk ugye?

nyelv-ész 2014.04.15. 10:58:33

Sajnos a cikkírónak nem jött le, mit mondott Schiffer valójában. Azt mondta, hogy bár elítéli ezt a szoborállítást, de a körülötte kavart hisztit is, mivel vannak sokkal nagyobb problémák, amelyekre koncentrálni kellene. A szoborállítás körüli cirkusz a médiának egy gumicsont, amin hónapokig lehet rágódni.

Ha ezt a cikkíró cinizmusnak vagy megalkuvásnak minősíti, akkor nyilvánvalóan nem érti, mi hangzott el az ominózus tévéműsorban.

Magánvéleményem, hogy nem szobrok állításán vagy ledöntésén múlik egy ország sorsa, még akkor is, ha egy szobor a kiválasztott kevesek számára jelkép. Mert a többséget marhára nem érdekli, hogy Lenin-szobor árnyékában hűsöl-e, ha szépen süt a nap.

eßemfaßom meg áll 2014.04.15. 10:58:43

És elértünk arra a pontra amikor a zsidó is náci a legdemokratábbak szerint ha csak 95%-ban ért egyet a a véleménye mint a legdemokratábbakkal.

luis5 2014.04.15. 10:59:45

@Gribbin János: ez tömény hülyeség. Schiffer az életben nem mondott ilyet.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2014.04.15. 10:59:48

Kedves András!
Megint rosszul látod a dolgot.
Schiffer látja jól.
youtu.be/-y-LTymmUUI

Vanunu 2014.04.15. 11:00:08

A véleményem a következő:
1. A FIDESZ-re szavaztam (egyetlen alternatíva volt, ha nem megyek el szavazni). A győzelmet fikázni lehet, de a kulturált viselkedéshez hozzá tartozik a gratuláció. A vereség pedig olyan volt mint anno Irapuatóban. 6:0. Ebből lehet egyet a melegre, egyet pedig a mákos tésztára fogni, de akkor is marad még 4.
2. Schifferrel lehet egyetérteni vagy nem, de egy demokratikus vitában elfogadom, hogy ez az ő véleménye, és pont. Én sem helyeslem a szoborállítást, de van ott a téren egy másik szobor is, amit évtizedek óta nem lehet elmozdítani, pedig az is sokak érzékenységét sérti. Javaslat: ezt ne építsék meg, azt meg bontsák el.
3. A hitről pedig hülyeséget írtál. Mindenki hittel megy szavazni (de házasodni vagy vásárolni is). Előre nem tudjuk, hiszünk benne, hogy jól kormányoznak, (életünk végéig hűségesek lesznek, nem romlott árut árulnak).

Lali73 2014.04.15. 11:00:19

"Megkezdődött a társadalom demokratikus maradékának felszámolása."

No ezért bukott ekkorát a magának "demokratikusnak" nevező ellenzék a demokratikus választásokon. Mert csak magát tartja demokratikusnak, saját magán kívül senkit.
Éppen ez a hozzáállás jelenti a cinizmus diadalát - hála Istennek nem az országban, csak egy szűk, posztkommunista rétegben a politikai palettán.
A parlamenti választások a helyére tették ezt az önhitt, arrogáns és demagóg társaságot, de semmit sem tanultak a leckéből. Így az EP-választásokon még nagyobbat fognak bukni.

2014.04.15. 11:00:51

Érdekes látni, hogy mennyire fáj egyeseknek, ha valaki merészel nem beszállni a lelkes ajvékolókórusba. Még pikánsabb, hogy aki ezt teszi, maga is érintett a témában, érintettebb, mint a félkegyelmű riporternő, és a parádézó blogger. Aztán mégis képes - szinte egyedüliként - normális válaszra.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2014.04.15. 11:01:06

Bocsásson meg a világ, de szerény véleményem szerint Kishantos ügye nagyságrenddel fontosabb mint egy sz@ros emlékmű létezésének vitája. Kishantos ügye mellett ez az egész szócséplés, kordonbontás, megaf@szom csak sz@rrágásnak tűnik.

Schiffernek igaza van, az idióta liberálnyik sírógépek nem látnak tovább az orruknál, számukra Bp. határán kívül csak sívó pusztaság van. Ne csodálkozzanak a vereségeiken!

Ne csodálkozzon senki azon, hogy az Alkotmány Bírósági határozattal páttá előlépett Kétfarkú Kutya alakulat a következő parlamenti választáson ronggyá veri a hiteltelen baloldalt! :-)

Piraeus 2014.04.15. 11:01:34

Te egészen egyszerűen nem értetted meg, hogy mi történt abban az interjúban. Nem először történik meg, hogy írsz valamit, rossz premisszákra építve, mert nem érted, vagy tudatosan félre akarod értelmezni azt ami Magyarországon történik.
Szerintem nem vagy te ennyira buta. Nagyon is értesz mindent, csak provokálsz, tolod a jól megszokott szekeret, növeled az olvasottságodat és jó "szocialista" hagyomány szerint azzal vádolod az ellenfelet, amit épp elkövetsz. Most épp cinizmussal...

Ha volt bármi ebben a választásban, ami a szocializmus végének reményével kecsegtet, akkor az a Schiffer interjú és az LMP bejutása volt.

pucros 2014.04.15. 11:01:46

Úgy látom a blogger fel nem képes fogni, miről beszélt, mit képviselt Schiffer, és az első amire asszociálnia sikerült, az a szocialista embertípus cinizmusa lett.

Semmi köze a kettőnek egymáshoz.

De amíg az emlékműügy nagyjelentősége axióma, addig a progresszió marad a vakfolton.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2014.04.15. 11:01:57

@Muad\\\'Dib: Ez az időben feldobott gumicsont, ismerjük el, profizmusra vall. Mondjuk, még színvonalában is ellentettje a nyóckeres Dopemannek.
Egy Bene Gesserit

ymel 2014.04.15. 11:02:09

T. Blogíró, csináltam egy 'mém videót' erről a Schiffer-Kálmán afférről, a vicces benne, hogy magától vált nevetségessé a narratíva. Derrida nagyon könnyen tudta az ilyen gyenge pontokat megtalálni, de ebben az esetben ez a túlhaladott értékrend magát bontotta le

(Markos-Nádas):

viccesviet.blog.hu/2014/04/09/schiffer_andras_lmp_es_egy_diskurzus_kivenhedt_diktarorai#c22477218

panelburzsuj 2014.04.15. 11:02:23

@alfax:
Nem, ez a blogger meghökkentően őszinte:

"Elég ha csak a Schiffer-jelenséget kicsit kifordítjuk"

tipografus (törölt) 2014.04.15. 11:02:28

A blogodról az jut eszembe, hogy: mindenki jó valamire, ha másra nem, hát elrettentő példának.

Kellenek ilyen blogok, az utókor legalább tisztán fogja látni, miért nyert a Fidesz kétszer egymás után ilyen fölénnyel.

Az igazi Svarc Enegger · https://www.youtube.com/watch?v=Ik9qunsZZtY&index=21&list=RDJVoyWQSNr8I 2014.04.15. 11:02:37

Tényleg olyan nehéz észrevenni, hogy a közéletben 95 százalékben gumicsontokról esik szó? A Fidesz bedobja középre, a többiek ráugranak és úgy képzelik, hogy most fontos dolgokkal foglalkoznak.
Ez már 2002 óta megy következetesen.

Never 2014.04.15. 11:06:38

Schiffer kimondta, hogy a király meztelen, és a király hű csatlósai most ezen fel vannak háborodva.

Aki látta a Padlás-t, az tudja, hogy mi történt azután, hogy ez a mondat elhangzott... (megsúgom, nem a király mondott le).

Schiffer nagyon sok dolgával nem tudok egyetérteni (ez a mondat igaz tetszőleges magyar politikusra), de abban teljesen igaza van, hogy létezik ma Magyarországon fontosabb téma (még a magyar zsidóság számára is), mint ez a minden oldalról fújt szobor-hisztéria.

A szobor-hiszti jó a kormánynak és ellenzéknek egyaránt, jó kis gumicsont, amin lehet szekértáborokat egymásnak uszítani, és megtartani a saját szavazóbázist, jó kis ellenségképet kínálva.

Akolmeleg, boldogság...

ymel 2014.04.15. 11:14:05

@Az igazi Svarc Enegger: így van. Iszonyatosan káros, hogy a nap legnagyobb részében piszlicsáré és jelentéktelen ügyek vannak felnagyítva (nem a szóban forgóról beszélek), és szégyellem magam, hogy kvázi politikusok és médiaszereplők pénzt kapnak ezért, ami tulajdonképpen nem más, mint ruppótlan 'szórakoztatás', matiné. Roppant káros a hatása a felnövekvő generációkra nézvést.

nyelv-ész 2014.04.15. 11:28:27

Nekem az a bajom a K. Olga-féle műsorral, hogy nem a BKK-vezért hívja be, hogy megfingassa, miért bukjuk az uniós pénzből támogatott trolibuszokat, amikor Pistikét minden nap megrázza a kőkorszaki ZIU-9, hanem elkezd acsarkodni egy politikussal, amiért az nem áll be a többiek közé, ugatni a holdat.

gregaba 2014.04.15. 11:30:36

A poszt minőségét nagymértékben lerontja, hogy a kereszténységet (is) ekézed, valamint psziché helyett "pszihét" írsz.

nu pagagyí 2014.04.15. 11:30:45

A cikk nagyon tetszik. Kívülről nyilván jobban látszik annak a primitív kisstílű politikának a kártevése, amit a kormány visz és amire van is kereslet ebben a gyermekkorban rekedt társadalomban.

flort 2014.04.15. 11:36:42

Nekem csak két kérdésem lenne a lelkesen "gumicsontozókhoz":

1. miért felejtődött le (vagy ha nem, akkor ez is csak egy gumicsont?), hogy a magyar miniszterelnök a szobor körüli tárgyalásokat húsvét utánra halasztotta, majd tárgyalás nélkül álltak neki felhúzni? Vagy ez normális eljárás?

2. Nem hallottam, hogy Schiffer úr bármi konkrétan fontosabb kérdésről megnyilvánult volna azelőtt vagy azóta. Világosítsatok fel, ha tévednék.

2014.04.15. 12:30:09

Sem a saját fájdalmamat, sem a saját veszteségemet nem szabad előrébb valónak hirdetni másokénál.

2014.04.15. 12:30:14

Szembe kéne néznie az ellenzéknek a hatalmas bukás okaival. Ehelyett túlméretezett hisztéria folyik az emlékmű körül. Az ország érdekét nem az szolgálja, ha a pártok permanens kampányként a történelmi tragédiákat tartanak napirenden.

_most_ 2014.04.15. 12:30:38

nem értem, hogy egyeseknél miért annyira hihetetlen, hogy vannak olyanok, akiknek az emlékmű, és amit az emlékmű szimbolizál, az a legfontosabb problémájuk, és az elveikért hajlandóak a végsőkig kiállni, persze sokan nem fogjak fel ezen ügy jelentőségét, hisz nehéz megítélni az események súlyát, ha éppen benne vagyunk.

greatwideopen · http://baconakbisztro.blog.hu 2014.04.15. 12:57:01

"az emlékmű, és amit az emlékmű szimbolizál, az a legfontosabb problémájuk, és az elveikért hajlandóak a végsőkig kiállni"

Ami jórészt belemagyarázás. Mert ez az emlékmű a német megszállás minden áldozatának emléket állít. Valójában azonban éppen e "minden"-nel van egyeseknek problémája.
S ha már az orosz megszállásnak van emlékműve a szabi téren miért ne lehetne a németnek is. Végül is a német megszállással hazánk hosszú időre elvesztette a függetlenségét.

Bogyó 2 2014.04.15. 12:57:19

@tipografus: Azt azért nem. A Fidesz kétharmadhoz az archivált m1 híradó, a CÖF-történet szolgál kiváló példaként, hogyan lehet teljesen kiegyensúlyozatlan, szervilis és uszító közszolgálati műsort csinálni. És persze a bevezetett intézkedések is fontos adalék. Csak ezután jön a sorban az ilyesmi.

ermi71 2014.04.15. 12:57:25

Na ez nevezik bolsevik gondolkodásnak. Ez egy uszító, okoskodó, taj bolsevik cikk.

Bogyó 2 2014.04.15. 12:58:04

@Magánvéleményem: "Bocsásson meg a világ, de szerény véleményem szerint Kishantos ügye nagyságrenddel fontosabb mint egy sz@ros emlékmű létezésének vitája."

Látod posztoló, erről beszélünk! És igen, így igaz! Kishantos legalább annyit megérne, egy olyan dolog tűnik el ott, ami nemzeti büszkeség lehetne, legalább annyira mint a római SEUSO-kincsek és nem is került volna annyiba.

Bogyó 2 2014.04.15. 12:58:09

@flort: Paks például. Szirénázás. Nem rémlik még az sem?
Vagy neked mi a fontos kérdés?

Novecento · http://novecento.blog.hu/ 2014.04.15. 12:58:37

Azon kívül, hogy unalmas és igazságtalan, még ráadásul totálisan kontraproduktív is a nép folyamatos nácizása és fasisztának bélyegzése.
Ez a ballib viselkedés sokat tett a Jobbik megerősödéséért.
Totálisan kiüresedett szellemileg a baloldal. Nincs mondanivalójuk, nincs elképzelésük, nem képesek válaszokat találni a társadalom valós problémáira. A sokadik kudarc után is ugyanazt akarják, ugyanott folytatni, amibe korábban belebuktak. Ez az emlékmű körüli hiszti, csak egy újabb öngól a sorban. A társadalom döntő része helyesli, vagy nem tartja problémának ezt az emlékművet. Láthatóan csak néhány embert képes megmozgatni ez az ügy.
Elképesztően sok munka várna még a baloldalra, amit megpróbáltak az utóbbi években elkerülni. Úgy néz ki, hogy most sem akarják elvégezni ezt a munkát, mert még mindig azt hiszik, hogy ez megspórolható.
Hamarosan átlép rajtuk a történelem!

Bogyó 2 2014.04.15. 12:58:45

@dr kíváncsivagyok: Nem a tiltakozást tartja hisztinek, hanem a megvalósulását, az eltúlzott méretét és médiamegjelenését.

N48 2014.04.15. 13:15:58

Azt elmondhatná már valaki, hogy pontosan mi is a baj ezzel az emlékművel.

flort 2014.04.15. 13:29:05

@Bogyó 2: és mire jutott vele? Mondjam én?

és mikor is volt ez?

Múlt héten jött ez az interjú, ha emlékeim nem csalnak, azóta valami?

Mielőtt valaki Kishantossal és a tárcsázással jönne, úgy tudom (vagy sejtem), az nem politikai kérdés, hanem jogi.

aronsatie 2014.04.15. 13:33:57

@N48: Többek között az, hogy egyáltalán felmerülhet kérdésként, mi a baj az emlékművel.

schöpferischen 2014.04.15. 13:34:02

@N48: Az a baj ezzel az emlékművel, hogy a ballib értelmiség nem érti ezt az országot, és folyton a maga félreértéseit próbálja ráerőszakolni az országra.

Mindeközben a ballib oldal minden magyargyűlölő, hisztérikus megnyilvánulása üzemanyagot jelent a Jobbik további erősödéséhez.

asd001 (törölt) 2014.04.15. 13:44:03

jesszus mennyire egy gagyi cikk

2014.04.15. 13:44:13

a sokadik összefogó, aki még ma sem érti, mit is mondott Schiffer.

Nem baj, egyszerűbb kiakadni, rossz zsidónak, fideszbérencnek, sőt, kriptofasisztának tartani őt, addig se kell azzal foglalkozni, ugyan mi a lófaszt képzeltek, amikor Gyurcsánnyal, Kunczéval, Lendvai Ildikóval akartak megújulást.

'it's cool to know nothing' 2014.04.15. 13:47:31

Gondolom sokaknak nem tűnt fel, de ez egy igazi zsidózós, antiszemita cikk. Lehetne akár a kurucinfón is.

"De ez amúgy teljesen mindegy, hiszen mindezt azért csinálja, hogy ne legyen semmilyen problémája. A zöldséges ugyanis az a professzionális cinikus, aki számára semmilyen igazság nem létezik, a fontos, hogy menjen a bolt és ne kavarodjon fel az állóvíz."

A szerző szerint lám milyen ez a Schiffer, pont olyan, mint a Havel féle zödlséges, vagy a szélsőjobb által megénekelt tipikus zsidó.

Mivel a szerző szerint ez a mentalitás jellemzi magyarországot, akkor most a magyarok le lettek zsidózva?

Schiffer=magyarok=zsidók?

Össze vannak itt kérem keveredve a dolgok.

ymel 2014.04.15. 14:23:04

@flort: amig Schiffer ezzel kenytelen veszodni, addig a tobbiek surgetobb kerdesekkel foglalkoznak: hvg.hu/gazdasag/20140412_Felhaborito_Anyatok__kiakadt_Kishantos_m

Ez egy kis part. Biztos lehetsz benne, hogy Schiffer is ott volt a tudasaval es a felelossegerzetevel is.

Egyebkent alkat kerdese: lehet buszken felaldozni magunkat es az idonket ezert az emlekmu-csontert vagy pedig inkabb Kishantosra koncentralni, mert amiatt viszont elo emberek hullottak ki a tonk szelere, nem is szolva a projekt szimbolikus jellegerol, ha mar mindenkeppen szimbolumok es ideologiak miatt akarnak egyesek marakodni.

flort 2014.04.15. 14:42:12

@ymel: Neked is leírom: ha jól értem, ez NEM politikai ügy, hanem jogi.

És az ellenzékből - az általad linkelt cikk szerint - jelen volt valaki az Együtt-DK-ból, a Jobbikból, valamint Ángyán is.

Akkor mit lehet még tenni?

Különösen olyanoknak, akik két hónappal ezelőttig nem is tudták, hogy hol az ördögben van Kishantos és mit csinálnak ott az emberek. Szerinted akik itt a kommentek között egyszer is leírták ezt a szót, tudták (én jelentem, nem), vagy most ez az aktuális szakértenivaló, mint korábban Paks, még korábban az árvíz vagy a gáztározók esete?

pocaklakó minimanó 2014.04.15. 15:05:59

Az egész baloldali nácizásban az a legmurisabb, hogy a jobbik pont azokról a helyekről toborozta - már az előző választásokkor is - a szavazóit, amelyek stabil balos helyek voltak korábban.

Mert ugyebár nem csupán kálmánolgai balos réteg van, hanem a ballibek által lepusztított területeken élő baloldal is, akiknek jobban bejön már a jobbik ostoba radikalizmusa.

gigacherry 2014.04.15. 15:06:13

@exlex4: "Az a választások eredménye, hogy SZÁJBABASZTUK a hozzád hasonló aberrált büdösgeciket, akik még legalább négy évig KESERVESEN fogtok szopni."

Mármint hogy olyan rendszert szavaztatok meg, amelyben csak a fideszeseknek jó, mindenki másnak szívás? Ezek szerint úgy van, ahogy a Kubatov-viedóból kiderült? Mindenkinek keresztbe tesz a párt, aki másra szavazott?

pocaklakó minimanó 2014.04.15. 15:36:56

@gigacherry:

"...mindenki másnak szívás?"

Szerénység, elvtárs, szerénység! Pár ballib lúzer =/= mindenki más. :)

flort 2014.04.15. 15:52:18

@pocaklakó minimanó: hát, lehet, hogy nem veszed észre (hiszen hülye vagy), de a jelenlegi út a szakadék felé vezet.

pocaklakó minimanó 2014.04.15. 16:43:26

@flort:

"...de a jelenlegi út a szakadék felé vezet."

Ez is egy vélemény.

De láttam már nálad ismertebb (és okosabb) embereket is nostradamitisben szenvedni, mégsem jött be a jóslatuk. Pedig ANNYIRA SZERETTÉK VOLNA.

Ha bejött volna, akkor még most is "szenvednénk" az uniós deficiteljárás miatt. Pedig hogy "aggódtak" a nálad okosabbak, hogy sosem kerülünk ki, mert nem úgy halad a gazdaság.

Aztán muszáj volt kikerülni onnan.

Olyan kis kínos volt a károgóknak. :)

ymel 2014.04.15. 16:43:42

@flort: nem tudom, mit lehetne tenni. Próbálják mószerolni a kormányt nyugaton, de azok ott teljesen töketlenek.
A másik, hogy szvsz nem kell tudni se nekünk, sem egy politikusnak minden egyes projektről, ami (szépen) megy. Bár ez éppen egy zöld projekt (volt..) , de rengeteg információ van, és nehéz mindet feldolgozni. Éppen azért mondom, h pl. túl sokat rágjuk ezt az emlékművet, miközben elvész Kishantos, ami az élőknek fontosabb kérdés. És innen nézve nem érdekes, hogy az egyik jogi, a másik politikai, ha mindkettőnek van a politikai médiában szerepe. De csak szvsz

Szintén Üldözöttecske 2014.05.12. 09:46:07

Tudod: a füvet is nyírni kell, erre nagyon alkalmas a pázsitfűféle. Titeket is folyamatosan irtani kell: kicsit is , nagyot is.
ha a pázsitfüvet és a zsidót nem nyírják akkor olyan pofátlan pozícióba jut, hogy véleményt próbál formálni.
Itt az ideje egy újabb visszavágásnak, mert ti zsidók már megint élhetetlenné teszitek a világot. Ez így megy jó néhány ezer éve, de most nagyon elszemtelenedtetek.

Szintén Üldözöttecske 2014.05.12. 09:46:17

Szarkeverő zsidók vagytok.Ez a lételemetek. Ezért elégelnek meg benneteket mindig mindenhol. Egyszer ennek vége lesz.
További jó fröcsögést. Holózhattok regeltől estig: az emberi faj el fogja veszíteni a zsidó horgonyt.. és jól fog járni vele. Minél előbb, annál jobb.
Nincs pótizrael, nem is lesz.

Veridicus76 2014.05.12. 09:46:25

Monomániás seggfejek, nem veszitek észre, hogy kibaszottul nem érdekel senkit pár tucat kreténen kívül az antiszemitizmus-hiszti? Szopjál Benes-faszt!

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.05.12. 17:20:31

@Szintén Üldözöttecske:

A származásáról senki sem tehet, ellenben a megnyilvánulásairól.......

Dekatlon 2014.05.25. 07:15:24

Erre nem képes a baloldal, meg arra nem képes a baloldal. Lópisztoly.
Nincs baloldal. Van egy vergődő, idejétmult struktóra, ami kapaszkodik a fennmaradásba. A Fidesznek tulajdonképpen jó így. Amit ott töketlenkednek a "baloldalon", addig nincs hely ott másnak. Megkapják a reklámfelületet, műsoridőt, adunk a demokratikus látszatra, de nem is akarnak, nem is tudnak semmit mondani. Arra jók, hogy a nem Fidesz fanatikusokat meggyőzzék: még mindig a Fidesz a kisebb rossz. Ami velük szemben igaz is. Összességében viszont nagyon, nagyon téves gondolat.

novalusz 2014.05.25. 07:18:44

Szerény véleményem szerint azt kellene megértenie mindenkinek, a poszt írójának is, hogy csak azért mert valaki nem ért egyet veled valamiben, még nem biztos hogy egy utolsó gazember, akit le kell írni egy életre, és akire mindenféle címkéket érdemes aggatni.

Miért lenne tarthatatlan a gondolat, hogy ez az emlékmű elítélendő, de a választások után a téma nem szerepel a súlyának megfelelően? Nem arról van szó hogy szabad-e nyugdíjas embereket pár forintért agyonverni, ahol is valóban csak egy tartható álláspont van ma Magyarországon.

Ha a véleményed mellett úgy érvelsz, hogy nem "gazemberezel" (pl. cinikusnak nevezed), sokkal szimpatikusabb benyomást keltesz és máris tettél egy lépést egy jobb légkörű ország felé.
süti beállítások módosítása