379246_1673056312833334_293946176_n.jpg

A szelektív hallású magyar nacionalisták esete a Beneš-dekrétumokkal és Schwarzenberggel.

Repedés a Beneš-falon, Végre egy normál hang, Hűha, Schwarzenberg elvágta magát a csehek előtt, korrekt ember, óriási respect – örömtüzek gyúltak és rácsodálkozott a nacionalista magyar jobboldal, elítélte Schwarzenberg a Beneš-dekrétumokat. Most azt hagyjuk, hogy az örökös szelektív hallással rendelkező magyar nacionalistáknak korábban miért nem tűnt fel számtalan cseh értelmiségi, politikus, közéleti szereplő, hasonló tartalmú, bíráló nyilatkozata, miért nem vették észre a cseh társadalomban a rendszerváltás után megjelenő és a dotohon is többször bemutatott, a Beneš-dekrétumok megítélésében bekövetkezett kedvező változásokat, vagy akár a jelenlegi cseh külügyminiszter témában már korábban megfogalmazott szavait, de vajon miért tesznek úgy, mintha a cseh elnökválasztás legújabb tévévitájában, valami újdonságot hallottak volna, vagy ahogyan az egyik poszt alatt olvastam, „nocsak, nocsak, erről biztosan nem írkál majd a csehszlovák kém a dotohon”. Bože můj, és miért is nem?

Néhány nyilvánvaló tényre azért felhívnám a szelektív hallású magyar nacionalisták figyelmét, egy: jelenleg nincs Magyarországon klasszikus liberális párt. A térségben a szlovák konzervatív-liberális Szabadság és Szolidaritás (SAS), a szlovák-magyar interetnikus liberális pártszövetség (Most-Híd), az emberjogi és szociális értékeket hangsúlyozó szlovén Szlovénia Liberális Demokráciája mellett figyelemreméltó a klasszikus gazdasági neoliberalizmust képviselő cseh TOP09 párt, amelynek alapítója egy bizonyos Karel Schwarzenberg volt. A jelenlegi jobboldali-liberális cseh kormányba két minisztert adnak, a külügyen kívül a gazdasági tárcát irányítja és olyan gazdaságpolitikát vezet, hogy a magyar közhangulatot ismerve, előre tíz évre zárt kapus meccseket játszana a futball-válogatott, bárkivel. A Beneš-dekrétumokat a minap elítélő Schwarzenberg ugyanis olyan politika híve, amit Magyarországon utoljára talán csak az SZDSZ képviselt. Szabadpiac, liberalizmus és az alapvető emberi jogok védelme, ez a TOP09 párt legfőbb programja, ez a párt a magyarországi jobboldal számára csak a judeobolsevik tábor szekértolója lehetne.

Eközben Orbán Viktor nagy haverjának számító Václav Klaus, leköszönő elnök, aki Viktorkával együtt nagy hangon károgott az Eu ellen, hirtelen a Schwarzenberget éltető kommentelők között csak egy nacionalista cseh lett, hoppá, hogy is van ez? Innen azért nem olyan nehéz azt a következtetést levonni, hogy Orbán és a Fidesz, híveivel együtt is nacionalista, gondolkodásukkal inverz módon egy olyan politikát képviselnek és védenek, amely lehetővé tette Európában a Beneš-dekrétumok féle aljasságokat. Schwarzenberg persze nem nacionalista logika alapján ítélte el a dekrétumokat, amelyet magyarországi bírálói nacionalista logika alapján közelítenek meg. Ráadásul a dekrétumokat elítélő szavai mellett, a köztársasági elnök-jelölt azt is kimondta, hogy a dekrétumok eltörölhetetlenek, mert azok végérvényesen a cseh államrend részévé váltak, ráadásul a dekrétumok már érvényben sincsenek, amióta az alapvető emberi jogok listája a cseh alkotmány része lett. Bár a szlovák elítélés még várat magára, mintha hallottunk volna már ezt az érvelést nem is olyan régen a szlovák miniszterelnök szájából, akit viszont a magyar nacionalisták közel sem fogadtak olyan kitörő örömmel, mint az Osztrák Herceg kijelentéseit. Vajon miért? Pedig nagy most a haverság Viktor és Róbert között, hadd ne soroljam már, láthattuk, itt, itt meg itt.

Egyet azonban nem árt elfelejteni a most nagyon lelkendezőknek: a Beneš-dekrétumok (1940-1945) kapcsán hágai nemzetközi bíróságról (1945, első ítélet: 1949) beszélni ugyanolyan anakronizmus, mintha ezt az amerikai indiánok kiirtása kapcsán tennénk. Igaz, nem sokon múlott, de azok a történeti érvek vitathatatlanok, hogy a dekrétumok létrejöttét a második világháború lezárását jelentő törvénykezések (Potsdam) keretén belül kell értelmezni. Másképp: a Beneš-dekrétumok létrejötte a háborús események és logika alapján magyarázható. Az emberjogi érvelés sajnos itt ippeghogy nem állja meg a helyét, mivel az Egyesült Nemzetek Szervezete (1945, első határozat: 1949) és az emberi jogok egyetemes nyilatkozata (1948) egy új korszak nyitányaként, a második világháborús borzalmak hatására keletkezett, visszavetíteni üzenetüket, értékrendszerüket egy teljesen más logika és konstelláció alapján működő múltba - akár néhány évvel korábbra - tökéletesen történelmietlen és anakronisztikus. Amíg a jelenlegi világrend fennáll - különösebb okunk nincs, hogy változtassunk rajta - a Beneš-dekrétumok esetében a magyar diplomácia cseh és szlovák bocsánatkérést, elítélést, őszinte sajnálatot érhet el, visszavonást, hatálytalanítást nemigen. 

A cseh nacionalista baloldal és Zeman a Beneš-dekrétumok elítélése kapcsán Schwarzenberget ugyanazokkal a jelzőkkel támadta, amit Magyarországon azok szoktak megkapni, akik kritizálják a jelenlegi nacionalista kormányt és annak tűrhetetlen szélsőjobb ellenzékét. "Hazaáruló", "csehellenes", "osztrák", "ezzel biztosan vesztíteni" fog, stb - ismerősek ezek a kitételek? Már olyan cikket is találtam, amely Schwarzenberg titkos paktumáról szól: Izrael esetleges megsemmisülése után több százezer zsidó érkezne Csehországba. Ismerős? Hirtelen előkerült a cseh média egy részében az a bizonyos The Jerusalem Post cikk is, amely Schwarzenberget Izrael legjobb barátjának nevezi Európában. Sorolhatnám. Nem sokkal maradt le a bírálatokkal Zeman sem, de ő legalább nem zsidózott: "Egészen eddig a pillanatig, tegnapig (csütörtök) respektáltam önt és szándékát, hogy a Cseh köztársaság elnöke szeretne lenni. De az az ember, aki Csehszlovákia egykori elnökét, mint háborús bűnösnek tartja, nemúgy beszél, mint leendő cseh köztársasági elnök, hanem mint egy szudétanémet."

Mégis, mi lehet mégis a történet tanulsága, és miben van részigazságuk a most örömködő nacionalistáinknak? Csehország közel van, hasonló, de szerencsésebb történelemmel rendelkezik, mint Magyarország, mégis, a cseh kollektív történeti tudat sok a magyarhoz hasonló, széles körben kibeszéletlen tabut tartalmaz. Schwarzenberg jelölése és valljuk be, meglepő sikere, lehet a példa arra, hogy a magyar társadalomnak is ezt a fájdalmas, történelmünkkel valódi szembenéző utat érdemes bejárni. Ne hagyjuk megvezetni magunk a soha nem is létezett, egykori hamis dicsőséget prédikáló újkeresztény és újpogány nacionalista pártok által. Bizony, fájdalmas lehet ezzel szembesülni, elfogadni, talán sokaknak nem is lehet, de újra világosan láthatóvá vált a Fidesz és a Jobbik által  képviselt nacionalista logika és politika csapdája: ezen az alapon nincs valódi párbeszéd, nincs megbékélés, nem lehetséges a múlttal való szembenézés sem. Saját országon belül sem.

Schwarzenberg jól beszélt, jár neki a taps minden oldalról, de ugyanezek a most tapsikoló, szelektív hallású magyar nacionalisták nyírnák ki őt leghamarabb, ha csehek lennének.

Utóirat: A cseh köztársaság elnök választás második fordulója előtt tartott első tévévita után, amikor a Beneš-dekrétumok is napirendre kerültek, az első felmérések szerint a szociáldemokrata Milos Zeman szerepelt a megkérdezett választók nagy többsége szerint jobban és a fej-fej melletti küzdelemben az eddig néhány százalékkal vezető Schwarzenberggel szemben, hasonló arányú, néhány százalékos vezetésre tett szert.

163882.jpg

114 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://dotoho.blog.hu/api/trackback/id/tr195025231

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Piraeus 2013.01.19. 17:15:38

Az emberi jogokat védő SZDSZ... Hahahaha... Na ezt is idáig olvastam. Inkább nem is írok neked ellenpéldákat. Minek.

Lorp 2013.01.19. 17:38:22

@Csehszlovák Kém: Látom feladtam a leckét.:)))

Itt van előttem a tankönyv. Mond melyik rész magyarázza meg, hogy az egyik kollektív büntetést ne tekintsünk annak, mert akkor még nem is volt emberi jogok egyetemes nyilatkozata, a másik kollektív büntetés viszont tök gááááz.

corny 2013.01.19. 17:38:27

Provokátor vagy. Az SzDSz-t dicséred, de valójában csak indulatokat akarsz kelteni. Miért is? A lanyhuló lelkesedésű fideszes közönséget szeretnéd provokálni, fenntartani a érdeklődésüket, gyűlöletkeltéssel. Semmi közöd a liberalizmushoz, népek, nemzetek kollektív bűnösségét nem fogadnád el, ha az lennél. Ha az ellenzéket akarnád erősíteni, közös pontokat keresnél, megpróbálnád meggyőzni a veled egyet nem értőket. De nem ezt teszed, vajon miért? Kinek jó ez? Egy nyomorult önkéntes provokátor vagy, vagy pedig egy szerencsétlen gyűlölködő ember, aki jobbnak képzeli magát a náciknál, de valójában egy fokkal sem jobb. Majdnem mindegy, milyen mezben szítasz gyűlöletet, a fölényed csak elméleti, csak a te fejedben létezik. Még nem tudom, hogy egy provokáló féreg vagy, vagy egy férgeslelkű nyomorult. De lehet, hogy mindegy is, szánalmas, amit művelsz.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2013.01.19. 17:56:49

@Lorp: Kezd ott el olvasni, hogy numerus clausus... Ahogy feljebb írtam: minden háborúban vannak agresszorok és áldozatok. Természetesen minden kollektív büntetés elfogadhatatlan, a Benes-dekrétumok a potsdami rendezés része volt, amelyen a mai világrend alapul. Havel, Schwarzenberg és sok más cseh értemiségi utólag elítélte az esetet, bocsánatot kért.

@corny: Nagyon fáj, mi? Ez egy ilyen blog, nem kötelező olvasni.

GERI87 2013.01.19. 18:19:52

@Csehszlovák Kém:

"a Benes-dekrétumok a potsdami rendezés része volt, amelyen a mai világrend alapul.

Ha meg a németek győznek akkor a németek által elkövetett népirtások, kitelepítések lesznek az új világrend alapjai és érvényben maradnak a zsidótörvények..
És akkor szerinted az is jogos és érthető lesz?

"Kezd ott el olvasni, hogy numerus clausus..."

Kezd el ott olvasni hogy 3 millió német hova tűnt 45 után Csehországból....

Szalahadin 2013.01.19. 18:20:00

"A Beneš-dekrétumokat a minap elítélő Schwarzenberg ugyanis olyan politika híve, amit Magyarországon utoljára talán csak az SZDSZ képviselt. Szabadpiac, liberalizmus és az alapvető emberi jogok védelme, ez a TOP09 párt legfőbb programja, ez a párt a magyarországi jobboldal számára csak a judeobolsevik tábor szekértolója lehetne."

Néhány apróság:
1. szdsz, mint a szabadpiac híve állítás teljességgel tarthatatlan, az szdsz vájkált az állami húsosfazékban legmélyebb kanállal. Szó nincs semmiféle szabadpiacról, ha már szabad, akkor rablás. kóka jános az élő cáfolata ennek a cikkben szereplő állításnak, hiszen az utolsó forintját is állami pénzek lenyúlásával szerezte, piacilag értelmezhető teljesítmény soha nem fűződött a nevéhez. Erről ennyit.

2. Alapvető emberi jogok védelme, mint szdsz fő program is hazugság. Ez ugyanis feltételezte volna, hogy adott konkrét ügyekben valamilyen emberi jogi mérce segítségével meghatározott normatív logika alapján határozzák meg az álláspontjukat. Mit láttunk ehhez képest? Ez a bűnszervezet kizárólag abban az esetben használta bunkósbotként az emberi jogokat, ha azzal a magyar jobboldalt lehetett támadni. Kibaszott nagy csend és némaság uralkodott minden olyan esetben, amikor akár határokon belül, akár azokon kívül magyar emberek alapvető jogait sértették meg. Az soha, egyetlen egy esetben sem zavarta ezeket az élharcosokat, ez alól nincs egyetlen kivétel sem.

corny 2013.01.19. 18:24:02

@Csehszlovák Kém: Nem fáj, csak sajnálom, hogy milyen sokan felülnek a provokációnak. És egyébként nem olvasom a szörnyedvényeid, te már a címmel és az első pár sorral lelövöd a poénjaid, csak azért kommentelek néha, hogy lebeszéljem a közönséget arról, hogy komolyan vegyenek téged, de sajnos nem járok sikerrel, nehéz felvenni a versenyt az Index-nyitóval. A gyűlöletkeltőket és a kormányt szolgálod ezzel a tevékenységeddel, olyan vagy, mint egy online békemenet, és valami azt súgja, hogy ezt te nagyon jól tudod.

Lorp 2013.01.19. 18:24:50

Numerus clausus: A törvény alapján a „magyarországi nemzetiségek és népfajok” tagjai csak a formálisan kimutatható számarányuknak megfelelő mértékben vehettek részt a felsőoktatásban.
Ez rossz dolog. Bár már nincs érvényben, és az akkor jogi és erkölcsi normákkal nem ment szembe. (Emberi jogok egyetemes nyilatkozata ugye csak 1948) Semmi vagyonelkobzás, semmi kollektív bűnösség.

Benes-dekrétumok: Az ország Csehszlovákia) területén élő németek és magyarok kollektív bűnösségét rögzítették. Az e dekrétumok alapján a német és magyar kisebbséggel szemben alkalmazott bánásmód összeegyeztethetetlen volt az emberi jogokkal, ellentétes volt a nemzetközi jog általános elveivel, a diszkrimináció és a kényszermunka tilalmával továbbá a tulajdon sérthetetlenségének elvével. A dekrétumokat az egykori Csehszlovákia mindkét utódállama, Csehország és Szlovákia is jogrendje részének tekinti. A dekrétumok összeegyeztethetetlenek az Európai Unió Alapjogi Chartájával, a szlovák parlament 2007-ben mégis megerősítette azok sérthetetlenségét.
Vagyonelkobzás, kollektív bűnösség, és a mai napig érvényben van. (Pedig milyen rég volt 1948).

"a Benes-dekrétumok a potsdami rendezés része volt, amelyen a mai világrend alapul. "
Vagyis a mai világrend nem zárkózik el a kollektív bűnösségtől? Hmm...ehhez mit szólnak az új világrend szószólói, a liberálisok?

Poborsky 2013.01.19. 18:29:23

Neked tényleg mindenről ugyanaz jut az eszedbe.
Néhány pontosítás:
Az SZDSZ és a TOP 09 között csak a gazdaságpolitikában van hasonlóság. Az értékrendszerüket tekintve nagyok a különbségel. Például nem emlékszem, hogy az SZDSZ terjesztette volna be az egyházi kárpótlás ügyét, és verte volna azt át a parlamenten.
Ami ennél fontosabb: a Herceg nem elítélte a dekrétumokat, hanem azt állította, hogy már nincsenek érvényben. Ez azért nagy különbség. Munkatársai pénteken egyébként helyesbítették a kijelentését. Amiért viszont tényleg dícséret illeti, és amivel kevered az egész ügyet, az egy másik kijelentése volt: "Mindíg azt mondtam, hogy az, amit 1945-ben elkövettünk az ma az emberi jogok durva megsértéseként lenne elítélve." Ezzel konkrétan a szudétanémetek kitelepítésére, és elsősorban annak MÓDJÁRA utalt. Szerinte ha ezt ma követnék el, akkor azért Hágában ülnének a törvényszék előtt. Erre reagált Milos Zeman az általad idézett kijelentésel.
Ha nézted a vitát, akkor tudod, hogy ki kapta a nagyobb tapsot ebben a kérdésben.
Ui. Szerinted Orbán, Fico és Klaus is nacionalisták. Nacionalista logika alapján nem érthetik meg egymást. Mégis azt írod, hogy nagyon nagy haverok. Akkor ez most hogy van?

GERI87 2013.01.19. 18:30:36

"a Beneš-dekrétumok (1940-1945) kapcsán hágai nemzetközi bíróságról (1945, első ítélet: 1949) beszélni ugyanolyan anakronizmus, mintha ezt az amerikai indiánok kiirtása kapcsán tennénk."

Nem egészen:

"A Bíróságot 1945-ben alapította az Egyesült Nemzetek alapokmánya, a munkáját 1946-ban kezdte meg, mint az Állandó Nemzetközi Bíróság utódja"

en.wikipedia.org/wiki/Permanent_Court_of_International_Justice

Az a logika hogy 3 millió embert elüldözni bocsánatos dolog hisz nem volt előtte tiltva....Hát gondolkodj el...

Melchi Zadok 2013.01.19. 18:30:41

@Csehszlovák Kém: te nem értetted meg, hogy ő mit is mondott...
és gecire igaza van.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2013.01.19. 18:56:58

@Poborsky: A c:c-n tévékritikákat olvasol, a dotohon nacionalizmuskritikáról. Ha ez zavar, olvass tévékritikát.

Ezt írtam a posztban: "a klasszikus gazdasági neoliberalizmust képviselő cseh TOP09 párt, amelynek alapítója egy bizonyos Karel Schwarzenberg volt."Az egyházaknak a két országban más a társadalmi súlya. Személy szerint én egyetértek azzal,hogy az egyházak indokolatlan privilégiumok és kedvezmények részesei Magyarországon.

"elítélte" - ha feltűnt, a mandiner címadását idéztem, klikkelj, a poszt elején ezt kritizálom.

El kellett volna olvasni a posztot, mielőtt kommentelsz, a Herceg minden vonatkozó kijelentése benne van a posztban, amely alapján eloltom a magyar nacionalisták álságos örömtüzeit.

Ma Szlovákia és Magyarország között nagyjából ugyanolyan lefagyasztott kapcsolat alakult ki, mint a két világháború között, a harmincas években. Ezek: a kényes kérdésekről ne beszéljünk vagy oldjuk meg szigorúan a reciprocitás elve alapján, ti: ha te kibaszol a kisebbségemmel, akkor másnap én is kibaszok a tiéddel - ha te adsz nekem egy kis tátrai tüzifát, kaphatsz érte cserébe sárgabarackot. Közben a srácok ugyanúgy gyűlölet és a harag mentén gondolkoznak egymásról, az első adódó lehetőség, és egy agresszív nacionalista hatalmi erőtér kialakulásával (harmadik Birodalom) gyorsan végrehajtottak egy kis erőszakos határmódosítást, ahogy kell. Utána meg csak a vicsorgás, nyálfröccsentés. Egy ilyen erőtérnek reálisan szerencsére nincs aktualitása, éppen ezért roppant nevetséges mindkét politikai oldalon felsorakozó bérretegők napi ömlengése.

Measurer 2013.01.19. 19:02:57

@nkongo: Karl Schwarzenberg nem abban a társadalmi közegben, politikai kultúrában nőtt fel, mint K-Eu-i pályatársai.
Ez lehet az oka, hogy még a választási vitában sem volt hajlandó elhallgatni véleményét a Benes dekrétumokról.
Persze tudhatta (volna), hogy Zéman egyik kedvenc fegyvere a dekrétumokkal kapcsolatos keménykedés.
www.pehe.cz/clanky/2002/2002-06-11-wsj.htm

Egyébként a II.vh. előtt a Schwarzenberg család jelentős magánfelajánlással járult hozzá a csehszlovák védelmi kiadásokhoz (konkrétan Edvard Benes elnöknek személyesen 1 millió koronát biztosítottak erre a célra), a német bevonulás után nem voltak hajlandók cseh menedzsereiket elbocsátani, a zsidóüldözésben részt venni. A németek elől Adolphék Svájcba menekültek, Heinrich Buchenwaldba került.
A németek 1940-ben, a csehszlovák kommunisták 1947-ben konfiskálták a Schwarzenberg vagyont. A csehszlovák restitúciós tv.-el a korábbi vagyonnak csak kisebb részét kapták ill. igényelték vissza.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2013.01.19. 19:16:51

@GERI87: "Az a logika hogy 3 millió embert elüldözni bocsánatos dolog hisz nem volt előtte tiltva....Hát gondolkodj el..."

A sokadik tufa komment már a témában, jézusfasza. Hát hun írtam ilyet, hogy 3 millió német elüldözése bocsánatos dolog lett volna?

czjanos 2013.01.19. 19:17:25

A cseh nép majd eldönti (közvetlen választás útján), hogy milyen elnököt akar. Nálunk pedig 260 képviselő döntötte el, hogy a magyar nép milyen elnököt akarjon.

Mr.Fox 2013.01.19. 19:19:14

@Csehszlovák Kém: megtehetném, de mit változtatna?, ha megérti az ember a posztot, ha nem, lényegtelen, ha nem vág egybe a te véleményeddel az övé, akkor hülye provokátor, ez már párszor itt bizonyossá vált...ezen a blogon elég ritka az olyan bejegyzés ami ne lenne szélsőséges, nincs is ezzel gond, csak ha én szélsőségesen írok akkor vicces, hogy a másik oldal ostobáit szidom mert szélsőségesek, mi vagyunk a gonoszok mert numerus clausus meg horthy-redszer meg zsidóüldözés cigányüldözés ésatöbbi, de folyton "mentegeted" a benes-dekrétumokat, nyilván mert az nem volt más mint a háborús logika jogos szüleménye, mit számít, hogy meghalt pár milla szudétanémet, meg kik mentek bele tönkre, kik szívnak miatta a mai napig, ez nem számít, hisz a postdam-féle világrend alapja, kár, hogy már azok a fránya potsdami döntések sem lettek betartva a háborús logika alapján:

"A háromhatalmi közlemény hozzájárult ahhoz, hogy Csehszlovákia, Lengyelország és Magyarország kitelepítheti német nemzetiségi állampolgárait... Az áttelepítést rendben kell lebonyolítani, az emberiességi szempontok tekintetbe vételével."

mindent lehet magyarázni, az adott történelmi helyzetbe egy kifordított logika alapján minden lehet logikus, főleg háborús helyzetbe, de bírálni folyamatosan egyik oldalon egy olyan ostoba és kártékony rendszert mint a horthy-rendszer volt, míg a másik oldalon a benes-dekrétumokat és ezzel azok következményét ha nem is teljesen menteni de legalábbis kisebbíteni az nettó ökörség

és itt visszakanyarodva az egyesemhez, neked mondhat bárki bármit, ha nem futja válaszra, akkor jön az orbán meg az ő rendszere meg a jobbik, de persze, ezzel nettó könnyű visszavágni, mert ugye a cseh és a szlovák atyafiaknál nincsenek ilyenek, az ember csinálhat akármit a posztjaid alatt, ha nincs veled egy húron onnantól igaza sem lehet, akár kész érvei vannak akár nem, ezért nem próbálok már érveket sem felsorakoztatni egymás mellett, minek?

ja, megspórolom neked a válaszodat, tudom nem fogtam fel semmit, leültem, köszönöm az egyest....

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2013.01.19. 19:28:19

@GERI87: "Kezd el ott olvasni hogy 3 millió német hova tűnt 45 után Csehországból...."

- Ezzel csak annyi a gond, hogy a történet nem ott kezdődik, rakd össze.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2013.01.19. 19:46:33

@Szalahadin: 1. A Fidesz jobboldali konzervatív pártnak mondja magát, helyette látunk-hallunk egy nacionalista, baloldali-populista oligarchát.

Nemcsak Kóka jelenti az szdsz-t, olvasd el róluk legalább a wiki oldalát: hu.wikipedia.org/wiki/Szabad_Demokrat%C3%A1k_Sz%C3%B6vets%C3%A9ge

2. A Beszélőben már a rendszerváltás előtt a magyar kisebbség üldözéséről olvashattál, kár, hogy nem ezt a lapot járattad.

2013.01.19. 19:54:38

@Mr.Fox:

Hát, igen....érveket azt tényleg nem nagyon tudtál felsorakoztatni, de a maradék 99% is egy összefüggéstelen csapongás...

De ez nem is meglepő, hiszen köztudomású tény, hogy nacionalisták, olyan aktuális ideológiát képviselnek, mintha legalábbis Kossuth a törzsi hagyományok visszaállítását erőltetné. Illetve körülbelül, olyan kulturális örökséget tettek magukévá (bocs, nem az árpádsávos zászlóra gondolok, meg a turulra, hanem a tanulmányokra), ami biztosan nem haladja meg az általuk állatnak titulált cigányok átlag-kulturáltságát...

Eljön az idő, amikor ezt a mélységét a butaságnak büntetni fogják (lásd: holokauszt-tagadás No.-ban), és akkor végre elintézhetik a problémájukat a cigányok és a nácik négy négyzetméteren, análba...

rinaldo-rinaldini 2013.01.19. 19:57:46

@Csehszlovák Kém:

"Gyalázatosnak és legendának semmiképp nem nevezném a cseh társadalom álláspontját a dekrétumokkal szemben, a szavzók fele támogatja a felmérések szerint Schwarzenberget."

Schwarzenberget tamogatta a fele meg a Benes tema elott... a tamogatatsaga nagyot esett az utobbi 1-2napban.

"Miközben Magyarországon kétharmaddal szavaznak meg egy Horthy-korszakot relativizáló és újra feltámasztó kormányt és únyilas ellenzékét."

Oooo... ize... hany szazalekot szereztek a legutobbi cseh valasztasokon azok a partok, amelyek tamogatjak a Benes dekretumokat ? 80% ? 90% ? :))

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2013.01.19. 20:43:39

@rinaldo-rinaldini: 48:52-ről átfordult 55:45-re. Ez nem nagy esés, ne beszélj hülyeséget. A választás január 26-án lesz. A cseheknek még nem ment el teljesen az eszük, ha egy Svarcit képesek bejuttatni az elnökválasztási döntőbe.

Amikor a Benes-dekrétumokról beszélsz, tudnod kell, hogy a kollektív jogok alapján büntető részei már érvényben sincsenek, amióta az alapvető emberi jogok listája a cseh alkotmány része lett. Miért ne támogatnák a többi részét a cseh pártok? :)

A Horthy-rendszer és a nyilas uralom támogatása, relativizálása viszont elfogadhatatlan, mert saját állampolgárait kirekesztő, gyilkos rezsimekről beszélünk.

petraeus 2013.01.19. 20:53:54

@Csehszlovák Kém: Orulok, hogy felhoztad a hogyis kezdodottet, nem vagyok nagy hive a ki utott elosszor nevu jateknak, de ha elozmenyekrol beszelunk akkor a Wilsoni elvek es a nepek onrendelkezesi joganak tendencionozusan egyoldalu ervenyesitese mindenkeppen hozzajarult a helyzet kialakulasahoz. Benes es Masaryk az etnikai aranyokat es az ott elo nepek akaratat teljesen figyelmen kivul hagyva huzatta meg a hatarokat, majd elcsodalkozott, hogy a hatar menten, egytombben elo kisebbsegek nem lojalisak az altala krealt Csehszlovakiahoz...
Nezz utana mit igertek a nagyhatalmak, es mi lett belole. A nemetek tiltakoztak, sztrajkoltak, tuntettek, hogy eldonthessek melyik orszag polgarai legyenek, a legnagyobb tuntesuket 1919.majus. 4 -en a Csehszlovak rendorseg verbefolytotta, 7 varosban tobb mint 50 civilt lottek agyon (hasonlo modon lottek tomegbe Pozsonyban is 1919 ben), a nemetektol mindenfajta kollektiv jogot megtagadtak . Megalakult a demokratikus Csehszlovakia...

rinaldo-rinaldini 2013.01.19. 20:56:41

@Csehszlovák Kém:

"48:52-ről átfordult 55:45-re. Ez nem nagy esés, ne beszélj hülyeséget."

2nap alatt 4%os elonybol 10%os hatranyba kerul nem nagy eses ? haaat... :D :D

"Amikor a Benes-dekrétumokról beszélsz, tudnod kell, hogy a kollektív jogok alapján büntető részei már érvényben sincsenek..."

Magyarorszagon sem ervenyesek mar a zsidotorvenyek...

"A Horthy-rendszer és a nyilas uralom támogatása, relativizálása viszont elfogadhatatlan, mert saját állampolgárait kirekesztő, gyilkos rezsimekről beszélünk."

Ugyanez elmondhato Benes elnok rezsimjerol is... es megis a csehek nagy tobbsege kiall Benes-dekretumok mellett.

GERI87 2013.01.19. 20:57:05

@Csehszlovák Kém:

"Hát hun írtam ilyet,"

Akkor mit kell ezt a benes dekrétumot állandóan mentegetni? Meg olyasmit szövegelni hogy "beépült a háború utáni világrendbe"? ez ostoba mentegetés.

"Ráadásul a dekrétumokat elítélő szavai mellett, a köztársasági elnök-jelölt azt is kimondta, hogy a dekrétumok eltörölhetetlenek, mert azok végérvényesen a cseh államrend részévé váltak"

Ennyi erővel a MO-i svábok kitelepítése is a háború utáni világrend része? És fogjuk rá hogy beépült a magyar jogrendbe, ha annyira akarjuk?
Uhh..

"Ezzel csak annyi a gond, hogy a történet nem ott kezdődik, rakd össze."

Teljesen mindegy mi volt a kiváltó ok.
A népirtás az népirtás.
persze a kitelepítettek a pöcs rossz oldalán álltak, és nem csak ők voltak egyedül ezzel, nyilván ez olyan lépés volt amit a győztesek megtehettek és meg is tették.

Csak az érdekes hogy egy ennyire nacionalizmus fóbiás liberálisnak mondott illető hogy képes ilyen kettős mércére ha csehekről szlovákokról szó.

"a második világháborús borzalmak hatására keletkezett, visszavetíteni üzenetüket, értékrendszerüket egy teljesen más logika és konstelláció alapján működő múltba - akár néhány évvel korábbra - tökéletesen történelmietlen és anakronisztikus."

Értem. De akkor a magyar zsidótörvényeket és a nem magyar nemzetiségűek felsőoktatásbeli részarányát korlátozó törvényeket is helyezzük az adott kor közhangulatába...ha már.

"Amíg a jelenlegi világrend fennáll - különösebb okunk nincs, hogy változtassunk rajta"

Nos a hidegháborúnak vége, tehát nyugodtan mondhatjuk hogy mások a viszonyok.
Lehet bizonyos szerződése felülírták, de gesztusként, érzelmi okokból meglehetne tenni egy jelképes hatálytalanítást.

SillyKohn 2013.01.19. 20:57:20

@Csehszlovák Kém:
Ne haragudj, de ez egy borzasztó nagy csúsztatás. A csehek fele nem a dekrétumokkal kapcsolatos álláspontja miatt támogatja Schwarzenberget (inkább annak ellenére), pont, ahogy a magyar választók sem valami Horthy nosztalgia miatt választották meg a Fideszt (ha valakire, akkor ez inkább a Jobbik szavazókra illik).

SillyKohn 2013.01.19. 20:57:34

@post:"...a magyar társadalomnak is ezt a fájdalmas, történelmünkkel valódi szembenéző utat érdemes bejárni."

Hát a cseheknél sem beszélhetünk nagy szembenézésről. Schwarzenberg kijelentésének a csehekhez nem sok köze van. Mintha mondjuk Habsburg György valamelyik kijelentését azonosítanánk a magyar közvéleménnyel.

GERI87 2013.01.19. 21:01:24

@Csehszlovák Kém:

"A Horthy-rendszer és a nyilas uralom támogatása, relativizálása viszont elfogadhatatlan, mert saját állampolgárait kirekesztő, gyilkos rezsimekről beszélünk."

Talán a csehszlovák állam nem ilyen volt?
Ó dehogynem, sőt, idővel csak rosszabb lett.

Azt mondod a Benesi rendezés a háború elötti, alatti okok következménye...
Nos ennyi erővel a Horthy korszak kirekesztő, megkülönböztető intézkedései is azok:
a háborús területvesztés, a menekültek özöne, a "vagonlakó" magyar köztisztisivelők hada, a vörös terror és az abból is fakadó antiszemita közhangulat...stb.

Poborsky 2013.01.19. 21:01:32

Lehet, hogy neked is el kellene olvasni amit írtál: "A Beneš-dekrétumokat a minap elítélő Schwarzenberg ugyanis olyan politika híve, amit Magyarországon utoljára talán csak az SZDSZ képviselt." Ha ezzel készen vagy, akkor olvasd el azt, amit én írtam.
Tovább:
"Ráadásul a dekrétumokat elítélő szavai mellett, a köztársasági elnök-jelölt azt is kimondta, hogy a dekrétumok eltörölhetetlenek, mert azok végérvényesen a cseh államrend részévé váltak, ráadásul a dekrétumok már érvényben sincsenek, amióta az alapvető emberi jogok listája a cseh alkotmány része lett." Na ezt a kijelentését módosították másnap a munkatársai.
Tovább:
Az amiről én írtam a te posztodban nincsen benne. Ismétlem: a Herceg nem a dekrétumokat ítélte el, hanem a szudétanémetek kitelepítésének általános voltát, és elsősorban annak módját. Ezért bírálta Benest, valamint erre a kijelentésére reagált egy nappal később Zeman.
Az, hogy ebből te milyen tanulságokat vonsz le a szerinted nacionalista magyar jobboldal számára, az engem nem nagyon érdekel.
Ami viszont fontos, az az, hogy a te írásodból kimaradt a lényeg, ami a konkrét bírálat volt. Ezért értelmetlen a posztod.

2013.01.19. 21:59:11

"Ma Szlovákia és Magyarország között nagyjából ugyanolyan lefagyasztott kapcsolat alakult ki, mint a két világháború között, a harmincas években. Ezek: a kényes kérdésekről ne beszéljünk vagy oldjuk meg szigorúan a reciprocitás elve alapján, ti: ha te kibaszol a kisebbségemmel, akkor másnap én is kibaszok a tiéddel"

Sorold légy szíves a Szlovákia létrejöttét követő mindenkori magyar kormányok szlovák kisebbség ellen hozott döntéseit. A fordítottjára több példa lenne, kezdve a megyerendszer átrajzolásával, folytatva a kettős állampolgárság miatti szlovák állampolgárság elvesztésével stb. stb. Őszintén kíváncsi vagyok, hogy ez a horthysta, nyilasbarát ország mit tett az elmúlt 21 évben a szlovák kisebbség ellen, sorold légyszíves!

Mohamed 2013.01.19. 22:00:07

@Csehszlovák Kém:

"Miért ne támogatnák a többi részét a cseh pártok?"

Azért mert a cseh pártok nem csak a többi részét támogatják hanem az egészet,
és ezt jól példázza az hogy a benes dekrétumok bírálatán így felhördült a cseh közvélemény és hogy ezt a politikai ellenfél fel tudja használni egyáltalán.

"A Horthy-rendszer és a nyilas uralom támogatása, relativizálása viszont elfogadhatatlan"

Te mégis relativizálod a benes dekrétumokat az alapján ,hogy az a mai világrend egyik alapillére,
bár kijelented hogy elfogadhatatlan pár sorral arrébb akarva-akaratlanul de burkoltan mégis csak megpróbálod relativizálni azon az alapon hogy az a mostanni világrend része, tehát segget csinálsz a szádból.

"mert saját állampolgárait kirekesztő, gyilkos rezsimekről beszélünk "
a szudéta németek szintén cseh állampolgárok voltak, látod ezen idézett mondatodban is szintén relativizálni kívánod a benes dekrétumokat olyan módon hogy a figyelmet a Horty rendszerre próbálod terelni, a horty rendszer hibáival felmutatásával próbálod kisebíteni a benesdekrétumok gyalázatát.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2013.01.19. 22:03:21

@Poborsky: Nem értem, mi a gond állításommal. De lássuk a medvét, szabadpiac, liberalizmus és az emberi jogok védelme mentén villantsd fel a TOP09 eltéréseit. Az egyházi kárpótlást sikerült kiizzadnod magadból, csak sajnos kínoz a tudat, h az egyházak helyiértéke a két társadalomban más súlyú. Lássuk be, nagyot akartál mondani és beszartál.

Egy rövid nyilatkozatról van tudomásom péntekről, amelyben pontosítja, hogy a Benes-dekrétumokat nem szükséges eltörölni, mert az Emberi Jogi Alapnyilatkozat elfogadásával azok megszűntek létezni. Illetve hozzáteszi, h jogi értelemben Benes-dekrétumok meghaladottak. Ebből az is következik, h senki semmilyen anyagi igénnyel nem tud a Cseh Köztársaság ellen fellépni, összhangban a cseh-német alapszerződésekkel. Végül leszögezte, h ez azonban nem jelenti, h erkölcsi, történelmi értékelést ne végeznének a Benes-dekrétumok felett.

A történelem kerekét nem lehet visszafelé forgatni.

Pedig bizony ott van az, amit nem akarsz megtalálni: csakhogy hozzáteszem, h a benes-dekrétumok kapcsán hágai bíróságról a második világháború után megfogalmazott emberi jogok egyetemes nyilatkozata alapján anakronizmus beszélni, mit értetlenkedsz?

Az pedig, h téged nem érdekelnek a tanulságok, azt jelenti, h a posztomat sem értetted meg. Vagy nem akarod megérteni, mert kurvára betalált. Szóval ülj le te is, egyes.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2013.01.19. 22:09:19

@nemorino: Opáá, egy lehetőség csak kimaradt: a Fidesz-kormány magyar kisebbségek elleni intézkedéseit is felsorolhatom?

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2013.01.19. 22:22:27

@GERI87: "Azt mondod a Benesi rendezés a háború elötti, alatti okok következménye...
Nos ennyi erővel a Horthy korszak kirekesztő, megkülönböztető intézkedései is azok:"

A Benes-dekrétumok, Potsdam a náci agresszió következménye volt.

A Horthy korszak kirekesztő politikája az úri keresztény középosztály antiszemitizmusának a következménye.

Csak, hogy értsd: a megváltoztathatatlannak hitt etnikai nacionalista elefántcsonttornyában tengődő suttyó magyar dzsentri-mentalitás, miután kicsúszott a lábuk alól a talaj, "a zsidókban" találta meg a régi, dicső világuk elvesztésének okát.

CoolKoon 2013.01.19. 22:23:34

@Csehszlovák Kém: Milyen érdekes, hogy szinte bármelyik cikkedet is olvasom itt, mindig olyan érzésem támad, mintha a tó...szlovák nacionalisták hőzöngéseit (valamint a közvetlenül Trianon előtt és után, és a 2. VH után kitalált, és a mai napig szajkózott hazugságait) olvasnám vissza magyar fordításban. Míg náluk azért valamilyen szinten megértem a gyűlölködésüket (hiszen eléggé egyértelmű, hogy a Horthy-rezsimet valamint Esterházy grófot csak és kizárólag azért utálják, mert tető alá hoztak egy határrevíziót és egy "kárpátaljai anschlusst", amitől a mai napig lényegében rettegnek, viszont a nemzetközi sajtóval minden bizonnyal jobban hangzanak azok a vádak, hogy "fasiszták" voltak), a te esetedben ez jóval kevésbé érthető, és majdhogynem valamiféle identitászavarnak tudnám be. Mellesleg hasonló tüneteket figyeltem meg a t...szlovák iskolákba járó "magyaroknál" is. Bár náluk ez megint csak a erősen hiányos, szinte teljesen elhanyagolt és abszolút szánalmasan eltorzított történelemoktatással magyarázható.
Áruld már el nekem, hogy miért mosod össze a "Horthy-korszakot" a nyilas hatalomátvétellel? Csak a numerus clausus miatt? Mert az érvrendszered azt sugallja, hogy Mo-n lényegében az I. VH-t követő 25 évben egy fasiszta, mindent és mindenkit elnyomó, diktatórikus rendszer volt hatalmon. Ezek után pedig az ellentáborodat (bárki is legyen az) szelektív hallással vádolni legalábbis képmutatás. Arról egyébként hallottál-e, hogy Horthynak a felesége zsidó származású volt? Vagy arról, hogy már a Monarchia idején is szokás volt a bankjegyeken feltüntetni a címletet a Monarchiában elismert ÖSSZES kisebbség nyelvén (igaz, a szlovák nem volt köztük, mert őket ugyebár később a csehszlovák államhatalom is lényegében egy cseh "tájszólásnak" tartotta, valljuk be, nem alaptalanul), és ezt a szokást lényegében a Vörös hadsereg által nyomtatott pengőkig megtartották?
De nem, szerinted a 2. VH előtti mo-i vizsonyok abszolút párhuzamba állíthatók a háború utáni Csehszlovákiával, ahol bizony le is lőttek pár embert csak azért, mert magyarok voltak, mindeközben pedig demokratáknak mondták magukat (a Szudétavidéken a hasonló etnikai tisztogatásokat pedig a kommunisták "forradalmi gárdákba" tömörülő pribékjei követték el, és bizony ott se csak kitelepítés volt).
Az a baj, hogy bármennyire is fanatizáltak némely magyar nacionalisták is, sajnos az összehasonlítás ettől függetlenül se helytálló.

A lefagyasztott kapcsolatról szóló másik felvetésed pedig szerintem abszolút találó. Hozzátenném viszont hogy (bár néha Mo. is megéri a pénzét) bizony a szlovák térfélen pattog a labda (persze ők ennek homlokegyenest az ellenkezőjét állítják), és ők mintha egy kicsit se lennének érdekeltek a helyzet javításában (pl. Ipoly-hidak, a déli infrastrukturális fejlesztések szinte teljes elmaradása stb.). Ez pedig így egy olyan feszültségforrás marad, ami egy óriási konfliktusforrássá nőheti ki magát azonnal mihelyst meggyengülnek azok az erők, amelyek a szlovák-magyar (meg pl. román-magyar és szerb-magyar) erőegyensúlyt fenntartják.

hot-spot (törölt) 2013.01.19. 22:23:41

Rohadt mocskos nácik!
Ez a véleményem!

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2013.01.19. 22:31:46

@SillyKohn: Svarci álláspontja Benes-dekrétum ügyben régóta köztudott. Aki rá szavaz ma Csehországban ezzel tisztában van. Faszt kell neked ennyit okoskodni:

Habsburg György, születési hely: Starnberg, a Magyar Vöröskereszt elnöke

Schwarzenberg Karel, születési hely: Prága, a TOP9 párt elnöke, a Cseh köztársaság külügyminisztere

barsled 2013.01.19. 23:02:01

"Habsburg György, születési hely: Starnberg, a Magyar Vöröskereszt elnöke"

Már elnök sem, lejárt a 2x 4 éve.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2013.01.19. 23:04:33

@GERI87: "Akkor mit kell ezt a benes dekrétumot állandóan mentegetni? Meg olyasmit szövegelni hogy "beépült a háború utáni világrendbe"? ez ostoba mentegetés."

Nem mentegetem, de nem is démonizálom, mint ahogy a magyar, cseh, szlovák nacionalisták teszik, ki-ki a maga oldalán ugye. Itt kérlek a posztban csak a tényekről pofáztam, a hozzászólók nagy része látványosan felakadt rajta.

Igen, a szudétanémetek kitelepítése (és nem legyilkolása!) a magyarországi svábok kitelepítése, ill. a lengyel-német határ "gyűszűnyi" arrébb pattintása összesen legalább 8-10 millió németet érintett és mind beépült a háború utáni világrendbe. Egy ilyen döntést nem Prágában fognak meghozni, hanem Potsdamban, a háromhatalmi egyezmény hozzájárult ahhoz, hogy Csehszlovákia, Lengyelország és Magyarország kitelepíthette német nemzetiségi állampolgárait, minden törikönyvben ott a fotó a három seriffről, nem fogom betallózni.

És igen, ez nagyon nem volt egy humánus lépés, de ahogy a posztban írom, a döntést kontextusában kell értelmezni, és ez a II. világháború volt.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2013.01.19. 23:06:15

@barsled: ja, kösz.

Hát akkor már nem tudom, hogy most mi a faszom a csávó... persze Slash koncertjegyre tuti lenne pénze.

nyisziati 2013.01.19. 23:30:04

@petraeus: "mert a valosagot elfogadni nem akarok a hamis realitasban elok jobbra sodrodnak es eloadjak a szokasos hazugsagaikait miert volt szuksegszeru es helyes ami tortent."
Valóban megdöbbentő látni, hogy sok ember, akinek BEBIZONYÍTOD az álláspontja tarthatatlanságát, egyszerűen nem vesz tudomást a tényekről és továbbra is ugyanazokban a hazugságokban hisz, főleg jobboldalt. Egyszerűen érthetetlen és gyakran nem tudok napirendre térni fölötte.

teknoc erno 2013.01.19. 23:32:02

@Csehszlovák Kém: feleslegesen magyarázol neki, ő csak ennyire képes. A magyar nacionalisták, szélsőjobb meg... róluk csak annyit, hogy ők ha szlováknak születnek, akkor Slotát éltetnék és büdös magyaroznának, az ilyen gondolkodású embereknek te leírhatsz bármit, ők úgyis mindenben megtalálják a mocskolódásra alkalmas ellenségképet maguknak.

blog-blog 2013.01.19. 23:32:07

Na, csak kimutatja a foga fehérjét ez a Csehszlovák kém. Kezdi egy bloggal, mint egy történelemprofesszor, a végén már kiderül az útszéli stílusából, hogy ki is valójában ő. A könyvespolca becses darabjai Lenin és Goebbels művei, talán mellettük közvetlenül egy menóra figyel. Excel táblázatában gondosan ikszelgeti, hogy gyalázatos provokációját (melyet nyilván megrendelésre írt, hiszen ő egy megélhetési) hány magyar fasiszta náci gyomra nem vett be. Ne aggódj haver, elég lesz gázra a honorárium, Viktor csökkentette az árát.

barsled 2013.01.19. 23:32:30

@CoolKoon: "Ez pedig így egy olyan feszültségforrás marad, ami egy óriási konfliktusforrássá nőheti ki magát azonnal mihelyst meggyengülnek azok az erők, amelyek a szlovák-magyar (meg pl. román-magyar és szerb-magyar) erőegyensúlyt fenntartják."
Ezt most komolyan gondolod?
Azért az érdekelne, amikor az erőegyensúlyt fenntartók legyengülnek, mi meg erősen buzogtatjuk az óriási konfliktusforrást.

blog-blog 2013.01.19. 23:52:46

Na mi van, mindenki aludni ment? Úristen, mit tettem, a Zsindexre tévedtem!

blog-blog 2013.01.20. 00:02:57

Azt hogy mi a szükségszerű és a helyes, nem mi, emberek döntjük el. Ez a jaltai világrend is csak egy élhetetlen világot teremtett. 89 után pedig a fékeket kiiktatták, a gyeplőt pedig a finánckapitalizmus lovai közé dobták. Abszolút igazságok persze léteznek, de mi ezeknek nem vagyunk a birtokában. Mi csak a kis saját igazságainkat hajtogatjuk. Az állatvilágban is mindig az oroszlánnak van igaza, pedig a gazellának a sajátja épp olyan fontos. De kit érdekel? Most éppen a liberál-kapitalizmus uralma jelenti az igazságot, de lehetne ez másként is.

helgoland · http://kozbeszed.sk/ 2013.01.20. 00:31:09

@Csehszlovák Kém:

A nagy többség a mértéken van besértődve, de tudod te ezt jól, csak néhány tucat idiótával mindig egyszerűbb példálózni.

Az SZDSZ-t és a TOP09-et hatalmas sületlenség összehasonlitani, az SZDSZ legfejlebb névleg képviselte az általad felsorolt értékeket, gyakorlatban rehabilitálta a hivatalos!!! kommunista utódpártot és a vályúért feladta minden értékét. De ezt is nagyon jól tudod, csak nem illene a koncepciódba. Majd szólj ha Schwarzenberg összeáll a kommunistákkal, garantálom, hogy a halálomig váratsz vele.

A dekrétumok mentegetésére inkább nem ragálok.

Elchango 2013.01.20. 00:31:42

nem baj emberek.....ma volt a megemlekezes a 42 szlovak katona halalarol, akik 7 eve lezuhantak a magyar oldalon....egy cseppet se hatott meg (inkabb csak sajnalom,hogy nem tobb doglott meg) es oszinten mondom sose hinnem el egy szlovaknak, romannak vagy szerbnek a bocsanatkereset, plane nem azt,hogy mi baratok vagyunk......a keznyujtasara meg csak szimplan el kell fordulni barmelyik 3 pondro nemzet fattya is nyujtana.
Egy se oszinte es mind orokkon orokke hazudik.

hopptarisznya 2013.01.20. 00:31:51

KEDVES INDEX! EZt a szemét, magyarellenes blogot miért kell minden héten címlapra tenni???

hopptarisznya 2013.01.20. 00:32:07

@Csehszlovák Kém: elő ne ad már, hogy ti vagytok a mérce!! Ki nem szarja le, hogy hány százalékot kap az "ottani" szdsz, miközben a kettős állampolgárság ügyében a jogfosztás pártján vagytok. Az ottani libsik a magyar nacionalistáktál is durvábbak. A ti "zsidóitok" a magyarok és a németek. Húzd ki magad. Büszke lehet rá!

fourgee 2013.01.20. 01:44:34

@Csehszlovák Kém: "Már olyan cikket is találtam, amely Schwarzenberg titkos paktumáról szól: Izrael esetleges megsemmisülése után több százezer zsidó érkezne Csehországba. Ismerős?"

A globális felmelegedés egyik "mellékhatása" hogy a tengerek, óceánok szintje meg fog emelkedni. A Maldív-szigetek veszélybe kerülhet, ezért az ottani kormány már jó ideje tárgyalásokat folytat hogy hova tudná az ország teljes lakosságát áttelepíteni.

Izrael elég veszélyes politikát folytat, Irán állandóan fenyegeti, 1000% hogy tárgyaltak azokkal az országokkal, amelyekben jelentős askenázi közösségek voltak/vannak. Bár vannak olyan összeesküvés-elméletek, amelyek szerint ilyen nem létezik, meg megpróbálják belekeverni az antiszemitizmust, de ha Magyarországot is tömegpusztító fegyverekkel fenyegetnék és olyan nacionalista kormányunk lenne (végre) mint Izraelnek, akkor a magyar kormány is azt nézné hogy hogyan lehetne a népet menteni egy ilyen támadás esetén.

Bundasian 2013.01.20. 03:39:28

Ha ennyien elítélték, és ennyire nagyon ellene vannak, miért nem tôrôlték még el a dekrétumokat? A szudéta németeket mikor fogja rehabilitálni a cseh állam? Minket, meg az egykori szlovákiai németeket? A németeknek eladott zsidókat? Annak a 150 németnek a családját, akiket a háború vége után lottek agyon egy bányában?
Ne akard nekunk elmagyarázni, milyenek is a csehek vagy a szlovákok...
Éltél ott pár évet, Pesti kis šeggfejként haverkodtál veluk, nem voltak ellentétek, most meg ellenunk csinálsz propagandát? Valami sántít, te nem így érzed? Vagy fizetnek érte, hogy ilyen hulye vagy?

Bundasian 2013.01.20. 03:39:36

Telepítettek volna ki téged meg a családod, nem lennél ilyen engedékeny.

Bundasian 2013.01.20. 03:40:04

@Csehszlovák Kém: Te sem értesz sokmindent, csak az a baj, hogy téged az illetékesek nem is szólítottak, mégis ontod magadból a suletlenséget. Nem tudom mi a faszért kellene oromtuzeket gyujtani... Nem fog itt változni semmi, soha nem fogják eltorolni a dekrétumokat, foleg Tótiában, itt ez államalkotó tényezo bazd meg. Ha vissza kellene adniuk az elkobzott vagyonokat, Tótia magyar, Cseho. pedig német gyarmat lenne hirtelen... majom

CoolKoon 2013.01.20. 03:40:29

@barsled: Figyelmedbe ajánlom Bárdos András interjúját, amit Spiró Györggyel készített pár évvel ezelőtt (a Tv2 webes archívumában biztosan megvan valahol). Őt egyébként a magyar szélsőjobb állítólag nagyon utálja, többek között azért, mert nem túl hízelgő dolgokat írt róluk. Ennek ellenére még nálam is durvábban fogalmazott: konkrétan azt mondta, hogy az összes, általam említett nép lényegében valamilyen úton-módon a magyarság létére tör, Mo. elpusztítására törekszik, és hogy Mo. csak akkor jár jól, ha a környező államokkal közös katonai tömörülés(ek)be kerül.

Na most az erőegyensúly felbomlása rövidtávon nem valószínű, de egy kicsit hosszabb távon simán elképzelhető. Ugyanis Amerikát pár éven belül simán felválthatja Kína. Ráadásul az oroszoknak se fognak a kőolaj- és földgáztartalékaik a végtelenségig kitartani. Akkor pedig nekik lényegében befellegzett. Az ilyen folyamatok pedig mindig hatalmi vákuumot eredményeznek.

Amikor konfliktusforrásról beszéltem, nem feltétlenül arra gondoltam, hogy Mo. lenne a kezdeményező (ld. Spiró-interjú), viszont a szomszédos országokkal kapcsolatos csetepatékba akkor is belekeveredne. És ha nem lenne, aki a környező államokat féken tartaná, bizony ők se feltétlenül fognák vissza magukat. Hogy egy (viszonylag) friss példát említsek: a mindenféle népirtások Jugoszlávia felbomlásakor. Bár a 2. VH után a magyarokat is halomra lőtték az ostoba szerbjei rendesen (hiszen nem akadt senki, aki megvédte volna őket), a 90-es években ilyen mégse volt. Ha ugyanis lett volna, az nagyszerű indíték lett volna Mo. számára ahhoz, hogy maga is belekeveredjen a jugoszláv konfliktusba. Ilyen "lehetőségek" pedig nagy valószínűséggel a jövőben is lesznek (nem mondom, hogy holnap, de attól még nem is zárom ki azt, hogy valamikor bekövetkezhetnek).

Rwindx 2013.01.20. 03:41:04

Nem olvasom végig, csak kb egyharamdáig olvastam, de az esetek 99 százalékában úgyis olyat írsz amire a Fraud is feltámadna örömében.

Mindenki leszarja ki mit mond a dekrétumokkal szemben, vagy mellette, mert mindenki tudja hogy szart sem ér az egész, mert egy fasiszta szar, persze vannak még mindig akik erre verik, de ez legyen az utolsó szexuális élményük. A történelem nem áll meg...

A klasszikus liberális pártnak nevezett izé, amelynek egykor vagy 16 évvel ezelőtt szavazója voltam a megfelelő helyre került. Némelyek a pokolra, némelyek pedig a politikai érdektelenség mocsarába, ami nekik rosszabb lehet a pokolnál is.

Bundasian 2013.01.20. 03:41:26

@Csehszlovák Kém: A holokausztot sem kell akkor démonizálni. Az akkori politikából logikusan kovetkezett, nem? Do toho, fandíme naším... tudod mit jelent ez egy felvidékinek? A janicsárság billogját, te szerencsétlen.

din viesel (törölt) 2013.01.20. 09:05:56

mar a kezdes is rossz,leven a szelektiv hallas es emlekezes nem epp a jobboldal jellemzoje kicsi bolsevik,ugyhogy innentol kezdodoen a tobbi is "bullshit",ahogy azt manapsag divatos mondani...

amugy tenyleg erdekes,kicsi voros csillagom,hogyha te magyar letedre ennyire gyulolod a magyarsagot,a magyarokat,akkor mi a jo feszkes feneert acsarkodsz minden heten,minek foglalkozol az anyaorszaggal???
tan mazohista vagy???
vagy csak egy szimpla,balos,retardalt provokator???
mas ertelmes magyarazatot nem igazan lehet talalni...

bat4 2013.01.20. 09:06:05

Megtermékenyítettem a dotohos anyádat.

bat4 2013.01.20. 09:06:13

Megbasztam a kurva anyádat, te genny.

bat4 2013.01.20. 09:06:20

Megbasztam a családod összes női tagját. LOL

rinaldo-rinaldini 2013.01.20. 09:09:29

@Csehszlovák Kém:

"Igen, a szudétanémetek kitelepítése (és nem legyilkolása!)..."

Oooo... ize... azert a legyilkolasra is akad pelda...

www.youtube.com/watch?v=7rMz6_PVroE

kb 40000-200000re becsulik a legyilkolt szudetanemetek szamat.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2013.01.20. 09:24:16

@rinaldo-rinaldini: Jogos, köszönöm a kiegészítést, valóban előfordultak gyilkosságok is. Válaszomban azt hangsúlyoztam, h a nemzetközi nagyhatalmak Lengyelországnak, Magyarországnak, Csehországnak a német nemzetiségűek KITELEPÍTÉSÉRE adtak engedélyt.

Sajnos egy olyan országban, ahol egész falvakat irtottak ki a megszálló németek, ahol mindennaposak voltak a cseh lakosság elleni kegyetlenkedések a táborokban, falvakban, előfordultak gyilkos túlkapások és bosszúk.

@bat4: Négyszer is megpróbáltad, láthatóan nem sikerült értelmes hozzászólást produkálnod, elbúcsúzunk egymástól.

nawazzeg 2013.01.20. 09:50:59

Úgy vártam már egy friss dotahó postot,de Lisztről meg Bartókról érdekesebb lett volna...

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2013.01.20. 09:55:45

@nawazzeg: Ne felejtsd el lájkolni Facebook oldalunkat sem, ami pedig Lisztet illeti, nyitott kapukat döngetsz, 2012 októberben már írtam róla:

dotoho.blog.hu/2012/10/08/goncz_arpad_repuloter

Bartókra később visszatérünk.

czjanos 2013.01.20. 09:56:33

@Csehszlovák Kém: Pl. Magyarország a II. Vh-ban agresszor volt, mert megtámadta a Szovjetuniót és 1500 km mélységben behatolt a területér.

Illés Béla 2013.01.20. 10:11:38

@din viesel: Szerintem neki ez a dolga,az indexnek meg az hogy ezt a nímandot állandóan nyomja előre,hogy utána lehessen az "itt mindenki náci,antiszemita,nacionalista stb" dezinformációt mantrázni.

Pas de probleme 2013.01.20. 10:11:41

@Csehszlovák Kém: A sváb kitelepítés ügyében egy dolgot nem szoktak emlegetni: ellentétben a cseh és lengyel esetekkel, a magyarországi németek kitelepítésére azért került sor, mert a magyar kormány kérte.

Az akciót teljes melszélességgel támogatta a nacionalista magyar jobboldal, meg a népi írók máig megbecsült köre.

A mutogatás Potsdamra a magyarországi kitelepítés ügyében hamis.

P.S.: Az akkori kormány NEM a komcsik voltak. Mielőtt valaki félreérti. Ők ellenezték.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2013.01.20. 10:53:08

@Pas de probleme: Köszi neked is a kiegészítést. Annyiban vitatkoznék, hogy a nacionalista magyar jobboldal akarhatott volna bármit, ha Potsdam nem adja meg a felhatalmazást a kitelepítésekre, a cca kétszázezer sváb marad Magyarországon. Ezek a tények. Csehszlovákia is akarhatott volna bármit, ha "fent" nem bólintanak rá, a szudétanémetek maradnak.

Amúgy izgalmas a felvetésed, mivel az is megérne egy önvizsgálatot, h a korabeli nacionalista magyar jobboldal megpróbálta átverni a csehszlovákokhoz hasonlóan a magyarországi németség kollektív bűnösségét, és mintegy saját magyar-német polgártársainak áldozatként feltüntetni magát!

Szintén megérne egy posztot, hogy a magyarországi németek kollektív kitelepítése teremtett hivatkozási alapot később a csehszlovák kormány számára a szintén "nemzeti hatáskörben" levezényelt dél-szlovákiai magyarok kollektív alapú jogfosztására! Lúzerek.

antikádár 2013.01.20. 10:59:46

Azért ennek a szentnek is lehet, hogy maga felé hajlik a keze. A családjuknak 1947-ig 6 kastélya volt Csehországban. (plusz egyéb birtokok) A kastélyok: Cesky Krumlov, Hluboka nad Vltavu, stb. Csehország legfontosabb kulturális és turisztikai értékei közé tartoznak. Karl Schwarzenberg 1990-ig Ausztriában élt a II. VH után. Nem lehet-e, hogy egyszerűen csak ezeket akarja vissszaszerezni, vagy valamilyen kárpótlást akar a familiának??

rinaldo-rinaldini 2013.01.20. 12:16:38

@Pas de probleme:

"ellentétben a cseh és lengyel esetekkel, a magyarországi németek kitelepítésére azért került sor, mert a magyar kormány kérte."

hmmm... most nem akarok a magyar kormannyal foglalkozni, de szerinted a csehorszagi nemetek kitelepiteset ki kerte, ha nem a csehszlovak kormany es Benes elnok ? :D
Egyebkent a nemetek egy reszenek kitelepiteset mar 1918 utan is fontolgattak a csehszlovak politikusok.

"Az akciót teljes melszélességgel támogatta a nacionalista magyar jobboldal, meg a népi írók máig megbecsült köre."

zagyvasagokat firkalsz. a nepi irok baloldaliak voltak. A magyar jobboldal (ami nem igazan volt nagyon nepszeru a vesztes haboru utan) erosen ellenezte a svabok kitelepiteset (pld Mindszenty, de masok is).

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2013.01.20. 12:16:59

@OrangeOrder: Örvendek, hogy itt vagy a posztban, ugyanis minél több helyen ontod a hülyeségeidet, annál jobban égeted magad!

Ezt írta CsK:
<blockquote>Miközben Magyarországon kétharmaddal szavaznak meg egy Horthy-korszakot relativizáló és újra feltámasztó kormányt és únyilas ellenzékét.</blockquote>

És erre te ezt írod:
<blockquote>Most kétharmad, máskor, ha úgy tetszik: 52% :D </blockquote>

Szerinted a Fidesznek PLUSZ a Jobbiknak (vö. újnyilas elenzék) megvolt-e EGYÜTT a kétharmada? :D Szövegértés rulez!

CoolKoon 2013.01.20. 12:17:16

@Bundasian: Bizony, kénytelen vagyok ezzel egyetérteni, még ha nyersen is hangzik (sőt, a sorok között én is erre utaltam a szlovák iskolával meg a többivel).

CoolKoon 2013.01.20. 12:17:43

@Pas de probleme: @Csehszlovák Kém: Érdekes, én úgy tudtam, hogy Mo-nak (vesztes államként) nemhogy beleszólása nem volt a svábok kitelepítésébe, hanem egyenesen parancsba kapta a kitelepítés elindítását. Ezt pedig nemcsak a korabeli nyilatkozatok/iratok igazolják (meg ugye a magyar kormány erőtlen tiltakozása), de az a tény is, hogy az egészet megpróbálták Mo-n elszabotálni (ami nagyrészt állítólag sikerült is). Ráadásul vagy itt, vagy a Mandineren írta valaki, hogy a "kitelepített" svábok jelentős része visszaszökött Mo-ra, ami szintén nem a karhatalom militáns németellenességéről tanúskodott (pl. Csehszlovákiában erre nem igazán volt példa). Nem ártana néha utánanézni a tényeknek, ahelyett hogy a szlovák nacionalisták propagandaszövegét ismételgetitek el.

petraeus 2013.01.20. 12:18:21

@Csehszlovák Kém: Lattom gyorsan elolvastad a vonatkozo Wikipedia cikket. A nemetek kitelepiteset nem fogod tudni a korabbeli magyar nacionalista jobboldalra verni. Akkora mar ok vagy meghaltak, vagy kivegzesre vartak, vagy elmenekultek. Szoval ezert a magyar demokratikus(abb) erok a felelosek, hiaba esne jobban ezt is a nyilasokra tolni. A nemetek kitelepitese egy olyan szegyenfolt aminek feldolgozasa szerencsere mar elkezdodott, nemreg fogadtak el az emleknapot, a gyerekeinknek az igazsagot tanitjak az iskolaban nem ugy mint a cseheknel, hivatalosan is bocsanatot kertunk, stb. Az egykori nemet telepuleseken, emlekhelyek vannak, emlektablak, stb.

Alapvetoen ket ut kozul valaszthatunk errefele, vagy mindenki mindenktol bocsanatotker es ezen az alapon lazarjuk a multat, es hidd el van miert mindenkinek bocsanatot kerni, vagy mindenki elkezdi mentegetni a sajatjat, tologatni a felelosseget es mindent rakenni a nacikra/komcsikra/nyugatra/zsidokra/pirezekre stb.

GERI87 2013.01.20. 12:52:40

@Csehszlovák Kém:

"A Horthy korszak kirekesztő politikája az úri keresztény középosztály antiszemitizmusának a következménye."

Az csehszlovák állam kirekesztő, kisebbségellenes politikája pedig a cseh elit sovinizmusának a szlovákok kisebbségi komplexusának a következménye, ami pont olyan suttyó zsákutca mint az antiszemitizmus.
És ez a csehszlovák állam fennállásának végéig fennállt.
Még az állam föderalizációjához is 68-ig, a szovjet bevonulásig kellett várni.
Sokáig a monarchiabeli nemzetiségpolitikát megszégyenítő módon még a szlovákokat sem ismerték el önálló nemzetnek(!), Kárpátalját kvázi gyarmatként kezelték, a közigazgatási határokat pedig ugyanúgy direkt nem igazították az etnikai határokhoz stb.

"Csak, hogy értsd: a megváltoztathatatlannak hitt etnikai nacionalista elefántcsonttornyában tengődő suttyó magyar dzsentri-mentalitás, miután kicsúszott a lábuk alól a talaj, "a zsidókban" találta meg a régi, dicső világuk elvesztésének okát."

A suttyó csehszlovák kerekasztal, miután
az antant felvitte a dolgát, a magyarokban, németekben találta meg a nem létező dicső régi világuk elvesztésének okát...

GERI87 2013.01.20. 12:53:05

@Csehszlovák Kém:

"a döntést kontextusában kell értelmezni, és ez a II. világháború volt."

Nos, mint írtam engem a kettős mérce zavar.
Az I.VH elötti magyar nemzetiségpolitika és nacionalizmus számodra elfogadhatatlan, nem tudod az adott korba illeszteni és helyén kezelni, kitalált soha nem létező nézőpontal (Uhorsko) állítod szembe ami már akkor 100 éve túlhaladott volt, és nem jöhetett szóba mint alternaíva....

Ezzel szemben a II.VH utáni rendezés, bármilyen igazságtalan is (én is tudom hogy miden relatív, azé az igazság aki győz és kész) nem kap olyan ellenszenvet mint az előbbi kor, pedig rengeteg mindenben párhuzamba állítható vele és ha lehetősége adódott rá, meg is haladta azt, negatív értelemben.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2013.01.20. 13:12:18

@GERI87: Továbbra is saját démonjaiddal kergetőzöl, hiszen nincs köztünk ott vita, hogy a nacionalizmusok, legyen az magyar, szlovák vagy cseh, kártékony. A probléma ott kezdődik, hogy a két világháború közötti Csehszlovákiáról negatív hangnemben szólsz és relativizálni próbálod a Horthy-Magyarország antiszemitizusát. Azt senki nem vitatja köztünk, h a korabeli Csheszlovákia is a nemzetállam bűvkörében alakult, voltak durvább és kellemesebb szakaszai is, de azt látni kell, hogy demokratikusabb viszonyokat teremtett, mint Horthy állama. Ez nem kettős mérce, hanem tény.

A II. vhb-s rendezéshez: ne felejtsd el, h nem a csehek rohanták le a németeket, hanem fordítva. Milliós ipari méretekben nem a csehek gyilkoltak le embereket származásuk alapján. A háború végi rendezések bármilyen fájdalmasak is logikusan következtek az előzményekből. Éppen ezért kell megbékélni a múlttal, mert a háborús logikának soha nincs vége.

radikalisviccek 2013.01.20. 13:29:40

@Csehszlovák Kém: a logikád alapján a numerus clausust meg a zsidótörvényeket se kellett volna érvényteleníteni, hiszen jóval az emberi jogok egyetemes nyilatkozata előtt születtek...

számodra a múlttal való megbékélés úgy néz ki, hogy mi, magyarok fogadjuk el, hogy a trianoni határokon túl kihalunk vagy asszimilálódunk, és a kisantant bocsánatkérése nélkül bocsássunk meg minden ellenünk elkövetett szemétséget, valamint kérjünk bocsánatot a szlovákok-románok legendáiban felnagyított saját hibáinkért.

Az megvan, hogy most akarjátok ellopni Lisztet és Bartókot?
ennek jelentősége nyilván nem mérhető a gulyásleveshez, mert arról meg tudsz szép, hosszú cikket írni...

Erről miért kussolsz ilyen mélyen? ez nem csak nacionalizmus, hanem történelemhamisítás is, azaz köznyelven szólva: HAZUDOZÁS.

Csak nem értem, minek ez a függetlenkedő-liberális imázs görcsös fenntartása, egyszerűen csak egy szlovák náci vagy és kész.

radikalisviccek 2013.01.20. 13:29:46

ja, és baszd meg az előzetes moderációdat, sokadszor.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2013.01.20. 14:13:53

@radikalisviccek: Mindig öröm találkozni lelkes olvasóinkkal, javaslom, lájkold a Facebook oldalunkat és időben értesülni fogsz a legfrissebb posztjainkról!

Olyannyira nem kussoltunk, h megelőztük korunkat, 2012 októberében megírtam neked a választ, check this out:

dotoho.blog.hu/2012/10/08/goncz_arpad_repuloter

Ami a felvetésed illeti, a numerus clausust és a korabeli zsidótörvényeket ugyanúgy történelmi kontextusukban kell értelmezni, mint a Benes-dekrétumokat, azaz: a korabeli magyar, magát kereszténynek mondó közösség jogi úton kirekesztette polgártársai egy részét, végül szövetségesei segítségével megölte őket. A zsidótörvényeket 1945 február 26-án hatálytalanították.

A potsdami rendezés keretén belül történt német kitelepítéseknek előzménye volt, amely az érintettek esetében érthető, de kollektív bűnösség alapján megfogalmazott reakciót váltott ki. Az erről szóló rendelkezések ma már érvényüket veszítették Csehországban.

Ami az asszimilációt illeti, igen, csökken a kisebbségi magyarok száma, remélem ezt nem itt olvasod először. A bocsánatkérésben osztom a véleményed, Szlovákia ezzel adós még magyar nemzetiségű polgártársai felé.

Nem tudom milyen legendákra gondolsz, hacsak nem a mandineres szerzőpáros által sorozatba szedett magyar nacionalista fabulák újrafogalmazására, de hát azt itt ezen a blogon már rég megcáfoltuk, helyretettük, keresd vissza a cikket.

Pas de probleme 2013.01.20. 14:15:14

@CoolKoon: Rosszul tudod. Gyongyosi Janos kulgyminiszter irt levelet Potsdamba. Lattam, olvastam. Kerte a kitelepitest. Kerhette volna az ellenkezojet is.

A visszaszokdoses sztorit nem hallottam meg sehol. Egyebkent nemigen lett volna hova - a hazat, foldet addigra elvettek.

Olyat viszont igen, hogy a magyar kormany altal 1943-ban (Alaptv szerint ugye meg elo tortenelmi Alkotmany ideje alatt) alairt szerzodes alapjan a Wehrmachtba sorozott svabok atszoktek a magyar seregbe. A haboru utan meg ezeket is kitelepitettek, mint haborus bunosoket. A Husegmozgalmistakat is.

Kollektiv bunosseg elve, magyar kormany es szellemi elit altal messzemenoleg tamogatva es kihasznalva. Nem kene diktalni a szomszedoknak, nincs mire felvagni.

petraeus 2013.01.20. 14:17:03

@Csehszlovák Kém: Mielott a nemetek lerohantak volna Csehorszagot, a csehek terjeszkedtek tul es kebeleztek be szinnnemet terulteket brutalisan elnyomva az ott eloket, megtagadva toluk azt az onrendelkezesi jogot amire hivatkozva letrejott Csehszlovakia. (Kulon erdekes, hogy a csehek a "nepek bortone" monarchiaban joval tobb kollektiv es egyeni joggal rendelkeztek mint amit Ok adtak a nemteknek, magyaroknak, ruszinoknak). A tortenet igy kezdodott. Ugyanugy ahogy Trianont se lehet elvalasztani a kiegyezes utani nemzetisegi politikatol, nem lehet a szudeta nemetek "arulasat" se kulonvalasztani az elotortenetektol. Nezd meg a szudeta nemetek politikai tortenetet, hogyan radikalizalodtak 1920 tol folyamatosan, hogyan gyengultek meg a demokratikus es a balodali partok. A 20as evekben voltak peldaul az egyuttmokodest propagalo partok akik visoznt semmit nem ertek el a cSehszlovak allamnal, gyorsan el is vesztettek a tamgotast.
Tisztesegtelen csusztatas kihagyni a szudeta nemetek specialis helyzetet, ha nem a nacik hanem a demokratikus nyugat karolta volna fel az ugyuket akkor amerikai zaszlot lobogtattak volna nagy boszen,
A haborus logikanak meg akkor lesz vege, ha egyik fel se a masik buneire hivatkozva igazolja sajatjait, marpedig a nemetek nem titkloljak a buneiket megkovetik az aldozataikat, karteritest fizetnek, stb. a csehek terfelen a labda, ideje, hogy betegyenek par kepet a tortenelm konyveikbe a feher karszalagos nemet kisgyerekerol, vagy az utmelett hagyott brunoi gyererkek/oregek hullairol, ha mar evente keszul egy film Lidicirol. A cseh gyerek ne csak azt tanulja meg, hogy a nemetek milyen gonoszak voltak, ennel azert sokkal oszetetebb a tortentet.
Raadasul a magyarok kitelepitsere meg ennyi "okuk" se volt (pedig nagyon akartak az OSSZES magyart kitelepiteni), mi nem szaltuk meg Szlovakiat, a hatarkigazitas meg jogos igeny volt, meg ha a merteke lehetett volna mas is.

radikalisviccek 2013.01.20. 14:50:08

Én elhiszem, hogy rohadt frusztráló lehet egy húszéves országban élni, és gőzerővel megy mindenre a trikolorfestés, csak azt nem értem, hogy te, mint elvileg liberális, hogy állhatsz be a nyilvánvaló hazugságok mögé.

"Uhorskoban" (ezt a szót most írtam le utoljára, azt az országot, amit te így hívsz, Magyar Királyságnak hívták ezer évig) a magyar nemesség részéről is gyakori volt az, hogy megtanult németül és szlovákul, de ez rohadtul nem jelenti azt, hogy szlovák lett volna.

De Bartók például soha meg nem szólalt szlovákul, így kb. annyira szlovák, mint amennyire a Kálvin János név magyar embert takarna.

A rég halott emberek nemzeti identitásának önkényes ferdítése kurvára visszatetsző. Például amikor a csernovai sortűz szlovák csendőreit magyarosítod, és Lisztet szlovákosítod.
Remek példa a magyar koronázási ékszerekről mint szlovákokról szóló kiállítás Pozsonyban, és sorolhatnám.

Tudom én, tudatos nemzetépítés, de hagyjuk már ezt a liberális mázat róla...

Ha a magyarok nagyzási hóbortban szenvednek, legalább némi alapjuk van rá: ezeregyszáz éves írásosan bizonyított történelem, királyok, hadvezérek, tudósok, kutatók, zeneszerzők.

Nektek is lenne, de a morva birodalom, mint katonai tényező legendája nagyjából a "magyarok a szíriusz bolygóról jöttek" című marhasággal állítható párhuzamba.

Termeljétek ki az értelmiségi rétegeiteket, legyenek nektek is kiemelkedő, közismert karaktereitek, akikre büszkék lehettek, de el a kezekkel a mieinktől!

Te állítod itt, hogy mennyivel európaibbak vagytok nálunk; lopni viszont _cigány_szokás, és nem európai alapjog.

Azért várom, mikor írtok cikkeket mondjuk Viliam Tellov-ról mint szlovák eredetű svájci szabadsághősről, vagy mikor derítitek ki, hogy a Habsburgok is szlovák eredetűek, mert egyszer mondjuk Ulászló (Ladislav, természetesen) ránézett egy szlovák favágóra (ilyen egységes nép akkor nem volt), és észrevette, hogy létezik.
Julis Caesar neve is feltűnően hasonlít a Július-ra, nyilván a szlovákoktól vette át. Tiszteletből, mi másból.

Van az a vicc, tudod, amikor megy az elefánt meg az egér a hídon, és az egér megszólal:
- Hallod, Jumbó, hogy dübörgünk?

Átfordítanám ezt arra a viselkedésformára, amit ti, szlovák nacionalisták képviseltek ilyen magyar vonatkozású ügyekben:
- Hallod Jumbó, hogy dübörgök?

A cigányok is beköltöznek mások házába vidéken, de legalább nem hazudják azt, hogy ők építették -.-
_____________________________________

csak ötletszerűen:

"Liszt Ferenc magát magyarnak tartotta, ezt számos kijelentésében meg is erősítette." (Wikipedia)

Csak a legprimitívebb translate:
translate.google.hu/#auto/hu/Je%20suis%20hongrois

nyilván lehet citálni szlovák "nemzetépítő" hazudozásokat, de keress rá régebbről bármelyik kortárs dokumentumra. Szlovákot nem fogsz találni, mert az írásbeliség elég gyenge lábakon állt akkor szlovák nyelven, de keress franciára, angolra, németre, ha a magyarnak ennyire görcsösen nem hiszel.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2013.01.20. 14:51:42

@radikalisviccek: Elbeszélsz mellettem, láthatóan nem értetted meg a posztot, leülhetsz, egyes.

radikalisviccek 2013.01.20. 14:54:11

@petraeus: a történelmi tények teljesen hidegen hagyják posztolónkat, nem az a célja, hogy szemeket nyisson.
Csak azt nem tudom, kit szop le rendszeresen azért, hogy mindig címlapra tolják, holott az írásai minősége abszolút nem predesztinálnák erre.
Eleinte azt hittem, hogy szélsőjobboldali provokátor, aki így akar a szlovákok ellen hangolni minket, de túl konzekvensen ragaszkodott a hülyeségekhez, így ezt a gondolatot elvetettem.
Szokás mondani, hogy mindenki jó valamire, ha másra nem, elrettentő példának.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2013.01.20. 14:56:43

@radikalisviccek: nem kit, hanem hogyan!

Ahogy korábban jeleztem: nem kötelező olvasni.

radikalisviccek 2013.01.20. 14:57:48

@Csehszlovák Kém:
:) oké, én benne vagyok hogy megtartsd a szlovák náci helyett a liberó álarcot, de remélem azt tudod, hogy kibaszottul kontraproduktív, amit csinálsz, és elsősorban - mint látod - az alapkiindulásból semleges embereket is szlovákia ellen hangolod.

Ha meg tényleg széljobb provokátor vagy, akkor pacsi, mert a módszereddel bár nem értek egyet, de elsőrangú módon szítod a szlovákellenességet a közösségi médiában :) de akkor küldd már el priviben, hogy mennyi a fizetésed, kíváncsi vagyok.

GERI87 2013.01.20. 15:02:52

@Csehszlovák Kém:

"A probléma ott kezdődik, hogy a két világháború közötti Csehszlovákiáról negatív hangnemben szólsz"

Mert lehet, mint ahogy a Horthy MO-ról is lehet negatívan és pozitívan is szólni.

"és relativizálni próbálod a Horthy-Magyarország antiszemitizusát."

Nem támogatom, helyeslem, csak párhuzamba állítom.

"hogy demokratikusabb viszonyokat teremtett, mint Horthy állama"

Igen, de mennyire megélhető a demokrácia ha a kollektív jogok sérülnek, a történelmi MO is szavazhattak a nemzetiségek nem de?
tehát kisebbségi szempontból nem volt teokratikusabb.
De ma Pl Romániában is demokrácia van, az ottani magyarok is szavazhatnak, indíthatnak jelöltet, pártot.....mégsem biztosított a magyarság fennmaradása mert a kollektív nemzeti jogaik nem érik el azt a szintet ami ezt biztosítaná.

"A II. vhb-s rendezéshez: ne felejtsd el, h nem a csehek rohanták le a németeket, hanem fordítva."

Azt is látni kell hogy miért történt ez.
Ha nem kerülnek nácik hatalomra Németországban a szudétanémetek akkor sem akartak volna a csehsz. állam keretein belül élni.
A csehsz. állam ugyanúgy nem ismerte fel a nemzetiségi kérés problémáit mint anno a magyar.

"Éppen ezért kell megbékélni a múlttal, mert a háborús logikának soha nincs vége."

Igen, csak akkor lássuk be hogy a régióból a csehek sem lógnak ki, már ami a kisebbségi problémákat és konfliktus kezelést érinti, köztes európa 200 év alatt nem fejlődött e téren semmit.
Ugyanúgy hibás lépések következtek.

A Benes dekrétumok ma már jelképesek, ezért kéne elhatárolódni állami szinten is, és nem "beépíteni"...rossz üzenet ez szerintem.

yidvags 2013.01.20. 15:13:22

@radikalisviccek: valahol azért zseniális a srác. Őt olvasva előfordult, hogy még az a Semjén zsolt is pozitívnak tűnt a számomra, akit amúgy az egész kormányoldal egyik leghitványabb férgének tartok.

Az meg, hogy liberálist, baloldalit, konzit és széljobbost is egységbe tud tömöríteni magával szemben, az egészen kivételes.

Gyakorlatilag az egész neten ő tesz a legtöbbet az összefogásért és a nemzeti egységért :)

Illés Béla 2013.01.20. 16:10:21

@CoolKoon: Nos mivel apai nagyszüleimet apámmal együtt aki akkor 1 éves volt,teljes vagyonelkobzás mellet a "kollektív bűnösség elve"alapján kitelepítették(Solymárról),ezért valamennyire érintve érzem magam.
Az anyai nagyszüleim közül "csak"a mamámat akarták,de mivel nagyapám nem nyugodott bele(akkor vette feleségül)nagyon nagy szerencsével ők megúszták(hosszú sztori..).
Az apai nagyszüleim valóban visszaszöktek Magyarországra,mert nem tudtak belenyugodni hogy ilyen igazságtalanul kisemmizzék őket.
A szántóföldet soha vissza nem kapták,és a házukat is csak úgy,hogy az addigra betelepített alföldi szerencsétleneknek kellet keresniük egy üresen álló Pesthidekúti lakást(szintén sváboké volt anno).
Őket egy szétbombázott Németországba deportálták ki,az ottani nyomorultak -"nagy örömére".
Anyai nagyszüleimtől is elvették a földjüket,és ezen a módszerváltás "kárpótlása"egy szemernyit sem segített,mivel ott is voltak "egyenlőbbek"akik jól halásztak a zavarosban.
Ennek ellenére ,én egy rossz szót soha nem hallottam a hazánkról(az anyai papám magyar katona volt a háborúban,és orosz fogságba is került),csak hogy ez az otthonunk akárhogy is fúj a szél,mindig is az marad.
Ezért nem is értem a tót szerzőt,hogy tendenciózusan folyamatos aknamunkát végez a saját országa ellen...
Ő tót,én meg sváb.
Én szeretem a hazámat,ő miért nem?

rinaldo-rinaldini 2013.01.20. 17:14:38

@Pas de probleme:

Hulyesegeket firkalsz. A svabok kitelepitese egyaltalan nem volt nepszeru dolog a haboru utani Magyarorszagon... mar azert sem, mert hasonlo, ha nem durvabb sorsuk volt a csehszlovakiai magyaroknak is.

rinaldo-rinaldini 2013.01.20. 17:15:23

@Csehszlovák Kém:

"Amúgy izgalmas a felvetésed, mivel az is megérne egy önvizsgálatot, h a korabeli nacionalista magyar jobboldal megpróbálta átverni a csehszlovákokhoz hasonlóan a magyarországi németség kollektív bűnösségét, és mintegy saját magyar-német polgártársainak áldozatként feltüntetni magát!"

Olvass mar utana, draga ! :D Mifele magyar jobboldalrol beszelsz ? A haboru utani magyar politika legjobboldali partja a katolikus konzervativ Magyar Fuggetlensegi Part volt, amely leghevesebben ellenezte a svabok kitelepiteset. A svabok kitelepitesevel csak a kommunistak tobbsege es kisgazda part egy kisebb resze ertett egyet.

Pas de probleme 2013.01.20. 18:17:44

@rinaldo-rinaldini:

Bocs, ezek tények. Te vagy az, aki vagdalkozik.

Nem arról beszéltem, hogy a lakosság mekkora része állt a disznóságok mögé. Nem akarom megvádolni semmivel azokat a magyar menekülteket sem, akiket a svábok házaiba, földjére telepítettek.

Arról van szó, hogy a hivatalos magyar kormány a háború előtt és alatt odadobta a svábokat a Német Birodalomnak(megengedte, hogy magyar állampolgárként a Wehrmachtba rekrutálják őket). A háború után pedig differenciálás nélkül úgy csinált, mint ha "háborús bűnös" lenne mindegyikük. A magyar államnak pedig semmi köze az egészhez.

Ilyen előzmények után óvatosabban kritizálnám a Benes dekrétumokat. Nem, mintha azokat mentegetni kellene. Embertelenek voltak, mai mércével elfogadhatatlanok. Hanem azért, mert a magyar állam pedigréje pont olyan foltos.

Pas de probleme 2013.01.20. 18:18:05

@rinaldo-rinaldini:
A pártok és a kitelepítés viszonyát illetően: a Parasztpárt és a népi írók támogatták (véres szájjal), a kommunisták ellenezték.

rinaldo-rinaldini 2013.01.20. 19:05:30

@Pas de probleme:

"A pártok és a kitelepítés viszonyát illetően: a Parasztpárt és a népi írók támogatták (véres szájjal), a kommunisták ellenezték."

Azt irtad, hogy "az akciót teljes melszélességgel támogatta a nacionalista magyar jobboldal". Elarulom neked, hogy a Parasztpart egy baloldali alakulat volt. Kommunistak pedig nem elleneztek a svabok kitelepiteset, hanem eleg vehemensen tamogattak.
Ha nem hiszel nekem, nezz utana ! pld elolvashatod a magyar jobboldallal valo szimpatiaval nem vadolhato, Yehuda Lahav cikket a temaval kapcsolatban.

beszelo.c3.hu/02/0910/18lahav.htm

rinaldo-rinaldini 2013.01.20. 19:05:41

@Pas de probleme:

"Ilyen előzmények után óvatosabban kritizálnám a Benes dekrétumokat. Nem, mintha azokat mentegetni kellene. Embertelenek voltak, mai mércével elfogadhatatlanok. Hanem azért, mert a magyar állam pedigréje pont olyan foltos."

Ezt nem igazan ertem: a magyar allam, baloldali es jobboldali kormanyok egyarant, eliteltek a svabok kitelepiteset, bocsanatot kertek a magyarorszagi nemetektol. Nem tudok rola, hogy a magyarorszagi nemeteknek vagy a magyarorszagrol kitelepitett nemetek szervezeteinek lenne barmilyen olyan kovetelese, kerese amit a kormany elutasitana.
Teljesen mas a helyzet a Benes-dekretumokkal kapcsolatban. A hivatalos Praga nem kert bocsanatot, nem itelte el a Benes-dekretumokat, a kitelepitett nemetek szervezeteit (pld Sudetendeutsche Landsmannschaftot) felfasiszta szervezetnek tartja es nem hajlando veluk komolyan targyalni.

"Nem arról beszéltem, hogy a lakosság mekkora része állt a disznóságok mögé. Nem akarom megvádolni semmivel azokat a magyar menekülteket sem, akiket a svábok házaiba, földjére telepítettek."

Megis mivel vadolhatnad meg azokat a szerencsetlen magyarokat, akiket az altalad istenitett csehszlovak soviniszta allam eluldozott szulofoldjukrol, vagyonuktol megfosztott ?

de Florentia 2013.01.21. 21:20:27

@Csehszlovák Kém: te wikipédia kutató történelemhamisító náci pöcs! Még a német wikipédián is osztrák-magyar zeneszerzőnek írják Lisztet:

"Franz Liszt [ˈlist], im Ungarischen Liszt Ferencz, wie er sich auch selbst schrieb, oder in neuerer Schreibweise Ferenc[1] (* 22. Oktober 1811 in Raiding/Doborján, damals ungarisches Kronland des Kaisertums Österreich, heute Burgenland; † 31. Juli 1886 in Bayreuth), war ein österreichisch-ungarischer Komponist, Pianist, Dirigent, Theaterleiter, Musiklehrer und Schriftsteller."

de.wikipedia.org/wiki/Franz_Liszt

Ja, és az ugye megvan, hogy egy júdás haverod által az IRL adataid is közkézen forognak? Soon buddy! Soon!

CoolKoon 2013.02.16. 20:21:00

@Illés Béla: Jó kérdés. Hozzátenném, hogy azok a dolgok, amiket hangoztat/erőltet, történetesen szinte 100%-ig egybevágnak azokkal az ordas, sunyi, cinikus és rendkívül ostoba hazugságokkal, amelyek Szlovákiában a hivatalos történelem tananyag részei. Ez szúr nekem a legjobban szemet (hiszen szlovák környezetben szlovákiai magyarként felnőve elég gyakran szembesülök velük). Ráadásul "drága" csehszlovák kémünk ezúttal egyetlenegy felvetésemre se válaszolt, mintha meg se próbált volna cáfolni.

Hozzáteszem egyébként, hogy nekem se jutna eszembe szidni Mo-ot. A politikusokat igen, a bunkókat is, de magát az országot nem. Valahogy nem visz rá a lélek.
süti beállítások módosítása