buk.jpg

Úgy tűnik, csak idő kérdése volt egy utasszállító gép lelövése. A térképen a dotoho megmutatja a július 14., 16., és 17-én leszedett gépek helyszínét és a BUK rakétaelhárító rendszer feltételezett útvonalát az Orosz Föderáció felé, illetve egy animált videó segítségével demonstráljuk a maláj gép lelövését.

UPDATE!: Orosz állampolgárok működtették azt a rakétarendszert, amely a Kelet-Ukrajnában csütörtökön lezuhant maláj utasszállító tragédiájáért felelőssé tehető, és az ukrán kormány rendelkezik ezt alátámasztó bizonyítékokkal – állította szombaton Vitalij Najda, az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) elhárítási részlegének egyik vezetője.

Az áttörést jelentő sajtótájékoztatóról bővebben az index.hu-n olvashattok!

buk_fust.jpg

Az SBU által nyilvánosságra hozott egyik bizonyíték, amelyen a Bukból kilőtt rakéta nyomait láthatjátok

( a kép klikkolással nagyítható).

Ez az ukrán titkosszolgálat munkáját dicsérő lehallgatott hangfelvétel pedig azt bizonyítja, hogy az oroszbarát szeparatisták totális moszkvai kontroll alatt működnek. Az ideges szeparatisták, Moszkva parancsára, a fekete dobozt keresik.

(Oroszul, angol átirattal.

A felvétel teljes szövege magyarul elolvasható: Moszkvai barátainkat érdekli a fekete doboz.)

Azt már egyre többen feltételezik, hogy a maláj repülőt valószínűleg egy orosz gyártású Buk vagy Sz-300-as légvédelmi rakétával lőtték le. Az oroszbarát szeparatisták tagadták, hogy rendelkeznek ilyen vagy ehhez hasonló légvédelmi technológiával.

Több jel is arra utalt azonban, hogy az úgynevezett Donyecki Népköztársaság katonái lőtték le a polgári utasokat szállító gépet, tévedésből. A térképen összegyűjtöttük a hivatalos helyről meg nem erősített, de konkrét helyszínekhez kötött fotókat és videó-felvételeket a szeparatisták által június 21-én megszerzett légvédelmi rakétáról.

Úgy tűnik, csak idő kérdése volt egy utasszállító gép lelövése. A térképen megmutatjuk a július 14., 16., és 17-én leszedett gépek helyszínét és a BUK rakétaelhárító rendszer feltételezett útvonalát az Orosz Föderáció felé.

A térkép pontjai kattinthatók. 

Ez a videóanyag pedig a BUK-M útját mutatja be Oroszországtól a végzetes lövés helyszínéül szolgáló Sznyizhnye település melleti szektorig:

Hogyan semmisíthette meg a BUK rakéta a maláj gépet? Animáció.

 

Megfigyelő kommentelőnk írja:

"Amikor csütörtökön elolvastam a www.rbc.ru orosz honlapon a "rövid hírlista" rovatban azt a két egymást követő hírt. Az időpontok moszkvai idő szerint:

Screenshot.jpg

18:53 "A felkelők lelőtték az ukrán légierők még egy szállítógépét"
19:25 "Ukrajna megerősítette a maláj repülőgép eltűnését a radarról"

Rögtön világos volt, hogy mi történt, s ezt azóta is minden további részlet csak megerősítette: ukrán gépet akartak lelőni, de az maláj gépnek bizonyult."

Fotók, amelyek bizonyítják, hogy rakétával lőtték le  maláj gépet:

220 komment

Címkék: #ukrajna #oroszok #maláj gép #buk

A bejegyzés trackback címe:

https://dotoho.blog.hu/api/trackback/id/tr406524229

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval, a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.07.19. 17:51:41

Ez van, ilyen amikor puccsisták uzurpálják a hatalmat egy országban. Mindez a tehetetlen kijevi rezsim bűne,

maxval, a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.07.19. 18:08:30

@Csehszlovák Kém:

Ha így is van (ami nem biztos), akkor is a kijevi rezsim a hibás, hiszen nem zárták le a légteret.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2014.07.19. 18:30:36

@maxval, a gondolkodó birca: Mawval, csodállak, hogy bírsz ilyen féloldalas információk alapján tájékozódni!

Elfelejted megemlíteni, hogy a légtér 30 ezer láb magasságban le volt zárva.

Elfelejted szintén hozzátenni, hogy éppen a légitársaságok az elsők, akik meghatározzák gépeik útvonalát! Nem értem, és ez vonatkozik az összes Ukrajnán keresztül repülő légitársaságra, hogyan lehetséges, hogy gépeiket pont arra küldik, ahol minden héten leszednek néhány ukrán repülőt a levegőből az orosz terroristák.

A nem lezárt légtérre való utalgatás csak egy kísérlet, hogy megszabaduljanak saját felelősségre vonásuktól.

Összességében mókás, ahogy a szegény ember Stier Gáboraként a Kreml propagandáját szajkózod, hogy 300 ember haláláért nem az a felelős, aki belépett a légtérbe, nem az aki lelőtte a gépet, hanem az, aki nem zárta le a légteret.

Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2014.07.20. 12:57:16

@Csehszlovák Kém:

"Összességében mókás, ahogy a szegény ember Stier Gáboraként a Kreml propagandáját szajkózod, hogy 300 ember haláláért nem az a felelős, aki belépett a légtérbe, nem az aki lelőtte a gépet, hanem az, aki nem zárta le a légteret."

Mivel ők voltak az a hatóság, akik eldöntötték, hogy biztonságos ott repkedni. Ezért a remek döntésükért mind az eurocontrolt, mint a nagytudású ukrán polgári légiirányítást megreptethetnék kicsit a környéken. A szeparatisták április óta rakétával lőnek mindenre, amit meglátnak a fejük felett. Érdekes, hogy ezt csak mi tudtuk, ez a két remek szerv pedig nem. Most szerezhetnének egy kis tapasztalatot.

Delco Lajos 2014.07.20. 12:57:31

Nem kellene megvárni, hogy ELKEZDŐDJÖN a vizsgálat?
Az ukrán titkosszolgálat lehet, hogy nem a leghitelesebb forrás ebben a kérdésben. Az Indexről nem is beszélve...
Mi van ha nem BUK volt, hanem SU-27?
Mi van ha...
Szóval szerintem nem prejudikálni kellene, hanem várni. Hogy összeálljon a NEMZETKÖZI vizsgálóbizottság és megvizsgálja a körülményeket. De lehet, hogy én is Moszkva ügynöke vagyok... Vagy csak hiszek az ártatlanság vélelemében... Szóval egy őskövület. Legalábbis Magyarországon.

petraeus 2014.07.20. 12:57:42

@Csehszlovák Kém: annyiban tevedsz, hogy a rep utvonalat nem a legitarsasag hatarozza meg, ok csak kervenyezik es a legiiranyitas engedelyezi. Ugy tudom, ez mar egyseges egesz europara, a Eurocontrol dont az engedelyrol. A tragedia ota persze mar nem engedelyeznek ilyen utvonalat, de elotte ez nem volt gond siman engedelyeztek barkinek, hogy, 32.000 lab folott atrepuljenek (az ukranok 32.000 lab alat rendeltek el zart legteret, ahogy ez egyebkent rutin volt irak es afganisztan folott a haboruk alatt.)
Az animacio nagyon gagyi, olyan nincs ami a robbanofej hatasat mutatja? Nagyon durva ahogy gyakorlatilag kepes kette vagni a gepet, ahogy itt is valoszinuleg tortent.
A ruszkik meg csak kavarnak, tudjak, hogy sarosak es minden szart bedobnak, hogy ne lehessen bizonyitani, hogy ok voltak, valszeg nem is fog sikerulni, nyugati szakerto szerintem kozelebe nem jut majd a roncsoknak...

maxval, a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.07.20. 12:57:48

@Csehszlovák Kém:

Mi gond van kijevi gépek leszedésével? Szerinted hagyni kéne hagy bombázzanak kedvükre?

maxval, a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.07.20. 12:57:55

@Csehszlovák Kém:

Aki háborus övezetbe enged polgári gépet, az gazember. A kijevi hunta hétpróbás gazemberekből áll, ezt nem tudja a nyugati propaganda kimagyarázni sehogy sem.

fehérfarkas 2014.07.20. 12:58:12

@Csehszlovák Kém:

Ebben a kérdésben az Ukrán-kormány felelősségét nem lehet elmismkolni. Valóban a légtéret egy maghatározott magasságig lezárták, de a 10.000 m-es magasságot biztonságosnak nyilvánították, és az ukrán légiárnyítás sem irányította a gépeket más irányban (a 603,628 km2-es területű országban lett volna bővely hely másfelé irányítani, ahol nincsenek harcok a adsereg és a szakadárok között).
Az, hogy az Ukrán-kormány és ligiirányítás alábecsülte a veszélyt egyedül az ő felelősségük. Ez a konliktus nem tegnap kezdődött, hanem hónapok óta tart. ÉS elítélem azt, hogy a szakadárok civil repülőt lőttek le (még akkor is, ha véletlenül) - de ugyanígy elítélem azt is, hogy az ukrán hadsereg meg civil falvaakat bombázott, és civileket mészárolt le.
Csak gondolom az ország presztízsét meg akarták őrizni azzal, hogy nem rendelnek el teljes légtérzárlatot (hanem csak részlegeset), hogy Ukrjnát ne sorolják olyan háborús országokkal egybe mint Szíria, Irak, Líbia. Ezért az ukrán országimzsért közel 300 ártatlan külföldi civil fizetett az életéért. Ráadásul ennek az országimázsnak azóta vége is lett.

Egyébként ha a szakadároknak olyan rakétájuk van, amely 10.000 m magasságban le tud szedni egy repülőt, akkor lehet még más is a tarsolyukban - ami pedig alapvetően megváltoztathatja a hború kimenetelét.
Lehet, hogy jobb lett volna az év elején nem megpuccsolni a hivatalos ukrán kormányt, és a puccsistáknak nem olyan intézkedéssel kezdeni, ami az orszg 40%-nyi orosz etnikumának a jogait megvonja. Akkor ki sem alakult volna ez a konfliktus.
Ha csupán arról lett volna szó, hogy korrupt politikusok megpuccsolnak korrupt politikusokat, akkor most nincs háború. De mivel soviniszta szélsőjobboldaliak puccsolták meg a korrupt kormányt, és egyből az orosz kisebbségnek neki estek - így az orosz kisebbség ellenállt, és Oroszországhoz, az anyaországhoz fordult segítségért.

Mystes 2014.07.20. 12:58:39

Az oroszok direkt átmásznak a határon, csak mert otthonról nem tudnak lelőni egy maláj gépet... Általában is maláj gépekre vadásznak!

Mészáros Laci 2014.07.20. 13:03:01

@Csehszlovák Kém:

birkával ne vitatkozz. nem érdemli meg, hogy fél bitnél többet vesztegessünk rá. ignore.

eddig csak elvakult fideszfannak tűnt (az a fajta, akire azt mondják, hogy a barátaimtól óvj meg uram, az ellenségeimmel elbánok magam is), de amit mostanában írogat, az alapján nem szeretném közelről ismerni. erkölcsi érzékből nulla alá.

Mészáros Laci 2014.07.20. 13:05:31

@fehérfarkas:

"lehet még más is a tarsolyukban - ami pedig alapvetően megváltoztathatja a háború kimenetelét. "

most már nem.

Mészáros Laci 2014.07.20. 13:05:38

@Mystes:

ennél azért szofisztikáltabb a helyzet. a BUK rakétákat nem a malájok ellen passzolták át donyeckbe (pláne, hogy tavasszal próbáltak eladni pont ilyen rakétarendszert a maláj hadseregnek, hát a demó kicsit túl jól sikerült). sajnos az ilyen, központi irányítás nélküli katonáknál nehéz kiküszöbölni a forrófejűséget.

l_andras 2014.07.20. 13:16:23

@maxval, a gondolkodó birca: Te Maxval, ugye jól gondolom, hogy te a nyolcvanas években szerezted Moszkvában a Vörös diplomádat? Na nem mintha ezzel probléma lenne, de sok mindent megmagyaráz.

Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2014.07.20. 13:16:45

@Mészáros Laci:
www.youtube.com/watch?v=Onk_wI3ZVME

Központi irányítás alá tartozó katonák se viszik túlzásba az azonosítgatást hadműveleti területen.

Mészáros Laci 2014.07.20. 13:16:54

"tévedésből"

ezt nem mondanám. inkább duhajkodásból, hevületből, kowboykodásból, annak demonstrálásaként, hogy felelőtlen emberekre miért nem szabad nehézfegyverzetet bízni.

a gép OROSZORSZÁG határától kb 40 kilométerre repült, oroszország irányába, 10 kilométer magasan. mindez a rakétarendszer tűzvezető radarján pontosan látszik.

Delco Lajos 2014.07.20. 13:17:56

@Mészáros Laci:
A legnagyobb baj, hogy az európai média nagyon sok mindent elhallgat. Például, hogy épp a tragédia előtt Dél-Donbasszban gyakorlatilag befejezés előtt állt az ukrán hadsereg felszámolása... Háborúellenes tüntetések Ukrajnában... Azóta Kelet-Ukrajna több részén csak gyárakat és lakóterületet támadja a hadsereg. Szóval Porosenkoéknak nagyon jól jött ez a katasztrófa. Persze Kijev szövetségesei erről nem nagyon beszélnek...
Felhívnám a figyelmet, hogy Obama elnök elég visszafogottan nyilatkozott a tragédiáról. Lehet, hogy ő már látott műholdképeket az esetről...
Remélem végre a május 2.-ai odesszai oroszellenes pogromról is olvashatok valamit magyarul is.

DR. Smit Pal 2014.07.20. 13:23:50

Nem ketseges, hogy Izraeli, Amerikai titkosszolgalatok lottek le a gepet, hogy az oroszok ellen hangoljak a vilagot.
A zsidoknak meg nincs mas celjuk, a gyilkolason kivul.

ob.szerver 2014.07.20. 13:23:58

Mindenki hibás:
- az eurocontroll mert nem zárta le a légteret
- az ukránok, mert nem hagyják, hogy ismét megcsonkítsák az országukat
- a malájok, mert arra repültek
- a hollandok, mert felszálltak a gépre
- az amerikaiak és az európaiak, mert támogatják az új ukrán kormányt
- a zsidók, mert hát, ... izé... mert mindenért ők a hibásak

Egyedül az oroszok nem hibásak. Akik lelőtték a gépet. Azt, amelyik 10e méteren, nagy sebességgel hagyta el a konfliktuszónát, nyilvánvalóan semmiféle fenyegetést nem jelentve senkire.

Nzoltan 2014.07.20. 13:33:07

Obamának jól jön, ha eszkalálódik a konfliktus. Az EU - nak nem. Kicsit sokba lesznek az energiahordozók ezután.

Pan Modry 2014.07.20. 13:33:34

A napnal is vilagosabb hogy putyin korrupt rezsimje hosszu ideje terroristakat tamogat anyagilag es fegyverrel.
Az egesz nem a kijevi kormany hibaja, ugyanis ennyi erovel a lockerbee merenyletremeg azt lehetne mondani hogy a skotok hibaja volt.

Ez egy az egyben az oroszok felelossege, es aki vedi az oroszokat ebben az nem tesz mast mint erkolcsileg tamogatja gyerekek es orvosok szazaval valo aljas lemeszarlasat.

ob.szerver 2014.07.20. 13:36:52

Kém,

Egyszer már megkérdeztelek, hogy a cseh- és szlovák blogszférában is ennyi istenverte, degenerált barom kommmentel-e mint nálunk. Ez most egy nemzetközi téma, kiváló lehetőség az összehasonlításra.

Pan Modry 2014.07.20. 13:36:55

@ob.szerver:
Bajnai gordon is hibas, ezt kifelejtetted :)

Zerwikaptur - Hármat egy csapásra! 2014.07.20. 13:54:59

Az nyilvánvaló, hogy a tragédiában a legnagyobb felelőssége azoknak van, akik lelőtték a gépet. Ugyanakkor még nem tudjuk, hogy ki lőtt. A körülmények alapján az a legvalószínűbb, hogy a szakadárok néztek be valamit nagyon. De ez még nem biztos, és ebben az ügyben az ukránok (pláne az ukrán titkosszolgálat), a szakadárok vagy az oroszok nyilatkozatait nem lehet készpénznek venni. Még ha tudják is az igazságot, akkor is úgy nyilatkoznak, hogy minél jobban befeketíthessék a másik felet. Könnyen lehet, hogy soha nem derül ki ki lőtt valójában.

Az ukrán légi irányítás (és követve az Eurocontrol) felelőssége azonban elég nyilvánvaló. Az ukránok már korábban is tudták, hogy komoly légvédelmi rakétarendszer került a szakadárok kezére, amivel el lehet érni a 32000 láb felett repülő polgári gépeket is. Akkor és ott azonnal le kellett volna zárni a kelet-ukrajnai légteret.

Az ukrán helyzet nem vethető össze az afganisztáni vagy iraki helyzettel. Az iszlamistáknak max. kis hatótávolságú, vállról indítható rakétái voltak, komoly rakétarendszerei nem. A szíriai felkelők vagy az ISIS a közelmúltban esetleg zsákmányolhatott ilyen fegyvereket, de képzett kezelőszemélyzet híján működtetni valószínűleg nem tudja őket. A közel-keleti válsággócok ráadásul eléggé kiterjedtek, még repülőgéppel is elég nehéz lenne őket kikerülni.
A kelet-ukrajnai szakadárokat ezzel szemben jelentős számú kiképzett orosz katona segíti, a terület pedig könnyen kikerülhető.

Az a kérdés, hogy ennek ellenére miért nem zárták le teljesen a légteret. Lehet, hogy presztízs okokból, vagy egyszerű figyelmetlenségből, ekkor is minimum gondatlanságról van szó.
Ugyanakkor tudjuk, hogy az ukrán kormány nem éppen ártatlan emberek gyűjtőhelye, voltaképpen ugyanolyan oligarchák mint Putyin haverjai. Nem lehet kizárni, hogy reménykedtek egy ilyen katasztrófa bekövetkeztében. Ők nem veszítenek semmit, a szakadárokat és Oroszországot viszont nehéz helyzetbe hozhatják.

sokasebi · http://pacifictime.blog.hu/ 2014.07.20. 13:55:04

Az oroszokat vissza kell bombazni a kozepkorba, hogy legfeljebb kovekkel dobalozhassanak. Primitiv nepek ne veszelyeztessek a normalis emberek eletet!

Nzoltan 2014.07.20. 13:55:10

Nyilván Putyinnak kurvára nem jött jól az incidens. Kicsit benézték a szakadárok odaát eszt az egészet. Ha az EU hosszabb távon elszidetelōdik az oroszoktól, nagyon felmennek a gázárak, mert az USA csak hajón tud szállítani. Olyan áron, amelyen nem szégyellenek.

Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2014.07.20. 14:18:22

@ob.szerver:
Jól mondod, az első három valóban hibás.

@Pan Modry:
Kiváló párhuzam, hiszen a skót légiirányítás is háborús zónába vezette a gépet, ahol hónapok óta lövöldöznek légvédelmi rakétákkal.

@sokasebi:
Oks, bombázzátok. Eddig mindenkinek fényesen bejött, aki megpróbálta.

Pan Modry 2014.07.20. 14:18:30

@Nzoltan:
Nem az ar a gond az usa bol, a fogado lng terminalok nincsenek teljesen keszen, de egyebkent gazt katarbol is lehet venni.

HK417 · http://dokkmunkas.blog.hu/ 2014.07.20. 14:29:13

@Csehszlovák Kém: Mindegy ki mit mond az EUCONTROL feleősége nem vitatható mivel már hetek óta tudták, hogy a térségben komoly légvédelmet üzemeltetnek olyan csapatok ahol nem nagyon van igazi központi irányítás, a polgári légiforgalomi hatóságokkal pedig semmiféle kapcsolat nincs!
Amúgy ez a "biztos oroszok lőttek" szöveg is elég gáz, tekintve, hogy ez a rendszer mindenhol megtalálható a térségben(nálunk is) és biztos, hogy van a szeparatisták között is nem egy aki az ukrán seregben erre a rendszerre lett kiképezve.
Aki meg itt és máshol is csak és kizárólag az "Amcsik" igazában hisz, kérem gondolja át, hogy ha háborúba rángatják Európát, annak csak és kizárólag mi isszuk meg a levét--mi fogunk meghalni és tönkremenni azért, hogy az USA még gazdagabb legyen! Tehát várjuk azért meg a vizsgálatok eredményét és ha szerencsénk lesz egy esetleges tényleg független és objektív eredményhez, érhetnek még meglepetések is mindenkit!

Pan Modry 2014.07.20. 14:39:31

@Kurtz ezredes:
Ugyanmaa, azert mert az osztrakok legyalultak a magyar akademistakat tegnap meg nem kellene elvesztened a jozan itelokepessegedet. :)

Pobjeda elvtárs 2014.07.20. 14:40:53

Még az sem bizonyított hogy mitől zuhant le a gép de te már azt is tudod ki lőtte le. :)

Az ukrán hadseregnek éppen sokkal több indítéka és lehetősége volt. De még nem tudni ki tette.

Viszont gondolkodj el azon hogy ha kijev volt akkor vajon az SBU mennyire hiteles forrás?

Tudod ők azok akik mg akkor is Janukovicsot vádolták a majdani lövöldözéssel amikor már az egész világ látta az ARD által feltárt bizonyítékokat hogy bizony saját embereik lövöldöztek.

A másik pedig az hogy a BUK nem videojáték. Azzal csak profi talál el repülőt. Ez pedig kizárja a szakadárokat. Marad moszkva és kijev. De indítéka csak kijevnek volt, moszkvának úgy kellett ez mint üvegesnek a hasraesés.

Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2014.07.20. 14:42:25

@Pan Modry:
Nyugodtan próbáljátok meg ezt eladni egy második Lusitániának, de Magyarországon nem fog sikerülni.

Muad\\\'Dib 2014.07.20. 14:47:23

@Pan Modry:
@ob.szerver:
Az, hogy a legnagyob felelosseg a gepet lelovot terheli alap. Ettol fuggetlenul csak az elvakult hulyek nem kepesek ra, hogy masok feleloseget is eszrevegyek.
Leginkabb a ket terrorimerialista tomb - USA es oroszok - vilagbirodalmi jatekai okolhatok az egesz ugyert.
Az pedig siman alszentseg, hogy azok az amcsik terroristaznak, akik szinten siman lepukkantottak egy polgari gepet, majd a pofatlansag csucsakent a resztvevoket kituntettek. haborus ovezetben vegzett sikeres tevekenysegert...

Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2014.07.20. 15:02:54

@Csehszlovák Kém:
Ne offold már szét a saját blogodat. Amúgy Luxemburgban is jók lesztek egy x-re majd?

cenzuratroll bosszanto 2014.07.20. 15:06:58

Ez a video nagyon tuti. Kétségek között őrlődtem, de most már minden világos, egyértelmű, mi és hogyan történt.
Tuti, hogy Gyurcsány a hibás.

Éhes_ló 2014.07.20. 15:51:21

www.origo.hu/itthon/20070925-uj-fejezetek-az-1975ben-lezuhant-malevgep-torteneteben.html

Maradjunk abban, nem az első és nem is az utolsó eset ez.
Aki polgári gépet ilyen körzetbe enged, vezényel, az szarjon süncsaládot, rükvercben.

Fekete Pestis 2014.07.20. 15:52:01

@maxval, a gondolkodó birca:

Beszélsz itten hülyeségeket össze vissza.

Szerinted az nem gazemberség, hogy halottakat fosztogatnak?! Mármint a "szbadságharcosaid"? bankkártya, ékszer, készpénz.

Jól ismerjük a ruszki tempót a 2 VH-ból.

Ott rohadt 250 ember teteme a kukoricaföldön, ezeknek az állatoknak meg az a legföbb gondjuk, hogy a nyomokat elrejtsék.

Egyébként akárhogy is:
1. ukrajna szuverén ország, amelynek a szuverenitását most éppen a szeparatista terroristák veszélyeztetik.
2. halottakat nem fosztogatunk,
3. mint ahogy lázadókat sem támogatunk.
4. Igen, van a Nyugatnak is hibája. De ott legalább jogom van elmondani a véleményemet [akár az állami vezetésröl is], jogom van tüntetni, lehetöségem van meggazdagodni saját eröböl, és nem csak akkor, ha az éppen aktuális segget (putyin, stb) nyalom. Valamint sokkal kisebb az esély arra, hogy a bírósági itélet a józan észt és a törvényességet semmibe veszi.

Oroszországban mindez nem így van. Nyilvánvaló, hogy nekem (nem lévén sem diktátor haverja, sem pedig oligarcha) melyik rendszer az elönyösebb/kényelmesebb.

Megjegyzem: NL-nek is gratulálok. Izrael, vagy az USA már régen odaküldött volna egy kommandóscsoportot, hogy azokat, akik mindezért felelösek, szönyegbe csempészve vigyék Hágába, ahol el lehet öket itélni. Rutte pedig az Putyinnal való "intenzív beszélgetés" elött vagy után arra is szakított idöt hogy Hágában sörözgessen.

Szerintem egyébként el lehetne ennek a muszkának a száját kenni: kártérítési pert kell indítani ellene. Az áldozatoknak is, a Malaysian Airlinesnak is, és minden érintettnek. Kadhafi is kiköhögött vagy 4 milliárd dollárt mert felrobbantotta a pan Am gépet Lockerbie felett, 1988-ban.

cenzuratroll bosszanto 2014.07.20. 15:52:19

@Csehszlovák Kém:
Mit vársz egy orbánistától. Az "Audiatur et altera pars"-ról lövése nincs, neki az az igaz, amit a vezér mond, oszt jónapot.

Punxsutawney Mormota 2014.07.20. 16:14:07

@maxval, a gondolkodó birca: Aha! Szóval, ha nem zárják le a légteret, akkor azzal már legitimizálva is van utasszállítók lelövése?

Tegyük fel, hogy piros riasztást adnak ki az országban, de Te mégis elindulsz autóval. Egy őrült kamionos kivasal a 81-es úton, úgy hogy esélyed nincs a túlélésre.

Ezek után a családtagjaid, barátaid, és egy egyéb üzlettársaid elégedettek lennének az ügyészség vagy rendőrség állásfoglalásával, miszerint nem emelnek vádat a kamionos ellen, mert VÖRÖS riasztás volt országszerte, tehát mi a picsának kórincáltál az úton? Ugye-ugye?

Fekete Pestis 2014.07.20. 16:14:26

@Csehszlovák Kém:

Nézd, a maxell erösen szlavofil, némi autoriter trekkel, utálja a ny-európai normákat ( föleg a toleranciát ).

természetesen az oroszok és a kedvenc terroristái seggét nyalja/kommentál nekik.

Én meg (amellett, hogy a tények 80%ban az oroszok bünösségét bizonyítják) nagyon is jól bele tudom magam élni, hogy p.l. engem is lepuffanthattak volna. Mi is gyakran repülünk, stb. Nekem is van kiskölyköm, az áldozatok harmada gyerek volt.

Valamint személy szerint individualista vagyok, mindenféle putyini és egyéb nacionalizmustól az égnek áll a hajam.

De elsösorban a tények döntenek.

Fekete Pestis 2014.07.20. 16:14:36

@Pobjeda elvtárs:

"Az ukrán hadseregnek éppen sokkal több indítéka és lehetősége volt. De még nem tudni ki tette."

Az ukr;anoknak egy hasznuk lett volna belöle: a nyugati közvéleményt maguk mellé állítsák.

Viszont: ha mindez így van, a putyinista terroristák
a. miért dicsekedtek el egy ukrán szállítógép lelövésével pont a maláj gép szétpukkanása után?
b. miért gátolják a nemzetközi vizsgálatot? Ha az ukránok lötték le, pont a csöcselék érdeke lenne, hogy erre fény derüljön.

Egyébként az ukránok is hibásak. Szerintem kisérleteztek, hogy mit tudnak a terroristák leszedni. Pont úgy, mint ahogy az USA is kisérletezett 83ban a koreai géppel, hogy az oroszok leszedik-e.

Punxsutawney Mormota 2014.07.20. 16:27:17

@fehérfarkas: Egy ponton javítanálak. Irak fölött nincs légtérzár. Az elmúlt 8 hónapban 6x repültem át felette a Qatar Airway-zel. Aki nem hiszi, az nézze meg a flightradar24.com on, hogy milyen útvonalon járnak a Qatar, Emirates, Turkish vagy Etihad gépek. És még 20 másik légitársaság is irak légterét használja, hogy az Öbölbe jusson.

Punxsutawney Mormota 2014.07.20. 16:27:26

@maxval, a gondolkodó birca: Izé, hunta = junta. Spanyol szó, így is kell írni. Hunta avagy Deadly Hunta egy gyökér rapper, akire szerintem bárkinek kilövési engedélyt kapna. Még a szeparatisták is. Akár egy BUK-kal is.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2014.07.20. 16:34:16

@Pobjeda elvtárs: Kedves Elvtársam! Az üvegesek a hátukon vitték az üveget egy fadobozkában és nekik a "hanyatt esés" nem hiányzott.

Punxsutawney Mormota 2014.07.20. 16:34:26

@Pobjeda elvtárs: Aha. Kizárja. Persze fiam.
De tényleg, valaki mondja már meg, hogy az ilyen idiótáknak mennyit és hogyan fizetnek???

Punxsutawney Mormota 2014.07.20. 16:34:29

@Pobjeda elvtárs: Baszki! Igazad van! Lehet, hogy csak átesett. Elnézést minden oroszbaráttól.

A megvalósult amerikai ólom.. 2014.07.20. 17:14:23

@cenzuratroll bosszanto: Nekem az általad idézett latin mondatról egy másik jutott eszembe: "Cui prodest?". Kinek jó ez a mostani helyzet? Biztos hogy nem a szakadároknak, és nem is Oroszországnak. Hol van a kétségtelen bitonyíték, hogy a gép lezuhanása előtt légvédelmi rakétát indítottak a térségben? Nem egy ördög tudja hol készült kondenz csík felvételre gondolok, hanem műholdas, ill. ralétafigyelő rendszeres felvételekre, amelyeken látható az az éles fényjelenség, amely egy rakétaindítást kísér. De még ha lenne is ilyen ki mondja meg, hogy valóban a szakadárok, vagy a pár km-rel odébb állomásozó ukrán hadsereg lőtt ? Amely szintén rendelkezik Buk-kal.

prukker 2014.07.20. 17:14:29

@maxval, a gondolkodó birca:
Te majom, azt kihagytad, hogy többnapos halottak voltak a gépen és a nagy részüknek a egy héttel a tragédia előtt lett facebookjuk, sőt olyan is van, akinek utána.
Te hogy mersz a tükörbe nézni?

neiro 2014.07.20. 18:21:45

Ehhe mindentudók. Buk vagy Sz-300. Akkor melyik... amúgy majd pont akár egy ukrán akár egy orosz sajtótájékoztató jelenti majd az "áttörést" ebben a témában. Ha valaki esetleg egyáltalán nem nézett volna utána a témának, egy pár szempont:

1. az ukrán honi légvédelem egyszer sikeresen lelőtt már tévedésből egy utasszállítót. Akkor egy Sz-200 (Vega) volt a bűnös.

2. Egy 70 es évek szovjet "csúcstechnikáját" képviselő légvédelmi rendszert nem egyszerű üzemeltetni. Kb. 200 kapcsoló, heti kalibrálás, analóg számítógép. Aki nem kapott a konkrét rendszerről hatékony kiképzést, nem vett részt éleslövészeten nem fog lőni vele. A 200-ból egy kapcsoló hibás állásban van és a rakéta el sem indul.

3. Keressetek rá "légvédelmi rakéták magyarországon" hivatásos katonák (és szakszerű amatőrök) fóruma. Előfordul egyszer egyszer Dani Zoltán is; székely származású Jugo Néphadsereg ezredes (Hadikfalva, Andrásfalva ha ez mond valamit). Az osztálya 2 repülőt lőtt le 1999-ben Belgrád mellett. Nézzétek meg olvassátok el hogy működik egy ilyen rendszer...

4. A fenti képen nem a BUK van, hanem a rendszer egy eleme (SzOU СОУ, - Самоходная огневая установка = önjáró indítóállvány és tűzvezető radar).

5. Ha még azt sem lehet tudni milyen rendszer, honnan a faszból lehet ilyen egyértelműen megmondani ki volt... bomba volt a gépen, az is lehet.

2014.07.20. 18:21:50

@DR. Smit Pal: Ez így nem teljesen igaz, a "tudjuk kik" a gyíkemberektől kapták a megbízást, Indonézia, Celebesz és Pápua Új-Guinea pedig a Kárpát-medence részei.

cenzuratroll bosszanto 2014.07.20. 18:26:15

@A megvalósult amerikai ólom..:

Nem jó végiggondolni azt, amit írsz. A VH indulása aránylag jól le van dokumentálva, ott nincs gond. Ez a mostani sztori erősen a II. VH-ra hajaz, nem igazán szeretném ha Putyin kirobbantaná a III. VH-t.

Szúnyog 2014.07.20. 19:02:50

Természetesen semmi sincs bizonyítva, senki nem tudja, ki lőtt, az se biztos, hogy lelőtték, de ez a blog szokása szerint mocskosan hazudik.

Csii 2014.07.20. 19:28:00

Ezek a gonosz oroszok, megszállják a végin még saját magukat, őrület.
Meg egy hely, még egy sztori, aminek kapcsán lehet szidni az oroszokat.

Mi ez, gyűlölet-ötperc?

Moin Moin 2014.07.20. 19:28:03

@Pan Modry: Hát Gyurcsány? Ő már nem is hibás? Ő már nem számít? Hát Bástya elvtárs már szart ér???

A megvalósult amerikai ólom.. 2014.07.20. 19:28:10

@cenzuratroll bosszanto: Érdemes lenne megnézni, hogy milyen más világpolitika eseménnyel esett egybe a maláj gép katasztrófája...

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.07.20. 19:28:21

@maxval, a gondolkodó birca: Így van. Mindenképpen a kijevi rezsim a hibás, hiszen bircának és a többi agitprop munkatársnak most az lett kiadva, hogy minden témában a paksi "üzlettársakat" védjék. Szép csávó vagy te bammeg...

Miért nem rohadsz már meg a szemétláda elvtársaiddal együtt. Itt ártatlan emberek haltak meg százszámra, maradhatnál kussban is.

J.László 2014.07.20. 19:30:55

Úgy tűnik, nem lehet elvárni egy 25 esztendeje önmagát kormányozni képtelen országtól, hogy lezárja a légterét, ahol korábban már két másik repülőgépet leszedtek.

Háborús viszonyok közepette nehezen elkerülhető repülőgépek véletlen lelövése. 1988-ban egy amerikai hadihajó (figyelem: nem suttyó partizánok, hanem profi hadsereg) véletlenül lelőtt egy iráni utasszállítót (kb. 300 halott volt ott is). Az első öböl háborúban (1980-88) ezen kívül több esetben nem sokon múlt civil utasszállítók megtámadása.

Punxsutawney Mormota 2014.07.20. 19:30:59

@Delco Lajos: így terjednek a népmesék és a rémhírek. forrás? Jöhet oroszul is.

Punxsutawney Mormota 2014.07.20. 19:36:03

@neiro: Egyszer meg az orosz honvédelem lőtt le tévedésből egy Boing 747-est, mert a pilóta összetévesztette egy RC135-össel.

Szerintem paranoiás elmebajban szenvedőknek nem kellene kölcsönösen egymásra mutogatniuk, mert a történelem során az oroszok bőven követtek le bűnöket - kezdve 1849 Magyarország -, az ukránoknak meg volt kitől tanulniuk.

Moin Moin 2014.07.20. 19:36:09

@maxval, a gondolkodó birca:

Azért remélem, neked lesz igazad és tényleg létezik Isten ítélőszéke!

...Mert akkor keményen le fog szívni, emberi értéked-érdemeid szerint.:-)

Szégyelld magad!

Punxsutawney Mormota 2014.07.20. 19:39:53

@A megvalósult amerikai ólom..: Ó yeah, édes testvérem. Az amerikaiaknak többek között infra műholdjuk is van, ami a környéket lesi - biztos lehetsz benne, hogy már bőven azzal sakkoznak, hogy ezt hogy is lesz a legjobb felhasználni.

oberke 2014.07.20. 19:40:41

@Delco Lajos:
Az ukránok ugyan minek lőttek volna le egy bármilyen gépet is? Pláne repülővel. A polgári gépet azért könnyen kiszúr a légierő. M

A felkelőknek nincsenek gépeik. Az oroszok épp azért küldtek légvédelmi rakétákat, hogy az ukrán migek ellen legyen esélyük. Cask lentről a tudattalan orosz partizán nyilván nem gondolta, hogy kire lő, de tényleg elmebeteg dolog háborús terület felett repülni, ez a légitársaság legfőbb bűne szvsz.

Moin Moin 2014.07.20. 19:48:55

@J.László: Az említett esetben kifejezetten egy ember döntése okozta atragédiát: egy agresszív és magát a felelősség miatt stresszhelyzetben érző parancsnoké, aki mindenképpen el akarta kerülni azt, hogy az eset előtt nem sokkal bekövetkezett (iraki)támadsáshoz hasonló érje valamelyik ameriaki hajót. (Magyarul itt olvasható szakszerű leírás az esetről: iho.hu/hir/lelottek-az-airbust-tragedia-a-hormuzi-szorosban-130705 )

Az 1988-as tragédia és tanulságai azóta is "alaptananyag" minden, az USS Vincenneshez hasonló harci képességű hajó parancskona számára és rendszeres elelme a harcáazati gyakorlatoknak is. Ezzel lehet a leginkább kiszűrni azt, hogy valaki hasonló parancsnoki beosztásba kerüljön, vagy abban maradhasson úgy, hogy ehhez nincsenek meg a képességei.

Moin Moin 2014.07.20. 19:49:22

@J.László: ...És még annyi, hogy az 1988-as esetnél a lelőtt gép jóval meszsebb, a vizuális észlelhetőség határán messze túl repült, ellentétben a malajziai géppel, amelyet látótávolságból (azaz: vizuálisan is azonosítható helyzetben) lőttek le.

(Az iráni Airbust egy Harpoon rakétával lőtte le az amerikai hajó, melynek hatótávolsága több mint háromszorosa a BUK-1-esnének: 124 km, szemben a 32-40-nel. Így a rakéta indítható akkor is, amikor még az ellenségesnek azonosított gép a látótávolságon kívül repül.)

neiro 2014.07.20. 19:50:39

@Punxsutawney Mormota: ezt nem igazán tudom értelmezni :D

Engem például olyan dolgok érdekelnek, hogyan lehetnek a kezelők egyszer olyan jók, hogy üzemeltetni tudnak vezetési pont (KP) nélkül egy SzOU-t viszont ugyanakkor annyira bénák, hogy nem néznek bele a kamera képébe... ami a fenti képen a 90-95% szöveg mellett van, az bizony egy kamera.

Tudod én mit mondok... a rakéta roncsai éppúgy megtalálhatóak mint a gépé. Hadd lássunk egy darabot belőle. UTÁNA beszéljünk róla ki volt mi volt ki a felelős :D

2014.07.20. 20:34:58

@Fekete Pestis: Talán lefizették a koreai kapitányt, hogy állítsa el a navit? Mert ott ez történt.

Darth_Vader 2014.07.20. 20:35:01

Lehet itt őrjöngeni feleslegesen, de az, hogy kinek állt érdekében valójában lelőni ezt a gépet, az kb, 2-3 hónap múlva fog kikristályosodni.

J.László 2014.07.20. 20:35:06

@Moin Moin:
Egyelőre nem tudni, kik lőtték le a maláj gépet. Megkockáztatom, hogy nem is fogjuk megtudni.

Hülye fasz szerintem, aki nem zárja le a légterét, ahol háború van és már szedtek le repülőgépeket.

gizmo26 2014.07.20. 20:35:28

Eltüntették a bizonyítékokat a felkelők, mostanra már telejesen értelmetlen bármilyen vizsgálatot lefolytatni, úgysem lesz meg a felelős. Az ukránok pedig odaadhatnák Donyeck-et és Lugansk-ot az oroszoknak, így végre béke meg nyugalom lenne.

J.László 2014.07.20. 20:40:37

@gizmo26:
Az amcsik nagyon hangoztatják, hogy az ő műholdas megfigyelésük bizonyíthat mindent. Talán nem azt látják a felvételeken, amit szeretnének. Esetleg ezért látjuk nem először azokat a mező felett lebegő füstpamacsokat, mint amolyan bizonyítékot.

Delco Lajos 2014.07.20. 20:40:42

@oberke:
Provokáció. Hátha a másikra lehet kenni. Hiszen még el sem kezdődött a vizsgálat, mégis mindenki "tudja" mi történt.
Kellene Kijevnek egy kis katonai segítség. Erre játszanak már elég régen. Miért lőttek át a határon többször is? Polgári áldozat is van az ügyből. Igaz nem több száz.

Delco Lajos 2014.07.20. 20:40:45

@Punxsutawney Mormota:
Az ukránoknak nem kellett senkitől tanulniuk. Lásd Petljura, Bandera, Hmelnickijstb... Háborús pogromlovagok. Az áldozatok: zsidók, lehgyelek, oroszok, fehéroroszok.
Szláva Ukrajine? Gerojem szláva?

Pan Modry 2014.07.20. 20:54:18

@gizmo26:
A nagy francokat, a terroristaknak nem szabad engedni. Vagy ha esetleg szlovakia igenyt tartana a balatonra akkor te odadnad nekik csak ugy?

petraeus 2014.07.20. 21:09:45

@Moin Moin: Lehet felre olvastal valamit, mert a 10 km es magassagban repulo gepet foldrol nehez vizualisan azonositani.
A harpoon meg egy hajo elleni raketa, ketlem, hogy az amik azzal szedtek volna le az irani gepet.

miketbeszéltek 2014.07.20. 21:31:23

@DR. Smit Pal: "Nem ketseges, hogy Izraeli, Amerikai titkosszolgalatok lottek le a gepet,"
Nyugtass meg, hogy ezt csak viccből írtad!

komplikato 2014.07.20. 21:31:39

@neiro: A rakéta roncsai mit bizonyítanának? Az ukránoknak és az oroszoknak is van BUK. Lehet a szakadároknak is. De tételezzük fel valami konteó okán, hogy negyedik fél volt. Ismerve a helyzetet mennyire nehéz használt ruszki fegyvereket beszerezni, ha valaki nagyon akarja és sok pénze van? Itt konkrétan a kilövés helyét kéne megtalálni. Persze mondjuk a ruszkik is előállhatnának valamilyen műhold felvételel, ha "nem is úgy történt", vagy teszem azt a kínaiaknak is van egy rakás kémműholdja ...

NaNehogyMár 2014.07.20. 21:31:50

Mint itt kicsit fentebb feltettek egy kérdést...amire nem nagyon jött válasz, vagy csak érzelmileg töltött.....
Józanuk gondolkodva-kinek állt érdekében a civil gép lelövése?
Párhuzamos hírek a lelövéssel:
-Ukrajna- alkossanak törvényt köülföldi csapatok bevonására a kelet-ukrajnai helyzet megoldásához
-Izrael szárazföldi hadműveletet indított...
.....aki emögött Orosz érdeket lát, az nem kicsit elfogult.

Azt meg, hogy ki a hibás elég összetett....ne mi döntsük már el itt....majd talán az idő.

deliberator 2014.07.20. 21:32:02

Amikor Breivik Norvégiában kivégzett 88 embert, itthon nem kevés kommentelő akadt, aki a titkos hatalmi játszmák mindentudójaként osztotta az észt a különféle politikai érdekekről meg a "nyugati média" által elkendőzött valóságról.

Dèja vu érzésem van. Megint itt vannak a mindentudók, megint kurvára félre vagyunk vezetve, és megint nem számít, hogy meghalt egy rakás ártatlan ember. Ezúttal közel 300. Köztük vagy 80 gyerek!!! De a trollokat csak az érdekli, hogy a politikai elkötelezettségüket kinyilváníthassák.

Szégyelljék magukat mind, érzéketlen, embertelen szemetek.

komplikato 2014.07.20. 21:32:52

Gondolom sem a légitársaságok, sem más nem számított rá, hogy egy cél azonosítás nélküli őskövületi légvédelmi rendszerrel fognak csaprészeg szakadárok célbalövőset játszani, meg talán azt hitték biztonságban vannak 11.000 méteren.

Én annyira nem vagyok optimista, hogy majd egy vizsgálat kiderít bármit is. Ilyen vizsgálatnak rég folynia kéne, a legkisebb roncsdarab pontos helyét is rögzítve, az összes fellelhető roncsdarabot összeszedve, elég erős kétségeim vannak, hogy ez még majd lehetséges lesz a hullarablót játszó szakadárok ténykedései okán.

neiro 2014.07.20. 21:32:57

petra: légtérfigyelő távcsőnek hívják, úgy is keresheted hogy TZK

Akinek van légvédelmi rakétája van ilyenje is.

Ráadásul a BUK rendszer SzOU járművének olyan kamerája van hogy látod a felségjelet amire lősz...

(az iráni gépet ezzel lőtték le: en.wikipedia.org/wiki/RIM-66_Standard

Pobjeda elvtárs 2014.07.20. 21:33:03

@petraeus:

A BUK tartalmaz egy optikai trackert azon prímán látszik a cél. Valamint az IFF tartalmaz ADS-B vevőt, azon ot villog ezerrel a Mode 3A/C kód, azaz hogy polgári gép.

Pobjeda elvtárs 2014.07.20. 21:33:09

@Punxsutawney Mormota:

TWA800 mond valamit? A Pan Am 103-ról hallottál? Egyiket sem lőtték le mégis lezuhantak és szétestek a levegőben.

Nem is értem minek tartanak drága pénzen hónapokig évekig elhúzódó vizsgálatokat egy egy légi-katasztrófa után? Te annyira értesz hozzá, csak téged kéne megkérdezni, és öt perc alatt megvan az ok. ;)

petraeus 2014.07.20. 21:33:16

@neiro: Nem biztos, hogy csak a raketas uteguk volt meg, a ruszkik allitolag atkuldtek a felderito radart is. Persze ez mar sose fog kiderulni, azok a raketas egysegek amik ebben resztvettek mar reg valahol oroszorszagban vannak, epp szedik oket darabokra.
A roncsokat meg majd par het mulva atadjak a malajoknak, persze csak azokat a darabokat amik nem jok semmire, nem veletlenul nem engednek senkit oda a ruszkik, ha az ukranok lottek volna le a gepet mar reg lenne nemzetkozi vizsgalat, moszkva teljes hozzaferest adna a helyszinhez...

Pobjeda elvtárs 2014.07.20. 21:33:26

@Fekete Pestis:

****miért dicsekedtek el egy ukrán szállítógép lelövésével

Nem tették. Ezt csak az Ukrán SZBU állítja. Meg mutogattak egy VKontakte profilt mint a szeparatisták vezéréét csak kiderült hogy hamis, ráadásul a bejegyzés este 6 kor íródott amikor már mindenki tudta hogy mi a pálya.

****miért gátolják a nemzetközi vizsgálatot?

Nem teszik. A kijeviek, és USA szponzoraik hozzáférését gátolják. AMi teljesen érthető,hiszen ha kijev volt akkor ha odaengedik őket azonnal nekilátnak eltüntetni, meghamisítani a bizonyítékokat.

Ne feledd hogy a Kijeviek a majdanon már legyilkoltak szándékosan és kitervelten civileket orvlövészekkel, majd megpróbálták Janukovicsra fogni. Szóval tényszerűen és bizonyítottan már követtek el egy False Flag akciót aminek során civileket mészároltak le.

Úgyhogy nagyon is valós lehetőség hogy ők voltak, úgyhogy egyetlen Kijevinek vagy amerikainak sincs keresnivalója a bizonyítékok körül. Legjobb lenne ha a szakadárok se lennének ott, hanem csak mondjuk pár svájci, de elégedjünk meg ennyivel.

A lényeg hogy egyenlőre, semmit sem tudni biztosan, bizonyítékokkal. De az USA már elővette az Iraki tömegpusztító fegyveres vagy Szír vegyi támadásos retorikát, ami azért nem arra utal hogy a Kijeviek ártatlanok lennének.

A NATO ugyanis fokozott megfigyelés alatt tartotta a térséget, úgyhogy ha volt légvédelmi rakéta kilövés azt látniuk kellett. - Ha volt. Annak pedig hogy még nem mutatták be az erre vonatkozó bizonyítékokat az ENSZnek az nem arra utal hogy azt látták amit Kerry mondogat, és ugye meggyőző bizonyítékot hamisítani időbe telik, Irak esetében is igen sokat dolgoztak rajta amíg eljött az a pillanat amikor Colin Powel kiállt prezentálni.

Szóval inkább meg kéne várni a vizsgálat eredményét és nem elméleteket gyártani, pláne nem prekoncepciók mentén.

Annyi mindenesetre bizonyos, hogy a Kijeviek és az SZBU szavahihetősége a majdani orvlövészes false flag akciójuk után eléggé tendál a nullához.

neiro 2014.07.20. 21:55:30

@komplikato: Nem ártana a típust beazonosítani először. Már itt földbe súlykolják az oroszokat a szakadárokat a kievieket és mindenki megmond mindent. De egyelőre annyit olvasni vagy BUK vagy Sz-300 volt a bűnös.

Ha ennyit tudunk lehetett bomba is a maláj gépen (egy gépüket korábban terrortámadás ért) ami véletlenül ott robbant fel és azóta Kiev és Putyin azon dolgozik hogyan járassák le egymást. Kéne valami tény mert így bármi lehetett.

Ott vannak a helyszínen az EBESZ megfigyelői. Nem lehet eldugni minden kis darabot.

Egyébként annyit szeretnék hozzátenni az itteniekhez, hogy a BUK rendszerhez jól kiképzett, gyakorlott kezelők kellenek - ez nem egy vállról indíthatós amit bármilyen szakadár fegyveres kilő - van kamera - a hatótávolság nem nagy (csapatlégvédelem) - ha a rendszert tudják kezelni hogynem ismernek fel egy 777-et...
(tehát miért egyértelmű, hogy BUK volt)

Pobjeda elvtárs 2014.07.20. 21:57:00

Nah mégegy kijevi hazugság dőlt be.

Íme a "szakadárok" BUK rendszere. Kár hogy a felvétel Krasnoarmiysk-ban készült, ami egy percig sem volt a szakadárok kezén, azaz épen hogy az Ukrán hadsereg von ki nagy sebtében egy BUK-ot a térségből. Amin 4 helyett csak három rakéta van. Na hol lehet a negyedik?

www.youtube.com/watch?v=vUenX5Drr8c

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2014.07.20. 22:07:23

@Pobjeda elvtárs: Kár, hogy ez a felvétel július 18-án reggel jelent meg először, ugyanis azt mutatja, hogy Krasznodon térségében menekítik ki az oroszbarát szeparatisták a BUk-ot, amiből kilőtték a maláj gépre a rakétát!

Amúgy ez a felvétel szerepel a posztom térképen, mint ahogy ugyanerről a szerkezetről vannak további képek és videók is a térségből - ahonnan minden valószínűség szerint kilőtték a 300 ártatlan ember halálát okozó rakétát - ami egyértelműen cáfolja az orosz propaganda hazugságát, amire ezek szerint 2,5 napot kellett várni, hogy valamit kitaláljanak (Krasnoarmiysk). Szánalmas.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2014.07.20. 22:12:28

@neiro: 1. Tudjuk, bizonyítékokkal alátámasztva, hogy az oroszbarát szeparatisták csütörtökön eldicsekedtek azzal, hogy sikerült egy újabb gépet lelőni, de csak utána jöttek rá, hogy egy utasszállítóról volt szó. Később letöröltek mindent.

2. Tudjuk, bizonyítékokkal alátámasztva, hogy az oroszbarát szeparatistáknak vannak ilyen Buk-rakétarendszerük és tudjuk, hogy az ukrán kormányerőknek nem volt ilyenjük a térségben.

3. Tudjuk, bizonyítékokkal alátámasztva, hogy a szakadárokat Moszkva képezte ki a gép kezelésére és a töltetek Oroszországból érkeztek

4. Tudjuk, bizonyítékokkal alátámasztva, hogy Oroszország folyamatosan támogatta a legkülönbözőbb fegyverekkel az oroszbarát szeparatistákat és terroristákat.

4. Tudjuk, bizonyítékokkal alátámasztva, hogy ki adta ki a tűzparancsot és azt is tudjuk, bizonyítékokkal alátámasztva, hogy a Buk kezelését orosz állampolgárok végezték.

5. Tudjuk azt is, bizonyítékokkal alátámasztva, hogy a rakétát a szakadárok ellenőrizte területről lőtték ki.

6. Tudjuk, bizonyítékokkal alátámasztva, hogy az ukrán titkosszolgálat lehallgatta az oroszokat, a kiszivárgott felvételek szintén bizonyítékok lehetnek egyrészt a gép lelövésében, másrészt most a fekete doboz és az oroszokra utaló bizonyítékok eltüntetésében.

Összegezve: a műholdképekből kiszámított röppálya, a lehallgatott beszélgetések, az elkúrt és gyorsan törölt üzenet a gép lelövéséről stb. minden bizonyított.

A probléma máshol van: agymosott, retardált fideszes és jobbikos kommentelőknél soha nem számítottak a tárgyi és egyéb bizonyítékok, ők nemcsak a vezérben, egy eszmében, de egy hatszázhatvanhatszor levert, legyőzött és megcáfolt elméletben is képesek HINNI.

A hittel pedig, mi, a ráció és a tudomány alapján álló humanista liberálisok nem tudunk és nem is akarunk vitatkozni, mert totálisan felesleges, ezek az emberek észérvekkel meggyőzhetetlenek.

A poszt nekünk hasznos információkat tartalmaz, nekik pedig a kognitív disszonanciájuk újabb bójáit és nyomoronc, opportunista létük újabb vörös posztóit, aminek láttán tehetetlen dühhel tajtékzanak újra és újra.

További jó szórakozást, jó a dili!

neiro 2014.07.20. 22:15:19

Pobeda te honnan látod, hogy Krasnoarmiysk ?

Ugyanezt a felvételt ukrán oldalról úgy tálalják, hogy az orosz határtól nem messze található Krasnodon helységen szállítanak a szakadárok egy "BUK"-ot :D

én csak annyit látok egy fehér kamion megy valahonnan valahová - lehet hogy vasat visz a telepre

(írtam ez nem BUK !, ez a rendszer egy eleme a SzOU)

neiro 2014.07.20. 22:38:24

@Csehszlovák Kém: ezeket tényleg máris TUDJUK ?

Amikor a Tel-Avivból Novoszibirszkbe menő gépet az ukránok lelőtték Szocsi közelében, az első nyilatkozatok arab terroristákról beszéltek. Egy hónappal volt 2001 szept. 11 után. Honnan jött a gép. Csak az arabok lehettek. Nyilvánvaló.

Majd az összes "szakértő" kijelentette, hogy a krími Sz-200 hatótávolságán kívül esik és ezért a katonai baleset kizárt.

Egy bő félév múlva aztán Ukrajna elismerte, hogy gyakorlat közben egyszerűen elvesztették a cél drónt és helyette az utasszállítót fogta be (a már levegőben levő) rakéta (nagy hatótávolságú honi légvédelmi rendszer ezért a vizuális azonosítás nem lehetséges).

Kíváncsi vagyok a 6 bizonyított pontból mennyi áll meg 4-5 hónap múlva :D

_most_ 2014.07.20. 22:38:28

szerintem eléggé egyértelmű, hogy a szakadárok lőtték le a gépet orosz fegyverekkel.

Pobjeda elvtárs 2014.07.20. 23:16:41

@neiro:

Nézd meg a táblát a háttérben. Krasnoarmiyski helyi autókereskedés reklámja. És igen ez a rendszer egyik része, a TELAR ami a rakétákat tartalmazza. Négy helyett hármat.

Pobjeda elvtárs 2014.07.20. 23:16:45

@Csehszlovák Kém:

A felvétel helyszíne egyértelműen beazonosítható, a háttérben egy Krasnoarmiysk-i autókereskedés reklámja látható.

Kínos ám ez.

Olvasd el a szöveget.

Ez bizony az Ukrán hadsereg egy BUK ütege amit éppen menekítenek kifele HÁROM rakétával.

Pobjeda elvtárs 2014.07.20. 23:16:48

@Csehszlovák Kém:

Kedves kém.

1, Láttad te azt a dicsekvős VKontakte posztot? Én igen. Frissen létrehozott, ujságcikkből kivágott fotóval feszítő accon 17:50!!!!! kor kelt bejegyzés amikor már órák óta az egész világsajtó a maláj gépen rugózott.

Itt megnézheted screenshotban.

americablog.com/wp-content/uploads/2014/07/ukraine-plane-shot-down.jpg

Ennél ügyetlenebb hamisítvány kevés akad.

2, Tudjuk? Az Ukránok állítják. Egy nappal előtte meg azt állították hogy nincs nekik. Ha az ukránok voltak akkor bizonyára megmondanák és nem hazudnának ugye? Az USA szava hihetősége pedig az Iraki tömegpusztító fegyverek óta ugyebár nem túl erős.

3, Bizonyítékokkal? Nosza. Mutass egyet. Onnan "tudod" hogy az USA ezt állítja. Szaddamnak meg Vegyi biológiai és nukleáris fegyver programja van. Ugye?

4, Ej de jól értesült vagy. Hol is az a bizonyíték? A kamu VKontakte profil, vagy az Ukránok, akik szintén gyanúsítottak összevagdosott videója? Aminek nem mellesleg 07.16-i - igen, a gép lelövése előtti - encoding timestampja van, youtube downloaderrel megnézheted.

Itt vannak a videok, töltsd le, és nézd meg mediainfoval, aztán lehet gondolkodni hogy ezt így vajon hogyan.

www.sbu.gov.ua/sbu/control/en/publish/article;jsessionid=3C58447DC7FAE23ED2187EF8E929CBBD.app1?art_id=129043&cat_id=35317

5, Nem nem tudjuk. Az USA mondja. Ennyi.

6, Persze ha az Ukránok lőtték le a gépet akkor sem próbálnák a szakadárokra kenni ugye?

Semmit nem *tudunk* jelenleg. Csak a PR biztos.

Előre szaladtál, van ilyen de könnyen belefuthatsz egy Iraki WMD tipusú pofonba, ha nem alkalmazol forráskritikát.

to:rppapa 2014.07.20. 23:28:16

@Fekete Pestis: Aztán pont ugyanannyit le is húzott az európaiaktól, hogy nagy kegyesen elengedje a már évek óta kínvallatásoknak kitett, teljesen ártatlan bolgár ápolónőket. Hála a nagyszerű Szarközy barátunk közvetítésének ;)

miketbeszéltek 2014.07.20. 23:54:07

@Pobjeda elvtárs: "Szaddamnak meg Vegyi biológiai és nukleáris fegyver programja van. Ugye?" A néhány ezer kurd áldozat is biztos azt vallaná, hogy csak kamu volt Szaddam vegyifegyver programja....

to:rppapa 2014.07.20. 23:54:21

Pobeda! Girkin eetárs már megmondta, hogy az ukránok szállították oda a több napos holttesteket, kamu az egész. Csak azt nem vette észre, hogy lelőtt gép se volt! A márciusban eltűnt maláj gép roncsait mostanáig a "minden aljasságra képes" ukrán hatóságok rejtegették, most pedig leszórták őket a szakadár... mint nem mondok! szabadságharcosok által ellenőrzött területen, hogy sárral szennyezhessék be ezen hős GRU ügynököket.

Pobjeda elvtárs 2014.07.20. 23:58:37

@miketbeszéltek:

Úgy másfél évtizedet tévedtél de sebaj.

Pobjeda elvtárs 2014.07.21. 00:06:56

@to:rppapa:

Érdekes, mindenféle magukat külföldi újságíróknak meg EBESZ megfigyelőknek hazudó személyek posztolgatnak a helyszínről. Biztos kamu az egész mert rejtegetik a roncsokat :)))))

Az Ukránoknak az fáj, hogy ők nem mehetnek oda, mert a helyiek attól tartanak, teljes joggal hogy manipulálnák a bizonyítékokat.

Az EBESZ és a nemzetközi sajtó viszont ott van és minden tele van a fotókkal. Sokat elmond hogy ennek ellenére te bevetted a Kijevi hazugságot.

Nem kéne felcsapni egy újságot? Vagy megnyitni egy honlapot?

Nézd csak, ez pl. ausztrál, oroszbarátnak nem nevezhető:

www.abc.net.au/news/2014-07-20/mh-17-crash-site-journalist-describes-grim-scenes/5609930

Kavkaz 2014.07.21. 00:07:16

@Fekete Pestis:

Ez a halottfosztogatós dolog honnan is jön? Kellene rá valami bizonyíték.

Amúgy igen, vannak Oroszországnak hibái, de:

1: Ott is szabadon tüntethetsz, ha azt szabályozott keretek között teszed (értsd: bejelentett tüntetésről van szó, amelyik nem megy át utcai zavargásba, és ha nem azért csinálod az egészet, hogy utána Nyugaton eladhasd magad mint "a putyinista rendszer elnyomott mártírja").

2. Ott is szabadon elmondhatod a véleményedet, ha azt normális keretek között teszed (értsd: Nem mész be egy templomba randalírozni, vagy nem rendezel nyilvános orgiát ugyanazon célból, mint "az elnyomott tüntetők" többsége, és még egy "kis" pénzt is kaszálhass vele.)

3. Meggazdagodni a világon mindenhol leginkább seggnyalásal, manipulációval és egyéb szép módszerekkel lehet. Ebben nem különbözik sem Oroszország, sem Anglia, sem Csehország, sem Magyarország, sem az egész Föld.

4. Az oroszországi bírósági ítéletek és törvények messze nem keltenének ekkora felháborodást, ha a nyugati média nem próbálná őket lépte nyomon úgy beállítani, ahogy neki megfelel.

Az üggyel kapcsolatban: valószínűleg sohasem fogjuk megtudni a teljes igazságot. Én hajlok arra a magyarázatra, hogy a szakadárok lőtték le a gépet, mert katonai szállítógépnek nézték. Mindazonáltal illene figyelembe venni, hogy az ilyenek teljesen törvényes katonai célpontok. (bár azt hiszem, azután, hogy egy katonai szállítógép lelövése után is úgy igyekeztek beállítani a dolgot, mintha legalábbis az is utasszállító lett volna, lehet, hogy ez felesleges.)

Pobjeda elvtárs 2014.07.21. 00:07:51

@to:rppapa:

Girkin eetárs már megmondta

Egyrészt Sztrelkovnak hívják, másrészt a hír úgy hangzott, hogy egy weboldal szerint a helyszínen valaki hallotta hogy Sztrelkov ilyet mond.

Komoly forrás.

miketbeszéltek 2014.07.21. 00:35:38

@Kavkaz: Oroszországban az ellenzéki újságírók halálozási aránya mintha meghaladná a Nyugatét...

Pobjeda elvtárs 2014.07.21. 00:35:48

@Kavkaz: Jó példa erre amikor putin bevezette hogy a külfőldről pénzt kapó civileknek idegen ügynökként regisztrálni kell magukat. Az az USA tiltakozott leghangosabban ahol 76 éve ugyanez a rendszer, és kőkeményen betartatják. Foreign Agents Registration Act.

Érdekes.

petraeus 2014.07.21. 09:12:38

@Pobjeda elvtárs: Egyaltalan nem biztos, hogy barmit lattak a kameraban, vagy, hogy egyalatalan mukodott-e. A felhokrol nem is beszelve en nem tudom milyen volt az ido, de a legkori viszonyok azert ersoen befolyasoljak a vizualis azonositast. Ez egy 30 eves rendszer nem biztos, hogy minden tokeletesen mukodott.
Ezen kivul, vedd figyelembe, hogy ido amig a raketa befogja a celt, a raketa helyetol es a gep utvonalatol fuggoen van egy inditasi ablak ami lehet nagyon rovid, ki tudja mennyi idejuk volt elvegzeni az azonositast, ha egyalatlan megprobaltak.
Az IFF rol annyit, hogy nezz utana a gruz haborunk a ruszkik is elismertek, hogy a 6 elvesztett gepbol 4 et ok lottek le, basztak hasznalni az IFFet, vagy nem mukodott, vagy be se kapcsoltak, se a gepen se a foldon es azok a regularis orosz egysegek voltak, lottek mindenre ami mozgott.
Igazabol mar a repulesi adatok orditottak (magassag/sebesseg/utvonal, hogy ez egy civil gep, de ez boven belefer a kornyek mentalitasaba, loni mindenre ami a mozog, nezzd meg a videokat a raketa csapasokrol, ha van egy celpontjuk (ugy nagyjabol) kilonnek ra egy teljes sorozat grad raketat, azt vagy az ukran katonak/szeparatista hallnak meg vagy a fel falu...
Meg vagyok gyozodve arrol, hogy a szeparatistak/orosz segitoik hanyagsagbol es ostobasagbol de veletlenul szedtek le a gepet, ezt probalja most Moszkva eltussolni.
A felderito radar meg meg mindig hianyzik, nem tudni, hogy ki szolt a sracoknak, hogy hol kell keresni a gepet, mert tuzvezeto radarral nem olyan egyszeru barmit is megtalalni, esetleg egy egyidoben arra jaro ukran gepet probaltak befogni? de veletlenul a civilt kaptak el, voltak olyan hirek, hogy a civil geppel egyidoben jelen volt egy ukran gep is csak joval alacsonyabban, ki tudja, korrekt vizsgalat nelkul ez sose fog kiderulni.

maxval, a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.07.21. 09:13:41

@Fekete Pestis:

Igen, jók a kijevi fasiszta propagandisták, ez tény. De ha hiszel is nekik, akkor magadra vess.

Pobjeda elvtárs 2014.07.21. 09:13:50

@miketbeszéltek:

Az ugye megvan, hogy Listievet és Politovszkaját minden jel szerint a Nyugat lieblingje Borisz Brezerovszkíj ölette meg?

www.forbes.com/forbes/1996/1230/5815090a.html

ob.szerver 2014.07.21. 09:14:06

@Csehszlovák Kém:

"ők nemcsak a vezérben, egy eszmében, de egy hatszázhatvanhatszor levert, legyőzött és megcáfolt elméletben is képesek HINNI."

Ehhez már csak annyit lehet hozzátenni, hogy ugyanezek voltak a legvéresszájúbb ruszkizók és komcsizók, mígnem egy idei márciusi bejelentés kapcsán öt perc alatt 180 fokot fordult a meggyőződésük, és felfedezték a nagy orosz néphez fűződő örök és megbonthatatlan barátságot magukban.

Nzoltan 2014.07.21. 09:14:15

@Pan Modry: Nade egy év múlva már valószínüleg mūködni fognak. Bár a nagyon röcidtávú céloknak nem felel meg.

timotiyong 2014.07.21. 09:14:44

Ez a "bizonyíték" előbb lett elkészítve, mint a baleset történt. Meglehet nézni az eredeti hangfájl létrehozásának a dátumát. Valamint szakértők megállapították, hogy a hangsáv nem igazi, csupán össze lett vágva. Ez Kijev bűnösségét bizonyítja. 100%-osan. Az pedig a másik dolog hogy az ő érdekük volt.

Delco Lajos 2014.07.21. 09:15:12

@Csehszlovák Kém: Soha nem voltam Fideszes, sem Jobbikos.
Az általad "Tudjuk, hogy..." felsorolás után álló "tények" jó részéről kiderült már, hogy valszeg FSZB-s munka... Vagy otthon a jó kis spec.csoportod, akik kimutatták, hogy ezek valódi "dokumentumok"?
Tulajdonképpen semmit sem tudunk. Sem én, sem te. Rossz érzés lehet ez így a 21.században, de ez az igazság. Persze így a russzofóbia is tombolhat. Meg az usafóbia is...

Nagyzee 2014.07.21. 09:15:47

@Pobjeda elvtárs:

Itt az állításod szerint "hamis" vKontakte profil:
vk.com/strelkov_info

Ezen jelent meg a bejegyzés arról, hogy lelőttek egy ukrán gépet. A profilnak több mint 100 ezer követője volt a bejegyzés lehozásakor, és egyáltalán nem volt friss. A bejegyzés időpontja 17:40 vagy 17:50 volt moszkvai idő szerint, míg a bejegyzésben az szerepelt, hogy 17:30 körül lőtték le a gépet, 10-20 perccel korábban. Az ukrán légi irányítás 17:15-kor vesztette el a kapcsolatot a maláj géppel.

Egyszóval két dologban is hazudsz. Nem kamu profilon jött ki a bejelentés, és nem órákkal azután, hogy robbant a hír a maláj gép eltűnéséről, hanem percekkel előtte / kb. egy időben.

Kavkaz 2014.07.21. 09:15:55

@miketbeszéltek:

Kérdés, hogy ezen újságírók halála valóban az orosz kormány lelkén szárad-e, vagy csupán ezt próbálják velünk elhitetni.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2014.07.21. 09:26:16

@Nagyzee: +1

Persze, tök nyilvánvalóan idiótaságokat beszél a @Pobjeda elvtárs. Javaslom neki ezt az újabb konteot, eddig ez a próbálkozás a leghihetőbb, muha:

index.hu/mindekozben/poszt/2014/07/21/erre_a_malajgepes_conteora_vartunk/

Macropus Rufus 2014.07.21. 09:41:12

@maxval, a gondolkodó birca:
érdekes felfogás. Véletlenűl sem az a hibás aki lelőtte (hót mindegy, hogy most melyik volt az)...

Macropus Rufus 2014.07.21. 09:50:44

@Fekete Pestis:
"Pont úgy, mint ahogy az USA is kisérletezett 83ban a koreai géppel, hogy az oroszok leszedik-e.
Válasz erre "
pontosítok: csak arra voltak kíváncsiak, hogy mennyi a reagálásidejük. Arra nem gondoltak, hogy le is szedik.
Viszont: amikor kiderűlt, hogy civil gépet szedtek le a ruszik, komoly fejhullások voltak az orosz hadseregben.
Ez a cia titkos háborúi c. amcsi dok. filmben volt.

FOMA 2014.07.21. 09:50:50

@Moin Moin: Hajók elleni Harpoon-nal? Ami egyébként nem rakéta, hanem robotrepülőgép. Nagyon ügyes gyerekek lehettek.:-)

maxval bircaman fȍszerkesztȍhelyettes · http://bircahang.org 2014.07.21. 10:53:56

Miután a NER/Jobbik gyorsreagálású bérkommerek aktivitását nézem, már nyugodt szívvel állíthatom, hogy bizony van takargatni valója a ruszki testvéreknek.

Stabilo 2014.07.21. 10:54:06

Tulajdonképpen miért is számít, hogy ki lőtte le a gépet? Fog bármin is változtatni, ha kiderül, hogy ez vagy az?
A világ jobban teszi, ha azon imádkozik, hogy az oroszok keze legyen a dologban, mert akkor Putyin egy kicsit hátravonul és ennyi. Európára, Németország miatt nem lehet számítani, USA pedig töketlen.
Ha viszont kiderül, hogy az Ukránok lőttek, akkor Oroszország rövid időn belül szétszedi Ukrajnát, Merkel és a hozzá hasonló töketlen politikusok kényszeredett mosolygása mellett... :(

Megfigyelo 2014.07.21. 11:01:15

Amikor csütörtókön elolvastam a www.rbc.ru orosz honlapon a "rövid hírlista" rovatban azt a két egymást követő hírt, hogy [az időpontok moszkvai idő szerint, a fordítás szószerinti]:
18:53 "A felkelők lelőtték az ukrán légierők még egy szállítógépét"
19:25 "Ukrajna megerősítette a maláj repülőgép eltünésát a radarról"
rögtön világos volt, hogy mi történt, s ezt azóta is minden tövábbi részlet csak megerősítette: ukrán gépet akartak lelőni, de az maláj gépnek bizonyult.
(Erről a hírlistáról csináltam is screenshotot.)
Egyébként az, hogy tévedés volt, csak mérsékelten csökkenti az elkövetők bűnét. Ugyanis a felkelők vezetői mind, és harcosainak többsége is orosz állampolgár. Mi a fenét lövöldöznek egy másik országban!!?

maxval bircaman fȍszerkesztȍhelyettes · http://bircahang.org 2014.07.21. 11:01:31

@ob.szerver:

Ezek csak kotta-felolvasók. A kottát a Vona Árpádék írják.

eßemfaßom meg áll 2014.07.21. 11:07:49

"Elnézést, Virág elvtárs, ez az ítélet!"

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2014.07.21. 11:08:23

@Megfigyelo: küldd be a screenshotot, beteszem a posztba!

Szúnyog 2014.07.21. 11:13:55

@Megfigyelo: Az is egyértelmű, hogy az orosz színekkel megegyező festésű maláj gépet az oroszok nézik ukránnak, s nem fordítva van ám, hogy az ukrán nézi orosznak.

protézisesh 2014.07.21. 11:14:58

@Nzoltan: "Obamának jól jön, ha eszkalálódik a konfliktus. Az EU - nak nem. Kicsit sokba lesznek az energiahordozók ezután."

Bizony ám. Lásd itt bővebben:
sorokkoztt.tumblr.com/post/89140293756/a-nagy-gazhaboru

illetve

sorokkoztt.tumblr.com/post/92415256376/malaysia-airlines-mh17-aki-tudta-elore

Pobjeda elvtárs 2014.07.21. 11:20:25

@Nagyzee: Strelkovnak egyátalán nincs VKontakte profilja ez már számtlanszor elhangzott az elmúlt hetekben. Az SBU üzemelteti ezeket. A géppel 13:15 kor vesztették el a kapcsolatot, és Sztrelkov Donetskben van nem Moszkvában.

Szóval csak ennyi apró probléma van az SBU mosdatásoddal.

Megfigyelo 2014.07.21. 11:20:32

@Szúnyog: Orosz katonai géoek nem járnak (és nem is járhanak) arra, a felkelőknek pedig -- még? -- nincs légiereje.

Pobjeda elvtárs 2014.07.21. 11:20:40

@petraeus: Tiszta idő volt, és ez nem IFF hanem ADS-B vevő. Tuti műkődött, mert faék egyszerűségű dolog, nem egy bpnyolult IFF csak egy vevőkészűlék.

De amúgy semmi nem biztos. Viszont talán sorban kéne haladni nem? Ugye még arra sincs semmi bizonyíték hogy a gépet lelőtték.

Pobjeda elvtárs 2014.07.21. 11:33:54

@Megfigyelo: Magyarázd kijevnek ők vádaskodtak orosz átlövéssel berepüléssel.

Pobjeda elvtárs 2014.07.21. 11:34:15

@Szúnyog: Az a baj a prekoncepcióval, hogy megalapozatlan logikai ugrásokra késztet. Kém barátunk tisztes iparos, de most könyen lehet hogy késbe szalad, mert blogernek a hitelesség minden. Pedig egyszerűen megúszhatta volna, ha a tényleg bizonyított tényeken kívül a többit feltételes módba teszi, és nem ugrik fejest a PR vádaskodásokba.

Megfigyelo 2014.07.21. 11:34:24

@petraeus: Nyilvánvalóan vannak beépített emberek a különböző parancsnokságokon, akik mindenről tájékoztatják a felkelőket.
Egyébként a net szerint egy ilyen masina önmagában (tehát nem 3 vagy 4 járműből álló komplexben) is használható, de akkor nem tudja a civil gépeket azonosítani, és nem 360 fokos, csak 120 fokos szögben "lát".

Pobjeda elvtárs 2014.07.21. 11:34:32

@Csehszlovák Kém: Aztán nehogy harosan eltűnjön ez a bejegyzés ahogy megjőnnek a maláj szakértők beszámolói. :)

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2014.07.21. 11:34:58

@Megfigyelo: szép találat, köszi. Bent van a posztban,

jawache 2014.07.21. 11:42:57

milyen franko ez a vita! "lazadokat nem tamogatunk!" oh, bocsi! kiveve, ha azok sziriaban vannak. mert ott iszlam fanatikusokat is szabad. de csak azert mert nem irakban vannak. mert most hogy mar ott is vannak, oda majd megint kuldunk erositest.
na, ezeknek azt sem hiszem el, amit kerdeznek.
micsoda objektiv erveket puffogtatnak itt egyes szakertok! fideszes, meg jobbikos, meg a gyurcsany...
vegulis csak a tenyszeruseg hianyzik.
persze bizonyitott tenyek felsorolasa van, csak eppen nem tudjuk, ki, mikor es mivel bizonyitotta. latszik, sokaknak fogalma sincs arrol, hogy mit jelent az a fogalom, hogy valami bizonyitott.
a legsajnalatosabb azonban, hogy egyeseknel a legfontosabb aspektusa a vitanak a politikai iranyultsag, illetve a tragedia politikai kimenetele, es kozel sem a tenyek es lehetosegek objektiv ertekelese. (a politikai vonzata az esemenyeknek lehet inditek, de a vitapartner politikai beallitottsaga a tortenteket illetoen irrelevans. igy ennek ervkent valo hasznalata szemelyeskedes, ami a vitakultura sulyos hianyat mutatja.)
az igazsag nem azon mulik, hogy valaki fideszes, jobbikos, dk-s, mszp-s vagy akarmi. aki ilyenekkel ervel, az a vitakultura hianyaban teljesen hiteltelen szemely.
erdekes viszont olvasni azokat a hozzaszolasokat, amik igyekeznek objektiv ervekkel alatamasztani velemenyuket - es nem a szubjektiv orientaltsaguk dominal.
szoval, szorakoztato ez a blog...

Megfigyelo 2014.07.21. 11:43:08

@Pobjeda elvtárs: Az, hogy ezt a gépet nem lelőtték, a "zérus valószínűségű esemény" klasszikus esete. (Gyengébbek kedvéért: a lehetetlen esemény valószínűsége zérus, de abból. hogy egy esemény valószínűsége nulla, még nem következik, hogy az lehetetlen -- csak hát a valószínűsége 0.)

maxval bircaman fȍszerkesztȍhelyettes · http://bircahang.org 2014.07.21. 12:15:50

@Pobjeda elvtárs:

"Kém barátunk tisztes iparos, de most könyen lehet hogy késbe szalad"

Relativizálás helyett már fenyegetőzöl, írástudatlan testvérem? Vigyázz, mert a messzi Moszkvába el is kell ám jutnod, nem csak indulnod... ;)

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2014.07.21. 12:58:16

@Pobjeda elvtárs: “1.Láttad te azt a dicsekvős VKontakte posztot? Én igen. Frissen létrehozott, ujságcikkből kivágott fotóval feszítő accon 17:50!!!!! kor kelt bejegyzés amikor már órák óta az egész világsajtó a maláj gépen rugózott.”

---> Ez hazugság. Újra, kronológia, csak neked: 16:10, tűzparancs. 16:20: megszakad a kapcsolat a maláj gép és a légiirányítók között. 16:40-kor hívja Bezler Geranint, hogy “épp most lőttünk le egy gépet”. 17:50-kor posztol Girkin/Sztrelkov. A világsajtóban 18:00-tól kezdenek jönni az első hírek.

“2.Tudjuk? Az Ukránok állítják. Egy nappal előtte meg azt állították hogy nincs nekik. Ha az ukránok voltak akkor bizonyára megmondanák és nem hazudnának ugye? Az USA szava hihetősége pedig az Iraki tömegpusztító fegyverek óta ugyebár nem túl erős.”

---> Tudjuk, lehallgatott beszélgetések alapján, hogy Oroszországból becsempésztek ilyen szerkezetet 2014 július 17-én hajnal 1 órakor az orosz állampolgárságú személyzettel együtt. Azért állították, h nincs nekik, mert a tragédia napján szerzett tudomást az ukrán titkosszolgálat a dologról.

“3.Bizonyítékokkal? Nosza. Mutass egyet.”

---> Többet is. “Over the past month, we have detected an increasing amount of heavy weaponry to separatist fighters crossing the border from Russia into Ukraine. Last weekend, Russia sent a convoy of military equipment with up to 150 vehicles including tanks, armored personnel carriers, artillery, and multiple rocket launchers to the separatist. We also have information indicating that Russia is providing training to separatist fighters at a facility in southwest Russia, and this effort included training on air defense systems.” In: moscow.usembassy.gov/pr-072014a.html

+ Hangfelvételek, amelykből kiderül, hogy oroszok érkeznek Ukrajnába Bukkal.

“4.Ej de jól értesült vagy. Hol is az a bizonyíték? A kamu VKontakte profil, vagy az Ukránok, akik szintén gyanúsítottak összevagdosott videója?”

---> Az ukrán biztonsági szolgálat bizonyítékokat bemutató sajtótájékoztatója alapján, itt megnézheted:

www.youtube.com/watch?v=8_8UvL_iFv8

A VKontakte profil nem kamu, ahogy feljebb már megcéfoltalak.

“5, Nem nem tudjuk. Az USA mondja. Ennyi.”

---> Hazudsz. Műholdas felvételek bizonyítják, hogy az roszbarát szeparatisták által ellenőrzött körzetből lőtték ki. Több hangfelvétel bizonyítja, amelyen konkrét emberek a gép lelövéséről beszélnek, előtte és utána. Igor Bezler adta ki a tűzparancsot 3 főnyi, egyelőre be nem azonosított, orosz áp-ú legénységének.

6, Persze ha az Ukránok lőtték le a gépet akkor sem próbálnák a szakadárokra kenni ugye?

---> Hazudsz. Újabb hangfelvételek bizonyítják, hogy az oroszbarát szeparatisták összejátszanak Moszkvával a fekete doboz eltüntetése érdekében: index.hu/kulfold/2014/07/20/moszkva_mar_keri_hol_van_a_doboz/

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2014.07.21. 13:14:57

@Pobjeda elvtárs: további hazugságainak cáfolata.

“Ugye még arra sincs semmi bizonyíték hogy a gépet lelőtték.”

---> Hazudsz. Van bizonyíték, a lehallgatott telefonbeszélgetés. “„A tévében azt mondják, talán AN-26-os gép volt, ukrán szállító gép, de az van ráírva, hogy Maláj Légitársaság. Hát az mit keresett ukrán területen? Kozicin: Akkor tehát kémeket szállítottak. Fasznak kell röpködni, háború van." + Műholdas felvételek, + a dotohon is bemutatott fotó.

Ez pedig Bezler (Az Ördög) lehallgatott telefonja : “Épp most lőttünk le egy gépet”: www.youtube.com/watch?v=BbyZYgSXdyw

“Strelkovnak egyátalán nincs VKontakte profilja ez már számtlanszor elhangzott az elmúlt hetekben”.

---> Hazugság. Azért, mert számtalanszor elhangzott, még nem lesz igaz, tessék: vk.com/strelkov_info a júli 17-i, 17:50-es bejegyzését nem fogod megtalálni, mert törölte.

“Az SBU üzemelteti ezeket”

---> Mi alapján állítod?

“A géppel 13:15 kor vesztették el a kapcsolatot.”

---y Hazugság. A géppel 16.20-kor vesztik el a kapcsolatot.

“Sztrelkov Donetskben van nem Moszkvában.”

---> De mit keres az orosz állampolgár és GRU tiszt Ukrajnában?

“Jó példa erre amikor putin bevezette hogy a külfőldről pénzt kapó civileknek idegen ügynökként regisztrálni kell magukat. Az az USA tiltakozott leghangosabban ahol 76 éve ugyanez a rendszer, és kőkeményen betartatják. Foreign Agents Registration Act.”

---> Hazugság. Az USA-ban ez a rendszer teljesen traszparnes,bárki rákereshet.
“Girkin eetárs már megmondta. Egyrészt Sztrelkovnak hívják”

---> Hazugság. Girkin=Sztrelkov. Két neve van: Igor Vsevolodovich Girkin (oroszul: Игорь Всеволодович Гиркин), és Igor Ivanovich Strelkov (oroszul: Игорь Иванович Стрелков).

“másrészt a hír úgy hangzott, hogy egy weboldal szerint a helyszínen valaki hallotta hogy Sztrelkov ilyet mond” –

---> Hazudsz. Az “egy weblap” konkrétan a Russkaja Vesna, a szakadárok hivatalos weblapja. Ott jelent meg a hír, miszerint Sztrelkov Kelet-Ukrajnában azt mondja a helyi embereknek, hogy a gép roncsainál talált holttestek nem voltak frissek, az ukrán hatóságok bármilyen szörnyűségre képesek”.

“Az Ukránoknak az fáj, hogy ők nem mehetnek oda, mert a helyiek attól tartanak, teljes joggal hogy manipulálnák a bizonyítékokat. Az EBESZ és a nemzetközi sajtó viszont ott van és minden tele van a fotókkal. Sokat elmond hogy ennek ellenére te bevetted a Kijevi hazugságot. “

---> Hazudsz. Sajnos a szeparatisták továbbra sem működnek együtt az EBESZ képviselőivel, ahogy egy lehallgatott hangfelvételről kiderül, ráadásul a parancs az, hogy ne engedjék őket érdemi bizonyítékokhoz, korábban lövéssekkel kergették el őket.

neiro 2014.07.21. 13:16:50

@Megfigyelo: ugye tudod, hogy a szakadárok korábban valóban lelőttek nem is egy, hanem két ukrán szállítógépet ?
Vállról indíthatós rakétával.

Egyik hír, hogy a szakadárok lelőttek egy ukrán szállítógépet.
Következő hír, hogy a maláj gép lezuhant.

Mi kapcsolja össze a két hírt; miből következik, hogy a két gép ugyanaz ?

Megfigyelo 2014.07.21. 13:17:02

@Pobjeda elvtárs: Az biztos, hogy az orosz hírforrásokban (az igen szolid rbc.ru-n is) elterjedt, hogy ismét lelőttek egy ukrán szállítógépet...

Megfigyelo 2014.07.21. 13:17:07

@fehérfarkas: Olyan magasságban repült a gép, ami Szíriában, Irakban vagy Afganisztánban sincs lezárva. Olyan légelhárító berendezésük, amivel egy 10000 méter magasságban repülő gépet le lehet szedni, csak reguláris hadseregeknek van, felkelőknek és terroristáknak eddig soha nem volt. Erre nem lehetett számítani. (Az első BUK-ot 1979-ben helyezték hadrendbe, de azóta is folyamatosan fejlesztik, a legújabb változat 2008-as, úgyhogy modern fegyverről van szó.)

Szúnyog 2014.07.21. 13:22:09

@Csehszlovák Kém: Ezek az ún. telefonbeszélgetések semmit se bizonyítanak. Az egyik féltől jönnek, amelyik kreálhatta is azokat.
Az amerikai bizonyítékokat már megismertük Irak és Szíria kapcsán. Lószar sincs, nemhogy bizonyíték. (Ettől még természetesen lehettek az oroszok, csak éppen nekik állt ez a legkevésbé érdekükben.)
A spanyolok érdeklődtek aziránt, hogy kísérte-e két ukrán vadászgép ezt a maláj gépet, s ha igen, mi volt a pilóták neve? Erről úgy tűnik kuss van.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2014.07.21. 13:34:13

@Pobjeda elvtárs: "17:50-kor posztol Girkin/Sztrelkov." - fontos: a VKontakte a moszkvai időt mutatja, tehát a gépet moszkvai idő szerint 17:20-kor lőtték le.

@Szúnyog: Nem akarlak megingatni hitedben, egy szabad világban van lehetőséged még azt is hinni, hogy ezek a felvételek "semmit nem bizonyítanak"!

"lehettek az oroszok, csak éppen nekik állt ez a legkevésbé érdekükben" - Ezzel a megállapításoddal egyetértek. Csakhogy a hangfelvételekből pont az derül ki, hogy ezek a szerencsétlenek azt hitték egy Antonovot szedtek le. Hogy te is értsd: Putyinnal saját emberei az orosz titkosszolgálat Ukrajnába átcsempészett egysége baszott ki.

Lémusz 2014.07.21. 19:30:15

Elöljáróban közölném, hogy én is sajnálatosnak tartom, a katasztrófát/merényletet. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a konfliktusnak nem Ők voltak az első, és nem is az utolsó áldozataik. Ukrajna és a NATO ilyen rövid idő alatt is sok "bizonyítékot" hozott napvilágra, és az orosz fél valószínűleg ezután fog előhozakodni a sajátjaival.
Természetesen mindegyikük a másikat próbálja eláztatni.
A lényeg azonban, hogy miért is van polgárháborús helyzet Ukrajna többségében oroszok lakta területein. Látszólag a forradalmi Ukrán kormány (amit annak ellenére legitimnek tart a bölcs nyugat, hogy nem szavazta meg őket senki) elhamarkodott oroszellenes intézkedései miatt.
Valójában a vita ott kezdődött, hogy a NATO az orosz határig akarja kiterjeszteni saját "védelmi zónáját".
Oroszország ezt Janukovicsnak megtiltotta, ezért helyére a nyugat saját embereit ültette. Oroszországnak pedig ez jó ürügy, hogy a furcsa módon Ukrajnához csatolt területeket visszaszerezze.
Ennyit a világpolitikai vonatkozásról.

Ne feledkezzünk meg azokról a kárpátaljai magyar fiatalokról sem, akiket az ukrán nép védelmében a háborús zónába vezényeltek.

deliberator 2014.07.21. 19:31:47

@Pobjeda elvtárs: Azon morfondírozom, hogy ha egy Pobjedában egy elvtárs valaha elvitt volna téged vagy valamely rokonodat, akkor is ilyen elvakult moszkovita lennél?

Pobjeda elvtárs 2014.07.21. 19:31:57

@Csehszlovák Kém:

UTC 13:15 az utolsó ADS-B jel beérkezése.

Azokat az állítólagos lehallgatott beszélgetéseket ha figyelmesen visszaolvas én magam tettem be az SZBU oldaláról, korábbi beszélgetésekből vagdosták össze egy részüket más részük - amiben a maláj gép egyáltalán említve van - azonosíthatatlan személyekhez kötődik. Ráadásul ahogy már írtam maga is ellenőrizheti valamilyen okból a youtube videok encoding timestampja 16. -ai azaz korábbi mint a gép lelövése.

Bizonyítéknek nehezen nevezhető.

vk.com/strelkov_info ra semmilyen bizonyítékod nincs hogy Strelkové. Ő hetek óta még a maláj gép előtt is hangsúlyozta hogy nincs közösségi médiában profilja. Se twitter se VK se FB. Ilyet bárki tud csinálni, rajongótól az SZBU-ig. Ha most átnevezek vagy csinálok az FB-n egy Cseszlovák Kém profilt és vállalom a gép lelövését akkor az bizonyítja hogy maga volt? Ne gyerekeskedjünk.

A FARA megsértésért az USA-ban 10 év börtön is járhat. Oroszországban csak pénzbüntetés.

*miszerint Sztrelkov Kelet-Ukrajnában azt mondja a helyi embereknek*

Köszönöm nincs több kérdésem, szóval másodkéz.

Felteszek egy kérdést amire nem lesz válasz.

Ön szerint ha az Ukránok lőtték le a gépet akkor nem hamisítana az SZBU rogyásig hasonló "bizonyítékokat"?

Ennek fényében az SZBU-s anyagok maga szerint forrás értékűek?

Pobjeda elvtárs 2014.07.21. 19:32:07

@Csehszlovák Kém:

A VKontakte a felhasználó helyi idejét mutatja, éppen-úgy mint az FB. Szó nincs Moszkvai időről, kivéve ha ott van az illető.

Pobjeda elvtárs 2014.07.21. 19:32:15

@Csehszlovák Kém:

*Műholdas felvételek bizonyítják*

Hogyne. Látta őket? Akkor csak azt tudja hogy az USA azt mondja hogy bizonyítják. Miért nem mutatták be az ENSZ-nek? Amikor utoljára ilyen titkos bizonyítékról hablatyolt Kerry, akkor utóbb kiderült hogy nem is létezik.

Pobjeda elvtárs 2014.07.21. 19:32:35

@Megfigyelo:

Egyáltalán nem. Ha a PR felpörög akkor fékevesztett. Még az sem kizárható hogy véletlen baleset volt.

Maga szerint miután már elterjedt ki fog odaállni miközben semmi bizonyíték nincs hogy véletlen baleset volt. Ezek minden alap nélküli vádaskodások. Le lőhettek, de lehetett pokolgép vagy műszaki hiba is. Vizsgálat nélkül lehetetlen megmondani.

Hacsak nem te lőtted le. Mert akkor biztosan tudod. Ezért is olyan gyanús hogy UA olyan gyorsan bejelentette hogy ellőtték és BUK-al lőtték le.

Megfigyelo 2014.07.21. 19:33:01

@neiro: Igen. de itt csak a facér tüzelőegység volt (az szokta kisérni a tanoszlopot), ami nem tudja azonosítani a polgári gépet, de önállóan le tud lőni bármit 15 m és 20 km magasság között. A 10.000 méter pont ideális számára...

Megfigyelo 2014.07.21. 19:33:08

@Csehszlovák Kém: Ha valaki látta Putyin arcát másnap reggel:

www.youtube.com/watch?v=dBp9LV0sQ3Y

az megérti, hogy mennyire sarokba lett szorítva.

Delco Lajos 2014.07.21. 19:33:27

rt.com/news/174412-malaysia-plane-russia-ukraine/

Persze, tudom nem hiteles mert nem ukrán és nem amerikai hírforrás.
És a blogíró prekoncepciójába se illik bele.

A megvalósult amerikai ólom.. 2014.07.21. 19:33:49

@Csehszlovák Kém: Engedtessék meg, hogy az ukrán titkosszolgálat által prezentált bizonyítékban kételkedjek..
Már ott gellert kap a történet, hogy elképzelésük szerint a szeparaisták, az általuk nemrég zsákmányolt buk légvédelmi rendszerrel lőtték le az utasszállítót. Egy ilyen eszközt csak nem kevés gyakorlás után lehet eredményesn használni, és nem elég egyetlen hordozójármű megléte, ahogy arra a józanabb szakértők figyelmeztetnek:

index.hu/tudomany/2014/07/17/buk/

Sokkal valószínűbb hogy reguláris alakulatok lőtték le. Márpedig orosz légvédelmi tevékenység nem volt a térségben...

Nagyzee 2014.07.21. 19:34:06

@Pobjeda elvtárs: A géppel 13:15-kor vesztették el a kapcsolatot GMT szerint.
Moszkvai idő szerint az 17:15.

A vKontakte pedig orosz oldal, moszkvai időt használ.

Nagyzee 2014.07.21. 19:34:11

@Csehszlovák Kém: Itt kicsit te is belekeveredték az időzónákba.

A 16:10, 16:20 és 16:40-es eseménynél a kelet-európai (kijevi) időzónát használtad, a 17:50-esnél és 18:00-ásnál viszont már a moszkvait.

A 17:50-es vKontakte bejegyezés fél órával a gép lelövése után jelent meg.

Nagyzee 2014.07.21. 19:34:48

@neiro: Az a gond ezzel, hogy aznap nem lőttek le ukrán szállítógépet. A felkelők bejelentésére alapozva jelent meg az orosz médiában friss hírként, hogy ismét lelőttek egy ukrán szállítógépet, majd percekkel később kiderült, hogy ukrán szállítógép az nem zuhant le, egy maláj utasszállító viszont igen.

Szúnyog 2014.07.21. 19:34:51

Valamiért elakadt a hozzászólások megjelenítése....
Az orosz "bizonyítékok" gondolom semmit se jelentenek ebben a blogban.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2014.07.21. 19:41:54

@Szúnyog: Előzetes modera van, nem mindig ülök gép előtt, nyugi, minden komment kimegy.

@Nagyzee: Igen, ez a BUKta. Nehéz ezt már kimagyarázni, Szaniszló Feri és Pobjeda elvtárs persze megpróbálja :)

Igen, de ezt gyorsan jelzem is egy kommenttel, hogy moszkvai időzónába van a két utolsó időpont (az eredeti forrás időpontjait használtam).

@Megfigyelo: Testbeszéd. Epic.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2014.07.21. 20:36:57

@Pobjeda elvtárs: Hazudsz. UTC az örökidő, én a moszkvai (és helyi) időzóna szerint adtam meg az adatokat. Ennyire hülyének nézel minket vagy hülye vagy?:) Vagy szándékosan ködösítesz, mert jelenleg ez az egyetlen megmaradt lehetősége az orosz propagandának?

Youtube: a lehallgatott és perdöntő bizonyítékul szolgáló beszélgetések konkrétan megnevezik 17-én a lelőtt maláj gépet és, hogy az áldozatok civilek. Ezt egy nappal korábban felvenni nem lehetett :)

Hazudsz. Ez Szterkov vk profilja. A bizonyítékot pedig saját maga adta: letörölte a kínos tévedésről szóló posztját 17-én. Ha nem Szterlkov csinálná az oldalt, fenn is maradhatott volna, ugye? :)

Talán konkrét eseteket kéne összehasonlítanod, de azt persze nem mondasz, mert kiderülne, hogy általánosítasz és hazudsz. De segítek neked. 2006-os eset: A former Pentagon analyst who gave classified information to an Israeli diplomat and two members of a pro-Israel lobbying group was sentenced yesterday to more than 12 years in prison. Putyin Oroszországában egy ilyen eset jó eséllye halállal végződik vagy eltüntetik örökre a tagot. Putyin most NGO-civil szervezeteket szeretne külföldi ügynökként regisztrálni, talán még Lézer Jani is meg fogja irigyelni.

“Köszönöm nincs több kérdésem, szóval másodkéz.”

Nem másodkéz, hanem az oroszbarát ukrán szeparatisták honlapja. Tudod, akiknek az orosz állampolgár és GRU tiszt Sztrelkov is dolgozik.

“Felteszek egy kérdést amire nem lesz válasz. Ön szerint ha az Ukránok lőtték le a gépet akkor nem hamisítana az SZBU rogyásig hasonló "bizonyítékokat"?”

Bizony erre is megkapod a választ. Egy korábbi esetet tudok idézni, amikor az ukránok gyakorlatozás közben lelőttek egy utasszállítót, azt bevallották, hogy ők tették. De most én kérdezek: vajon ilyet most várhatunk egy Putyintól és Oroszországtól?

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2014.07.21. 20:39:30

@A megvalósult amerikai ólom..: "Egy ilyen eszközt csak nem kevés gyakorlás után lehet eredményesn használni, és nem elég egyetlen hordozójármű megléte, ahogy arra a józanabb szakértők figyelmeztetnek:"

Egyetértek. Erre pedig az a magyarázat, hogy a Buk-M rendszer kezelői orosz állampolgárok voltak (három egyelőre meg nem nevezett orosz állampolgárságú ffi), akiket parancsnokukkal együtt 17-én cempésztek át az Orosz Föderációból. Örülök, hogy segíthettem.

neiro 2014.07.21. 20:40:21

Csak a pontosság kedvéért, volt olyan, például uhorszkó ügyében, amikor nem jöttek soha elő a kommentek ugye Csehszlovák Kém :-D Semmi gond te blogod és dolgod egyébként hogyan vezeted és hogyan vitázol...

Megfigyelő. "Facér" SzOU nem szokta kísérni a "tankoszlopot". Majd leírom ha érdekel hogyan működik egy BUK osztály. És két időben egymás utáni hír nem bizonyítja, hogy azok ugyanarról az eseményről szólnak... csak azért mert pár perc van köztük.

Hogy többen megértsétek miről beszélek. Az hogy mi jelenik meg twitteren és mit szednek le arról hány fotót mutatnak egy fehér kamionról és miképp illusztrálják az orosz dumát (aka. lehallgatott beszéletés) főleg mit mond Kerry vagy Putyin... volt már téves lelövés és soha nem lehetett megmondani abból amit az első napokban "nyilatkoznak" mennyi valós. Majd talán fél év, egy év múlva.

Ellenben itt egy kép ami a FT-n jelent meg www.ft.com/cms/s/2/1d6a9ac2-10e3-11e4-b116-00144feabdc0.html#axzz387dYU2H7
Egyrészt bizonyítja, hogy a roncsokhoz igenis hozzá lehet férni. És amit látok, AZ végre bizonyíték... ha kevés is.

Nektek mit mesél a kép ? Én látni akarom a bal hajtóművet. És ti mit gondoltok ?

Pobjeda elvtárs 2014.07.21. 20:40:47

@Nagyzee: Csakhogy semmi nem bizonyítja hogy annak a hozzáférésnek bármi köze lenne a donyetszki lázadókhoz. Sőt. Éppen ellenkezőleg, tudni lehet hetek óta hogy nincs VK hozzáférése az úrnak.

Ha a nevedben csinálok egy accot és posztolok valami kompromittálót, akkor az bizonyít bármit is?

Az SZBU videok timestampját vajon hogy magyarázod?

Pobjeda elvtárs 2014.07.21. 20:40:55

@Szúnyog:

Most már három különböző forrás erősítette meg hogy Ukrán vadászgép kísérte a járatot, amit az Ukránok letagadtak. Miért is?

Az USA továbbra sem mutatja be az állítólag bizonyító műhold felvételeket.

Mit titkolnak vajon?

Pobjeda elvtárs 2014.07.21. 20:40:58

@Nagyzee:

Nekem van VKontakte accom. Pont ugyanúgy működik az óra rajta mint az FB-n. Nem használ moszkvai időt, csak ha Moszkvában vagy. Próbáld ki.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2014.07.21. 20:43:50

@Pobjeda elvtárs: @Nagyzee: Kicsit már unom, hogy folyamatos hazugságaidat állandóan ki kell javítani, persze szórakoztató az igyekezet, ahogy az orosz propagandát próbálod terjeszteni :D

Szóval a VKontakte alapbeállítása a moszkvai időzóna, és terméeszetesen mincen user saját magának, posztlási szokásainak megfelelően át tudja azt állítani. Tehát: megint hazudtál és főleg nem sikerült megcáfolni Girkin 17:50-es letörölt, de lementett posztját sem, amikor az Antonov lelövésén vihánckodik :) Kapufa.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2014.07.21. 20:55:50

@Pobjeda elvtárs: Hasonló ámokfutást végeztél még tegnap, amit érdekes módon, pont 20-tól kezdett el tolni az orosz propagandagépezet, a még 18-án kora reggeli órákban Krasnodonnál felvett BUk kimenekítéséről szóló minivideó ügyében.

Azt állítottad, hogy az Krasnoarmeskben lett valójában felvéve, bizonyítékként pedig az óriásplakáton lévő (??) autókereskedőt hoztad fel, hogy az csak abban a városban létezik. Nice try, de ez sem igaz.

1. Semmi nem látszik a plakáton, sem cím, sem egyéb felirat. Vagy te ki tudtad olvasni? Légyszi küldd már el, megnézem :D Szopó 1!

2. Újabb bukta, h a videón tisztán látszik a trolibusz felső vezetéke, no, az általad megnevezett másik lokációban nincs trolijárat :D Szopó 2!

3. A Bogdan autókereskedés boltjai egész Ukrajnában fellelhetők, többek között Luhanskban is, így tök logikus, hogy a 45 km-re eső Krasnodonban is hirdetik magukat. Szopó 3!

Putyin seggnyalója, menj máshova a hülyeségeiddel, itt nem fogsz boldogulni.

Balt 2014.07.21. 21:50:26

@neiro: Passz. Ez a pilótafülke részlete? Arra gondolsz, hogy ezek a szétrepülő turbinalapátok nyomai? Az pedig heatseeker (AAM) rakétát feltételez? (Pardon, nem vagyok ab-ovo laikus, de nagyon morzsányi és elavult a légvédelmi "felkészültségem".)

Balt 2014.07.21. 21:50:28

@Pobjeda elvtárs: Anélkül, hogy állást foglalnék, itt egy újabb szkeptikus, Amerikából (nem utolsó sorban a "korábbi tapasztalatok" alapján):

www.infowars.com/whistleblower-u-s-satellite-images-show-ukrainian-troops-shooting-down-mh17

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2014.07.21. 21:52:45

@Balt: És hát köszönöm ezt a Bilderberg-csoport fóbiás, szélsőjobboldali összeesküvés-elméletek terjesztésében nagy munkát végző, texasi Alex Jones által vezetett honlap cikkét is!

neiro 2014.07.21. 23:43:25

Szia Balt. Elsősorban a maga részéről marha nagy ellenszenvvel nézek minden olyan megnyilvánulást, ami azonnal politikai "konzekvencia" oldaláról közelíti meg a kérdést. Rögtön arról beszélni egy sajtótájékoztatón - sőt deklarálni - hogy ezt itt a Luzitania újabb kiadásban (vagy épp ellenkezője) visszataszító. Az áldozatok, a gyász ideje van.

Másrészt ez a darab egyértelműen a pilótafülke bal oldala, és teli van repesznyommal. Legalsó kép jobb oldalán az a két pilótafülke-ablak aminek az alja V alakot formáz.

index.hu/kulfold/2014/07/17/lezuhant_egy_malajziai_utasszallito_ukrajnaban_az_orosz_hatar_kozeleben/

Nem műszaki hiba. Nem gépágyú. Nem belső robbanás. Valamilyen rakéta előről/balról érte a gépet; és közel robbant.
Ami maradt a rakétából részben benne lesz a bal oldali hajtóműben. Ilyenkor összeszedik az apró darabokat és összerakják belőle a gépet. Lesz elég nyom.

Ha megvan a pontos típus meglesz a valószínű felelős is.

Mystes 2014.07.21. 23:44:12

@Megfigyelo: Véletlenül bárki lelőhet gépet. Mint ahogy erre már volt példa. Nem szándékosan lőtték le!

(Már ha egyáltalán lelőtték. Lelőni csak az ukránoknak állt érdekükben.)

Mystes 2014.07.21. 23:44:16

@Pobjeda elvtárs: Műholdképet lehet manipulálni?

Pobjeda elvtárs 2014.07.22. 00:18:00

@Csehszlovák Kém:

Красноармейск Днепропетровская, 34 De tudom az egész országban a Kрасноармейск-i kereskedést hirdetik :)

A videon a egy darab trolivezeték nincsen, de ne zavarjon. ;)

A VKontakte alapból az user időzónáját állítja be. Ez sem jött be.

A fekete dobozok a malájokhoz kerültek, nem tudta rátenni a kezét az USA.

Most már csak idő kérdése. Te meg minél jobban erősködsz és minél több színes jelzőt ragasztgatsz azokra akik nem értenek veled egyet amikor mindenféle bizonyíték nélkül vádaskodsz, annál inkább csak magadat mutatod be.

A személyeskedés nem pótolja az érveket és bizonyítékokat.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2014.07.22. 00:24:42

@Pobjeda elvtárs: A helyzet az, hogy te nem érvelsz, hanem hazudozol. Lássuk!

Amúgy, haladunk, már csak néhány hazugságodhoz ragaszkodsz, ti fideszes oroszbérencek képtelenek vagytok méltósággal beismerni valamit, mi?

Video: kepfeltoltes.hu/view/140721/podjeba_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Természetesen most is hazudsz, mert a cirill betűket a „Bogdan” szón kívül lehetetlen kiolvasni. És persze a trolivezetéket pedig nem akarod észrevenni, oké :D

Aki a linkre kattint, láthatja, hogy megint csak hazudtál!

Vkontakte: nem-nem, már megint hazudozol. A user be tudja állítani a Vkontakte-on, hogy milyen időzónában posztljon. A hazug embert és a Putytin-féle fideszest, meg a jobbikkomcsit mindig hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát!

Én egyáltalán nem erőlködöm, mert ez az egész egy hatalmas és egyértelmű bukta az oroszoknak és magyar Putyinpincsi haverjainak, csak megdöbbent ahogyan terelsz és hazudozol és, hiszen nem lenne nehéz belátni, hogy egy hatalmas balfaszság miatt alakult így, véletlenül lelőttek az oroszok egy civil gépet.

Persze, ahhoz vér már nincs a picsájukban, hogy beismerjék, inkább fideszes módszereket alkalmazva, vádaskodni kezdenek. Egészen szánalmas vagy.

Mystes 2014.07.22. 00:27:10

@Csehszlovák Kém: Kém! Te most ezt az ügyet egy intellektuális rejtvénynek fogod fel, amit közösen fejtegetünk (ebben a kommentelők partnerek), vagy pedig itt is "harcolsz" és baszogatod, káromlod a kommentelőidet? Ez utóbbi engem nem érdekel, és nagyon visszatetsző!

Mystes 2014.07.22. 00:27:13

@neiro: Annyit bizonyít, hogy rakétával lett lelőve, de azt nem, hogy a rakétát ki lőtte ki.

Mystes 2014.07.22. 00:27:18

@Csehszlovák Kém: Tegyük fel, így van. Soha jobb bizonyítékot arra, hogy mennyire nem akartak civilgépet lelőni!

Ha pedig csak véletlenül lőtték le, máris mire a nagy hájp?

Mystes 2014.07.22. 00:27:24

@Csehszlovák Kém: Igen. És miért "csempészték át" őket? Oroszországból nem tudták volna lelőni a maláj gépet?

Mystes 2014.07.22. 00:27:31

@Csehszlovák Kém: "Hazudsz. Ez Szterkov vk profilja. A bizonyítékot pedig saját maga adta: letörölte a kínos tévedésről szóló posztját 17-én. Ha nem Szterlkov csinálná az oldalt, fenn is maradhatott volna, ugye? :)"

Ti egy fészbukozó tininek képzelitek el ezt a katonát? Lelő egy repülőgépet és máris rohan, hogy 10 perc elteltével kiposztolja? PONT EZ A HIHETETLEN! Ott háború van! Nem a net előtt ücsörög!

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2014.07.22. 00:32:36

@Mystes: Tudod kispajtás rühellem az ilyen faszokat, akik intellektuális rejtvényről hadoválnak, amikor egyértelmű, hogy a szakadárok miért nem engedik be a nemzetközi szakértőket, miközben dobálják az oszló hullákat a vonatra, mint valami valami náci haláltáborban. Kíváncsi vagyok, mit írnál, ha egy családtagod hulláját felismernéd, miközben épp fosztják ki a tárcáját..szóval te is meg ez a pobjdea is inkább gondolkozzon el, hogy miket irogatna itt, ha az ő családjuk került volna arra a gépre...

Mystes 2014.07.22. 00:34:05

@Pobjeda elvtárs: Simán bejöhet egy olyan scenario is, hogy az ukránok false flag akciója volt, hogy beléptessék a nato haderejét. Az érdekük mindenesetre megvan!

Mint ahogy már arról szó volt, egy ilyen gépet nem lehet véletlenül lelőni! Márpedig a szeparatisták csak véletlenül lőhették le.

Nemrég már tesztelték a malájokat arra vonatkozóan, hogy hogyan viselik, ha egy gépük lezuhan...

Mystes 2014.07.22. 01:28:47

Akkor nézzük a "harcot"! Csak két eset lehetséges:
1., a szeparatisták véletlenül lőtték le a gépet. (Hisz még az ellenfeleik se mondják, hogy direkt tették volna.) Ez tragédia, de bocsánatos bűn. Ilyen háborúban előfordul. (Ez nem olyan, mint az amcsi atomrobbantás japán civilek ellen, ami direkt volt.)
2., az ukránok false flag akciója. Ez viszont geci dolog.

Akármelyik variáció is lesz, a szeparatistákra nézve egyik sem végzetes.

Ezért nem kell ezt az egész ügyet túlértékelni!

maxval bircaman fȍszerkesztȍhelyettes · http://bircahang.org 2014.07.22. 08:55:27

@Szúnyog:

"orosz bizonyítékok nem jelentenek semmit"

Dehogy nem. A mauzóleumból 50 év után kibaszkodott ex-Hírók után, meg a nem létezö gulágok és Csernobil óta igenis jelentenek. Pont annyit, hogy az "orosz" szó hallatán csak legyint az ember.

Béla66 2014.07.22. 08:55:59

Urak!

Rövid kérdések: Szerintetek a BUK-nak nem kell egy felderítő radar, ami "megvilágítja" a célt? Legalább néhány pillanatig, amig a rakéta célra áll?
Ezt a területet nem figyelik elég alaposan?
Mi a véleményetek, mi céljuk lenne a szakadároknak (oroszoknak) egy ilyen komplexummal? Ezt rejteni és közben üzemben tartani eléggé nagy falat. Megéri?

Tisztelettel, Münci

Mystes 2014.07.22. 08:56:31

@Pobjeda elvtárs: Én a fekete doboztól sem remélek sokat. Ha szándékosan terelték oda a gépet (más magyarázatot a szokatlan kitérőre nem tudok, talán Kém tud), akkor már akkor vigyáztak arra, hogy semmi kompromittáló el ne hangozzon. Nem gondolod?

Balt 2014.07.23. 18:49:53

@Béla66: (Talán) Hozzáértők szerint a BUK rendszer egy harckész TELAR járműve (ami rendelkezik tűzvezető lokátorral) elméletileg képes optikai célzással önmaga is leküzdeni a légi célt. Ehhez optikai célmegjelölés szükséges, ami viszont az adott időjárási körülmények között (borult ég) kérdéses.

Azt elfogadom, hogy itt légi célokra lövöldözni alapesetben (és nem "negálva", hogy a konteóknak is adjunk lehetőséget) csak a szakadároknak érdemes, ráadásul a fenti (1 szem BUK) is ezt a forgatókönyvet valószínűsíti.

Az is tény, hogy egy ilyen "tévedés" Kijevnek és a CIA-nak jön jól, másnak katasztrófa. (Persze elsősorban az áldozatoknak és a szeretteiknek. Aztán a maláj légitársaságnak, a szakadároknak, az oroszoknak, Kínának, kb. ebben a sorrendben.)

Balt 2014.07.23. 18:51:31

@Csehszlovák Kém: Sajnos én nem vagyok ideológiailag ennyire képzett, hogy kapásból besoroljam a honlapot.

Ami a dotoho-t illeti, ez ugye egy dél-afrikai focivb-re készült szurkolói oldal. Bár tényleg csak véletlenül olvasom - mikor a maláj gépekhez hasonló színvonalesést mutató Index* a blogajánlóba kiteszi -, de ebből kb. meg lehet állapítani, hogy az általam ugyancsak ritkán olvasott kurucinfóval összemérhetően szélsőséges hangvételű.

Jut eszembe: ezúton gratulálok a maradék "sikercsapathoz" történt csatlakozáshoz. (Meglesz a szavam hozzájuk is.)

A megvalósult amerikai ólom.. 2014.07.23. 18:52:39

@Csehszlovák Kém: Éppen ezért nem kóser az egész. Egy profi rakétás nem kever össze egy Boeing 777-et egy An-26-tal. Utóbbi nem sugárhajtású hanem propelleres, és egész más a jellemző repülési magassága (max 7,5 km), ezenkívül a sebessége is csak feleakkora, mint egy Boeingé.
De nem is ez a legfontosabb. Amennyiben Oroszország biztosít egy ilyen üteget személyzettel, egész biztosan számoltak azzal, hogy a térség felett nagy magasságban polgári gépek is repülhetnek. Tehát kizártnak tartom hogy 10 km-e magasságon bármire is engedélyük lett volna lőni. ( Melelsleg mi az ördögöt keresett volna ezen a magasságon egy ukrán szállítógép 15 km-re az orosz határtól?)

Éhes_ló 2014.07.23. 19:19:31

A mostani műbalhéban érdekelt felek közül polgári gépet már bizonyítottan lelőtt az usa, a szovjeunio és ukrajna is.
archivum.magyarhirlap.hu/kronika/elkesett_ukran_beismeres.html

www.nyugat.hu/tartalom/cikk/6038_orosz_repulogep_szerencsetlenseg_ukran_beismeres

anyahajo.cink.hu/joval-kevesbe-ritkak-az-utasszallito-lelovesek-mint-go-1606845387

konteo.blogrepublik.eu/2011/02/16/a-twa-800-jarat-lezuhanasa/

Sőt.
A mos épp Gázában gyerekeket és nóket tömeggyilkolászó zsidók is lelőtték a Malév 240-es bejruti járatát, fedélzetén 60 emberrel:
www.origo.hu/itthon/20070925-uj-fejezetek-az-1975ben-lezuhant-malevgep-torteneteben.html
mandiner.hu/cikk/20121107_bayer_zsolt_a_bejruti_gep

Az orosz "szakadárok" bizonyítottan még soha nem lőttek le polgári gépet.

Gondoltam csaxólok, mielőtt elszaladna itt bárkivel a paci.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2014.07.27. 19:16:50

@Pobjeda elvtárs: @A megvalósult amerikai ólom..: @Éhes_ló: @Balt: @Mystes: @neiro: @Szúnyog: @jawache: @Delco Lajos: @maxval, a gondolkodó birca: Kedves fideszes vagy jobbikos vagy a bánat tudja épp milyen és kire szavazó fasiszta, Putyin seggéből kikiabáló kommentelőim!

Egy kis vasárnap esti olvasmány: 444.hu/2014/07/27/usa-itt-a-bizonyitek-hogy-oroszorszag-teruleterol-lottekukrajnat/?utm_source=444feed&utm_medium=twitter

Csókoljátok meg a seggemet, hahaha! :D

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2014.07.29. 18:21:29

@maxval, a gondolkodó birca: Valami ellenérv? Persze, az nincs.

Szerencsére rajtad kívül midenki olyan hülye, hogy elhitte a bizonyítékokat és széleskörű szankciót hirdettek meg végre Oroszország ellen: hvg.hu/gazdasag/20140729_Megvannak_a_szankciok_Putyinek_ellen

maxval, a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.07.29. 18:25:43

@Csehszlovák Kém:

Kampány van, mint Hitler alatt. Megesik az ilyesmi. Aztán megunják és abbahagyják.

A nyugati nagytőke eleve ellenzi a szankciókat, s ezt nem tudják nem figyelembe venni a nyugati kormányok.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2014.07.29. 18:27:51

@maxval, a gondolkodó birca: Na, már megéri foglalkoznom veled, lassan, de biztosan haladunk, hiszen néhány hónappal korábban még a Hitler//Putyin párhuzamot sem ismerted el!

Pobjeda elvtárs 2014.07.29. 18:28:24

@Csehszlovák Kém:

:))))

Hány éves vagy? Öt? :))))

By the way, ennek semmi köze a Maláj géphez.

Bearanyoztad a napom, köszönöm :)))))))

Balt 2014.07.29. 18:28:57

@Csehszlovák Kém: Hogy az amcsik 10 nap elteltével egy újabb hasonlóval jönnek, az 1 dolog:
a.disquscdn.com/uploads/mediaembed/images/1176/2853/original.jpg

Hogy a soros katonák ezt csuklás nélkül leírják, az 1 másik.

Hogy ennek az egésznek ennyire örülsz, a pedig a harmadik.

Korrekt vélemények pro és kontra:
vilagterkep.atlatszo.hu/2014/07/23/mh-17-zicherman-vs-spottle

Éhes_ló 2014.07.29. 18:29:03

@Csehszlovák Kém: Kedves csehszlovák barom, vagy a bánat tudja épp milyen és kire szavazó hülye, Porosenko seggéből kikiabáló poster!

Semmiféle olyan bizonyíték nincs se a te birtokodban, se a gazdáidéban, ami azt bizonyíthatná, hogy az oroszok, vagy az ukrán puccsista kqrmány ellen harcolók lőtték volna le a maláj gépet.

A cikk pár olyan fotót utat be, amilyet középiskolások képesek előállítani néhány óra alatt.
Ezt nyugodtan feldughatod magadnak.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2014.07.29. 18:39:00

@Éhes_ló: Azon gondolkodom, ha ennyire kimosták az agyad, magadtól kapcsolod be a gépet, vagy segít vki?

@Balt: Elég jó a móka amikor az olyan ostoba agymosott szélsőjobbosok, mint te is, kétségbeesetten küszködtök a valóság híreivel :D

@Pobjeda elvtárs: Nagyon kínos lehet mostanában Putyin pincsijének lenni!! :)))

maxval, a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.07.29. 18:39:46

@Csehszlovák Kém:

Mivel nincs ilyen párhuzam, nincs miről beszélni.

Delco Lajos 2014.08.31. 15:26:59

Erről mi a vélemény:
www.nst.com.my/node/20925

Lehet hogy CSéhszlovák Kémet az előítélete vezette a poszt megírásakor?
süti beállítások módosítása