csallokozirepublika560.jpg

Pozsony kapitulált az erősödő magyar nacionalizmussal szemben.

Miközben a keleti fronton az oroszok döntő áttörést hajtottak végre Kijev alatt, északon a Balti államok után elfoglalták Finnországot is, majd blokád alá vették az egész skandináv félszigetet, addig Budapest a dél-szlovákiai magyarul beszélő lakosok önrendelkezési jogára és a pozsonyi kormány részéről érezhető, fokozódó asszimilációs nyomásra hivatkozva mozgósítást rendelt el. Budapest korábban már többször kijelentette, hogy felháborítónak tartja az etnikai határokat figyelmen kívül hagyó szlovákiai megyehatárokat, ezért támogatna egy esetleges népszavazást, amelyet most vasárnap tartottak meg. Pozsony kapitulált az erősödő magyar nacionalizmussal szemben.

A helyi lakosok 95 százalékos arányban a függetlenség mellett szavaztak és bejelentették a Csallóközi Republika létrehozását. A délnyugati járásokban megtartott  népszavazást a Jan Slota kormánya nem ismerte el. A korábban már több alkalommal a dél-szlovákiai járások elcsatolásával és a helyi magyarok szeparatista törekvéseinek támogatásával meggyanúsított budapesti kormány ugyanakkor üdvözölte az eseményt és a népszavazás eredményét. Egyben tagadták a vádat, hogy a jelzés nélküli, magyarul beszélő, de jól felfegyverzett “civilek” Magyarországról szivárogtak volna át. Ugyanakkor helyszíni, meg nem erősített beszámolók alapján, a párkányi Vadas strand helyén ideiglenesen felállított kantinban a fegyveresek nem párkit kértek horcsicával, hanem hot-dogot.

Megfigyelők emlékeztetnek: a szeparatisták mögött álló budapesti kormány által támogatott MKP évtizedekig lebegtette autonómia-koncepcióját. A halogató taktika oka a halott dokumentum alacsony társadalmi támogatottsága vilt, illetve a szélsőséges erők távol tartása a parlamenttől. Mindez persze csak a felszín volt, utólag már jól látszik: a nemzetközi helyzet kedvező alakulása után, a döntő fordulat akkor következett be, amikor Csáky Pál Pozsonyt megkerülve, Budapesten mutatta be az állítólagos autonómiaterveket 2014 májusában Orbán Viktornak. 

Eközben Pozsonyban Jan Slota újabban a magyarok felé is nyitással próbálkozó, jobbközép kormányát az önkormányzati választásokon tönkreverte Marian Kotleba mozgalma, amely a települések nagy részében többséget alkot az önkormányzatokban. Kotlebáék hangosan bírálták a magyarbarát régi elitet és az állam tehetetlenségét, bürokráciájának lassúságát is. Országszerte toborzásba kezdtek, mert szerintük a szlovák hadsereg képtelen fenntartani a rendet a több száz kilométer hosszú szlovák-magyar határon.

A nemzetközi fórumokon eközben az újjászületését élő magyar revizionizmus és hungarizmus állandó kritika tárgya. Emlékezetes Orbán Viktor magyar miniszterelnök 2014. április 6-i beszéde, amelyben kormányzati politika szintjére emeli a határon túli magyarok autonómiájának kivívását. Sokak szerint ez adta meg a végső lökést az etnikai őrületnek, amelynek eredménye a most kikiáltott Csallóközi Republika is. Szlovákia szerint ugyanakkor teljesen egyértelmű, hogy Budapest kettős mércét használ: amíg a délszlovákiai magyarok önrendelkezési jogáról beszél, addig saját kisebbségeit brutálisan elnyomja. Példa erre a szólás-, és sajtószabadság lábbal tiprása és a magyarországi kisebbségek elnyomása.

Az ATV nemrég szivárogtatta ki Szávay István (Jobbik) a párt belső nyilvánosságának szánt levelét, amelyből kiderült: a magyar hadseregnek nem  Mátyusföld a végső cél, hanem Árva vára. A parlament honvédelmi bizottsági ülésén a fideszes képviselők ezt hevesen ellenezték, mondván, maradjunk a földön és csak reális, a magyar emberek érdekében hozott döntéseket tudnak támogatni. Pozsonyban éppen ezért aggodalmat okoz, hogy egynémely magyarországi fideszes politikus is már a magyar –orosz határ kiszélesítéséről nyíltan beszél, illetve, hogy a kelet-szlovákiai magyarok közül is több panasz érkezett a budapesti Külügyminisztériumba. A nemzetközi közvélemény most az elsősorban Románia által kezdeményezett nemzetközi szankciók további szigorítását várja egyes magyar politikusok és üzletemberekkel szemben.

Az utóbbi napok nagy visszhangot kiváltó híre volt, hogy a szlovák hadsereg több helikopterét is leszedte az Attila Ostora nevű önkéntes paramilitáris csoport. Az országos sajtóban már megindult a találgatás, honnan juthattak légelhárító fegyverekhez a különösebb katonai kiképzésben nem részesült, jobbára paintball játékokban és Újpest-szurkolók megkergetésében edződő önkéntesek, akik között több Magyarországról átszivárgó harcos is lehet.

Június 4-én a elcsendesedő harcokról kaptunk jelentést. Maszkos szeparatisták az új ország nevében tévéüzenetben fordultak Budapesthez és felszólították Orbán Viktort, hogy azonnal avatkozzon be a magyar emberek és a Csallóközi Republika védelmében. Bár az üzenetet felolvasó férfi maszkot viselt, de a különböző nemzetközi hírügynökségek beszámolója szerint a szemüvege alapján beazonosított szeparatista maga Duray Miklós lehetett, akit sokan a Csallóközi Republika egyik szellemi vezérének tartanak.

Folyamatosan érkeznek az eddigi károkról szóló felmérések is: bár a harcok elsősorban az elfoglalt úradok és a városokba bevezető utak mentén felállított ellenőrző pontok mentén zajlanak, rengeteg a vétlen civil áldozat és találatot kapott több fontos épület is. Többek között súlyosan megsérült a nemrég teljesen felújított és a legutóbbi bajnokságot megnyerő csapatnak otthont adó DAC stadion is, amely a helyi futballhuligánok egyik fontos találkozóhelye. Itt korábban rendkívül heves harcok folytak, mindkét oldalon halottakkal. A szlovákul beszélő emberek egy része az ország északi része felé szállítja hozzátartozóit, a magyarok közül sokan Magyarországon keresnek menedéket az egyre erősebben fellángoló harcok elöl.

A rend helyreállítása szempontjából a legnagyobb problémát a szlovák hadsereg rossz állapota okozza, amely úgy tűnik, nem képes megvédeni az ország területi egységét és ellenállni az orosz fegyverekkel jól felszerelt magukat “önkéntes civileknek” mondott, egymás között magyarul beszélő terroristáknak. Sőt, az a veszély fenyeget, hogy az orosz gázvezetékek által végzetesen kettészakadt EU mediterrán országok által vezetett része a Krím orosz elfoglalása után, úgy tűnik, kész megtenni az elismerő nyilatkozatot a Csallóközi Republika esetében is.

A Híd – akit a terroristák és nem hivatalosan az MKP is “hazaárulóknak” tartanak nagyszabású, békés demonstrációt szervezett a polgárháború elleni tiltakozás jegyében, Nyitrán. A beszédekben többek között Csáky Pál bebörtönzését és bíróság előtti fair megbüntetését követelték. Felszólították a feleket, hogy a harcok során legyenek tekintettel a térségben élő embereknek munkát adó intézmények épségére, egyben felszólították Budapestet, hogy vonja vissza jelzés nélküli egyenruhás embereit a Duna túloldalára.

Legfrissebb, meg nem erősített híreink szerint a néhány nap múlva kezdődő katari labdarúgó-világbajnokság miatt, a közismerten futballőrült magyar miniszterelnök a délutáni órákban bejelenti, hogy visszavonja a magyar egységeket a szlovák-magyar határról, illetve felszólítja a Csallóközi Republika embereit, hogy mutassanak önmérsékletet a Vb-döntő lefújásáig. 

 

30 komment

Címkék: #mkp #most-híd #krím #oroszok #kotleba #jobbik #hülye magyar #hülye szlovák #nacionalisták #orbán viktor #magyarország #csallóközi republika

A bejegyzés trackback címe:

https://dotoho.blog.hu/api/trackback/id/tr526289872

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

petraeus 2014.06.09. 21:06:45

Viccnek jo a dolog, sajnos tobb oldalrol is van benne igazsag.
Magayr oldalrol, a Jobbik kemeny magja es egyeb szelsojobbos csoportok szamara ez egy alom szcenario, a Fidesz szamara katasztrofa lenne, hisz ok kizarolag a szavazatszerzo szajkarateban erdekeltek, valos lepest soha nem tettek a hatarontuli magyarsag erdekeben, olyan volt, hogy az o erdekeik egybeestek a hatarontuli magyarok erdekevel, de ez csak veletlen volt...
Szlovak es Roman oldalrol, a jelenlegi etnicista es nacionalista szlovak es roman politikai elit mindenfele lelkiismeret furdalas nelkul fogja kijatszani a "szeparatista-terrosita, nezd mi megy ukrajnaban" kartyat a teljesen bekes es legitim magyar jogi es autonomia kuzdelem ellen rahuzva a mainstream es nagyon is kompromisszumkesz magyar partokra a rendkivul gyenge de egyre aktivabb jobbikot. Geci egy politika de ezt mar megszokhattuk a szlovak es a roman allamtol ez nem kene, hogy felkeszuletlenul erje a magyar politikat.
Szlovakiaban peldaul mar a status quo fenntartasa is alom, nemhogy parbeszed lenne a kisebbsegi jogok kiterjeszteserol... Romaniaban epp a szekely zaszlot kivanjak betilatni es nem csak koz hanem magan teruleten is ami meg Romania, altalaban gusztustalan kisebbsegi politikajahoz merve is eleg durva.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2014.06.10. 11:52:27

@petraeus: Több helyen tévedsz. Naív vagy, ha elhiszed, hogy a Jobbiknál több lenne a történetben, mint szavazatszerzés. Egy másik project, más hívószavakkal, a termék ugyanaz. Vagy sorold már fel, légyszives, hogy a Jobbik milyen “valós lépéseket tett a határon túli magyarok érdekében?” Muhaha!!! Azon kívül, hogy megosztást, gyűlölkedést szítanak, ahová beteszik a lábuk 1,5 óráig, majd szépen hazamennek nagy fekete autóval Budapestre.

Már megint ez a félvak látásmód. Örülök, hogy felismered a szlovák és román etnikai nacionalizmust, már csak ugyanezt kellene tenned a magyarral is. Az autonómia önmagában egy legitim történet Nyugat-Európában is, kár, hogy annak kelet-európai megvalósítására tett lépések magyar részről mindig etnikai nacionalista vircsaftba fulladnak.

Szlovákiával a dolog úgy áll, hogy miután Orbán és az MKP lepaktált Ficoval, az ún. magyar érdekeket már a Budapesten “hazaárulónak”, “nemzetellenesnek”, “nem magyarnak” kikiáltott HÍD párt képviseli, érdemi és gyakorlati politizálást ők folytatnak, az MKP csak siránkozik, démonokat gyárt és kerget. Párbeszédre igenis van a szlovák fél részéről készség, de amit a blog elindítása óta mondok: a nacionalistáktól nem várható megoldás, érdemi párbeszéd. Vagy azt csinálják, amit most Orbán és Fico, hogy szőnyeg alá söprik a problémás kérdéseket, vagy elbeszélnek egymás mellett. Vagy háborúznak. De ez utóbbi ideje Európában szerencsére végleg lejárt.

Dr.Bio74 2014.06.10. 12:10:33

@Csehszlovák Kém:
"...De ez utóbbi ideje Európában szerencsére végleg lejárt. "

Az emberi sötétség végtelen, el ne kiabáld légy szíves!

Eudocimus Ruber 2014.06.10. 12:10:40

Én erre azért nem vennék mérget a helyedben. Voltak már boldog békeévek, amikor senki sem gondolt egy újabb háború kitörésének lehetőségére, aztán végül mégis megtörtént az, amire senki sem számított.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2014.06.10. 12:16:01

@Dr.Bio74: @Eudocimus Ruber: Nem kéne leragadni a 19-20. században. A mai érdekkonfliktusok globalizált világunkban nem a régi eu-i nacionalista törések mentén találhatók. Az európai kontinens népei egymásra vannak utalva, jobban, mint bármikor máskor, az Eu-ba folyamatosan lépnek be az országok, kifelé nincs mozgás. A fogatlan szélsőjobb pedig csak ugat.

Dr.Bio74 2014.06.10. 12:26:37

@Csehszlovák Kém:

Bocs, de nekem ez így meseszagú:
"Az európai kontinens népei egymásra vannak utalva, jobban, mint bármikor máskor, az Eu-ba folyamatosan lépnek be az országok, kifelé nincs mozgás."

Sajnos, én azt tapasztaltam meg, hogy mindig van lejjebb, illetve, hogy az embereknél az alap állati ösztönök soha nem tűnnek el.
A történelem pedig jelenleg is íródik.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2014.06.10. 12:29:08

@Dr.Bio74: Sorolj fel három okot, ami miatt Európa népei egymásnak eshetnek. Reálisan. Ne a vágyálmaid szerint.

Európát már nem az etnikai nacionalizmus irányítja, ilyen veszély jelenleg Moszkvából fenyeget, dolgozunk rajta.

chepunk 2014.06.10. 13:42:48

Szerintem meg inkább a Győr-Sopron köztársaságot kéne kikáltani! Az itteni adókból (Audi, stb.) ne épüljön felcsúti sadion! Föderatív Magyarortszágot! Vagy csatlakozzunk Ausztriához! :-)!

röf 2014.06.10. 14:31:59

@chepunk: tévedsz, az Audinak táesaságiadó-mentessége van, csak iparűzési adót fizet. Az pedig az önkormányzatnál marad.

2014.06.10. 14:32:14

@Csehszlovák Kém: Három ok: energia, tiszta víz, élelem

Namir 2014.06.10. 14:33:30

Szlovákia kezdettől fogva felvállalja magyar múltját. Magyar a fővárosa, magyar a címere, még a történelme és gyakran a történelmi személyei is (1920-ig.)

Lehet, hogy néhány évtized múlva békésen újraegyesülünk.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.06.10. 14:33:42

Bocs, de ez egy ostoba fasiszta cikk. Oroszellenes demagógia. Nyalod a nyugat seggét, Ennyi.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2014.06.10. 14:37:08

@fagyospityóka: Nem látom bizonyítva, hogy az EU tagállomok háborús szembenállásban lennének egymással e három téma bármelyikében. Mellé.

@Namir: Álmodozz. Szlovákia önálló ország, saját történelemmel, amely sok ponton kapcsolódik a magyarországi történelemmel.

@maxval a gondolkodó birca: Tanulj valamit a bolgároktól, épp most állították le a Déli Áramlat építését.

gmihaly 2014.06.10. 16:43:03

Kis-Benesország történelme jól jelzi, hogy a szájkarate elég hatásos tud lenni, bár Nagy-Benesország, a Kis-Nagy Testvér nélkül nem sikerültek volna a dolgok. Jövőre lesz 100 éve, hogy a drágalátos dekrétumos Benes elkezdte az előadásait a párizsi Sorbonne-on abban a témában, hogyaszongya: "Zúzzátok szét Ausztria-Magyarországot !" Antanték jól beszopták, megvalósították, de nagyon ritka őszinteségi rohamaik idején belátják, hogy ez is - akárcsak sok más dolguk - több volt, mint bűn, hiba volt. Az egészből csak az akkor megalakult össz-Benesország jött ki jól, és ezt az "ügyességet" sokan még ma is eléggé díjazzák. Persze Kisantantkodott is, közben pedig nálunk megy a horthyzás, de Benesről és ármánykodásairól kis hazánkban egy vak hang se', okostónijaink jó kiretusálták a dekrétumok előtti Benest a képből.Többek között Németország elleni ármánykodásainak túlhabzásai miatt pöccent be annyira Hitler, hogy a hős benesországiak kénytelenek voltak újólag mártírkodni, és önnönmagukat hősiesen menteni - vesd össze: Hrabal: Őfelsége pincére voltam - és egyéb opusok. Először a franciáknál házalt szláv vízióival, majd Sztálinnál. Másodszor már nem volt akkora mákja, mint először, amikor a másik nagy patrónus, Oroszország kiesett, mert akkor törtek ki a forradalmai. Nem kellene ezt se' agyonhallgatni. Egyáltalán nem vicces ez az álfirkászi paródia, kedves Dotoho, inkább veszélyes uszítás. Elvégre: "A szó veszélyes fegyver/És van aki fegyvertelen" - vagy esetleg a "szófegyver" viselésének erőszakmonopóliumától van megfosztva.

G. Attila · http://hatarontul.wordpress.com/ 2014.06.10. 16:43:16

Nem országoknak, hanem népeknek van történelmük, kultúrájuk stb. Egyrészt. Másrészt rég nem láttam az indexen ezt a blogot, mindig örömmel olvasom, kell egy kis kikapcsolódás, főleg, hogy semmilyen agyporszívó kereskedelmi csatornás műsort nem nézek.
Az ilyen víziók azért is szimpatikusak, mert korképet festenek a magyar nép egy kis hányadáról. Főleg a kommentárokkal megtámogatva. Öröm :)

gmihaly 2014.06.10. 16:43:22

Amennyi vaj van a két Benesország fején, ezzel a viccesnek szánt, de zug firkászosan uszító "tudósítással" hatásosan lehet riogatni. Nem kéne. De tudod, kit riogass, Dotoho! Nem sokáig lesz nálunk sem kiretusálva a képből a dekrétumok előtti Benes, jövőre lesz 100 éve, hogy elmondta a párizsi Sorbonne-on a "Zúzzátok szét Ausztia-Magyarországot" - ot, amely egy évre rá brosúraként meg is jelent (Détruisez l'Autriche-Hongrie !)Akkor remélhetőleg felkerül Horthy mellé a dicsőségtáblára. Csak a "mélyebb összefüggések megértése" céljából. A korabeli Németország elleni mesterkedésein pöccent be pl. Hitler - lásd: Hrabal: Öfelsége pincére voltam - a Menzel-féle filmváltozat. Vannak azért Nagy-Benesországban is tisztességes emberek. Persze a Volkswagen-csoport benesországi "jótékonykodása" is ennek a "tisztességességnek" a hozadéka volt, úgyhogy azért nono! Benes előbb a franciáknál, majd azok megroppanása után Sztálinnál házalt szláv eszmeiségű fantazmagóriáival. Először mákja volt, mert Oroszország a forradalmai miatt pont akkor esett ki, amikor el kellett volna számolni hathatós támogatásuk árával. Sztálinnal ezt már nem játszhatta el, de a Nagy-Benesországiak ebből is mártíriumot tudtak csinálni, pedig 1968 bakfütty volt 1956-hoz képest. A föderatív Európa eszméje is az ilyesfajta "hagyományok" miatt "vergődik". Na, persze, a németek föderatív közigazgatási rendszerükkel könnyen dumálnak. Igaz, a proto-Benesföldiek is a maguk idején föderációról papoltak, de a konkrét megoldási ajánlatoktól elzárkózva zéró opciós játszmákat játszottak le, ezért is roppantak össze később a különféle szláv konstrukciók, amikor már a hibás elemei nem voltak kidumálhatók.

GERI87 2014.06.10. 16:43:26

@Csehszlovák Kém:

"Szlovákia önálló ország, saját történelemmel, amely sok ponton kapcsolódik a magyarországi történelemmel."

Látom a régi hülyeségeid még kitartanak.

"Szlovákia önálló ország, saját történelemmel..."

Eddig okés.
De Szlovákia történelme alig 100 éves: Ebből először mint tartomány, aztán mint tagország majd független állam létezik mint keret, aminek már saját történelme lehet.

korábbról történelme a felvidéknek meg a szlovákoknak mint népnek van, de ennyi történelemmel bírnak Baranya, meg a baranyai svábok is.

"amely sok ponton kapcsolódik a magyarországi történelemmel."

Na ez a csűrt-csavart-nacionalista szlovák történelemtanítás álláspontja.
kb:

'Baranya önálló megye, saját történelemmel, amely sok ponton kapcsolódik a magyarországi történelemmel.'

vicces.

A cikk meg provokatív marhaság.

"Vagy háborúznak. De ez utóbbi ideje Európában szerencsére végleg lejárt. "

És akkor a Balkánon 10-20 éve mi volt? kocsmai verekedés?
Rövid (szelekítv) az emberek memóriája...

"A mai érdekkonfliktusok globalizált világunkban.."

A világ a gyarmatosítás, felfedezések kora óta globalizált, (3-500 év..) csak nem hónapok, évek alatt lehet bejárni a földet és árut cserélni, kereskedni..hanem másodpercek alatt (internet).
Felgyorsult a dolog, ennyi.
És érdekkonfliktusok voltak már akkor is amibe a vallás majd a nacionalista szólamokat ugyanúgy belekeverték a háborúkba vagy épp az volt az ok.

"Sorolj fel három okot, ami miatt Európa népei egymásnak eshetnek. Reálisan. Ne a vágyálmaid szerint."

Pedig én azt álmodtam hogy nem is olyan rég a szerbek, horvátok, bosnyákok, albánok háborúztak, népirtás is volt egy kicsi, meg etnikai, vallási alapú üldözés, persze ilyen nem volt....és ezek nem is európai népek.

"kár, hogy annak kelet-európai megvalósítására tett lépések magyar részről mindig etnikai nacionalista vircsaftba fulladnak."

Autonómiát magyarok csak Sztálintól kaptak Székelyföldön egy időre.
Amúgy pedig az autonómia követelés helyett a határrevízió volt a cél addig amíg lehetett....mert a környező országokban autonómiára nem volt reális esély.
És ma sincs, nem érdeke ez senkinek.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.06.10. 16:43:30

@Csehszlovák Kém:

Igen, jó példa. Amerika megfenyegette a kormányt, majd miután az nem fogadott szót, leváltotta. Ezt akarod?

rozsé drazsé 2014.06.10. 17:28:35

Most jöttem rá, hogy a Csehszlovák Kém az nem is egy nicknév, hanem reality, csak nem a neve, hanem a beosztása.

petraeus 2014.06.10. 21:00:08

@Csehszlovák Kém:

A szavazatszerzes mint fo motivum a Fidesz eseteben all fenn, ezt irtam. A valos lepeseknel meg azt irtam, hogy: "valos lepest soha nem tettek a hatarontuli magyarsag erdekeben" azt irtam, hogy SOHA es a Fideszrol, sehol nem irtam azt, hogy a Jobbik barmit tett volna a hatarontuli magyarokert, pont az ellenkezoje.
Miert felvak? Mert nem fejtettem ki, hogy mit gondolok a magyar nacionalizmurol, rasszizmusrol idegengyuloletrol es homofobiarol?
Pont ugyanazt, mint a szlovakrol vagy a romanrol. Egyebkent meg nem ertem, hogy miert kell mindig a masikra mutogatni, attol, hogy mi, magyarok geci modon banunk a ciganyokkal meg nem lesz jobb az elete egy szlovakiai magyarnak, ot a szlovak nacionalizmus bantja engem meg a magyar ciganygyulolet es homofobia, ha a magyarok is etnicistak csak most eppen nincs jelentos kisebbsegunk akiket baszogathatnank az meg nem jelent felmentest a szlovak nacionalizmus szamara. A velemenyemet a szlovak es a roman nacionalizmusrol fejtettem ki, miert kene rogton a magyarrol is kifejtenem (egyebkent nagyon negativ) velemenyemet??

A magyar autonomia torekvesek miert fulladnanak "nacionalista vircsaftba"? Mint minden mozgalomnak termeszetesen a magyar autonomia torekveseknek is van radikalis resze ezt a problemat kezelni kell, nem kihasznalni az egesz mozgalom hiteltelenitesre. A romanok nem latjak, hogy milyen veszelyes jatekba kezdtek, ha rahuzzak a szelsosegeseket a nagyon is bekes (sokszor tulsagosan is kompromisszumkesz) RMDSZ re ok maguk fogjak radikalizalni a magyarokat.
Alapvetoen nem a parbeszedet es a bekes megoldast erositi, ha a szlovak es a roman allam megprobalja osszemosni a bekes es kompromisszumkesz magyar csoportokat a szelsosegesekkel.
Tisztaban vagyok azzal, hogy a szlovak tarsadalom europai es liberalis resze hajlik kompromisszumokra, peldaul a Center for the Research of Ethnicity and Culture nak vannak kituno es nagyon jo, szakmai anyagaik, az uj elnok is korrektnek nezz ki, de ketseges, hogy ez mit er a Ficoi 2/3 al ellen, lattuk itthon mire megy par korrekt es szakmai, ertelmisegi muhely a mi kibaszott 2/3 uk ellen.
Szoval ezeket a kis csoportokat ugy eladni mintha a szlovak felen nem mulna a dolog csak a magyarok ne lennenek olyan remenytelenul nacionalistak nagyon eros csusztatas...

Namir 2014.06.10. 21:00:34

@Csehszlovák Kém:
"Álmodozz. Szlovákia önálló ország, saját történelemmel, amely sok ponton kapcsolódik a magyarországi történelemmel."

Persze, hogy önálló ország, de hogy önálló történelem? Mármint valódi, több évszázados? Ne viccelj!

Tényleg nem megsértve, csak a tényeknél maradva: beleszámoljuk Szlovákia önálló történelmébe a II.VH-s Tiso féle fasiszta korszakot is 1939-től 1945-ig (=6 év), vagy csak 1993-tól (=21év)?

A békés újraegyesülés lehetőségét meg továbbra is fenntartom, és feltételezem, hogy ez "egy budai gyerek"-nek sincs ellenére.

Ahogy az sem, hogy a kisebbségek minden országban autonómiát kapjanak. (Ami egyúttal az első lépés a békés egyesülés felé.)

Mert aki tényleg liberális, az támogatja az önrendelkezést, mert nem soviniszta, nacionalista, fasiszta stb.

chepunk 2014.06.10. 21:00:50

@röf:

És az Audiban dolgozók szja, járulék, munkáltatói adó stb. kiscsillió egyéb közterhe? És az Audi bedolgozó, beszállítóinak milyen kedvezménye van? Semmi! Ja akkor ezek szerint semmi gond leválhatunk erről a csődtömegről...

rozsé drazsé 2014.06.10. 21:01:06

@Csehszlovák Kém:
Tesókám! Arról is vess majd képernyőre néhány szót, hogy Selmecbányán, a világörökség részét képező kálvárián, a stációkba festett magyar nyelvű feliratokat "felújítás" címén eltüntették. Ez a műemlékvédemi restauráció szlovák módra. A következő felújításkor ómorva feliratok kerülnek föl?
Ha esetleg ezért majd valaki, netán te magad, elnézést kér tőlünk, akkor huhoghatsz a magyarok szörnyű nacionalizmusa miatt.

chepunk 2014.06.10. 21:42:00

@maxval a gondolkodó birca:

"Oroszellenes demagógia." Hú most meg mi lesz pártitkár evtárs? Báncsák szegény szovjet továrisokat.

Sajnos az ostoba nyugat és Eu ellenes demagógia a jellemzőbb a mostani magyar politikában...

Ötperces Nickregisztráció 2014.06.10. 21:42:35

@Csehszlovák Kém: "Szlovákia önálló ország, saját történelemmel"

>>"A nemzetállamok kora ugyanis lejárt"

(dotoho.blog.hu/2014/05/24/igy_sercint_a_parkanyi_boszorkany)

>>CHOOSE ONE<<

A megvalósult amerikai ólom.. 2014.06.15. 14:31:28

@Csehszlovák Kém: De nem elég hatékonyan.. Sztem nyugati elvtársaid alaposan eltaktikázták magukat Ukrajnát illetően. Azt hitték, hogy az oroszok szépen lenyelik Ukrajna nyugati érdekszférába terelését. Ehhez képest elfoglalták a Krímet, kelet-Ukrajnában pedig olyan helyzetet teremtettek, amelyet nem képes uralni az ukrán kormány, holott az ország kulcsfontosságú ipari területeiről van szó.
Ráadásul Ororszország mozgásterét növeli a jelenleg formálódó iraki helyzet is, ahol úgy tűnik, az USA komoly problémák elé néz, és az olajár is megnő majd egy kissé...
Ami az európai országok egymáshoz való viszonyát illeti, jelenleg tényleg nincs jele annak, hogy fegyveres konfliktus alakulna ki a közeli jövőben, de a jövő csak korlátozott mértékben számítható.
Ki mondta volna meg a századfordulón, hogy 4 évtized múlva kiirtják az európai zsidóságot, hisz virágzó zsidó közösségek éltek Európa szerte.
Vagy közelebbi, belpolitikai példát említve: ki jósolta volna azt M.O. EU csatlakozásakor, hogy 10 év múlva ennyire erős jobboldali fölény lesz az országban, kétszer verve bucira a szocialistákat?

Mystes 2014.06.15. 14:31:51

Megjött Dotoho, a cenzúrkodó liberális!
És persze mindenkit kioszt és megcenzúráz. Még a Történelmet is!

Ő, píszí módon így hívja:
"előzetes moderáció"

Úgyhogy leszállhatna már a fasiszta/kommunista tengelyről, mert csak ebben tud gondolkodni. Az az idő pedig már lejárt!

2014.06.15. 14:32:02

@Csehszlovák Kém: Idézek tőled: "Sorolj fel három okot, ami miatt Európa népei egymásnak eshetnek." Felsoroltam három lehetséges okot. Mi itt a probléma? Azt nem mondtam, hogy feltétlenül egymásnak is fognak esni, de ez nem az okok potenciális hiányának, hanem a (nyugat)európaiak -keserű tapasztalatok árán - elsajátított konfliktuskezelési képességeinek tulajdonítható. Mindamellett a kockázat fennáll, főleg ha az alapvetően szükséges erőforrások tényleg nagyon szűkösek lesznek. Mondok egy hazai példát (ne legyen igazam): ha komolyan megcsappan az importált orosz gáz mennyisége a román kormány fél napot sem fog gondolkodni azon, hogy államosítsa-e a székely közbirtokossgok erdőit, és ezt erős nacionalista retorika fogja kísérni.
süti beállítások módosítása